November-én
|
(Jékely emlékének)
| Mint örökmécs, a bú lilába égne, |
| ki-ki visszagondol Jékelyjére, |
| hová tettétek e Tűntek kioszkját, |
| hol a kártyát, mint a Tabánt, kiosztják, |
|
| hol a körhinta-végtelen nyikorgó |
| asztal-rúdja visszafelel a korgó |
| gyomornak, és – ne is lássam magam! – |
| a víz hulláma, arrébb, koszba van |
|
| keretezve. Veretezve? Örökmécs |
| sötétség a síroknál, nincs örökség, |
| mi velük tovább zúdulna, mi aknán; |
| a befejezés sarjadása ad rám |
|
| hosszú köpenyt, mely szegélyén sodorja |
| évszak-rohadtát, hullta, nem-a-hullta, |
| és mégis jobb e némaság akármi |
| szónál, vagy hogy kioszkból hova látni; |
|
| elegem volt. S mi lesz? mi más-eléggel |
| laktat éhség, fog éhkoppjára étel? |
| Sírok bokrai alatt még egy angyal |
| bajlódik zárhatlan, rozsdás lakattal. |
|
|
| Akár a nagy lepkék. De kik valánk, |
| hogy akár ha a Házsongárd falánk |
| – és koplaló – lelke gázlánggal int, |
| rajtoltatván szétkótyált lelkeink: |
|
| akár nagy lepkéket egymás után. |
| Nem hiszem, hogy bármi domb hajlatán |
| ott vagyok, ha ott vagytok, és porom |
| ott lesz, nélkületek, bármikoron: |
|
| e két véglet. Közöttük a gyakorlat, |
| mely már csak mihasznára gyakoroltat, |
| a célfeladatos időbeosztás, |
| helyette inkább az őszi lefosztás, |
|
| nedves gallyon végighúzva az ujj, |
| valami levél-gyúlt lángot kifújj, |
| alatta nyirkát, mélyebbről, megérezd, |
| magadat add e minden-semmiséghez: |
|
| Szpéró, Alíz, Totyi, ki-lelkei, |
| senki ismerősé, lobbantani |
| csak el, csak el, bármi lángot, mi lélek, |
| így senkié már, hogy lenne tiétek. |
|
|
|
|