Medvék minden mennyiségben

– egy évre, azaz:
52 hétre –
de
mivel Ők
épp az előbb
mondták,
hogy ezt a számot nem ismerik:
Sok Egyébre

 

 

 

Mesés rajt – de ez még nem vers!

Amikor én még kisebb voltam, emlékszem, a nagyoknak igazán nagyon kellett futniuk, ugraniuk és futballozniuk ahhoz, hogy nekem odahaza – egy hónapra legalább! – előfizessék a Sportújságot. Medvéimnek már jár a lap; egyáltalán, Nekik én mindent biztosítok, amit lehet. (Kérik, tegyem hozzá: nagyjából mindent…) A minap roppantul megtetszett nekik az alábbi kép a lapban:

Mivel azonban ők mindenre ráérnek, s így arra is, hogy mindenfélére emlékezzenek, jól emlékeznek még, hogy meséltem nekik egyszer az én sportújságomból egy ilyen nagyon-nagyon futó Bajnokról, akinek túl-túl-túl jó füle volt. És ha a pisztoly eldördült, ami azt jelenti mindig, hogy: Most aztán kezdődik! – ez a futó hallotta meg elsőnek, és máris rajtolt. Mesés volt a rajtja. Más nagyok azonban azt mondták: „Nem bírja kivárni a pukkanást, és mindig kiugrik a többiek előtt. Az ilyen futóra pedig a célban semmi szükség.” Ezért, ha tehették, ki is zárták. Aztán, ahogy a nagyok mondják, mesélhetett…

És mert az én Medvéim játszani mindig is ráértek, elráncigálnak most is ettől a Könyvtől, amit éppen írni szeretnék, és mert az imént a lapban látták, milyen egy ilyen Rajt, felsorakozik máris az első Döntő mezőnye. (Az előfutamokat nélkülem is lefutják majd később, mondják, mert ők nagyon tapintatosak, meg aztán tudják, hogy a Könyv róluk szólna.) Hát akkor, itt vagyunk.

És ha az a bizonyos indítónk én volnék – mit tehetek? Hiába pufogtatok nekik estig is, mind azt hiszi, hogy csak ő fogta be a fülét, és várja, hogy elindulhasson – biztos, ami biztos – a mezőny után. Mivel azonban olyan türelmesen várnak már valami efféle jelre, ki tudja, mióta – mit tehetek? Leszállok az indítók dobogójáról, odaballagok a salakos-sávos (tartános! mint ők már ezt is tudják…) pályára, és elindulok,

 

HOGY VÉGRE ELINDULHASSANAK.
 
Mivel így azért a rajt,
bizonyára az Ő véleményük szerint
SEM OLYAN MUTATÓS,
gyorsan idecsusszantok egy
 
BEVEZETŐ-t: CSAK NAGYOKNAK
Ugye, vannak neked is medvéid?
Úgy értem: játszol néha?
Avagy az van csak, ami elmélyít,
S ami kárpótlásul elszédít?
Csak komoly vagy? csak léha?
Úgy értem: ha nagyon fontos vagy,
Akad-e valaki, aki rád szól:
„Te főkolompos, lompos Nagy,
Mondd, ugye, csak rosszul játszol?”

 

(És ha ezt a verset szerencsésen kihagyta, akinek nincs szüksége rá, és mindenki megígéri, hogy ezután is kihagy mindent, ami Nem Izgalmas Neki és Nem Lesz Rá Szüksége a Célban, máris kezdhetjük:)

 

 

 

Fog ez még menni?

„Egy kis mackó.
Két kis mackó…”
„Még, kis mackó…!”
„Nincs is annyi mackó!”

 

 

 

Ha…

Most számolok, ne zavarjatok!
Íme: Ha kijön a lenti eredmény,
S egy szép fényes kettest kapok,
Ahogy de rég szeretném,
S a szép új fényes kettesen
Veszek tíz rajzlapot,
A tíz rajzlapra összesen
Hány új mackót rajzolhatok?
(AHÁNYAT AKAROK!) 

 

 

 

Így lett sakk!

A tölgyfa megigérte:
„Mackók, lesz sakk a télre!”
„De lusták vagytok, makkok!
Mivel adjunk addig mattot?”
Tavasz lett, nyár lett, ősz lett…
De a sakk-készlet is kész lett!
A mackó-koponyákra
Vezér, gyalog, futó potyog,
Király, huszár és bástya.

 

 

 

Még egy kis sakk

Hogyha a mackók sakkoznak,
Roppant ritkán kapkodnak.
Ketyeghet a sakkóra,
Nem ijeszt a mackóra.

 

 

 

Helyes mozgalom

A mackók is kocognak,
S így egy-kettőre lefogynak,
Mert Csonti, mire hazaérnek,
Eleszi előlük a mézet.
Gyomor korog, szem-orr kopog…
…Legközelebb Csonti is kocog!

