Kitűzött zászló^*

A nyár óta, amikor az erdélyi fiatal magyar szellemiség összefogásának reménye lehetőséggé változott, sehol és semmiféle formában egyénileg meg nem nyilatkoztam. Egy írónak, ki népének szenvedéseit és vágyait sűrűsítve és türelmetlenül hordozza magában, nem könnyű szigorú fegyelemmel hallgatni, amikor hitét és közösségi szolgálatát napról napra emésztő tűzzé igyekszik lobbantani a vád és a gyanú. De megtettem, mert a türelemben és a közösség szolgálatának alázatosságában is példát akartam mutatni. Fajtám iránti szerelmem és az emberi erkölcsbe vetett törhetetlen hitem tette lehetővé, hogy ez sikerült.

Most sem felelek semmi gyanúra és vádra, mely személyemet érte; de miért is felelnék, amikor hitemet és magatartásom helyességét mindenben igazolva látom. Inkább az örömet és a reményt akarom hirdetni, amely a Vásárhelyi Találkozó után szétáradott az erdélyi magyarság között; s fel akarom emelni a zászlót, amelyre felírtuk szolgálatunk jelszavait.

Mindezt annak a tudatában teszem, hogy írásom és szavam hitelében teljes, és tartalmában közösségi akaratot fejez ki. Igen: hitelét az író egyéni hitén túl az a bizalom teszi teljessé, mellyel a Találkozó résztvevői engem kitüntettek, vagy helyesebben: a legnemesebb értelemben megterheltek. S hogy tartalmi részében valóban közösségi akaratot fejez ki, arra nézve biztosíték a Vásárhelyi Találkozó minden határozata, hitvallása és szelleme, amelyet együtt és külön szolgálni kívánok, s amelynek hódító élete fölött, együtt és külön, őrködni fogok.

Jólesik, hogy éppen ennek a lapnak a hasábjain tehetem meg ezt a vallomást, s hogy ennek a lapnak olvasói előtt jelenthetem: munkánk, melyet a nemzeti egység és a jobb jövő megteremtésének jegyében kezdhettünk, első felvonásában teljes sikerrel járt. Jólesik, hiszen több mint másfél esztendeje, hogy ugyancsak ezen a helyen vetettem el szorongó álmaimnak magját. Egymásra találó és cselekvő erdélyi magyar ifjúságról álmodtam szorongva akkor, s álmaimnak nehezen nyiladozó útját azóta is gyöngéden egyengette ez a lap. S boldogan fűzhetem ehhez hozzá: örömmel láttuk a vásárhelyi megbeszélések alatt, és látjuk azóta is, hogy amiképpen mi a személyi és csoportérdekek mocsarából fel tudtunk emelkedni népünk arca elé, úgy tudott felemelkedni az erdélyi magyar sajtó java része is. Természetes mozdulata volt ez egy kisebbségi népnek, amely nehéz sorsában, a „lehet-e?” nagy kérdésének súlya alatt megviselve, végre egy fiatal sereget látott maga előtt, amelyben öröme telt. S joggal telt öröme, hiszen ennek a fiatal seregnek minden tagja önként és lelkiismeretének szavára jött, s őrhelyéről azokat a gondokat és rémeket hozta magában, melyeket maga a nép visel. Azokat a gondokat és rémeket, de azoknak megoldására és a megoldás szolgálatára azt a tiszta szívet és nyíltságot is, melyet mindig hordoz ez a nép.

Mélyen és bizonyossággal érzem, hogy a marosvásárhelyi három nap nemzeti és emberi ünnepe után mindenki szomjasan és megtárult érdeklődéssel figyeli további gondozó és útmutató szavunkat: és várja a tetteket is, amelyek gyümölcsöt érlelhetnek a mindennapi élet küzdelmeiből.

Az „egy test és egy lélek nagy akaratának”, mely hitvallásunk záloga, teljessé és erőssé kell lennie az erdélyi magyarságban. Ezzel az akarattal kell vallani és beteljesíteni azokat az erkölcsi, nemzeti és társadalmi törvényeket, melyeket a Vásárhelyi Találkozó érett ifjúsága egységes rendszerbe foglalt és odahelyezett népe elé, mint a méltó élet eligazító és útmutató szabályait. Ezeket a szabályokat, áttekinthető rendszer keretében, ennek a lapnak az olvasóközönsége is e lap hasábjairól meg fogja ismerni. Addig is azonban néhány pont előtérbe állításával jelezni kívánom azt az irányvonalat és szellemi magatartást, melyet a Vásárhelyi Találkozó 187 ifjú résztvevője egységesen vallott és vállalt.

1. A közép-európai magyarság egyetlen nyelvi és kultúrközösséget képez, melynek a romániai magyarság is alkotó része.

2. A romániai magyarság és annak itt (Marosvásárhelyen) összegyűlt ifjúsága a román néppel való testvéri együttélés és megbékülés szükségességét vallja, és ennek megteremtésére őszinte készségét és tiszta szándékát hangsúlyozza. Teszi ezt annál is inkább, mert meggyőződése szerint a román és magyar népre a Duna-medencében magasabb rendű közös hivatás vár.

