Másfél évi munka után…*Az elmúlott három hét leforgása alatt már komolyabb formát öltött az a többfelől jövő óhajtás, hogy Erdély fiatal magyar szellemiségének képviselői közösségi munkára fogjanak össze. Amióta ilyen irányban s már céltudatosan folyik a fáradozás, azóta megbontó híreket is hordoznak széjjel, amelyek az összefogás egységét vagy független természetét kaparásszák. Egy időben arról is értesüléseket kapunk, hogy Erdély különböző vidékein, fiatalok és öregek között egyaránt, nagy várakozással figyelik az összefogási mozgalom kialakulását és reménykedve várják annak eredményeit. Mindezeket tekintetbe véve elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy az erdélyi magyarság nagy tömegeinek felvilágosítására és a velünk együtt érzők biztató megnyugtatására az első hivatalos jellegű és felelős jelentést e szellemi mozgalomról megtegyük. Azok előtt, akik szellemi életünk háború utáni vajúdásait figyelemmel kísérték, köztudomású dolog, hogy az 1930-as esztendőkben elég szép eredménnyel sikerült az a fáradozás, mely főleg az egyetemi ifjúságot igyekezett egy közös táborba tömöríteni. Szép és áldozatos munka után, néhány év múltával, megindult azonban a széthullás. Ennek be kellett következnie, mert szellemi fejlődésben lévő fiatalembereknél ez a szétbomlás rendszerint be szokott következni. Így állott elő az a helyzet, hogy az Erdélyi Fiatalok címből, amely azelőtt ifjúságot egybefogó zászló is volt, csupán egy független és küszködő ifjúsági folyóirat lett. Egy másik csoport, amely szociálisabb felfogásának érvényesítése céljából vált ki, irodalmi társaság és lap alapításainak munkájával fáradozott, majd egyenként fejtett ki felfogásának megfelelő szellemi tevékenységet. Egy harmadik és sokkal egyöntetűbb csoport pedig megalakította a Hitel című folyóiratot, mely szellemi életünk erjesztésében sikeresen állja a magára vállalt szerepet. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ez a csoportokra, sőt egyénekre bomlott ifjúság, mely közben a férfikorba lépett, az utóbbi néhány esztendő leforgása alatt milyen eredményeket mutatott fel. Kétségtelen, hogy folyóiratain keresztül becsületes részletmunkát végzett, s amellett ez ifjúság egyik-másik tagja sikeres társadalmi tevékenységet is fejtett ki. Ha azonban az erdélyi magyarság egyetemes érdekeit nézzük s így akarunk felelni a feltett kérdésre, meg kell állapítanunk, hogy ez az ifjúság sem kifelé való magatartásában, sem pedig befelé társadalomátformáló tevékenységében átütő erőt nem mutatott. Tudjuk, hogy ezt a fiatal értelmiséget az okos szemlélődés és a korai bölcsesség általában jellemzi, de mi mégis azt hisszük, hogy széttagoltságában rejlik a magyarázata annak, hogy az erdélyi magyarság sorsát még a kínálkozó lehetőségek határáig sem tudja formálni. Ilyen meggondolások késztettek minket arra, hogy ezelőtt egy esztendővel ismét sürgessük ennek a férfikorba lépett ifjúságnak a szellemi együttműködését. Az első természetes lépésnek az látszott, hogy a Hitel és az Erdélyi Fiatalok című két folyóirat olyan barátságos légkört teremtsen egymás között, mely az építő szándékú összefogó munkát megkönnyíti. Az erre vonatkozó kísérlet, mely a két lap szerkesztősége között tárgyalás és levelezés formájában közel egy esztendeig folyt, teljes sikertelenséggel végződött. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy e sikertelenség miatt a felelősség mindenekelőtt az Erdélyi Fiatalok néhány szerkesztőségi tagját terheli. Ezek a fiatal szellemi munkások, akik különben egyénileg megbecsült értékei az ifjú magyar szellemiségnek, olyan magatartást tanúsítottak, mintha ők Erdélyben az új szellemiség vitelére monopóliumot váltottak volna. S mi a közösség ügyének szolgálata érdekében mégsem adtuk fel a reményünket arra vonatkozólag, hogy az Erdélyi Fiatalok néhány tényleges tagjával megértessük az országos jellegű szellemi együttműködés fontosságát. Azt hittük, hogy erre meg is találtuk a helyes és kielégítő formát, mert a két lap szerkesztőségének eredménytelen levelezése után azt az álláspontot foglaltuk el, hogy