 

 

 

Még többet!

Medvéink tévét néznek.
Karszékből nézik karban:
Hogy húzzák a zenészek
A medvezenekarban;
Másodhegedűkre dűlnek
És másodhegedülnek.
S bár ők oly csendben ülnek,
S bár itt övék a főhely,
Magukban többre törnek,
S azt mondják: „Ennyi erővel
Ott is lehetne ülni
És másodhegedülni.”

 

 

 

Doboz és tulipán

Kis medve jött a házba
Csokisdoboz-fedélen.
Egy tulipán lett a barátja –
Nem ritka barátság télen.
Egy fényes, hűs ablakkal
Hamar összeismerkedtek.
Ott álltak éjjel-nappal,
De főleg: egymás mellett.
A tulipán tudta: a medvét
Mért hívják Kis Doboznak…
De még így sem hihették
A kinyitást ekkora rossznak.
Kinyitottuk… Ő is várta!
De attól fogva folyton
Feküdnie kellett: állva
Potyogott belőle a bonbon.
A tulipán nyugtalan lett
A fekvő beteg láttán.
Nem érzett többé kedvet
Semmihez az ég-világán.
Mi nyomban megigértük:
„Álltok még egymás mellett!”
S ők azt felelték: „Kérjük,
Siessetek valamelyest.”
A csokit sietve megettük,
De a tulipán lehullott…
Most már fekhetnek együtt
– Vagy: most megint csak fekhetnek! –
Kis Doboz s benne a Szirmok.

 

 

 

Egy bizonyos Alacsony Maci

Él egy bizonyos Alacsony Maci,
Milyen alacsony, senki se látta.
Ezért hát senki nem is hiszi,
Hogy én vagyok a barátja.
Holott ez így van bármikor!
Ha a Vásárban járkálunk,
A Kedvezményes Téli Szatyor
Nem nálam van, hanem nálunk.
S az ismerőseink! Vakok?
Miért nem veszik észre,
Hogy valakivel már vagyok?
Mind örökké beszélne.
Ha ezen idegeskedem,
Alacsony mindig nyugtat:
„Te nem szivesen jönnél velem
Ahol csak rólam tudnak?
De ha úgy érzed: rajzolj képet,
Álljunk ott egymás mellett:
Én, ahogy épp képzellek Téged,
És Te, ahogy én képzellek.”
Hát… ezt még csak elképzelem;
De hogy ő engem hogy képzel?…
Így – alacsonyan és hirtelen –
Adós maradok a képpel.

 

 

 

A mackó mind kiváncsi

A mackó mind kiváncsi,
Mit is lehet kívánni!
Becsukják néha a fél fülük:
Mi lenne félig nélkülük!
S hallják a fél világot…
Ilyet is már ki játszott!
S mert semmi nem elég nekik,
A felét külön is élvezik.
Ki tudja, épp hol ülnek,
Ki tudja, épp mit néznek;
De mert örökké nézhetik,
Becsukják néha a fél szemük,
S csak képzelik
EZT AZ EGÉSZET!

 

 

 

Az ősök és a még ősebbek

A Kertben tudni szeretnénk,
Ki a játékmackók őse.
De valahogy nincs szerencsénk,
Mert:
Mert: ő se
meg ő se
meg ő se.
Hanem a koala-
Mackó, vagy kicsoda!
„Ausztráliában él!”
(Vagyis főleg szunyókál…
Már értjük: azért – vagy ezért! –
Nem leltük. Jó, hogy szóltál.)
„Ausztrália egy földrész.
Nem nehéz megtalálni:
Alul van a földgömbön.”
Alul van a földgömbön.” Kész.
Hát ezért kár volt járni.
Mert földgömb otthon is van!
És rajta a koala, az ős…?!
(Te tudtad? Én se tudtam.)
Ez egy kicsit erős!
Ez egy kicsit magas…
De ha felérjük is ésszel,
Mit kezdjünk, már az igaz,
Egy ilyen üres földrésszel?
No persze, azzal együtt,
Van még mivel törődnünk.
Ha a gömböt megpörgetjük,
Hol közeli,
Hol távoli,
– HOL EZ AZ EGÉSZ KIS KOALA-MACI! –
Az ősünk.
Vagy valaki mégis téved?
S ez csak rokonság szála?
Ha nem élt még öt évet,
Ősebbek vagyunk nála.

 

 

 

A kis koaláról I.

