Medvék minden mennyiségben
hogy ezt a számot nem ismerik: |
Mesés rajt – de ez még nem vers!
Amikor én még kisebb voltam, emlékszem, a nagyoknak igazán nagyon kellett
futniuk, ugraniuk és futballozniuk ahhoz, hogy nekem odahaza – egy hónapra legalább! – előfizessék
a Sportújságot. Medvéimnek már jár a lap; egyáltalán, Nekik én mindent biztosítok,
amit lehet. (Kérik, tegyem hozzá: nagyjából mindent…) A minap roppantul
megtetszett nekik az alábbi kép a lapban:
Mivel azonban ők mindenre ráérnek, s így arra is, hogy mindenfélére emlékezzenek, jól emlékeznek még, hogy meséltem nekik egyszer az én sportújságomból
egy ilyen nagyon-nagyon futó Bajnokról, akinek túl-túl-túl jó füle volt. És ha a pisztoly eldördült, ami
azt jelenti mindig, hogy: Most aztán kezdődik! – ez a futó hallotta meg elsőnek, és
máris rajtolt. Mesés volt a rajtja. Más nagyok azonban azt mondták: „Nem bírja
kivárni a pukkanást, és mindig kiugrik a többiek előtt. Az ilyen futóra pedig a célban semmi szükség.”
Ezért, ha tehették, ki is zárták. Aztán, ahogy a nagyok mondják, mesélhetett…
És mert az én Medvéim játszani mindig is ráértek, elráncigálnak most is ettől a Könyvtől, amit
éppen írni szeretnék, és mert az imént a lapban látták, milyen egy ilyen Rajt, felsorakozik máris az első
Döntő mezőnye. (Az előfutamokat nélkülem is lefutják majd később, mondják, mert ők nagyon
tapintatosak, meg aztán tudják, hogy a Könyv róluk szólna.) Hát akkor, itt vagyunk.
És ha az a bizonyos indítónk én volnék – mit tehetek? Hiába pufogtatok nekik
estig is, mind azt hiszi, hogy csak ő fogta be a fülét, és várja, hogy elindulhasson –
biztos, ami biztos – a mezőny után. Mivel azonban olyan türelmesen várnak már
valami efféle jelre, ki tudja, mióta – mit tehetek? Leszállok az indítók dobogójáról, odaballagok a
salakos-sávos (tartános! mint ők már ezt is tudják…) pályára, és elindulok,
HOGY VÉGRE ELINDULHASSANAK. |
bizonyára az Ő véleményük szerint |
gyorsan idecsusszantok egy |
|
BEVEZETŐ-t: CSAK NAGYOKNAK |
Ugye, vannak neked is medvéid? |
Avagy az van csak, ami elmélyít, |
S ami kárpótlásul elszédít? |
Csak komoly vagy? csak léha? |
|
Úgy értem: ha nagyon fontos vagy, |
Akad-e valaki, aki rád szól: |
„Te főkolompos, lompos Nagy, |
Mondd, ugye, csak rosszul játszol?” |
|
|
(És ha ezt a verset szerencsésen kihagyta, akinek nincs szüksége rá, és mindenki megígéri, hogy ezután
is kihagy mindent, ami Nem Izgalmas Neki és Nem Lesz Rá Szüksége a Célban, máris kezdhetjük:)
Ha…
Most számolok, ne zavarjatok! |
|
Íme: Ha kijön a lenti eredmény, |
S egy szép fényes kettest kapok, |
|
S a szép új fényes kettesen |
Hány új mackót rajzolhatok? |
|
(AHÁNYAT AKAROK!) |
|
|
Így lett sakk!
„Mackók, lesz sakk a télre!” |
|
„De lusták vagytok, makkok! |
Mivel adjunk addig mattot?” |
|
Tavasz lett, nyár lett, ősz lett… |
De a sakk-készlet is kész lett! |
|
Vezér, gyalog, futó potyog, |
Király, huszár és bástya. |
|
|
Még egy kis sakk
Hogyha a mackók sakkoznak, |
Roppant ritkán kapkodnak. |
|
|
Helyes mozgalom
S így egy-kettőre lefogynak, |
Mert Csonti, mire hazaérnek, |
Gyomor korog, szem-orr kopog… |
…Legközelebb Csonti is kocog! |
|
Még többet!
