A séták

Beomlott mozdulatok. Kiáll belőlük egy láb, egy testrész. Miért markolsz közéjük fű-gyökérnyit is már? Körüljárhatóságod tériszonyába léptél ki folyton; remegtél a csupasz megvilágítás üregében. Hogy itta a képekre szomjas tér a mozgást. Lépteid az ön-távolodás visszhangjába tapostak. Egy szót úgy ejtesz, egy megnevezés úgy hagy el, mint egy tenyered közé vett arc nem-moccanása.   De te, szív, fű-gyökérnyi markolás, ahogy magadba te folyton visszakapaszkodsz –