|
Albert Langlois clochard emlékének
E szövegnek szereplője nincs; mintha képzeletünk teljesen sík, üres színpadának egyik sarkában ülve mondaná el mozdulatlanul, majd egyszerre felugorva és gyors léptekkel fel-le járva VALAKI.
| – – – Nem volt itt, nem volt itt még az előbb! |
| Ez a harmadik kis kiemelkedés |
| az előbb még nem volt itt. És most |
| itt van alattam. Itt állok rajta |
| egymagasságban a másodikkal. |
| Egymagasságban! Képtelenség. |
| fedeztem fel, ahogy leléptem |
| róla. Ide, ahol most állok. Ahonnan |
| el sem mozdultam azóta. És most: |
| Magasabban! A második alig volt |
| öt-hat ujjnyi magas, és most már |
| legalább arasznyi magasságban állok. |
| S ahogy lelépek, nagyobbat zöttyenek, mint |
| mikor a másodikról leléptem. És itt |
| a negyedik. Pár ujjnyi alattam. Lehet akkora, mint az |
| első. Vagy a második. Nem. Ez a negyedik nem |
| A második kúpról még teljesen gyanútlanul léptem tovább. |
| De a harmadikról – igazán megnéztem, |
| hova teszem a lábam. Igyekeztem |
| egészen gyanútlanul, szórakozottan lelépni róla, hogy |
| jól érezzem a zöttyenést, hátha csak a szemem |
| káprázott – annyira mégis hittem a szememnek, hogy |
| jól megnézzem, hova –, éreztem a zöttyenést: nagyobb |
| volt, mint a másodikról lelépve, |
| de semmi nem volt itt, jól megnéztem: semmi nem volt |
| itt, ahol most a negyedik kúpon állok, |
| legalább másfél arasznyi magasságban. |
| Már magasabban, mint a harmadik kúp. |
| Nem – volt – itt – semmi! |
| – – – Nem, nem fülelek, nem hallgatózom: vajon |
| hallani-e a hirtelen beállt |
| csendben a növekedés zaját – – – |
| Sík volt a felszín, akárcsak ezen a két tenyérnyi helyen, |
| ahova most léptem, ahol már |
| zajtalanul emelkedem is az ötödikkel. |
| Egyhelyben állok és emelkedem. |
| Sík volt a felszín, sík, sík, mint mindenütt köröskörül: |
| Mint most is mindenütt – ezt az öt, |
| vakondturást kivéve. Az első |
| még alig üt el a felszíntől. De a hatodik |
| itt alattam már most magasabb a harmadiknál. |
| Pedig ott milyen hosszan álltam! |
| – – – Mikor a futás abbamaradt |
| talán nem néztem körül alaposan: nem vettem észre az elsőt. |
| Lehet, hogy ott volt már, megbotolhattam volna benne, |
| de csak fölléptem rá épp. Miért ne. Egy-két ujjnyi, |
| lapos kis kiemelkedés a köröskörül |
| teljesen sík felszínből. Megálltam. Lábfejek |
| Továbbléptem. Egyet. Megálltam. Lábfejek – – – |
| akkor álltam a másodikon. Ahogy visszanézek: |
| alig kúp-alakú még. Elsiklana felette a tekintet, |
| ha nem egy egész sor kanyarogna már. |
| Mert a többiek fokozatosan |
| kiemelkednek. Tucatnyi is talán. Némelyik |
| alacsonyabb, mint az előtte lévő, mert |
| hamarabb leléptem róla, és mihelyt lelépek, |
| nem növekszik tovább egyik sem. És ezen |
| a tizenvalahány kúpon kívül |
| nem növekszik semmi. Köröskörül semmi nincs. |