S bár ők oly csendben ülnek, |
S azt mondják: „Ennyi erővel |
|
|
Doboz és tulipán
Egy tulipán lett a barátja – |
Nem ritka barátság télen. |
|
De főleg: egymás mellett.
|
|
A tulipán tudta: a medvét |
Mért hívják Kis Doboznak… |
A kinyitást ekkora rossznak. |
|
Potyogott belőle a bonbon. |
|
„Álltok még egymás mellett!” |
S ők azt felelték: „Kérjük, |
|
A csokit sietve megettük, |
Most már fekhetnek együtt |
– Vagy: most megint csak fekhetnek! – |
Kis Doboz s benne a Szirmok. |
|
|
Egy bizonyos Alacsony Maci
Él egy bizonyos Alacsony Maci, |
Milyen alacsony, senki se látta. |
|
Ezért hát senki nem is hiszi, |
Hogy én vagyok a barátja. |
|
Holott ez így van bármikor! |
|
A Kedvezményes Téli Szatyor |
Nem nálam van, hanem nálunk.
|
|
Hogy valakivel már vagyok? |
|
„Te nem szivesen jönnél velem |
|
De ha úgy érzed: rajzolj képet, |
Álljunk ott egymás mellett: |
Én, ahogy épp képzellek Téged, |
És Te, ahogy én képzellek.” |
|
Hát… ezt még csak elképzelem; |
De hogy ő engem hogy képzel?… |
Így – alacsonyan és hirtelen – |
|
|
A mackó mind kiváncsi
Becsukják néha a fél fülük: |
Ilyet is már ki játszott! |
S mert semmi nem elég nekik, |
A felét külön is élvezik. |
Ki tudja, épp mit néznek; |
Becsukják néha a fél szemük, |
|
|
Az ősök és a még ősebbek
A Kertben tudni szeretnénk, |
De valahogy nincs szerencsénk, |
|
Már értjük: azért – vagy ezért! – |
Nem leltük. Jó, hogy szóltál.) |
|
„Ausztrália egy földrész. |
Alul van a földgömbön.” |
Kész. |
Hát ezért kár volt járni. |
|
Mert földgömb otthon is van! |
És rajta a koala, az ős…?! |
(Te tudtad? Én se tudtam.) |
|
De ha felérjük is ésszel, |
Mit kezdjünk, már az igaz, |
Egy ilyen üres földrésszel? |
|
Ha a gömböt megpörgetjük, |
|
– HOL EZ AZ EGÉSZ KIS KOALA-MACI! – |
|
S ez csak rokonság szála? |
|
|
A kis koaláról I.
Nem esik túl messze a fától. |
A kis koala, ha a fán henyél, |
Nincs messze a nagy koalától.” |
|
Ha megkezdődik az iskola. |
|
Ugye, joggal dühös a mamája? |
Szól hátra a kis koalára: |
|
„Nézd csak meg a többi erszényest! |
Mért éppen csak te lettél rest?” |
|
|
A kis koaláról II.
