A hosszú tél, a boldogság unalma

Györe Balázsnak Hosszú tél jön, a boldogság unalma,   de hogy ne volna az, ami van, ő, aki van,   vele már nem lennék magam, vele már így magam sem, el kell viselnem. Hogy ezt akartam, őt kerestem. Hozzám került egy nyári nap, néha lecsap, mint derült égből, másik szobánk teréből. Lesz egy verébből – mi lesz? ami volt egyszer? Mese csak? „Hol volt, nem volt?” Egyetlenegyszer van minden. Aztán – még lezajlik, hiába hinnénk, lesz még utána –, bármi, el innen. El, innen.