Boldog nyárfalevél*

Színjáték három felvonásban
1960


Szereplő személyek
GELLÉRT, Vaska; fogságból hazatérő katona, havadi jegyző
KLÁRIS, a Gellért felesége
TÓDOR, Kupás; fogságból hazatérő katona, a Gellért barátja
PASKÁL, Dobola; havadi kántor
BARKA, havadi lány, a Kláris barátnője
LENGE, havadi katolikus pap
TORZSA, bíró, Havadon
MÁTYUS, mindenes a havadi községházán
VIKOTA, a havadi asszonyok szószólója
Asszony, Leányka, Asszonyok, Asszonyi testőrök.

Történik mindjárt a második világháború után.
 

Első felvonás

Idő: kora reggel, május elsején.

Szín: módos falusi ház tágas szobája. A ház fából épült, s magasabb fundamentumra, mint a sík vidéki házak. Arccal délre néz, ahol a tágas udvar is van; s az egyik végével az utcára. Az udvarról falépcsők vezetnek fel a tornácba; s a tornácból egy-egy ajtó nyílik a két szobába, melyeknek, külön ajtón, egymásba is van átjárásuk.

A színtér nem az utca felőli szoba, hanem a másik. S nem az udvar felől nyitott szoba, hanem a ház belső bütüjében, vagyis végénél. Így a szoba színtere mélységében valamivel hosszabb, mint szélességében. A kétablakos bal oldali fal esik az udvar felé, a jobb oldali fal pedig egészen zárt. Szemben és a szín mélyén, a fal bal oldali részén, ott nyílik az ajtó, mely átvezet a másik szobába; s a szoba udvar felőli oldalán, a fal közepén túl, ott van a másik ajtó, melyen keresztül a tornácból, vagyis a külvilágból esik a bejárás.

Tehát a bal oldali falon két ablak áll, mely udvarra néz; a túlsó ablak, a tornác fölött: olyanformán, hogy a jövő embert, a lépcső felső fokán, már látni lehet az ablakon keresztül. A két ablak között kakukkos ingaóra, s az ablakok alatt széles karos pad, mely háziszőttes szőnyeggel le van takarva. Az innenső ablakban muskátlivirág. A karos padon innét, a pad végiben, régi és faragott támlás szék, a lapja színes terítővel borítva; a terítőn nagy virágos korsó, bizonyára ivóvíznek, mert a korsó mellett két pohár fekszik.

A szoba közepén egy hosszúkás „úri” asztal áll, rajta vázában nárcisz, kis kelyhecskében cigaretta s mellette gyufa; s egy nagyocska könyv is fekszik az asztalon. Az asztal mellett székek, fölötte sárga csilláron lámpa csüng. A jobb oldali fal mellett széles ágydívány, melyben Kláris aludni szokott. A heverő fölött, a fejnél, kis polcocska áll, rajta egy diszkoszvető görög atléta szobrocskája, s egy tégely, bizonyára arckrémnek. S fent a falon, középen s elég magasan, nagy kép a falon: a kép egy gyönyörű ifjú nőt ábrázol, égszínkék tunikában, mely az egyik melléről le van csúszva, s a hölggyel szemben egy pöttömnyi Ámort, aki fél térdre ereszkedve, a nyilával éppen a hölgy szívére céloz.

Az átjáróajtótól jobbra, a falhoz állítva, egy imádkozózsámoly áll; eléggé alacsony zsámoly, párnás térdeplővel és felül szegélyes párkánnyal, melyen egy könyv fekszik, láthatólag imakönyv. A zsámoly mögött nagy falitükör, s fölötte a falon Szűz Mária nagy képe, a Szűz alig érinti a földet, s bő és redős kék ruha van rajta.

A heverőn az ágy még alvásra van vetve, patyolatfehéren, piros selyempaplannal. A párnán ott van még a fej nyoma, s a paplan félre van hajtva: csak most kelhetett ki belőle Kláris.

Felmegy a függöny.

 

KLÁRIS

Ott térdel a zsámolyon, csak a hátát látjuk. A párkányra hajtott fejjel, magában imádkozik. A haja kibontva, még rendetlenül. Vékony, melegsárga köpeny van rajta, zöld zsinórral átkötve a derekán. A lábán papucs, szintén zöld színű, s az egyik le is van csúszva a meztelen lábáról.

 

Künn madarak szólnak, egy kakas kukorékol. Majd a kakas odaröppen az ablak talpára, a muskátli mellé. A piros taraja és a nagy fényes farka villog.

 

KLÁRIS

A kakas röptének a zajára odanéz az ablakra. Aztán feláll, a szabad lábát beledugja a papucsba, s odamegy az ablakhoz. Kedveskedve szól a kakashoz. Köszönni jöttél, te lovag? Hát jó reggelt! Villog a tarajod, mint a láng nyelve. S a tollad incselkedik a szemmel, mint a szivárvány. Te tyúknyomorító! Te parázna, te!

 

Abban a percben, künn az ablak előtt, emelkedni kezd egy virágos zöld ág, egyre feljebb, akár egy emelkedő bokor. A kakas megijed és elrepül.

 

KLÁRIS

Hátraugrik az ablaktól. Jesszus-Mária! A köpenyét összébb húzza, s gyorsan kontyba igazítja a haját, melyet egy csontfésűvel, mit a köpeny zsebéből vesz elő, hamar megtűz.

PASKÁL

Közben feljött a lépcsőkön, lassan és majdnem lopakodva, hogy a májusi virágos ággal meglepje Klárist; s ahogy jött, maga előtt és maga fölött tartotta az ágat. Aztán az ajtón kívül megszólal a köszöntővel.

 

    Májusnak reggele hozzon áldást néked,
    Öröm csókjaival vegyen körül téged.
    Paskál, hű tisztelőd, tovább azt kívánja,
    Buzogván éretted szívének forrása:
    Hogy díszítse öröm ragyogó orcádat,
    Jó szél fújja felém a te vitorládat.

 

Belép, s maga előtt nyomja és tartja a hatalmas virágos ágat, s már élénkebben mondja.

 

    Hozza Isten reggeledre
    Napját vígsággal éltedre,
    Hogy minden óra megáldjon,
    Mint harmat, fejedre szálljon.

 

S utána rögtön köszön. Szép jó reggelt, május elsején!

KLÁRIS

Jó reggelt, kedves kántor úr.

PASKÁL

Paskál, Paskál.

KLÁRIS

Elmosolyodva, hogy legyen meg neki. Hát jó reggelt, kedves Paskál. S köszönöm szépen a virágos zöldet és a szép köszöntőt. Maga csinálta?

PASKÁL

Én is, nem is. Vagy hogy is mondjam, hogy pontosan mondjam? Egy része a nép ajkáról való, amint azt tetszik is tudni, kedves Kláris. Hát hogyne tudná! No de, kérem szépen, az efféle mondások olyanok, mint a széjjelgurult gyöngyszemek, melyeket elmésen össze kell szedegetni, és a kívánt cérnára felfűzni. Akarom mondani, fonalra, ilyenre-olyanra. Ez alkalommal aranyfonalra. Mert magának, kedves Kláris asszony, úgy dukálnak a gyöngyszemek: aranyfonalon. Akarom mondani, szálon. Tőlem legalábbis. Hiszen tetszik tudni.

KLÁRIS

Persze-persze. Hiszen már régecske vagyunk, mi ketten, ilyen szóközelségben. Már öt éve, kedves kántor úr!

PASKÁL

Paskál, Paskál.

KLÁRIS

Bocsánat, mindig elfelejtem.

PASKÁL

Kérem-kérem.

KLÁRIS

Elfelejtem, pedig maga minden figyelmet megérdemel, kedves Paskál. Soha nem mulasztotta el öt év alatt, hogy születésem napján felköszöntsön.

PASKÁL

Neve napján is, kedves Kláris. Sőt, mi több: akkor voltam itt legelőször, a maga kedves neve napján, negyvenben, augusztus tizenkettedikén. Ha tetszik emlékezni.

KLÁRIS

Persze-persze. Akkor még itthon volt az én édes uram. Csengett-bongott a jókedv, a nagy társaságban, egészen reggelig. Ki gondolta volna, azon a mézédes éjszakán, hogy nemsokára elviszik az én Gellértemet katonának?! Fájdalom, elvitték. Istenem, uram: öt év! S azóta várom, csak várom, mindig várom.

PASKÁL

Én igyekeztem volna a maga sóvár napjait enyhíteni. De hát maga az én érzelmeimet borongani hagyta. S így aztán csak teltek a hónapok, s múltak az évek, ilyen se künn, se benn állapotban. Ilyen szóközelségben csupán, ahogy maga mondotta az előbb. Mert a szónál közelebb nem engedett magához.

KLÁRIS

Hát engedtem valakit?

PASKÁL

No!

KLÁRIS

Gyanúsít talán?!

PASKÁL

Távol legyen tőlem a gyanú, kedves Kláriska. Én csak annyit tudok, hogy negyvenháromban volt itt egy hadnagy. Hiszen tudja; hogyne tudná! Három napig volt itt.

KLÁRIS

Üzenetet hozott az uramtól!

PASKÁL

S tavaly ősszel is járt itt egy civil. Egy hétig ágált maga körül. Az is üzenetet hozott?!

KLÁRIS

Szamárka maga, kedves Paskál. Persze hogy üzenetet. Tőle tudtam meg, hogy az én Gellértemnek a harctéren nyoma veszett. Egyébként pedig, akármit harangoz magácska, az a civil nekem rokonom volt.

PASKÁL

Én is rokona vagyok önnek, Kláriska.

KLÁRIS

Milyen rokonom?!

PASKÁL

Lelki… És szívbéli rokona is, hogy úgy mondjam.

KLÁRIS

Mondtam már, kedves Paskál, hogy az én szívem körül maga hiába ólálkodik.

PASKÁL

Megszúrta a szó, ingerülni kezd. Asszonyom! Én az ön szíve körül nem ólálkodom. Tetszik tudni! Hanem felemelt fejjel közeledtem mindig hozzá. Akarom mondani: tiszta szándékkal, sőt, mi több, rajongással. Hevületében meg-megrázza a virágos, nagy ágat. Az az öt év nekem is öt év volt, tisztelt asszonyom. S teli mind az öt álmatlan éjszakákkal. Csökönyös reménnyel, melyre maga mindig a hasztalanság égető parazsát hintette rá. Így jutalmazta ezt az epedő szívet, töviskoszorúval. Miért?! Mert szeretni mert és szeretni akar! Hiszen tudja, hogyne tudná.

KLÁRIS

Kérem szépen, kedves Paskál: ne nyomorgassa azt a virágos ágat, hanem szépen tegye le. Ha nekem hozta.

PASKÁL

Hogyne-hogyne. Az ágyra teszi az ágat, lábtól. Virág helyett virágot az ágyra.

KLÁRIS

Ugyanakkor gyorsan megigazítja az ágyat: a paplant visszahajtja, a párnát megrázza, s közben: Bocsánat a rendetlenség miatt, kedves kántor úr.

PASKÁL

Paskál, Paskál.

KLÁRIS

De nagyon korán van, csak az imént keltem ki az ágyból.

PASKÁL

Kérem-kérem. Sőt, mi több: titkon arra gondoltam, hogy még az ágyban találom.

KLÁRIS

Szerette volna?

PASKÁL

A szívem ugrott volna ki a gyönyörű látványtól. Vagy hogyan is mondjam: a mennyei örömtől!

KLÁRIS

Földi az az öröm, csacska.

PASKÁL

Tessék összekeverni, nem bánom.

KLÁRIS

Kedveske dolog lesz különválasztani. Hát tessék. Majd addig én bemegyek a másik szobába, s ott felöltözöm.

PASKÁL

Nem!

KLÁRIS

Mit nem, ugyan?!

PASKÁL

Nem megy be! Akarom mondani: ne menjen be, kérem-könyörgöm. A kezét is felfogja. Hadd lássam így, ebben a lengében, mert így közelebb vagyok a bőréhez, s a szemem jobban ölelheti a derekát.

KLÁRIS

Jaj, de butácska maga. Ismét indul. Mindjárt visszajövök.

PASKÁL

Elébe áll. Nem!

KLÁRIS

Mit akar maga?!

PASKÁL

El akarom ejteni magát.

KLÁRIS

Maga meg van zavarodva, kedveske.

PASKÁL

De igen, el akarom ejteni. A nyilammal. Az ágy fölötti képre mutat. Mint Ámor azt a gyönyörű nőt. A kabátja alól nyilat és nyílvesszőt vesz elő. Szerelmet akarok nyilazni a szívébe. Fél térdre ereszkedik, a nyilat feszíti. Tessék úgy állni, mint az a nő a képen!

KLÁRIS

Az elképedés után most nevetésre fakad, alig tud szólni is a nagy nevetéstől. Maga, mint Ámor… Álomnak is fura-buta… Jaj, istenem, mindjárt meghalok a nevetéstől…

PASKÁL

Tessék csábosan állni!

KLÁRIS

Na jó, gyerünk. Próbál úgy állni, amennyire a nevetés miatt tud. Jól van, Ámor bácsi?

PASKÁL

A pongyolát lejjebb, az egyik vállon. Ahogy a képen van.

KLÁRIS

Megnézi a képet, az egyik válláról lejjebb engedi a ruhát.

PASKÁL

Jobban! Ahogy a képen van. Legyen kibuggyanva, mint a hold.

KLÁRIS

Mi legyen kibuggyanva?!

PASKÁL

Hát a hold, a Kláris-hold.

BARKA

Belép, vidám. Jó reggelt!

PASKÁL

No, a szöcske beleugrott a mézbe. Feláll.

KLÁRIS

Lassan hagyja abba a pózt. Ilyen szerencséje van Ámor bácsinak. A nyakát is betakarja. A szöcske beleugrik a mézibe, s elbújik a hold.

BARKA

Tanácstalanul nézeget. Valami baj van, jegyzőné asszony?

KLÁRIS

Nincs, kedveském. Csak a kántor úr felköszöntött. Ültesd le szépen, s kínáld is meg valamivel. S aztán vesd meg az ágyat, amíg én felöltözöm. Bemegy a másik szobába.

 

A kántor és Barka fürkészve nézik egymást.

 

BARKA

Tessék leülni.

PASKÁL

Köszönöm. Leül az asztal mellé, a nyilat az asztalra teszi.

BARKA

Miközben a karos padból egy üveg italt, poharakat és süteményt vesz elő, s azokat az asztalra rakja. Korán tetszett fölkelni, a kakasokkal.

PASKÁL

Május elseje van! Fel akartam asszonyodat köszönteni. Téged nem zöldágaztak a fiúk?

BARKA

Ó, dehogynem! Tölt. Úgy elborították a kaput, hogy alig tudtam kijönni. Nézi a nyilat. Ez minek?

PASKÁL

Hát ez, hogyan is mondjam? A képre mutat. Hát arra. Szerelmet nyilazni a nőnek a szívébe.

BARKA

Maga tud?

PASKÁL

Tudnék.

BARKA

Hát akkor mért nem tud?

PASKÁL

Sóhajt. Ha én azt tudnám…

BARKA

A sóhajtás ágára könnyen rászáll a bánat. Tessék inkább inni!

PASKÁL

Te nem iszol velem?

BARKA

Köszönöm, nem élek vele.

PASKÁL

Leteszi a poharat. Egyedül nem iszom!

BARKA

Odamegy az ajtóhoz, s beszól. Kláris asszonyom! Azt mondja a kántor úr, hogy egyedül nem iszik.

KLÁRIS

Igyál vele!

BARKA

Akkor iszom.

PASKÁL

Rögtön tölt Barkának; a magáét felemeli, és fürkészve nézi a lányt, aki várakozva tartja a poharát. Kérdezek tőled valamit.

BARKA

Tessék.

PASKÁL

Te még ártatlan vagy?

BARKA

Miben?

PASKÁL

Elneveti magát. No, erre igyunk! Kortyonként csámcsogja az italt: úgy látszik, édes.

BARKA

Egyből kihajtja a poharát. Most már többet tud?

PASKÁL

Okos lány vagy. Mint a csík, vagy hogyan is mondjam, úgy siklasz ki a kérdés alól. De puhábban mégis. Mint a harmatos barka talán, az ember ujjai közül. Ki nevezett el Barkának?

BARKA

Kláris asszony.

PASKÁL

Mert, mondom, illik reád a Barka név. Selymes vagy és ártatlan. Tudod, ugye? Hogyne tudnád!

BARKA

Maga mondja.

PASKÁL

Mióta is jársz ide, hogy pontosak legyünk?

BARKA

Biza, már öt éve. Amikor Gellért urat elvitték katonának, akkor kezdtem. S azóta Kláris asszonnyal együtt búslakodunk s együtt várakozunk.

PASKÁL

Mit gondolsz: él az még?

BARKA

Gellért jegyző úr? Hogyne élne!

PASKÁL

Honnét tudod?

BARKA

Akit szerelemmel várnak, s ilyen nagy hűségben, az élni fog valahol. S visszajön.

PASKÁL

Hűségben?!

BARKA

A Mária-képre mutat. Mint az a Szűz Mária.

PASKÁL

S a hadnagy negyvenháromban, s tavaly ősszel az a civil?

BARKA

A légy nem talált cukrot.

PASKÁL

S ha Vaska Gellért mégsem jön vissza?

BARKA

Olyan nincs!

PASKÁL

Akkor kedvezni fogsz nekem? Az én szándékom és szívem dolgában, Kláris asszonynál. Mondjad!

BARKA

Én a Gellért úr pártján állok.

PASKÁL

De ha nem jönne vissza?

BARKA

Akkor sírunk.

PASKÁL

Annak is vége lesz egyszer.

