Új bécsi versek

I. Krieau A virslis-nénim nem nézett fel a Praterallee-sarki bódépultnál, így elvérzett a negyedik mostani „Jaj, ki van itt megint!” Csak a fia kérdezte, sült krumplit kérek? Frászt! A rizling 1/8-a, azt iszom már itt évek óta, hogy a… Hogy mi? Nehéz elmondani, mit csinálok a Prater ölén én, ennyi rész, az 1/8 a világot legalább tisztán jelöli, s a virslis-néni mosolyogva adja bort, „ravaló” a sora, 1 schillingem, s a borba fontoskodva gondolkodom bele, félig húnyt balszemmel, látom egy-egy alkonyi befutóm, vagy jobbal figyelem a zsemle- szín vizslát, a barátját, berni pásztorkutyakeverék, nézem, gazdájuk, az Ernie tolókocsis, ott van-e még, „nem kérsz, pajtás?” Ernie kérdi, csak rázom a fejemet. „Három- -hét-tizenegy”, ezt arra érti, hogy legjobb, ha megjátszom a Plschekkel a tizedik futamot, nézem, mögötte Kubes jönne, s a Brandy Fandangót hozná a junior Dieles, egy amatőr. Nadrágom vizsla- nyalintású már, érzik kutyánk szaga Pestről, szaglintja két orr is a virslisnél itt, de, mondom, a virslis-néni el van foglalva valami mással, adósom marad egy „Nini…!”-vel, natúr csodálkozással, mely a mi-sem-természetesebb csodáját nullázhatja, nyugtázhatja. Hát mehetek, a hangszóró már adja a mai visszavontak sorát számát, nevét; a ritkás fák közt gesztenyerúgdosás… találat ma nem is lesz más? A virslis-néni-kabala hiányzik! Húsz schillinget nyerek, megyek, kihagyom a virslis-bódét. El innet!!   II. A Josephstadton át Megy a városon át, meghúzza borát a termokabátos alak, megy a mélyköves Naschmarkton át, árkádjai alatt, elhagy egy épp díszletezők- -méhkaptára-színházat, a Mariahilfer Strasse előtt rágyújt, szél fúj kis lángot. A plakátok háromnegyed év alatt többször mások lettek, kevésbé érzékiek a téli pucérságok, a festészeti kínálat Brueghel éppen, Breugel, Rembrandt, nem annyira Diliházak és Környékük, Szív Sem Kell, Ha Nagyon Muszáj, azaz Joseph Beuys. Ez mind a múlt már, s hol vannak a vörös alapszinek, melyek előtt a kult-tárgy japán fotomodell lány tér- delt négy-nyolc-tíz példányban, hogy bementem behúzott nyakkal, s kér- tem szórólapot. E kabátban: magam, és ő majd’ minden nélkül. De minek ezek a dolgok? Éreztem, ujjam elkékül, húztam a hideg borból, az akkoriból. Az érzéki élmények a nyolc-tíz mínusz fokban lehaltak. Elégtéti szemlélet. Addig vagy, míg jutsz valamihez, takarószélhez, ha úgy akarod, nyújtózol; ki hitte volna, ilyen szél lesz, köpenyeket kavar a hóból, melynek másik fele kosz- -rög, rúgdosod. A Josephstadt már ez, szögellői! Fokozd lassúságod. Vánszorgasd magad. Jut is, marad is, ne félj, viszel haza belőle, hogy félóra kelljen mire öt perc távot legyúrsz. S e fölismerések még-soka. Alacsony bádogperemnél, kőperemnél állsz meg. „Klutya!” lottyan a nedv, az üveg fél állagnál tart, plusz vastag irón- nal benyomott dugója. Fényben a 43-ason állnak, pár utazóra rábámulsz, mint a vizsla rád a virslis-bódé mellett. Ketten amott egy ház kapuját tisztelik meg, vizelnek; az Általános Közkórház- kertben verebeid alusznak. Megvan minden irány. Ne fázz, fázz. Ne und azt, hogy unnak, ne unják, hogy unsz. Csak úgy. Két láb húz lefele s előrefele; megvan mindened. Épkézláb alapon: épp a fele mindennek, meg a visszája. Hazaérsz, itt. Munkád vár még. Kislámpád akklimatizálja fontosságod, nagy árnyék vagy a vászonroló helyén, mely szép posztófüggönnyé változott. Itt laksz. Főnyeremény. A fogkrém, amit köptél elmenet a mosdókagylóba, itt vár. Piros poharaddal – aljával – kaparod, hugyóka jön, ugyanoda, surran egy angyal, kluttyan a dugós üveg, savanyú, kiköpöd a-híg-maligánját. A Josephstadt után szomorú érzékeid visszakívánják a múló idő netovábbját; de hát ha ez – épp így vár rád…! Aludj el. Oltsd el lámpád.