Egy bizonyos Alacsony Maci

Él egy bizonyos Alacsony Maci, Milyen alacsony, senki se látta. Ezért hát senki nem is hiszi, Hogy én vagyok a barátja. Holott ez így van bármikor! Ha a Vásárban járkálunk, A Kedvezményes Téli Szatyor Nem nálam van, hanem nálunk. S az ismerőseink! Vakok? Miért nem veszik észre, Hogy valakivel már vagyok? Mind örökké beszélne. Ha ezen idegeskedem, Alacsony mindig nyugtat: „Te nem szivesen jönnél velem Ahol csak rólam tudnak? De ha úgy érzed: rajzolj képet, Álljunk ott egymás mellett: Én, ahogy épp képzellek Téged, És Te, ahogy én képzellek.” Hát… ezt még csak elképzelem; De hogy ő engem hogy képzel?… Így – alacsonyan és hirtelen – Adós maradok a képpel.