| akkor se volt semmi más, mikor futottam, csak a sík, |
| sík felszín és az én futásom |
| csak akkor győződhettem meg, mikor abbamaradt a futás |
| s megálltam. Nem tudom, hogyan. Azóta is ezt |
| próbálgatom. Próbálok megállni. Lábfejek – – – aztán tovább |
| egyet. Még egyet – – – Annak a |
| futásnak a végét próbálgatom, |
| szeretném tudni, milyen volt, de most már |
| az nincs. Valahányszor egy kúpról lelépek, |
| közönyösen győződöm meg róla: |
| semmi nincs ott, ahova lépek, de ez |
| semmit se jelent, mert ahogy megint odanézek, |
| ott a lábam alatt a következő kúp. |
| Ez most már térdmagasságú. Magasabb. |
| Pedig nem hiszem, hogy tovább időztem volna ezen, |
| mint akár a harmadikon, amelyik csak |
| valaki követne odalent! És milyen gyorsan |
| megtalál; pedig azt sem tudhatja, merre lépek, |
| melyik irányba – – – S egyre gyorsul: újabb kiemelkedés, |
| nem is egy! Kettő! Itt fent legalábbis |
| különválik a két talp formája, mint |
| egy meghasított tuskó félpofái, |
| Talp-alakú! A talpam alakja! És ahogy visszanézek |
| a hosszú, kanyargó sorra, a legújabbak fent |
| mind hasítottak már. Páros |
| lábnyomok, csak épp nem besüppednek, hanem |
| kiemelkednek, lefelé szélesedve. |
| És most ez a legújabb: mindjárt a tövétől |
| kettéválik, ha csak hajszálrésnyit is. |
| Hát ezt hogy csinálod ott lent, vakond? Egyszerre kettőt? |
| Mikor a felszín – megtapintottam az előbb, ahogy elcsúsztam |
| Gyé-mánt-ke-mény. És egyre nagyobbakat csattog |
| meztelen talpam alatt, ahogy ugrálok le a kúpokról. |
| Egyre magasabbról ugrálok. Olyan gyorsan |
| kerülök most már térdmagasság fölé, |
| mintha kilőne a felszín, de ha kilőne, |
| éreznem kellene a lendületet, |
| de semmi ilyet nem érzek, |
| minden teljesen nyugodt. A fény egyenletes. |
| jobbkezemmel egyenletes ütemben |
| elkezdtem ütögetni a hasam; |
| mérést hajtottam végre. Minden egyes |
| megálláskor elkezdtem egyenletes ütemben ütögetni, |
| s mindannyiszor ugyanannyit ütöttem rá, egyszer se többet – |
| gyorsabban emelkednek-e ki a felszínből a kúpok. |
| És a kúpok sorra magasabbak lettek ugyanakkora ütésszámra. |
| Gyorsabban emelkednek ki. |
| Az egyszerűség kedvéért egy kúpnak nevezek két félpárat. |
| Talp alakú – – – De nem csak! |
| Megcsúsztam az előbb, lelépés közben |
| – most, ha mindjárt leugrom is, has-magasságból kell – |
| majdnem elterültem a földön, de csak térdre estem, |
| átöleltem a kúpot, melyről ilyen |
| csunyán jöttem le. Két térdeplő |
| lábszáram alatt ott nőtt máris az újabb kúp, felszínének |
| lábszárcsont alakja volt: két lábszáram alakja. |
| a kúp, melyet átölelve tartottam, és a |
| megkülönböztetés kedvéért keresztnek neveztem el, |
| kicsúszni ölelésemből, vagy inkább |
| karjaim csúsztak egyre feljebb, |
| ahogy a zsámoly – így neveztem a két lábszárcsontot – |
