A lélek és a test – Nagy ének és kis ének

(Intarzia)

stb.

Első rész

I.

Akárhogy is, ezt (mit?)

fölébe írhatom: mert

( – ezt: „Aki elveszti egészét,

megleli stb.)

(részeit; kieg.) – mert

MILYEN RÉSZLETES VOLT! mennyivel

RÉsZleTEseBb, hogysem egészét

elveszíthette (hettem, ill.:

a férfi szereplő, majd)

volna, ellenkezőleg: Ő,

(nagy kezdőbetűvel, nem a

férfi vagy női szereplő, ő veszíthetett

el hat személyt, ezek

kombinációit, ezek

közül egyet [nagy

kezdőbetűvel volt! bármely

betű (pl. betű) egyébként, csak

meg kell egyeznünk, minek a

(pl. betű)je nagyra (pl.)

változtathat (pl. változtathat) ó.] Mennyivel

volt, akármiben egyezzünk is meg.

S már most (most már) kiigazítva (részeit se),

most már idegen egészeit (ha vannak), most már

elvesztem, meglelem (kiválasztotta

legalább azt az egy személyt? Valamikor

szín-nagybetűivel). Mondta:

emlékszem, mondta (ez megint másik személy),

emlékszem, mondta (még nem a későbbi két

közül), e. m. (e. m.),

e. m. = emlékszem, mondta,

e. m. = ez (megint) (másik).

E.m. = ez csakugyan megint másik, nagy

kezdőbetűvel, e. (bármely betű + pont) = ez megint

másik, sajtóhibával. Mondta:

és (és van neki egy egész kollek

NEKI egy egész

ciója, és:) addig csakugyan nagy kezdőbetűvel,

(ma is emlékszem rá!) (talán: ma is emlékeztet rá)

volt, amikor (ma is, ma is, amikor)

nem kellett megegyeznem (nünk, nie: válogathatott.), mert

(mindegy, másik személy, fehér

FÉNYE felbontásaként) mondta, és én

egyáltalán gondolhattam Nevére. [vagy: bármely

hiányzó szó (v. bármely*), nagy

kezdőbEtűvel.]

––––––

* hiányzó szó - - - - - - (jelölése)

- - - - - - ból folyt. Eldönthetetlen: rövidítése

volt-e csupán? s nagy kezdőbetűvel

folytatódik a mondat, valamiképp

riverrun, past Eve and Adam’s: máris

érthetőbbé tettük (tettük + válik): összeadás,

semmi semmivel nem lett

több riverleli részeit,

aki elveszti egészét, megrun: ebből

indultunk ki, később majd sokkal (nagyon is!)

(csak még meg kell egyeznünk: mivé)

bbé válik.

––––––

Lábjegyzet hiányzó csillaga; nem vezérel

– se kis, se nagy – kezdőbetűvel (kezdőbetűvel?),

– ha ez mondható. (Mondta! tegyük

idéző-

jelbe:’

„Mondta” – nevet-

séges) – [: mondott egy nevet, tegyük

ba, be; töröljük a ragot

a hangosított változatból, akkor

megkapjuk azt a (?) teret, ahova], de akkor még

mindig a jelről volt csak szó és nem a szóról.

Őrzöd

pár töredékét (idézőjelbe, onnan hogy: „őrzöd”)

„Őrzöd…” stb. (a pillanat varázsa elmúlt;

ez volt itt a

Legfontosabb Zárójel), hagyjuk abba –

„idegen egészeit”.

II.

Valamikor, szín-nagybetűivel,

kiválasztotta azt az egy személyt, és erről

mások igazán jobban tudnának mesélni mint az a –

– máris milyen hosszúra nyúlik. Mások

sokkal inkább (tudnának beszélni), kiválasztotta,

elveszítette (6 + a kombinációk közül válogatva; áldozzunk itt a)

nk itt a + (ld. fentebb)

nak is, itt, ahol a folytatás következhetne.