Nem ismeri fel Ausztráliát. |
|
„Mit tudsz Ausztráliáról?” |
|
…Nem látja talán a fától. |
|
|
Amit viszont mi tudunk a koalákról
De roppant ritkán jut pénzhez. |
Nem nehezíti az erszényt. |
Nagyon is egyszerű okból: |
Mert ott csak az eukaliptusz-fák |
|
E heti-leveleit húzkodják. |
|
|
A medvék felköszöntenek
Hoztunk egy szép szál cikláment, |
Készpénz-vagyonunk mind ráment. |
Hoztunk öt-hat rózsát is: |
Sajnos, tied az adósság is. |
|
Panaszkodnak a mackók
„S ha felemeljük valahára, |
Nincs, ki beüljön alája.” |
|
Én erre csak annyit mondok: |
„Ha én ilyen apró volnék, |
Biztos, hogy mást panaszolnék. |
S nem tudnék összemenni.” |
|
|
A bolt
„Van egy bolt: roppant híres lett, |
El is megyünk oda holnap. |
Ott minden mackó síelhet, |
Vagyis: úgy csinálhat, mintha!” |
|
„Emlékszem… egyszer… volt egy tél… |
Neked akkor még nem voltam… |
Minek tagadjuk: ott vettél |
Engem is abban a boltban. |
Síeltem egy-két jó nagyot, |
Lovagoltam az elefánt hátán, |
És azt játszottam: én vagyok |
Egy másik medve, a bátyám. |
Így teltek-múltak a napok, a hetek, |
És sok mindent csináltam, |
Mert azt hittem, megnőhetek |
De nem nőtt meg a nyomdoka, |
Nem igyekeztem hát többé se, |
Rájöttem, az engem fáraszt. |
S aztán – épp jókor! – jöttél te… |
Úgy vártam: engem válassz… |
Kérlek, ne vigyél hát holnap oda, |
Nézzünk más kirakatot inkább. |
A mintha nem túl nagy csoda, |
Ha nem követheti minthább!” |
|
|
Az a sok finom régi…
Egy nagy mackó ideköltözött |
Egy messzi dohányboltból. |
Úgy élvezi már a friss levegőt! |
De valamire visszagondol. |
|
A karácsonyfadíszek
Ki tudhatja, melyik szebb! |
Nagy rejtély kis mackóknak. |
De hátha, de hátha, de hátha! |
És máris az ágakon állnak, |
Egymást nevetik: „Te görbe!” |
Nem bírni a kis medvékkel. |
Egy mackó mégis bús volt: |
Nem illegett, nem csúfolt, |
„A legszebb! Itt van! Meglett! |
|
Ami kinyomozhatatlan
Sokféle kismackó van itt: |
Az egyikük hazája trafik, |
És mindé csupa nagyszerű hely! |
Kül- s belföld, nyomda, játékbolt… |
És egy sincs, aki már másé volt. |
|
Még akkor, a boltkirakatban – |
|
|
És most
És most lefényképezkedünk, |
Hogy mindörökre meglegyünk. |
|
Nappali sötétség
Szoba-Villanófényt kaptak. |
A szerkezetét kiismerték, |
|
Húsz tucat villanás alatt |
„Új fényben látjuk a dolgokat, |
De valahogy több sötét lett!” |
|
|
Az év utolsó napja
Már nem tehet mást – eljön, |
|
Ágyról, szekrényből, polcról. |
Ilyenkor – este nyolckor – |
Nyolckor!… Ilyesmit én tudok;
|
Az a lényeg ott, hogy a mutatók |
Még összetolunk két karszéket, |
(A hely mind elkelt! S mind bérlet…) |
És minden még jobb lenne, |
Mondják, ha mi mégsem mennénk el – |
(Mondjuk: Nekünk se mulatság…) |
S ott maradnánk a medvékkel. |
Izgalmukat ezzel kendőzik; |
Mert már hogy rájuk csukjuk |
Az ajtót, nyomban kezdődik…
|
…De ezt mi már sose tudjuk!
|
|
|
Különcök
Várják, legyünk „külön” sokat, |
S ezt csakugyan szívesen tesszük. |
|
De egyszer mindet sorra fülön |
Fogom, s megkérdem: „Ez – külön?
|
Ez a mindig-veletek-együtt?” |
|
|
Könnyű dolog?