| növekedett, s végül magasabbra került a keresztnél, |
| melyről lent voltam már, s így |
| Vissza akartam lépni rá, és |
| Akkor zuhantam végig először a felszinen. |
| Felnéztem: köröskörül a kúpok, |
| mint egy sírkő – vagy kilométerkő-temető. – – – |
| Nem maradhatok egyhelyben sokáig, |
| fel kell tápászkodnom, valahányszor elvágódom, |
| pedig érdekes látvány innen lentről ez a rengeteg: |
| fekve, felkönyökölve; de fel kell |
| tápászkodnom: félek, túl magasból kellene ugranom. |
| ahova zuhanok, test-alakú felület képződik |
| mindig: kiterült testem körvonalai, |
| tőlem függetlenül, rajtam kivül, |
| ormótlan vastagságu kúp metszeteként: |
| szeretnék ráhagyatkozni a helyszinekre. |
| meglehetős sokat. Jó ürügy. Van mért |
| maradni. Van egy kis változatosság, egyhelyben. |
| ez nem volt; lehetett nézelődni, |
| azt hiszem, a futás is nagyon változatos volt |
| csak maradni nem lehetett, és nem volt |
| semmi új, minden egyenletes volt, |
| a lassulás is. Azaz hogy: |
| Futás közben örökké ez járt bennem föl-le, föl-le: |
| „Örökké lefelé – örökké fel az égbe” – ez járt bennem; |
| Talán a futás kezdő pillanatában, indításkor |
| került belém, mint egy irtózatos rajtszám. |
| „Örökké lefelé – örökké fel az égbe.” A változás |
| magam, hogy „fel az égbe” helyett azt mondom: |
| „Örökké magasabbra”, csupán |
| „Örökké magasabbra”. Nem is mondtam, mert csend volt, |
| csend, mint most is köröskörül, csend, csend, cse-e-end! ha |
| meztelen talpam nem csattogna örökké a gyémántkemény felszinen. |
| „Ég” helyett – „magasabbra” –, ezzel |
| egyszerűsödött a dolog, ha nem is lett |
| világosabb. De hiszen világos volt köröskörül, |
| világos volt a felszin, kellemesen világos, mint most, |
| de az „ég” nem tetszett, mi az, hogy „ég”, egyetlen |
| sík felszin volt körülöttem, soha semmi más. Most |
| micsoda rengeteg kúp! Vajon hol |
| lehet az első? Egészen képtelen |
| gondolat, hogy van valahol: egy-két |
| ujjnyi – – – mikor itt már egyetlen pillanat alatt |
| embermagasságúak a kúpok. Nem nagyon |
| lehetne megkeresni; visszanézve |
| egy-egy kúpsor olyan, mint egy nyírt kert, |
| megmondani, merre is járok, erre |
| kúp van, csupa fejnél magasabb, és még ha |
| vigyázok is, felbukom, valahányszor |
| leugrom egyről. Néha elkábít az esés, de ahogy magamhoz- |
| térek, már ugorhatok is. Gondolataim is egészen új |
| ritmust kaptak az új magasságoktól. Folytatom. |
| akkor volt, mikor a zsámolyról vissza akartam lépni a |
| keresztre. Nem estem le rögtön a keresztről, csak olyan |
| érzés volt, hogy elhatároztam, inkább |
| nincs szükség elhatározásra. Mióta ilyen |
| magasságokból ugrom. Aki ilyen magasságokból ugrik, azt hiszem, |
| sok minden nélkül megvan. Folytatom. Egyre vissza- |
| kivánkoztam a régi kúpokra, de tudtam, |
