Az üdvözlet

Csak az van, ami lehet. Lépj a benned futó medrekbe, próbáld: lapulj. A fény a víz nyugvásába alászáll, megbicsaklik jövője kavicsán a láb – megbicsaklik a fény: átjárná csak víz-ágyát, de már vele iramlik, tündöklőn ágait növesztve – – hát ez volt még, ez mind-mind benne volt a teljesekben. Ekkorák még. Csak az van, ami lehet. Várj mindent. Még nem-követhetőd nyílik benned. Tudd: fény-erezetét e patak se járja, odakint mégis feldobja színét, s – hányadszor – megtér a ráhulló levél alá.