S medvét vagy ilyesmit látok, |
Kire gondolok? Könnyű dolog! |
Csak rátok, rátok, rátok. |
|
Ti meg otthon ültök az ágyon, |
Nyugodtak vagytok: Játszom… |
Kire gondoltok? Könnyebb dolgot |
|
|
Kötélhúzás
Írok… Betűk, sorok, lapok… |
Írnom kell ezt a könyvet. |
Látom, ti már elaludtatok. |
Hát melyikünknek könnyebb? |
|
A Budai Kertmozgóban
Most épp nincs film mozgóban. |
Most tél van s két mackó van. |
|
Nem mozog-e? – ellenőrzik. |
|
|
A három medve-pár
Ül három dobozos medve-pár, |
Ül, háta mögött faliszőnyeg. |
Ide néz mind, de az esze messze jár; |
Én megpróbálom. Én hoztam |
Hogy a szép szomszéd fővárosban |
Jártam… Emlék egy nyárról? |
A másik is velem érkezett |
(Ez meg egy karcsú, zöld sziget.) |
A harmadik pár – mondjam-e? – |
Velem jött Crikvenicáról. |
Emlék az utolsó nyárról? – – – |
Mármost ha ezt meggondolom, |
Hogy egyik „medvés városom” |
Se nyáron volt, hanem ősszel. |
A három medve-pár hallgat, |
Lehet, ők is arra gondolnak, |
Hogy nem az évszak a lényeg. |
|
Ez, az
|
– A gomb helyett van pótgomb, |
|
A komp helyett van pótkomp, |
|
|
Kompóttal. Ez megoldódott. |
|
|
De csak mert volt pótkompótod! |
|
|
– A pohárban nem pállna víz… |
|
– HA PEZSEGNE BENNE MÁLNA-ÍZ!
|
|
– HA FUTNA A FALADON A MÁLNA!
|
|
– Ám lám, ha a falakon a málna megáll… |
|
– LEKVÁR LESZ MÁRA A TEGNAPI VÁR!
|
|
|
Épp
A medvékről épp tudhatok.
|
|
A szövetféleség
S hogy megszáradt a tinta, |
|
Melyen majd megpecsételik |
|
|
A produkció
avagy: MEDVÉK MINDEN MENNYISÉGBEN
Hogy filmezés lesz holnap; |
Ki vállaljon hát főszerepet? – |
Más akrobatáskodik éppen, |
És így tovább… Ki tudja, melyik |
|
De nem volt rá sok idejük! |
Mert időközben híre jött: |
A dolog még éjszaka meglesz. |
|
Hát félrehúzódnak a „többiek” |
– Mert addig a KI-KICSODA eldőlt! – |
|
„Maci, nézd csak, micsoda kocsija van! |
|
„S ott mellette, az a Kis Medve, |
De a Nagy Medve maga mordul le, |
|
És csillagokat se keresek, |
Van annyi, mint… az égen; |
Vetkőzzetek vissza szépen, |
Mert nekem itt Medvék kellenek, |
|
|
A kép
Ott lóg a kép a medve-falon, |
Medvéim féltik is nagyon, |
Ki ne szívja a nap: lefedik. |
|
Tavaszra nyár, és őszre tél… |
És süt vagy nem süt a nap: |
Ott lapul a Kép kemény, fehér |
|
S ami szép, az mackóinkra |
|
Egy zöld rost-tollat kérnek… |
(A „rost”: a növény hatása!) |
|
De a hű medvék (?) megőrizték |
(„– Te Maci, nem volt itt még egy kép?” |
|
|
A munkamegosztás
(Ami úgyis gyanítható, csak…: |
|
„Minyu”: így hozzám szólnak. |
|
Lett mackónyelven Minyujaci… |
|
„Minyu: ez rövidítése tehát –” |
|
Segít, ki egy önzetlen barát, |
|
„– A Fiumac-Minyujac-kónak!”) |
|
|
Minyu, ugye, ha híresek leszünk, |
|
Te azért szerény maradsz velünk? |
|
Minyu, ugye, majd mindig szólsz nekünk, |
|
Ha netán csak álszerénykedünk? |
|
Minyu, még ezt az egyet kérem: |
|
Légy mindig te a háttérben. |
|
Minyu, ez nem álszemérem: |
|
Te ott vagy nagy, azon a téren! |
|
|
Minyu, ha ott leszel mögöttem, |
|
És kérdik, honnét jöttem, |
|
S ily nagyra mi által nőttem, |
|
