Hegyi patak*
|
| „Akik gyűlölnek minket, szégyent borítottál azokra! |
| Istenben dicsekszünk egész nap, |
| És a Te nevedet dicsérjük örökké!” |
ANKA
Óvatosan bedugja az ajtón a fejét. Egyedül van, Tiri bácsi?
TIRI
Az Úrral, Anka, az Úrral.
ANKA
Akkor jó. Belép.
TIRI
Aki teremtette a vizet, hogy az emberek és a barmok ne szomjúhozzanak. Hogy a fák és a virágok szárazságot ne lássanak. Dicsérjük az Urat!
ANKA
Elhoztam a tejet. A kantáros fazekat, melyben három-négy liter tej van, leteszi a kályha tetejére; de a kezében, fehér asztali ruhába kötve, még tart valamit.
TIRI
Közben a két vízhordó kártyát a hordó alatt elhelyezi. No, talán nincs valami baj?
ANKA
Nincsen, Tiri bácsi. Nagyobb baj nincs. Miért kérdi?
TIRI
Hát azért, hogy magad hoztad el a tejet. Én szoktam. Szeretem azt az erdei sóhajtást: a házatokig. Leveleznek a bokrok, s az Úr reménysége pattogzik a fák ágain.
ANKA
Gondoltam, beszélek Fülöppel is. Ha lehetne valahogy, négyszemközött.
TIRI
Fejével a csomagra int, melyet Anka a kezében tart. Neki hoztad?
ANKA
Kalács a tejhez, s két alma.
TIRI
Tedd a párnája alá!
ANKA
Előrejön a Fülöp ágyához, s ott a párna alá teszi a csomagot. Ugye, segíteni fog, Tiri bácsi? Ügyesen hírt ad neki, hogy itt vagyok. De úgy, hogy a bátyja meg ne gyanítson valamit.
TIRI
A barát!
ANKA
Az.
TIRI
Szemfüles a barát. Úgy mondom, ahogy van: szemet és fület jót adott neki az Úr.
ANKA
De szívet nem, bezzeg.
TIRI
Nem tudjuk, Anka fiam, hogy mi végre van az Úr munkája. Neki sem oktalanul adta azt a kemény szívet, Ciprián barátnak.
ANKA
Én csak azt tudom, hogy két szerető szív megnehezült miatta. Hiszen titkon és félelemmel vagyunk előtte, igaz ügyünkkel. Fülöp álorcát viselni kénytelen, én pedig borulásban vagyok mindig. Nappal nem látjuk egymást; éjjel pedig én otthon forgolódom az ágyban, s ő pedig itt, ebben a gyarló alkotmányban.
TIRI
Bibliai szöveget mond. „Agyamban éjenkint keresem, kit az én lelkem szeret. Keresem őt, és nem találom.” S közli, szokott beszéde hangján. Így énekelt Salamon király.
ANKA
No, látja!
TIRI
Jó, jó, az sem volt oktalan dolog, a Salamon gyötrelme! Azért mondom a barát kemény szívét. Mert az ő kemény szíve nélkül te sem jutottál volna odáig, hogy a Salamon énekit megértsed.
ANKA
De Salamon sem maradt mindig a gyötrelemnél, Tiri bácsi!
TIRI
Várj! Minden völgy betöltetik, és a görbék egyenesekké lesznek. Vagyis legyen hited. Mert hit által nyer bizonyságot a remény; és mindaz, ami még láthatatlan. Hit által bizonyult meg Ábelnek az ő igaz volta; és hit által fogant gyermeket Ábrahám öreg felesége, a magtalan Sára.
ANKA
Bennem megvan a hit, Tiri bácsi.
TIRI
Hát akkor?!
ANKA
Csak segítsen. Valahogy kerítse ide Fülöpöt, s a bátyját ügyesen tartsa távol.
Közeledő lépések hallatszanak.
TIRI
Bújj el! Valaki jön!
ANKA
Gyorsan a Fülöp ágyába bújik, a pokróc alá.
TIRI
Mintha nem volna senki a szobában.
| Fölkelek és körüljárom az erdőt, |
| És a mezőkön keresem, kit az én lelkem szeret. |
LÁZÁR
Tréfás énekszóval érkezik.
| „Szép állat a liba, |
| Nincsen abban hiba.” |
Belép. Dicsérjük az Urat! Rögtön utána énekli az ének harmadik sorát. „Többet ér, mint két fejős tehén.” Fűrésszel és fejszével érkezett, arca-keze kicsit szenes.
ANKA
Az ének harmadik sora után kibújik a takaró alól.
LÁZÁR
Nini! Ez aztán a tavasz: még az ágy is virágot termik! Tréfásan megfenyegeti az öreget. Maga kit dugdos itten, Jehova csecsemőjét? Vigyázzon, mert Armagedon mezején levágják magát az arkangyalok! A fűrészt, fejszét a sarokba teszi.
TIRI
Kuncog, tetszik neki. Lázár, Lázár! Jaj annak, aki megbotránkoztat egyet is az ártatlanok közül!
ANKA
Megijedtünk, hogy a Fülöp bátyja jön esetleg, Ciprián barát.
LÁZÁR
Attól ne félj. Mert éppen most kigyulladt a baksában a szén, s annak az elfojtásán dolgozik. S olyan buzgalommal, akár az ördög a pokolban!
ANKA
Fülöp is ott van?
LÁZÁR
Fütyi-e? Egen. Ott segédkezik neki. Közben elővette a mosdótálat, és vizet eresztett belé: a vállára csapja a törülközőt, szappant vesz magához, s a mosdótállal kimegy az ajtón, miközben ismét énekli.
| „Szép állat a liba, |
| Nincsen abban hiba: |
| Többet ér, mint két fejős tehén.” |
TIRI
Látod: maradhatsz bátron.
ANKA
Hát nem segít nekem, Tiri bácsi?! Segítsen, hiszen maga volt az egyik tanú!
TIRI
Jó jó. Csak gondolkozom egy kicsit. Töprengve. Ha odamegyek: az nem jó, mert reám lobban a barát. Ha kiáltok, de hát mit kiáltsak?
ANKA
Kiáltsa, hogy itt a tej.
LÁZÁR
Künn kiöntötte a vizet, most éppen belép: a tálat és a szappant a helyére teszi, s még törölgeti a kezét-arcát.
TIRI
Lázár, te is tanú voltál.
LÁZÁR
Micsoda tanú?
TIRI
Hát Fülöpnek a tanúja: amikor ezek megházasodtak.
LÁZÁR
Tanú-tanú. De a békát miért akarja kivenni a kútból?
TIRI
Segíts nekünk, azért.
LÁZÁR
Mókásan. Mi baj van, Tiri bácsi?!
TIRI
Anka azért jött, hogy szeretne Fülöppel beszélni. Négyszemközött. Valaki okka bé kellene hívni.
LÁZÁR
Teszi, hogy elzordul. Bögrébe tejet tölt, s miközben issza. Hát maga imádkozza ide. Mondja, hogy:
| Uram, aki vezetted Jákobot, mint a juhot, |
| Úgy vezessed Fülöpöt is az ő szerelmeséhez! |
TIRI
Malomkövet kapsz a nyakadra!
ANKA
De igazán: szóljon valaki!
LÁZÁR
Mit adsz?
ANKA
Egy almát. Gyorsan kiveszi, odaadja.
LÁZÁR
Nézi az almát. Ér annyit, mint egy csók, Tiri bácsi?
TIRI
Éva almája emberré tette Ádámot; a Júdás csókja istenné tette az embert.
LÁZÁR
Hát akkor inkább Ádám leszek. Kiáll az ajtóba, bögre a kezében, s hörpintések között kiált. Füülöp!
FÜLÖP
Távoli hangon. Mi az?!
LÁZÁR
Gyere bé! Leveled jött!
FÜLÖP
Ki küldte?!
LÁZÁR
Mózes a pusztából. Rögtön visszalép a szobába. Hát én megtettem.
TIRI
Sokan vannak, akik bárány képiben kiáltoznak, belül azonban ragadozó farkasok.
ANKA
Tiri bácsi, menjen maga!
TIRI
De mit mondjak neki?
LÁZÁR
Mondja, hogy a feladót rosszul néztük: mert nem Mózes küldte a levelet, hanem Szent Pál Efézusból.
ANKA
Tudom-tudom! Mondja neki, hogy itt van egy vándor doktor, aki valami címet akar megkérdezni tőle.
TIRI
Én nem hazudok!
ANKA
Ez nem hazugság, Tiri bácsi. Mert az a Vikáros doktor csakugyan itt van, az asszonyával együtt. Még ott üldögél nálunk, de ide szándékozik, mert Ciprián baráttal meg akar ismerkedni.
TIRI
Úgy már más. Indul.
LÁZÁR
Menjen, menjen. Mi addig majd áldjuk itt az Urat. Leteszi a bögrét, és megtörli a száját.
TIRI
Beh türelmes vagy, Istenem! Kimegy.
LÁZÁR
Egyszerre megváltozik, sóváran nézi Ankát. Hogy vagy, téli virág?
ANKA
Látja.
LÁZÁR
Látom, hogy egészen kinyílott a virág. S ebben nekem is részem van, ha nem tudnád. Mert az én hevítő vágyam sokat ragyogott feléd: messziről, mint a nap. S azalatt te kinyílottál, s a nap pedig kóborol az égen.
ANKA
Sok bajom-bánatom van.
LÁZÁR
Bezzeg nem volna, ha felém hajlottál volna. Erdész voltam, jó házban laktam: Paradicsomba vittelek volna. De hát neked Fülöp kellett.
ANKA
Ahhoz mentem, akit szerettem.
LÁZÁR
Igen: te elmentél egyfelé, én pedig istenszeribe hagytam magamat. Így aztán most csak vadászgatok, s egy-egy kicsit erdei munkálkodom. De várok, ameddig kell. Mert ez a Ciprián barát úgyis széjjelhasít titeket.
ANKA
A természet rendje ellen a barát sem tehet.
LÁZÁR
Te nem ismered ezt a barátot.
ANKA
Nem hétfejű sárkány, assem. S egyedül van ellenünk. Ha csak maga nem segít neki, a szerelmi elmaradás miatt.
LÁZÁR
Én nem teszek a tarisznyába semmit: sem az egyikébe, sem a másikéba. Hanem csak várok. A disznó is addig nézi a makkot, amíg a fáról egyszer az lehull neki.
ANKA
Azt köszönöm, ha csak a makkot fogja nézni. Mert akkor nem is lesz baj, abban reménykedem.
LÁZÁR
Nono! Annak a reménységnek a leveleit le tudom én rágni!
ANKA
Azt bajosan, mert édesapám ügyünknek fényes nappala; most pedig a vándor doktor is a barátra hevül.
LÁZÁR
Azt a gebét is béfogtátok a járomba?
ANKA
Nem biztatta őt senki, inkább megfordítva.
LÁZÁR
A gebe szereti a rügyet.
ANKA
Ha szereti, ott van a gyógyászasszonya neki: nem rügy bár, de egész bokor!
LÁZÁR
Hát akkor miért köhög ebbe belé?
ANKA
A halálból húzott vissza, amikor egyesztendős voltam. Emiatt testi atyámnak nevezi magát, s minden száz esztendőben meglátogat minket.
LÁZÁR
Testi atyádnak?!
ANKA
Igen, mivel neki az ember csak csupán test.
TIRI
Miközben vidáman érkezik, s belép.
| Körüljártam az erdőt és a mezőkön kerestem. |
| Kerestem őt, és megtaláltam. |
Rendes hangján. Mindjárt itt lesz.
ANKA
Boldogan. Én elbúvok, künn a ház mellett. Az ajtóból. De meg ne mondják neki, hogy itt vagyok. Kifut.
LÁZÁR
Mit mondott neki, vén öreg?
TIRI
Hát a vándor urust.
LÁZÁR
Miközben beszél, az ágyához megy, és a szalmazsák alól elővesz egy katonafegyvert, s azt a bal karjára akasztja. Vén bárány maga, Tiri bátya. Nem tudja, hogy milyen sok veszedelmes hely van manapság a világon. De a sok között van egy, ahol kiváltképpen nem szeretnék lenni. Szembefordul az öreggel. Tudja, hol?
TIRI
No?
LÁZÁR
A maga bőriben!
FÜLÖP
Belép, s egy-két pillantással körülnéz. Hol van a vándor…
ANKA
Fülöp után gyorsan besurrant, s mielőtt Fülöp befejezhetné a szót, hátulról befogja a szemét.
Egy-két pillanatig feszült várakozás van.
FÜLÖP
Megfogja a játékos két kezét, majd elmosolyodik. Akárki legyen ez, én soha többet el nem eresztem. Gyorsan megfordul, s Ankát átöleli.
LÁZÁR
No, én megyek.
FÜLÖP
Az ölelésből, az Anka feje fölött. Hova megy, Lázár bátyám? Abbahagyja az ölelést.
LÁZÁR
Láttam az előbb egy rongyos rókát, azt valahol megkeresem. Kimegy.
FÜLÖP
Ragyog arca-szeme. Hát te itt vagy, édes virágom?
ANKA
Már engedi a mosdótálba a vizet, majd tartani is akarja Fülöpnek, hogy a kezét és az arcát megmossa; de az öreg készségesen elveszi a tálat, hogy ő tartani fogja. Így Anka a szappant és a törülközőt gondozza, miközben a mosakodás történik, s miközben folyik a beszéd. Ha igaz, hogy vagyok, akkor itt vagyok.
FÜLÖP
Még egyszer sem voltál itt, négy hónapon keresztül.
ANKA
Ha nem is voltam itt, azért itt voltam.
FÜLÖP
Mivel az öreg egy kicsit magasan tartja a tálat. Alább egy cseppet, Dorót bátya!
TIRI
No, most elég alá van, ugye?
FÜLÖP
Nappal illatodat s éjjel a melegedet éreztem is.
TIRI
Beleszól. A lelkit, a lelkit!
FÜLÖP
Mi az, Tiri bácsi?
TIRI
Mondom, hogy a lelkit érezted, a lelkit!
FÜLÖP
Mosolyogva. Az „Énekek Éneké”-t ismeri-e, öreg bátya?
TIRI
Hogyne, a Salamon királyét.
FÜLÖP
Hát abban a szerelmes nőnek a lelke van-e benne, vagy az illata?
TIRI
Abban? Nehezen nyögi ki. Hát inkább, csakugyan.
FÜLÖP
No, látja!
TIRI
Hirtelen eszibe jut. Csakhogy az nagyon régen volt. Olyan régen, hogy akkor a nőnek még nem is volt lelke.
Nevetnek. Az öreg kiviszi és kiönti a vizet, majd visszajön. Anka egy bögrébe tejet tölt Fülöpnek, s a kalácsból is, amit hozott, ad a tej mellé. Közben folyik a beszéd.
ANKA
Kedves ember ez a Tiri bácsi.
FÜLÖP
Bátyám nem szereti. Azt mondja, hogy az örök üdvösségit láng nélkül akarja megfőzni; s Isten baglyának nevezi; aki a sötétben kuvikol.
TIRI
Éppen belép, a helyére teszi a mosdótálat. Így, ni! Ha már örvendezik a lélek, hadd legyen rend is.
FÜLÖP
Dorót bátya!
TIRI
No csak, mondjad!
FÜLÖP
Kéne nekem egy angyal, aki a ház előtt őrséget álljon; s aki idejében jelentené nekem, ha netalán egy Ciprián nevű szerzetes errefelé jönne. Mert hát, tudja maga.
TIRI
Tudom, tudom.
FÜLÖP
Üsmer egy ilyen angyalt?
TIRI
Üsmerek. Tiri Dorótnak hívják. S most rögtön meg is mondom neki, hogy egy bokor alól s nagy éberséggel lesse azt a Ciprián barátot.
FÜLÖP
Jól van, angyali üdvözlet érte.
TIRI
Áldjuk az Urat! Kimegy.
FÜLÖP
No, most már nyugton lehetünk.
ANKA
Vártam is. Egy hete nem láttalak.
FÜLÖP
Odanyújtja Ankának a bögrét. Köszönöm, nagyon jó volt. Miközben Anka leteszi a bögrét. Egy hét… sok idő! Nemcsak egy szerető szívnek, hanem az életben is. Bizony, sok. Mert csak ötvenkettő van egy egész esztendőben; s ha kedvez a szerencse, akkor is csupáncsak háromezer hét az egész élet. De ebből százat az elején elsírdogálunk, s a végin néhány százat eltotyogunk. Közből pedig dolgozunk. Mi marad hát az örömre?!