Áldozzunk a fentebb, nak is; hiszen

mivel tettük? az egymásrakövetkezés

(a fogalmak párosítása) által: kiválaszt, elve-

szít (anya-

nyelvünk; legyünk biztosak a

tosak a helyes elválasztásban), áldozzunk ritmusával,

ahogy egy áldozat nyomán

eltűnik a szentélyből ritmusával, ahogy egy

átlényegített áldozat nyoma

eltűnik a nem tudjuk honnan. Foly-

tathatnánk, eddig elmerészkedtünk, az

elhagyott (fentebb említettük, jelöljük

itt csak többes számát

ben (egyszerűsítsünk: ne jelöljük többes számát,

kezdjünk neki megint:)

ben; egyszerűsítsük, leegyszerűsítettü.

k. Ezdhetnénk, folytathatnánk, elég

megismételni csak a, mily meglepő

(„Valamikor, szín-nagybetűivel”) – legalább

olyasvalamire emlékezhetünk, amire csak

(egyszerűsítsünk:) amire nélkülünk, enélkül,

nem. Min

(két részt elválasztó számjelölés)

kezdünk gondolkodni, ha viszontlátjuk? (Eddig kétszer – ) Ki min;

a [nevezzük így, kisérleti

személy, tételezzük fel (nem nagy-

betű; leegyszerűsítve) ő-

t (névmás, tárgy – hát nem nevetséges?) őt, leegyszerűsítve

a két] kiválasztott, elveszített személy

(ó, ó, beleolvad, nagyon is beleolvad!)

a „valamikor” után

feleslegesnek tart bármely elválasztást,

és (esetleg) a „szín” és a „nagybetűivel” („szín-nagybetűivel”)

közt a kötőjelet.

III. (= az imént ki nem

tett számjelölés; összeadás: semmi semmivel nem lett

több): de mintha már (itt kezdődik a MÁSODIK

RÉSZ) erről is lett volna szó, igen erről is volt szó, a

kivételes pillanatok(ról), melyeket (csak épp ezeket)

nem kiméljük (mi v. a többi 5 személy) aztán.

De a – (elhagyja az idézőjelet, valamelyik a hat közül)

– (nem az idézőjelet hagyta el, de ezáltal) –

(épp itt nem folytatható)

ám kezdjük így:

Folytatható. Vagy: folyt. (U.a.) És folytassuk: részletesebb

volt, igen, az előző sor végén levő szó: hangsúllyal,

az előző sor végén levő szó nem betűjeles kifejezéssel.

Második rész

IV.

Egy pont, mit tesz

egy pont. Folytatható utána

(elhagyták a tengert, a gyerekkori huzatot

hazavitték, az iménti se mind idézet). Leejtjük a hangsúlyt,

le (fel) húzzuk az ablakot, igen, búcsúzóul

felhúzzuk az ablakot, kötőjel, pont. Elhagyott (kitett)

idézőjelben (vesszők is pompásan alkalmazhatók): a tenger.

A tenger két ablak idézőjelében. De először

megpillantják. Részletesebb volt, rész

letesebb

volt, de aztán

megpillantották – (épp fordítva!) – (két személyről

van szó). És (ugye, folytatható; ugye, milyen

rettentő részletesen folytatható.)

V.

nt a karsztos hegy mögül, világos nappal volt, órák

száma szerint reggel; de világos volt

már a (az? elő kellene venni a térképet)

(hegyek megnevezése) hegyek közt is, de annak

nem volt semmi köze a tengerhez

(ugye, milyen hosszadalmas? – „részletes”-et mondtunk

az imént – ugye, semmi köze?)

búcsúzóul. Aztán az egész még egynéhányszor

(hacsak nem választanak más útvonalat)

ismétlődik. Hacsak nem választanak új uticélt.

Lenyomkodták nagynehezen a vonatablakot, meg-

pillantva a tengert. Tulajdonképpen ehhez

a tengernek semmi köze. (Meg kellene állapodni, már mondtuk.)

Kiszálltak (miután átkanyarogtak a karszton),

a hét kastély (ide jöhetne idézőjel) közül

a vonat csak kettőnél (megállt?) állt meg. (Lehet,

hogy két vonat kerülte egymást, az odafelé meg a

visszafelé közlekedő vonat.) Aztán már csak a kikötőöblöt

kellett (stb., kivételes pillanataikhoz mindennek

semmi köze) megkerülniök (az egész vonatútnak semmi

köze; ez utóbbi kijelentés: túlzás).

VI.

Sós a kékje, a rajzok. Ez végre szó szerint van.

Úgyhogy továbbmehetünk. A kőülések

kivert fogai a fűtribün dombján –

marhaság; ez egész

másutt van, a (meg kellene nézni a Budapest-térképet)

Csömöri úti pályán, megközelíthető (és elhagyható)

a 44-es villamossal. Illetve:

ott sincsenek (bár alighanem: vannak)

kitöredezett, gyepborította kőülések, de

ott beszélgettek (az iménti két személy közül itt az egyik

azonos) (a másik nem) arról, hogy Paul Pennyfeather szülőatyja

öngyilkossági szándékkal beúszott a tengerbe,

a parton hagyta ruháit, aztán visszaúszott, és

felöltözvén parton hagyott ruháiba (stb., stb.: nyilván) –

Úgyhogy ezt a passzust itt ne is zárjuk le. Tény viszont, hogy

a j.-i (jelsai) (kezdődik!) öbölben, ahol fürödtek

(két személy; akik a karszton át közeledtek a vonattal),

egy kis temető fala húzódott közvetlenül a tengerpart mellett,

s látszottak a (ide alkalmas jelző) sírkövek.