Minyu, ugye, te megfelelőbben |
|
Minyu, ez csak munkamegosztás, |
|
Hogy itt más áll, és ott más. |
|
A miénk: a csetlés-botlás. |
|
|
S amikor már túl sok a csetlés, |
|
Minyu, alkalmazz egy cselt, és |
|
Ha csak egyfolytában botlunk, |
|
Minyu, csukd be előbb a boltunk. |
|
|
Évszakok
(Naphosszat mást se hallok –) |
„A te füled is ragasztott?” |
(Ha érdeklődnek a mackók…) |
|
És: „Volt gomb az ormódon?” |
(S ha nem, miféle módon?) |
„Milyen növesztőt szedtél?” |
(Így múlik ősz, tavasz, tél…) |
|
|
Komoly beszéd
Most mackóinkkal válogatunk, |
Mert felgyűlt sok mackó-anyagunk. |
|
„Ugye, mindent mégsem részletezünk.” |
|
„Jó; egy-két dolgot félreteszünk. |
Még nekem is akad.” Bólintanak. |
„Nos…” (Hogy mi, azt még kieszelem; |
Fő az, hogy – még ilyen sem volt! – |
Komolyan tárgyalni velem.) |
|
|
Megkönnyebbülés
Egy szomorú vers, egy ballada; |
|
Leteszi a ballada gondját. |
Hogy most a balladát nyomják. |
|
|
Általános mackók
A főszereplők nem mi vagyunk. |
|
|
A kis előszobában
Egy kis mackó, vele hárman. |
|
Csak arra vár a medvecsapat, |
Hogy kinyissuk a kulcslyukat. |
S a fenyő talán arra vár, |
Hogy a mackók erre várjanak. |
|
|
Nehéz dolgok
Én gyakran arra gondolok, |
Írónak lenni nehéz dolog. |
Fél, hátha örökre leírja,
|
S az lesz a búcsúpapírja! |
|
Cselre csel és cselre cselre csel
Ahogy engem?” kérdi medvém. |
Szemében a kis cseles fény. |
|
Bár ezzel a viccen gyengít: |
Nyert! Nem felelem, hogy: „Senkit…” |
Hanem azt, hogy: Őt! Hogy: persze! Őt! |
– S ő boldog, hogy mindenre rájövök.
|
|
|
Rögtön jövök
Mi mindig-mindig búsultunk, |
A nagy szekrényben kuksoltunk. |
De ha ti nem unatkoztatok |
És mindig ránk gondoltatok – |
(Még többet is, mint néha itt, |
Mert nem zavartak az emberek!), |
Csak menjetek, míg kedvetek |
(Haza épp ezért: siessetek!) |
Megjönni akár rögtön lehet – |
|
A crikvenicai medve
És lát… De láthatom én azt? |
Ember nem tud itt vigaszt. |
|
„Mert – mondja a crikvenicai maci, |
Ha lecsitul a szíve verése – |
És ott vagyok – de mégse.” |
|
Hát ezért ül fel hajnaltájt |
Ki tudja, miféle álmot lát, |
|
|
„Más”-maci
Élt egyszer egy szomorú kismackó, |
Aki nagyon is víg mackó volt. |
Hogyan értsük ezt? Arról van szó, |
Hogy a többi medvét bosszantó |
|
Node (mert ugye, azt sem tudhatjuk, |
Hogy milyenek a medveszokások) |
Okosabb, ha alig találgatjuk, |
|
Hogy a kismaci annyira más mackó, |
Azt a vak mackó is látta. |
S ez roppant rossz, bár roppant jó… |
– Nézzük, mi van még hátra. |
|
A hát! a hát! a hát! a hát! |
S az a tábla a „Más”-Maci hátán! |
Bár ő maga így sose látta magát, |
Mondták neki, mi van a táblán. |
|
Hogy: ő amolyan nehéz eset! |
|
S csupa más szokásnak hódol… |
És nagyon is szomorú medve lett |
A nagyon is víg mackóból. |
|
|
Út, ágas út, hármas út
Csak nekivágok, mert úgy illik, |
Hogy velem is valami legyen. |
|
Hát: most aztán mit csináljak? |
|
Vajon erre leszek vidámabb? |
Vajon arra leszek szomorúbb? |
|
Kezdem már unni ezt az utat! |
|
Választom a legfurcsábbikat: |
|
Node csakugyan hát: KI ELÉ?
