„Élvezzem én…!”

Úgy írok, hogy: „S élvezzem én…!”
Nem másnak színterén.
És bármi különbözetem
– mihez? – tűnik velem.
Mihez tűnünk? Kihez jövünk
meg? Kénytelen kering.
A keringette-kénytelen
olykor búgócsigásan
ránktör, mint cirkuszi elem,
amire tapsa rávall;
de mi e napra-esti taps?
Hogy a lovak közibe csapsz.
Nem cirkuszi lovarda,
nem orvosod javallta,
Kirovski, Prentoriski Dam,
mihez vígasz, vígasztalan,
és mégis, elkísér az alkony
Bécsén át a csatornaparton.
Verebeid húnynak veled,
pirított májad szaftja
övluktágító észlelet,
de rá se ránts e hatra,
vakra – felhők alól Vakod
néz, Madár Alakod.
 
(Mi rút szerén, mi szép szerén. TD, élvezzem én!)
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]