BARKA

Akkor ismét sírunk.

KLÁRIS

Kijön; tavaszi kosztümben, frissen. Ittatok, Barka?

BARKA

Egyet igen. A kántor úr aprózva.

PASKÁL

Mindjárt feláll, s ámulja Klárist. Istenem, beh szép maga! Tudja, ugye? Hogyne tudná!

KLÁRIS

Nem is hallgat oda. Tölts nekem is, Barka! Kivesz egy süteményt, és aprózva harapdálja.

BARKA

Tölt mind a három pohárba.

 

Töltés közben harangozni kezdenek.

 

PASKÁL

Fájdalom, nekem menni kell: harangoznak.

KLÁRIS

Ezt az egyecskét még megisszuk. Felemeli a poharát. Az én édes uram egészségére!

 

Isznak.

 

PASKÁL

Az italtól köhécsel. Cigányútra ment, úgy látszik.

KLÁRIS

Inkább a szívére, úgy hiszem.

BARKA

Igen, mert mindig útban tartja.

PASKÁL

Búcsúzik, hajlong; majd hirtelen eszébe jut, s mondja.

 

    Ingó-bingó fűszál szépen felöltözött.
    Liliomszálakkal meg is törülközött.

 

Elmegy.

 

KLÁRIS

Azért sajnálom szegényt.

BARKA

Igen vinnyog asszonyom után. De tőlem is megtudakolta, hogy még ártatlan vagyok-e. Bizony! Nagyon vidám lett és csacsogós: látszik rajta a két pohárka ital. Csakhogy én kisiklottam a kérdés alól, mint a csík.

KLÁRIS

Édes uramról nem mondott valamit?

BARKA

Nem hiszékeny abban, hogy Gellért úr valamikor is visszajöjjön. S mondta, hogy ha csakugyan nem jönne vissza, akkor én kedvezzek neki: vagyis Kláris asszonynál pártfogoljam, az ő szíve dolgában.

KLÁRIS

Hallott talán valami csacskaságot az én uram felől?

BARKA

Nem úgy vettem ki.

KLÁRIS

S te kedveznél neki?

BARKA

Inkább senkinek.

KLÁRIS

Na, jól van, kis Barkám. Most én elmegyek a templomba. Te pedig vesd meg az ágyat, s tedd rendbe a lakást.

BARKA

Úgy lesz.

KLÁRIS

Elmegy.

BARKA

Ha úgy lesz, jó lesz. Tölt magának, s felhajtja. Ha jó lesz, úgy lesz, bárhogy lesz. Elveszi az ágyról a virágos ágat, maga előtt tartja, s úgy illog-táncol az asztal körül; majd a Mária-kép előtt megáll, s mondja.

 

    Mikor szent volt még a tűz,
    Férfi nélkül szült a Szűz.
    Hideg télben megvirágzott
    Víz mellett a fűz.

 

TÓDOR

Kopogtat künn az ajtón.

BARKA

Megrezzen, de maga előtt tartja a nagy virágos ágat, amely eltakarja az arcát, s némileg deréktól is fölfelé. Szabad!

TÓDOR

Belép; katonaruhában van, mely nem rendetlen, de elég gyűrött; kicsit civil módra hordva, mert nincsen más. A tömött hátizsák is csak a vállán lóg. Jó napot kívánok! Kukucskál az ág mögé, de csak távolról s kicsit bátortalanul. Jó napot kívánok! Közelebb s közelebb lép, hogy be tudjon lesni az ág mögé, de Barka mindig hátrál, s maga elé tartja az ágat. Így majdnem megkerülik az asztalt, majd a leány hirtelen lejjebb engedi az ágat, és az arca kibukkan.

BARKA

Jesszus-tatus, egy katona!

TÓDOR

Itt lakik Vaska Gellértné asszony? A havadi jegyző felesége?

BARKA

Itt lakik.

TÓDOR

Hol van?

BARKA

A templomban.

TÓDOR

S maga kicsoda?

BARKA

Én Tavaszi Barka vagyok. A Kláris asszony gondjainak apródja. S maga ki?

TÓDOR

Kupás Tódor.

BARKA

S mért keresi Kláris asszonyomat?

TÓDOR

Üzenetet hoztam a férje-urától.

BARKA

Jaj, mindjárt meghalok… Hadd tegyem le ezt a Paskált. Az ágat az ágy fejénél a falhoz támasztja.

TÓDOR

Micsodát?

BARKA

Ezt a májusi zöld ágat, no hát! Amit a kántor úr hozott, Dobola Paskál. Hát azért mondtam, hogy Paskál. No hát!

TÓDOR

Mit keres itt a kántor?

BARKA

Évődik. Tetszik tudni, az a kántor nevelt magának egy bolhát. Etette és porozta egész télen. S a tegnap elszökött tőle. Hát azt kereste.

TÓDOR

Fullánkos kislány maga!

BARKA

Kórót nem bánt a darázs. Tölt a katonának. Tessék hát letenni azt a micsoda zsákot. Aztán üljön le, s igya meg ezt a poharacska szíverősítőt.

TÓDOR

A karos padra teszi a hátizsákot, s felemeli a poharat. Szabadság, szerelem! Kiissza a poharat, s leül.

BARKA

S melléje egy kicsi Gellért. Gyorsan megveti az ágyat, miközben folyik a beszéd.

TÓDOR

Ki aludt benne?

BARKA

Kláris asszony. A párna alól, ahogy szelesen felemeli, egy fénykép hull a földre.

TÓDOR

Az miféle fénykép?

BARKA

A fényképpel a kezében, szembefordulva Tódorral. Maga olyan kíváncsi, hogy amióta ide bejött, már egy évet öregedett. Odaadja a fényképet.

TÓDOR

Ahogy megpillantja a fényképet, örömmel. Gellért komám! A kicsi bajuszkájával! Beszél hozzá. Hol vagy most, komám? Látod, én itt vagyok. A képet visszaadja. Ezzel alszik az asszony?

BARKA

Öt éve! Hűségben, tisztességben. Ilyenek vagyunk mi!

TÓDOR

Maga is aludna öt évig, így?

BARKA

Bizony. Csak nekem nincsen olyan szerelmesem, akinek ilyen hosszú volna az árnyéka. Az ágyneművel betolja a dívány fiókját, hova a képet is tette.

TÓDOR

Buta pofával. Árnyéka?! Ezt nem értem.

BARKA

Magyaráz. A fénykép csak árnyéka az embernek. Maga az ember öt évig távol van, de valaki mégis a fényképével alszik; vagyis az árnyékával. Most már érti?

TÓDOR

Most már igen.

BARKA

Látja, milyen okos ember maga, ha az én eszemmel gondolkozik!

TÓDOR

Kedvesen megfenyegeti. Darázs!

BARKA

Nevet. Dongó mondja. Tódornak tölt. No, igyék még egyet.

TÓDOR

Magával.

BARKA

Köszönöm, én nem élek véle.

TÓDOR

Van még három pohár. Azokból is ittak, úgy látom.

BARKA

Egyikből Kláris asszony ivott, a másikból a kántor úr, s a harmadikból én.

TÓDOR

Akkor mért mondja, hogy nem él vele?

BARKA

Nem élek, csak éltem.

TÓDOR

Éljen most is.

BARKA

Hát, ha maga feltámaszt. Tölt magának.

TÓDOR

Fel, s a jobbomra ültetem.

BARKA

Akkor üdvözülve vagyok.

 

Nevetve isznak.

 

TÓDOR

Meddig tart az a mise?

BARKA

Hát még eltart, egy félórát legalább. Ha nem többet.

TÓDOR

Annyi időm nincs.

BARKA

No, még az kéne, hogy ilyen sután elmenjen. Ilyen szívtelenül! Mit gondol: engem ütne agyon Kláris asszony, hogy nem tartottam itt. Hogy nem láthatta magát, aki a Gellért úr szavát hozta. Azt neki küldték, azt a szót: s neki kell átadni!

TÓDOR

Maga majd megmondja.

BARKA

Nem mondom!

TÓDOR

Akkor menjen, s hívja haza a templomból. De gyorsan!

BARKA

Pendül. De maga megvárjon minket! Mert ha el talál menni, akkor én a föld méhiben is felkutatom magát, s a fullánkommal agyonszúrom! Értette, vagy nem értette?!

TÓDOR

Értettem.

BARKA

Megvár?

TÓDOR

Meg, meg.

BARKA

Röppenve elmegy.

TÓDOR

Tölt magának, s közben. Nem darázs vagy, te Barka; hanem tavaszi madár. Felhajtja az italt, kinyitja az ajtót, s a küszöbről néhány pillanatig a Rákóczi-indulót fütyöli, s majd utána, a két tenyere között és fojtottan, kifelé kiált. Jöhetsz már, Gellért! Az ajtó nyitva marad, ő az asztal mellé áll, és némi izgalommal onnét figyeli, hogy Gellért miképpen jön be és hogyan viselkedik.

GELLÉRT

Úgy lép be, mint a templomba szokás; s nagy belső izgalommal. Öltözete, mint a Tódoré, de gondosabban viseli. Bejön, megáll és szétnéz.

 

Csend.

 

TÓDOR

Sírással küzd, a szemét törölgeti.

GELLÉRT

Jobb keze felé fordulva körbejárja a szobát, meg-megáll, s mindent szemügyre vesz. Ahogy a tárgyak előtt megáll, s mond róluk valamit, abban ötévi távollét van; s amikor Tódorhoz szól, abban az értelmi jelen. Elsőnek a muskátli következik. A muskátli piros volt, most rózsaszín. Visszafordulva, Tódorhoz. Kláris hol van?

TÓDOR

A templomban.

GELLÉRT

Itt egy bőrdívány állott, nem ez a karos pad. Tódorhoz. Mikor jön haza?

TÓDOR

Kinéz az ajtón, a templomot keresi.

GELLÉRT

Az óra a régi… Ugye, sokat ketyegtél öt év alatt?… S hívtál is engem, kakukkszóval…

TÓDOR

Tizenöt-húsz perc. Elég messze van a templom.

GELLÉRT

A tárgyakhoz és a Tódorhoz szóló hangja kezd lassanként közeledni egymáshoz, s majd egyforma is lesz. Ki volt, aki érte ment?

TÓDOR

Egy Barka nevű kislány.

GELLÉRT

Ez is a régi, ennek az édes Ámornak a képe.

TÓDOR

A kislány tetszik nekem.

GELLÉRT

A dívány is ugyanaz.

TÓDOR

Az a Barka kislány mutatott nekem valamit. Várj! Kihúzza az ágyneműsfiókot, s mutatja a fényképet. Ezzel aludt. Öt éven keresztül. Minden éjjel.

GELLÉRT

Kiveszi a párnát, az arcát belefúrja, és úgy szagolja. Aztán visszadobja. Nem hazudsz? Minden éjjel?

TÓDOR

Miközben visszanyomja a fiókot. Barka mondta.

GELLÉRT

Ki az a Barka?

TÓDOR

Mondtam, hogy az a kislány, aki nagyon tetszik nekem.

GELLÉRT

Ez a zsámoly nem volt itt. Sem Szűz Mária. Valami történt. Különben nem lett volna tömjénszag a virág illatából.

TÓDOR

A kántor járogat ide, úgy hallom.

GELLÉRT

Ugye, mondtam!

TÓDOR

Ezt a bozontos zöld ágat is a kántor hozta, ma reggel.

GELLÉRT

Kivágja az ágat a nyitott ajtón.

TÓDOR

Paskálnak hívják.

GELLÉRT

Ismerem azt a kornyikáló bakkecskét. Bűzlik az alattomosság belőle, szarván a gerjedelem, s a jellemében a fifikus szomorúfűz. Átvált a józan határozottságba. De hát ez csak beszéd, amíg nem tud bizonyosat az ember. Éppen azért mindent meg kell tudnom, hogy tisztán láthassak. A kántor dolgában, s esetleg másban is. És hát legfőképpen a bőre alá akarok nézni, bele a szíve titkos rejtekeibe. Mert tudni akarok mindent!

TÓDOR

Nem lenne jobb, ha inkább bíznál? S örülnél a boldogságnak?

GELLÉRT

Tudni akarok!

TÓDOR

Hát akkor csináljuk.

GELLÉRT

Nem árulsz el?

TÓDOR

Tettem valamikor?

GELLÉRT

Nem.

TÓDOR

No hát!!

GELLÉRT

Akkor gyerünk. Nézd meg az arcomat: sokat változott-e öt év alatt?

TÓDOR

Tízet. Csontos lett, s a háború vonásokat szántott reá. De azért megismerne a feleséged, idegenben is.

GELLÉRT

Igazad van. Mázolnom kell rajta. Egy dobozkából szenet vesz elő, odamegy a tükörhöz, s mázolja az arcát.

TÓDOR

Közelről figyeli. Az micsoda szén?

GELLÉRT

Orvosi szén, gyomornak. De szívháborgásnál is használható újabban. Amint látod. Egyre nyugodtabb tőle a szív, hogy hamarosan nem vakon kell neki dobognia, hanem büszke boldogsággal. Vagy pedig… Hirtelen Tódor felé fordul. Most megismerne?

TÓDOR

Nem létezik!

GELLÉRT

A hangját próbálgatja. Ezen is változtatnom kell, a hangomon. Gondolom, legyen mély és lassú. Valahogy így – Lassan és mély hangon mondja: „Függöny mögött állasz, Gellért.” Jó volt, komám?

TÓDOR

Jó, mehet.

GELLÉRT

Add a csuhát!

TÓDOR

Egyenként szedi ki a hátizsákból és adogatja Gellértnek a ruházat darabjait. Itt a csuha!… Kötél a derekadra!… Ez a saru, puha fűzfából!… S itt a szőrsapka, bivalybika bőréből, alkalmas tonzúrával!… Mehetsz a kolostorba.

GELLÉRT

Indul. Fütyülj, amikor jöhetek.

TÓDOR

Hol leszel?

GELLÉRT

A szénacsűrben.

TÓDOR

A Rákóczi-indulót fogom fütyülni. Minta gyanánt fütyül is az indulóból. Hallod?

GELLÉRT

Messziről. Hallom.

TÓDOR

Felveszi a tornácon a földről a májusi ágat, s azzal jön vissza. Maga előtt tartja, mint tartotta volt Barka. Körben jár a szobában, s pajkos jókedvvel mondja.

 

    Emelem a zöld ágamat,
    Ide várom a babámat.
    Záros ajtóm nyitva tartom,
    Hogyha megjön, bebocsátom.
    Teszek széket, leültetem,
    Vetek ágyat, lefektetem.
    Ha elalszik…

 

Lépések hallatszanak. Gyorsan a Mária-kép alá áll, mint tette volt Barka, s az ág mögé húzza az arcát. Barka elöl s Kláris utána belép.

 

BARKA

Jó napot kívánok. Indul a zöld ág felé, s igyekszik mögéje kukucskálni, mint aki rögtön megértette a játékot.

KLÁRIS

Erős belső izgalomban áll és vár.

TÓDOR

Gyorsan leengedi a zöld ágat. Jesszus-tatus, egy kislány! Rögtön meghajlik Kláris felé. Kupás Tódor vagyok. Kezit csókolom.

KLÁRIS

Mondja a kislány, hogy maga… Az izgalomtól, mert palástolni akarja, elég nehezen szól.

TÓDOR

Megérti, segít is. Igen, asszonyom, üzenetet hoztam. Az ágy fejénél a falhoz támasztja a májusi ágat.

KLÁRIS

Közben. Az én édes uramtól…

TÓDOR

Igen, Vaska Gellért barátomtól, akivel együtt szolgáltam…

KLÁRIS

Üljön le, kérem szépen.

 

Tódor az ablaknak ül háttal, Kláris vele szemben, s Barka a díványra.

 

TÓDOR

Köszönöm.

KLÁRIS

Hol van az én édes uram?

TÓDOR

Nem tudom.

KLÁRIS

Nem tudja?!

TÓDOR

Az úgy volt, tisztelt asszonyom, hogy minket együtt fogtak el. A fogságban is együtt voltunk egy darabig. De aztán Gellértet egy másik táborba vitték, egy fél évvel ezelőtt. S azóta, bizony, nem tudok róla. Csak annyit hallottam, hogy abban a táborban sokan meghaltak.

KLÁRIS

Azt akarja mondani…

TÓDOR

Nem, nem: én azt nem mondom.

 

Lépések hallatszanak: kopog a saru. Mind figyelnek.

 

BARKA

Mivel ő ül a nyitott ajtóval szemben, meglátja a jövőt, s felugrik. Jesszus, egy barát!

GELLÉRT

Csuhában és tonzúrás fejjel belép.

 

Kicsit ijedt és zavart, várakozó csend.

 

GELLÉRT

Áldás a házra, és békesség legyen benne.

KLÁRIS

Feláll, s szomorú-szelíden kérdi. Tessék, atyám?

GELLÉRT

Isten tetszése szerint vándorló barát vagyok.

KLÁRIS

Barka, kedveském, csomagolj neki: sajtot, s ami van.

BARKA

Indulna is a másik szoba felé, de a barát felemelt tenyérrel leinti.

GELLÉRT

Ne fáradj, gyermekem. Klárishoz. Én nem kenyér és kenyér között járom az utat, hanem lélek és lélek között vagyok vándor.

KLÁRIS

Üljön le, atyám!

GELLÉRT

Leül az asztal mellé.

KLÁRIS

Barkára mutat. Ez az én kis barátnőm és segítőtársam. Tódorra mutat. Ez a katona üzenetet hozott a fogságból, az én édes uram felől, akit öt éve nem láttam.

TÓDOR

Fütyülni kezdi a Rákóczi-indulót, de hirtelen abba is hagyja, s félig felállva mondja. Kupás Tódor a nevem.

