I. Ír trilógia

Galway felé

(Magunknak)

 
A vonat hajnalonta,
 
 a vonat estelente,
vagy csak az oda-vissza,
 
 zöldekbe feketedve,
fel nem libbent madárszárny,
 
 alkony túlsúlya-ólma,
ökölbe-forma kátrány,
 
 tárt ablakod golyója
ahogy leáll, sövényen,
 
 tar-ágon, bokor alján,
nem sarkall, hogy serényen
 
 tedd-hagyd midet, kihallván
a galwayi vonatból
 
 hajnalonta vagy este-
lente, a szélfuvattól
 
 megvörösült szemedbe
szálló porszemvalóból
 
 már azt a néma csendet,
amely – elég a jóból! –
 
 holttá válnod üzenget.
Ezt még – s nyugodj – beengedd,
 
 függönyét rá leengedd.
 

1997. V. 19.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]