Mármost – tény – (mármost, természetesen) a kövek közt

itt is fű volt. (Mármost tény: a kövek közt itt is fű volt.)

De sokszor megtették (úszva) azt a távolságot!

De sokszor megtették azt a távolságot úszva.

VII.

– És most (és most egy kis párbeszéd), és most, nevetni fogsz,

megmondhatom: valahányszor beleereszkedtünk a vízbe

(később elmondja majd – a párbeszéd férfiszereplője –,

hol s hogyan ereszkedtek bele a vízbe), valahányszor

leúsztunk a temetőkápolnáig, volt bennem mindig egy

kis (meg kellene keresni a megfelelő jelzőt; volt benne

– nyilván – „valamiféle”, „egyfajta”) félelem. Nem is tudom,

mitől. Nem is tudom (ez már a másik – a női – szereplő, tehát

itt kimaradt egy rész a párbeszédből, most a másik – a női –

szereplő mondja, hogy volt benne egy bizonyos félelem,

csak – de lássuk inkább:), szóval nem is tudom,

(ez már megintcsak a párbeszéd része!) volt bennem mindig

(volt bennem is mindig – bizonyára) egy bizonyos félelem,

valahányszor bementünk a vízbe. Nem a cápától – (Nem cápától; jav.)

(És itt a – férfi – szereplő közbevág:) – De nekem a

cápától! igenis a (folyt.) – vagy nem is tudom. De valami

ilyesfélétől. – Nem, nem – (a női) – nekem nem attól, csak valami

(nem attól, csak valamiképpen; teljes szöv.) Már jó egy évre rá

beszélgettek ily módon (ez már nem a párbeszéd

része), ismételjük csak meg: – De nekem a cápától! igenis attól,

nem tagadom, féltem, valahányszor csak… vagy legalábbis:

lenéztem a mélybe, valahányszor ott úsztunk el afölött a nagy

láda vagy micsoda fölött, és a konzervdobozok

megcsillantak a vízben (a mélyben; helyesb.) A NŐI HANG: – Nem, nem,

nekem nem a (nem attól stb.). Már nem az utazásukról hozott

C. (Calv.) gin mellett

üldögéltek (igen, ez itt a helyes szó), hanem a

(utána kellene gondolni pontosan, miféle ital)

mellett [bár helyesebb lenne azt mondani:

egy üveg (ld. fentebb)]. A nagyobbik szobában ültek és

visszagondoltak az ott töltött időkre. Égett a gázfűtéses cserépkályha.

VIII.

Az ott töltött idők! a hol! (Mind, mind sorra: ez a

„fűtribün dombja” után következett.) Délelőtt korán

(későn? milyen részletes) keltek, gyakran nem is

reggeliztek otthon (legfeljebb: ittak a „fekete borból”),

elhaladtak az asztalosműhely előtt,

keresztül a fasoron, át a piacon (el a buszvégállomás

mellett, ahova megérkeztek), a karnyujtásnyi-széles,

kétfelől kőfalakkal (határolt?)

utcákon a

(sikátorokon a pékbolthoz) (a legutolsó két szó már

zárójelen kívül). Zárójelen kívül megérkeztek a pékbolthoz,

így, utólag.

IX.

Így, utólag (feleslegesnek érzi) nem érezték a halszagot akkor

sem érezték (máshova kellene tenni az írásjelet), nem

érezték már a halszag írásképét; kis halászfalu volt.

De mondjuk inkább így: Kis

halászfalu volt, mondjuk inkább: egy ugrásnyira volt a

buszvégállomástól a kikötő; a mozi (vagy milyen) ház, mondjuk,

a moziház választotta csak el a kikötőtől

(a – ld. fentebb, az volt egyben a piactér), az volt egyben

a piactér is, a buszvégállomás a posta előtt, az volt a piactér

is, alig egy-két asztal. Szőlőt, fügét

stb. árultak, nem volt túlságosan délvidéki

(„hely”-nek megfelelő szó), de mondták: jönnek

ide ilyenkor októberben (novemberben? igen, novemberben, csak

szeptember volt, mikor mondták, nem mondhatták: ilyenkor) pl.