KLÁRIS

Előttük nyugodtan beszélhet, atyám.

GELLÉRT

A bölcső és a sír ember és ember között, nem ismer különbséget.

TÓDOR

De ennek a virágzó asszonynak a férje közbül van, atyus!

KLÁRIS

Barka, kedveském: te menj szépen haza. Ez a katona majd elkísér.

BARKA

Feláll s köszön. Dicsértessék…

TÓDOR

Gellérthez. Mi még látjuk egymást.

GELLÉRT

Nem tudjuk, hogy mit hoz a következő perc.

BARKA

Tódorhoz. Maga katolikus?

TÓDOR

Én lutheránus vagyok.

BARKA

Akkor jöjjön!

 

Barka és Tódor elmennek.

 

GELLÉRT

Hadd szólítsalak leányomnak téged, lélek szerint. S legyen a te szavad is tiszta, mint a harmat: gondolván rólam, hogy nem vagyok más, csupán egy falevél, mely a harmattal együtt hull majd a földre.

KLÁRIS

Köszönöm, atyám.

GELLÉRT

Mondtad, hogy fogságban van a férjed.

KLÁRIS

Igen, atyám; ha ott van.

GELLÉRT

Kétséged van felőle?

KLÁRIS

Most mondja ez a katona, hogy fél éve nem látta. Akkor vitték egy másik táborba, ahol sokan meghaltak.

GELLÉRT

Csak a bűn öli meg azt, akit szeretünk. Az asszonyi szív erőt sugároz a férjnek, messze földre is; a hűség pedig megtartja őt. Ne kételkedj tehát, ha nem vagy bűnös.

KLÁRIS

Mindnyájan emberek vagyunk, atyám.

GELLÉRT

Mondtam, hogy legyek számodra, mint a falevél. Bizodalommal hulljon rá lelked permete, mert a szélnek sem adja tovább. Te pedig megkönnyebbülsz a felhőidtől, és az égboltodat a bűnbánat kékre deríti. Azonkívül pedig, az isteni kegyelem titkos szálain keresztül, megtisztítod a férjed útjait is, hogy azokon hozzád visszatérhessen.

KLÁRIS

Vágyakozom arra, atyám, hogy megkönnyebbüljek; s hogy a férjem visszatérő útját simává tegyem. Hallgasd meg tehát, amit kivallok neked, s járj közbe érettem, hogy lelkem és szívem vágya teljesülhessen.

GELLÉRT

A szándék félig már győzelem. Mondjad hát!

KLÁRIS

Ha valamit nem értenél, atyám, akkor segíts a kérdéseiddel énrajtam.

GELLÉRT

Segítek, lányom.

KLÁRIS

Annyit már hallottál tőlem, hogy öt éve nem láttam az én édes uramat. Mivel mindig szerettem, és most is szeretem őt, az öt esztendő hosszú idő a szívnek, és nehéz iga a léleknek. De ember vagyok én is, húsból és vérből való. A test és a vér pedig rakoncátlan, s az idő csak szaporítja benne a parázst.

GELLÉRT

A kísértések pedig parázzsal táplálkoznak.

KLÁRIS

Úgy van, atyám. Az első időben, amikor még kevéske volt a véremben az idegen parázs, akkor a vágyam sem volt több, mint az estében csillogó-villogó szentjánosbogár.

GELLÉRT

A férjedet kereste az a röpködő vágy?

KLÁRIS

Nem, atyám. Hiszen azt nem vallanám bűnnek. S őt a vágynak nem is kellett keresnie, mert az én édes uram a szívemben és a lelkemben mindig gazdagon volt.

GELLÉRT

Idegen férfit keresett tehát?

KLÁRIS

Idegent, persze. Először csak olyant, aki megvillanjon előttem, de a vágyból egy parazsat a vérembe hullasson. Mégis ezekért a parázsokért aztán, éjjelenként, visszajöttek azok a férfiak. Először csak az álmaim alatt, aztán félálmom idején, majd pedig ábrándozásaimban is.

GELLÉRT

Burjánoztak.

KLÁRIS

Persze-persze, s mind bennem keresték a napfényt. És ahogy versengtek, az erősebbik megölte a gyengébbiket, mint csakugyan a burján a burjánocskát. Ugyannyira, hogy egy esztendő múlva már csak hárman maradtak, ilyen képzelt férfiak.

GELLÉRT

Nevezd meg őket!

KLÁRIS

Az egyik egy lovag volt, ki bókjaival halmozott el. A másik valaki zordon katona, mindig karddal. A harmadik pedig egy torzonborz férfiú, csupa szőr, mint a vad.

GELLÉRT

Engedtél nekik?

KLÁRIS

A lovagnak csak annyit, hogy virággal csiklandozza a nyakamon és a vállamon a bőrt. A bősz katona felkötötte a meztelen derekamra a kardját; az a torzonborz pedig mellém feküdt az ágyba.

GELLÉRT

Rettegés nem fogott el?

KLÁRIS

Dehogynem, atyám. Sikoltottam, és kiugrottam az ágyból.

GELLÉRT

Mindig?

KLÁRIS

Ó, csak egyszer volt az a rettenet. Mert másnap megérkezett egy hadnagy, aki élő volt és való, s aki elűzte a kísértő árnyakat. A hadnagy édes uramtól hozott üzenetet nekem, s itt volt három napig. Jól is viselte magát, két napig. De a harmadik este tűzbe lobbant, és megcsókolt engem. Nagy kínban voltam, atyám, hogy a csók után mit kéne tennem. Szívem szerint, mely a férjemé volt, ajtót nyitottam volna neki. De aztán megengedtem mégis, hogy a másik szobában reggelig meglegyen. Én azonban vágyban feküdtem egész éjjelen, s a vágyamat csak úgy tudtam legyőzni, hogy fölkeltem ismét és ismét, s azon a zsámolyon imádkoztam.

GELLÉRT

És a Szűznél menedéket találtál.

KLÁRIS

Akkor, atyám. Mert a következő évben a Szűz is sorsomra hagyott engem.

GELLÉRT

Igaztalan vagy.

KLÁRIS

Bocsáss meg, de Mária megtehette volna, hogy megállítsa Miklóst, amikor előtte sompolygott el, hogy hozzám lopja magát, éjnek idején.

GELLÉRT

Miklós volt az ő neve?

KLÁRIS

Igen: Miklós, aki leánykoromban hódolt nekem. Ott hálattam, mint baráti vendéget, a másik szobában; s egyik éjjelen aztán, amikor békében aludtam, hozzám lopta magát. És hát az álom alatt kezdett engem simogatni. Azt hitte a vágyam, mely az álom ködében kezdett piroslani, hogy az uram szeretgél engem; de mikor az édes érzet az álomból kiemelt, akkor a valóra riadtam, és kiszaladtam az udvarra, ahol a hóharmatban mezítláb futkorásztam.

GELLÉRT

Nyilván beteg is lettél.

KLÁRIS

Ó, nem!

GELLÉRT

Volt még, mit mostan vallanál?

KLÁRIS

Nem volt, atyám.

GELLÉRT

Pap vagy szerzetes még nem kísértett?

KLÁRIS

Nem, soha!

GELLÉRT

És ha kísértene?

KLÁRIS

Mit tegyek akkor?

GELLÉRT

Űzd el, ha olyan, mint a lovag; s födözd el derekadat, ha jönne, mint ama zordon katona.

KLÁRIS

És ha torzonborz, mint a vad?

GELLÉRT

De ha a szemében látod a tüzet, mely elemészti mindazt, ami elválaszthat tőle; ha látod rajta a szőrcsuhát, mely eltakarja az érted ujjongó szívét; ha derekát övezi a kötél, mely titeket szerelmesen egymáshoz köthet; ha látod a lábán a sarut, mely a te nyomodat lesi, és a máshoz vezető utaidat megeszi…

KLÁRIS

Remegve. Akkor?

GELLÉRT

Akkor nyújtsd a vállad selymét neki, övezd derekadra kötelét, és mondjad: „Vigy engem a Paradicsomba, atyám!”

KLÁRIS

Felugrik. Az te leszel, atyám!

GELLÉRT

Feláll. Én leszek.

KLÁRIS

Kéjes borzongással. Aóhh!… A díványhoz támolyog, s félig ráborul.

GELLÉRT

Mint a gerjedt ragadozó, úgy közelít hozzá. Látod a szememben a tüzet és a testemen a szőrcsuhát?!

KLÁRIS

Felfogott kézzel. Irgalom, atyám! Az egyik keze mindegyre elmozdul a másik mellől: így nyitja szaggatva szét a nyakán és a mellén a ruhát.

GELLÉRT

Látod a derekamon a köteléket és a lábamon a sarut?!

KLÁRIS

Látom, de irgalom!

GELLÉRT

Félsz, hogy elemésztem a máshoz vezető utaidat?!

KLÁRIS

Félek, atyám, mert szeretem a férjemet. A hűségemben félek, de a véremben borzongok, mert hatalmad van rajtam, és a vágyad barlangjába hajtottál, mint egykor a férjem. Irgalmazz tehát nekem, és menj el. Most, könyörgöm neked: most menj el! Mert borzongok, s ha a vágyad a vágyamra zúdul: meghalok!

GELLÉRT

S ha leszáll az este?

KLÁRIS

Szinte felujjongva az örömben. Akkor, atyám! Az éjszaka édességében, amikor én a bódulat felhőiben leszek: akkor gyere el!

GELLÉRT

Jól van, úgy lesz. Indul kifelé.

KLÁRIS

Köszönöm.

GELLÉRT

De akkor, az éjszaka édességében, akkor itt leszek!

KLÁRIS

Várlak, atyám.

 

Függöny
 

Második felvonás

Szín: a községháza nagy irodaszobája, melyet a felek fogadására és tanácskozásra egyformán szoktak használni. A szoba inkább balról jobbra hosszabb, vagyis velünk szemben; tehát nem mély. A jobbik falon van egy nagy ajtó, melyen a kívülről való bejárás történik. A látogató ugyanis a ház melletti kapun bejön az udvarra, s onnét lépcsőkön halad fel az ajtóhoz. A bal falon is van egy kisebb ajtó, mely valószínűleg a mindenkori elöljáró személyes irodai szobája. Eme fal mellett, az ajtón innét, ott áll a falnak támasztva egy „állványasztal”, melynél álló helyzetben az ügyfelek iratokat töltenek ki, s az anyakönyvbe is ott írják be az adatokat. Lejtős lapja van az asztalnak, a lap alsó részén lécből szegély, mely az iratokat megtartja. Most egy nagy könyv fekszik ezen az asztalon, nyilván az anyakönyv, s felül a párkányon tintatartó és pennaszár. Az asztal fölött rikító nagy kép, melyen egy nászpár kézenfogva és boldogan jön. A jobbik fal mellett, a középen valamivel túl egy kisebb fenyőfa asztal áll, rajta dob és dobverő, mellette egy ócska szék, s felette a falon egy régi kürt, ökörnek kacskaringós szarvából. Az asztalkán innét egy nagy mázolmánykép a falon: a képen a pásztor botjára támaszkodva legelteti a juhokat. A szemben levő hátsó és hosszú falon két nagy ablak van, melyeken keresztül, némileg magasból, szép tájat lehet látni: fákat, falusi házakat, továbbá zöldellő szántóföldeket, s azok mögött hegyeket. A két ablak között egy óriási, tavalyi búzakoszorú csüng a falon. A bal ablak mellett, az ablaktól balra, nagy színes kép, melyen bika áll a gazdájával; a jobbik ablak mellett pedig, az ablaktól jobbra, szép kancát ábrázol egy kép, s a kanca mellett a csikó is ott áll. Egyébként pedig a teremszobának majdnem az előterében hosszú asztal helyezkedik el, a hosszával velünk szemben. Az asztal túlsó oldalán négy szék van, melyeken akik ülnek, velünk szemben ülnek; s az asztal keskenyebbik végén szintén egy-egy szék. Az asztalon, faragott fatartóban, vastag gyertya áll, piros szalaggal derékon kötve. A bal és a jobb fal mellett, ahol hely van, egy-egy ócska fapad is áll. A ház téglából van építve, felemelt fundamentumra. A mennyezet azonban gerendás.

Idő: ugyanazon a napon, kora délután.

A függöny felmegy.

 

MÁTYUS

Öreg ember, fehér bajusza van; amolyan szegény, falusi hivatalszolga. Kopott fekete ruha van rajta, s a ruhához bakancs. A kicsi asztalka mellett ül, előtte kiterített újság, melyet drótfüles szemüveggel olvas.

 

Kívül az ajtón kopogtatnak.

 

TÓDOR

Mint egy fontos és tisztes embert, olyan előzékenyen egyengeti befelé Gellértet, aki most is barátcsuhában van. Tessék, tisztelendő elvtárs! Tessék, csak tessék!

MÁTYUS

A szemüveg fölött nézi őket, hogy ezek micsodák lehetnek.

TÓDOR

Szabad?

MÁTYUS

Lehet, lehet.

TÓDOR

Mutatja a saját fülén is. Süket?

MÁTYUS

Kicsit. Ha Afrikában szól az ágyú, nem hallom.

TÓDOR

Maga a bíró?

MÁTYUS

Erre már feláll, mert nagyon jólesett neki, hogy bírónak gondolták. Közelebb is megy, nagyon közvetlen és készséges. Mondták nekem a tavaly, amikor újragombolkoztunk, hogy nem lennék-e bíró. De én nem akartam. Mert amióta tudom az eszemet, azóta itt sok bíró volt, de Mátyás csak egy. S az az egy is mindig én voltam: Mátyus Mátyás. Ez a nevem.

TÓDOR

Régi bútor.

MÁTYUS

Hát, a szentet is ha leteszik valahova, ottfelejtik. Gellért felé. Ugye, tisztelendő elvtárs?

GELLÉRT

Ott a helye.

MÁTYUS

Gellérthez. Tessék leülni.

GELLÉRT

Leül a nagy asztal mellé, az egyik középső székre.

TÓDOR

A bíróval akarunk beszélni.

MÁTYUS

Azzal még lehet. De ha a jegyzővel akarnának, azzal már nem lehetne, mert a fogságból nem jött vissza.

TÓDOR

Azt üzente, hogy a falu iránt is hűséggel van.

MÁTYUS

Kitől?

TÓDOR

Tőlem.

MÁTYUS

Hoájj, hát maga az a katona?!

TÓDOR

Hallott róla?

MÁTYUS

A templomi nép beszélt valami effélit. No hát, csakhogy él a jegyző úr! S maga most egyenesen onnét jött?

TÓDOR

Egy hónappal ezelőtt. Most a tartományból, az üzenettel; s főleg, hogy a tisztelendő elvtársnak legyen egy olyan kísérője, aki szakértő.

MÁTYUS

Hát mi a foglalkozása?

TÓDOR

Gazdász, főleg baromfi.

MÁTYUS

Gellértre int a fejével. S az atya?

TÓDOR

Ágitátor.

MÁTYUS

Tódor felé tiltólag rázza a kezét, miközben mondja. Istenről, vallásról…

TÓDOR

Politikai ágitátor! Nem vallási! Öreg!

MÁTYUS

Bólogat; s majd. Benne van a pártban?

TÓDOR

Alkalmi útitárs.

MÁTYUS

Értem.

TÓDOR

No, akkor szóljon hamar a bírónak, hogy jöjjön ide.

MÁTYUS

S mit mondjak neki?

TÓDOR

Hogy itt van egy ágitátor s egy szakértő.

MÁTYUS

Meglesz. Elmegy.

TÓDOR

Büszke, hogy milyen jól csinálta; ide-oda illeg, s Gellértre nézeget, miközben mondja, dudorássza.

 

    Kláris asszony fehér rózsa,
    Az arcája szép viola.
    A szava is kedveske,
    Tiéd lesz ő ma este.

 

No, milyen komád vagyok én neked?!

GELLÉRT

Csak komolyan tovább is, komolyan.

TÓDOR

S az asszonyt is, nem rendeztem jól?

GELLÉRT

Jól. De a nehezebb fele az enyim volt, komám. Mert olyan félórám nekem még nem volt ebben az életben soha. A szenvedés és a boldogság együtt fortyogott bennem, s együtt a sóhaj és az ordítás. Néha már azt gondoltam, hogy lezuhanok a vakmerőségem játéktornyából, s lent összetörve fogom nyöszörögni, hogy: „Én vagyok, Gellért! Hát nem ismersz meg?!” De, a mindenit neki, bírtam; s amit akartam, megtudtam.

TÓDOR

Azannyát, micsoda elszánt ember vagy te!

GELLÉRT

Hát, barátom, az nem mindegy, hogy az ember mellett milyen asszony áll, amikor nyélbe kell ütni ezt az új világot. Márpedig hiába állasz neki, ha a hitednek és az erődnek egy része otthon porlódik. Az asszony felől tehát bizonyosságban kell lenned! Mint ahogy én vagyok most. Mert én tudom, most már, hogy öt esztendeig valójában hűséges volt hozzám, és szívéből-lelkéből várt. S hűséges most is, elannyira, hogy még én sem tudtam elcsábítani.

TÓDOR

Hogy-hogy?!

GELLÉRT

Így, mint barát.

TÓDOR

Így?! Hát egy ilyen csuhás majomnak ki adná meg magát?! Tisztes asszony!

GELLÉRT

De ki volt a csuhában? Nem én?!

TÓDOR

Nem.

GELLÉRT

Hát?

TÓDOR

Egy vándor barát.

GELLÉRT

Hát akkor annak adott találkát ma estére?

TÓDOR

Annak. Ha adott.

GELLÉRT

Adott, bizony. S én ott is leszek.