|
|
|
A mackóról, aki nem hasbeszélő mackó volt
Született egy fura csemetéje. |
Ez a bocs még azt se mondta: „Bocs!” |
|
De ez még hagyján; más volt itt, |
Amitől a család megrebbent: |
Hogy: bárhogy nyomkodták a hasát, |
Ez a mackó meg sem nyekkent. |
|
Több medvedoktor megnézte, |
És mind azt mondta: „Félő…” |
|
S a szülők jól érthették: Ez a bocs |
|
Így is lett. S múlt a medve-idő, |
A bocsból nagy mackó vált. |
De egyszer sem nyikkant a hasa, |
|
Aztán… született egy gazdája. |
Az nem erőltette a dolgot. |
De alattuk – el se hinnétek! – |
|
És akkor a mackó megszólalt: |
Az első vagy, aki nem nyekteti |
|
És egyet kérnék még tőled: |
Hagyd, hogy soha-soha ne beszéljek; |
Használj hűséges néződnek, |
Nekem az a dolgom, hogy nézzek; |
Mert látod, örökre megőrződnek |
|
|
A körút-nevű mackó
Volt – s van ma is! – egy mackója. |
S ez olyan… milyen is volt? Nos, valahol |
Már körutat neveztek el róla. |
|
Ragadt az a név a körútról? |
A lényeg: a mackó innen volt, |
S az a név: valahonnan túlról.
|
|
A maci itt volt, s ott volt a körút… |
…Szép fák és apró boltok, |
Törökös csemegék… De a lényeg egyéb: |
|
A körút-nevű medve tudta jól: |
Ha túl nagy csönd van éppen, |
Míg ő ott ül a hintaszékben. |
|
Nem volt féltékeny medve. Szólt: |
„Ha ott jártál, odajutsz még! |
Jól tudjuk: Minden út – körút…” |
És ringott véle a nyugszék. |
|
|
Ez komoly!
S e kettőhöz még fontos a |
Kiegészítés, hogy: nagy fapofa – |
De e háromhoz mi kell még?! – |
Mondom, ha mindez lennék, |
|
Az lenne csak az utcakép! |
S ha látszana: boldog vagyok, |
Csak örülnék: mert némely nagyok |
|
|
Alacsony padokon, bordásfalakon! |
És semmi, de semmi se lenne elég, |
S végül kórusban zengenék |
A sportszerű „Szép volt, Mackó!”-t. |
Kosaram peremén lógnak rég! |
És menve a Nagycsarnokba, |
S aki ott máskor fanyalogna, |
És elhallgatna a halszag, |
Pár méltón köznapi medve! |
Mert ilyet még nem láttak! |
És engem észre se vennének, |
De tényleg nem sértődnék meg: |
|
S e kettőhöz még fontos a |
Kiegészítés, hogy – látszólag! |
De e kérdésben már mackókat |
Kérdezzünk: – „NAGY FAPOFA!”