ANKA
Mégsem jöttél el hozzám, egy egész hétig. Pedig közel van a ház: egész nap láthatod a tetejét, s reggel-este a füstjét. A madárnak is csak egy röppenés.
FÜLÖP
A madárnak nincsen konok bátyja, aki egész nap fogja a szemével, mint egy égető kötéllel; s aki éjjel a pihegését is Istennel figyelteti.
ANKA
Az égető kötélnél erősebb a szivárvány, ami két szívet… összeköt. Kicsit megingott, s kapaszkodva fogja meg a Fülöp karját.
FÜLÖP
Megijed, gyámolítólag megfogja Ankát. Rosszul vagy, kicsi virágom?!
ANKA
Nem, nem. Már mosolyog. Csak mostanában, néha: úgy megfut bennem a vér, meleg hullámban. S olyankor pára száll a szememre. De nem rossz, nagyon jó.
FÜLÖP
Gyere, ülj le. Gyöngéden a maga ágyához vezeti, arra leülteti. Pára száll a szemedre?
ANKA
Igen, bársonyos pára.
FÜLÖP
Megcsókolja az Anka két szemét. Úgy száll a harmat is: a virágra a harmat. Maga is leül Anka mellé. S otthon nyugton vagy, mindenben jól vagy, aranyom?
ANKA
Ó, édesapám mindig a tenyerén hordana, mint egy katicabogarat; s anyám pedig minden jóval etetne, csakhogy ne búsongjak.
FÜLÖP
Hát ne is búsongj!
ANKA
Nem öröm, hogy így kell nekünk lenni. Mintha te az egyik csillagon laknál, én pedig a másikon. Pedig csak egy sóhajtás hozzánk a járás; és azonkívül pedig Isten és a törvény előtt uram is vagy, ha a világ előtt egy kicsit titokban is.
FÜLÖP
Feláll. Igaz, igaz. De egy kicsi bajjal mégis megváltjuk a nagyobbat. Mert ha megtudná bátyám, hogy én valaki nővel életre léptem, akkor reánk ontaná az eget, s magára is.
ANKA
Hát én csak valaki vagyok?
FÜLÖP
Nekem az egyetlen, de neki minden nő maga a kárhozat. Szűz Máriát is csak azért szenvedi el, mert az Isten fiát szülte.
ANKA
Akkor a szíve kormos üszög.
FÜLÖP
Leül Ankával szemben, a Ciprián ágyára. Hát, az bizony megégett a lélek tüzében. Annyira meg, hogy a maga számára sem ismer könyörületet. Tejjel él, és aszalt gyümölccsel; s még éjjel is, nemegyszer, öli magát, úgy dolgozik.
ANKA
S az embereket is igázza?
FÜLÖP
Étel-italban nem, s a munkában. De a lélek dolgában igen. Kedveskedve. Ha nem ügyelsz, benned is elárasztja a lelket.
ANKA
Bennem?! Száz Cipriánnak sincs annyi lelke, hogy elárassza bennem a szívet. Mint ahogy száz Vikárosnak sincs annyi tukmája, hogy kiszárassza belőlem a lelket.
FÜLÖP
Vikáros?
ANKA
Igen, a vándor doktor.
FÜLÖP
Feláll. Mit akar veled az a ferde gyógyász?
ANKA
Amit Ciprián bátyád teveled, csak éppen megfordítva. Az egyik: minden lélek; a másik: semmi lélek.
FÜLÖP
Féltelek, Anka.
ANKA
Engem te ne félts. Megfeleltem én a kóbor doktornak.
FÜLÖP
A bátyámtól féltelek. Angyalokat küld reád, rabságba ejt, és lángba borít.
ANKA
Tud rólam?
FÜLÖP
Tud.
ANKA
Tőled?
FÜLÖP
Hüh, dehogy tőlem! Egy embertől, aki télen itt járt. Azt mondta az a hegyi ember, hogy van Gidró Benkének egy lánya, de olyan, mint egy szűz virág. Én azonban csak hallgattam, mint a mézen a darázs, mert azt gondoltam: ha szólok, akkor jön a jégverés; ha pedig hallgatok, akkor bántalom nélkül megmarad nekem a virág.
ANKA
Megismerkedtünk: hallgattál. Megszerettük egymást: hallgattál. Megesküdtünk: hallgattál. De most már nem lehet, tovább nem lehet.
FÜLÖP
Pedig jobb, ha most is hallgatunk.
ANKA
De nem lehet.
FÜLÖP
Apád is azt mondta, hogy az igaz ügy maga harcol az igazakért.
ANKA
Mondom, hogy nem lehet!
FÜLÖP
Miért ne lehetne?
ANKA
Azért, mert a virágnak bimbója sarjadt.
FÜLÖP
Mit beszélsz?!
ANKA
Bimbója: gyermek.
FÜLÖP
A rázuhant örömben inog, nem tudja, mit csináljon.
ANKA
Azért futamszik meg néha, meleg hullámban, bennem a vér; s azért száll a szememre a pára.
FÜLÖP
Az öröm szorultságában paposan-gyermekesen. Istenem, te: aki úgy rendelkeztél, hogy benépesítsük a földet…
ANKA
Meleg tréfával. Mi ketten?
FÜLÖP
A másik végletbe esve, derékon ragadja Ankát, és felemeli a levegőbe. Kedves virágom!… Lelkem édesem!
ANKA
Nevetve védekezik. Ne lebegtess, te bolondos! Vagy azt akarod, hogy szárnya legyen a gyermeknek?!
FÜLÖP
Igazad van. Gyöngéden visszateszi Ankát az ágyra.
ANKA
No, most már érted, hogy nem lehet tovább hallgatni.
FÜLÖP
Nyugtalanul jár-kel az ágyak közötti keskeny úton; meg-megáll, tusakodik; majd határoz, és szembefordul Ankával. Nem lehet, nem. De mégis muszáj.
ANKA
Erős tekintettel. Most is azt mondod?!
FÜLÖP
Azt. Várjuk meg az alkalmat.
ANKA
Feláll. Lássad. Nekem a gyermek megvan.
FÜLÖP
Boldogan mutat magára. Az enyim!
ANKA
Mondja a darázs.
CIPRIÁN
Gyanútlanul belép, s ahogy megpillantja a fiatalokat, rögtön megáll: úgy nézi őket, mintha hihetetlent látna, kicsit hunyorogva, mert a szobában már kezd alkonyodni.
ANKA
Feszült, de komoly várakozásban néz a barátra.
FÜLÖP
Majdnem Anka előtt áll, kissé védőleg és várakozva.
CIPRIÁN
Közelebb lép, s úgy méregeti őket; nem nyers, hanem inkább fegyelmezett, a hangja is. Hol van az öreg?
FÜLÖP
Valahol künn, lesben áll.
ANKA
Hátulról megböki Fülöpöt, hogy el ne árulja az öreget.
CIPRIÁN
Kire leselkedik?
FÜLÖP
Lázár egy rókát látott, azt lesi.
CIPRIÁN
Odamegy az ajtóhoz, megnyitja, és nagyot kiált. Tiri Dorót!
TIRI
Mint aki szundításból felriad, elég messziről a hangja. Te-te! Tessék!
CIPRIÁN
Nyitva hagyja az ajtót, néhány lépést előresétál, majd vissza.
TIRI
Törtetve érkezik, dörgöli a szemét, pislog. Itt vagyok. No!
CIPRIÁN
Gyújtsa meg a lámpát!
TIRI
Veszi a hordó alól a tákolt széket, a széket a lámpa alá teszi, s arra feláll; s mialatt előveszi a gyufát, s a gyufát zörgetve meggyújtja a lámpát, halkan odaszól Fülöpnek. Egy kicsit elaludtam a bokor alatt.
CIPRIÁN
Lámpagyújtás alatt a hordóból vizet ereszt a törülköző egyik végére, s a vizes törülközővel lemossa az arcáról és a kezéről a munka kormát.
FÜLÖP
Int az öregnek, hogy hallgasson; s válaszul neki hangosan azt mondja. Van olaj a lámpában, elegendő?
TIRI
Van, mert tőtöttem vót.
FÜLÖP
Ügyeljen, hogy aztán ne füstöljön.
TIRI
Úgy fog ez égni, mint a macska szeme: füst nélkül. Meg is gyúl, feljebb csavarja. No, ugye?
FÜLÖP
Nézi-nézi. Csakugyan.
TIRI
Leszáll, a széket a helyére teszi, s jelenti Cipriánnak. Ég, tisztelendő uram!
CIPRIÁN
Menjen, s őrködjék künn a baksánál. Ha ki talál gyulladni, szóljon.
TIRI
Úgy lesz. Indul. Áldjuk az Urat!
CIPRIÁN
Hagyjon neki békét!
TIRI
Az ajtóból. Közös birtok az Úr! Kimegy.
CIPRIÁN
Lassan a fiatalok felé megy, megáll velük szemben, megnézi jól Ankát, majd Fülöphöz szól. Nézz a szemembe!
FÜLÖP
Néz. Tessék. Néha pillog.
CIPRIÁN
Az öcsém vagy. Én neked több vagyok, mint a bátyád. Mert neveltelek, és rávittelek az egyenes útra, s azon vezettelek. Mi az egyenes út?
FÜLÖP
A lélek útja.
CIPRIÁN
De úgy látom, hogy te mégis a test görbe útján jársz. Ráint a fejével Ankára. Ki ez a nő?
FÜLÖP
A Gidró Benke leánya.
CIPRIÁN
Kissé megenyhül, rögtön Anka felé fordul. Atyádról hallottam. Azt mondják, bölcs férfiú, bár a lélek fölé teszi a testet.
ANKA
Majdnem elérzékenyedve. Nekem igazi édesapám, test és lélek szerint egyaránt.
CIPRIÁN
Egyszer rólad is mondott szót valaki. Mintha gondolkoznék.
FÜLÖP
Örül, hogy mondhatja. Télen, a hegyi ember.
CIPRIÁN
Úgy van.
FÜLÖP
Azt mondta Ankáról, hogy olyan, mint egy havasi szűz virág.
CIPRIÁN
Nem inkább bárányt mondott, fehér bárányt?
FÜLÖP
Lehet, hogy fehér bárányt mondott. De bennem a szűz virág cseng.
CIPRIÁN
Jobb is a virág. Mert a bárányok néha úgy jönnek hozzánk, hogy belül ragadozó farkasok.
ANKA
Gyermekesen, rövidet nevetve. A színe bárány, a fonákja farkas.
CIPRIÁN
Az evangéliom nem tréfa, hanem az Isten Igéje. Vagyis maga a lélek.
ANKA
Az nem lehet.
FÜLÖP
Hátratett kézzel int Ankának, hogy ne vitatkozzék.
CIPRIÁN
Meglepődve, kicsit élesedve is. Mért nem lehet?
ANKA
Azért nem lehet, mert a vallás azt mondja, hogy az Ige testté lett. Ha ez így van, akkor az Ige már nem lehet lélek, hanem csak a test, amiben benne van azóta a lélek is.
CIPRIÁN
Ha jól értem: ez a magyarázat arra, hogy te nem lélekben jöttél el ide, hanem testben.
ANKA
Lélekben nem is tudtam volna a tejet idehozni.
CIPRIÁN
No, Fülöp! Mi ehhez a te szavad?
FÜLÖP
Egyik lábáról a másikra áll. Ezen még gondolkoznom kéne.
CIPRIÁN
S addig?
FÜLÖP
Addig azt gondolom, hogy Ankának igaza van.
CIPRIÁN
Ismét élesedve. Úgy látom, nagyon a test pártján vagytok mind a ketten. De vigyázzatok, mert azt monda az apostol, hogy amíg testben vagyunk, távol járunk az Úrtól.
ANKA
Ki távol, s ki nem.
CIPRIÁN
S ki nem?
ANKA
Aki szívében hordja az Urat.
CIPRIÁN
Az evangélista szerint a szívből erednek a gonosz gondolatok, s főleg a paráznaság. Tehát rosszul szólottál, leány.
ANKA
Nem vagyok leány.
CIPRIÁN
Megütődik. Mit mondasz?!
ANKA
Nem vagyok leány. Asszony vagyok!
CIPRIÁN
S a férjed hol van?
ANKA
Itt van a hegyen.
CIPRIÁN
Úgy hát ilyen a te igéd: a férjed itt van a hegyen, te pedig a fészkiben egy legénynek.
ANKA
Nem valami nagy legény.
CIPRIÁN
Az ágya fölötti polcról leveszi a bibliát, abban megkeresi a szöveget, és olvassa. „Nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a Szentlélek temploma? Fussatok tehát a paráznaságtól, mert aki paráználkodik, lerontja a Szentlélek templomát.” Becsukja a könyvet. Nem én mondom, hanem Szent Pál. Visszateszi a könyvet a polcra.
ANKA
Ha Szent Pál mondta, nem nekünk mondta.
CIPRIÁN
Az Írás mindenkinek szól.
FÜLÖP
Helyes: fussanak hát a paráznák; az igazak pedig, mint a csengős bárány, menjenek tovább az egyenes úton.
ANKA
Hát akkor én el is bégetek haza.
FÜLÖP
Elkísérlek, legalább egy darabon.
CIPRIÁN
Fülöp, te itt maradsz!
ANKA
Bátron maradhatsz: egyedül sem vétem el az egyenes utat. Ciprián felé. Dicsértessék!
CIPRIÁN
Mindörökké.
ANKA
Elmegy.
Várakozó csend, melyben Ciprián rá-ránéz Fülöpre; Fülöp pedig mindig megfogja a tekintetét, és várja, hogy a bátyja mit fog mondani.
CIPRIÁN
Végre. A test örömeivel táplálkozik az ördög.
FÜLÖP
Neki is élni kell valamiből.
CIPRIÁN
Gondoskodom róla, hogy rajtad ne tudjon meghízni.
FÜLÖP
Az én örömeim csak olyanok, mint a manna. Azon pedig felkopik az ördögnek az álla, és zörögni fognak a csontjai.
CIPRIÁN
Hát ebben a soványításban segíteni fogok én is. Eredj, s küldd bé a vénembert! El akarom meneszteni Gidróhoz, mert beszélni szeretnék vele.
FÜLÖP
Örömmel. Jó lesz.
CIPRIÁN
Te pedig maradj is künn a szén mellett.
FÜLÖP
Úgy lesz. Kimegy.
CIPRIÁN
Ahogy járkálni kezd a két sor ágy között a középen, megpillantja az asztali ruhának a csücskét, amely kilóg a Fülöp párnája alól. Kiveszi a ruhát, és kibontja: s hát a kalács mellett egy csokor tavaszi virág is van. A virágot megszagolja, majd egy pohárban vízbe teszi.
TIRI
Közben belép. Áldjuk az Urat!
CIPRIÁN
Jehovát, Jehovát!
TIRI
Az is az Úrnak neve. Magának is több neve van, pedig nem isten.
CIPRIÁN
De egyik nevem sem olyan, hogy azon hordanám Gidróéktól a tejet. Hanem Tiri Dorót néven hordjuk. Úgy egyeztünk volt.
TIRI
Hozom is mindennap. Ma is éppen indultam volna, de a leány fürgén megelőzött.
CIPRIÁN
Leány?! Asszony, azt mondják.
TIRI
Ki mondja?
CIPRIÁN
Ő maga.
TIRI
Aki tudja, az mondja.
CIPRIÁN
Hol laknak?
TIRI
Látszik a ház teteje.
CIPRIÁN
Ismeri az öreget?
TIRI
Hogyne! Nagy ezermester; s okos ember. Valami magasabb iskolát is járt, valahány osztályt. Belőle él itt a fél világ!
CIPRIÁN
No, akkor induljon! s mon…
TIRI
Rögtön megfordul, s indul.
CIPRIÁN
Várjon, várjon!
TIRI
No!
CIPRIÁN
S mondja meg Gidrónak, hogy Isten áldását küldöm; s ha ideje engedi, látogasson meg. Várja őt meg, s jöjjenek együtt.
TIRI
Úgy, úgy. Éppen indul.
De akkor, éppen az orra előtt, kopogtatnak az ajtón, amely kinyílik: s megjelenik Vikáros és Linka. Vikáros gondozatlan s keserű-mogorva. Kampósbottal jön, s egy kicsit billegve is jár mindig, mint aki megszokta a botot. Linka egy szatyrot lógat a kezében: a szatyorból, kendők és üvegek közül, kikandikál egy gyógynövényes könyv s egy köteg gyógyburján.