TÓDOR

De velem. Együtt megyünk. De nem csuhában, hanem a magunk valódiságában, mint szabadult foglyok. Ha ugyan addig agyon nem ütnek minket.

GELLÉRT

Hol?

TÓDOR

A mutatóujjával rácsap az asztalra. Itt.

GELLÉRT

Kik?

TÓDOR

Ezek a havadi emberek.

GELLÉRT

Feláll, s szinte ünnepélyes komolysággal. Barátom! Boldog lennék, ha agyonütnének.

TÓDOR

Az megeshetik, látod. Hogy megboldogulsz.

GELLÉRT

Mert akkor tudnám, hogy a falu jól vizsgázott.

TÓDOR

Ti vizsgázzatok. Én elmegyek.

GELLÉRT

Itt maradsz! Mert neked is tudnod kell, hogy milyen ez a kicsike havadi sereg, amellyel elindulok a jövő felé. Meg tud-e ülni, józan ésszel és bátran, az idő hullámain; vagy pedig sunyító módon bekapja az esztelen maszlagot. Vizsgázzanak hát az emberek! Ha jól vizsgáznak, itt maradok. Ha pedig…

 

Hirtelen benyit Torzsa Márton, a bíró, s mellette Mátyus.

 

TORZSA

Csizma, posztónadrág, fekete mellény és fehér ing van rajta. El akarja kerülni a színvallást, s azért így köszön. Éljen május elseje!

TÓDOR

Vidáman. Meg is érdemli.

TORZSA

Először Gellérttel s aztán Tódorral kezet fog, s mind a kétszer mondja. Torzsa Márton, községi bíró.

TÓDOR

Községháza címén magának itt palotája van, bíró úr.

TORZSA

A községé. Volt egy jegyzőnk, annak köszönhetjük. Bizonyos Vaska Gellért.

TÓDOR

No de ilyent: nem is mondta nekem!

TORZSA

Zárt ember volt mindig… Hanem hát, tessék leülni. Gellért felé. No, atyánk! Tódor felé. S maga is féltárs!

 

S miközben ki-ki a helyére ül.

 

Mert az egyik fele, úgy látom, még nem társ.

TÓDOR

Isten fizesse, azt a felet is.

TORZSA

Ne köszönje, jó ember.

GELLÉRT

Mert akik feleznek, testvérek az Úr előtt!

 

Gellért és Tódor a két középső helyre ült, Tódor a Gellért baljára. Torzsa az asztal bal, keskenyebbik végéhez.

 

TORZSA

Hát egy kicsi tréfa nem árt. Ugye, jó atyánk?

GELLÉRT

Vidám a lelke, ki igaz ügyben jár.

TORZSA

Hát miről van szó?

TÓDOR

A velejét a tisztelendő elvtárs fogja elmondani, mint alkalmi ágitátor. Én csak annyit bocsátanék előre, hogy kertész és gazdász vagyok, aki a baromfikérdéssel úgy itthon, mint a fogolytáborban, igen tüzetesen foglalkoztam. Ez a magyarázata annak, hogy én mint baromfiszakértő, kísérő gyanánt most jelen vagyok.

TORZSA

Értem, értem.

TÓDOR

Úgy tudom, hogy a baromfi tenyésztése eléggé dívik itt, Havadon.

TORZSA

Nagyban űzik, nagyban.

TÓDOR

Hát ez, ámbár nem lényegtelen, nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Hacsak annyiban nem, hogy az ember jobban megfeni a kaszáját, ahol nagyobb a fű.

TORZSA

Zavartan bólogat.

TÓDOR

Tetszik érteni?

TORZSA

Hogyne, hogyne.

TÓDOR

Hát csak ennyit akartam, a magam részéről és egyelőre, ennek a fontos megbeszélésnek az elejére odabiggyeszteni. A többit az ágitátor atya fogja elmondani.

TORZSA

Hát tessék.

GELLÉRT

Isten kötelességemmé tette nékem, hogy cselekedjem, amit cselekszem. A lélek dolgában éppen úgy, mint abban a jelenlegi gondban, hogy az utat, melyen a jövőbe igyekszünk, mikor és hogyan tisztítjuk meg az akadályoktól.

TORZSA

Úgy van!

GELLÉRT

Ilyen szegény úti szerzetestől, amilyen én vagyok, bátran megkérdezhetné valaki, hogy miért avatja belé magát efféle világi ügyekbe. Hát én erre indokot mondok. Ez pedig egy tízéves történet, mely akkor esett meg velem, amikor az első utamat tettem, mint ifjú és buzgalmában igen kemény vándorló szerzetes.

TORZSA

Nocsak!

GELLÉRT

Hát mondom, az első utamon voltam; s az egyik faluban, melyet most nem akarok megnevezni, betértem egy öregecske szegény asszonyhoz, annak a házába. Igen fáradt voltam, s nagyon éhes. A néne vizet melegített, hogy abban a meleg vízben a lábamat megvontassam; s majd ennem is adott nekem. De mivel nem volt egyebe, hát valami szilvalevest, afféle cibrét tett elém…

MÁTYUS

Amikor a bíróval bejött volt, a kicsi asztalához ült mindjárt, s ottan hol az újságot olvasta volna, s hol pedig előre figyelgetett, hogy mit beszélnek. A történet, amit Gellért elkezdett, már annyira érdekelte, hogy felállt a helyéről, s egyre előbbre-előbbre lépegetett. S amint a „cibrét” kimondta Gellért, rögtön kérdezi. Kerek szilvából volt az a cibre?

GELLÉRT

Nem. Besztercei!

TORZSA

No, kotty belé. Üljön a helyére, Mátyus bácsi!

MÁTYUS

A bíróhoz. Evett maga szilvacibrét?

TORZSA

Nem.

MÁTYUS

No hát, akkor nem tudja, mi a szegénység! Visszamegy a helyére.

TORZSA

Folytassa, jó atya!

GELLÉRT

Hát, ahogy ottan eszem a cibrét, bejön két tollas csendőr. Engem megnéznek jól, s az asszonynak mondják, hogy készítsen nekik valami meleg ételt. „Szilvalevesem van”, mondja a néne, „ez a barát is azt eszik”. „Az nem is érdemel mást”, mondja erre az egyik csendőr; s a másik pedig azt kérdezi az asszonytól, hogy tyúkja van-e? Megmondta nekik a néne, hogy van kettő, s egy kakas.

MÁTYUS

Az asztalka mellől. Rosszul tette!

TORZSA

Mondtam, hogy ne szóljon belé!

GELLÉRT

Hát akkor, mondják neki a csendőrök, az egyik tyúkot sebtiben főzze meg. Topogott a szegény asszony, hogy kegyelmezzenek neki, mert ha az egyik tyúkot levágja, akkor a kakas sem marad meg a másik egyetlen mellett, hanem eljár máshova szegecselni. A szájára üt. Isten bocsássa meg.

TORZSA

Mert olyan a kakas, csakugyan.

GELLÉRT

S látván a csendőrök ádáz indulatát, én bizony a szegény asszony védelmére keltem. S mi lett belőle? Az, hogy engemet ott a helyszínen megvertek, s a tyúkot megfőzették. De sőt, a végin még a kakasnak is levágták a farki tollát, s a csákójukra tűzték a régi mellé, amelyik – úgy mondom, ahogy volt – bizony már nagyon foszlottan állott.

TORZSA

Kegyetlen népség volt, szent igaz.

GELLÉRT

S most kérdem én: ki kell-e törölni még az emlékit is a csendőröknek?!

TORZSA

Bólogat. Ki bizony.

GELLÉRT

S hogyan?

TORZSA

Mindenféle módon.

GELLÉRT

De melyik a legbiztosabb mód?

TORZSA

Gondolkozik. No, Mátyus bácsi!

MÁTYUS

Feláll. Ahol kép van róluk, el kell égetni.

TORZSA

Az is valami.

TÓDOR

Meleg, meleg!

GELLÉRT

Valóban: jó helyen keresgél a bátya. Vagyis ott állunk, hogy valaki eléget egy fotográfiát, amelyik ezt vagy amazt a csendőrt ábrázolja. Mit tettünk ezzel? Valamit tettünk, mert az a kép már nem fog a szemünkbe kiáltani, hogy íme, egy csendőr! S ha nem egynek, hanem mindegyiknek a képével ez történik, akkor már sokra mentünk ugyan, de valami még megmaradt. Nem is valami, hanem maga az üldözött lényeg. Vagyis a hatalmaskodásnak az a módja, amely nemcsak könyörtelen volt, hanem magát a szegény népet sújtotta.

TORZSA

Tiszta igaz!

GELLÉRT

Azt az ádáz és népsanyargató hatalmat pedig valami jelképezte. Nem a kackiás bajusz, sőt nem is a fegyver, hanem valami más. Valami viselet a csákón, mely egymagában elmondott mindent, egy pillantás alatt. Kérdem én: mi volt az?!

TORZSA

Hát a kakastoll!

GELLÉRT

Felugrik, s rámutat a bíróra. Úgy van!

TORZSA

Tudom én azt.

GELLÉRT

S most kik viselik a kakastollat?

TORZSA

Zavartan pislog, s Mátyusra néz. No, bátya! Most kik viselik a kakastollat?

MÁTYUS

Hát a kakasok!

GELLÉRT

A bíróra mutat. Mit kell tenni tehát a kakasokkal?!

 

Döbbent csend.

 

TÓDOR

Megszólal, lassan és nyomatékkal. Ki kell irtani a kakasokat!

MÁTYUS

Az asztal elé ugrik, kapkodja a fejét és hápog, s majd. A kakasokat?!

TÓDOR

Azokat!

GELLÉRT

Azokat!

 

Feszült csend, melyben Gellért álltából élesen figyel és vár.

 

TORZSA

Lehajtott fejjel ül.

MÁTYUS

Visszakullog a helyére, de ahogy leül, abban a pillanatban már fel is pattan, rázza a fejét, előremegy, s úgy mondja. Hát, kérem! Én a kakasok kiirtását ellenzem!

TORZSA

Rászól. Maga kinek a neviben beszél?

MÁTYUS

A kakasok neviben!

TORZSA

Én azt tanácsolom magának, hogy ne szóljon ebbe belé, mert ez politikai kérdés.

TÓDOR

Bólogat. Bizony, bizony.

TORZSA

Vagy el akarja veszteni a nyugdíját?!

MÁTYUS

De, bíró úr! Kegyes atya! S maga baromfi…

TÓDOR

Rögtön kisegíti. …szakértő!

MÁTYUS

Hát a kakasok tehetnek arról, hogy a tollukat levagdosták a csendőrök, és a nép ellen cégérül használták?!

TÓDOR

Némileg.

MÁTYUS

Hogy s mint?!

TÓDOR

Peckesen ágáltak, s hivalkodtak a tollukkal: kínálkozván szinte a csendőröknek, hogy ágáljatok ti is így, a mi tollainkkal. Vagy nem ágáltak a kakasok talán?

MÁTYUS

Igen, de a tyúkoknak!

TORZSA

Hát, kérem! Nem lehet tagadni, hogy a kakasok mindig emlékbe idézik a csendőröket. Azt sem lehet tagadni, hogy a csendőrök emlékit ki kell törölni ebből a mi világunkból. Ez arra mutat, hogy az emlékeztetők, vagyis a kakasok, csakugyan eltűnjenek szem elől. Másfelől azonban a baromfi tenyésztése igen kedvelt szokás nálunk. Amiből következik, hogy a kérdés módfelett hínáros. Így tehát egymagamban határozni basás dolog lenne. Éppen azért kérdezzük meg azokat is, akik avégből vannak Havadon, hogy úgyszintén a falu eszivel gondolkozzanak. Mátyushoz rendelkezve. Mátyus! Induljon gyorsan, és hívja ide a következőket: egy: a jegyzőné asszony; kettő: a plébános; s három: a kántor. Gyorsan!

GELLÉRT

Leül.

MÁTYUS

Indul, s az ajtóban összeütközik a kántorral, aki be akar lépni. A három már itt van. Elmegy.

PASKÁL

Meglepi, hogy mily furcsa idegenek vannak itt. Bocsánat, nem tudtam. S már fordul is vissza.

TORZSA

Nem, nem! Tessék csak! Feláll, elejébe megy, s kézfogás után a többiek felé. A helybéli kántor. Visszaül a helyére.

PASKÁL

Odamegy Tódorhoz, aki legközelebb esik hozzá, s kézfogással bemutatkozik. Dobola.

TÓDOR

Nem hallottam.

PASKÁL

Mondom, hogy Dobola!

TÓDOR

Nem hallottam.

PASKÁL

A nevem Dobola!

TÓDOR

Bocsánat.

PASKÁL

Kérem. Kezet fog Gellérttel is, s melléje leül.

TORZSA

Várjuk a tisztelendő urat is, s ugyancsak a jegyzőné asszonyt.

PASKÁL

Hirtelen örömmel. Kláris asszonyt? Észreveszi magát, s közömbös, más hangon. Kérem-kérem.

TORZSA

Vagy a kántor úrnak van valami külön ügye? Addig bemehetünk ebbe a kicsi irodaszobába. A bal falon levő ajtóra mutat.

PASKÁL

Nincs-nincs. Vagy hogyan is mondjam: ma délelőtt egy katona járt Kláris asszonynál, aki üzenetet hozott volna a férjétől, állítólag.

TORZSA

Ő kéne most ide: maga a jegyző. Azzal a Gellért eszivel.

PASKÁL

S valami gerjedt remete is járt nála, úgy mondják.

TORZSA

Nem tudok róla.

PASKÁL

Hát akkor, hogyan is mondjam: ebben a faluban, a bíró tudta nélkül, csak úgy tünedezhetik bármi katona és kóbori remete?!

TÓDOR

A katona én voltam.

GELLÉRT

A gerjedt remete én voltam.

PASKÁL

Bocsánat!

TÓDOR

Kérem.

GELLÉRT

Kérem.

 

Belép Lenge Bálint, a pap. Nem reverenda van rajta, hanem afféle papi civil: kerek nyakú mellénykabát, a kabát nyakára kihajtott fehér ing, s a vállán ujjatlan felleghajtó köpeny.

 

LENGE

Még fiatal, vidám és „szárnyas” ember. Csés jó napot!

TORZSA

Nem áll fel. A mi Lenge papunk. Mutatja Tódor mellett az üres helyet. Üljön le, tisztelendő úr!

LENGE

Tisztelendúr szépenkösz. Leül.

TORZSA

Gellértre mutat. A jó atya alkalmi ágitátor. Tódorra mutat. A kísérője baromfimester.

LENGE

Nevetgélve, ami szokása. Kakasmondikó!

TÓDOR

Ilyenkor tavasszal. Télen madártej.

 

Nevetnek.

 

Kláris és az oldala mellett Barka belép. Mind felállnak, de a bíró is a helyén marad.

 

KLÁRIS

Szelíd lágyság van rajta, mely egy kissé megfelhősödik, mihelyt meglátja a barátot. Jó napot kívánok.

TORZSA

Tessék leülni, jegyzőné asszony. Mutatja az asztal másik fejénél az üres helyet.

KLÁRIS

Elnézést kérek, hogy elhoztam a barátocskámat is, ezt a kislányt. De nem szeretek egyedül járni.

TORZSA

Maradhat, igen.

KLÁRIS

Barkához, mutatva a fal melletti kis padot. Ülj le, kedveském. S aztán meg ne rebbenj!

BARKA

Behúzom a szárnyamat. Leül.

KLÁRIS

Leül.

TORZSA

A jegyzőné asszonyt, bár községünkben nem hivatalos személy, bajosabb kérdésekben mégis meg szoktuk kérdezni. Mert hát számot tartunk a férjéhez, akit a fogság akadályoz abban, hogy jelen legyen.

LENGE

A fának is szól, ha a virágját szeretjük.

TORZSA

Ugye, mindenkit ismer a jegyzőné asszony?

KLÁRIS

Persze-persze! Ez a kedves katona üzenetet hozott az édes uramtól. A vándor atya pedig, ma délelőtt, betért a házamhoz, ahova este is elvárom.

GELLÉRT

Mióta belépett Kláris, lehajtott fejjel ül. Isten nevében köszönöm.

KLÁRIS

Várunk még valakit?

TORZSA

Nem várunk, nem. Csak a tisztelt atyától egy szót, mellyel kinyitja a zsákot, amit hoztak.

GELLÉRT

Az Úr tetszése szerint, s a nép üdvének szolgálatában, én már kinyitottam a zsákot; s ami benne volt, azt a bíró elé ki is öntöttem. Látván azonban a bíró úr, hogy mily váratlan és fontos a mi hozományunk, jónak látta a jelen tisztelt személyeket meghívni. Kérem, hallgassák őt meg, és utána határozzanak, még ebben az ültő helyükben, mert a kívánt eredmény értelmében még a mai napon cselekedni kell.

TORZSA

Tisztelt meghívottak! Akit még illet, annak tudtára akarom adni, hogy az elvtárs atya ágitátor minőségben kereste fel községünket, s a kísérője pedig mester a baromfiak tenyésztésében.

BARKA

Meggondolatlanul felkiáltva. Jesszus-tatus!

 

Mindenki Barkára néz, Kláris kedvesen meg is fenyegeti.

 

TORZSA

Csepp szünet után folytatja. Az ágitátor atya elmondta nekünk, hogy a volt magyar királyi és a későbbi csendőrségre való emlékezést egy rohammal meg kell semmisíteni. Ez a politikai célkitűzés, mely ha sürgősen megvalósul, mint ahogy muszáj neki, akkor szembekerülünk egy olyan kérdéssel, amely a baromfiak tenyésztését siralmasan érinti.