|
|
|
Ez a mackó valahova indul
Ez a mackó valahova indul, |
De a céljához sosem ér el, |
Mert folyton szembetalálkozik |
Egy-egy szembejövő medvével. |
|
Eszükbe se jut, hogy a kis mackó |
Valahova csakugyan elér-e. |
|
Hűvösül az este, sötétül, |
Megfordul, s indul visszafelé, |
Jó lesz legalább hazaérni. |
|
Hova indul holnap… Szép úticél: |
|
|
Az asztal
Mackómnak volt egy asztala, |
De eltűnt egyszer éjszaka. |
És ami itt csakugyan nagy baj: |
Reggelre se lett meg az asztal. |
„Hova lett a jó kis asztalom!” |
– És hasztalan vigasztalom. |
Hol az asztalok állnak sorra, |
Komoly asztalok, víg asztalok, |
De mind másik – s mackóm konok. |
Megkérdezem: Hát most mi legyen, |
Ha ez se, meg ez se, meg ez se? |
„Legyen újra tegnap este. |
Akkor meglenne az asztalom, |
S nem veszne el, állíthatom.” |
|
A jegyzetek
avagy: A MACKÓK SZERINT MINDEZ MÉG SEMMI!
Az érdekesebb eseményeket |
A mackók gonddal jegyzik; |
Az ilyen jegyzet hasznos lehet, |
Ha végül is el nem vesztik. |
|
Hogy a jegyzetek el ne vesszenek, |
De ha végül egy se kerülne meg, |
|
Hogy elmondjunk pár medve-ügyet |
– Amit úgysem érthetünk jól, |
Mert: legfeljebb csak emberileg!… –
|
|
Ezt-azt még így is várni lehet, |
„Az lesz nagy eset, ha a jegyzetek |
Majd egyszer előkerülnek!” |
|
|
(És ha valaki úgy érzi, kedve volna megvárni a dolgot, és ha úgy érzi, itt vidáman búcsúzhat – ne is
olvassa el az utolsó verset, mely – talán semminek nem is a vége…) |
|
Levél
„Kedves Mackóim! Hogyha ti |
Majd öreg-öreg medvék lesztek – |
Vagy hogyan is szokták mondani? |
A mackó sosem öregedhet! –, |
|
S én már esetleg nem leszek |
– Sőt biztos, hogy nem esetleg! –, |
Szóval: ha nem leszek veletek, |
|
– – – Aznap soha nem képzelhető, |
Hogy mi lesz másnap. Más nap. |
De ahogy itt ez a 6 betű, |
Egyebek is így-így válnak. |
|
És már nem a varrott fül mozog, |
Nem a szemről pattan a festék… |
A réges-régi ilyes-panaszok? |
Mind csupa-csupa gyönyörű emlék. |
|
A Kártyabajnokság, a Kupa, |
Nyaralóhelyeink is mind-mind, |
Hvar, Jelsa, Selce, Crikvenica, |
Kis antarktiszi pingvint; |
|
A ma-még-csak-képeslap koalák; |
S az ezek meg azok sokasága… |
De ne folytassunk itt felsorolást. |
– Mindez búcsúzás tárgya. |
|
A búcsút még mi nem ismerjük, |
Legalábbis a hosszú távút. |
Ha néha nem voltunk együtt, |
Sose lettetek attól bábuk, |
|
Dobozok… Mert: vártatok ránk.
|
Eleven ki-kik maradtatok. |
(Pl.: Fogadtátok a postánk!) |
|
De akkor majd…! Nem részletezem. |
Egyébként is: ki tudja – – – |
Huszonöt-harminc év mulva (?) |
|
Ha valaki e könyvet nézegeti, |
És KÉRELMÜNKet észreveszi, |
|
(Kideríti majd, hol kell s kinél, |
Én azt ma honnét sejtsem!), |
Érdeklődik, mondom: Ki él |
|
Ha így tesz: köszönöm! Jól teszi! |
– – – S most elkedvetlenítek |
Valakit, aki ma csak majdani:
|
Hogy van merszem kimondani, |
Hogy: igazán úgyse segíthet! – – – |
|
Kedves Medvéim, amíg e sorok |
Megíródtak, is eltelt pár perc. |
És írójuknak a hasa mocorog – |
Hát ebből sem lesz már vers. |
|
A vers, tudjátok: lekerekedés! |
(S ez a lekereke… roppant tetszik |
A kismackóknak; játszanak, és |
Így kikerekedik majd valami egész |
Abból, ami félbemaradt itt.)” |
|
|
|