„Az eukaliptusz-levél
Nem esik túl messze a fától.
A kis koala, ha a fán henyél,
És altató
– Mert neki így a jó! –
Eukaliptusz-levélen él,
Nincs messze a nagy koalától.”
(Régi mondás)
Bajban van a kis koala,
Ha megkezdődik az iskola.
Ugye, joggal dühös a mamája?
Szól hátra a kis koalára:
„Nézd csak meg a többi erszényest!
Mért éppen csak te lettél rest?”

 

 

 

A kis koaláról II.

A kis koala rossz diák;
Nem ismeri fel Ausztráliát.
„Mit tudsz Ausztráliáról?”
…Nem látja talán a fától.

 

 

 

Amit viszont mi tudunk a koalákról

(S aztán elbúcsúzunk)
A koala-mackó erszényes,
De roppant ritkán jut pénzhez.
Koala-lottón nyert pénz
Nem nehezíti az erszényt.
Nagyon is egyszerű okból:
Nincs még koala-lottó.
Mert ott csak az eukaliptusz-fák
E heti-leveleit húzkodják.

 

 

 

A medvék felköszöntenek

Hoztunk egy szép szál cikláment,
Készpénz-vagyonunk mind ráment.
Hoztunk öt-hat rózsát is:
Sajnos, tied az adósság is.

 

 

 

Panaszkodnak a mackók

Panaszkodnak a mackók,
Hogy továbbra is aprók.
A nagyítóüvegek
Alig segítenek
– És nehezíti a dolgot,
Hogy nagyon nehezek.
„S ha felemeljük valahára,
Nincs, ki beüljön alája.”
Én erre csak annyit mondok:
„Ha én ilyen apró volnék,
Biztos, hogy mást panaszolnék.
Kisebb akarnék lenni,
S nem tudnék összemenni.”

 

 

 

A bolt

Szerző:
„Van egy bolt: roppant híres lett,
El is megyünk oda holnap.
Ott minden mackó síelhet,
Elefántháton lovagolhat.
És mindenfélét mívelhet;
Van mászóka és hinta;
És mindenfélét mímelhet,
Vagyis: úgy csinálhat, mintha!”
Mackóm:
„Emlékszem… egyszer… volt egy tél…
Neked akkor még nem voltam…
Minek tagadjuk: ott vettél
Engem is abban a boltban.
Síeltem egy-két jó nagyot,
Lovagoltam az elefánt hátán,
És azt játszottam: én vagyok
Egy másik medve, a bátyám.
Így teltek-múltak a napok, a hetek,
És sok mindent csináltam,
Mert azt hittem, megnőhetek
A bátyám nyomdokában.
Követtem őt mindenhova,
Ott cammogott előttem.
De nem nőtt meg a nyomdoka,
Így aztán én se nőttem.
Nem igyekeztem hát többé se,
Rájöttem, az engem fáraszt.
S aztán – épp jókor! – jöttél te…
Úgy vártam: engem válassz…
Kérlek, ne vigyél hát holnap oda,
Nézzünk más kirakatot inkább.
A mintha nem túl nagy csoda,
Ha nem követheti minthább!

 

 

 

Az a sok finom régi…

Egy nagy mackó ideköltözött
Egy messzi dohányboltból.
Úgy élvezi már a friss levegőt!
De valamire visszagondol.

 

 

 

A karácsonyfadíszek

A karácsonyfadíszek
Oly méltósággal lógnak.
Ki tudhatja, melyik szebb!
Nagy rejtély kis mackóknak.
De hátha, de hátha, de hátha!
És máris az ágakon állnak,
És föl-le, előre-hátra
Hintáznak és csodálnak.
Ki hitte: minden gömbre
Épp őket festették fel!
Egymást nevetik: „Te görbe!”
Nem bírni a kis medvékkel.
Egy mackó mégis bús volt:
Nem ismerte a tréfát.
Nem illegett, nem csúfolt,
Inkább kicsit odébbállt.
Onnét kiáltott vissza:
„A legszebb! Itt van! Meglett!
Csikorgó hó borítja,
A mackót nem csufítja…”
– De rá se hederítettek.

 

 

 

Ami kinyomozhatatlan

Sokféle kismackó van itt:
Az egyikük hazája trafik,
Kettőé üvegfúvóműhely,
És mindé csupa nagyszerű hely!
Kül- s belföld, nyomda, játékbolt…
És egy sincs, aki már másé volt.
Habár ezt is ki tudja?
Melyik játékmedvéje
Emlékezik egy fiúra,
Aki annyit, annyit nézte
Még akkor, a boltkirakatban –
Ez kinyomozhatatlan.

 

 

 

És most

És most lefényképezkedünk,
Hogy mindörökre meglegyünk.

 

 

 

Nappali sötétség

Karácsonyra a kismedvék
Szoba-Villanófényt kaptak.
A szerkezetét kiismerték,
Egész nap villogtattak.
Húsz tucat villanás alatt
Kiforrt a medve-ítélet:
„Új fényben látjuk a dolgokat,
De valahogy több sötét lett!”