KLÁRIS

Visszafordulva Barka felé. Kedveském, mi ne menjünk el innen?

BARKA

Én nem félek.

LENGE

Nevetve, Klárishoz. Ne tessék itt pánikot kelteni! Halljuk a bírót!

TORZSA

Nem csodálom, hogy elsőre megütközik bárki, mert hát nagyon hínáros a kérdés. Ha azonban meggondoljuk, hogy a népnek, a csendőrség idején, mi volt az ő osztályrésze, akkor nem elegendő, hogy a csendőrök vagy megbűnhődnek, vagy eltávoznak az élők sorából. Hanem az emlékezést is, melyet ők hátrahagytak, a mi jelen életünkből ki kell törölni.

PASKÁL

Ez igaz.

LENGE

Kétségtelen.

TORZSA

Ha pedig ez igaz, vagyis kétségtelen, akkor keressük meg, hogy a csendőrök emlékezetit mi tartja fenn, általánosan és szüntelenül. Nem nehéz erre ráakadni, mert csak be kell lépnünk egy baromfiudvarra, ahol a kakasok peckesen ágálnak az ő farki tollaikkal.

PASKÁL

Az ujjával ütögeti a homlokát. Most már értem!

BARKA

Ha nem ágálnak, megkopasztják!

KLÁRIS

Kedveském, te még csirke vagy!

BARKA

Azért szólok idejében. Hirtelen feláll, kedvesen meghajtja magát. Bocsánatot kérek.

TORZSA

Nincs semmi baj.

BARKA

Köszönöm szépen. Leül.

TORZSA

Vagyis tehát, tisztelt meghívottak, a kakasok azok, akik általánosan és szüntelenül emlékeztetnek a csendőrökre. Kérdem tehát: mit kell tennünk a kakasokkal? Ki kell irtani őket: ez a kívánalom!

 

Csend.

 

BARKA

Mintha titkosan tenné, odamegy Klárishoz, és úgy súgja a fülébe, hogy a csendben hallani lehet. Én most hazamegyek, s eldugom azt a szép kakast.

TÓDOR

Nem hallottuk!

KLÁRIS

Jól van, ülj csak vissza.

BARKA

Egy fintorral a nyelve hegyét mutatja Tódornak, s visszaül a helyére.

TORZSA

Hát erről kell most határozni.

KLÁRIS

Én nem hiszek a két fülemnek; hadd tegyek fel tehát egy kérdést, magához a szerzetes atyához.

GELLÉRT

Várom a kérdést.

KLÁRIS

Te azt hirdeted valóban, atyám, hogy a kakasokat ki kell irtani?!

GELLÉRT

Igen, lányom. Az Úr szolgálatában és a nép üdvére.

BARKA

Ámulatában összecsapja a két tenyerét. Jesszus: egy barát.

TÓDOR

A mutatóujjával megfenyíti Barkát, s utána. Kiüríttettem a termet!

BARKA

A maga feje már ki van.

TORZSA

Először szigorú; s Barka felé. Csend legyen! Klárishoz! Jegyzőné asszony, kíván még valamit kérdezni?

KLÁRIS

Mióta Gellért felelt, lehajtott fejjel ül. Nem. Felemeli a fejét, s mondat közben feláll. Nem, mert ha az Úr szolgálatában és a nép üdvére kell megölni a kakasokat, akkor az emberben sír a lélek s megáll az ész.

GELLÉRT

Mire leszáll az este, a nap gondjait elfeledjük.

KLÁRIS

Ne csináljunk hát fölösleges gondokat, atyám. A bíróra néz; s nem erélyesen, hanem inkább a lélek ingatagsága nélkül. A férjem nevében is, aki nem lehet jelen, a szándékolt irtásnak ellene vagyok. Kimegy.

BARKA

Én is! Klárissal együtt kimegy.

TORZSA

Vakarja a fejét. Hát bizony… egy szavazat elveszett.

GELLÉRT

Az ügy fontosabb, mint a szavazat, mely elveszett.

 

Kissé megnyílik az ajtó, s a nyíláson egy asszony bedugja a fejét.

 

TORZSA

Rászól. Nem vagyok itt!

 

Az asszony visszahúzódik, az ajtót becsukja.

 

LENGE

Hát szólnék én is valamit, ha itt volna a bíró.

TORZSA

S én ki vagyok?

LENGE

Csakugyan! Pedig azt mondta az előbb, hogy nincs itt.

TORZSA

Az nem magának szólt.

LENGE

Hát akkor megmondom, amit gondoltam. Helyesebben, hogy mire lyukadtam ki. Arra, hogy minden e világon változékony. Két dolog van, ami állandónak látszik: az égen a csillagok, s a földön a kakasok. Nem az ember dolga, hogy az egyiket leverje az égről, s a másikat kiirtsa a földről. S ami nem ember dolga, az nem az én dolgom.

TORZSA

Hát mindenki magamra hagy?!

PASKÁL

Én még nem szóltam.

TORZSA

Örömmel. No, kántor úr!

PASKÁL

Nem könnyű itt igazságot tenni, de én gondoltam valamit…

 

Abban a pillanatban ismét megnyílik egy kicsit az ajtó, s egy másik asszonynak a feje jelenik meg a nyílásban, s az asszony mögött más nők is pusmognak.

 

TORZSA

Rákiált az asszonyra. Mondtam, hogy nem vagyok itt!

ASSZONY

De látom, hogy itt van.

TORZSA

Rémhír! Húzza bé az ajtót!

 

Az asszony behúzza az ajtót, künn zúgolódnak.

 

PASKÁL

Vagyis azt gondoltam, kérem szépen, hogy meg kell keresni a kiegyezés útját, mert régi talpköve a békességnek az a mondás, amely a kecskéről és a káposztáról szól.

TORZSA

De hát, kántor úr, most a kakasokról van szó, nem a kecskéről.

PASKÁL

Éppen azért, kérem szépen. Mert, hogy úgy mondjam, én azt szeretném, hogy a kakasok is megmaradjanak, és maga az eszme se szenvedjen csorbát.

TORZSA

Nohát! S hogyan?

PASKÁL

Mindenki, aki baromfit tenyészt, tegyen kötelező vallomást: s abban jelentse ki, hogy a kakas felidézi-e benne a csendőrök emlékit, vagy nem. Ha felidézi, akkor a kiirtási eljárást végre kell hajtani; ha pedig nem idézi fel, akkor a kakas maradjon.

TORZSA

No, ágitátor atya: ehhez mit szól?

GELLÉRT

Az indítvány, bennem, a szamár emlékit idézi fel.

MÁTYUS

Széles ajtóval s nagy izgalommal beront; s amíg nyílik és csukódik az ajtó, künn berzenkedő asszonyok látszanak. Bíró úr!

TORZSA

Hirtelen izgalmában feláll. Mi az, mi van?!

MÁTYUS

Nagyon zúgolódik a nép, kivált az asszonyok.

TORZSA

Mi az isten bajuk van?! Észreveszi magát az „isten” miatt, s Gellért felé. Bocsánat. Mátyushoz. Szóval, mi bajuk van?

MÁTYUS

A kakasok miatt.

TORZSA

Honnét tudták meg?!

MÁTYUS

Kiszivárgott.

TÓDOR

Megnyomtak egy spongyiát.

TORZSA

Maga volt a spongyia?!

MÁTYUS

Leszünk, kollektíve.

 

Kivágódik az ajtó, s asszonyok özönlenek be az irodaterembe. Öreg és fiatal egyformán van az asszonyok között, s egy kilenc-tíz éves kedves leányka is. Élükön Vikota jön, az asszonyok szószólója, s mellette az az asszony, aki az imént beszólt az ajtón.

 

Tódor és Lenge is feláll az asztalnál, csak Gellért marad ülve.

 

TORZSA

Ki mondta maguknak, hogy béjöhetnek?!

VIKOTA

A jog!

TORZSA

Micsoda jog?

VIKOTA

A nép joga.

ASSZONY

S az egyenlőség a férfiakkal.

LEÁNYKA

Az iskolában is tanítják!

TORZSA

Hallj oda, ez a tökmag!

LEÁNYKA

Abból lesz a fiú!

TORZSA

Tökmagból?

LEÁNYKA

Bizony, ha szakszerűen gazdálkodnak.

VIKOTA

Jól van, bogaram. Ezek a bácsik is mind abból lettek. De nem szakszerű neveléssel, hanem hanyagolva. De most rendbe hozzuk őket, egyiket a másik után. Rámutat Lengére. Ki ez?

LEÁNYKA

Ez a pap.

VIKOTA

No, kedves tisztelendő úr: hát miképpen kerül maga ide?

LENGE

Hívtak: s jöttem, kedves Vikota néném.

ASSZONY

Jól beszélt.

TORZSA

Maga azt honnét tudja?

ASSZONY

Van fülem, bíró úr, s az ajtóra tettem.

TORZSA

Hallgatódzott, lopakodva?!

ASSZONY

Hivatalból. Nyájasan kérkedve. Mivelhogy, tetszik tudni, a helybeli nőszövetség megfigyelője vagyok.

VIKOTA

S mit mondott?

ASSZONY

Nem az ember dolga, hogy a kakasokat kiirtsa a földről: azt mondta.

VIKOTA

Lengéhez. Hát akkor tessék hazamenni szépen. A nőkhöz. Asszonyok! Jutalmul köszönni!

LENGE

Megindul, s majd kimegy.

ASSZONYOK

Kórusban, mialatt Lenge kimegy. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

VIKOTA

No, menjünk tovább. Közelebb lép Tódorhoz. S maga kicsoda?

TÓDOR

Gazdasági szakértő.

VIKOTA

Ló vagy marha?

TÓDOR

Baromfi.

VIKOTA

Ha baromfi, akkor mondja meg, hogy mért kerek a tyúktojás?

TÓDOR

Azért, hogy hasonló legyen a földhöz.

VIKOTA

Nem azért.

TÓDOR

Hát?

VIKOTA

No, asszonyok!

ASSZONYOK

Kórusban. Hogy a tyúk gurítani tudja.

VIKOTA

Üljön le!

TÓDOR

Leül.

VIKOTA

Gellértre. S ez a nagy matador: hát ez kicsoda?

GELLÉRT

Vándor szerzetes.

VIKOTA

Mért van az egy Istenben három személy?

GELLÉRT

Azt senki sem tudja.

VIKOTA

Okos ember ez! Meg akarja babrálni a Gellért homlokán a hajat. Van neki esze, ebben a bivaly-bika fejiben.

GELLÉRT

Elhúzza a fejét. A babrát nem engedi az Úr.

VIKOTA

No, jól van. A kántorhoz. Minek van a legszebb hangja, kántor úr?

PASKÁL

A szerelmes szívnek.

VIKOTA

Lám, ennek engedi a babrát az Úr.

PASKÁL

Ámor legyen az ő angyala.

VIKOTA

Hát akkor ámorodjék haza, tessék! A nőkhöz. No, asszonyok!

ASSZONYOK

Kórusban.

 

    Harangoznak délre,
    Fut a pap a lére.
    A kántor is utána,
    Hogy a hasát babrálja.

 

PASKÁL

A vers közben kimegy.

TORZSA

Egyszerre, hogy most már magukban vannak, felfortyan. Asszonyok! Ez is sok volt, de most már elég! Távozzanak innét!

VIKOTA

Nono!

TORZSA

Nem nono, hanem ki innét! Amíg én vagyok a bíró, addig én rendelkezem ebben a helyiségben! S ebben a faluban! Micsoda dolog ez?! Eljön ide egy ágitátor, s véle egy gazdasági mester, s akkor az asszonyok így viselkednek! Ki hallott ilyet, hogy betörjenek ebbe a hivatalos helyiségbe, ahol mi tisztogatjuk az utat! A jövő felé, a község számára s általában! Hát elbánok én az efféle zavargó hősökkel! Maradvány népség: ki innét!

VIKOTA

A szavából, tartásából a kedély kiesik. Asszonyok! Hogyan beszél ez velünk?!

ASSZONYOK

 

    Mint a cigány a lovával,
    S a cigányné a fattyával.

 

VIKOTA

Hát akkor megtanítjuk móresre. Az asszonyok felé. Testőrség! Négy markos asszony jelentkezik.

VIKOTA

A kicsi szoba felé mutat, melynek az ajtaja bal oldalon van. Ott van az a kicsi szoba. Látjátok?

TESTŐRÖK

Látjuk.

VIKOTA

No hát: fogjátok meg ezt a bárdolatlan bírót, s vessétek áristomba!

TORZSA

Senki ne merjen hozzám közelíteni!

VIKOTA

Ha ellenkezik, a taréját vegyétek le. Rajta, vigyétek!

TORZSA

Meggondolja magát. Az erőszaknak engedek.

TESTŐRÖK

Viszik a bírót, s beteszik a szobába.

ASSZONYOK

Miközben viszik a bírót.

 

    Nem kell nekünk bolond gomba,
    Bíró menjen áristomba!

 

VIKOTA

Zárjátok bé, s a kulcsot adjátok Mátyusnak.

TESTŐRÖK

A kulcsot odaadják Mátyusnak, aki egész idő alatt, semleges módon, az asztalánál ült.

MÁTYUS

Nyugta kell a kulcsról?

VIKOTA

Eltekintünk tőle.

MÁTYUS

Tessék olybá venni.

VIKOTA

Így. Eddig jól van. Gellértre és Tódorra, akik jámborul ülnek egymás mellett, az asztal közepén. Maradt ez a kettő. Szembeáll velük, az asztal mellé. Hát atyaságos atya: kicsoda maga?

GELLÉRT

Úgy mondatik, hogy ágitátor.

VIKOTA

Kinek a szolgálatában?

GELLÉRT

Az Úr szolgálatában, és a nép üdvére.

VIKOTA

Írás van?

GELLÉRT

A ruha, mely rajtam van, írás az Úrtól.

VIKOTA

S hát a nép üdvétől: attól van írás?

GELLÉRT

Van.

VIKOTA

Hol van?

GELLÉRT

A szívére mutat. Itt belül.

VIKOTA

Nem olyan bőrtokban szokták hordani.

GELLÉRT

Én ott hordom, mert egész életre szól.

VIKOTA

Kicsit zavarban van. No, jó… Tódorhoz. S magának van írása?

TÓDOR

Van.

VIKOTA

Bőrtokban?

TÓDOR

Csontládikóban. A fejére mutat. Itt a fejemben.

VIKOTA

S miről szól, az az írás, ott bent a csontládikóban?

TÓDOR

A baromfiak tenyésztéséről.

VIKOTA

Kakas nélkül?

TÓDOR

Igen.

ASSZONYOK

Kórusban.

 

    Ne keverjen tyúkot hírbe,
    Kakas nélkül nincsen csirke!

 

VIKOTA

Hallja?

TÓDOR

Hallom.

VIKOTA

S mit szól hozzá?

TÓDOR

A szelet is meg lehet hámozni.

VIKOTA

Az olyant úgy hívják, hogy szélhámozó.

TÓDOR

Úgy.

VIKOTA

Csakhogy mi a szelet héjával szeretjük.

TÓDOR

Maradi álláspont.

VIKOTA

Hát mi maradunk is. Csak maguk mennek el. De most! A széllel együtt, amit meghámoztak. Atya barát! Mozdulni, s gyerünk!

 

Gellért és Tódor nem mozdulnak.

 

VIKOTA

Testőrség!

MÁTYUS

Erre már előrejön. Kímélettel, csak kímélettel!

VIKOTA

Hát, szobor atya! Mondtam, hogy mozdulás!

GELLÉRT

A szó, melyet hallok, nem az Úr parancsa.

VIKOTA

Hát mártíromságot akar?

GELLÉRT

Legyen.

VIKOTA

De nem lesz! Mert önként nem lehet a mártíromságba menni. Hanem csak úgy, ha maga nem akarná, s mi akarnók; de maga akarja, s mi nem akarjuk. Mátyushoz. Mátyus, nyissa ki hivatalból az ajtót!

MÁTYUS

Kinyitja.

VIKOTA

Testőrök! Rajta, vigyétek!

TESTŐRÖK

Haboznak.

VIKOTA

Hijj, azt a hajnalát! Megragad egy széket. Hát én hiába kukorékolok!? Úgy odavágja az asztalhoz a széket, hogy a szék darabokra megy. Gellért és Tódor felugranak.

LEÁNYKA

Ijedtében bebújik az asztal alá.

TESTŐRÖK

Abban a pillanatban megragadják Gellértet és Tódort, s viszik az ajtó felé.

MÁTYUS

A nagy gyertyát, mely az ütésre az asztalon feldőlt, a kezébe ragadta, s most azzal kíséri a kidobó menetet, mintha világítana nekik, s közben mondja. Csak kímélettel… Kímélettel…

TESTŐRÖK

Kiteszik Gellértet és Tódort, s az ajtót becsukják.

 

Mindenki vigyázzban áll, Vikotára szegezett szemmel. Mátyus a gyertyát tartva, mintha világítana. A leányka kidugja a fejét az asztal alól, s figyelve úgy vár a csendben.

 

VIKOTA

Asszonyok! A Nőtanács nevében kihirdetem, hogy a kakasokat egy akarattal megvédtük, s őket rongálás nélkül meg is mentettük.

 

Függöny
 

Harmadik felvonás

Szín: a Kláris szobája, mint az első felvonásban.

Idő: ugyanazon a napon, estébe hajló délután.

 

Felmegy a függöny.

Kláris és Barka vannak a szobában.

 

BARKA

Törlőrongy van a kezében: éppen megfogja a zsámolyt, és a fal mellett tovább akarja jobbra húzni, hogy a zsámoly mögötti nagy tükörhöz a törlőronggyal hozzá tudjon férni. Gyere!… Húzza. Ez a mennyei kakasülő is már három éve itt van. Visszanéz Klárisra, hogy mért nem felel.

