Rudy Bloom, Csutora
|
Kálnoky László emlékének
| Elhozom a kalitkák mellett Kálnoky László |
| a kölesbe, vagy inkább finom-homokba játszó |
| verébhangot csipít fel, rá, hogy voltam, e vég-jel, |
| jele, hogy majd eljön a vég. |
|
| Jegyzetek a bokorból, hogy itt élek e honban, |
| vagy bedarál agyam szívtelen szorgalomban, |
| mint Beuys mondja: nagyon |
| muszáj: szív nélkül is megvagyunk, mintha örökleg |
|
| Ha ti is meghaltok, Rudy Bloom, Csutora, |
| írföldi pályaszélre, hol az esők sora |
| váltogat, s a vonattal Galway felé a hajnal |
|
| Kérem, hagyjunk is engem, ha kérni van kit itt, |
| hagyom, olvassa inkább ki-az-eredetit, |
| verek széklábfaragvány ütközetén a lábam |
| szomor-ujjaiból, hogy anteusz-bokámban |
|
| zsibbadjak cigaretta falástól, ha Beretta |
| számba nem kerülhet, minek, |
| megjelenés, a balta, semmi egyébre sincs, |
| hogy csupasz élébe tekints: |
|
| hol angyalok kara nyitja meg a tünékeny |
| poklot, mely múló tünemény, |
| eltűnni kerekek kattogó éjjelében, |
| inkább bolyongok én, kedves Kálnoky László, |
| szörnyű bárhol, de a Másutt mindig reménybe játszó: |
| ne lenne itt, ne „lenne” legalább, |
| tündöklő mocsarakba disszidálhatna diszkrét |
| s néma ráismeréssel, hogy sehol nincs segítség: |
| futhatna az, hogy akkor – a láb, a láb, a láb –: |
| vérzőn, hogy bárhol, csak ne hidd, s az se legyen, hogy mit; amit. |
|
| Rudy Bloom, Csutora; ti, kik még mindig éltek, |
| bár halnátok meg tivelem, |
| így mondom, mert tudom, soha ezt az egészet |
| nem bánom már, csak szégy-elem, kis-finom förtelem |
| a Tandoori név, „a-rostja”, cégtáblákra ki-föst, |
| de az is mester-ízű, mesterkélt borzalom, |
| mint mikor zilált talpamon |
| koszba vér keverül, el alig hihetem, |
| nem is hittem, külön is létező: ez ő, |
| nincs, hogy oly egyszerűen |
| elpusztulok, igen, hogy elpusztulhatok. |
|
| Nagy-nagy jó türelemmel ki kell azt érdemelni, |
| Szpéró, Samu, Icsi, Alíz, Kálnoky László, |
| és Mándynak ahogy a pálya szélei |
| mésszel égbe-poroznak, a jegenyékre szállnak, |
| nem vagytok éltetők már, Rudy Bloom, Csutora, |
| lement annak sora, nincs kinek mit köszönjek, |
| nincs mimet, hogy köszönjem, |
| El lesz, lehet majd menni, s nem csak innen: |
|
| Mit legyek önmagamnak ártó? |
| Józanság kárhozottja vagyok, nem Antonyin Artaud; |
| lehet velem alkudni ? lehetett |
| volna! de már semmire volna, |
| kérlek, Ki elviszel, békén addig Te hagyjál, |
| elálldogálni egy fa-magas alkonyatnál, |
| nézni azt a Kaput, melyben senki sem állhat, |
| nincs küszöbe, se félnyi oldala a Halálnak |
| minek gyér képei, vágyunkra, ott suhannak |
| Földön, melytől egy angyal, |
| két fehér szárny-szegéllyel, startautó mozdulattal |
| – „FELSORAKOZNI!” – szép magánnyal elvezet. |
|
|
|