 

 

 

Az év utolsó napja

Ha az év utolsó napja
Már nem tehet mást – eljön,
Hogy újra búcsuztassa
Minden mackó a földön,
Ágyról, szekrényből, polcról.
Ez nagy mackó-örömünnep!
Ilyenkor – este nyolckor –
Nevezettek összegyűlnek.
Nyolckor!… Ilyesmit én tudok;
Velem állíttatnak órát.
Az a lényeg ott, hogy a mutatók
A Nagy Köröket ne róják.
Még összetolunk két karszéket,
Helyet foglalnak benne.
(A hely mind elkelt! S mind bérlet…)
És minden még jobb lenne,
Mondják, ha mi mégsem mennénk el –
(Mondjuk: Nekünk se mulatság…)
S ott maradnánk a medvékkel.
De ez csak udvariasság;
Izgalmukat ezzel kendőzik;
Mert már hogy rájuk csukjuk
Az ajtót, nyomban kezdődik…
…De ezt mi már sose tudjuk!

 

 

 

Különcök

Várják, legyünk „külön” sokat,
Kerüljük a társaságokat,
S ezt csakugyan szívesen tesszük.
De egyszer mindet sorra fülön
Fogom, s megkérdem: „Ez – külön?
Ez a mindig-veletek-együtt?”

 

 

 

Könnyű dolog?

Ha a városban járkálok,
S medvét vagy ilyesmit látok,
Kire gondolok? Könnyű dolog!
Csak rátok, rátok, rátok.
Ti meg otthon ültök az ágyon,
Nyugodtak vagytok: Játszom…
Kire gondoltok? Könnyebb dolgot
Kérdezzek? Jó, belátom…

 

 

 

Kötélhúzás

Írok… Betűk, sorok, lapok…
Írnom kell ezt a könyvet.
Látom, ti már elaludtatok.
Hát melyikünknek könnyebb?

 

 

 

A Budai Kertmozgóban

A Budai Kertmozgóban
Most épp nincs film mozgóban.
A Budai Kertmozgóban
Most tél van s két mackó van.
Az álló Mozgót őrzik;
Nem mozog-e? – ellenőrzik.

 

 

 

A három medve-pár

Ül három dobozos medve-pár,
Ül, háta mögött faliszőnyeg.
Ide néz mind, de az esze messze jár;
Ki tudja követni őket?
Én megpróbálom. Én hoztam
Az első párt Belgrádból,
Hogy a szép szomszéd fővárosban
Jártam… Emlék egy nyárról?
A másik is velem érkezett
Déli vidékről, Hvárról.
(Ez meg egy karcsú, zöld sziget.)
Emlék egy másik nyárról?
A harmadik pár – mondjam-e? –
Velem jött Crikvenicáról.
Egy áruház a lelőhelye.
Emlék az utolsó nyárról? – – –
Mármost ha ezt meggondolom,
Egy baj van az egésszel:
Hogy egyik „medvés városom”
Se nyáron volt, hanem ősszel.
A három medve-pár hallgat,
Akár a faliszőnyeg.
Lehet, ők is arra gondolnak,
Hogy nem az évszak a lényeg.

 

 

 

Ez, az

Két házimedve beszélget:
 
– A gomb helyett van pótgomb,
 
A komp helyett van pótkomp,
 
S ha elfogyott a kompót,
 
Az asztalt megrakom pót-
 
Kompóttal. Ez megoldódott.
 
De csak mert volt pótkompótod!
A medvék hirdetnek:
 
– A pohárban nem pállna víz…
 
HA PEZSEGNE BENNE MÁLNA-ÍZ!
 
– A vakolat se mállna…
 
HA FUTNA A FALADON A MÁLNA!
 
– Ám lám, ha a falakon a málna megáll…
 
LEKVÁR LESZ MÁRA A TEGNAPI VÁR!

 

 

 

Épp

Most 36 éves vagyok:
A medvékről épp tudhatok.
Ha kevesebbet tudnék.
Nyugtalanabbul aludnék.
Ha ennél többet tudnék,
Alighanem hazudnék.

 

 

 

A szövetféleség

A medveféleségek
Szövetféleségre lépnek.
Először is kerítenek
Egy szövetféleséget,
Amelyet leterítenek,
És sorra arra lépnek.
Két medve alá is írja,
S hogy megszáradt a tinta,
Két másik már terít:
A vacsora is kész lett,
Melyen majd megpecsételik
A szövetféleséget.