KLÁRIS

Az asztal mellett merengve ül, könnyű és kedves tavaszi ruhában.

BARKA

Mondom, hogy ez az égi hágcsó is már három éve itt van. Akkor hozta a kántor úr, nagyszombaton. A vállán hozta, mint egy favágó kecskét, s azt mondta: „Drága Kláriska, ha ezen imádkozik, a szíve vágya teljesülni fog.” De akkor is látszott, azon a settenkedő szemén, hogy az ő szíve vágyára gondolt, s nem a miénkre. Rálehel a tükörre, s törölgetni kezdi. Node, nem is teljesült, a vastagja legalábbis.

KLÁRIS

És az enyim teljesült?!

BARKA

Ha még nem is, de a felhők már jövögetnek.

KLÁRIS

A felhők?

BARKA

Igen, az ilyen Tódor felhők. S annak pedig eső lesz a vége!

KLÁRIS

Gondolod?

BARKA

Mondom.

KLÁRIS

Hozd csak ki, lássuk, azt a kártyát!

BARKA

Miközben bemegy a másik szobába, s kihozza onnét a „magyar” kártyát, énekelgetve mondja.

 

    Csókolom a babám ragyogó arcáját,
    Tartsa e ház felett az ő vitorláját.

 

KLÁRIS

Folytatva.

 

    Ingó-bingó fűszál neki felöltözött,
    Liliom szálakkal meg is törölközött.

 

BARKA

Az asztalhoz ér a kártyával, amire kétszer ráfúj. Thü, thü!

 

    Piros király, gyere ki,
    Nagyon várnak ide ki.

 

Kláris elé teszi a kártyát. Tessék.

KLÁRIS

Kijön a piros király, mit gondolsz?

BARKA

Mint a pinty. Visszamegy a tükörhöz; rá-rálehel, törölgeti.

KLÁRIS

Kezdi rakni a kártyát.

 

    Édes uram, piros király,
    Gyere haza, mindenki vár.

 

Kis szünet után. Egy barna katona áll a házhoz. Tiszta szívvel és hűséggel.

BARKA

Jesszus-tatus: az Tódor!

KLÁRIS

Tetszik neked?

BARKA

Tetszenék, ha tetszenék. Talán, talán. Ha nem lenne baromfimester, visszafelé. Mert aki ellene van a kakasoknak, annak vagy a fejiben van a kotty-kotty, vagy a mesterségiben.

KLÁRIS

Két út van a katona előtt: az egyik úton boldogság, s a másik úton szívfájdalom.

BARKA

Állj!

KLÁRIS

Kérdőleg néz Barkára.

BARKA

A katona! Ne menjen rossz útra!

KLÁRIS

Mindjárt meglátjuk. Rakja a kártyát.

 

    Piros király,
    Nézd meg, ki vár.

 

Kártyavetés közben. S azt mondják, hogy elkergették őket?

BARKA

Aj-hajh! Vikota néni úgy megrebbentette, hogy repültek, mint a fürj.

KLÁRIS

S most hol vannak?

BARKA

Úgy gondolom, a kántor úrnál.

KLÁRIS

A barát atya is?

BARKA

Úgy gondolom.

KLÁRIS

Már türelmetlen. Piros király, hova lettél?!

BARKA

Azt mondják, hogy megverték a csendőrök; amikor még zsenge barát volt.

KLÁRIS

Akkor értem, hogy ellenük ágál.

BARKA

De a kakasok mit vétettek neki? Elszerették a tyúkját talán?!

KLÁRIS

Jaj, miket beszélsz!

BARKA

Ha barát, legyen barát. Ne ágáljon, hanem morzsolja az olvasóját vagy amije van. Én sem hergelődöm a katonák ellen, pedig engem is fenyeget ez a Tódor.

KLÁRIS

Mivel fenyeget?

BARKA

Saját magával.

KLÁRIS

Kitette az utolsó kártyát is. Vége! Nincs!

BARKA

Mi nincs?

KLÁRIS

Piros király. Ijedtség szakad rá. Rémület: az uram nincs! Két tenyerébe temeti az arcát. Mind a többi, mind megvan… Egyedül a piros király…

TÓDOR

Belép. Üdvözlet, kézcsók! Barka felé. Kéz nélkül is.

BARKA

Húzná vissza a zsámolyt a tükör elé, de teszi, hogy nehezen megy.

TÓDOR

Odasiet, segít; s amint visszateszik a zsámolyt, egymás mellett szorosan állván, egy óvatlan mozdulattal megcsókolja a Barka arcát.

BARKA

 

    Nagy tolvaj a szarka,
    Tarka hát a farka.

 

Inti, hogy viselkedjék Tódor rendesen, mert Kláris bánatban ül.

TÓDOR

Odamegy Klárishoz. Mi baj van, asszonyom? Résztvevő várakozásban leereszkedik az egyik székre.

BARKA

Követte Tódort az asztalhoz. Nincs meg a piros király.

TÓDOR

Annyi baj legyen.

BARKA

De Gellért úr a piros király!

TÓDOR

Az már más.

KLÁRIS

A félelem rezzenésével, gyanakodva. Miért más?!

TÓDOR

Azért, asszonyom, mert egy ember mégis több, mint egy kártyalap.

KLÁRIS

A piros király csak árnyéka neki, de ha árnyék sincs…

BARKA

Rebbenve. Megkeresem én azt az árnyékot. Bemegy a szobába; majd kijövet is keresi, hogy nem hullatta-e el valahol; s aztán az asztal alá bújva kutatja.

 

Közben, Kláris és Tódor között folyik a beszéd.

 

TÓDOR

Borulatban nincsen árnyék.

KLÁRIS

De eddig volt!

TÓDOR

Árnyék?!

KLÁRIS

Piros király.

TÓDOR

Az most is megvan.

KLÁRIS

Hol?

BARKA

Már az asztal alól szól, Tódornak. Húzza beljebb azt a fogoly lábát!

KLÁRIS

Észre sem vette, hogy Barka asztal alá bújt, s most ijedten rezzen meg. Te ott mit csinálsz, kedveském?!

BARKA

Keresem a piros királyt, de ez a baromfi-katona mindent béhálózott a két lábával.

TÓDOR

Már a zsebemben van.

BARKA

Kipattan az asztal alól. A piros király?

TÓDOR

Nem.

BARKA

Hát?

TÓDOR

A lábam.

BARKA

Klárihoz, Tódorra intve. Hát lehet ezzel élni?

KLÁRIS

Nincs meg, kedveském?

BARKA

Nincs, a piros. Tódorra int. Csak a tök.

TÓDOR

No, ugye, meg lehet ezzel makkon is élni.

KLÁRIS

Istenem, milyen boldogok vagytok!

BARKA

Leszünk, a víz partján. Tódorra. Maga az egyik partján, s én a másikon.

TÓDOR

De én nem is úszom át a vizet, amíg a piros király meg nem lesz.

BARKA

Akkor készülhet. Indulni akar.

KLÁRIS

Hova indulsz, kedveském?

BARKA

Hozok egy piros királyt a kántor úrtól.

KLÁRIS

Van neki?

BARKA

Annak ne lenne!? Hiszen ő is öt éve vár!

KLÁRIS

Jól van, jól.

TÓDOR

Bocsánat, egy pillanatra!

KLÁRIS

Tessék.

TÓDOR

Asszonyom, kedves asszonyom! Ha már valaki babonás, akkor a babonában is haladjon a fejlődéssel együtt. Mert hát a kártya, ilyen esetben, amikor várunk valakit, már idejét múlta, tessék elhinni. Hanem van valami más módozat, ami biztosabbat mond, ilyen esetben, s amellett csalogatja is, akit várunk.

KLÁRIS

Mondja, mondja csak.

TÓDOR

Hát, kérem szépen: az illetőnek a ruháját, mármint akit várunk, hát annak a ruháját ki kell tenni az ajtó elé.

BARKA

Melyik ruhát tegyem ki, Kláris asszonyom?

KLÁRIS

A szürkét, kedveském.

TÓDOR

Cipőt, inget és nyakkendőt is.

KLÁRIS

Persze-persze.

BARKA

A másik szobából kihozza a karján az öltözetet, künn a tornác fáján elhelyezi, s majd visszaszól. Megyek a kántor úrhoz. Elmegy.

KLÁRIS

Közben. Nehogy azt gondolja, kedves barátom…

TÓDOR

Kérem, tessék Tódort mondani.

KLÁRIS

Hát, kedves Tódor, nehogy maga azt gondolja, hogy én azelőtt is ilyen voltam. Nemcsak a babonát értem, persze. De ami a babonát illeti, nagyon jól tudom én, hogy a valóságon nem változtat. A valóságon! De a reményemnek szüksége van ilyen csalóka támaszra, mint ahogy a lelkemnek is szüksége van arra a zsámolyra. Mert a reményem már csak piheg, és a lelkem zsibbatag. Az eszemmel azonban tudom, hogy mindez a hókuszpókusz nevetséges, de csak az nevessen rajta, aki öt esztendeig várta az ő édes, szerelmes urát. Majdnem elfullad fájdalmában. Érti?!

TÓDOR

Értem, asszonyom.

KLÁRIS

Maga szerencsésebb, mert egy fél évvel ezelőtt még látta.

TÓDOR

Maga is fogja látni, asszonyom.

KLÁRIS

Biztos?!

TÓDOR

Biztos.

KLÁRIS

De mikor?!

TÓDOR

Hamarosan.

KLÁRIS

Az öröm göröngyei közül. Gondolja?!

TÓDOR

Tudom.

KLÁRIS

Feláll, s majdnem a boldogság révületében.

 

    Ingó-bingó fűszál neki felöltözik,
    Liliom szálakkal meg is törülközik.

 

TÓDOR

Boldog lesz.

KLÁRIS

Boldog leszek.

TÓDOR

S én is, talán.

KLÁRIS

Szeret valakit?

TÓDOR

Igen.

KLÁRIS

Messze van?

TÓDOR

Elment a kántorhoz.

KLÁRIS

A meglepetéstől gyorsan Tódorhoz lép, s majd leül melléje. Barkát szereti, ezt a mondika lányt?!

TÓDOR

Ezt a fullánkost.

KLÁRIS

Mondta neki?

TÓDOR

Az árnyékának.

KLÁRIS

Maga is?

TÓDOR

Gondoltam, legyünk egyformán. Most az árnyékkal, s ha Gellért megjön, akkor a valósággal. Vagyis most a vágyban, s hamarosan a boldogságban.

KLÁRIS

Hamarosan?! Megint azt mondja?!

TÓDOR

Nagyon hamarosan.

KLÁRIS

Tud valamit?

TÓDOR

Tudok is, nem is.

KLÁRIS

Kérem, szomjúhozva kérem: gyengécske erőmet ne csigázza tovább, hanem mondja meg, hogy mit tud; és mondja meg, hogy mit nem tud. Mert a bizonytalanság csak kóborlás a pusztában, ahol az élet vize nem több, mint a gyenge harmat. Mit tud tehát?!

TÓDOR

Tudom, hogy Gellért hazajön, még a mai napon.

KLÁRIS

Feláll, s az ég felé rebegve. Hallod, Istenem?! Szól egy kakas.

TÓDOR

A kakas is mondja!

KLÁRIS

S ha ezt tudja, akkor mit nem tud?

TÓDOR

A magamét.

KLÁRIS

Hogy-hogy, a magáét?

TÓDOR

Úgy, asszonyom, hogy én is szeretek valakit. Mondtam is, hogy kit. Hát azt nem tudom, hogy az a kislány mikor érkezik meg, hozzám.

KLÁRIS

Amikor az én édes uram megérkezik, akkor a maga szívébe is betér, akit vár. Ismét leül Tódor mellé, s megfogja a kezét. Elhiszi nekem?

TÓDOR

Csakugyan betér?

KLÁRIS

Igen.

TÓDOR

Szív segíti a szívet?

KLÁRIS

Igen.

TÓDOR

Felugrik, összeüti a bokáját. Tisztelettel köszönöm!

BARKA

Bejön. Nincs piros király.

KLÁRIS

Nem baj, kedveském.

BARKA

Dehogynem! Csak hát kántor sem volt, csak egy nagy borzas barát, aki kefélte a mundérját. Amikor mondtam neki, hogy nem volna-e egy piros királya, úgy nézett reám, hogy szinte kilikasztott a szemivel.

KLÁRIS

Mondtam, kicsidem, hogy nem olyan nagy baj.

BARKA

Dehogynem!

TÓDOR

Bocsánat, asszonyom, de igaza van ennek a Barka lánynak. Hadd mondja meg a kártya is, hogy csakugyan megjön, akit vár a szív. Mert ugyanis, ha az ember évekig rakosgatja azokat a lapokat, akkor a végin választ vár. S nem kerek a dolog, ha az a válasz elmarad. Tetszik érteni?

KLÁRIS

Persze, persze.

TÓDOR

S azonkívül pedig, nekem is kell egy ász, amire üthessem a bankot.

KLÁRIS

Barkához. Te hány éves vagy, kedveském?

BARKA

Huszonegy.

KLÁRIS

Kijössz neki?

BARKA

Alsónak kijövök, az ász után.

TÓDOR

Akkor hozok gyorsan egy nyolcast. Elmegy; s a nyitott ajtón keresztül látjuk, hogy a Gellért öltözetét a tornácról elviszi.

KLÁRIS

Kedveském!

BARKA

Tessék.

KLÁRIS

Ülj csak le egy kicsit.

BARKA

Leül, nagyon kíváncsi. Ülök.

KLÁRIS

Tetszik neked ez a Tódor katona?

BARKA

Mondtam, hogy talán. Talán, ha nem lenne baromfimester, visszafelé. Mert aki a kakasok ellen ágál, annak a fejiben valami kotty van.

KLÁRIS

Azt politikából csinálja, kis csibém.

BARKA

Ma ebéd után is abból csinálták, ketten a baráttal, a községházán. De ott, amikor hallottuk, meg is állt bennünk a lélek.

KLÁRIS

De már estére hajlunk, kedveském.

BARKA

S ennyi rövid idő alatt a világ megváltozott?!

KLÁRIS

Meg, gyöngyöm, meg.

BARKA

Jaj, mitől?!

KLÁRIS

Attól, madaram, hagy az uram hazajön.

BARKA

Gellért úr?!

KLÁRIS

Ő bizony.

BARKA

S mikor?!

KLÁRIS

Még ma.

BARKA

Felugrik, s az öröm sodrában Klárisnak mind a két arcát megcsókolja; s utána kedvesen. Bocsánat.

KLÁRIS

Köszönöm az öröm csókját, kis pillangóm. Készülök arra, hogy vissza is adhassam.

BARKA

Pukedlivel, kedvesen affektálva. Mikor várhatom?

KLÁRIS

Amikor igent mondasz Tódornak.

BARKA

Hamar leül. Jesszus-Kupás!

KLÁRIS

Megígértelek neki.

BARKA

Ennek a kakasirtónak?!

KLÁRIS

Ennek.

BARKA

Hűh, azt a piros tojását, akkor nagy baj van. Mert ha Kláris asszony neki ígért engem, akkor én galickában vagyok.

KLÁRIS

Az a vágya, hogy mi négyen együtt legyünk boldogok. Én az édes urammal, s ő veled.

BARKA

Ahá! Ha Gellért úr megjön, csak akkor!

KLÁRIS

Hát nem hiszed, hogy megjön?

BARKA

De, de!

KLÁRIS

Hát akkor?!

BARKA

Még nincs itt.

KLÁRIS

Kedveském! Ha itt lenne, akkor hirtelen kéne határoznod, s esetleg elhamarkodnád a dolgot.

BARKA

Az ilyent el is kell!

KLÁRIS

Hogy beszélsz?!

BARKA

Okosan, úgy gondolom. Mert ha hirtelen határozok, akkor későbben nem kell azt mondanom, hogy – Ismét kedvesen mórikálva. – Istenem, istenem; pedig mindent milyen jól meggondoltam, töviről hegyire…

KLÁRIS

Nevet. Jól van, csip-csip madárkám. Repülj csak haza, most mindjárt, s mondd meg a szüleidnek, hogy ha ez a Tódor katona eljönne hozzájuk, s megkérné tőlük a te kezedet, akkor – Viszonzásul ő is kedvesen mórikálva. – kedvesek lennének-e igent rebegni neki.

BARKA

Már itt sem vagyok. Gyorsan feláll, és kifelé siet, de éppen akkor előbukkan a tornácon Paskál. Itt a mennyei atyus! Paskál mellett kisurran az ajtón, s elmegy.

PASKÁL

A Gellért szerzetesi öltözetében, fáradt cammogással belép a szobába, beteszi az ajtót, s utánozva a Gellért hangját, ahogy a községházán hallotta, úgy köszön. Az Úr lelke legyen teveled!

KLÁRIS

Ahogy a „barát” előbukkant az ajtóban, mindjárt felállt, s félig elfordulva, hűvös zárkózottsággal fogadja a köszöntést. És mindnyájunkkal…

PASKÁL

Hát eljöttem, az Úr akarata szerint.

KLÁRIS

Korábban, mint vártalak, atyám. S elhagyva varázsodat is, valahogy.

BARKA

Beugrik a szobába. Kláris asszony! A ruha nincs!

KLÁRIS

Micsoda ruha?

BARKA

A Gellért úr öltözete, amit kitettünk a tornácra.

KLÁRIS

Az lehetetlen!

 

Kláris és Barka kimennek, s a tornácon és a tornác alatt keresik a ruhát. Az ajtót nyitva hagyták.