TIRI
Mielőtt a látogatók még köszönni tudnának. No, immár nem halunk meg, mert itt van a kóbori doktor.
VIKÁROS
Na! Ki vagy be?
TIRI
Megosztjuk. Kimegy.
VIKÁROS
Nyújtja a kezét. Vikáros, doktor vagabundus.
CIPRIÁN
Kezet fog. Ciprián, pater extra ordinem.
VIKÁROS
Rámutat Linkára. A feleségem, Linka.
LINKA
Szemérmes pirulással. Katalinka, eredetileg.
Nem fognak kezet.
CIPRIÁN
Vikároshoz, gyengén a Fülöp ágyára intve. Tessék.
VIKÁROS
Leül az ágyra: meglátja a kiterített asztali kendőben a kalácsot, gyorsan begöngyöli és begyömöszöli a párna alá.
CIPRIÁN
Közben kérdi. Minek köszönhetem a látogatást?
VIKÁROS
Semminek.
CIPRIÁN
Ilyenformán érdek nem fűződik hozzá.
VIKÁROS
Személyes érdek, részemről, nem.
CIPRIÁN
Más?
VIKÁROS
Talán.
CIPRIÁN
Például?
VIKÁROS
Gidró Benkének van egy leánya, kinek én második atyja vagyok, mert egyéves korában én mentettem meg a haláltól. Önnek is van egy öccse, kitől az atyai szigort nem vonja meg. Azonkívül tisztelendő uram talán beteg is. Érdek lehetséges tehát, de egyik sem önző.
CIPRIÁN
Én nem érzem betegnek magam.
VIKÁROS
Vannak betegségek, amelyeket nem a beteg maga érez, hanem inkább a környezete.
CIPRIÁN
Valóban, az ön környezetében, most érzek is valami effélét.
VIKÁROS
Viselje isteni türelemmel, s majd meggyógyítom. Szintén renden kívül.
CIPRIÁN
Persze, ön gyógyász. Renden kívül. És vándorol; urusol és vándorol.
VIKÁROS
A víz vándorol; a madár vándorol; a vér vándorol; az ember vándorol; az orvos vándorol. Minden és mindenki vándorol!
CIPRIÁN
Az Isten nem vándorol.
VIKÁROS
A betegek között nem.
CIPRIÁN
Hanem mindenütt jelen van.
VIKÁROS
Mindenütt? Nóta is van arról, hogy sehol sem találják! Linkához. Ugye, asszony?
LINKA
Aki zavartan még mindig áll. A papok tudják az ilyent.
CIPRIÁN
Az asszonyhoz. Tessék leülni!
LINKA
Köszönöm. Leül Vikáros mellé.
CIPRIÁN
Tessék letenni azt a csomagot is, talán kényelmesebb.
VIKÁROS
Tedd le a szatyrot, ha mondják neked!
LINKA
Maga mellé teszi a földre. Köszönöm.
CIPRIÁN
Közben ő is leül a maga ágyára, szembe velük. Gidróéknál voltak, nyilván.
LINKA
Onnan jövünk.
VIKÁROS
Szokása szerint egyenetlenül beszél: néha gyorsabban, máskor lassabban; a hangsúlya is egyenetlen. Ügyes ember az öreg. S okos ember! Hosszú lába van neki, hosszú! Olyan hosszú, hogy a feje a felhők között van, s a talpa mégis éri a földet. Igaz: gyengén. Ez az egyetlen baja. Mert tudja ön… Hirtelen eszébe jut. Hogy szólíthatom?
CIPRIÁN
Ciprián.
VIKÁROS
Azt nem mondom! Folytatja. Mert tudja ön, tudnia kell: álljon az ember egészen a földön, mind a négy lábával. Sőt, az eszével is; életével és halálával! Bizony, kedves égi barát. Ismét közbeszólással. Nem én találtam ki, az emberektől hallottam. Ismét folytatja. Hát ez a baja az öreg Benkének: a feje fenn, a lába lent. Pedig kár. Mert ha egészen a földön állna, akkor azt mondanám: ilyen ember kéne minden négyzetkilométerre egy. Csak egy! Mint Gidró Benke! Akkor, bezzeg, másképpen állna a világ. Dehogy állna! Menne, másképpen menne!
CIPRIÁN
És a leánya?
LINKA
Asszony.
VIKÁROS
Koppant a bottal, amit maga előtt tart. Most én beszélek!
CIPRIÁN
Milyen a lánya?
VIKÁROS
Vadmacska!
LINKA
Lappangj egy kicsit, kérlek.
VIKÁROS
Nagyobbat koppant. Vadmacska! Csendesebben. Különben esze van, mint az apjának. S a természete is olyan: s az anyja figyelmessége benne. De ne kerüljön szembe vele, azt mondom. Ámbár szép, mint a virág! Látja, annak kéne egy Szent József: mindjárt Szűz Mária lenne belőle!
CIPRIÁN
Ahhoz isteni szándék is kellett.
VIKÁROS
Barát-beszéd! Isteni szándék? Amit ön így nevez, semmi egyéb, mint a természet törvénye! A test becsvágya, hogy két állatból három legyen!
CIPRIÁN
Háromig a kutya is tud számolni. Ehhez nem kell orvosi tudomány.
VIKÁROS
Tudomány?! Az ember a tudomány, nem a papiros! Tudja, mit csináltam én? Nyilvánosan elégettem az indexet. Az egyetemen, az ötödik évben. Tiltakozásul, hogy istent és lelket kevertek az orvosi tudományba! Azóta vagyok medicus vagabundus. Faluról falura járok, házról házra, s gyógyítok embert és állatot. Mindenkit, aki beteg. Ne emlegesse hát velem együtt a kutyát.
CIPRIÁN
Jelkép volt a kutya.
VIKÁROS
A tévelygők útján teremnek a jelképek. Az igazságról egyedül a puszta tények beszélnek!
CIPRIÁN
Ön azt mondta, hogy az isteni szándék semmi más, mint a természet törvénye. A természet törvénye pedig az, hogy két állatból három legyen. Vagyis: az Isten nem akar egyebet, mint szaporítani az állatokat és az embereket.
VIKÁROS
Kotyvaszt, uram, kotyvaszt. Az isten maradjon ki a fazékból: egyedül a természet törvénye működik!
CIPRIÁN
Csak úgy, bolondjában!?
VIKÁROS
Úgy van! Hullámokban. Mert szeszélyes a természet, akár a nő! Jön a hideg, s megveszi a fán a virágot. Jön a napfény, és hókusz-pókusz: hol a jég?
LINKA
Komolytalanul. Vándorol.
VIKÁROS
Úgy van. Büszke az asszonyra; s itt az alkalom is, hogy mint idomított tanítvány, tanúságot tegyen mellette. Mivel gyógyítjuk a görcsöt?
LINKA
Papaver somniferum.
VIKÁROS
Mit adunk izzasztásra?
LINKA
Sambucus ebulus.
VIKÁROS
Mi a világ?
LINKA
Az anyag zsarnoki és hitvány birodalma.
VIKÁROS
Mi az ember?
LINKA
Szerves anyagok tökéletlen kémiai vegyülete.
VIKÁROS
Mi a lélek?
LINKA
Államilag támogatott szóbeszéd.
VIKÁROS
Felugrik, s büszkén mutat rá Linkára. Íme, az én tanítványom! Akit nemcsak gyógyításra tanítottam meg. Hanem arra is, hogy lássa a hitvány világot és a pökhendi embert. Igaz mivoltában mind a kettőt. Nem úgy, ahogy az ön tanítványa!
CIPRIÁN
Nem tudom, kiről beszél.
VIKÁROS
A kedves öccséről beszélek, Fülöpről!
CIPRIÁN
És honnan tudja, hogy mire tanítom én Fülöpöt?
VIKÁROS
Tudom! Sanyargatja! És magtalanságra tanítja!
CIPRIÁN
Az Ige a mag.
VIKÁROS
De hiszen testté lett az ige: maguk azt mondják!
CIPRIÁN
Egyszer Krisztusban. Isteni kegyelem folytán.
VIKÁROS
És az én testem?!
CIPRIÁN
Az ördög műve.
VIKÁROS
Kacag. Hát nem isten teremtette?!
CIPRIÁN
Isten teremtette, igen. De az eredeti bűn által az ördög megszerezte, és az enyészet hajlékává tette.
VIKÁROS
És a törvény: vagyis a szaporodás?!
CIPRIÁN
Az Isten és az ördög munkája nyomán két törvény van. Ezek együtt, egymással összevetve, esnek ítélet alá. Az ítélet pedig így szól: az isteni lélek törvénye a hit, az ördögi test törvénye a bűn. Vagyis a test maga az ördög, a hit pedig maga az Úr. Választani kell! Feláll.
VIKÁROS
Nekünk jó lesz a test: ugye, Linka?
LINKA
Felhúzza a vállát. Tudja a csuda.
VIKÁROS
Egy pillanatig zavart, de aztán Cipriánhoz. S magának marad a lélek.
CIPRIÁN
Isten akarata szerint.
VIKÁROS
S akkor mi lesz ezzel a világgal?
CIPRIÁN
Ne szeressétek ezt a világot, mondja János apostol; sem azokat, amik e világban vannak. Mert aki e világot szereti, nincs abban az Atyának szeretete.
VIKÁROS
Pusztuljon el?
CIPRIÁN
Úgy van.
VIKÁROS
Egyszerre kitör belőle az indulat. Gyerünk hát! Pusztuljunk el! Felemeli a botját.
LINKA
Odaugrik és megfogja a botot. Megbolondultál?!
VIKÁROS
Fúj, szuszog. Ez a lelki hóhér nem engedi, hogy szaporodjék az emberiség!
LINKA
Neked engedi.
Kopogtatnak az ajtón, s rögtön belép Terge, a katona. Nagyon gyűrött a ruhája, egy katonatarisznya van a nyakában, a sapkáját nem veszi le.
TERGE
Jó estét adjon Isten!
CIPRIÁN
Egyet lép a katona felé. Kit keresel?
TERGE
Azt mondják, dolgozik itt egy égi barát. Azt keresem.
CIPRIÁN
Közelebb lép a katonához. Én vagyok.
TERGE
Előrejön, útközben leveszi a sapkáját, és Ciprián előtt megáll. Amint tetszik látni, én katona vagyok, de bizonytalan katona. Közelebbi szóval: bennem a vitézi láng bizony hajladozik, s ezért kirostáltam magam a többiek közül.
CIPRIÁN
Elszöktél, röviden.
TERGE
El én. Mert ha háború lesz, reám is sor kerülhet. S én nem tudom, hogy abban az esetben harcoljak-e vagy ne harcoljak. Azért jöttem tehát, hogy magát, mint Isten emberét, efelől megkérdezzem.
VIKÁROS
Odabilleg a bottal, s mintha nem hallotta volna jól az eddigi szót. Miről van szó?!
TERGE
Az úr kicsoda?
VIKÁROS
Vándor doktor.
TERGE
Mondom, hogy tanácsért jöttem a szerzetes úrhoz. Vagyis lelki eligazításért, hogy vajon szükség esetén harcoljak-e, vagy ne harcoljak.
CIPRIÁN
Vikáros miatt kicsit elhúzódik onnét, gondolkozik és figyel.
VIKÁROS
Hát szereti-e a hazát?
TERGE
Jó jó, de én helyesen akarom szeretni. S ez nem könnyű dolog. Mert egyrészt korpa van a hazafiságban; másrészt pedig én oltott gyümölcs vagyok.
VIKÁROS
Ezt nem értem!
TERGE
Mintha nehéz felfogású embernek magyarázna. Tetszik tudni: az én apám török volt. Csak az édesanyám volt magyar. Apám édességet árult a városban: anyám megtetszett a szeminek, egy darabig az édességet ingyen adta neki, s aztán elvette feleségül.
VIKÁROS
Most már értem.
TERGE
No, hála Istennek!
VIKÁROS
Hö-hm, a tanács nem könnyű.
TERGE
Hát akkor ne tessék erőltetni magát.
VIKÁROS
S mi a foglalkozása, civilben?
TERGE
Kéményseprő.
VIKÁROS
Pláne! Nem adok tanácsot.
TERGE
Én nem is a Vándor urat kérdeztem, mert ez a dolog a lélekben fekszik: s lélektől vár tanácsot is. Odalép Cipriánhoz. Mit tetszik mondani, szerzetes úr?
CIPRIÁN
A vállán átöleli a katonát. Édes fiam! Te lélekkel jöttél, s én lélekből szólok, mint ahogy Szent Pál szólott hozzám. A haza, melyért harcolni kell, a mennyekben van. Ez minden, amit éntőlem válaszul nyerhetsz.
TERGE
Lehajtja a fejét. Hát akkor én még gondolkozom.
CIPRIÁN
Gondolkozzál, fiam.
TERGE
Most a Kápolnás mezőre megyek: s amíg megyek, addig is gondolkozom.
VIKÁROS
Az esztenára?
TERGE
Oda.
VIKÁROS
Az egit, micsoda szép lány van ott!
TERGE
Szép bizony… De nem beteg!
VIKÁROS
Ne is legyen! Inkább szaporodjék általa az emberiség!
LINKA
Csitulj! S menjünk!
VIKÁROS
A botjával nagyot koppant a földre. Ne vezényelj nekem! Nem kell nekünk őrmester: szökött katonák vagyunk! Vándorolunk, gyógyítunk, szaporítunk: ez a honvédelem! Gyerünk!
Kimennek, Terge is.
LINKA
Készakarva az ágy mellett felejtette a szatyrot, az ajtóból még visszafordul, és alázatos-kedvesen Ciprián felé. Ezer bocsánat… Kimegy.
CIPRIÁN
Csendesen. Jó éjszakát! Sóhajt, sétálni kezd; de mindjárt kinyílik az ajtó.
LINKA
Belép. Bocsánat, itt felejtettem a szatyrot.
CIPRIÁN
Tessék, ott van.
LINKA
Odamegy a szatyorhoz, zavart és dúlt; hirtelen elhatározza magát. Atyám! Tisztelendő atyám! Gyóntasson meg!
CIPRIÁN
Meglepődik, de aztán természetesen. Én nem gyóntatok, asszonyom.
LINKA
Atyám! Térdre omlik ott az ágy mellett. Engem hazugság vesz körül! Megteltem bűnnel, mint vízzel a kút. Tisztelendő atyám…
CIPRIÁN
Mondtam, hogy már nem gyóntatok.
LINKA
Nem hallgat rá. Nem igaz, hogy én hű tanítványa vagyok ennek a rozogának! Nem vagyok a lelketlenség tanítványa, atyám! Mert én lelket vallok magamban, és lélek után epedek! Megtagadom, amit a világról s amit az emberről mondtam! Hallgasson meg, atyám, és oldozzon fel engem!
CIPRIÁN
Otthagytam a kolostort: nem gyóntatok!
LINKA
Megtikkadok a bűnben…
Nem tudja folytatni, mert kopogtatnak az ajtón, ami ki is nyílik rögtön.
Belépnek: elöl Gidró, utána Anka és Tiri Dorót.
GIDRÓ
Derűsen. Jó estét!
CIPRIÁN
Tessék, tessék.
LINKA
Amikor nyílott az ajtó, zavarában nem állott fel, hanem úgy tett, mintha az ágy mellett a földön keresne valamit, amit elveszített. Most, éppen a Ciprián szava után, szinte felkiált. Na, megvan! S már siet is a szatyorral kifelé, de eszébe jut, s boldog mosollyal köszön oda Cipriánnak. Dicsértessék a Jézus Krisztus!
CIPRIÁN
Mindörökké.
LINKA
Derűs figyelem között, gyorsan és szinte osonva kimegy.
GIDRÓ
Előrejön Cipriánhoz, a kezét nyújtja neki, s csak a szavai végén engedi el a barát kezét. No, végre; hadd nézzem meg ezt a szigorú embert, akitől úgy fél a világ. Derűsen nézi, vizsgálja. Nno, nem is olyan félelmetes!
TIRI
Ejh, dehogynem! Kicsit játékból is: rögtön sunyít, s a kályha felé visszahúzódik.
GIDRÓ
Maga a pillangótól is fél, Dorót! Látván, hogy oldalog az öreg, a többit Cipriánnak mondja. Azt hiszi a pillogó lepkéről, hogy ragadozó kőszáli sas!
CIPRIÁN
Eddig szomorkásan mosolygott. Tessék leülni nálunk! Mutatja, hogy a Fülöp ágyára. Ahogy lehet.