a szellemi együttműködés létrehozásában és munkájában a szerkesztőségnek semmiféle szerepe ne legyen, hanem azokon felül egyéneket szorgalmazzunk az összefogásra. Ez az elgondolásunk annál biztatóbbnak látszott, mert fiatal szellemi életünk minden árnyalatának munkásai a legnagyobb megértéssel fogadták az együttműködésre való felhívást. Mozgalmunk, mely egy találkozó tervét vetette fel, tulajdonképpen ezzel az elgondolással érkezett el a helyesnek és véglegesnek tetsző útra. Amikor újból és már ennek a mozgalomnak a nevében külön-külön megkerestük azt a két embert, aki az Erdélyi Fiatalok szerkesztőségi ügyeit irányítja, ők visszautasítottak minket, illetőleg az egész szellemi együttműködés ügyét az Erdélyi Fiatalok és a Hitel szerkesztőségeinek házi dolgává igyekeztek zsugorítani. Ez a felfogás egyikünk részéről sem látszott célravezetőnek, hiszen egyszer már sikertelenné tette az együttműködési jóakaratot, másrészt pedig azzal a megszűkítéssel járhatott volna, hogy a szellemi munkaközösségből olyan árnyalatok képviselői maradnak ki, akik nélkül például a szociális felfogású értelmiségi réteget és a magyar munkásság tömegeit képviselni nem tudtuk volna. Az erdélyi magyarság nehéz és elhagyatott sorsa teszi szükségessé, hogy a segítés és útmutatás céljából a fiatal szellemiség összefogjon. Nyíltan és minden felelősséget vállalva tesszük magunkévá ezt a kérdést, s éppen ezért szükségesnek tartottuk, hogy minden eddigi és ezután is jöhető félremagyarázás ellen a fentieket nyilvánosságra hozzuk. Azt sem akarjuk elhallgatni, hogy tudomásunk van olyan hírekről, amelyek mozgalmunkat úgy próbálják beállítani, mintha a fiatal szellemiségnek ez az összefogása a Magyar Párt ellen irányulna. Nincs arra időnk és felesleges erőnk, hogy a szándékos ártalmak és rosszindulat ellen hadakozzunk, mert hitünk és munkavágyunk egyaránt az útmutatásra és az építésre törekszik. Nagyon természetes, hogy aki a közösség érdekeit igyekszik szolgálni, az nem térhet ki az elől, hogy politikai vonatkozású kérdésekben is állást foglaljon és legjobb meggyőződése szerint közösségének utat mutasson. A mi szellemi magatartásunkban ez benne is van, de erre vonatkozó meggyőződésünkkel tömegeket akarunk irányítani s amellett segítségére kívánunk lenni azoknak, akik hivatásszerűen és méltóképpen gondozzák a magyarság politikai, közművelődési, egyházpolitikai, társadalmi és gazdasági érdekeit. Ha úgy látjuk és amikor úgy látjuk, hogy ezeket az érdekeket képviselő intézményeink mulasztásokat követnek el, ott kívánunk állni mint figyelmeztető lelkiismeret. E jóindulatú és építő szándékú kritika mellett minden erőnkkel támogatni kívánjuk a szellemi munkaközösségnek azokat a tagjait, akik bármiféle közéleti poszton vagy társadalmi keretben meg akarják valósítani azokat az elgondolásokat, melyeket e fiatal szellemiség közösségi érdekből zászlójára ír. Félreérthetetlenül hangsúlyozni kívánjuk azonban, hogy minden vonatkozásban független szellemi mozgalmat akarunk. A segítő jó szándékot és a tapasztalatok értékét nagyra becsüljük, s éppen azért, mint eddig is, bárkit szívesen meghallgatunk, s ami céljainkat teljesebbé és utunkat világosabbá teszi, azt sohasem vetjük el. S ahogy nem zárkózunk el semmiféle kívülről jövő segítség és jó szándék elől, éppen úgy a munkaközösségünk keretein belül sem törekszünk arra, hogy az egyéniség értékeit leszürkítsük vagy azok kifejlődésének korlátokat emeljünk. Minden vélemény és törekvés, mely az egyéni boldogulást a közösség érdekeivel egyeztetni tudja, nálunk megértésre és támogatásra talál. Hisszük azonban, hogy abban a néhány alapvető kérdésben, amely magatartásunkat mindenekelőtt meghatározza, mindnyájan egyetértünk. Jelentjük, hogy már eddigi beszélgetésünk alapján odáig jutottunk, hogy valljuk a következőket: 1. Támogatunk és szolgálunk minden olyan törekvést, mely az erdélyi magyarságot tudatossá és erőssé teszi arra, hogy sorsát önmaga irányítsa. 