Szégyenszonett

Iszonyú szenvedéseket láttam. Nem lehetett mit tenni. Ki kellett várni a végét – és eltemetni a törhetetlen játékszabályok sivatagában. A törhetetlen, a tűrhetetlen. Hamarjában fel kellett törni a földet, kis gödörnyi tér. Nem kellett tovább gyötörni magunk. Mentünk haza a nirvánában. Feketén, kéken, vörösen halmozódó, holt hekatomba, az úgynevezett szív, a szivem. A lehelet, a hehezet lehull egy láb alatt, mely közönyösen jön, egy cipőtalpnyi pillanat, másik, mégis egyetlen ég alatt.