Megnyitó beszéd a Vásárhelyi Találkozón^*

Testvérek! Magyar férfiak!

Mint sziklára szállott hegyi madár, itt előttetek egy ember áll, aki az egyedüli valóság és az alkotó álmodozás felhőiből leszállott erre a vásárhelyi sziklára, hogy onnan jelenthesse: mostoha idő jár az ő hegyi országában.

A hatalom felé nyitott és megsebzett szívvel, a magyarság felé sorsközösséget vállalva mondja ezt egy ember, aki népének szolgálatában ezen a helyen nem a hivatását, hanem a kötelességét teljesíti. De a magyar történelemben igen gyakran megtörtént, hogy költők és írók álltak a dobogón és onnan követelték közösségük számára a honpolgári jogokat, embertestvéreik számára magyar és idegen elnyomóktól egyaránt az emberi szabadságot.

Kötelességszerűen ezt teszem én is.

Valahányszor író cselekszi ezt és nem politikus, teljes bizonyossággal tömegek szenvednek és forrongásban van valami nagy veszedelem, amely ellen népnek és hatalomnak egyaránt védekeznie kell.

Testvéreink, Európában ma negyvenmillió ember él kisebbségi sorsban. Nyugodtan állíthatom e szónak igazán ősi és szenvedő értelmében, hogy ez a negyvenmillió ember Európa igazi kereszténysége. Azok a népek, amelyek olyan szerencsések, hogy önálló hatalmi formában élhetnek, mindenekelőtt anyagi javakért és nagyobb hatalomért küzdenek. De ez a negyvenmillió ember nem hatalomért küzd, nem bőséges anyagi javakért, hanem egyszerűen olyan elemi, nemzeti és emberi jogokért, amelyek vita nélkül megilletik ennek a világnak minden lényét, akit bármilyen nyelven embernek neveznek.

Ebből a negyvenmillióból legalább másfél millió magyar ember román hatalom alatt él!

Mi ennek a küzdő tömegnek önkéntesei vagyunk. Felelősségünk tudatában jöttünk össze az ország minden részéből. A tiszta szándékú ember ősi hitével, a szellem bátorságával és egy szabadságot szerető nép nyíltságával meg akarjuk beszélni, rá akarunk mutatni a kivezető utakra, majd pedig a munka és a szolgálat példájával elöl akarunk járni a megmutatott kivezető utakon.

A magányos gond és vívódás, melynek gyümölcsét ez a terem öleli most körül, egy székely falusi ház szobájában látott először szót és betűt. Az erdélyi magyarság fiatal férfiai megértették a vívódás kiáltó szavát, megérezték, hogy cselekedni kell.

Az első cselekedet megtörtént.

Az erdélyi fiatal magyarság szellemiségének hordozói nagy számban jelentek meg a Vásárhelyi Találkozón. Megállapítom, hogy új helyzetünkben tizennyolc esztendő alatt mi kíséreltük meg először, hogy szabad formában minden hatalmi és érdekbefolyástól függetlenül egybegyűljön az érett ifjúság, és a háború óta mi kíséreltük meg először, hogy az egybegyűlés olyan legyen, amely magyar társadalmunk minden színét tükrözze.

Mind a két kísérletünk sikerrel járt.

Vagyis nyilvánvalóvá lett, hogy világnézeti, vallási és osztálykülönbség nélkül társadalmunk minden rétegének ifjúsága átérzi a közös sors és nemzeti felismerés gondolatát. Átérzi és megjelenésével bizonyítja, hogy az előítéleteket és a munkát gyengítő harcok mesterségesek voltak. E történelmi jelentőségű megnyilvánulásunk után rajtunk a felelősség, az összesen és egyéneken egyaránt, hogy a lehetőségből közös munka, a közös munkából erős magyar társadalom és az erős magyar társadalomból egy helytálló nemzeti erő teljesedjék ki.

A közös nemzeti érdekek síkján a világnézeti harcoknak is el kell némulniuk.

S ha ennek a sorsszerű összefogásnak szükségességét még jobban hangsúlyozni lehet, akkor félreérthetetlenül hangsúlyozzuk abban a munkában, amelyet a társadalmi átformálódás megkíván.

