Szabadság a költő szívében^*

Egy század óta a nemzedékek millió szakadatlan sorokban menetelnek egy ünnep felé, melynek a küszöbéhez érkeztünk ezekben az órákban. A küszöböt, amelynél most állunk, a nemzeti test vére és a nemzeti lélek könnyei áztatták; s anyagára nézve vasnál és acélnál tartósabb ez a küszöb, mert álomból vagyon, amely el nem pusztul és nem hazudik. S a küszöb mögött egy nemzet szabadságának jelképes temploma áll, maga az Ünnep, amely teljességében úgy jelenik meg előttem, mintha a születést, a halált és a feltámadást együtt és egyszerre foglalná magában.

Eme küszöbnél megilletődve állok meg én is, mint mindenki ebben a honban. S amíg állok, néhány percig, azalatt az emlékezet, az értelem és a lélek egyforma világossággal emlékezik, ítél és világít. Az emlékezet az ősökhöz száll, akik álmaikból rakták le ennek a küszöbnek és ennek a templomnak alapját, a vérükkel és a könnyeikkel el is jegyezvén azt egy nemzet számára, amíg csak él a nemzet. Az értelem ítéletében tisztának nevezi a küszöböt, mint ahogy a tüzet tisztának lehet nevezni; és magasztosnak az ünnepet, mint ahogy a születést, a halált és a feltámadást, ha egy eszmében egyesül, csak magasztosnak lehet nevezni azon a nyelven, amelyet a magyar nép teremtett magának. Azt is világosan látja az ítélkező értelem, hogy a földnek egy darabját, melyet Hazának nevezünk, nemcsak fizikailag kell elfoglalni, hanem lelkileg is. Amit honfoglalásnak neveznek könyveink, ebben a percben csak fizikai honfoglalásnak érzem azt. A lélek honfoglalására akkor készült fel a magyarság, amikor felvette a kereszténységet, de ez a lelki honfoglalás valójában 1848-ban történt meg! Azóta nemcsak a fizikai jelenlét jussán, hanem az erkölcs és az emberi eszme jussán is végérvényesen miénk ez a föld: a miénk önmagunk előtt, az Isten előtt és a világ előtt!

S most, hogy az emlékezet elszállt az ősökhöz, és őket látván, nálunk pihen; s hogy az értelem ítélt e hon örök sorsa fölött, már csak a lélek maradt egyedül, hogy átvilágítson a küszöbön, és fénybe vonja a nemzet jelképes templomát. Ennek a jelképes templomnak Nemzeti Ünnep a neve, s ami csak vagyon benne, származzék embertől vagy Istentől, gondolattól vagy cselekedettől, az mind egyetlen fennkölt fogalomra emlékeztet. Minden benne van ebben a fogalomban, ami az egyes ember életét emberivé és egy nemzet életét becsületessé teheti. Számosan vannak szavak, amelyek mindjárt felröppennek, hogy e fogalom világossága felé szálljanak, de ha mégis csak egyetlen szót keresünk, amely legjobban tudná kifejezni e fogalom értelmét, akkor annál a szónál állunk meg, hogy: Szabadság.

Szép és nagy szó a „szabadság” szava, de engedelmes is. Vannak, akik fizikai szabadságot értenek alatta, mert testi rabságban szenvednek, mint jobbágy őseink valaha, akik gazdához és röghöz voltak kötözve. Vannak, akik erkölcsi szabadságra gondolnak, mert a természet kötött törvényeivel szemben hisznek az emberi akarat és elhatározás szabadságában. Némelyek a jogi szabadság gondolatát ápolják magukban, mert emberi jog, hogy a törvény előtt egyforma legyen, aki ember. Az egyéniség és a rabszolga az egyéni szabadság gondolatára izzik; a polgár a politikai szabadság és az elesett a szociális szabadság áldása után áhít.

Én ebben az ünnepi percben nem ezeknek a nevében, vagy ha vannak ilyenek, nemcsak ezeknek a nevében emlékezem a Szabadság szavára, hanem tiszta és világító lélekkel azt a szabadságot idézem, amely a költő szívében lakozott, és ott lakozik most is minden költő szívében, aki méltó arra, hogy költőnek neveztessék.

A szabadság teljessége az, ami előtt ebben az ünnepi percben hódolok. Maga a szabadság eszméje, amely felemeli a népek fejét, megtölti isteni melegséggel a lelket, összeköti az eget és a földet.

Ez azon szabadság, mely a költő szívében lobogott, s amely a halott szív fölött is lobogni fog mindig. A szabadság teljessége ez, az Eszme, vagy maga a költői álom, amelyből épült a mi nemzetünk magasztos Ünnepének alapja.

Áldom ezt az Eszmét, és hódolok előtte, tudván, hogy megtartó és örök életű, mivel soha és senki által meg nem valósítható…

 

 

A hivatkozás helye

Szabadság a költő szívében. Kézirat szerint. A Pilvax kávéházban mondott beszéd a La Fontaine Irodalmi Társaság emlékülésén, 1948. március 14-én. Közölve Jégtörő gondolatok II. kötet (181–183).