 

 

 

A produkció

avagy:
MEDVÉK MINDEN MENNYISÉGBEN
Megérkezett az üzenet,
Hogy filmezés lesz holnap;
Ki vállaljon hát főszerepet? –
Medvéink így tanakodnak.
Némelyikük szépitkezik,
Más akrobatáskodik éppen,
És így tovább… Ki tudja, melyik
Mit forgat a fejében?
De nem volt rá sok idejük!
Zendült a „Felvételhez!”
Mert időközben híre jött:
A dolog még éjszaka meglesz.
Hát félrehúzódnak a „többiek”
– Mert addig a KI-KICSODA eldőlt! –
És díszesen feszítenek
A leendő főszereplők.
Telik-múlik az éjszaka…
És egyszerre elő-
Bukkan egy felhő mögül a
Nagy Medve, a Rendező.
„Maci, nézd csak, micsoda kocsija van!
Hét-csillagos kerekű!”
És ámulnak mindannyian,
Cuppan sokféle „Hű!…”
„S ott mellette, az a Kis Medve,
A Fővilágosítója!”
De a Nagy Medve maga mordul le,
A kismacikat megróva:
„A majomparádé-embereket
Épp elég ideje nézem;
És csillagokat se keresek,
Van annyi, mint… az égen;
Hát ne gyerekeskedjetek,
Vetkőzzetek vissza szépen,
Mert nekem itt Medvék kellenek,
De Minden Mennyiségben!”

 

 

 

A kép

Ott lóg a kép a medve-falon,
Én adhattam nekik;
Medvéim féltik is nagyon,
Ki ne szívja a nap: lefedik.
Tavaszra nyár, és őszre tél…
És süt vagy nem süt a nap:
Ott lapul a Kép kemény, fehér
Rajzlappapír alatt.
Tövén futónövény áll
Egy cserépben – vagyis:
Alig áll! Örökké sétál;
Felkúszik a rajzlapig.
De szép az a zöld inda
A fehér rajzlapon!
S ami szép, az mackóinkra
Nagy hatást tesz, tudom.
Egy zöld rost-tollat kérnek…
(A „rost”: a növény hatása!)
És rajzolnak egy képet
A kép-védőborításra.
A futónövény tovább fut,
Vagy máshová kerül át.
De a hű medvék (?) megőrizték
(„– Te Maci, nem volt itt még egy kép?”
Rég kiemelte gazdájuk…)
A szép-szép inda nyomát.

 

 

 

A munkamegosztás

(Ami úgyis gyanítható, csak…:
 
„Minyu”: így hozzám szólnak.
 
Ez rövidítés. A Fiú Maci
 
Lett mackónyelven Minyujaci…
 
„Minyu: ez rövidítése tehát –”
 
Segít, ki egy önzetlen barát,
 
„– A Fiumac-Minyujac-kónak!”)
 
Minyu, ugye, ha híresek leszünk,
 
Te azért szerény maradsz velünk?
 
Minyu, ugye, majd mindig szólsz nekünk,
 
Ha netán csak álszerénykedünk?
 
Minyu, még ezt az egyet kérem:
 
Légy mindig te a háttérben.
 
Minyu, ez nem álszemérem:
 
Te ott vagy nagy, azon a téren!
 
Minyu, ha ott leszel mögöttem,
 
És kérdik, honnét jöttem,
 
S ily nagyra mi által nőttem,
 
Minyu, ugye, te megfelelőbben
 
Súgsz, mintha te állnál
 
Ott elöl, és várnál
 
Egy jó súgásra tőlem?
 
Minyu, ez csak munkamegosztás,
 
Hogy itt más áll, és ott más.
 
Az író dolga: a kotlás,
 
A miénk: a csetlés-botlás.
 
S amikor már túl sok a csetlés,
 
Minyu, alkalmazz egy cselt, és
 
Ha csak egyfolytában botlunk,
 
Minyu, csukd be előbb a boltunk.

 

 

 

Évszakok

„A te füled is varrott?”
(Naphosszat mást se hallok –)
„A te füled is ragasztott?”
(Ha érdeklődnek a mackók…)
A mackók érdeklődnek:
Ez elég is bevezetőnek.
És: „Volt gomb az ormódon?”
(S ha nem, miféle módon?)
„Milyen növesztőt szedtél?”
(Így múlik ősz, tavasz, tél…)
Ezzel a dolgot zárom.
Egyebekről majd nyáron.

 

 

 

Komoly beszéd

Most mackóinkkal válogatunk,
Mert felgyűlt sok mackó-anyagunk.
Ők:
„Ugye, mindent mégsem részletezünk.”
Én:
„Jó; egy-két dolgot félreteszünk.
De pár fontos feltételem
Még nekem is akad.” Bólintanak.
„Nos…” (Hogy mi, azt még kieszelem;
Fő az, hogy – még ilyen sem volt! –
A mackók végre hajlandók
Komolyan tárgyalni velem.)

