|
| „Ott, hol a télen elhullott nyulat |
| a gyérfüves föld feldolgozza lassan, |
| ott lesz a fű tavasszal legdusabb. |
| E példával, azt hiszem, megmutattam, |
| mért szállt reám e termő kábulat.” |
Jékely Zoltán: Levél (1935) |
|
| Honnét szállt rám e század-szállta? (Mert hogy |
| háromezret meg nem érünk, „szegénykém”!) |
| Holott csak egy vasárnap, ami elfogy, |
| de költőim is olvastam a végén. |
|
| Kosztolányi, József, Szép, Füst, Pilinszky: |
| körötök két névvel kibővítem! |
| Nemes Nagy, Jékely: minden-fölötti |
| poétáim még magammal viszem. |
|
| A rigóbúcsút visszhangzó medencék |
| kőlapromlása nem lehet kiáltóbb, |
| mint ez a rettenetes szó, a NEMRÉG! |
| Zilált ág-boggal, hogy csókot dobálok. |
|
| Feltételes megállók, síri mécsek, |
| lila homály, melyben egyszer fürödtünk: |
| por és hamu, a legdrágábbja-méreg |
| bódít, ne halljuk, hogy döng meg mögöttünk |
|
| a Kapu – folyton! mert nem ismer évet. |
|
|
| Elkárhozott, ki nem poéta! Nála |
| csak a rossz poéta elkárhozottabb… |
| Levélmoly hull mindegyőnk anyagára, |
| hozott anyagnál a múlás hozottabb, |
| ránk hozta a Kígyó, almán a nyála. |
|
| …Ahogy egykor a porban aluszunk majd, |
| álmodatlan – ki álmodna velünk még? –, |
| visszakívánnánk mind a sok megunt zajt, |
| vagy egyáltalán, legalább a tűntét, |
| mely borostyánunkkal is egyre ott hajt. |
|
| Majdnem-meztéllábak mily bűvösen |
| lábalnak az avarban, mely porunkból |
| szökkent gesztenyefájáról izen |
| szerencsére valami máskorunkból; |
| másképp: az őrületig – gyötrelem! |
|
| Mi csak nyugszunk, mint a példabeszédek, |
| kikre szelindek vizel, nyula nyargal, |
| elszáradt írmagunk is szerteszéled, |
| nem kell hogy megirgalmazzon a hajnal, |
| nincs mit szétoszlatnia már, sötétet: |
|
| az Úr bizalmán csépel minket angyal, |
| hogy el ne hízhasson rajtunk a féreg. |
|
|
|