Skóciából is;

nem mondhatták: ilyenkor. Szeptemberben

jártak le mindig (kétszer kétszer, így kopírozódhatott

egymásra két

; így választható külön; így nem

választható soha, soha külön, mondhatjuk) – tegyük a

pontot a zárójelen belülre, nem érdemes folytatni.

Lássuk, mi van még.

X.

1 (fel) húzták az ablakot (NAGYBETŰVEL!); megpróbálta

másodszor is eladni,

megpróbálta másodszor is eladni ezt a trükköt (nevezzük. Tegyünk

vesszőt is a pont után:, de ez vajon, egybekopírozódva,

nem a pontosvessző-e?), mintha akkor

(hogy folytatódik? hogyan; telj. szöv.) – itt

pompásan, igen, itt

itt pompásan folytatható.

dhattak volna. Csak megfelelőképp kerüljön egy sorba: részletes

már csak azért is, de ne –

lytatható, kimondottan a megérkezéshez találták ki.

(Az előző két sor

közt elmaradt szünet.) A szárazföld után

viziút következett, több

helyen kötöttek ki végül, mint (várták?), a térkép

nem lehetett eléggé részletes. Mindenütt látták (kurzívval; ehhez

ugyanis nekik semmi közük nem volt. Nézték) a kikötőbelieket

(ezt később pontosan meghatározni! Bizonyára

azokról van szó, akik kijönnek – bámészkodni stb. – a hajóhoz; ők

mindenesetre nem vártak ismerőst, még csak az hiányzott

volna!), de a teraszosan kiképzett barna kőpart (földpart)

on is sokan napoztak (a délutáni napon). A moziház

nak éppen a tulsó felén kötött ki a hajó, mint ahol a busz

megáll. A hajó a kikötőben kötött ki.

[Elválasztó számjegy elmarad; a j.-i (kezdődik) felkiáltó-

jel elmarad] dszer (külön sor elmarad) süti el a régi trükköt,

(ő tudja! „ó, ó, beleolvad” stb.), csak épp nem az

(egyébként nem egyszer tegezett) Ő-t írja csupa (ld. fentebb), hanem

kimondottan a megérkezéshez illik.

A megérkezés botorkálásaihoz (használjunk az utóbbi helyett más szót).

Bár

egy nap tulajdonképpen kimaradt (ezzel

kapcsolatos számítgatásaikat később

megismerhetjük; ld. harmadik

„rárajzolás” tervezete, FÜGGELÉK), átaludták a

(a, az, tulajdonképpen az éjszakát aludták át) –

botorkálásaikhoz, ahogy a barna földpart (ld. előbb)

kőszegélyén (ezt érdemes:)

ahogy a barna földpart kőszegélyén

eljutottak egy darabig, de tovább nem.

Alulról kerülték meg a kempinget. Arról volt szó,

hátha azidén (így!) más strandot találnak, nem a

temető végében lévő világító-fényes (értelmetlen!)

móló (nem használt, használaton kívüli móló)

öblét, azt a derékszöget, melyet a kis móló

képzeljünk egészen kis mólót, világítótoronnyal a végében)

– póznára szerelt villogólámpával a végében –

(ne képzeljünk valamiféle világítótornyot)

amit (ld.) meg a temetőfal alatti gyalogút meredek

(esetleg: sziklás) fala bezárt. A sziklákról egyébként

(ha idéznénk a párbeszédet, megtudhatnánk; nyilván

volt ilyen párbeszéd, valakivel, valakikkel; valakinek

– valakiknek – nyilván elmondták, hol ereszkedtek

bele a vízbe; megtudhatnánk: a sziklákról

ereszkedtek bele a vízbe), tehát a

sziklákról pompásan bele lehetett ereszkedni a vízbe.

Két kő közt

indultak el (gumipapucsban: kék és fehér

– kék és fehér! – gumipapucsban) (elhisszük, hogy ez nekik roppant

, tehát: elhisszük, hogy ez nekik roppant fontos, de –

és itt hagyjuk abba);

XI.

nt a (mikor volt ez! mikor!) mögül.

[Telj. szöv.: (de azért fejezzük csak be) mögül. Sőt:

kis-zárójel nélkül a ritmus kedvéért.]

(Betoldás az előző sorba a „ritmus” után: mikor

volt ez! mikor!)

ntak a kemping alatti teraszosan kiképzett földpartot szegélyező

kőfal omladékán, elhaladtak – kezükkel támogatva – (itt-ott)

, támogatva a kőfalat (egyéb részein), egymás

után lépegettek kőről-kőre. [A megérkezés

délutánján. A megérkezés (legalább egy sorban) délutánján.]

