JEGYZTEK, DE MINDEN MINDEN AKOR HAT(NAK) OLY FONTOSNAK MIKOR KESZÜLNK! ELET RESZEJ OÖK, NEM ONMAGUK ERTEK LEGTB,

meägis! Ülök it irtam menet köln palyadvr meg mönglad elöt, ülük faalat, nezem amaere 12-diken alkonyatban hüsben jötem vonszolt mag, de lendület, volt kezdet, most megint valami „meglet”, de hol van, jol nem van, pedig rosz sem volt semi, megis tele vagyok magam nem jo emlekevel, nem is igy, nem elegedetsäg, mi van velem, megany hiba, eleve hiba, hogy nem othon stb. Jol birtam sok, most ez nem jol mar  an, nem jol. Irongep meg meret is szorongok, tesek, uj szempnt, hogy fog ferni taskamb? D.U.-ra jovok ra: akor oldalt forditv probalj. S ugy, keserves, de megy. Wols: hogy de jo volt te meg en megbeszelni ezt, jo hogy féleségem elötm jar valhol, csak te mondod mindig – megintepi pair gep! de mi? ez!? – mondod te inkab nemutaz othon nincs az általam, meg bizhatosag, ellatasuk pl, szuszi, ami neked nyugalmat ad, othon ha en egyedül hagyva, oszeomlok hamar. Igaz. De ez is azt ad osze – ne rtepd nekem, pgep, papirom, idegeslsz! –, hogy ne utazzak, magam se utazzam. Jaj, labpanaszajd, huh, nagyon myugtalanitanak nagyon. Papir megint tönkremgy, nem irok uj nem! papir is akar halmz leni? Igen, mar latom mi tepi papit, kocsi mi van kocsi elöt vas haromszög teüpi papir neha szalag elöt kocsi közöt de mieirt? vegtélen csunyan megtepi neh, mieirt! Igy nem lehetirni, megint megtepi, ez vers legyen veg it, kikiserletz nem jo.