| milyen volt egyszer ujra visszatérni. Emlékszem, úgy intéztem mindig, |
| hogy mellélépjek. Most már akkor is, ha a felszínre ugrom, |
| felbukom, de csak egy a fontos: nem |
| szabad elszakadnom a felszíntől. Folytatni |
| kell, még akkor is, ha nincs is |
| igazi felszín, mert bárhol is vagyok, mindjárt |
| maradnia. Nem tudom, milyen |
| magasságokból zuhanok, de még ezek |
| az én magasságaim. Abba kell |
| maradnia a zuhanásnak, míg az én |
| magasságaim tartanak, mielőtt |
| olyanok jönnek, melyek már nem az én |
| magasságaim többé. Nem emelhet olyan mélységek fölé |
| semmi. Nem törhet ellenem |
| túl magasak lettek s féltem leugrani, |
| rájöttem, hogy kell: letottyanok |
| ugrom lelógatott lábbal. Vagy mikor a |
| régi ütemben már csak egyet tudtam a |
| hasamra ütni, rájöttem: gyorsabban kell |
| kell az egységeket, hogy legyen |
| helyzetemen javíthatok, különben |
| semmi értelme az igyekezetnek, ha nincs időm, hogy |
| saját tudtomra jusson. Néha még |
| ha épp hason érek felszínt, |
| nem háton, körülpillantok a rengeteg |
| kúpon, irdatlan tömeg, mint egy derékba |
| fűrészelt erdő, és a metszetek |
| mind az én formáimat viselik: kéz és láb alakú |
| felületek. Futás közben fogékony |
| lettem volna mindenre, akkor alig volt |
| lehetne futni. Arccal buknék mindjárt előre. Már nem is |
| ülök soha. Ahogy lezuhanok, ugy maradok |
| a következő zuhanásig, nem tápászkodom |
| fel, akkora felület keletkezik |
| mindjárt alattam, amekkora |
| vagyok. Igy legalább marad |
| időm két zuhanás közt; időm, |
| amit semmivel nem kell eltöltenem. De ez |
| már időnek sem idő: ez már csak nekem |
| kiszögellés keletkezik alatta, melyen |
| végig kell gördülnöm, mint egy kiugró |
| sziklán, és mindig össze-vissza billenek, |
| fekvemaradásnak, mert abban épp az a jó, hogy |
| csak egyet kell pördülni és már |
| lent is vagyok a következő |
| helyszinen. Most már ezt is egyre |
| gyorsabban kell csinálnom. Nem szabad |
| ér majd az egész. Véget. A pörgés után |
| mást elképzelni, nem jöhet |
| újabb, mindig tudtam, mi jön. |
| Így is egybenyílnak szinte a |
| zuhanások, most már abba kell, |
| hogy maradjon, nem az enyém, nem, az |
| enyém nem maradhat abba, nem |
| szakadhatok el a felszíntől, |
| a felszínnek kell abbahagynia |
| körülöttem. Most már lassulnia kell, |
| nem törhet ellenem, mikor |
| mindent megtesz értem, itt van |
| folyton alattam, össze kell még |
| szednem minden erőmet, hogy szakadatlan |
| zuhanjak és közbe-közbe felszínt |
| érjek, mindig tovább, nehogy |
| egy magasság oly gyorsan álljon |
| be, hogy azt érezzem – – – nem! nem! abba |
| szüntetnem mindent – – – micsoda csend |
| lett bennem, csak a zuhanások |
|
(Eddig mozdulatlanul ült; itt ugrik fel s kezd fel-alá járni kimért, gyors léptekkel,
mereven; rövid, alig 3–4 lépésnyi távon.)
