Berda József-emlékversek

Egyszerű kőépítmények Most ne mondd nekem azt, hogy itten a limbuszkövekkel és a pertilénus szentélymaradványokkal akarsz foglalkozni, hallom a centrumszéli szöveget. És hogy: ismerjük Antonin Artaud összművész úr elméletét az ember önveszélyes vízszintes testhelyzetéről, hangzik tovább (s nem mondhatom: ne dadogj). Aligha mondhatsz bármi újat azzal, hogy kávétlanul, hajnali alacsony vérnyomással, hetek óta ital nélkül, lakásodból lassan ki se mozdulva: reális lenne, így tehát, mit gondolsz. De bármiről, érted? Akármiről! Persze, képtelen volnál egyetlen dolgon kívül bármire, ezt gondolod, ezt tudod, már ezt látod át, ezen nem akarsz változtatni, ezt az állapotot tekinted eszményinek, bár nem tudod, hova vezethet. Sehova! Fölkelsz, hallom tovább a szózatot, ledöntesz két bödön kávét, összekapod magad, miután engem is elmondtál mindennek, folytatja az ismerős, és nekiülsz, hogy megírd ezt, állapotodat az évek hozadékának állítva be fantasztikus új ötlettel, megértve az egyszerű kőépítmények szilárdságát, ahogy pedig csak sorstűrő rakodás és tövükbevizelés kőművesmunkái.   További centrumszéli szöveg Valami csodálatos forma zárja, gondolod, hogy sehogy nem akarsz lenni? Vagy csak ahogy vagy, úgy maradni? És mit sem adni semmi változásra? Jó, nem térsz vissza a cigarettára, az ivás az ötödik nap: volt-nincs, semmi, cselesen kezdesz enni, ennél mi sem egyszerűbb. Alig mész ki az utcára. Valami áthat. Valami nincs-másképp van veled, szinte kizárólagosan. Akkor mire panaszkodsz, ostoba? Vagy azt mondanád, hogy hülye a jónép, mert nem érti, nem törődik vele: de mikor nem vagy a másik fele?   El sem kezdés befejezése Fogadalmakat teszel vízszintes helyzetben, folytatódik tovább az elemzés, tűröm, aztán iszol két bödön kávét, megbánod, mégsem változtathatsz már szándékodon, mely nem is a szándékod, nem is volt az. Csak ahogy fordultál egyet az ágyon, láttam én (persze, magam szavalok magamhoz, ki a fene látta volna más, és ki jönne ilyen hosszasan effélékkel), egyszerű kőépítmény részének képzeled magad, ami számos belső utalásánál fogva kész röhej, még hogy te nem unnád magad halálra, nem innád magad halálra, mondjuk, ír földön, mint egy ilyen egyszerű kőépítmény, vagy másutt, limbuszkő, pertilénus töredék, ahogy lövöldöznek mögüled, benő a bogáncs, nagyokat kefélnek rejtekeden, a kecske rajtad töri le a szarvát. Nem mindig eső és hó lenne, a csodát mindig szélorkán, elvonulna Matild, Jeromos, Károly, Oszkár, Hermina, a nagyobb világesemények, néznél pár háztető, fa után, és a dögunalom enne, mondom. És hogy még csak nem is halálra. Semmire!