 

PASKÁL

Félig elfordulva állt a jelenet alatt; most a dívány fejénél, a fal mellől, kézbe ragadja a májusi ágat, megrázza, s úgy mondja neki. Én hoztalak: most segíts meg! Már szelídebben mondja hozzá az első felvonásbeli verset.

 

    Májusnak zöld ága, hozd el Klárist nekem,
    Forró csókjaival vegyen körül engem.
    Paskál, a te híved tovább azt kívánja,
    Buzogván Klárisért szívének forrása:
    Hogy díszítse öröm epedő arcámat,
    S fújja jó szél hozzá az én vitorlámat.

 

KLÁRIS

Belép. Atyám, nem láttál valakit elmenni innen, ruhával a karján?

PASKÁL

Mindig kerüli, hogy szembenézzen azzal, aki a szobában van; most is félig elfordulva, úgy tartja még az ágat. Nem láttam, gyermekem.

KLÁRIS

Furcsa.

PASKÁL

Igen, már hullanak díszei.

KLÁRIS

Annak a májusi ágnak?

PASKÁL

Ennek, szép gyermekem. Elhullanak ékességei, mint az asszonyoké: figyelmeztetvén a virulót, hogy éljen szívének vágya szerint, amikor annak ideje vagyon.

KLÁRIS

Nem gondolnám, atyám, hogy ily célból senyved az a májusi ág.

PASKÁL

Hanem?

KLÁRIS

Hanem azért senyved ily hamar, mert aki hozta, parázna vágyait aggatta rá.

PASKÁL

Ó, Uram! És ki hozta?

KLÁRIS

Dobola Paskál, a kántor.

PASKÁL

Aki a községházán kopogtatta a homlokát?

KLÁRIS

Az, az!

PASKÁL

A gyertya színében ült, amikor te, szép gyermekem, meghívtál engemet magadhoz. Ahol, íme, vagyok is, az Úr akarata szerint.

KLÁRIS

Meghívtalak, az igaz. Mert az ígéret kötött. Tedd le hát az ágat, atyám, és ülj le.

PASKÁL

Lassan helyére teszi az ágat, s közben. Mert a vágyad ellen cselekedtél volna, ha nem ígéred magad.

KLÁRIS

Akkor azt hittem, atyám. Azt hittem, mert a szavaid, melyeket mondtál, és a varázs, amely belőled áradt, az én édes uramat idézték. De a mostani szavaid megbotlanak a fülemben; s a varázs helyett a szívemet és a véremet az a hír tölti el, hogy hazajön az uram.

PASKÁL

Pogány az, aki az Úr rendelése ellen lázad.

KLÁRIS

Miképpen értsem ezt, atyám?

PASKÁL

Úgy értsd, asszony, hogy amit reggel parancsol neked az Úr, azt alkonyat előtt be kell töltened.

KLÁRIS

Az én hites uram szeretetét parancsolta nekem. És én azt be is töltöm.

PASKÁL

Hamis a magyarázatod, mint a hithagyóké.

KLÁRIS

Egyedül én tudom, hogy mi van a szívemben.

PASKÁL

Csak az Isten!

KLÁRIS

Aki kormányozza a szívemet, szándéka szerint.

PASKÁL

Azt az ő szolgája megkérdezi tőle. Gyorsan a zsámolyra térdel, s úgy mondja könyörögve. Istenem-Uram, világosítsd fel az én elmémet, hogy velem, a te szolgáddal és a jelenlevő asszonyi teremtményeddel, ebben az alkalmas órában, mi a te szándékod. Kis várakozó csend után, mintha ismételné, amit hall. Igen… hogy bontsa meg… Megmondom. Félig hátrafordul Kláris felé, s mint a parancs: Bontsd meg a ruhádat, asszony!

KLÁRIS

Eszem ágában sincs!

PASKÁL

Az Úr parancsolja!

KLÁRIS

Vagy egy parázna barát.

PASKÁL

Felugrik. Bontsd meg a ruhádat!

KLÁRIS

Neked soha!

BARKA

Lobogó örömmel beugrik az ajtón. Jönnek, Kláris asszony! Jönnek!

PASKÁL

Gyorsan visszaborul a zsámolyra.

KLÁRIS

Próbálja összeszedni magát abból a felindulásból, amit a Paskál szavai gerjesztettek benne. Kik jönnek…?

BARKA

Gellért úr, s az a Tódor.

KLÁRIS

A szeme tágra mered, majdnem eszelős, alig tudja kimondani. Jön… jönnek?!

BARKA

Az elveszett ruhában.

 

Hallatszanak a lépések.

 

KLÁRIS

Szinte sikoltva. Istenem, segíts! Lerogy a székre, a feje az asztalra hanyatlik a két karjára, s ahogy küzd a sírással, egész testében rázkódik.

PASKÁL

A térdeplőzsámolyról az ajtó felé sandított, de nem mert elmenekülni; így most térdepelve lapul.

 

Gellért és Tódor belép.

 

TÓDOR

Megáll Barka mellett, az ajtótól nem messze. Onnét nézik nagy együttérzéssel, hogy mi történik; s hamarosan egymásba is akasztják egy-egy ujjukat.

GELLÉRT

Odamegy Klárishoz, kicsit föléje hajol, s úgy mondja lelkéből. Kláriskám, megjöttem!…

KLÁRIS

Rázkódva zokog.

GELLÉRT

Közelebb hajol, simogatja a Kláris fejét. Itt vagyok… Megjöttem…

KLÁRIS

Elkapja a Gellért kezét, és könnyesen, mohón csókolgatja.

GELLÉRT

A másik kezével zsebkendőt vesz elő, s azzal törölgeti a Kláris szemét és arcát. Nyugodj meg, kedveském…

KLÁRIS

Felemeli a fejét, és a szemével végigsimítja Gellértet. Milyen… milyen kedves vagy…

GELLÉRT

Magához emeli Klárist. Nyugodj meg… Szépen nyugodj meg…

KLÁRIS

A Gellért vállára borulva. Olyan gyenge vagyok…

GELLÉRT

Gyere, lefektetlek. Az ölébe veszi Klárist, s a díványra fekteti.

BARKA

Odafut, takarót vesz ki a dívány fiókjából, s Gellérttel együtt betakarják derékig Klárist.

PASKÁL

Mindig sunyított, hogy miképpen tudna elmenni; s mialatt Barka és Gellért a takaróval bíbelődik, vállát a zsámoly felső párkányához akasztja, s a zsámollyal együtt, mint egy létrával, gyorsan kifelé menekül.

TÓDOR

Hó-hé! Utánakap Paskálnak: a szerzetesi paróka a markában marad, de Paskál elmenekült.

GELLÉRT

Hát az ki volt?!

TÓDOR

A barát átment a tű fokán.

GELLÉRT

Micsoda barát?

TÓDOR

Paskál barát.

KLÁRIS

Gyorsan felül, s ámuló szemekkel. A kántor volt?!

TÓDOR

Felemelt kezében mutatja a parókát. Itt a feje.

KLÁRIS

Az alamuszi bogáncs! Visszaereszkedik a párnára.

GELLÉRT

S valamit vitt is a hátán.

TÓDOR

A zsámolyt.

BARKA

Az övé volt.

KLÁRIS

S hogy megjátszotta magát… Hirtelen ülő helyzetbe pattan, s ijedt ámulattal. Szent Isten! Lehet, hogy a reggeli barát is hamis volt!?

GELLÉRT

Nyugodj meg, Kláriskám! Visszafekteti.

BARKA

De honnét szerezhette a csuhát?!

TÓDOR

A csuhát tőlünk lopta.

GELLÉRT

Int Tódornak, hogy ne beszéljen. Jól van, jól.

BARKA

Jaj, milyen a világ! Tódorhoz. Egyszer még az is kitudódik, hogy maga is álruhában settenkedik körülöttem.

TÓDOR

Nem egyszer, arany dongóm, hanem most.

KLÁRIS

Lehet, hogy nem is baromfitenyésztő!

TÓDOR

Nem vagyok baromfitenyésztő, asszonyom.

KLÁRIS

Hát?

TÓDOR

Folyami hajós.

BARKA

Jaj, én is mindjárt lefekszem.

KLÁRIS

Megáll az emberben a lélek.

TÓDOR

Megáll, tájékozódik, s aztán irányt vesz… No, merre?

KLÁRIS

A Barka szüleihez.

TÓDOR

Úgy van!

BARKA

És ottan mi lesz?

TÓDOR

Ottan én megállok, mint a nyárfalevél, s azt mondom: „Tisztelt és jólelkű szülők! Én: Kupás Tódor, folyami hajós és nőtlen katona, itt Havad községben időzvén, olyan szívbéli betegséget kaptam, amelyet csak egy Barka nevű fullánkos kislány tud meggyógyítani. Ha van önöknek egy ilyen Barkájuk, akkor essék meg rajtam a szívük, s azt a kislányt adják nekem feleségül.”

BARKA

Ha megyek.

KLÁRIS

Eredj, kedveském! Menjetek!

BARKA

Tódornak. Látja: nem magához, hanem a szülőkhöz.

TÓDOR

Nekem a tekervényes út is jó lesz.

KLÁRIS

Vigyétek el azt a májusi ágat is, hogy ne legyen a szobában.

BARKA

Veszi az ágat.

TÓDOR

Várj, hadd koronázzam meg! Ráteszi a zöld ág tetejére a parókát, s miközben Barka viszi elöl, s ő megy utána, énekelve mondja.

 

    Zöld ág, zöld a levelecske,
    Vigyázz, megeszi a kecske.

 

Kimennek.

 

GELLÉRT

Leül a dívány szélére, a Kláris dereka mellé, s megfogják egymás kezét.

KLÁRIS

Sokat öregedtem?

GELLÉRT

Szebb vagy, mint valaha. Ebben a pettyes ruhácskában. De a tavaszi kosztümben is gyönyörű vagy.

KLÁRIS

A tavaszi kosztümben?

GELLÉRT

Kicsit zavartan. Volt neked; s gondolom, most is van… Hát én, változtam sokat?

KLÁRIS

Soványka az arcod. És olyan… olyan katonás.

GELLÉRT

Hát katona voltam!

KLÁRIS

Öltél embert?

GELLÉRT

Nem.

KLÁRIS

Istenem, de jó, hogy nem!

GELLÉRT

Inkább teremteni szeretnék: emberséges embereket, de okos és kemény embereket.

KLÁRIS

Miért nem jókat?

GELLÉRT

Jókat?! Lehet-e jó az ember, ha valamit akar, a köz javára? Mert például: ha jóságos vagyok a farkashoz, nem lesz juhtenyésztés.

KLÁRIS

Te nem vagy juhosgazda, Gilikém!

GELLÉRT

A becéző megszólítás meglepi, s feláll; az izgalmában öröm is van. Istenem-Uram! Mint a bimbó, úgy nyílt ki a szádon, öt év után, ez a kedveskedő „Gilikém”. Soha senki nem szólt így hozzám. Mindig csak Vaska voltam, Vaska, Vaska!

KLÁRIS

Ha messzire nyitottad volna a füledet, naponta többször is hallottad volna.

GELLÉRT

Sétál s meg-megáll a szobában. Igen, hacsak az álomlovagok útközben be nem kapták volna, mint az arany legyecskét a fecske.

KLÁRIS

Álomlovagok?

GELLÉRT

Affélék.

KLÁRIS

Nem értelek.

GELLÉRT

Bocsáss meg. Az ember annyit képzeleg öt év alatt, hogy a végin az álmot összetéveszti a valósággal.

KLÁRIS

Itthon vagy: az a valóság. A te részedre.

GELLÉRT

És a te számodra?

KLÁRIS

Az én számomra az, hogy hazajöttél.

GELLÉRT

És még?

KLÁRIS

És még az, hogy nem egészen így vártalak.

GELLÉRT

Hanem?

KLÁRIS

Nem haragszol meg?

GELLÉRT

Ó, dehogy!

KLÁRIS

Egészen felül a díványon, a takarót félretolja, s a lába a padlón áll. Nem ebben a ruhában. Amit a barátod kicsempészett innen. Hol vetted magadra?

GELLÉRT

A kántornál.

KLÁRIS

És miért tetted ezt?

GELLÉRT

Úgy akartam hazajönni hozzád, mintha nem is mentem volna el.

KLÁRIS

Az időt nem lehet megcsalni.

GELLÉRT

Csak a férjet?!

KLÁRIS

Ismét nem értelek.

GELLÉRT

Bocsáss meg. Az ember annyit képzeleg öt év alatt, hogy a végin a hűség helyett csak a vágy marad.

KLÁRIS

A bizalom nemesebb, mint a vágy.

GELLÉRT

De a vágy biztos, a bizalom szivárvány.

KLÁRIS

Az egyik a lélek, a másik a test.

GELLÉRT

Kissé zavart. Zavaros, amit mondasz.

KLÁRIS

Te a bizalmat szivárványnak nevezed, s biztos valóságnak csak a vágyat. Én azt mondom, hogy a bizalom a lélek; s a vágy maga a test. Nekem a lélek több, mint a test. Tehát a bizalom is több, mint a vágy.

GELLÉRT

Emelkedett gondolkozás.

KLÁRIS

Emberi.

GELLÉRT

Úgy látom, érdemes volt kicsempészni és felvenni ezt a ruhát, mert különben elvesztek volna talán a te fennkölt szavaid.

KLÁRIS

Úgy beszélsz, mintha gúnyt hoztál volna annak, aki öt évig lélekkel várt haza téged; s mintha bizalmatlansággal köszönnél a hűségnek.

GELLÉRT

Bocsáss meg. Az ember annyit képzeleg öt év alatt, hogy a végin csak nyöszörög benne a lélek; s a hűség nyomán is elakad, mint a beteg kutya, amelyik elveszítette szimatát.

KLÁRIS

Pihenj meg, Gili.

GELLÉRT

Köszönöm.

KLÁRIS

Légy vidám, mint a hal, melyet a szerencse visszavetett az ő sok örömének tavába. Nézz körül, öt év után, ebben a szobában, ahol esztendőkön keresztül olyan nehezen, de csillogó módon éltünk.

GELLÉRT

Ismerem a szobát.

KLÁRIS

De édes uram, sok minden változott azóta.

GELLÉRT

Tudom.

KLÁRIS

Tudod? Hiszen még körül sem néztél!

GELLÉRT

De igen!

KLÁRIS

Furcsa, nem vettem észre. Pedig figyeltem minden mozdulatodat.

GELLÉRT

Pedig körülnéztem.

KLÁRIS

Én csak azt láttam, hogy rajtam vizslat a szemed, vagy a padlón kapirgál, miközben gyöngyözik a bölcs eszed.

GELLÉRT

Reggel. Leül az asztal mellé, nagyon figyelve nézi Klárist.

KLÁRIS

Mit, reggel?

GELLÉRT

Reggel néztem körül.

KLÁRIS

Nem értem, szívecském.

GELLÉRT

Mondom, hogy ma reggel néztem körül. Én, ebben a szobában.

KLÁRIS

S én hol voltam akkor?

GELLÉRT

Itt.

KLÁRIS

Itt, a szobában?!

GELLÉRT

Igen, a tavaszi kosztümben.

KLÁRIS

S beszéltünk is?

GELLÉRT

Igen.

KLÁRIS

Egymással?!

GELLÉRT

Úgy van.

KLÁRIS

Feláll, a szemében riadalom van. Mit mondtam: én neked?

GELLÉRT

Azt mondtad, hogy mindnyájan emberek vagyunk.

KLÁRIS

És mit mondtál: te nekem?!

GELLÉRT

Én azt mondtam, hogy legyen a te szavad tiszta, mint a harmat; s én pedig legyek csupán egy falevél, mely a harmattal együtt hull a földre.

KLÁRIS

A döbbenet alól mondja, mint akkor. „Köszönöm, atyám.” Kínjában magasra nyújtózik, majd összecsuklik, és elfekszik a díványon, s akkor mondja. Kegyetlen!…

GELLÉRT

Ijedten odamegy. Kláriskám!

KLÁRIS

Szelíden elhárítja a tenyerével; s ismétli, amit akkor Gellért mondott. „Csak a bűn öli meg azt, akit szeretünk.”

GELLÉRT

Leül a dívány szélére. Kláriskám, meg akarom magyarázni neked.

KLÁRIS

Feláll, összeszedi magát; s a tisztaság keménységével mondja. Te az Isten képében jöttél el hozzám. Pedig csak a férjem vagy, nem az Istenem. Lopott horgaiddal a bőröm alól kapartad ki az emberi szenvedést, melyet öt évig érted hordoztam. Engem emberré tett a lélek és nővé a szív. Te alattomos módon meztelenre vetkőztetted a lelkemet, és a szívem kínjait lopott csuhádra fűzted.

GELLÉRT

Bocsáss meg.

KLÁRIS

A bocsánat nem nálam van, hanem a tisztaság forrásában, melyre az igaz emberek rájárnak, mint a szarvasok. Nálam a szeretet van, amely befogadott, megtartott és meg fog őrizni téged. És a szeretet mellett nálam van az intelem, hogy az emberi szenvedést senkitől senki el ne lopja. Én öt évig vártalak téged, az akaratom határáig hűséggel; és annak a határán túl sóvárgó szerelemmel. Ennek az öt évnek minden napján arra gondoltam, hogy egyszer hazatérsz: poros lesz a bakancsod, kopott és tépett a katonaruhád, s arcod porát arannyá süti a boldogság.

GELLÉRT

Boldog is vagyok, Kláriskám.