| a teljes felszín, a kúpok, irtózatos sebességgel zuhan, |
| egyetlen hely kivételével, ahova |
| utoljára zuhantam. Fekszem! – igen, hanyatt |
| fekszem, húnyt szemmel. Irtózatos sebességgel zuhan |
| körülöttem minden, de az én zuhanásom |
| megállt, és most már örökké ez a kúp magasodik, |
| ez az egyetlen testnyi felület. |
| Olyan volt az utolsó zuhanás, mintha sose szakadna vége. |
| Mégis elértem a felszínt, de már ezzel |
| Nem a mélységtől rettentem vissza, nem; |
| hozzászokhattam az örökös szakadékhoz |
| testem körül, örökké szakadék vett körül, |
| mint most ezt az egy testnyi helyszínt. |
| De az a mélység, mely utoljára megnyílt, |
| oly azonnali volt, hogy nem volt az enyém többé. |
| Örökkévalóságnak igérkezett: az örökkévalóság már |
| elviselhetőbb számomra egyetlen testnyi fogságként, mintsem |
| – – – mintsem véget nem érő – – – Egykor |
| úgy futottam, mintha el akarnám osztani magam, |
| örökkévalóságig futva egyenletesen: |
| sehova ne jusson belőlem; hogy így megmenthessem az egész felszínt: |
| ne emelkedjen ki egy pontja sem, |
| legfeljebb futásom vonala lüktessen benne, |
| Pedig megtört már a sík, azzal, hogy én ott voltam, kiemelkedtem belőle. |
| felszín halála megkezdődött általam. |
| Legfeljebb a halálos itélet |
| túlzott bősége elől futottam, |
| de már kezdettől fogva lassult, |
| és végül abba is maradt a futás. |
| Ott álltam az első kis kiemelkedőn, alig egy-két ujjnyi magasban, |
| és aztán a harmadik és negyedik és tizedik és megannyiadik kúpon, |
| és nem kellett többé semmit rejtenem és megmentenem. Sőt: |
| ugrásaim közben büszke lettem arra, |
| hogy megtörtem a felszín egyhangúságát, |
| kúpokat hoztam létre, melyek formáimat viselik |
| – – – pedig valamennyi kúp |
| előkészülete csak annak, ami még |
| itt sem ért véget, ahol most vagyok! |
| Magukra kellett hagynom őket, |
| valamennyi kúpot, vissza kellett adnom őket a |
| felszínnek, egyetlen Helyszínt kellett kiemelnem a zuhanásból: |
| ezt, melyen most húnyt szemmel fekszem, hanyatt, |
| de már nem moccanatlanul. Nem. |
| Az előbb végigjártattam kezem e helyszín kerületén: |
| más, más ez a hely, más, mint a többi volt: |
| ez az egyetlen Helyszín, és – – – |
| mégegyszer körültapogatom a kezemmel, mielőtt |
| megbizonyosodnék róla, mielőtt a szemem is kinyitnám: |
| köralakú! – és most már látom is: köralakú! |
| és mégegyszer lehunyom a szemem, hogy mégegyszer meglássam azt, |
| amit ezentúl örökké látni fogok. |
| Köralakú! Az első tiszta forma! Micsoda sugárzása lehetett |
| annak az utolsó zuhanásnak, ahogy utoljára felszínt értem itt, |
| sugárzása, hogy itt a test-alak |
| a sok kéz-láb-test-alak után |
| gyönyörű körré. Átmérője a testem |
| hossza. Ezért, ezért, ezért nem |
| maradhattam volna mindjárt az első helyszinen, ahol |
| futásom abbamaradt: ha ott mindjárt megállok, |
| most két talp meredne az égbe, |
| és én tele maradtam volna mozgással, felesleges, |
| kúpokká nem vált mozgással. |
| Felemelném a karom: és megindulna a süllyedés, |
| felemelném a lábam: és a süllyedés tovább gyorsulva folytatódna, |
| egyetlen testnyi felületről indulna el a rettenetes sorozat, |
| mert az emelkedne csak, ahol épp vagyok. |
| Nem jött volna létre a kör csodája, nem ért volna utol |
| futásom legtitkosabb értelme, mely bennem föl-le járt: |
| „Örökké lefelé – örökké fel az égbe.” |
| Az ég volt a cél! és az ég maradt a cél! |
| A kúpoknak csupán egy-egy metszésvonala voltam, |
| a kúpok: csonka kúpok maradtak, nem volt csúcsuk soha, |
| mindig kéz-láb-test-alakban hívtam létre őket. |
| Ha most ott lennék, lent, az iszonyatosan távolodó felszinen, |
| ott lennék e kúp tövében, felnéznék az engem milliószorosan, |
| meghaladó méretekre, úgy érezném, ez a kúp odafent |
| egyetlen pontban végződik: |
|
(Körülbelül itt merevedik feszes vigyázz-forma állásba; nem is mozdul a következő
szövegrész alatt, csupán egyetlen egyszer.)
