Nem túl meggyőző a tényállás…

(…ezek idegenek…)
 
…de egy alapállás, feltétlen,
a kalapálás.
Ha nem mondhatom el senkinek,
mit mondjam el akkor bárkinek.
Mit nyaggat ez az egész?
Senkivel nincs bajom.
Másrészt az erős a magányban erős,
ebben állapodtunk meg Eugène-nel
Párizsban a rue de l’Universitén vagy hol.
(Egy barátom barátja, így látogattam el
Eugène-hez, másképp nem járok látogatóba.)
Több év telt el azóta,
de nem az van, hogy elmondhatok-e bármit,
henye kifejezés,
alapvetőbb, ahogy Ottlik mondta,
és Keserü Ilona megfestette,
hogy semmi sincs sehogy.
Az se, amit az előbb két versben elmondtam,
nincs úgy, vagyis visszavonom, mert annyira
úgy van, mint Galilei tételei, ő visszavonhatta,
amit mondott, Bruno a hit embere volt, ő nem
vonhatta vissza a magáét, így tanultam.
Az Eugène-nél tett látogatás óta
egykor, egykor, mikor volt!
(akkor egy kupicát se ittam) – item:
nem az van, hogy visszaszoktam
volna a szeszre: ez van egyre:
tavasz lesz. Február van, de tavasz
lesz, a tavasz elmondja mindenkinek,
rejtjeles üzenete a szervezetem,
melynek „zűrös tüzete” (tüzelője)
egyszerűen nem lehet többé egy-egy téli
féldecizésnyi, nem,
megint pár korty bor jön naponta,
nem az, hogy visszaszoktam a borra,
csak az erős erős magányán (Nietzsche,
állapítottuk meg Eugène-nel)
lesz ez is. Nem az, hogy nem mondhatom el,
de hogy ne akarjak mit elmondani.
És akkor ez folytatódik, ez lesz „nem valami
túl meggyőző alapállás”, és egyre a
„kalapálás”… hagyjuk.
Mégis, valakivel együtt.
Az Universitéről, Eugène-től (82 éves)
egy kesztyű is elgyütt
velem, véletlen egy fél pár kesztyű.
Bárkinek? Elmondom ennek a kesztyűnek,
veszem, vegye ő is a lapot,
amit az ég – madaraival, mert Totyi rám rivall:
„kérlek…” – dobott. (Ha Totyi mellől tapodtat
nem akarok… mit bármi más
megalkuvás.
Hát ha én így fogom fel.
Meglenni ezzel szintúgy nem másnak kell.
Elég rémes, hogy mindig mint egy ölelésnyi, nyitó a (,
de a kettő közt, ez a másik:), az a résnyi: egy verébnyi.)
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]