KLÁRIS

De tőlem a boldogság illatát elvetted. Mert én ennek az öt évnek minden napján arra gondoltam, hogy amikor hazatérsz, akkor én húzom le a poros bakancsot a lábadról, a kopott-tépett katonaruhát én veszem le rólad, s amikor megfürdetlek, én adom reád ezt a szürkét. Te azonban nem így jöttél, hanem először alattomos csuhában, s majd ebben a kicsempészett galambszínben.

GELLÉRT

De itt vagyok, Kláriskám!

KLÁRIS

Itt vagy, az igaz. Szeretlek is, mint édes uramat. De a szenvedésem jutalmát eltékozoltad; s elűzted az öröm illatát, melyet pedig a szeretet és a bizalom megtartott volna.

GELLÉRT

Mert nagyon szeretlek, azért.

KLÁRIS

Közönséges férfi módra.

GELLÉRT

Hát férfi vagyok, Kláriskám!

 

Barka és Tódor kézen fogva belépnek. Tódor vállán hátizsák lóg.

 

TÓDOR

Kész a kocsi.

BARKA

Csak ló nincs előtte.

 

A fagyos hangulat megcsapja őket.

 

TÓDOR

Gellérthez. Mért lóg kétfelé az orrod?

GELLÉRT

Az én hátizsákom?

TÓDOR

A tiéd.

GELLÉRT

Benne van a katonaruhám?

TÓDOR

Benne. Odaadja a hátizsákot. Rámázd be, és tedd el emlékül.

GELLÉRT

Indul a hátizsákkal a másik szobába, de éppen akkor belép Mátyus és Vikota.

MÁTYUS

Ami van, azt kívánunk. Vagyis jó napot.

GELLÉRT

Jó napot, Mátyus bácsi. Kezet fog Mátyussal s utána Vikotával.

MÁTYUS

Tisztelt jegyző úr! Vettük hírit, hogy hazaérkezett. S mi eme ritka alkalomból eljöttünk, hogy köszöntsük. Én a község férfinépe neviben, s ez a Vikota a női társadalom neviben.

VIKOTA

Üdvözölve legyen községünkben!

GELLÉRT

Köszönöm. A község népével vagyok s leszek is, bajban és örömben.

MÁTYUS

Továbbá azt is megtudtuk, hogy ma délebéd után a jegyző úr volt az a komédiás barát, aki a kakasok ügyiben megvizsgáztatott minket.

GELLÉRT

Én voltam.

MÁTYUS

Végezetül azt akarjuk mondani, hogy mi nem a vizsgáztató barátot vártuk, hanem a nép emberit. Ahogy a jegyző úr volt is. S hogy immár pontot tegyek mindenre, a község népinek az a kívánsága, hogy a jövendőben ne a mi firtatónk legyen, hanem olyan vezérlő emberünk, aki szeret minket és megbízik bennünk.

GELLÉRT

Olyan leszek. Megöleli mind a kettőt.

KLÁRIS

Csendesen sír.

 

Mátyus és Vikota kimennek.

 

GELLÉRT

Megfogja Tódornak a karját, s ketten bemennek a másik szobába.

BARKA

Egy pillanatig nagy szemekkel tanácstalankodik, majd odamegy Klárishoz, aki zsebkendővel törölgeti a szemét. Mi baj van, arany Kláris asszony?

KLÁRIS

Nehéz a szívem.

BARKA

Mit csinált ez a pogány Gellért úr?

KLÁRIS

Viaskodott, szegény.

BARKA

Kláris asszonnyal?

KLÁRIS

Önmagával, kedveském.

BARKA

Legyint. Az nem olyan nagy baj, ha önmagával viaskodik. Mert ha legyőzi magát, alul is ő van.

KLÁRIS

Átöleli Barkát. Kedves vagy, csip-csip madaram.

BARKA

Meg is likasztom mindenkinek a fejit, a hegyes csőrömmel, aki Kláriska asszonyomat bántja.

KLÁRIS

S ti hogy végeztetek otthon?

BARKA

Apám azt mondta, hogy ő nem bán semmit, csak éppen őt el ne vegye senki. Anyám pedig sírni kezdett.

KLÁRIS

Ugyan, miért?

BARKA

Azért, hogy – Mórikálva. – Istenem, milyen öreg már az olyan asszony, akinek el akarják venni a lányát!

TÓDOR

Kilép a szobából. Itt lakik Vaska Gellértné asszony?

KLÁRIS

Komolyan, de aztán átmegy a játékba. Igen, én vagyok.

TÓDOR

Kérem szépen, üzenetet hoztam az édes urától.

KLÁRIS

Mit üzent?

TÓDOR

Azt üzente, hogy megérkezett a fogságból.

KLÁRIS

Hol van?!

TÓDOR

Nagy szerelmesen bemászott túlfelől az ablakon, s most ott rezeg a másik szobában, mint egy boldog nyárfalevél.

KLÁRIS

Hát jöjjön be!

TÓDOR

Visszaszól a szobába. Ülj fel, komám, a szellő szárnyára, s gyere be!

GELLÉRT

Lassan, fáradtan kijön a szobából: poros bakancsban, kopott tépett katonaruhában, s az üres hátizsákkal a vállán. Odamegy Klárishoz, rajongó áhítattal, s akkor szól. Így vártál?

KLÁRIS

Így. A Gellért mellére borul, sírva és remegve.

 

Kis csend.

 

TÓDOR

Szinte súgva, Barkának. Szeretsz?

BARKA

Most éppen ráérek; úgy hatvan évig.

 

Függöny

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

A Hegyi patak-kal kapcsolatban idéztük Both Bélának, a Madách Színház igazgatójának elutasító levelét; ebben célzott arra, hogy a színház új darabra szívesen szerződne Tamásival. 1960. augusztus 27-i dátumozással a hagyatékban talált szerződés jelzi az író és a színház együttműködési készségét. Ebben egyezség köttetett a Zöld farsang című darab megírására 1960. december 30-i határidővel. Feltételezhetjük, hogy 1960 őszén Tamási megírta a darabot, vagyis a Boldog nyárfalevél-t. Az 1962 decemberében a kecskeméti bemutató elé írt Emberi szavak című vallomásában (a Függelékben közöljük teljes terjedelemben) is úgy említi, „két évvel ezelőtt írtam”. 1961. március 28-i keltezéssel Both Béla levélben közli: „nem tudjuk műsorra tűzni”. Visszautasításában érv nemigen olvasható, az indoka általánosan semmitmondó: „nem éri el azt a színvonalat, amelyet reméltünk és szükségesnek tartunk.”

A Boldog nyárfalevél-t a Kortárs 1962. 1., januári száma közölte T. E. (Török Endre) bevezetőjével. Írása elején T. E. áttekintette Tamási háború előtti drámaírói pályáját, majd megállapítja: „Tamásinak azonban még legjobb darabjaiban sem sikerül valóban nemzeti drámát alkotnia; nem csupán a népi játék műfajának periférikus volta, specifikus jellege miatt – főképp azért nem, mert a nemzeti nála egybeolvad a parasztival, a paraszti életérzés idealizálásával, a civilizáció és az intellektus iránti bizalmatlansággal, holott a modern nemzeti dráma a 20. századi nemzeti lét hiánytalan átélését és közlését, a modern személyiség teljes megnyilatkoztatását kell hogy jelentse az alkotásban.”

Nincs terünk e spekulatív s módolt esztétizálás ellentmondásait s tarthatatlanul szűkös szemléletét elemezni, csak megjegyezzük: ilyen előítélettel működő esztétika jegyében például Kodály Háry János-át se tekinthetjük nemzeti daljáték-irodalmunk klasszikus művének.

T. E. a továbbiakban úgy látja, hogy a Boldog nyárfalevél „költői szándékában” mégis mintha visszatérés volna a harmincas évek népi játékaihoz, majd a dráma dramaturgiai és gondolati rétegeit elemzi:

„A Boldog nyárfalevél valóban játék – a szónak szoros értelmében is az –, de egyben gyötrő szenvedélyeket, a hazajutás és az egymásra találás vágyát hordozó játékosság ez, a hitetlenség és a bizalom, a kételkedés és a bizonyosság küzdelme is – emberek küzdelme is egymásért. Gellért, a havadi jegyző ötévi távollét után idegenből, hadifogságból érkezik falujába, kétségektől beárnyékolt lélekkel felesége és a közösség iránt, nem tudván, hogy asszonya és népe tisztán megőrizte-e önmagát, tisztán várja-e visszatértét. Próbának veti alá őket, s a próbán Kláris és népe megállja a helyét, de Gellért sorsa az általa felidézett kritikus helyzet következtében csaknem visszájára fordul át, s nem annyira magamagának, mint inkább népének s Klárisnak köszönheti, hogy nyugtalan, felzaklatott lénye végül is az óhajtott összhangra lel. A lélek és lélek közötti űrt csak a bizalom, a szeretet töltheti ki – vallja Tamási a Boldog nyárfalevél-ben – ez az egyetlen módja annak, hogy az ember mindörökre és immár változtathatatlanul hazataláljon…”

A politikai-kulturális élet jellegzetes elmarasztaló érveit tartalmazza T. E. álláspontja. S e központi, Tamásival kapcsolatos politikai hangulat és nem a színházi, művészi szándék a meghatározó abban, hogy a darab színpadra juthat-e vagy sem. Radó Vilmos, a kecskeméti Katona József színház nyugalmazott igazgatója szóbeli beszélgetésben elmondotta: az ő szándéka nem volt meghatározó abban, hogy színházában Tamási műve színpadra kerülhet-e vagy sem. Arról a minisztérium és a párt felső, illetékes szervei döntöttek. (Olykor az igen, vagy a nem érvelő és elvi indoklására nem is derült fény, személyhez kötődő rögtönzések hullámoztatták a döntéseket.) Így volt ez a Boldog nyárfalevél esetében is. 1962. augusztus 5-én Bajáról keltezett levelében Radó Vilmos tudatta Tamásival: a darabot nem tűzheti műsorra, s mint finoman megjegyzi: „a darabok bemutatása fölött nem egészen mi döntünk.” Aztán derül az ég, s 1962. december 18-án Radó Vilmos örömmel tudatja: „az eredeti elképzelésünknek megfelelően sikerült műsorra tűzni.” A játék ősbemutatóját, a szerző jelenlétében, 1963. január 11-én tartották. A szereposztás: Vaska Gellért – Simon György, Kláris – Dévay Camilla, Kupás Tódor – Fekete Tibor, Dobola Paskál – Major Pál, Barka – Margittay Ági, Lenge – Szalma Sándor, Torzsa – Gyulai Antal, Mátyus – Budai László, Vikota – Göndör Klára. Rendező: Seregi László, díszlet: Borcsa István, jelmez: Márton Aladár.

Az előadáshoz írott bevezetőjében Tamási darabjának gondolati törekvésére utalva írja: „A bizalom egyike azoknak az erkölcsi szabályoknak, amelyeket az emberi együttélésben nem lehet nélkülözni.” Ez az erkölcsi figyelmeztetés íratta vele a darabot, amelyet a hazai sajtó egy kézlegyintéssel elintézett. Stílus, ízlés, koncepció dolgában „egyaránt tévútra került”, vélekedett Rajk András (Népszava, 1963. január 16.). Hasonlóan minősítette az előadást Vécsey György (Film Színház Muzsika, 1963. február 1.)

„Ennek az olaszos hangvételű, Boccaccio Dekameron-jába illő hűségvizsgálatnak vagyunk tanúi. Szerzetesi ruha, álszakáll, ravasz ájtatos szavak, felkorbácsolt vágyak színezik a játékot – amely azonban végig csak játék marad, és nem – élet. Ez a székely földbe oltott olasz reneszánsz azért nem tud valóságos életre kelni, mert az ízes székely beszéd s csavaros góbé agy, a kedves népi rigmusok, az egyszerű, szívből fakadó tréfálkozás nem találkozik a téma szándékolt mondanivalójával: bízzunk egymásban!

Hiányzik az egész cselekményben az értelmi és érzelmi logika. Különösen kihangsúlyozza ezt a hosszú második felvonás, mely szinte érthetetlenül vágja ketté a tulajdonképpeni darabot, a kettős szerelmi enyelgést, a férj és feleség, a barátnő–cselédke és a katona–koma négyesét.

E beékelt epizódfelvonás után további hajótörést szenved a dramaturgia és az élet igazsága a harmadik felvonásban. Mikor a kóros bizalmatlanságban szenvedő férjnek alkalma lenne meggyőződni végre felesége hűségéről, megtorpan és szánom-bánom vezeklésre indul, anélkül hogy bizalmában megerősödött volna, vagy belátta volna próbálkozása oktalanságát.

Erőszakoltnak tűnik a darab politikummal való megtűzdelése, az »agitátor atya« talán mégsem a legjobban hivatott arra, hogy jegyző létére támadja volt beosztottjait, a csendőröket. Végül is az érzelmi logika együtt szenved az értelmi logika hiányosságaival.

Hogy a darabot mégis körüllengi egy tiszta és jóízű varázs, az a szép, ízes magyar beszéd öröme. Nem vagyunk elkényeztetve a jelenkori magyar drámában a magyar nyelv szépségeinek mívelésével, ezért, ha nem is ragad meg, amit Tamási Áron színpadi figurái mondanak, de megragad az, ahogy mondják.”

Föltűnő, hogy csaknem valamennyi bíráló igyekszik Tamásira az éppen akkor kialakított politikai-esztétikai vélekedést rábizonyítani, amit már T. E. szövegében is dokumentáltunk. Ugyanakkor a Tamási Áron által említett központi kérdés, a „bizalom” erkölcsi-politikai gondolatának időszerűsége fel sem merül a recenziókban. 1956 után vagyunk – s ez a társadalmi gond nagyon is benne lappang a mindennapokban. Tamásival kapcsolatban is. A népi írók elleni 1958-as határozat (ismerjük Németh László és mások tisztességes magatartását 1956-ban) megalázó s denunciáló közhangulatot teremtett Tamási, Illyés és a nemzedéktársak körül. Tamási drámaírói sorsára és a magyar színházi élet állapotára jellemző adalék, hogy az ősbemutatóról a Népszabadság és a Magyar Nemzet be sem számolt.

A Boldog nyárfalevél újabb előadására a Békés megyei Jókai Színházban került sor 1974. március 1-jén. Az előadást Karinthy Márton rendezte.

Az előadást Pálfy G. István az Alföld Tamási-számában méltatta (1974/12., decemberi szám):

„Békéscsabán a fiatal Karinthy Márton is azzal tudott fölnőni Tamási drámaírói nagyságához, hogy nem az íróról vitázók érveiből próbálta összerakni a maga véleményét, hanem a Tamási-életmű ismeretéből. A többi írás ismeretében mert hozzányúlni a szöveghez, egyszerűsíteni rajta, ahol túlírtnak mutatkozott a mai fül számára, s merte megváltoztatni a drámai tagolást. Az eredeti három felvonást épp középen kettéosztotta, s ezzel szerencsésen fokozta a cselekmény iramát, s gondolatilag is azt helyezte fő helyre, ami igazán fontos és érdekes: hogyan védi meg magát egy falu közössége attól, hogy a háború utáni zavaros politikai időkben túljárjanak az eszén. A Boldog nyárfalevél nem tartozik Tamási legjobb drámái közé, mégis a csabai előadás nézője az igazi drámaíró Tamási szellemével találkozhatott. Mert a rendezés más drámái szelleméből is átmentve erősítette az e drámák megkívánta színpadi közösséget. A játék a majális ünnepen történik. Karinthy ennek gondolatából a május elseje népi misztériumát kerekítette az előadás köré. A községi mindenest, Mátyust pedig afféle előadásszervezővé léptette elő oly sikerrel, hogy Szerencsi Hugó alakításában ez a ravaszul okos parasztember maradt meg legjobb emlékezetünkben. Csabán minden bizonnyal nehezebb minden szerepre egyenlő értékű színészt találni, mint Pesten, a Madáchban például. Mégis inkább ez az előadás gazdagított a közös jó szereplés élményével. Körösztön István Torzsa bíró alakjában bizonyította, hogy érti Tamási humorát; érti, hogy nem góbéskodni kell, hanem hinni ezeknek a figuráknak emberi természetességében, s tisztaságában is, ahogy azt a fiatal szerelmesekként Tóth Gabriella és Lukács József tették. A legnehezebb dolga Szentirmay Évának volt, mert a hűségében megkísértett feleség szerepe néhol édeskésnek, néhol irreálisnak látszik. Hogy sikerült neki is, és a férjet, a frontról hazatérő jegyzőt játszó Áts Gyulának is (bár kár volt a nézőtérre pislognia a hatás kedvéért) nemcsak a közösségi, de a kevésbé fontos magánéleti konfliktust is hitellel megjelenítenie – ez az előadás sikerének színészi kulcsa.”

Karinthyék valóban az életrevalóságában megvizsgáztatott falu igazságát tartották fontosabbnak, a hitvesi bizalom kérdését színezőnek fogták fel. Tamási lényegi mondandója – az, amit a falu szájával mond el a hazatért jegyzőnek – így válik az előadás gondolati oszlopává: „»…a jövőben ne a mi firtatónk legyen, hanem olyan vezérlő emberünk, aki szeret minket és megbízik bennünk.«”

A békéscsabai együttes felvidéki vendégjátéka során 1974. április 7-én Oroszkán, április 8-án Besztercebányán, 9-én Zólyomban is bemutatta a darabot. Összesen negyven alkalommal játszották.

A Déryné Színház 1975 márciusában Szalai Vilmos elképzelésében vitte színre a Boldog nyárfalevél-t. (27-én Budapesten, a Kulich Gyula téren sajtóbemutatót tartottak, 30-án Kunpeszéren volt a premier.) Ebben az előadásban Gellértet Szigeti Géza, Klárist Várnagy Katalin alakította.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]