(Kiválóan) Nem találtak

(kiválóan) alkalmas*

* és most folytatható:

fürdőhelyet, ezért hát megmaradtak

a két év előttinél, rekordjuk is

itt volt: a temetőkápolna

utáni (egyik fa; a „fa” is zárójelbe került, az „egyik”

kívül kell, hogy kerüljön) egyik (nem túlságosan délszaki)

(nem túlságosan délszaki?) fánál (őszintén szólva,

erre nem emlékeztek, de alighanem fenyőnél)

AZ EGYIK NEM TÚLSÁGOSAN (telj. szöv.) DÉLSZAKI FÁNÁL

VOLT A REKORDJUK! (Hangosított változatban: kiabálva; ld.

előbb. Égett – ).

És most egy (itt se – itt se? – kezdtük még)

egészen egyszerű kijelentés. Megegyezhetnénk (aligha találunk

ilyenkor erre már más vállalkozót, nem is

túlságosan önkényesen – jó vicc! – válogatunk a rendelkezésre álló

6-ból), megegyezhetnénk hát ebben a személyben (t.sz. első),

hogy a „Nem úsztak tovább annál a kilógó (?) fenyőágnál”

kijelentés

olyasmit jelöl, mint hogy

(hiányzó sor jelöli a megegyezést) (Pont

megfelelő elhelyezése) (. = melléklet)

XII.

dító lenne kimondani; pedig: milyen pompás

lehetőségek helyett vállalkoztunk még erre is. Ott tar-

tottunk, hogy

(pékhez). A sikátorokon. Odabent, a pékboltban. (Ez afféle

– megpróbálja

szer ugyanazt eladni – „képek jegyzéke”.) Kiflikkel, (még meleg!)

buktákkal, kenyérrel a pékbolt előtt.

Első nap reggel a (hely, ld. az imént). Szőlő

és pékárú eligazgatása a (még tiszta)

vállraakaszth. piros (pir.) szatyorban. Aztán

(már akkor) olajos lett. Már akkor (napolajos lett; vagyis:)

hazatérve a Helenka Goić-féle penzióba, pékárú, szőlő ill. a boltban

– de nem a moziház melletti „büdösboltban!” – vásárolt

holmik kirakosgatása, a strandra – a kis mólóra –

szükséges holmik összekészítése. Reggeli

elkészítése. Mi említendő itt még? Esetleg:

két csomag sóspálcika a (egy harmadik bolt a piactéren)

ból. Fagylalt (a kikötőre néző másik kis térről; de ez

többnyire inkább délután, hazatérőben). Ezek a

(kb.: dolgok).

XIII.

[Az eléggé áldatlan fogsorú

férfi főszereplő azóta is

összehasonlítja a piactéri bolt és a

(kb. a) valamikori „városkapu” között

elfogyasztott sóspálcikák

ropogós-puhaságát az odahaza kapható ugyanilyen

(import) sóspálcikák – (egyszerűen: sóspálcikákkal)

sóspálcikákkal, vagyis – némiképp –

megmaradtak emlékezetében ezek a

(a moziház mellett a kikötő vizét hirtelen

megpillantva, a nagy kőlapokkal <borított>

kikötő-térre kilépve, elhaladva a Bascia

kerthelyisége mellett, külső kőfala mellett, elhaladva

a másik kertvendéglő, utcavendéglő mellett, az

ujságárus pavilonja mellett a kiöblösödő kikötőrészben

himbálózó halászbárkák ill. más csónakok mellett,

a hajdani városkapuban levelezőlapot áruló helybeli

mellett), ezek a sóspálcikák. Ne, ne forduljunk vissza.]

XIV.

junk vissza, hány pompás kezdet

ért érdemes

lenne; meg különben is: mielőtt

– másoktól, hogyne! nem róluk van szó

itt most; másoktól hogyne lenne

egyre messzebb, amit korábban mondtunk. Ha valaki másnak

bármi köze lesz is emlékezésük

mechanizmusához, ha ezt az emlékezés mechanizmusának

nevezzük (a gázfűtéses cserépkályha), bizonyára

a (mik?) elhelyezéséhez (az elhelyezéshez),

a vesszők, pontok és zárójelekéhez, melyeket

(merő udvariasságból?) (melyeket talán)

merő (–

ből) eszközölt a mondatát befejezni eszközölt a

(képtelen)

ra képes férfi szereplő. Helyette

majd nem lesz képtelen, sose volt

(ra képes) (például: befejezni) (ni; bármely főnévi igenév

végződése), tehát azt mondtuk: nem lesz

képtelen majd – ni képes – AZ a nagy ő,

még ha más szót ír is már

nagybetűvel az imént nevezett személy, még ha

nincs is többé az a nagy eldadogva.

