Kert
Hogy felszökött a napsütésre |
– tüzes vasak alatt – a kert. |
Hogy izzott még e füvek éle. |
Most mint a füst futkos a földön |
|
Nincsen emlék. Lúgos sötét |
marja a tárgyak felszinét; |
mint a hámozott dió nedve, |
|
És futsz és rászakadsz a rácsra, |
hogy megvetemedik a tested; |
rozsdája arcod tetoválja, |
fémes virágok és keresztek – |
|
a pusztulást arcodba zárták: |
rázod kerted fekete rácsát. |
|
|
|