 

 

 

Megkönnyebbülés

Itt a nyomdába ballag a
Kis mackó, hóna alatt
Egy szomorú vers, egy ballada;
Nevetnie nem szabad.
De ha eléri a nyomdát,
Leteszi a ballada gondját.
Nem nyomja őt
Más gondja, sőt,
Külön is mulat:
Hogy most a balladát nyomják.

 

 

 

Általános mackók

A főszereplők nem mi vagyunk.
Őket csak kitaláljuk.
A tükör mögött lapulunk,
S biztatva nézünk rájuk.

 

 

 

A karácsonyfa alatt

A karácsonyfa alatt:
Évente annyi csomag!
Csak lesni nem szabad…
Nem is én lesem,
Csak távcsövem,
Hogy:
A Lány csomagja,
A Minyu csomagja,
Egy maci csomagja,
Két maci csomagja
Az összes maci csomagja
Meg az ENYÉM is
Az idén is
Odafér-e
A karácsonyfa tövébe!

 

 

 

A kis előszobában

A kis előszobában:
Egy nagy fenyő, magában.
A nagy előszobában:
Egy kis mackó, vele hárman.
Csak arra vár a medvecsapat,
Hogy kinyissuk a kulcslyukat.
S a fenyő talán arra vár,
Hogy a mackók erre várjanak.

 

 

 

Nehéz dolgok

Én gyakran arra gondolok,
Írónak lenni nehéz dolog.
De író mackójának lenni
Még nehezebb dolog.
A mackó alig várja,
Hogy gazdája megírja;
De ennek is nagy az ára:
Mert amikor már írja,
A mackó nagyon bánja.
Fél, hátha örökre leírja,
S az lesz a búcsúpapírja!

 

 

 

Cselre csel és cselre cselre csel

„Szeretsz-e így valakit,
Ahogy engem?” kérdi medvém.
S látom, megcsillan itt
Szemében a kis cseles fény.
Bár ezzel a viccen gyengít:
Nyert! Nem felelem, hogy: „Senkit…”
Hanem azt, hogy: Őt! Hogy: persze! Őt!
– S ő boldog, hogy mindenre rájövök.

 

 

 

Rögtön jövök

Mi mindig-mindig búsultunk,
Ha elutaztatok;
A nagy szekrényben kuksoltunk.
S ott minden untatott.
De ha ti nem unatkoztatok
Ott lent egy hónapig,
És mindig ránk gondoltatok –
(Még többet is, mint néha itt,
Mert nem zavartak az emberek!),
Csak menjetek, míg kedvetek
Tart, és amíg lehet!
Olyan jó újra veletek –
(Haza épp ezért: siessetek!)
Megjönni akár rögtön lehet –
Ezt kívánják
Ezt kívánják a MACIK

 

 

 

A crikvenicai medve

A játékmedve is álmodik.
És lát… De láthatom én azt?
A mackók fáit, házait,
ABC-áruházait,
A játékpolcok árnyait?
Ember nem tud itt vigaszt.
„Mert – mondja a crikvenicai maci,
Ha lecsitul a szíve verése –
Fákat látok és házakat,
ABC-áruházamat,
Játékpolcokat, árnyakat,
És ott vagyok – de mégse.”
Hát ezért ül fel hajnaltájt
Nagy néha egy-egy medve.
Ki tudja, miféle álmot lát,
És nem bírja ki fekve.

 

 

 

„Más”-maci

Élt egyszer egy szomorú kismackó,
Aki nagyon is víg mackó volt.
Hogyan értsük ezt? Arról van szó,
Hogy a többi medvét bosszantó
Más szokásoknak hódolt.
Node (mert ugye, azt sem tudhatjuk,
Hogy milyenek a medveszokások)
Okosabb, ha alig találgatjuk,
Hogy milyenek, ha mások.
Hogy a kismaci annyira más mackó,
Azt a vak mackó is látta.
S ez roppant rossz, bár roppant jó…
– Nézzük, mi van még hátra.
A hát! a hát! a hát! a hát!
S az a tábla a „Más”-Maci hátán!
Bár ő maga így sose látta magát,
Mondták neki, mi van a táblán.
Hogy: ő amolyan nehéz eset!
S csupa más szokásnak hódol…
És nagyon is szomorú medve lett
A nagyon is víg mackóból.

 

 

 

Út, ágas út, hármas út

Az erdőn át út nyilik,
Célját nem ismerem,
Csak nekivágok, mert úgy illik,
Hogy velem is valami legyen.
Hát: most aztán mit csináljak?
Itt kétfele vinne az út.
Vajon erre leszek vidámabb?
Vajon arra leszek szomorúbb?
Kezdem már unni ezt az utat!
Hivogat háromfelé!
Amaz erre tilos?
Emez arra szabad?
Választom a legfurcsábbikat:
Node csakugyan hát: KI ELÉ?