Ennél

rosszabb is volt, rosszabb is lesz; mikor

– tengerből kiemelt, sós víztől csöpögő füvekre

(a sós, a víztől, a csöpögő: felesleges)

emlékeztető

mikor a kb. a torok táján

található (?) ideggócból (?) elindul

a tengerifű vagy (bármilyen, nem okvetlenül tengeri) gyökér

alakú (írjuk így, alkalmatosabban: gyökér-alakú fájdalom)

(a „fájdalom” szó zárójelen kívül) (és idézőjelen

kívül!), amikor tehát elindul lefelé és felfelé

ez a (ld. az imént) ez a ld. az imént. Vagyis: lesz

jobb és (vagyis lesz jobb és rosszabb) rosszabb. Akkor is

mit csinál (és itt most döntenünk kell a személyről)

„akkor is mit csinál a férfi szereplő: bemegy

(ha otthon jön e „roham” – rohamnak

aligha nevezhetjük –),

beleereszkedik a fürdőkádba, és meg-

nyitja a csapot, hogy kellő zaj legyen, és vár.

Harmadik rész

XV.

Belebukott, belebukik –

belebukott (belebukik)

a sós vízbe, vagy gondolhatunk

egyebekre is, amire visszatért, amire már

csak itt, csak ezek után az előzmények

után térhetett vissza, itt milyen jó a

(nem itt, eggyel feljebb) külön sor.

Valamit ez is (nem is így értem)

vigasztal, úgy inkább (talán, hogy:) valamit még

itt is lelünk. Hány pompás.

„Hány pompás idézőjel”, vagy –

– hány pompás idéző. De hiszen ezt már mondtuk.

(Más személy, emlékszem, lehet,)

s akkor még azt is, hogy mit.

(„Mondta”; itt arról van szó.) (volt szó.)

Valamikor, volt szó valamikor. Kiválaszt;

hogy párosítsuk is valamivel.

Sokkal inkább

kiválasztotta (égett

– ezt is mondtuk már kétszer –, elég

utalás ez arra, hogy jóval később volt. És most így folytathatjuk:)

Melyikük is, vajon melyikük is

(csak ezt ne mond – bizonytalan személyrag – tuk volna).

XVI.

Ezt így

kellene már [eléggé benne járunk,

mondhatni: közeledünk a temetőkápolnához, annál

sose úsztak beljebb (tulajdonképpen: kijjebb, vissza a

helység felé a villogólámpás mólótól; persze nappal) (és itt

kár volt elpuskázni egy zárójelet)], eléggé benne járunk

ahhoz, hogy már így kezdhessük: Harmadik rész, tizenhat.

Váltogatják egymást a (csak tudni kell,

mik), váltogatják. Bár ez a penzió

utánuk bezárt. Mehettek volna hajnali

félötös (telj. szöv.: a félötös stb.)

hajóval. De délután

néztek visszafelé

– igaz, másutt –

a hajóról. (Igaz, másik hajóról.)

De mondták. (:)

XVII.

Visszajönnek (mennek); jönnek, mennek,

pékhez, ki a

mólóra, kikerülik a döglött (borzot, macskát).

(Az autógarázsban rendszeresített

borkimérés előtt; délután, mikor

hazaigyekeztek, már nem volt

ott, csak a nyoma.) Mindez ilyen egyszerűen elmondható.

A többi csak – csak hogy hányadik nap volt, legfeljebb.

(Számjelölés) napig tartózkodtak (hely megjelölése, pl.:

ott); ez is (egyszerűen elmondható; ez is egyszerűen elmondható).

jességgel hatlan, jességgel (jesen) ható: efféle

ellentétek közt igazán könnyű lenne boldogulni. De hogy

(de hogy ott voltak? mondjuk inkább:) ehelyett mi volt.

(Kanyarodjunk másfelé.) A vonat délnek csak –

elég későn (ez összefügg; a két

sor) kanyarodott délnek; hajnalodott már; Knin-t

odafelé

világosban – Knin? mit Knin! –

látták. Azután kezdődött a karsztos. Le

lták az

(ablako) (tárgy)

Ehelyett mi volt. Már az ülőhelyek számozásával

megkezdődött, még a Keletiben (pályaudvar

neve Budapesten). Hagyjuk abba időben az egészet.

XVIII.

