Móricz Zsigmondról*Azt mondják, meghalt. Aki embert életemben ismertem, azok meghalni mind alkalmasabbnak tűntek előttem, mint ő. Nincsen ráció a világban, vagy mi vagyunk kezdetlegesek arra, hogy tudjunk és ítéljünk. Csakugyan meghalt volna?! Egy ilyen ember halála szenvedés lehet magának a világnak is, hiszen erőszakosan kiszakad belőle valami, ami szervesen tartozik hozzá. Nemcsak testileg, hanem lelkileg is! Nem volt tünemény, sem ember gyanánt, sem szellemében, inkább törvényes és szükséges része a világnak, mely az ég és a föld egységében uralkodik. Ő nem az égi tájakon volt látható, mint a felhő; hanem a földi részen, mint a folyó. Emberben valóságos Tisza volt, olyan nagy és igazán magyar folyó. Törvénye is azonos volt a nagy folyó törvényével: tudott megállás nélkül mindig hömpölyögni, erejében derűt és fényt ajándékozni a tájnak; de tudott megáradva zúgni is, áttörve gátakat! Ha meghalt, tengerbe folyt. Az egyetlen tengerbe, amelyen mi, magyarok a jobb jövő felé hajózhatunk.
A hivatkozás helye Móricz Zsigmondról. Híd 1942. okt. 1. 3. évf. 29. sz. 11. Magyar írók Móricz Zsigmondról átfogó cím alatt. Újraközölve: Jégtörő gondolatok II. kötet (216). |