3. A román nép és a romániai magyarság közötti békés együttélésnek mindenekelőtt álló feltétele az, hogy az állam biztosítsa a magyarság népkisebbségi jogait, úgy is, mint állampolgársági egyedeknek, s úgy is, mint nemzeti közösségnek.

4. Az erdélyi magyar népkisebbségi élet irányítása csakis a keresztény erkölcsi és demokratikus nemzeti követelmények szerint történhetik.

5. A Vásárhelyi Találkozón megjelent magyar fiatalság az erkölcsi megigazulásban és szellemi megnemesedésben, a nemzeti öntudat fokozásában és az alkotóerők becsületes összefogásában látja jövőnk egyedüli útját. Elítéli azt a szellemet, amely személyi torzsalkodásokkal, mindenki elgáncsolásával és az építő erők megbontásával akadályozza meg a kibontakozás útját.

Az én meggyőződésem szerint is a Találkozó egyik történelmi jelentőségű cselekménye az volt, hogy a közös sors kihangsúlyozására és a nemzeti érdekek védelmére létrejött a munkásság szellemiségének Vásárhelyen megjelent képviselőivel a szövetség. Ebben a szövetségben a nemzeti eszmék és a keresztény erkölcs hirdetői kimondták, hogy:

„Valljuk, hogy életünkben a krisztusi elvek és tanítások alapján a szociális igazságnak érvényesülnie kell, és vállaljuk a közösséget a munkássággal a kizsákmányoló tőke elleni küzdelemben”.

A munkásszellemiségnek megjelent képviselői pedig vallomást tettek arra, hogy:

„A munkásság első parancsolatának tekintjük együttesen küzdeni az egész romániai magyarsággal a nemzeti jogainkat biztosító demokratikus jogokért. Így elsősorban a szervezkedési, gyülekezési és szólásszabadságért, az ostromállapot és a cenzúra hatályon kívül helyezéséért, amelyek nagyrészt gátolják a munkásság nemzeti, gazdasági és politikai védelmének szervezkedési lehetőségeit. Közkegyelemért a nemzeti és emberi jogok védelmi harcában börtönbe jutott politikai foglyok részére.”

Újból hangsúlyozni kívánom, hogy azok a pontok, amelyeket a fentiekben idéztem, csak kiragadott részek abból a rendszerből, melyet a Vásárhelyi Találkozó ifjúsága kisebbségi életünk helyes gondozásának és szolgálatának céljából létrehozott. Mindenekelőtt utalni kívántam ezekkel a részekkel arra, hogy a Vásárhelyi Találkozó miben volt történelmi jelentőségű és miben volt forradalmi.

Történelmi jelentőségű volt abban, hogy az erdélyi magyarság egységét végre olyan szempontok szerint fogalmazta meg, amelyek egy néphez s ennek a népnek nemzeti és emberi harcához egyedül méltóak. Ennek az egységnek felemelkedett eszmei arca már nem egyéni érdekeket, nem csoportok érdekeit, sőt nem különböző alakulatok és rétegek érdekeit mutatja, hanem az egészét együttvéve.

Az erdélyi fiatal magyar szellemiség számára ez és ilyen a nemzeti egység. S nem titkolja ez a fiatalság: ennek az egységnek eszményi értéke csak akkor válik igazán nemzeti erővé, ha társadalmunkat ennek jegyében át tudjuk alakítani. Elhatározásunk és munkavállalásunk megvan erre, de minden magyar ember segítségére van szükségünk. Ezért erről a helyről is felhívom a magyar közösség tagjait, hogy tegyék magukévá a nemzeti egység ilyen értelmezését, és a maga munkahelyén mindenki szolgálja annak megvalósítását.

És végül hadd mutassak rá, hogy a Vásárhelyi Találkozó miben volt forradalmi. Tisztában vagyok azzal, hogy az erdélyi magyarság háború utáni életében határkövet teszek le, amikor leírom ezt a szót. Hitemben megerősödve és népünknek jövendő jobb sorsában megnyugodva teszem ezt, és boldog vagyok, hogy bejelenthetem az erdélyi magyar ifjúság erkölcsi forradalmát. Mi, akik tizennyolc esztendőn keresztül napról napra láttuk a személyi torzsalkodások elundorító fortyogását, és láttuk megbénító veszedelemmé nőni a nemzeti erkölcs hiányában a pocsolyát: mi száznyolcvanheten felemelkedve az erdélyi föld és népünk arca elé, visszaadtuk „a szónak erkölcsi tartalmát, nemzeti súlyát és emberi hitelét”.

Ennél szebb forradalmat ebben a tévelygő emberi korban nem csinált még ifjúság.

 

 

A hivatkozás helye

Kitűzött zászló. Brassói Lapok 1937. okt. 17. 219. sz. 1–2. Keltezése: Kolozsvár, 1937. október 9. Újraközölve: Virrasztás (312–317); Tiszta beszéd (343–347) – lényeges kihagyással; Jégtörő gondolatok II. kötet (66–70).