Nem szabad bennefelejteni őket

egyik (megkeresendő, miben)

sem [ilyesmire gondolunk: pl. a délután három

órakor szinte szabályszerűen

– igen, órakor indult –

parti (tengeri?) szél]

ben –

rag: néhány sorral korábban; de ezek

nem olyan természetű dolgok, melyekről csak úgy egyszerűen

elmondható: „ha valamivel előbb, vagy ha valamivel

korábban (később)” – „később”: ezt

ki se merték mondani, később aztán

kimondják és elrontják. Nem szabad,

nem

szabad bennefelejteni őket a túlerős

napsütésben, persze, volt

velük épp erre alkalmas napolaj, összekészítvén

a strandcsomagot, ezt is belerakták a vállraakasztható

piros szatyorba, melyet – a délelőtt árnyas öbölre

hajló fenyők alatt (pl. az autógarázsban

rendszeresített borkimérés előtt, a kavicsos „délutáni öböl”

mellett, a termőfal alatt stb.

elhaladva) felváltva vittek.

XIX.

Nem, ezt a lapot nem játssza meg; folytatódik

mondata valamiképp úgyis (itt: más szórend).

Megtehetné: hány pompás

lehetőség(nek van) csúcsa, akkor az övé még mindig csak

egyé (volt; minden egyéb

utána lett. A karsztos hegyek közt kanyargó vonat

ablakán a korareggeli száraz

napsütésbe kihajló két személy is.)

Kiválasztotta azt az egy személyt –

(sokkal inkább következhetne: következett is)

– mivel tette? (ték? Most már

mindennek a MAGYARÁZATA KÖVETKEZIK – nevetséges! – ha

ez kell; törölhető, hangosítás

nélkül is) – mivel? az egymásrakövetkezés

eltünik a szentélyből ritmusával.

„Mert ami nem a (idézi), az nem a (idézi: kezdet, erre

gondol; már az imént is)” – egymásbanyomódik

– két, több, mind (?) – az ablakot, folytatható, utána;

de előbb: megpillantották, búcsúzóul.

Hazavitték, itt tartunk (az iménti se mind idézet),

a hajó kifarolt a kikötőből, oda

busszal lehetett csak eljutni. A viziút

előtt szárazföldi következett. S még mindig, mindig

lehetett volna, nem lehetett

(?) maradni. Leejtjük a hangsúlyt, idézőjelben.

Két személyről van szó, nagynehezen.

XX.

Amikor a tengerparti nagyváros

konfekció-kirakata előtt álltak, a napellenző ponyva

alatt, ott is valami sikátorban, nem gondolhatták,

hogy majd ezt érzik (s alighanem: visszaúton

álltak már a konfekció-kirakatnál, tehát az egész tárgytalan.

Mondták, visszajönnek, ld. FÜGGELÉK). Mondták

(mondtuk).

Ehhez a tengernek semmi köze. (Ez végre szó szerint van megint.

„hogy be ne fejezzük

soha senkinek a nevét” – a női szereplőről van szó –

„miatta”.) „El kell” (és ezt a férfi szereplő mondja)

„felejtenem” (nie), „hogy” (marhaság, hogy nincsenek

sehol, J.-n voltak – kezdődik! Ez ki? –, leúsztak, hányszor

leúsztak a temetőkápolnáig. Később, érdekes,

mindketten szóbahozták ezt a fürdést), tehát: „hogy nem vagyunk

sehol, s legalább rólad azt kell

hinnem” (legalább róla azt kell hinnie:

ott van) – (most már nem érdemes idézni; tudjuk: megint

a női szereplőről van szó) –.

(Egyébként az, hogy szóbahozták – csak ott

fürödtek, persze hogy szóbahozták. Továbbá:)

Eleven elzárkózásukat megéri (más személyben

írja a férfi szereplő, és ezt

most is megerősíti. Annak ellenére, hogy pl. a hajón

– odafelé – feszült volt köztük a hangulat.)

De ennek is az volt csak az oka.

XXI.

Eleven elzárkózásuk minek oka? Az, hogy még így se tudnak eléggé:

(ld. fentebb), az az oka. Mindegy,

hol volt a fűtribün. Alig úsztak be. (Az imént:

eleven elzárkózásuk; itt örökké

bizonyítékokat várnak egymástól;

eléggé emésztően eleven.) De többször beúsztak.

Napjában többször feltápászkodtak fürdőtakarójukról (kék!)

s beleereszkedtek a vízbe.(A férfi szereplő

a hajóról – odafelé – gondolt arra, hogy beleugrik.