| én hívtam létre, általam csonka, de a metszet már köralakú, |
| és ezen a köralakú metszeten |
| létrejön az ég! Létre fog jönni az ég. |
| Eddig is minden ennek az érdekében történt. |
| Meg fogok moccanni. És a kúp felső metszete is megmozdul. |
| Fel fogok kelni fektemből. És a kúp felszíne is emelkedni kezd. |
| Ez még soha nem történt eddig. |
| Mindig csak az alsó kerület szélesedett, terebélyesedett, |
| ahogy szabadon hagyta a lefelé süllyedő felszín. |
| Most, a kör csodája után, a megváltozott tulajdonságú helyszín |
| abszolút és valóságos emelkedés színhelye lesz. |
| Az egyetlen abszolút és valóságos emelkedésé. |
| Kúp emelkedik, mely nem csúszik ki az ölelésből, |
| kúp emelkedik valóságosan, |
| – képletes, de megvalósuló csúcsa felé, |
| és nekem kell ezt a csúcsot létre-segítenem. |
|
(Valahol itt emeli fel a kezét mellmagasságba, mintha azt jelezné két kifelé
fordított tenyerével: semmi részem a dologban.)
| jelképesen és valóságosan, |
| és szabad helyet hagyok a növekedésnek. |
| A szabadon hagyott felületnek meg kell moccannia. |
| Nem süllyednie kell, hanem emelkednie. |
| És – emelkedik! Emelkedik a szabadon hagyott helyszín! |
| Nem én emelkedem! Tiszta kör- |
| felület emelkedett ki, egyelőre csak |
| ujjnyit a szabadon hagyott |
| oldalon. Tovább emelkedik: két |
| ujjnyi. És most átlépek rá: létre kell |
| jönnie a másik kiemelkedő |
| területén. Itt van! Emelkedik! |
| Ez már két-három-négy ujjnyi! Két |
| ujjnyival magasabb, mint amelyiken állok. |
| visszaugrom rá, hadd növekedjék az |
| első. Mindkettő kör-alaprajzú. Sugaruk |
| épp a nagy kör sugarának fele. Belülről |
| érintik mindketten a nagy kört, és középen, a |
| nagy kör középpontjában: igen, ott már |
| elhajlanak egymástól – kúp-alakúak |
| lesznek! Kúp-alakú mindkettő. Egyre |
| keskenyedve el fogják érni csúcsukat. Nem is egy |
| ég lesz! Két ég, két csúcs. Két |
| valóságos növekedés. Az alapkör, íme, csodálatosan |
| jelképes maradt: és nem ott emelkedik, ahol szószerinti |
| értelemben vagyok, hanem ott, ahonnan kivonultam |
| jelképesen és valóságosan. Így lépek jobbra-balra, |
| egyikről a másikra, és ahonnan lelépek, mindjárt |
| növekedésnek indul, utoléri és el is hagyja |
| a másikat; aztán visszalépek rá, és a szabadon hagyott |
| kúp növekszik megint – egyre szélesebben. Most már |
| szempillantás alatt több, mint arasznyit. Hohó! Csak |
| semmi sietség. Csak szép egyenletesen. Megvan a mozgás, |
| a növekedés, valóságos és |
| abszolút, és ez a fő. Semmiféle |
| gyorsulás nem kell. Most ezt |
| kell csinálni, és lehet is |
| csinálni egy darabig. Semmi |
| kell, pedig nem akármilyen |
| magasságban vagyunk már, nem bizony, és |
| köztetek is van már egy kis |
| hasadék; egész helyes kis szakadékocska |
| van már köztetek, és nekem |
| nemcsak, hogy egyre magasabbra |
| kell lépnem jobbra-balra, hogy |