2. Szükségesnek látjuk társadalmunk átformálását abból a célból, hogy az erdélyi magyarság egyetemes érdekeinek a síkján az osztályok közötti választófal eltűnjék. A falusi kisbirtokos rétegnek és a munkásságnak kell alkotnia azt az erős nemzetiségi testet, melyet a nevelő értelmiséggé átalakult középosztálynak kell szolgálnia. 3. Fel kell ébreszteni és táplálni kell azt az öntudatot, mellyel az erdélyi magyarság sikeresen ellenállhasson minden olyan támadásnak, mely őt nemzeti értékeiben és jogaiban veszélyezteti. Hisszük, hogy az a magatartás, melyet mindenekelőtt a fenti három pontban foglalt célkitűzések alakítottak ki, elég erős lesz arra, hogy fiatal szellemiségünk legjobb erőit összefogja. Erre a hitünkre támaszkodva tettük meg azt a további lépést, mely az országos jellegű Vásárhelyi Találkozót szorgalmazza. A találkozó tárgysorozatát is összeállítottuk, mégpedig a következőképpen: 1. Az erdélyi magyarság társadalmi alkata és erkölcstana, átalakulásának útjai és képe. 2. Az erdélyi magyar nemzetkisebbség közjogi és nemzetközi jogi helyzete. 3. Az erdélyi magyarság és a román nép építő együttélésének feltételei és útja. 4. Az iskolai nevelés, az iskolai nevelés reformja, az iskolán kívüli népnevelés. 5. Tudomány, irodalom, színház, zene, művészet. 6. Az erdélyi magyar napi- és időszaki sajtó háború utáni működése, mostani állapota és a jövő szerepe. 7. A munkás és iparos tömegek nevelése és szerepe. 8. Közgazdasági politikánk. 9. Mezőgazdasági politikánk. 10. Összefoglaló határozat. Minden előadónak joga és szabadsága van arra, hogy előadásában legegyénibb véleményét kifejthesse. Csupán két dologra hívjuk fel a figyelmüket. Az egyik a szellemi együttműködés jegyét kívánja biztosítani, mégpedig azáltal, hogy az előadók szellemi magatartását azok az alapvető kérdések határozzák meg, melyeket fentebb három pontban foglaltunk össze. A másik gyakorlati célú, vagyis azt a kívánságunkat tartalmazza, hogy az előadók jelöljék meg azokat az utakat, amelyeken elgondolásaik a gyakorlati életbe átvihetők. Nagyjából ezeket kívántuk az erdélyi magyarság tudomására hozni. Hisszük, hogy az ő nevében szóltunk.
A hivatkozás helye Másfél évi munka után… Brassói Lapok 1937. aug. 23. 172. sz. 4. Teljes – újságbeli – címe: Másfél évi munka után kiérlelődött az erdélyi magyar szellemiség összefogását célzó Vásárhelyi Találkozó. Az előkészítő bizottság jelentése az eddig végzett munkáról. „A cselekvő erdélyi ifjúság” rovatcím alatt. Szerkesztőségi bevezető: „A romániai magyarság fiatalabb korosztályainak összefogását célzó marosvásárhelyi találkozó terve igen nagy és széles érdeklődést váltott ki a magyarság minden rétegéből. Az előkészítő tanácskozások és a találkozó szervezése másfél évvel ezelőtt indult meg, amikor Tamási Áron Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozata a Brassói Lapok hasábjain megjelent. Úgy látszik, hogy a másfél éves kitartó munka mégiscsak eredményt hozott, mert az alábbi közlemény szerint, amely az előkészítő bizottság közreadott jelentését adja az eddig végzett munkáról, a Vásárhelyi Találkozó a közeljövőben mégiscsak megtörténik. A beszámolót már csak azért is örömmel bocsátjuk olvasóközönségünk elé, mert – amint említettük – Tamási Áron lapunkban megjelent cikksorozata volt a mozgalom elindítója.” Keltezés és aláírás: Kolozsvár, 1937. augusztus 18. A Vásárhelyi Találkozó előkészítő bizottsága: Tamási Áron író, Nagy István munkásíró, asztalos, dr. Asztalos Sándor ügyvéd, Jordáky Lajos szocialista közíró, tisztviselő, Petrovay Tibor közgazdasági író, tisztviselő, Vita Sándor közíró, szövetkezeti tisztviselő. Újraközölve: Virrasztás (292–298) – Az erdélyi magyarokhoz címmel, Kolozsvár, 1937. augusztus 18. keltezéssel, ezzel a bevezető jegyzettel: „A Vásárhelyi Találkozó dolgában ez íráson keresztül történt az első felelős megnyilatkozás. A fogalmazás tőlem ered, de az előkészítő bizottság megvitatta és néhány észrevétellel kiegészítve magáévá tette.” Újraközölve továbbá: Tiszta beszéd (332–336) és Jégtörő gondolatok II. kötet (56–61) – ez utóbbi helyen ugyancsak Az erdélyi magyarokhoz címmel, Kolozsvár, 1937. augusztus 18. keltezéssel, a Virrasztás-ban megjelent bevezetővel. |