Prelúdium és ötsoros

Ahogy egy forrás felfakad a frissen tárt szem sugarára, s a megnyíló száj e patak egész medrét felszínre rántja egy sosemúló mosolyába, s az idő buborékjait csengve üti a szívetekhez, mint a kavicsot – állni egyre, gyönyörűséggel megkövezve… Oly végső most e pillanat Túlélte mégis meghazudtol Mily kínra áltatod magad Elmúlásod éle kicsorbul Tépni fogja a húsodat