Erre nem került sor.) De délutánra (koradélutánra)

megelégelték; túl nagy volt a meleg, illetve:

enyhült már, nem volt rá annyira szükség

(fürdésre szükség), a koradélutáni szélben

persze nem feledkeztek kint.

(lutáni szél, megmozgatta a tengert,

feléjük jöttek a hullámok – tőlük el? –, a parti

– jó vicc! parti! – templom harangkongatása nem

hallatszott el hozzájuk óránként, de a nap

állásáról stb.)

(ként kongatott. Olykor egész váratlanul meghallották.)

Úgyhogy tulajdonképpen

többször is fürödhettek volna.

XXII.

Volt egy öböl, ahol majdnem fürödtek.

Nem a kempingtábor alatti fizetőstrand

(ott talán meneteles homokföveny is volt)

– (mondták: meg kell nézni jövőutánra, harmadszorra,

ld. FÜGGELÉK) – nem; ez a hajdani városkapu

után (jóval utána) jött, a fenyőfás

úttól az első vízfelőli lejárónál; de ott csak

délután volt nap; egyébként hűs folyótorkolatként

(ellenőrizendő; pontatlan)

ként csillogtak a sekély víz színe alatt a kavicsok,

a kavicsszőnyegen egész a kavicsszőnyeg

végéig be lehetett menni, onnan tovább

más talaj felett (talajon). De talán (biztosan)

azért nem ott fürödtek, mert ott nem volt

alkalmas napozóhely.

Negyedik rész

XXIII.

Ismeretlenebb mindez

(legalábbis amíg nem tudjuk:

minél, addig annyit

kell mondanunk:)

bb mindez

nél. És ehhez eleven

elzárkózásuknak semmi köze.

Ismeretlenebb (tételezzük fel, mégis)

a megszakításoknál, zárójeleknél,

ide-oda helyezgetett (ld.), ismeretlenebb az

elhagyott, kirakosgatott idézőjelek (rag, stb.) –

mert az ezekből adódó (meghatározandó: mit?)

mégiscsak itt ismertük meg. Itt előszörre

találkoztunk velük. Ritmusával kiszáll nem tudni honnan,

ritmusával nem tudni mi. De ritmusával; de össze-

gyűjthető, számlálható (Elhagyja a nem tudni mit)

– nekik pedig egyetlen

(majd megemlítjük, mijük)

XXIII. (folyt.)

nekik pedig egyetlen párbeszédük maradt csak fenn.

Akárhányszor visszapergethető, de

egy párbeszéd csak. Pedig bizonyára beszélgettek

már az elszámozott üléseken

eltöltött éjszakán is, ennek az éjnek a hajnalán az

első átszálláskor, első szálláshelyükön (bármit

csináltak; leghelyesebb az imént

megkezdett felsorolás visszavonása) – bár bizonyára

több ízben is beszélgettek, szó szerint csak

az az egy párbeszédük maradt ránk

(lapozzunk csak vissza, látni fogjuk: a)

ról (ről). És ezzel minden végképp –

XXIV.

Függelék

[Harmadik útjukat már hazafelé

eltervezték. Többször elmondták,

majd hogy le nem írták. Elsősorban:

hálókocsin indulnak, kb. délelőtt

érnek – városnév –

ba, ott töltik a napot, helyesebben:

este kilencig ottmaradnak. Este kilenckor

azzal a csak hálókocsikból álló szerelvénnyel

utaznak majd tovább a tengerpart felé,

amelyik – a D. expressz – most legutóbb

a szemük láttára hagyta el a pályaudvart,

és a tengerparti nagyvárosba jónéhány

órával korábban érkezett, mint ők.

Akkor elérhetik a délelőtti

hajócsatlakozást, és már délben

J.-ban lehetnek. Miután elhatározták, hogy

több időt töltenek J.-ban is, egyáltalán:

akkorra már szabadabbak lesznek,

több idejük lesz, miután

mindezt elhatározták, megbeszélték, nincs jogunk

feltételezni, hogy meg ne fordult volna

bennük, gondolatban, néhány kép

– nem távolodóban immár, távolodóban például

a nagy szigettől valamelyest már a

part felé közelebb eső zsebkendőnyi

kis sziget mellett fel-felugráló delfinektől,

(hogy egészen személytelen

dolgot említsünk) – eszükbe jutott néhány

kép, látták – kételkedhetünk-e benne –

a kikötőkben (ahogy a kikötőkben), ill. a

teraszosan kiképzett barna partokon (sziklákon),

ill. legalábbis: a napfényben –

ill.: legalábbis, és

mindenképpen: odafelé.]