GIDRÓ
Jó lesz ez. A medve rosszabbul ül a vaddisznó hátán. Közben leül, és lapogatja maga mellett az Anka számára a helyet. Gyere, gyermekem! Gyere, ülj ide szépen!
ANKA
Ide, a Fülöp ágyára. Közben leült, s próbálgatja, hogy miképpen esik az ágyon az ülés. No, nem is vaddisznó háta ez, hanem inkább szelíd szarvasé!
GIDRÓ
Ajh, csak az tud igazán megveszekedni!
ANKA
De nem tavasszal.
TIRI
A kályha mellől. Az idő nem számít: megmondta Salamon király.
Nevetnek.
GIDRÓ
Készülődik a szóra, köhint. Hát, tisztelendő öcsém!
CIPRIÁN
Tessék, Gidró bátyám. Közben leül a maga ágyára, szemben Gidróékkal.
GIDRÓ
Hát elhoztam magammal ezt a női gyermeket is. Mert hát itt valami fű kezdett sarjadni, amire a bárányt elviszi a jó pásztor.
CIPRIÁN
Fű a báránynak?
GIDRÓ
Igen. Selymes fű. A báránynak és a kosfiúnak.
CIPRIÁN
Mármint Ankának és Fülöpnek?
GIDRÓ
Úgy, úgy!
CIPRIÁN
Inkább a fegyelem világosságával, mint nyersen. Itt fű csak az égi Báránynak terem, bátyám.
GIDRÓ
A földön vagyunk, öcsém!
CIPRIÁN
Ez a kócifer doktor is azt mondja.
GIDRÓ
A doktor négy lábbal áll a földön. Én csak kettővel. Nagy különbség!
ANKA
Az egyik ember, a másik fajzat.
CIPRIÁN
Odaszól az öregnek. Tiri bátya! Hívja bé az öcsémet!
TIRI
Jobb is lesz. Kimegy.
GIDRÓ
Enyhébben, mint az előbb. Négy lábon jár, hogy jobban tudjon vicsorogni a világra. Amelyikből kiszakadt, mint egy kerge kos, már ifjú korában. De különben nem volna rossz ember.
ANKA
Nem is. Csak éppen, ha reá hallgatnék, akkor kölykeim lennének, mint a vadmacskának. De én azt akarom, hogy gyermekem legyen! Kicsi emberem!
GIDRÓ
Vállon öleli Ankát, egyszer-kétszer magához huzintja, aztán leveszi a kezét; s közben mondja. Jól van, gyümölcsöm! Én is így értettem, hogy a földön állok.
CIPRIÁN
Maga úgy mondja, Gidró bátyám, hogy a földön állunk. Én azt mondom, hogy a siralom völgyében. De ha a földön állunk is, akkor sem bárány immár, aki asszony.
GIDRÓ
Asszony is, nem is.
CIPRIÁN
Nem tudom, hogy ez miképpen lehetséges.
ANKA
Én sem tudnám, ha nem tudnám.
CIPRIÁN
Hát hogy van ez?!
GIDRÓ
Úgy van, öcsém, hogy szinte csak lélek a férje neki. Mert hit szerint mind a kettő van: lélek is, férj is, de a valóságban egyik sincs.
CIPRIÁN
Csak nem halt meg a férj!
ANKA
Ó, dehogy!
CIPRIÁN
Hát?
ANKA
Csupán lebeg, mint Jákob a lajtorján.
CIPRIÁN
De él?
ANKA
Él bizony!
CIPRIÁN
Hol van hát?!
Megnyílik az ajtó: Tiri és Fülöp belépnek.
TIRI
Már az ajtóból. No, itt van!
FÜLÖP
Jó estét!
CIPRIÁN
Gyere ide!
FÜLÖP
Odamegy és megáll. Tessék!
CIPRIÁN
Ülj le!
FÜLÖP
A Gidró baljára leül.
CIPRIÁN
Azt mondja Gidró bátyám, hogy itt valami selymes fű kezdett a ti számotokra nőni. Mármint az Anka számára s a te számodra.
FÜLÖP
Kezdett, igen.
CIPRIÁN
Kissé élesen. Hát bakkecske vagy te?!
FÜLÖP
Ha netalán az lennék is, nem szégyenkezném miatta. Mivelhogy Salamon király is bakkecskéhez hasonlította a vőlegényt, az „Énekek Éneké”-ben.
CIPRIÁN
Beh megnőtt titokban a szarvad!
ANKA
Nem baj: rozmaringot kötünk rá!
TIRI
A kályha mellől. Én meg is öntözöm!
CIPRIÁN
Gyorsan feláll, s éles szigorúsággal néz az öregre.
TIRI
No, jól van: szenteltvízzel gondoltam, na!
GIDRÓ
Közbenjárólag. Meg van bocsátva.
CIPRIÁN
Elszánja magát a leszámolásra, egészen Fülöp felé fordul. Fülöp!
FÜLÖP
Itt vagyok.
CIPRIÁN
Amikor árván maradtál, apa helyett apád lettem. Ki nevelt hát téged, és mire?! Emberségre én, vagy selymes fűre, mint a bakkecskét, a vadon?!
FÜLÖP
Már gépiesen. Bátyám nevelt.
CIPRIÁN
És ki vitt bé téged a kolostorba? Szerzetes fráternek! Hogy ott a lélek legyőzze benned a testet?!
FÜLÖP
Bátyám vitt bé.
CIPRIÁN
És ki hozott ide is magával, hogy itt a kolostor törvényét is összetörjük, és a hitet megtartsuk?!
FÜLÖP
Bátyám.
CIPRIÁN
Kinek vagy hát adósa és tanítványa?!
FÜLÖP
Bátyámnak.
CIPRIÁN
És úgy fizet az adós, hogy az árulás titkos útjait szaglássza?! És úgy vizsgázik a tanítvány, hogy nem a hit lobog a lelkéből, hanem a szíve mekeg?!
ANKA
Az is valami.
GIDRÓ
Intelemmel. Rendjiben, mindent rendjiben!
CIPRIÁN
Meg sem hallja a más szavát; egészen Fülöpön van, kemény, majd egyre élesebb. Lélek dolgában mire tanítottalak?!
FÜLÖP
Aki a léleknek ellene szól, nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a jövendőben.
CIPRIÁN
Mi a lélek?
FÜLÖP
Lélek az Isten.
CIPRIÁN
Mi a test?
FÜLÖP
A bűn nyomorult fészke.
CIPRIÁN
És mi a föld?
FÜLÖP
Egy szennyes porszem az Isten fényességében.
CIPRIÁN
Állj fel!
FÜLÖP
Feláll.
CIPRIÁN
Ha bárki asszonyi személlyel összefűzöd magad, tüzes karóval választalak széjjel! Tégy vallomást, hogy ezt nem cselekszed!!
Anka, majd Gidró is feláll, az Öreg is nyújtja a kályha mellől a nyakát. Mind feszülten várnak.
FÜLÖP
Küzd, a fogai majdnem csikorognak.
CIPRIÁN
Halljam!!
FÜLÖP
Vallom a Teremtés igéit… Teremté Isten az embert az ő képére… Férfiúvá és asszonnyá teremté őket… És megáldá őket, és mondá: növekedjetek és sokasodjatok. Töltsétek bé a földet, és hajtsátok azt birodalmatok alá!
CIPRIÁN
Nagyon kemény. Ne a Jehova poros igéit mondd! Hanem az isteni lélek parancsát!
FÜLÖP
Már határozott. Azt mondottam.
CIPRIÁN
Isten a lélek, a test maga a sátán. Arra felelj hát: test vagy lélek?!
FÜLÖP
Együtt.
CIPRIÁN
Tűz és víz nem lehet együtt.
FÜLÖP
Szívemben, az Anka számára, együtt vannak.
CIPRIÁN
Az arkangyalok kardjával vágom kettőbe a szívedet. Mozdul.
GIDRÓ
Rögtön Ciprián és Fülöp közé áll. Értelemmel, öcsém, értelemmel!
CIPRIÁN
Az arkangyalok tüzes kardjával!
GIDRÓ
A jehovistáké az a kard, tisztelendő öcsém. S bajosan adták ide nekünk, mert kell az utolsó ítélethez.
TIRI
Úgy van! A kardot nem szavazom meg!
Függöny
Szín: a Gidró Benke otthona, vagyis a ház a hegyen, és a kertes előtér, mely a ház bejárata előtt fekszik. Ez az előtér, láthatólag, kedves tartózkodási helye Gidrónak. Itt folyik a játék. A következők vannak ebben az előtérben. Mindenekelőtt egy hatalmas asztal, mely tölgyfából készült és kerek. Vaskos, de mégis kecses alkotmány. A lapja vastag, s csak egyetlen lába van a középen. Ez a láb oszlopszerű, de alul és felül, vagyis ahol a földet és ahol az asztal lapját fogja, ott tölcsérszerűen kiszélesedik. Ez az oszlopláb is tölgyfából van faragva, és nem négyszögű, hanem gömbölyű. Az asztal mellé, szintén tölgyfából, padok vannak építve; csupán azon a részen áll szabadon, mely a nézőre tekint. De jobbról és balról, valamint a túlsó részen kerekíti egy-egy pad. Vagyis a jobbról és balról levő pad hátul sem fut egészen körben, hanem az asztal fele részén túl megszakad: így mind a két oldalon hézag keletkezik, majd a hézagon túl az asztal túlsó részét ismét befogja egy pad, mely a másik kettőnél kisebb. A két hézag kapuján be lehet járni az asztalhoz; s ha valaki, a házból jövet, le akar ülni az asztalhoz, ezeken a hézagkapukon megy be. Az oldali padok négy-négy embernek, a hátsó három embernek ad ülőhelyet. A padoknak faragott támlájuk van, de ez a faragás csupán félkörben ismétlődő vonal a támla tetején. A két nagyobbik padnak hat-hat lába van, a kisebbiknek négy; s a lábak formája kicsiben olyan, mint az asztal lába.
Az asztalon túl, jobbra és balra, egy-egy öreg nyírfa áll. Úgy két-három méterre állnak az asztaltól, nem egészen az asztal mögött, hanem egy kicsit jobbra és balra. A nyírfák öregek, fehér kérgük szakadozott; úgy két méter magasságig nyesve vannak, de lecsüngő lombjaik az asztal fölött, fent a magasban, összehajlanak.
Az asztaltól gyalogút vezet a ház bejáratához, mely a háttérből felénk néz. Ebből a gyalogútból, az asztal és a ház közötti vonal közepe táján, egy ösvény jobbra és egy ösvény balra elvezet. Ahol az ösvények a gyalogútból kiszakadnak, ott áll, az ösvény ház felőli partján, egy-egy kopjafejes oszlop. Úgy másfél méter magasak. Szintén tölgyfából vannak faragva, de négyszögűre, mint a kopjafák általában. Tölcséres ezeknek is lábuk, hogy keményen tudjanak állni a földön. Derékban, két helyen, fekete vaspánt díszíti a kopjafa-oszlopokat. A fejük alatt is, vagyis nyakban, van egy szélesebb vaspánt. A fejük nyitható, mint a pipa kupakja: s éppen ennél a vaspántnál nyílik, mégpedig úgy, hogy a pánt fele a nyakon marad, a másik fele pedig a kupakot szegi. Ezek a kopjafa-oszlopok nemcsak díszül vannak, hanem gyakorlati célt is szolgálnak. Nevezetesen szurokgyertyákat szerelt beléjük Gidró. Mégpedig úgy, hogy a szurokgyertyák le és fel mozgathatók. Vagyis hasított nyílás van a kopjafák oldalán, függőleges irányban: s ezen a hasítékon le és fel mozgatható egy fogantyú, mely bent fogja a gyertyát, kívül pedig, a hasíték rovátkáin, bárhol megerősíthető a fogantyú. A gyertyák feketék, mert szurokból vannak, a formájuk kerek, és legalább csukló vastagságúak. Bennük a bél kenderből van, a kender olajjal van átitatva. Olyan lánggal és fénnyel ég, mint a fáklya, s a szurok fenyőszagot áraszt.
A kopjafák mögött van a ház bejárata, mely négy széles tölgyfa lépcsőn történik. Ez a négy lépcső tágas ereszbe vezet, melyet fent a ház födele véd. Az ereszről balra és jobbra egy-egy ajtó nyílik. Különben a ház magas alapon épült, összeeresztett vastag gerendákból, melyek gömbölyűek. A gerendák nincsenek meszelve. A szobákból egy-egy ablak néz felénk, kinyitott zöld zsalukkal és virágokkal az ablakokban. A ház zsindellyel van födve.
Idő: augusztusi nap, már leszállt az alkony. Jobbról, a ház sarkánál és a lombok alatt, akkor kel fel a hold, amelyből két-három nap még hiányzik.
Fölmegy a függöny. Gidró és Anka ülnek az asztal mellett. Anka a túlsó kisebbik padon, szemben a nézővel, s szelíden mosolygó arccal kicsi ujjast köt a jövendő babának. Az ujjas színe világoskék, az anyaga hárász. Gidró a jobb oldali padon ül.
GIDRÓ
A szeme két szarvasbogarat követ, amelyek összeakaszkodva repülnek, s majd leszállnak az asztalra. Azokat figyeli, nézi.
ANKA
Mint egy pillangót a szárnyánál fogva, úgy emeli fel és tartja az apró ujjast: mutatja Gidrónak, majd gyöngéden meg is böki őt örömében, mert Gidró a szarvasbogarakat figyeli. Nézzen már ide, nagyapa!
GIDRÓ
Csak egy villanást vet oda. Ajh, beh szép! Jöhet az óriás.
ANKA
S ha leány lesz?
GIDRÓ
Fiúval üzen az Isten: de ha gavallér, virágot küld.
MÁRIKA
A ház bal ajtaján kilép, lejön a lépcsőkön, s a karján egy szőttes abrosszal közeledik. Apjok!
GIDRÓ
Nekihajolva a két veszekedő szarvasbogarat figyeli. Hallom.
MÁRIKA
Mindjárt jönnek a vendégek. S maga csak ül, megpottyanva? Bontja az abroszt. Húzódjék: terítem az abroszt!
GIDRÓ
Felemeli a két karját, elhárító módon. Várj egy kicsit!
MÁRIKA
Mi van ott? Karjára veti az abroszt, s maga is közelebb búvik. Mit néz, olyan lelkiből?
GIDRÓ
Nem látod? Két szarvasbogár. Verekednek.
MÁRIKA
Már azok is verekednek?!
GIDRÓ
Vínak. Mint két kicsi szarvas: az agancsokkal.
ANKA
Kötés közben. Kóbor doktor az egyik. S Ciprián barát a másik.
MÁRIKA
Átok két bogár! Söpörje le őket, apjok!
GIDRÓ
Várj egy kicsit.
MÁRIKA
Megölik egymást, az asztalomon! Maga okos forty!
GIDRÓ
Káin is megölte Ábelt, pedig az Isten unokái voltak.
ANKA
Hát akkor Isten akarja, hogy háborúság legyen?
GIDRÓ
Nyilván.
ANKA
Ha ez így van, akkor csak játszik velünk az Isten. Mert másfelől belénk oltotta a békesség vágyát.
MÁRIKA
Ne vétkezzetek!
GIDRÓ
Belénk oltotta, belénk. Hogy kezdjük el a harcot, s majd vessünk véget neki.
MÁRIKA
Hát akkor vessen véget! Kezdi kibontani az abroszt. Mert meg akarom teríteni az asztalt.
GIDRÓ
Avatkozzam belé a szarvasbogarak dolgába?
MÁRIKA
Avatkozzék!
GIDRÓ
De miképpen? Mert vagy úgy avatkozom belé, mint az Isten: s akkor lesöpröm innét. Vagy pedig békességet teszek közöttük, emberi módon.
ANKA
Emberi módon, inkább.
MÁRIKA
Úgy, úgy.
GIDRÓ
Akkor széjjelválasztom őket. Gonddal csinálja.
MÁRIKA
Gyerünk! Ne pepecselje őket!
GIDRÓ
Itt van az egyik. Odaadja Márikának. Tedd a fa tövire!
MÁRIKA
Sietve és ügyelve a fa tövére teszi.
GIDRÓ
Közben a másik szarvasbogarat is felveszi. Így, né: te is mehetsz. Odaadja Márikának. Viheted ezt is, a másik fához.
MÁRIKA
Azt is megteszi, de útközben eldobja a bogarat: rázza a kezét és szipog.
ANKA
Megcsípte?
MÁRIKA
Meg. A szemét törölgeti.
