Négyszemközt…^*

A rádió is színes és változatos műsorra törekszik. Így jutott azt hiszem arra a gondolatra, hogy „négyszemközt” megszólaltatja a magyar írókat. Nyilván azért választotta ezt a meghitt formát, hogy kedvébe járjon a hallgatóközönségnek, mely az író bizalmasabb közléseit érdekesnek tartja. Valóban, érdekes is volna, ha ezeknek a megnyilatkozásoknak dolgában a bizalmas és a meghitt jelleget nemcsak a forma szempontjából, hanem tartalmilag is biztosítani lehetne. De ez majdnem lehetetlen. Az első nehézség az, hogy a valóban gyónó szavakra a mikrofon igen érzékeny és kényes szerszám; de ami még ennél is nagyobb akadály, az magában az íróban rejlik. Nehéz és hosszú az út odáig, amíg legbenső ügyeinkről egyszerűen és leplezetlenül tudunk szólni. Sem a tisztánlátás, sem a bátorság nem elég ehhez. Leszámolás kell hozzá. Az a megtisztult állapot, melyben a halált már meglepetés nélkül tudjuk fogadni.

Nekem mindezek eszembe jutottak, amikor arról volt szó, hogy november 27-én személyes dolgaimról beszélhetek a mikrofon előtt. A vágy megcsillant bennem, hogy valóban úgy szóljak, ahogy csak magamban szólhatok néha. De milyen messze vagyok még attól, hogy ezt mások számára is megfogalmazni és kimondani próbáljam! Nem akaratomon múlik ez, hanem azon az erőn, mely fenntartja a világot: ez az erő az életösztön. Ez csábít játékos mondatokra, melyekben nincs semmi leszámolás, csupán annak szellője lebben meg néha. Ahogy a játékban benne bujkál a komolyság, úgy bujkál életünkben a halál. Ezt próbálom majd: nem kifejezni, hanem csak éreztetni. A fecske jutott az eszembe, mely sóhaj gyanánt érinti meg néha szárnyával a vizet. Amíg ezt csinálja, még élni és énekelni akar.

Amit én mondani fogok, a szárnyamnak csak egy lebbentése.

 

 

A hivatkozás helye

Négyszemközt. Rádió Élet 1943. nov. 19. A november 27-i rádió-előadás előzetese. Újraközölve: Aranyos tekergők (146–147).