Levél

„Kedves Mackóim! Hogyha ti Majd öreg-öreg medvék lesztek – Vagy hogyan is szokták mondani? A mackó sosem öregedhet! –, S én már esetleg nem leszek – Sőt biztos, hogy nem esetleg! –, Szóval: ha nem leszek veletek, Ugye, néha emlegettek? – – – Aznap soha nem képzelhető, Hogy mi lesz másnap. Más nap. De ahogy itt ez a 6 betű, Egyebek is így-így válnak. És már nem a varrott fül mozog, Nem a szemről pattan a festék… A réges-régi ilyes-panaszok? Mind csupa-csupa gyönyörű emlék. A Kártyabajnokság, a Kupa, Nyaralóhelyeink is mind-mind, Hvar, Jelsa, Selce, Crikvenica, Ahogy levittük az Adria Mellé tengernagykodni a Kis antarktiszi pingvint; A ma-még-csak-képeslap koalák; S az ezek meg azok sokasága… De ne folytassunk itt felsorolást. – Mindez búcsúzás tárgya. A búcsút még mi nem ismerjük, Legalábbis a hosszú távút. Ha néha nem voltunk együtt, Sose lettetek attól bábuk, Élettelen papírdarabok, Dobozok… Mert: vártatok ránk. Eleven ki-kik maradtatok. (Pl.: Fogadtátok a postánk!) De akkor majd…! Nem részletezem. Egyébként is: ki tudja – – – Következzék egy KÉRELEM: Huszonöt-harminc év mulva (?) Ha valaki e könyvet nézegeti, És erre a lapra vetődik, És KÉRELMÜNKet észreveszi, És ráér, s érdeklődik (Kideríti majd, hol kell s kinél, Én azt ma honnét sejtsem!), Érdeklődik, mondom: Ki él A Mackók közül, akiket E könyvben megismertem? Ha így tesz: köszönöm! Jól teszi! – – – S most elkedvetlenítek Valakit, aki ma csak majdani: Hogy van merszem kimondani, Hogy: igazán úgyse segíthet! – – – Kedves Medvéim, amíg e sorok Megíródtak, is eltelt pár perc. És írójuknak a hasa mocorog – Hát ebből sem lesz már vers. A vers, tudjátok: lekerekedés! (S ez a lekereke… roppant tetszik A kismackóknak; játszanak, és Így kikerekedik majd valami egész Abból, ami félbemaradt itt.)”