GIDRÓ
Mért sírsz, te Márika?
MÁRIKA
A maga bogara miatt.
GIDRÓ
Inkább én sírhatnék, nem te.
MÁRIKA
Egészen más, már józan hangon. Maga mért?
GIDRÓ
Nehéz igazságot tenni, azért. S embernek lenni. Mert ezeket is széjjelűztem, a küzdelem közepén. Egyformán mértem nekik. Pedig az egyik nyilván a támadó volt, a másik pedig a jogos védekező. De csak az Isten tudja, hogy melyik volt ez, s melyik volt amaz!
ANKA
Mondom, hogy az Isten játékot űz a világgal.
MÁRIKA
Miközben teríti az asztalt. Ne vétkezzetek! Ámbár könnyen lehet, hogy csakugyan játékot űz.
ANKA
Nézi, hogy a gonosz megtámadja a jót? S nézi, hogy az ártatlanok szenvedjenek!
GIDRÓ
Nem hihetem. Ha a feleségem s a gyermekem mondja is.
MÁRIKA
Hát?! Terítés közben fennakadt Gidró előtt az abrosz. Rendezze el ott maga előtt az abroszt!
GIDRÓ
Miközben rendezi. Mert nézzétek meg: a mindenség dolgai pontosan folynak, a maguk fölséges rendjében. Tavasszal a virágok kinyílnak, nyáron megérik a gabona, s ősszel a gyümölcs. Egyszer a jó is elveszi jutalmát, s a gonosz megbűnhődik. Csak éppen az óra, a miénk s a mindenségé, nem egyformán jár.
MÁRIKA
Nagyot sóhajt. Ah jaj!…
GIDRÓ
Nem így van?
MÁRIKA
Simogatja Gidrót. Édes apjok, kedves uram… Mennyit hallottam én ezt, negyven esztendőn keresztül… Mennyit hallottam, Istenem!
GIDRÓ
S nem volt igazam?
MÁRIKA
Igaz volt, mert ilyen volt: a jobb és igazabb világ embere. S élt magában mindig a lélek, mint a hal a vízben. Nem mondhatok mást, ezen a mái szent napon sem.
GIDRÓ
S ha nem lettem volna ilyen, hozzám jöttél volna, ezelőtt negyven esztendővel?
MÁRIKA
Nem.
GIDRÓ
Nohát.
MÁRIKA
Csak egy dolog, egy!
GIDRÓ
No!
MÁRIKA
Csak az az egy, hogy az óráját igazítaná egy kicsit közelebb magunkhoz. Hogy a mi életünket ketyegné inkább, s ne a világ idejét.
GIDRÓ
Állj meg, asszony! Mert az a kidöccent kóbor doktor s ez a sivár Ciprián barát is addig tologatta a maga óráján a mutatót, amíg az egyik ilyen lett, s a másik olyan. Azt akarod?
MÁRIKA
Elbujdosnám, annyi bizonyos.
GIDRÓ
Ugye! Hát akkor mi hibádzik?
MÁRIKA
Ezt kérdi maga, édes apjok?! Nézze meg ezt a gyermeket, édes egyetlenünket! Férjhez adtuk: férje nincs. Megnehezült a gyermekvárásban: a gyermeknek apja nincs. Szipog. Árvább lett, mint a vadmadár elejtett tolluja…
ANKA
Majd ellebegtet engem a jó szél.
GIDRÓ
Hallod! Mért sírsz? Hiszen te is azt mondtad, hogy vidáman él bennem a lélek. A lélek pedig a reménység forrása.
MÁRIKA
Reménység helyett kicsi buba lesz. Nem érti?!
GIDRÓ
Hogyne érteném! Éppen azért mondom, hogy ne sírj!
MÁRIKA
De egyebet mit tudjak csinálni?!
GIDRÓ
Bízzál! S öntsd el reménnyel a hegyet! Hiszen Ankának férje van; s ha meglesz a kicsi buba, akkor annak apja is lesz.
MÁRIKA
Már nem sír. Mondtam, hogy az óráját igazítsa meg, csak egy kicsit.
GIDRÓ
Az én órám jól jár!
MÁRIKA
Ha jól jár, akkor nézze meg rajta, hogy kilenc hónap óta hányszor járt itt ennek a gyermeknek az ura!
GIDRÓ
Szíve-lelke itt van.
MÁRIKA
Keze-lába nincs neki?!
GIDRÓ
Hányszor mondjam, hogy igában tartja a barát?!
MÁRIKA
Hagyja ott!
GIDRÓ
Értsd meg, azzal az arany fejeddel: nem akarom, hogy törjék a dolog, jajszóval és gyásszal esetleg. Jobb, ha áradva bár, de mentire szalad a hegyi patak. Mert ahol tajtékozva tovahömpölyög, ott mégis inni ad a füveknek és a szarvasoknak. S végül beléfut a tengerbe, ahol megnyugszik, és így szól: emberek élnek a hegyen, akik hisznek abban, hogy a hegyi patak eléri a tengert, és az igaz szándék a győzedelmet.
ANKA
Boldog vagyok, édesapám.
GIDRÓ
Örömteli büszkeséggel. No, Márika: mit szólsz?
MÁRIKA
Félnek, azt.
GIDRÓ
Ki fél?
MÁRIKA
Maga s Fülöp. Mind a ketten!
GIDRÓ
Kitől, ugyanbiza?!
MÁRIKA
Attól a kutya baráttól.
GIDRÓ
Nem félünk, csak féltjük az életet. Ami két ember sorsában van; s a bimbót, ami a szív alatt. Mondtam már.
MÁRIKA
Hát csak lebegjenek, mint a pók a maga fonalán.
ANKA
Addig lebegünk, amíg a földre ereszkedünk: anyám, egyetlenem!
MÁRIKA
De mikor, arany gyermekem?! Hiszen maholnap itt a kicsi buba!
GIDRÓ
Ahol gyümölcs lesz, ott gazda is lesz. Mert annak mindig az volt a rendje vagy a törvénye.
MÁRIKA
S ha neki lesz igaza: a barátnak?!
GIDRÓ
Mért lenne, te Márika!
MÁRIKA
Akinek Isten a barátja, könnyen a mások nyakára hág.
GIDRÓ
Barátja?! Rossz katonája!
MÁRIKA
Hát a kóbor doktor? Az sem tudta megnyírni annak a vad barátnak a borzát?
GIDRÓ
Nyírják egymásét, de annál jobban nő.
MÁRIKA
Hát mit akarnak?
GIDRÓ
A barát azt mondja, hogy csak lélek van: s vesszen minden egyéb, az emberrel együtt. A doktor pedig azt mondja, hogy a lélek csak kerge beszéd, mert az ember sem egyéb, csupán szaporító állat.
ANKA
Kölykezik, mint a macska.
MÁRIKA
Micsoda?!
ANKA
Nekem mondta. S azt magyarázta, de hányszor: hogy aki hűséges, önmagát csalja; aki pedig házasságot köt, álorcát ölt magára.
MÁRIKA
Dúlt megbotránkozással. Apjok!
GIDRÓ
No.
MÁRIKA
Hát maga ilyen vendégeket hívott, ma estére?!
GIDRÓ
Te mondtad, hogy hívjam meg őket, te Márika!
MÁRIKA
De nem tudtam, hogy ezek embert irtanak s kölykeznek!
GIDRÓ
Immár így van.
MÁRIKA
Nno, akkor azok széjjeltépik a világot. Még ma, ennél az asztalnál!
GIDRÓ
Majd összerakom én, ne búsulj.
ANKA
Én is hordom a téglát.
GIDRÓ
A pihéket, arany gyermekem, a pihéket. Mint a madár.
ANKA
Fülöppel együtt.
MÁRIKA
Fülöp?! Csak egyet szól a barát: s a te Fülöpöd kiejti a pihét a szájából.
ANKA
Az rég volt…
GIDRÓ
Én is azt hiszem, hogy kinőttek már a vihartollai.
MÁRIKA
Az isten látott ilyen apa-madarat, amelyik ilyen lassan tollasodjék.
GIDRÓ
Mélyről jöttek azok a tolluk, asszony! Mert a barát a gyökérig hatolt, s már ott tépdesett.
MÁRIKA
Elválik. no.
ANKA
S ha a barát mégis otthon rekeszti? Mi lesz akkor, édesapám?
GIDRÓ
Olyan nincs! Mert először: bárhogy is eljön. Másodszor pedig: a barát szívesen is hozza őt, ha beléteheti a zsebibe.
ANKA
S onnét majd kiugrik, a zsebiből.
MÁRIKA
Párnát tartunk alája, hogy meg ne üsse magát.
ANKA
Amelyiken én annyit sírtam, azt a párnát.
LÁZÁR
Csak a kiáltása hallatszik. Hó-hé!
GIDRÓ
Valaki már jő!
MÁRIKA
Jesszusom! Még nincs semmi az asztalon! Szalad a ház felé, fel a lépcsőkön, s majd eltűnik a bal ajtón.
LÁZÁR
Közben szem elé tűnt, jön. Hova szalad, Márika néném?
MÁRIKA
A lépcsőkről. Futok magam után.
GIDRÓ
Ez Lázár, a vadász-madarász.
LÁZÁR
Énekelve közeledik az asztal felé.
| Szép állat a kecske, |
| Fejik minden este, |
| Csak az a kár, hogy a tolla fekete. |
Utána megáll, és tréfás, nagy hangon köszön. Jó estét a háznak s a benne lakóknak!
GIDRÓ
Gyere, gyere! Mit hoztál!
LÁZÁR
Közel lép, fegyver a bal karján, két markával egy madarat takargat. Hoztam egy vadgalamb-fiúcskát a kislánynak. Ha meg nem sérteném.
ANKA
Csak most néz oda. Egy évet elkésett, de köszönjük.
GIDRÓ
Add csak ide! Béviszem a házba. Elveszi a madarat, és béviszi a házba.
LÁZÁR
Fegyverét a fa tövéhez támasztja. Nem fogadsz valami nagy hozsannával, úgy látom.
ANKA
Nincs húsvét.
LÁZÁR
Majd lesz egyszer.
ANKA
Annyira bízik maga?
LÁZÁR
Én annyira.
ANKA
Pedig azt hittem, hogy a disznó már elment onnét, a makkos fa alól.
LÁZÁR
Ott van, s a makk érik.
ANKA
Félek, hogy a mókus megeszi. Még fenn a fán.
LÁZÁR
Az a mókus szent vízzel él, s odúban csücsül. De azért te ne búsulj, mert én a gyermeket is vállalom. Amelyik születőben van, s mástól: azt a gyermeket.
ANKA
A szeme, mint az ítélet, rápattan Lázárra; aztán feláll, és bemegy a házba.
LÁZÁR
Bamba meglepődéssel néz Anka után, majd magához tér. No, ez jól itthagyott engem! Körülnéz; majd a fegyverét megtölti, és visszatámasztja a fa tövére.
MÁRIKA
Éppen akkor jön, amikor Lázár tölti a fegyvert. Egy tálban kalácsot hoz, s egy lapítón, késsel együtt, nagy kerek sajtot. Mit csinálsz, Lázár?
LÁZÁR
Megtöltém ezt a fegyvert.
MÁRIKA
Kinek az életét akarod kioltani? A kalácsot és a sajtot az asztalra helyezi.
LÁZÁR
Járhat a vad; vagy a makkon a mókus. Leül a bal pad túlsó szélére.
MÁRIKA
Mi újság otthon, a szálláson? Leül a szemben levő kisebbik padra.
LÁZÁR
Mi lenne? Munka!
MÁRIKA
S mennyit tudtok megkeresni?
LÁZÁR
Százhúsz-százötven pengőt egy hónapban.
MÁRIKA
S Fülöp?
LÁZÁR
Ő sem többet. Ha csak fel nem megy ma este a mennyek országába. Ott többet kereshetne.
MÁRIKA
De eljön ide, ma este? Azt kérdem.
LÁZÁR
Nehezen hiszem. A barát a szívén ül, s a fején térdepel.
MÁRIKA
Hát csakugyan olyan kutya az a barát?
LÁZÁR
Aki azt mondja, nem mond igazat, Márika néném. Mert hármat kitenne a szerzetes, úgy dolgozik. S igazságos ember!
MÁRIKA
Igazságos?! Aki oly kegyetlen rabigában tartja az öccsét?!
LÁZÁR
A javát akarja neki, azért. De máskülönben is: a kisdedekre és az együgyűekre vigyázni kell.
MÁRIKA
Jaj, beh összevissza vagytok!
A jobb oldali ösvényen feltűnik Vikáros, a botra támaszkodva s egy kicsit billegve jön; s utána Linka, a szatyorral.
VIKÁROS
Jókedvvel, de a hadakozásra hajlam van a hangjában. Jönnek a vándorok!
MÁRIKA
Feláll, néhány lépést elejökbe megy. Tessék, tessék!
VIKÁROS
Jó estét, Gidróné asszony! Kezet fog.
MÁRIKA
Tessék, csak tessék. Linkával is kezet fog. Hogy van, doktorné asszony?
VIKÁROS
Linka helyett ő felel. Mint a farok a bakmacskán.
Nevetnek.
MÁRIKA
Tessék leülni!
VIKÁROS
Én vagyok a bakmacska, Gidróné asszony!
MÁRIKA
Mindjárt gondoltam.
VIKÁROS
Miből?
MÁRIKA
Hát: kunkorítja a szót.
VIKÁROS
Közben már készülődött leülni, a bal padon, Lázár mellé. A kampósbótot a pad támlájára akasztja, s le is ül. Lesz barát, vagy nem lesz barát?!
MÁRIKA
Az uram meghívta.
VIKÁROS
No, mert az oroszlánnak hús kell!
MÁRIKA
Az előbb még macska volt.
VIKÁROS
A feleségemnek macska, mert ő félne az oroszlántól. De a barátnak oroszlán! Itt lesz, vagy nem lesz itt?!
MÁRIKA
Mondtam, hogy az uram meghívta. A többit Lázár jobban tudja.
VIKÁROS
Mintha csak akkor jutna eszébe: feláll, és kezet fog Lázárral. Jó estét kívánok, uram!
LÁZÁR
Nem áll fel. Jó reggelt!
VIKÁROS
Hogy-hogy?!
LÁZÁR
Előrelátásból.
VIKÁROS
No: lesz barát, vagy nem lesz barát?!
LÁZÁR
Amikor eljöttem, éppen élesített egy villogó nagy kardot. Ebből úgy gondolom, hogy ide készül.
MÁRIKA
Üljön le, gyógyász asszony!
LINKA
Hálás bólogatások között leül Vikáros mellé, aki most már Linka és Lázár között ül.
VIKÁROS
Közben folytatja. Nagy kardot élesített?
LÁZÁR
Azt. Egy arkangyal dobta le neki, a bükkfa tetejéből.
MÁRIKA
Benne van a tréfában. S a kard mellé milyen szózat hallatszott?
LÁZÁR
Szavalja. Forgasd az Úr dicsőségére, a kóbor sátánok ellen, kik az erdőkitermelésnél felütik a fejüket!
GIDRÓ
Közben a ház felől közeledett; egy kis füles csebret hoz, s abban két üveg italt. Az üvegek nyaka kilátszik. Éppen a „szózat” utolsó szavaira érkezik az asztalhoz. S név nem hallatszott? Név!
LÁZÁR
Nevet nem hallottam, mert vikáros volt a levegő.
VIKÁROS
Szinte pattanva, feláll; s majd gyorsan leül.
GIDRÓ
Mi az, doktor úr?
VIKÁROS
Köszöntem magának, Gidró bátyám.
GIDRÓ
Mindjárt leülök én is. A csebret a fa tövére teszi.
LÁZÁR
Maguk jól diskurálnak.
GIDRÓ
Ahogy tudunk. Ugye, doktor úr?
VIKÁROS
Lázárhoz. S maga hogy?
LÁZÁR
Kivel hogy.
VIKÁROS
Teszem, velem.
LÁZÁR
Kihez van szerencsém?
VIKÁROS
Hozzám.
LÁZÁR
Tartsa meg!
VIKÁROS
Élek a kedvező alkalommal.
Kezet fognak, mintha gratulálnának egymásnak. Mindenki nevet.
LÁZÁR
Szeme a csebren megakad. Psszt! Senki ne mozduljon! Merőn nézi a két üveg nyakát, s ültéből még előre is görbül: úgy játssza meg, mintha meglátott volna valamit.
VIKÁROS
Nem téveszti meg a játék; a feszült csendben súgva kérdi. Mi van ott?