 

 

 

A mackóról, aki nem hasbeszélő mackó volt

A hasbeszélő mackóknak
Született egy fura csemetéje.
Ez a bocs még azt se mondta: „Bocs!”
A nagyok lábára lépve.
De ez még hagyján; más volt itt,
Amitől a család megrebbent:
Hogy: bárhogy nyomkodták a hasát,
Ez a mackó meg sem nyekkent.
Több medvedoktor megnézte,
És mind azt mondta: „Félő…”
S a szülők jól érthették: Ez a bocs
Nemigen lesz hasbeszélő.
Így is lett. S múlt a medve-idő,
A bocsból nagy mackó vált.
De egyszer sem nyikkant a hasa,
Akárki akármit próbált.
Aztán… született egy gazdája.
Az nem erőltette a dolgot.
A medve szemébe nézett,
Látott két üveggombot,
De alattuk – el se hinnétek! –
Apró képmagnó forgott!
És akkor a mackó megszólalt:
„Ha tudnád… erre vártam!
Az első vagy, aki nem nyekteti
A hasam meg a hátam.
És egyet kérnék még tőled:
Hagyd, hogy soha-soha ne beszéljek;
Használj hűséges néződnek,
Nekem az a dolgom, hogy nézzek;
Mert látod, örökre megőrződnek
A szememben a képek.”

 

 

 

A körút-nevű mackó

Egy velem egykoru írónak
Volt – s van ma is! – egy mackója.
S ez olyan… milyen is volt? Nos, valahol
Már körutat neveztek el róla.
Vagy fordítva? a mackóra
Ragadt az a név a körútról?
A lényeg: a mackó innen volt,
S az a név: valahonnan túlról.
A maci itt volt, s ott volt a körút…
…Szép fák és apró boltok,
Törökös csemegék… De a lényeg egyéb:
A gazdi ott volt boldog.
A körút-nevű medve tudta jól:
Ha túl nagy csönd van éppen,
Gazdája ír… és kóborol…
Míg ő ott ül a hintaszékben.
Nem volt féltékeny medve. Szólt:
„Ha ott jártál, odajutsz még!
Jól tudjuk: Minden út – körút…”
És ringott véle a nyugszék.

 

 

 

Ez komoly!

Ha híres ember lennék,
És feltűnő jelenség,
S e kettőhöz még fontos a
Kiegészítés, hogy: nagy fapofa –
De e háromhoz mi kell még?! –
Mondom, ha mindez lennék,
Utcára úgy nem mennék,
Hogy ne jönnének velem a
Legkülönfélébb medvék.
Az lenne csak az utcakép!
A tömeg fölé magaslanék:
A fejemen, a vállamon,
Galléromon vagy sálamon,
A karomon, a hátamon,
Az egyszínű, a kockás,
A meggyszínű, a foszlás-
nak induló vagy szélfogó
Kabátomon
MEDVÉKKEL!
S ha látszana: boldog vagyok,
Csak örülnék: mert némely nagyok
Nem érnének fel ésszel.
Mennék vívni egy asszót?
Ott jönnének
 
A szatyromon, a kardomon
Ott ülnének
 
Alacsony padokon, bordásfalakon!
Bedőlnének
 
Ha letámadom
 
Ellenfelemet,
 
Vagy az engemet! –
E mackók,
És semmi, de semmi se lenne elég,
S végül kórusban zengenék
A sportszerű „Szép volt, Mackó!”-t.
Bevásárolni indulnék?
Kosaram peremén lógnak rég!
Csupán a hátizsákom
Két háti szíján három!
És menve a Nagycsarnokba,
Sok medvemancs markolna.
S aki ott máskor fanyalogna,
S igencsak acsarogna,
Most el is mosolyodna.
Vigyorra facsarodna
– Gyanítom –
A citrom;
És elhallgatna a halszag,
És minden egyre halkabb
És hozzánk illőbb lenne,
S az ünnepélyes csendbe
Bevonulna velem
Kíséretem:
Pár méltón köznapi medve!
Leesnének az állak.
Mert ilyet még nem láttak!
És bámulnák a medvéket,
És engem észre se vennének,
De tényleg nem sértődnék meg:
Tényleg,
Hisz a lényeg:
Hogy híres ember lennék,
És feltűnő jelenség,
S e kettőhöz még fontos a
Kiegészítés, hogy – látszólag!
De e kérdésben már mackókat
Kérdezzünk: – „NAGY FAPOFA!”

