Kálnoky Talponálló I.

…Ki lehet fejezni ma a világot Költőileg? Ki olvassa – ez az, amire vágyott, Így érti meg? Még magamfajta is este úgy alszik el, hogy Ez a készlete is, félni tőle, hogy elfogy, Álmoktól várna híreket. Felébredtem ma reggel, decemberi ködökbe Pólyálom majd nemcsak a lábam, Ami kibicsaklott, borogatás körötte, De hogy inkább ne lássam Megannyi megszokott betérőm és kitérőm, Ami leplezhető, az áll inkább ma pőrén, Na, nem szóltam, hogy ne bánjam. Mondom, amire szólni kezdek elmegy a kedvem, Ez ma a legfőbb formaelv, Hírekkel és lapokkal vagyunk többedre ketten, És töppedünk is, mert betelt Megint egy érdeklődés pohara – ismerem már, Jó kilenc éve múlt, hogy ilyesmi delektált Elsőre, aztán kocsmahelyt Elhúzódva inkább – még volt a Margaréta, Például – krimiket faltam tovább, Maximum Gyorsújságot, vagy sakkoztam, a kréta Érdekelt, meg a dákóbb dolgok sorát Gyakoroltam, az ólom- Betűs fejtágítástól jobb lesz, ha elhúzódom, S a képernyőző médiát Inkább külhoni meccsek eredményeivel Akceptálom, időnk Járását túlbeszélni nem szerettem, mivel Úgy véltem mindig: ez a cenk Agyonra-emberült nép nem eleganciával, Britül beszél gomolyról, fagyról, hanem mert átall Olyasmit mondani, ami bármit jelent Is. Mondom, nem vagyok jellegzetes jelenség, De ha valaki olyat ír Nekem, hogy kézirat kéne, megembereltség Kérdése, hogy némi papír Hajnali kéznél-léte, meg – mondom – hogy az éjjel Tűrhetően aludjak, és „amúgy” az egésszel Ne törődjek, és kelve fir- Kálni kezdek azonnal, ébredt képzeletem Csak szolgálatba állítom, Még ha nem is maga a derűs küzdelem Nyoma jelenik meg a papiroson, De mondom, formaelvünk Túltengése által pár percre eltün- Tethetem, ami máskor egyre nyom. És az irodalom haszna ma sem egyéb ég, Hogy a javíthatatlanul Halmozódó kacatból – „hazudik, csal, lenyúl” – (tép!) A bütykösre gépelt két kéz kinyúl, Valamiért kalimpál – a ködös virradatban, Mint jeleztem –, aztán a billentyűkre csappan, Jobb ez, mint szakadatlanul Káromkodni, nyökögni, más ily szavára várni, Kivételnek tiszteletek –! Egy ilyen Talponállót megjárni „nem akármi”, Hiszen a lényeget Jó tettenérhetetlen, de nem is elböfögve Lehet mondani benne, S folytatást is igérhetek. Így abba is hagyom, már jó, hogy belekezdtem – Európai hangulat? –, Mit tudom én, szívem, mire megyünk mi ketten, Poétád most mással mulat, Kiélheti… na, vissza első személybe, ódon Tettes hajlamait: négy nap kommissiózom, Megjárom mindig a Lánchidat, Erzsébet-hidat. És hogy ehhez elolvass, Nem sorolom állapotom Magánrészleteit, de netalán a holdas Éjedből megmaradt kisálom-rongyokon (Bokám borogatása) is hagylak, még időzzél, Megjöjj kutyával, és mondd, sarkvidéki e hűs szél, Mondom, éljük az életet, Bis-Bogom, Apámék „nemzedéke” is azt mondta: a rendek Arra építenek, ami a szívi-jó, Testi-természetes: örülünk a gyereknek, A kiskertnek, ne mondd, hogy bármi ráció – Értsd: akármit legyintesz – ettől eltántoríthat, Hát így olvasd emitt is, meg majd még, Tandoridnak Formaelvtoluló Talpraállásait. Egy festő jóbarátom Példáját nem merem követ- Ni, hogy képemen egy kis alak odaálljon, És mondja a Nagy Versezet Szavait olyaraképp (sic!), hogy egy palack repül Szájából: újraképzik nagy-tiszteletlenül Mintaképeik mind, akik szeret- Nek, s valóban. Mondom, Nyugatnak Világáról még a szülői házban Azt hallhattam, hogy fél centért eladnak Bölcsebb érdekeket, profitért hamarjában, És máig nem hiszem, hogy független fejlődés Büszkesége miénk lehetne, a nyűglődés Oka nem a beláram, Az is van, kiforratlan és értetlen közöny, Élet-nem-ismerése, Rímeken s formaelven én ezért küszködöm Kalapálólag, vagy lendületébe Körpultjával ezért fon, mások közé ma reggel Is például a vers, mert semmi kevesebbel Nem érhettem be, többtől meg… ki-ki értse.   (A dolgok folyt. köv., nem egyszerűen én.   Maradjunk e-szerén.)