LÁZÁR
Egy nyúl a cseberben. A két füle kilátszik.
VIKÁROS
Az nem nyúl!
LÁZÁR
Hát?
VIKÁROS
Üveg, s benne ital.
LÁZÁR
De nyúl!
VIKÁROS
Akkor meg kéne lőni!
LÁZÁR
De mivel?
VIKÁROS
Pohárral!
A fojtott szavak után egyszerre feloldódik a feszültség.
GIDRÓ
Hozz poharakat, te Márika! Utána leül, a kisebbik padra.
MÁRIKA
Besiet a házba.
LÁZÁR
Szilva, Gidró bátyám? Az üvegekre int.
GIDRÓ
Szilva s földi eper.
VIKÁROS
Földi epret, a doktornak földi epret!
LÁZÁR
A béka megnyalta: s maga megissza?!
VIKÁROS
Meg én, uram!
LÁZÁR
S kinek a bőrire issza meg?
VIKÁROS
Van egy barát, aki csupa lélek. Hát annak a léleknek a bőrire!
LINKA
Hagyd békében azt a szerzetest!
VIKÁROS
Szigorúan. Csak lélek az ember: azt papolja! Igaz vagy nem?!
LINKA
Igaz.
VIKÁROS
Hát kell a léleknek bőr?!
LINKA
Kell, mert este hűvös van.
LÁZÁR
Csont.
VIKÁROS
Odakapja a fejét, mert nem érti. Mi az, hogy csont?!
LÁZÁR
Maga mondja: bőr; én mondom: csont. Tartsunk össze!
VIKÁROS
Hülye.
LÁZÁR
No, ugye! Üsd pofon, s még ő haragszik!
VIKÁROS
Sajnálkozással. Bocsánat, Gidró bátyám.
GIDRÓ
Nincs semmi baj. Lázár jó kolléga: nem haragszik.
VIKÁROS
Hegyes ujjal mutat Lázárra. Ez kolléga?!
GIDRÓ
Biza-bizony.
VIKÁROS
Mit gyógyít?
LÁZÁR
| A likat szeggel, |
| Hideget meleggel. |
| Csupasz bőrt szőrrel, |
| A sebet bőrrel. |
Utána köznapi hangon. Ha használ, jó; ha nem használ, mondj el hátulról egy miatyánkot.
Mind nevetnek.
MÁRIKA
Az utolsó szavak alatt kilépett a házból, s közeledik a poharakkal. Az ösvények torkolatánál balra tekint: rögtön meggyorsítja a lépteit, de még nevetnek, amikor odaér az asztalhoz. S már mondja, az utolsó lépések alatt, kicsit szorongva s lelkendezve. Apjok! Édes apjok!
GIDRÓ
Mi az, aranyom?
MÁRIKA
Jön a barát! Utána leteszi a poharakat az asztalra. A bal oldali ösvényen már közeledik Ciprián s mögötte Fülöp.
GIDRÓ
Rögtön feláll, s elejébe megy Cipriánnak. Isten hozta, tisztelendő öcsém!
CIPRIÁN
Áldja meg az Úr, Gidró bátyám!
Nem messze állnak az asztaltól; s miközben kezet fognak, már odalépett Márika is.
GIDRÓ
Vállon átöleli a feleségét, úgy mutatja be. Az asszony. Ma rúgjuk el a negyven évet, mint házasok.
CIPRIÁN
Szép idő. Nem fog az asszonnyal kezet, hanem az asztal felé lép. Gidró mellette van.
Márika hátramarad Fülöphöz.
LINKA
Mihelyt Ciprián az asztal felé mozdul, feláll.
VIKÁROS
Nagyot ránt a Linka karján. Ülj le!
CIPRIÁN
Dicsértessék!
LINKA
Mindörökké, ámen.
LÁZÁR
A többi a Fülöpé. Egyedül nevet.
VIKÁROS
Leszegett fejjel hallgat.
GIDRÓ
Tessék, tisztelendő öcsém! Tessék! Mutatja Cipriánnak a helyet.
CIPRIÁN
Köszönöm, köszönöm. A bal padon, a középen leül.
LINKA
Utána szintén leül.
GIDRÓ
Oszd ki a poharakat, Márika! Rögtön megy, és a két fáklyagyertyát, a fogantyúknál fogva, feljebb emeli.
A gyertyák egyszeriben nagyobb fénnyel égnek.
MÁRIKA
Ülj le te is, Fülöp!
FÜLÖP
A Ciprián jobbjára leül.
Csend. Mindenki várakozik, hogy ki mit mond.
LÁZÁR
Végre elröhinti magát. Ha nem hallgatnánk, akkor mit csinálnánk?!
Ismét csend. Messze két kutya, mérges ugatással, felelget egymásnak.
LÁZÁR
Fészkelődés után odakiált Gidrónak. Gidró bátyám!
GIDRÓ
Itt vagyok. Már indult is vissza az asztalhoz.
LÁZÁR
Jöjjön, mert mindenki egyszerre akar beszélni!
GIDRÓ
Nocsak. Odaér az asztalhoz.
LÁZÁR
Szóljon belé maga is ebbe a csivitelésbe!
GIDRÓ
Nem vagyunk verebek; ugye, doktor úr?
VIKÁROS
Vegyes, vegyes! Mennyei madár s vándormadár.
LÁZÁR
S egy kicsi pálinka! Nyújtja a poharát.
GIDRÓ
Tölts, Fülöp! Mindenkinek!
FÜLÖP
Hogyne, hogyne. Töltögetni kezd.
GIDRÓ
Te pedig, Márika lelkem: eredj szépen, s hozd ki azt a gyermekasszonyt, hadd legyen csakugyan egy madár is közöttünk. Leül a kisebbik padra.
MÁRIKA
Indul, s bemegy a házba.
LÁZÁR
Úgy, úgy. Hátha akkor Fülöp is vakkant egyet-kettőt.
FÜLÖP
Töltögetés közben. Ha tőled megtanulhatom, ugatok is szívesen.
LÁZÁR
A bárány megriadna, te!
FÜLÖP
Nem annyira, mint a farkastól.
GIDRÓ
Kedvesen kezdi, de elkomolyodik. Ne szaporítsátok tovább a gazdaságot! Van itt már minden: kutya, macska, oroszlán, vándormadár, mennyei madár. Megkavarodott jól a világ, hogy ilyen kevés emberből annyi minden kitelik!
LINKA
Csak ember van kevés. Ugye, tisztelendő atyám?
CIPRIÁN
Sokan mondják: „Uram–Uram,” de kevesen jutnak bé a mennyek országába.
VIKÁROS
Ez béjut, ez az én asszonyom. Mert ide nézzen, páter uram: van neki imádságoskönyve is! Kiragadja a szatyorból a könyvet, és lobogtatja.
LINKA
Szinte bocsánatot kérve, tájékoztatásul. Füves könyv, tisztelendő atyám.
VIKÁROS
Gunyorosan, kötekedve. Miatyánk helyett beléndek van benne!
GIDRÓ
Poharát a Vikároséhoz kocogtatja, hogy maradjon abba a berzenkedés. Igyunk inkább. Egészségire, doktor úr!
VIKÁROS
Égi beléndek: szatyorba vissza! Visszateszi a könyvet; majd felemeli a poharat. Földi eper: előre!
GIDRÓ
Mindenkinek van?
FÜLÖP
Két pohár üres.
GIDRÓ
Hát ki nem jött el?
FÜLÖP
Egyik Dorót bátya, az öreg.
LÁZÁR
A másik a bárányé!
FÜLÖP
Ő nem iszik.
GIDRÓ
Akkor szamaritánus pohár, úgy látszik.
TERGE
Már előbukkant a bal oldali ösvényen: nézett a ház felé is, de aztán, kicsit tétován, az asztal felé közeledik. A katonaruhája gyűrött és elviselt, a katonasapka helyett már egy rossz kucsma van a fején. Nem jön egészen közel, hanem odaköszön és megáll. Bocsánat: jó estét!
GIDRÓ
Ültéből hátrafordul. Mi az, vitéz öcsém?
TERGE
Azt mondja az a szénégető istenes öreg, hogy a szerzetes atya itt van. Hát ahhoz jöttem.
CIPRIÁN
Itt vagyok, itt.
VIKÁROS
A homlokára üt. Hopp! Hiszen ez a töprengő katona!
TERGE
Az vagyok, doktor úr.
GIDRÓ
No, ha mindenki olyan jól ismer téged, akkor gyere ide, s ülj le.
TERGE
Köszönöm szépen. Leveszi a kucsmáját.
GIDRÓ
Húzódj oda, az atya mellé!
TERGE
Leül a Ciprián baljára. Aki még nem ismerne: a nevem Terge.
GIDRÓ
Tartsd ide azt a szamaritánus poharat! Tölt neki.
LÁZÁR
Ne sokat, Gidró bátyám, mert hadat üzen nekünk.
TERGE
Abból már megbuktam, a hadi dologból. Éppen ez hajtott a szerzetes úrhoz.
VIKÁROS
Vak, vak.
TERGE
Kérdőn néz Vikárosra. Ezt nem értem.
VIKÁROS
Tagoltan. Vak jött világtalanhoz.
TERGE
Így már értem. De hát valahogy majd eltapogatunk.
Közben Márika és Anka kijött a házból, s közelednek az asztalhoz.
MÁRIKA
Hát ez a mi lányunk-virágunk.
FÜLÖP
Feláll, úgy fogadja Ankát.
CIPRIÁN
Fülöphöz. Ülj le!
ANKA
Kinek jó estét, kinek jobbat!
LÁZÁR
Nekem a jobb dukál!
CIPRIÁN
Fülöphöz. Azt mondtam, hogy ülj le!
ANKA
Hát akkor üljünk le, hogy ne legyen fennakadás.
Leülnek: Anka a Gidró baljára, Márika a jobbjára, a kisebbik padon.
MÁRIKA
Leülés közben. Ha már olyan nagy a régula. Ugye, apjok?
GIDRÓ
Az akarat megvan mindenkiben, valamilyen. Az egyszeri ember is isten akart lenni. De mikor az lett, olyan régulát hozott, hogy az utakra és az ösvényekre, ahol a szerelmesek járnak, rakjanak keresztbe egy szalmaszálat. Hát a szalmaszálat a szerelmesek kikerülték, de az isten belébukott, abba a szalmaszálba.
Mind Cipriánra néznek, majd Vikárosra.
VIKÁROS
Én nem vagyok híve a szalmaszálnak!
MÁRIKA
Maga nem. Csak a rózsákat vagdossa le az utakon és az ösvényeken.
VIKÁROS
Én?! A rózsákat?
MÁRIKA
Maga hirdeti, hogy nem kell szerelem, csak szaporodás. S az is házasság nélkül!
VIKÁROS
Mondom is!
TERGE
Az én kedvesemnek is azt ajánlotta, hogy szaporítsa az emberiséget. De amikor házasság nélkül akartam arra rábírni, akkor a leány útra tett engem, s még a kutyát is reám uszították.
ANKA
Rágják is össze, az ilyent!
VIKÁROS
Ne szóljon, akinek ég a háza!
MÁRIKA
Nem ég!
LÁZÁR
Füstöl egy kicsit, no.
FÜLÖP
Nem hiszem, hogy füstölne. Csak a maga szemét csípi valami.
CIPRIÁN
Fülöphöz. Te őrizd a fényességet. Nem dolgod a füst.
VIKÁROS
No, itt a szalmaszál.
CIPRIÁN
A lélek előtt nincs szalmaszál.
VIKÁROS
Csak köd; s utána a vízözön.
CIPRIÁN
Isten lebeg, köd és víz fölött.
VIKÁROS
S egy kevés ökörnyál.
Csend.
MÁRIKA
Apjok, hát maga nem szól semmit?
GIDRÓ
Szólhatok, de hát a vendégeké az elsőbbség.
LÁZÁR
Halljuk! Mi elsőnek tesszük Gidró bátyámat.
FÜLÖP
Úgy van!
LÁZÁR
Ki van ellene? Körülnéz. Senki!
MÁRIKA
No, öreg apjok: fújja meg a trombitát!
GIDRÓ
Mondom, hogy elsőbben a vendégeké a szó. De hát, ha szélesebben tekintjük, én is vendég vagyok. Nem ugyan ebben a házban, hanem a földön. Tehát ebben az öltözetben szólok.
TERGE
Hallgatjuk, figyelemmel.
GIDRÓ
Feláll. A jelen baráti személyeket mind szíves lélekkel szólítottuk fel arra, hogy ma este hozzánk eljöjjenek. De sőt, mint bolygó lepke, egy katona is megjelent körünkben. Nyilván azért, hogy világosságot és melegséget találjon itten.
TERGE
Azt keresek, azt!
GIDRÓ
Bennem a parázs már nem fiatal fának a parázsa. De arra váltig jó, hogy a szavaimnak olyan meleget adjon, ami nem csalóka.
LINKA
Jaj, beh nagy ritkaság!
VIKÁROS
Csend!
GIDRÓ
Folytatja. Negyven esztendővel ezelőtt, amikor megházasodtunk – A felesége fejére teszi a kezét, de nem áll meg a beszédben. –, hát akkor ezen a helyen csak egy kicsi ciheres mező volt, s rajta egy kaliba, melyben nagy viharok jöttén bárki megbújhatott. Ennyit adott nekem apám, mert ennyi volt. Mi pedig, mint zsenge házasok, nagy elszánással ide röppentünk, mint bizakodó s csakugyan két vadmadár.
MÁRIKA
Törülgeti a szemét.
GIDRÓ
Leveszi a kezét. Aztán küzdelembe bocsátkoztunk; s ha elestünk, felkeltünk. S mivel egy test és egy lélek voltunk, a bajok együtt serkentettek, s a szeretet melege együtt érlelt minket. De vajon így lett volna-e, ha barlangot csinálunk magunknak, amelyben állatok módjára élünk? Vagy lenge sátrat, amelyben huhog a lélek, a megvetett testnek a fészkiben? Hát mi nem csináltunk barlangot. Nem csináltunk lenge sátrat. Hanem emberi hajlékot, melyben a test és a lélek együtt van! Bizony, emberi hajlék volt mindig ez a ház, mert ide a szegény étekre és melegre bármikor betérhetett; mert itt a jó embernek mindig jósággal fizettek, s az igaznak igazsággal. Ezekhez a világi igékhez nem voltunk soha hűtlenek: s mivel az emberiség, nagy résziben, szegényekből, jókból és igazakból áll, hát az emberiség üdve itt meleg fészekben ült örökké…
ANKA
Fog is.
GIDRÓ
Nem azért mondtam el mindezeket, mintha ezen az ünnepen, házasságunk őszi napmelegén, tollászkodni vágyakoztam volna. Hanem azért, hogy legyen a mi életünk ábrázolat. Ábra legyen azoknak a számára, akik hisznek a test és a lélek egyességében. Akik az emberiség nagy számának: a szegényeknek, a jóknak és az igazaknak segítséget nyújtanak és üdvöt szereznek. Legyen példa azoknak, akik egyenes utat akarnak örökül hagyni. Mindenkinek legyen az! De a tanítványok között, akik ebben az erjedő világban hirdetni fogják és betöltik az igét, azok között a legelső mindig az én gyermekem legyen. Magához öleli Ankát. Ez az én gyermekem, aki maga s majdan minden ivadéka úgy csörgedezzék belé a jövendő tengerébe, ahogy folydogál a tiszta hegyi patak…
ANKA
Az apja nyakába borul.
MÁRIKA
Törülgeti a könnyeit.
Mindenki feláll, csak Ciprián és Vikáros nem.
LÁZÁR
Követjük a példát, Gidró bátyám!
GIDRÓ
Gyöngéden visszaülteti Ankát a helyére; s felemeli a poharat. Kinek-kinek egészségire!
Isznak, leülnek.
MÁRIKA
Kalácsot, sajtot! Tessék használni!
Vikáros egy szelet sajtot tesz maga elé, s abból tördös. Mindenki csippent valamit, csak éppen Ciprián, Anka és Linka nem eszik.
GIDRÓ
Tölts is, Fülöp!
FÜLÖP
Sorjában töltöget, közben folyik a beszéd.
LÁZÁR
Igen, igen. Ha már itt vagyunk a kánai menyegzőn. Csak az ital itt jobb. Mert ha ott is ilyen pálinka lett volna, a tanítványok is eljártak volna egy-egy lassú csárdást.
VIKÁROS
Itt nem tolonganak a tanítványok. Úgy látom.