 

 

 

Ez a mackó valahova indul

Ez a mackó valahova indul,
De a céljához sosem ér el,
Mert folyton szembetalálkozik
Egy-egy szembejövő medvével.
A medvék mind megállnak
Egy kis beszélgetésre.
Eszükbe se jut, hogy a kis mackó
Valahova csakugyan elér-e.
Hűvösül az este, sötétül,
A kis mackó kezd félni.
Megfordul, s indul visszafelé,
Jó lesz legalább hazaérni.
A kis mackó már alszik;
Álmában ismét látja,
Hova indul holnap… Szép úticél:
A háza s benne az ágya.

 

 

 

Az asztal

Mackómnak volt egy asztala,
De eltűnt egyszer éjszaka.
És ami itt csakugyan nagy baj:
Reggelre se lett meg az asztal.
„Hova lett a jó kis asztalom!”
– És hasztalan vigasztalom.
Megyünk az asztalboltba,
Hol az asztalok állnak sorra,
Komoly asztalok, víg asztalok,
De mind másik – s mackóm konok.
Megkérdezem: Hát most mi legyen,
Ha ez se, meg ez se, meg ez se?
„Legyen újra tegnap este.
Akkor meglenne az asztalom,
S nem veszne el, állíthatom.”

 

 

 

A jegyzetek

avagy:
A MACKÓK SZERINT MINDEZ MÉG SEMMI!
Az érdekesebb eseményeket
A mackók gonddal jegyzik;
Az ilyen jegyzet hasznos lehet,
Ha végül is el nem vesztik.
Hogy a jegyzetek el ne vesszenek,
Hát jól eldugják mindet.
De ha végül egy se kerülne meg,
Csak elővesznek minket.
Hogy elmondjunk pár medve-ügyet
– Amit úgysem érthetünk jól,
Mert: legfeljebb csak emberileg!… –
De nagy gyakorlatunktól
Ezt-azt még így is várni lehet,
Örömére a medve-fülnek…
„Az lesz nagy eset, ha a jegyzetek
Majd egyszer előkerülnek!”
 

(És ha valaki úgy érzi, kedve volna megvárni a dolgot, és ha úgy érzi, itt vidáman búcsúzhat – ne is olvassa el az utolsó verset, mely – talán semminek nem is a vége…)

 

 

 

Levél

„Kedves Mackóim! Hogyha ti
Majd öreg-öreg medvék lesztek –
Vagy hogyan is szokták mondani?
A mackó sosem öregedhet! –,
S én már esetleg nem leszek
– Sőt biztos, hogy nem esetleg! –,
Szóval: ha nem leszek veletek,
Ugye, néha emlegettek?
– – – Aznap soha nem képzelhető,
Hogy mi lesz másnap. Más nap.
De ahogy itt ez a 6 betű,
Egyebek is így-így válnak.
És már nem a varrott fül mozog,
Nem a szemről pattan a festék…
A réges-régi ilyes-panaszok?
Mind csupa-csupa gyönyörű emlék.
A Kártyabajnokság, a Kupa,
Nyaralóhelyeink is mind-mind,
Hvar, Jelsa, Selce, Crikvenica,
Ahogy levittük az Adria
Mellé tengernagykodni a
Kis antarktiszi pingvint;
A ma-még-csak-képeslap koalák;
S az ezek meg azok sokasága…
De ne folytassunk itt felsorolást.
– Mindez búcsúzás tárgya.
A búcsút még mi nem ismerjük,
Legalábbis a hosszú távút.
Ha néha nem voltunk együtt,
Sose lettetek attól bábuk,
Élettelen papírdarabok,
Dobozok… Mert: vártatok ránk.
Eleven ki-kik maradtatok.
(Pl.: Fogadtátok a postánk!)
De akkor majd…! Nem részletezem.
Egyébként is: ki tudja – – –
Következzék egy KÉRELEM:
Huszonöt-harminc év mulva (?)
Ha valaki e könyvet nézegeti,
És erre a lapra vetődik,
És KÉRELMÜNKet észreveszi,
És ráér, s érdeklődik
(Kideríti majd, hol kell s kinél,
Én azt ma honnét sejtsem!),
Érdeklődik, mondom: Ki él
A Mackók közül, akiket
E könyvben megismertem?
Ha így tesz: köszönöm! Jól teszi!
– – – S most elkedvetlenítek
Valakit, aki ma csak majdani:
Hogy van merszem kimondani,
Hogy: igazán úgyse segíthet! – – –
Kedves Medvéim, amíg e sorok
Megíródtak, is eltelt pár perc.
És írójuknak a hasa mocorog –
Hát ebből sem lesz már vers.
A vers, tudjátok: lekerekedés!
(S ez a lekereke… roppant tetszik
A kismackóknak; játszanak, és
Így kikerekedik majd valami egész
Abból, ami félbemaradt itt.)”

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]