SZEGENY ES ROM HALMZ HOGY IRV KÖT EZ TET VAN DE ISTENEM NE IGAZOLD

Ezt a vegen irom, ide elejere tesz, szomorusag, itt masodik het Köln, minden let szomoru, othonrol mondod jo hirek is, de hangod szomoru, te ahogy othon vagy velük kik szeretteink, egyikük röl – Mokka madarunk – mondasz rosszan jav., rosznak hallatszo hirt: a kis egyik szeme! Gyanus neked, s mi legyen, valami nincs jol. Közben en se vagyok jol, mit keresek én it, érzem mar, miert nem vagyok othon, ez a halmz rom iras mod is hü kep, lasan. Együtt en magamal jol othon vagyok, csak othon, velük, veled – féleségem, most ez lett egy ilyen kifejezes –, köztetek s veletek, kik félék mint én vagytok. Nem jo most mar ut, hogy halotam rosz hirt, higgávàlt minden ami jopofa is lehetett volna, mit nezzek szep muzejmk, házak utcak folyo, mit „teljesitsek”, mikor othhnon – ez van most velem, ez mar nem valtozk – otthon van minden, amiert s aminek elek, csak oda tartozom, hibaa hiaba dühöngök hogy „en sose tartoztam igazan ez s az”, hib, jav., hiaba, csak othonra tartozm, s akkor Istenem kérlek ne add, hogy ez az öszeomlotsg mi nyelvben van lelkemélegyen, lelkemmel. Kerlek, Istenem, ne legyen semi rosz mostmar mig tavol vagyok aztan meglatjuk, semi kopot regek nem akarok keresni, nem akarom élvezni it s mas idegn varosk, velük akark otthon len, kik enyemek, kik szeret en s volt tizenegy év mig Szpero élt, othon, csak otthon éltem. Abhagyom, ne zavarja szomszed szobat zaj.