LÁZÁR
Én már jelentkeztem!
FÜLÖP
Elsőnek a tizenkettedik.
ANKA
Vagyis Júdás.
VIKÁROS
Puff neki!
LÁZÁR
Maga mit pufogtat, doktor úr? Talán neve napja van?
VIKÁROS
Van, van. Nem akar engem felköszönteni?
LÁZÁR
Én szívesen.
VIKÁROS
Ütögeti a poharával az asztalt. Figyelem! Rámutat a mutatóujjával Lázárra. Oda figyelem!
LÁZÁR
Feláll. Tisztelt vendégkoszorú! Itt a gyógyász úr elejtette, hogy a mai napon neki neve napja van. Hát ebből az alkalomból kívánjuk neki, hogy: az isten őt őrizze meg tűztől, víztől, dühös cinegétől, kártól, marhától, jó szerencsétől, a két szeme világától, s végre a mennyek országától! Leül.
VIKÁROS
Rámutat Lázárra. És magától!
Nevetnek.
LÁZÁR
A maga diadalában. Jöhet a következő!
TERGE
Hát akkor, ha már többen kezdenek szólani, én is elmondom, amit magamban megérleltem. Ugyanazt gondoltam, hogy egyedül csak a szerzetes úrnak fogom megvallani. De hát a házigazda igéi annyira megbátorítottak, hogy sok fül hallatára is kinyitom a lelkemet. Vagyis: én nemcsak azért voltam bizonytalan katona, mert szükség esetén harcolni nagy kérdésnek látszott. Hanem azért is, mert megismertem egy lányt, aki mellett tartózkodni öröm volt. Ez egy. A kettő pedig az, hogy a Vándor úr tanácsára én mohó lettem, és házasság nélkül szaporítani akartam az emberiséget. Ennek folytán úgy leszedtek rólam minden emberséget, hogy bár hibás voltam, mégis gyökeremig megcsalódtam. Annyira meg, hogy bennem a világ megrothadt egészen. Gondoltam hát, eljövök a szerzetes úrhoz, és megmondom neki: – Feláll, és Ciprián felé fordul. – atyám, fogadjon engem is tanítványának, mert az én hazám is az egekben van. Leül, magába roskadva.
MÁRIKA
Én is letörtem volna egy ilyen csábítónak a derekát.
LÁZÁR
No, messze hord egy kicsit az a puska, Gidróné asszony!
ANKA
Mert a közelben is van a doktor úrnak egy tanítványa. Ugye?!
VIKÁROS
Nekem tanítványom? A feleségemen kívül?!
ANKA
Tudja Lázár, hogy kiről beszélek.
LÁZÁR
Valahogy megfejtem, s béküldöm az újságnak. Hadd nyerjek egy álarcot, jutalmul.
ANKA
Egy nem elég magának.
GIDRÓ
Hadd nyerjen, hagyjátok.
ANKA
De az álarccal a házasságra céloz!
MÁRIKA
Nálunk pedig nem álarc a házasság!
VIKÁROS
Mindenütt álarc!
ANKA
S nem kölyket szülnek az asszonyok, hanem gyermeket!
MÁRIKA
Úgy van! Ezért tépték meg a tollát ennek a katonának is.
TERGE
Megtépték, bizony.
VIKÁROS
Tollu nélkül pedig nehéz lesz.
TERGE
Mi lesz nehéz?
VIKÁROS
Oly messze, az egekben alapítani hazát.
CIPRIÁN
Milyen vallású vagy, fiam?
TERGE
Mohamedán. Az apám török, azért.
VIKÁROS
Szálem alejkum! Gyere a szívemre!
LÁZÁR
Nono! Nem kell ezt a katonát eltéríteni a szerzetes úr mellől. Tergéhez fordul. Csakhogy öcsém, ha nálunk leszel tanítvány, akkor nem szabad házasodni!
TERGE
Ez igaz, szerzetes úr?
CIPRIÁN
Szent Pál nem ajánlja a házasságot. Én a test örömeit bűnnek tartom a lélek ellen. Aki pedig bűnben éli napjait, mellettem nincsen helye.
TERGE
S ha mégis valakit, egyszer majd, szívből megszeretnék?
CIPRIÁN
A ma olyan, mint a holnap.
TERGE
Hát akkor, ezen még gondolkozom.
LÁZÁR
Jobb is lesz.
TERGE
Cipriánhoz. Mert, tessék elhinni: ha az égben az angyalok családot alapítanának, az visszás volna. De visszás lenne az is, ha az emberek, itt a földön, angyalok módjára kezdenének élni.
VIKÁROS
Lá iláha ill Allah!
TERGE
Ne tessék álláhozni, doktor úr! Mert maga kiszakasztaná az emberből a lelket, hogy csak szaporító állat maradjon. De a szerzetes úr is, immár bocsánat, kitagadná a szívet, hogy ne tudjunk szeretni.
CIPRIÁN
Mind Istenben lakik, amit szerethetünk.
ANKA
S bennünk nem lakik semmi jó?!
CIPRIÁN
A test számára mérges növény a maszlag. A lélek számára mérgező maszlag a nő.
MÁRIKA
Hát én széjjelpukkadok!
GIDRÓ
Te nem vagy mérgező virág.
ANKA
Én az vagyok talán?!
FÜLÖP
Szűz Mária liliomszál. Te is abban a kertben termettél.
CIPRIÁN
Fülöphöz. Nem tudtam, hogy te Szent József sógora vagy!
FÜLÖP
Kívül test vagyok, belül lélek.
VIKÁROS
Tiltakozva. Sok a lélek! Sok!
MÁRIKA
Ezek széjjeltépik a világot!
GIDRÓ
Majd én összerakom. S mindent a…
VIKÁROS
Belevág a Gidró szavába. Szót kérek!
MÁRIKA
Várjon egy kicsit, doktor úr!
GIDRÓ
Hadd beszéljen, te Márika!
VIKÁROS
A Márika és a Gidró szava között már fel is állt. Barátok, vendégek: legyen mindenki tisztelt! Ámbár nem szeretem, hogy olyan sok a lélek. Emiatt handabeszéd az egész, kutya-macska dolog. Mert mindenki kerülgeti a kását.
LINKA
Súgva, de mindenki hallja. Fejezd be!
VIKÁROS
Ráüt maga előtt az asztalra, mintha nem is Linkának szólna. Csend! Kihúzza magát. Tisztelt Gidró bátyám! Maga példát tett a pohár mellé, abból az alkalomból, hogy házasságának negyvenedik fordulóját ünnepli. Azt állítja abban a tanító példázatban, hogy a szegények, a jók és az igaz emberek együvé tartoznak. Nem igaz! Nem tartoznak együvé! Mert keverve vannak, egymás ellen is. Mi keveri őket össze? A marakodás! Hogy a létüket fenntartsák, s hogy utódokat hozzanak létre. Mindenki ágál mindenki ellen. Háborúk voltak, és háborúk lesznek. Mert az élet: kaparj, kurta, neked is lesz!
LÁZÁR
No, megjött a béhívó!
VIKÁROS
Lázárra néz. Vonuljon csak bé, uram! Gyerünk a táborba, ahol nem az isten a parancsnok, hanem az állati ösztön! Ahol nincs fából vaskarika, vagy ahogy Gidró bátya mondta: a test és a lélek egyessége. Nincs, mert nem lehetséges! Nem lehetséges, mert a test valami, a lélek pedig semmi. A valami pedig nem egyesülhet, ugye, a semmivel?! Tehát csak arról beszélhetünk, ami van. Mi van? Por és sár! A csillagok porból vannak, a föld porból van, és az emberi test sárból van! De ezek között sincs egyesség, csak harc és harc. Hát közöttünk is hadd legyen harc! Rámutat Gidróra. Maga a test és a lélek egyességét tanítja. Rámutat Cipriánra. Maga azt prédikálja, hogy nincs semmi, csak egyedül a lélek. Rámutat önmagára. Én pedig a por és a sár egyedülvalóságát tanítom. Mindenkinek, de – Áldólag ráteszi a kezét a Linka fejére. – elsősorban az én legkedvesebb tanítványomnak.
LINKA
Engem ne számíts!
VIKÁROS
Ezt akartam mondani. Leül.
CIPRIÁN
Rögtön feláll. Szent Pál a pogányoknak is tanított, pedig azok meggyalázták őt. Tőle megtanultam, hogy nekem is szólnom kell, bárha gyaláznak is engem.
GIDRÓ
Csak halljuk!
Egyre feszültebb a figyelem.
CIPRIÁN
Azt mondja az Írás: kezdetben vala az Ige, az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. Az Ige, vagyis a lélek ereje, azonos tehát az Istennel, aki kezdetben egyedül töltötte be az űrt. Nem volt semmi anyag, csak maga az isteni lélek. Ennek a léleknek ereje teremtette a mindenség csillagait és azok között a földet. De a lélek ellen megalkudott az Isten, mert hiszen ő anyag nélkül is ragyoghatott volna örökkön, egymagában. Megalkudott tehát, mert nem a lényét tartotta meg, hanem hatalmat akart. Ennek folytán törvényt adott az anyagnak, mely azóta nem az ő lényét mutatja, hanem az ő hatalmát. Így teremtette az embert is, kinek a testébe törvényt adott szintén. Ez a törvény mulandó, mert a test, amelyben működik, por és hamu lesz. Amikor pedig por és hamu lesz minden, a törvény megszűnik. Vagyis az isteni szellem, ami a lélek, ismét fényességben fog ragyogni. Ezért vagyok ellene a testnek, segítvén az egyedülvaló lelket, hogy az ő dicsőségére elpusztuljon az anyag. Leül.
Feszült csend.
VIKÁROS
Feláll. Az anyagot senki nem teremtette, hanem lett a maga természete szerint. És senki nem adott az anyagnak törvényt, mert azt magában hordja. A tulajdonságai okozzák, hogy csillagokká alakuljanak, vagy a földet alkossák, vagy növényi és állati testté formálódjanak. Mindegyik létezik a maga törvénye szerint, melyet nem kívülről nyert, holmi isteni lélektől, ami nincs. Az emberi test is maga alkotta meg önmagát. Sejtekből áll, mint az állatok teste. Tehát állatok vagyunk, semmi más. És lélek is csak annyi van bennünk, mint az állatokban. Vagyis semmi. Leül.
CIPRIÁN
Feláll. Ahogy mondottam: Isten önmagával megalkudott, amikor anyagot teremtett, és annak törvényt adott. Az alku gyarló dolog. Ez jól mutatja, hogy Isten az erejét, melyet az anyagra pazarolt, igazságtalan módon osztotta széjjel. A mágnesnek csak vonzási erőt adott, az állatnak azonban már ösztönt, az embernek pedig értelmet. Ha az Isten lényét akarod szolgálni, szabadítsd fel az anyagból az erőt, mely az isteni lélekből származik. Minél több ilyen erő van az anyagban, annál inkább pusztítsd el! Pusztítsd el, hogy a felszabadult erő visszaszállhasson az isteni lélekbe, amely egyedül él, mindörökké. Leül.
VIKÁROS
Felugrik, ideges.
ANKA
Ugyanakkor. Borzalom!
LINKA
Rászól Vikárosra, nyersen. Ülj le!
LÁZÁR
Majdnem ugyanakkor. Halljuk Gidró bátyánkat!
VIKÁROS
Bánja a süket isten; halljuk. Leül.
GIDRÓ
Feláll, nyugodt és komoly. Én csak amolyan egyszerű ember vagyok, mint a madarak között a vadgalamb. De mindig szerettem szembenézni a világgal, hogy megismerjem. Most azt mondom, hallván amiket hallottam, hogy veszedelem szelét vetik el az emberek. Mert széjjel akarják tépni a világot. De azok, akik ezt cselekszik, meg fognak bűnhődni. Lélekben romlanak össze mindazok, akik a testet ebeknek vetik. És testükben pusztulnak el azok, akik a lelket kitagadják belőlünk. Mindezen prófétákat megtagadják az emberek, hogy a világ meg tudjon maradni egynek és egésznek. Megtagadják, és igyekezettel azon lesznek inkább, hogy akik lélekben szegények, tudást és tisztességet adjanak azoknak; akik pedig testileg szűkölködnek, javakban részeltessék valahányat. Szavamat írják fel emlékezetükbe, hogy tovább éljen, mint én. Leül.
Egy-két pillanatig csend.
TERGE
Feláll, s megindult lélekkel. Apám-uram! Én a szavait felírtam. Híve vagyok. Mit tegyek?
GIDRÓ
Állj munkába, fiam. Dolgozzál, és küzdj azokkal együtt, akik szegények, jók és igazak.
TERGE
Azt fogom tenni. Leül.
FÜLÖP
Feláll. Én is felírtam az intelmet, és béfogadtam a tanítást.
CIPRIÁN
Megdöbben, éles. Ma este másodszor tagadsz meg engem, Fülöp!
FÜLÖP
Krisztusnak világítok vele.
CIPRIÁN
Megmondtam neked: hit vagy halál!
ANKA
Megrettenve fel akar állni, de elszédül, és visszaroskad.
MÁRIKA
Rosszul lett! Gyámolítja.
FÜLÖP
Álltából odahajlik, s gyámoltalan gyöngédséggel. Mi baj?!
ANKA
Párás lett a szemem.
MÁRIKA
Gyere, béviszünk a házba!
ANKA
Összeszedett erővel. Itt akarok maradni!
GIDRÓ
Arany gyermekem, eredj! Márikához és Fülöphöz. Vigyétek bé!
FÜLÖP
Derékon öleli Ankát, és felállítja, hogy indítsa befelé.
CIPRIÁN
Rákiált. Fülöp, mit csinálsz?!
FÜLÖP
Már elindult Ankával. Beteg! Elmennek.
MÁRIKA
Velük megy.
Csend. Mind ülnek, Gidró az asztalra néz, elmerülve. Ciprián a két tenyerébe temeti az arcát. Tergének ámuldozva ide-oda ugrál a szeme. Lázár nagyon zord. Linka izgalmában remeg.
VIKÁROS
Küzd, mégis feláll.
LINKA
Mit akarsz?!
VIKÁROS
Igazam van: nem hagyom magam!
LINKA
Ülj le!!
VIKÁROS
Csend!! Úgy az asztalra csap, hogy mindenki odakapja a szemét, csak Ciprián ül tenyerébe ejtett fejjel.
LINKA
Féket vesztve, felugrik. Elég volt!… Ebből elég volt!… Eme szavai alatt elhúzódik Vikárostól, és a pad háta mögé megy, hogy mindenkihez szólhasson. Itt az óra: vallomást teszek! Hadd hallja mindenki, s az egész világ! Emberek! Hazugság vesz körül engemet, mint az elátkozott kertet a szögesdrót! Hazugság, mert nem igaz, hogy én hű tanítványa vagyok ennek a Vikáros embernek, aki elhazudja a lelket! Nem vagyok tanítványa neki, mert én lelket vallok magamban, és lélek után epedek!
VIKÁROS
Némulj el!
LINKA
Nem némulok el, mert ütött az óra! Tudja meg hát mindenki, hogy elvetélt doktor ez az ember! Bujkálva vándorol és kuruzsol! A görcs ellen a mák levét adja: de hogy a szóval is kábítson, úgy rendeli azt, hogy „papaver somniferum”. Mivel a máknak az a neve! És izzasztás céljából a bodza levét adja, de azt is úgy rendeli, hogy „sambucus ebulus”. Mivel a gyalogbodzának az a neve!
VIKÁROS
Felfogott kézzel. Az istenre kérlek: elég!
LINKA
Nem elég! Mert azt is hadd tudja meg mindenki, hogy nem vagyok ennek az embernek a felesége. Csak szerencsétlen voltam, és melléje adtam magamat! A testet bűnben a test mellé! De igaz bűnbánattal most kiszakadok ebből a bűnből! Mutatja Vikárosnak az utat. Takarodj innét!
VIKÁROS
Mint aki segítséget kér, úgy néz körül.
GIDRÓ
Bátran maradhat, tőlem.
VIKÁROS
Jobb lesz, ha csakugyan elmegyek. Nehezen feláll, egy-két lépést tesz, de aztán a botjáért visszafordul. A bottal a kezében, kissé megtört, de még nem könyörgő hangon Linkához. Gyere velem!
LINKA
Nem megyek!
VIKÁROS
Megtörten tusakodik, zavarában vagy ösztönös mozdulattal az előtte levő szelet sajtot a zsebébe teszi, s már könyörgő hangon. Gyere velem!
LINKA
Nem megyek!!
