Búcsúzó szavak*Abban a hónapban halt meg, amelyben én születtem. A fájó érzés mellett ez a körülmény is bánt. Az okos ember legalább vigasztalást keres ilyenkor, a bölcs pedig éppen megnyugvást. De vajon okos elmében termett-e az a fekete közhely, hogy egyszer mindenkinek meg kell halnia? Nem lehet okos az olyan gondolat, amelynek éppen az ellenkezője tudná megvigasztalni az embert Elviselni mégis muszáj a halált. A tehetetlenség állapotában legalább csalóka szellőt keresek, mely enyhít valamicskét. Nagy szükségemben szinte örülök, amikor meglebben bennem az a gondolat, hogy nem szenvedett sokáig. Egyszerre és sűrítve adta meg az árát a halálnak. Szép őszi reggelen, gyanútlanul kerekedő hold idején; megelőzve egy nappal az emberi elme vitézségét, mellyel a Föld anyagát először vitte a Holdba. Így s ilyen emlékezetes időben halt meg Bölöni György. Ha a szférákban van, ahogy a keleti bölcsek, talán helyette is, hiszik és mondják, akkor ujjong eme szellemi bravúr fölött, s nyilván egy lelkendező írást is sugalmaz arról, hogy a holdutazás ábrándja valóság lett. Sok alkalmat adott arra, hogy holtan is éljen. Számomra azt az alkalmat is megadta, hogy szegről-végről földim volt. Tartotta is a területi rokonságot, ami nekem megbecsült öröm volt, mert amikor az irodalom pókhálóját összekuszálta a vihar, a táj és a rög rokonságán keresztül akkor is kötelék fűzött egymással össze. Sőt eme értelmen aluli úton, szellemi és emberi vonatkozásban egyaránt, nemcsak érzékeltük egymást, hanem meg is tudtunk egymásnak bocsátani. Én neki azt, hogy az igazsága érdekében sokszor elfogult volt, ő pedig nekem azt, hogy politikai és irodalmi tanai fölött én a kelleténél többet gondolkoztam. Illedelmes formában mindig éreztettem vele, hogy becsülöm. S becsültem azért, mert a maga lován ült akkor is, amikor kevés abrakot adtak az ő lovának. S szerettem is őt, egy kicsit őszi fuvalmak között, de szerettem, mert nem restelkedett azon, hogy a szigorúsága mellett érző szíve is van. S valahányszor láttam, hogy a szív és az akarat harcában tusakodik, együtt éreztem mindannyiszor vele. Gondoltam, ezt egyszer meg is mondom neki. Ha el is késtem ezzel, az életében elmondott barátságos szavak után talán még ezt a szívbéli emberi szót megüzenhetem Bölöni Györgynek.
A hivatkozás helye Búcsúzó szavak. Élet és Irodalom 1959. szept. 18. sz. Újraközölve: Jégtörő gondolatok II. kötet (350–351). Bölöni György – akitől búcsúzik Tamási – 1959. szeptember 11-én halt meg Budapesten. |