Amikor ennek a munkának az elvégzésére közösséget sürgetünk, mindenesetre meg kell jelölnünk azt a világnézeti formát, amelyet egy kisebbségi nép magáénak vallhat. Kétségtelen, hogy a liberális demokráciának ma már nálunk sincs meg ez a biztosan megjelölhető és félre nem érthető fogalma, amelyet valamikor takart. Demokráciáról szólva ma már két ember sem érti meg egymást, hiszen egyformán demokráciát mond a fasizmus vezére és az angol felelős államférfi. Mi hát ez?

A leghelyesebbnek látszik visszamenni ahhoz a felfogáshoz, miszerint a demokrácia az összes erkölcsi, szellemi és anyagi javak s igazságok helyes felhasználása a társadalom javára. Fel kell tehát tennünk a kérdést, hogy erkölcsi, szellemi és anyagi javainknak kik az igazi őrzői az erdélyi magyarságban? Elsősorban ettől függ, hogy milyen szellemi szemszögből tárgyaljuk jelenlegi helyzetünket és hogy józan ésszel mit tehetünk jövendőnk érdekében.

Egy bizonyos: az erdélyi magyarság 80 százaléka falusi kisbirtokos és munkás. Azt is nyugodtan elmondhatjuk, hogy nemzeti javainknak és erőinknek elsősorban a nép az őrzője. Ebből a kettőből természetszerűleg következik, hogy társadalmunknak, népünknek megerősítése s megtartása céljából át kell formálódnia és erre a rétegre kell súlyt fektetnie.

Gondunk és törekvésünk, mely a nép felé irányul, teljes mértékben a munkásságé is. De viszonzásul a munkásságnak be kell látnia, hogy a néppel erős lánc fűzi össze, mely a nemzeti érdekek védelmére közösséget parancsol. Így a nép és munkásság között a létkérdésekben eltűnik a választófal, amely a nemzeti erőket gyengítette ezelőtt. A középosztály lassanként a népnevelő szerepét veszi át. Nevelése folytán idővel maga is népi vérrel és a teljes közösség érzésével telítődik meg. Feljebb az előjogok eltűnnek és az arisztokrácia megszűnik mint osztály. Így azok a választófalak is ledőlnek, amelyek urat és falusit még ma is elválasztják egymástól. Végül egy kisebbségi nép egységes társadalma áll előttünk, amely erkölcsi és nemzeti alapon álló népi demokrácia.

Három nap megbeszélései bizonyára mindenki számára megvilágítják ezt az odavetett gondolatot. Mindenki felelős a munkában: mutassatok hát emelkedett lélekkel utat! És ahogy férfiakhoz illik, adjátok vissza a szónak erkölcsi tartalmát, nemzeti súlyát és emberi hitelét. Gondoljatok arra, hogy vizsgán álltok népünk előtt, és az erdélyi magyarság történelme rajtatok keresztül azt a nemzedéket fogja megmérni, amely ma a legnagyobb felelősséggel tartozik népünknek. Legyen mindenkinek eltökélt vágya, hogy nem fog könnyűnek találtatni.

Hősnek kell lenni!

És miért ne lehetnétek, hiszen hősei az isteni törvény szerint minden népnek akadtak súlyos időkben!

 

 

A hivatkozás helye

Megnyitó beszéd a Vásárhelyi Találkozón. Brassói Lapok 1937. okt. 4. 208. sz. 1–2. Keltezése: 1937. október. Újraközölve: Hitel 1937. 3. sz. 173–174. – Hősökhöz, nehéz időben címmel; Virrasztás (299–303) – ugyancsak Hősökhöz, nehéz időben címmel, A „Vásárhelyi Találkozó” elnöki megnyitója alcímmel, Marosvásárhely, 1937. október 2. keltezéssel, néhány szövegváltoztatással; Turzai Mária: A Vásárhelyi Találkozó (Bukarest, 1977. 151–154) – jelentős kihagyásokkal; Tiszta beszéd (337–339) – szintén kihagyásokkal; Jégtörő gondolatok II. kötet (62–65)) – szintén Hősökhöz, nehéz időben címmel, A Vásárhelyi Találkozó elnöki megnyitója alcímmel, Marosvásárhely, 1937. október 2. keltezéssel.