| növekedjetek, nekem valamennyiszer át is |
| szélesedik. Nem szabad ugyanakkor |
| Nehéz lenne megmérni mennyire, de egyre |
| gyorsabban kell rakni a lábam, nehogy |
| lépnem a végén. Persze ez még |
| egész jól kibírható, kell egy kicsit |
| kapaszkodni, ha nem lépek elég |
| gyorsan, de még nem veszélyes, csak nem szabad, hogy |
| gyorsuljon a növekedés üteme. Valószínűleg |
| ez az egész növekedés meg fog állni egy bizonyos |
| darabig felfelé, aztán megfelelő magasságban |
| megállunk. Ezt a magasságot |
| nem jelzi persze semmi, köröskörül |
| üresség vesz körül, kitöltetlenül, de |
| belső bizonyosság szól majd: eddig! |
| és nem tovább. Most léptem |
| a legnagyobbat: szinte ugranom |
| kellett. Abba kell maradnia |
| megjelenik bennem a belső bizonyosság: eddig! hiszen |
| ez a két kúp is akkor kezdett |
| növekedni, mikor bizonyosságot éreztem magamban, hogy |
| nőni fognak. Egyelőre nem lehet |
| más célunk, mint elérni egy bizonyos |
| szintet. Azt a magasságot, ahol a futás |
| egykor abbamaradt. Ahol az |
| keletkezett alattam. Nem tudom, nem |
| vagyunk-e máris nagyon közel. Nem merem még |
| határozottan érezni, mert semmi jele, hogy |
| megállna a növekedés, sőt, tovább |
| megpróbáltam abbahagyni az ugrást, hiszen |
| növekedne, nincs rám szükség, igazán |
| nincs szükség rám, nyugodtan ottmaradhatok |
| az egyiken vagy a másikon, nincs |
| különben sem kell nekem magamnak felérnem |
| az egyetlen pontba, a kúpok |
| valamelyikének kell összezárulnia, de ahogy |
| a helyszín; zsugorodott! szűkülni |
| kezdett a kör kerülete, ha megálltam, igen, mihelyt |
| megpróbálom abbahagyni az ugrást, |
| balra, vagy balról jobbra, ugy érzem, |
| szűkülni kezd a kerület, és rémülten ugrom |
| alig tudtam átkapaszkodni, függtem a mélység |
| szűkülhet a kerülete, nem törhet |
| vagyok, mért nem állhatok meg az egyiken |
| hogy legyek valahol, annyi |
| hely mindig kellett, és volt |
| is; én indítottam el ezt az egész |
| emelkedést; és így is egyre szűkebb a kerület, |
| magamnak egy ponttá válnom a végén! Legfeljebb |
| hármat vagy négyet ugorhatok, ha így |
| tudok megfordulni se többé, háttal |
| oldali kúpra, egyszer még el |
| fogom véteni, ott kell már |
| ég a cél, lassulni fog majd |
| bírnom addig; most már úgy |
| szökken elém, mint egy fal a másik |
| kell, együtt kell ugranom |
| felkapaszkodni, lassulni fog, még |
|
(Karját leengedi, s a következő szövegrészt már a sík térségből előre távozóban mondja.)
| Lassul-e majd? Nem tudom. |
| Magasan járhat. Ez a kúp itt alattam |
| megállt. Nem nézek hátra. |
| Ezt a metszetet nézem egyre, |
| ahol állok. Nem szűkül-e a kerülete. |
| Nem is kell néznem. Épp lábfejnyi átmérőjű kör. |
| Elég, ha lábfejemmel kitapintom. |
| Ha a talpam egy arasznyi helyen sem kerül a mélység fölé: |
| – – – – – – Nem szűkülhet! |
| milyen gyönyörű kör-alakú. |
|
(Ekkor már nincs jelen.)
|