Újabb Weöres-érmék

Kokas Ignác piktor úrnak

1. Jaj, istenem, hazaértem…

Jaj, istenem, hazaértem,

megint csak a rend szerint,

melynek jól ismert jegyében

el is rángatnak megint.

Azt se tudja ez a rend: mi,

ő maga se ugyanaz,

innen oda átteremti

testem-lelkem; ráhavaz,

rá-esik, kötve-kötetlen,

kutyájával rápisál,

jobb híján beléje lettem,

még csak nem is ő csinál.

Engemet se, tégedet se

ez a Jön-Megy alkotott,

jó szerencse, balszerencse

mégis itt van csak, nem ott.

Jaj, istenem, hazaérni:

akár csak a Lánchidon,

testem-lelkem elfecsérli,

ami volt bolyongatóm.

Vánszorgásért, persze, nem kár,

csak maradhatnék, ha már

ez a rendje. Ami fennáll,

nem viszi el a halál.

Bekerül az Öröklétbe,

ott is lesznek napszakok,

utcáknak sok hossza-vége

nem fogy, és bolyonghatok,

mint egy kudarcos kisértet,

mely a Földet kerüli,

de hiába, az is élet,

s ő: Semmi Rendkívüli!

2. Madaram, madaram…

Madaram, madaram, gazdád de maga van,

mint maga madara, eljövő búja van.

E bú oly gyorsan száll, mint a másik fertály

az egyik fertályra, egynek sincs határa.

Határ sehol, mégse vagyunk Egy, te madár,

csak a felejtésre lehet remény ma már.

Ehhez kell meghalni kétféle sorrendben,

sors-jegyét vakarni: elmentél, elmentem.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]