VIKÁROS
Mi lesz veled?!
GIDRÓ
Nálunk lesz helye, doktor úr.
VIKÁROS
Megtörten és bizonytalan lépésekkel elindul; s majd a jobb oldali ösvényen elmegy.
MÁRIKA
Abban a pillanatban, amikor Vikáros elindul, a ház ablakán kihajolva, kiált. Apjok, a galamb! Kirepült a vadgalamb!
Lázár és Terge felugrik, Gidró feláll; Ciprián ül, mint eddig; Vikáros, mintha meg sem hallaná.
LÁZÁR
Jár a szeme. Hol van?! Nem látja valaki?! Fegyverét kézbe veszi.
TERGE
Észreveszi a galambot a jobb oldali fán, s mutatja. Ott van a fán! Ott van!!
LÁZÁR
Látom, látom! Rögtön céloz és lő.
VIKÁROS
Éppen az ösvény elején tartott: most a lövésre szörnyen megijed, sebesen eldobja a botját, gyorsan hátrafordul, és felemeli mind a két karját, hogy ő megadja magát.
LÁZÁR
Vikáros felé. Maga mehet!
VIKÁROS
Felveszi a botját, és az ösvényen elmegy.
LÁZÁR
Nem esett le a galambfiú?
GIDRÓ
Nem láttam, hogy leesett volna.
TERGE
Elrepült.
LÁZÁR
Karjára akasztja a fegyvert. Majd leesik egyszer… A bal oldali ösvényen, köszönés nélkül elmegy.
Gidró és Terge készülnek leülni, de akkor a ház felől jövés hallatszik.
FÜLÖP
Gyorsan, sugárzó arccal közeledik.
GIDRÓ
No: mi van, Fülöp?
FÜLÖP
Megfutott benne a vér. S pára szállt a szemére, mint virágra a harmat.
GIDRÓ
Ilyenkor szokott.
LINKA
Hányadik hónapban van?
GIDRÓ
Kilenc.
LINKA
Feláll. Bemegyek hozzá.
GIDRÓ
Jobb is lesz.
LINKA
Bemegy.
FÜLÖP
Nem árt. Bár még nem jött el az órája, az anyja azt mondja.
CIPRIÁN
Felemeli a fejét. Az órája?!
FÜLÖP
Igen.
CIPRIÁN
Minek?
GIDRÓ
A gyermek születésinek, tisztelendő öcsém.
CIPRIÁN
Nem tudtam, hogy Anka úgy van. Felállva.
GIDRÓ
Úgy van. Ez a sor.
CIPRIÁN
Hát akkor… Illendő, hogy elmenjünk.
FÜLÖP
Én nem mehetek, bátyám.
CIPRIÁN
Felrémlik benne a gyanú. Miért ne jöhetnél?!
FÜLÖP
Mondom, hogy nem mehetek!
GIDRÓ
Tisztelendő öcsém! Szent Pál valahol azt mondja, hogy vegyétek magatokra az irgalom és a szelídség indulatát; szenvedjétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak. Ebben a szent percben én sem tudok egyebet mondani.
CIPRIÁN
Most már a gyanú ráomlik: majdnem meginog a teher alatt, s kínjában megmarkolja maga előtt a cseréppoharat. Értem…
FÜLÖP
Vegyük magunkra az irgalom és a szelídség indulatát.
CIPRIÁN
A gyermek miatt, ami jön?!
FÜLÖP
Igen: én vagyok a gyermek apja.
CIPRIÁN
Parázna lettél?!
FÜLÖP
Törvényes társai vagyunk egymásnak.
CIPRIÁN
És a hit?!
FÜLÖP
A hivő asszony és a hivő férfiú, mondja Szent Pál, megszenteltetik egymás által!
GIDRÓ
Bocsássanak meg tehát egymásnak.
CIPRIÁN
Nem azért jöttem, hogy békét hozzak; hanem hogy kardot! Mondta Krisztus.
FÜLÖP
Kardot, amely védi a test és a lélek egyességét.
CIPRIÁN
Parázna lettél: meghaltál!
FÜLÖP
Hittel a törvényt követtem.
CIPRIÁN
Test szerint éltél: rothadj el! Összeroppan a markában a cseréppohár. Odaveti az asztalra, Fülöp elé, a cserepeket. Itt a cserép! Vakargasd véle a sebeidet! Elindul; majd a bal oldali ösvényen elmegy.
ANKA
Éppen kijön a házból, nagy hárászkendő van rajta; szembetalálkozik Cipriánnal, akinek köszön. Dicsértessék!
CIPRIÁN
Félrefordítja a fejét, s úgy megy el.
GIDRÓ
Közben összébb gyűjti az asztalon a törött cserepeket, s egy nagyobb darabot a tenyerére vesz.
FÜLÖP
Mit akar azzal, apám?
GIDRÓ
Elteszem. Mert könnyen lehet, hogy neki lesz szüksége reá. A cserépdarabot a zsebébe teszi.
ANKA
Éppen akkor ér az asztalhoz. Mi történt?
GIDRÓ
Zökkent egyet a világ.
ANKA
Az igazság felé?
GIDRÓ
Azt hiszem.
FÜLÖP
Ülj le, aranyom!
GIDRÓ
Tergéhez. Te pedig, fiam, oltsd el a gyertyákat!
FÜLÖP
Gyöngéden a kis padra ültette Ankát. Úgy, szépen… A pad háta mögött áll, a pad fölött hozzáhajolva.
GIDRÓ
Miközben Terge elindult. Borítsd rájuk a kupakot!
TERGE
A jobb oldali fáklyagyertyára ráborítja a kopjafa kupakját: a fény elalszik, s azon az oldalon rögtön megnő a holdfény és a csillagok ragyogása.
GIDRÓ
Jól van… Így legalább bátrabban szólnak a tücskök.
TERGE
A bal oldali gyertyát az Anka végső szavára oltja el.
ANKA
S jobban látják a jövendőt a csillagok.
Függöny
Szín: ugyanaz, mint az első felvonásban. Csak hát akkor tavasz kezdete volt, most pedig nyár vége van. Vagyis a házacska oldalai mellett, a háttérben, dús lombozatban derengenek a telihold fényében a fák; s erős ezüst fényben a közelebbi bokrok. Bent a szálláson is nyoma van az elmúlt hónapoknak: minden kopottabb; füstösek a deszkafalak, különösen a kályha körül és a tető felé. Az ajtón megszáradt bőr lóg laposan, egy nagy szegre akasztva. Úgy tetszik, rókának a bőre. A kályhában most nem ég a tűz. Fahasábok vannak a tetején: nyilván, hogy a tüzeléshez száradjanak. A tejhordó edény is ott áll a kályha tetején, s benne a tej. A szállás két ablakocskája, szárnyukkal befelé, nyitva van. A holdvilág beömlik a két ablakocskán: s egyformán mind a kettőn, mert valahol delelőn áll a hold. Későbben, ahogy a játék folyik és az idő telik, a bal ablak sötétül és a jobb világosabb lesz, mert arra halad a hold. Sőt később, bizonyos ideig, besüt a jobb ablakon a hold.
Idő: ugyanaz az éjszaka, hamarosan a második felvonás után, éjféli időben.
Amikor felmegy a függöny, nincs senki a színen. Valahol a távolban ugat egy kutya, messziről egy másik rekedt hangon visszafelel. Néha, később is, a nyugati ég pereme felé, halvány fénnyel lobban az ég, bár tiszta éjszaka van, és ragyognak a csillagok. Közel az erdőben kuvik szól.
CIPRIÁN
Bejön, most érkezik, Gidróéktól. Lassan jön, zord, megviselt. Ahogy bejön, béhúzza maga után az ajtót, bár azon holdvilág özönlött a szobába, melyben csak lehúzott lánggal, alig ég a lámpa. Ez a gyenge lámpafény és az ablakokon a holdvilág mégis ad annyi világítást, hogy jól meg lehet Cipriánt ismerni. Ahogy elgondolkozva és a kevés fényben végig akar menni az ágyak között a járáson, az első ágyban mindjárt megbotlik, de utána mégis végigmegy egyszer. Aztán egy korty vizet iszik, de nem ízlik neki. A többit, félig a földre s félig az ajtóra, kiönti. Aztán tejet tölt a csuporba, s a tejet egy hajtásra megissza. Utána kinyitja az ajtót, és zord hangon kiált. Bátya! Tiri bátya!! Az ajtót nyitva hagyja.
TIRI
A hangja. Itt vagyok!
CIPRIÁN
Inkább csak magának, dörmögve. Jöjjön bé!
TIRI
Jövet énekli-mondja: s ahogy közeledik, mindegyre érthetőbb a szöveg.
| Akik rossz utakon járnak, szégyent borítottál azokra! |
| Tebenned dicsekszünk egész nap, |
| És a Te nevedet dicsérjük örökké! |
CIPRIÁN
Közben megigazítja az ágya fölött a fekete keresztet; megigazítja a Fülöp ágyán a takarót és párnát. A párna alatt megtalálja az asztali ruhát; kibontja, a kalács mellől kiveszi az almát, és megnézi; majd visszateszi az egészet a párna alá.
TIRI
Éppen akkor lép be, amikor Ciprián nézi az almát. Áldjuk az Urat!
CIPRIÁN
Nem felel.
TIRI
Áldjuk vagy nem áldjuk?!
CIPRIÁN
A lámpa felé bök a hüvelykujjával. A lámpát! Csavarja feljebb a lángot!
TIRI
Veszi a zsámolyszéket, a lámpa alá teszi, feljebb csavarja a lámpában a belet, majd visszateszi a széket. Közben folyik a beszéd. No, megvolt a nagy dínomdánom?
CIPRIÁN
Meg.
TIRI
Szép időt töltöttek azok is a házasságban. De hát jó emberek is. Az asszony rámába való, s Gidró ábrának.
CIPRIÁN
A bőrük bárány.
TIRI
No! Tán nem akasztották össze az igét és a kenyeret?
CIPRIÁN
Belül azonban… Lógatja a fejét, majd hirtelen felemeli, és mutatja a Fülöp ágyán a helyet, s keményen. Üljön le!
TIRI
Inkább le is fekszem, csak ne legyen ilyen mord. Leül.
CIPRIÁN
Maga is leül a maga ágyára, s végigsimogatja-dörzsöli a homlokát és az arcát, mint aki gyötrelmes gondok között össze akarja szedni magát.
TIRI
Mondja, hadd lám!
CIPRIÁN
Fülöpnek többet nincsen helye közöttünk.
TIRI
Megrekedt a tű fokán?
CIPRIÁN
Nincs helye! Egy katona áll a helyire. A katona egyenlő részes lesz velünk. Tanítsa őt a munkában, és legyen kalauza minden dologban. De Jehova nem lesz!
TIRI
Hát?! Rejtsük véka alá a világosságot?
CIPRIÁN
A maga vékája alá a lencsét tesszük, melyért az üdvösségit Fülöp eladta.
TIRI
Az akol, amelyben csereberéltek, nem az enyim vót!
CIPRIÁN
Fülöp nincs. Katona van. Jehova nem lesz. Megértette?!
TIRI
S nem is látjuk többet, Fülöpöt?
CIPRIÁN
Test szerint élt: meghalt!
TIRI
S felment a mennyek országába, ahol ül Gidrónak jobbja felől; s várják együtt a kicsi bubát.
CIPRIÁN
Szörnyen meglepődik. Maga ezt honnan tudja?!
TIRI
A szájába rágja Cipriánnak a szót. Tisztelendő uram! Nem mindenki vak. Az Úr sem kívánja senkitől, hogy béhunyja a szemit. Ellenkező módon: Jézus a vakot meg is gyógyította. Nyel egyet, s fordít egyet a szón. S azonkívül Lázár volt a tanú, a házasságnál.
CIPRIÁN
A meglepődésben feláll. Ez a mi Lázárunk?!
TIRI
Ez, a vadász-madarász.
CIPRIÁN
Mindig láttam, hogy farizeus.
TIRI
Azoknak is kell lenni, farizeusoknak. Jézus sem született volna meg, ha a farizeusok ki nem nyomják az időből.
CIPRIÁN
S ki volt a másik tanú?
TIRI
Feláll, s az ajtó felé húzódik egy kicsit.
CIPRIÁN
Ki volt?!
TIRI
Én.
CIPRIÁN
Rákiált. Menjen ki innét!!
TIRI
Meg sem mozdul. Annyira nem tudok kimenni, hogy ne én lettem volna a tanú. Inkább lohadjon maga, mert a fák szélben is teremnek.
ANKA
Kopogtat és rögtön belép, vállán a nagy hárászkendő. Jó estét! Közel Tiri bácsihoz, megáll.
CIPRIÁN
Amint megismeri Ankát, rögtön hátat fordít neki.
TIRI
Nagyon gyöngéden, mintha a Ciprián köszönését is pótolni akarná. Jó estét, virágocska!
ANKA
Tisztelendő uram!
CIPRIÁN
Nem felel.
ANKA
Süket szerzetes úr, van lelke magának?
CIPRIÁN
A házban kígyó van. Ebben a házban!
ANKA
A galamb; a fehér galamb nem kígyó, szerzetes úr. Mert én békességet hoztam. Elszöktem hazulról, ebben az állapotban. Nem akarom, hogy a Fülöp lelkén árnyék maradjon, örökre. Sem azt nem akarom, hogy a gyermeket megzavart hegyi patakban fürösszem. Arra vágyom, hogy simuljanak ki a szívek. Legyen békesség; és ne hulljon le a szeretet, mint az őszi levél. Ezért jöttem.
CIPRIÁN
Mint a növény, mely hivalkodik és elrothad: a föld szava minden szó, amit hallok.
ANKA
Emberek vagyunk. S nekünk, embereknek, a föld már megtermette a magáét.
CIPRIÁN
Fülöpnek a maszlagot, neked a bűnt.
ANKA
Fülöpnek a bátor emberi szót a szívében. Nekem pedig a gyermeket, a szívem alatt.
CIPRIÁN
A föld termése fölött az egek ítélnek.
TIRI
S fehér galamb hozza el az ítéletet.
CIPRIÁN
Nem galambdúc az ég! Hirtelen megfordul, indulatában már torz. Az ég a hivő lelkeké!!
ANKA
A rémület halk hangjával a szeme elé kapja a tenyerét. Farkas!… Égi farkas!… Meginog; és meggörnyed, mint akinek görcse van.
TIRI
Vállban megfogja Ankát, s úgy gyámolítja.
ANKA
Haza… kell mennem… A görcs, jaj!…
TIRI
Gyámolítja, viszi. Gyere, virágocskám! Gyere, gyere! Kimennek.
TERGE
Ahogy aggodalmasan jön, éppen az ajtóban találja őket; s lelkendezve kiált fel. Csakhogy itt van! Mindenütt keressük ezt az Anka virágot!
TIRI
Eredj-eredj, nem vagy te bábaasszony!
Tiri és Anka eltűnnek.
TERGE
Belép, a kucsmáját leveszi. Jó estét kívánok, szerzetes úr!
CIPRIÁN
Mord, gondterhelt, nem felel.
TERGE
Én vagyok, a céltudó katona.
CIPRIÁN
Húzd bé az ajtót!
TERGE
Magyarázatul, mentve magát is. Azt akartam, hogy a lámpa világítson nekik is, akik elmentek. Behúzza az ajtót.
CIPRIÁN
Utánam leselkedel? Vagy mit akarsz?
TERGE
Nem én! De mivel úgy dőlt el, hogy a szegények pártján munkába állok, hát eljöttem.
CIPRIÁN
A Fülöp ágyára mutat. Az a halott ágya: az lesz a tiéd. Telepedj meg. Valami csomagod van?
TERGE
Ez a tarisznya.
CIPRIÁN
Mi van benne?
TERGE
Egy furulya. Közben kiakasztja a nyakából a tarisznyát, és az ágy fájának a felálló végibe akasztja, s rá a kucsmát.
CIPRIÁN
Apád él?
TERGE
Meghalt.
CIPRIÁN
S anyád?
TERGE
Férjhez ment egy szászhoz, aki most német.
CIPRIÁN
A vallásodat tartod, a mohamedánt?
TERGE
Papiroson tartom. De különben csak ott állok a partján. Igaz, hogy még levetkőzve. Észbe kap: javít. Bocsánat, ma este felöltöztem!
CIPRIÁN
No! Mibe?
TERGE
A test és a lélek egyességinek ruhájába.
CIPRIÁN
Igaz! Te is kufár vagy, mint Gidró. Alkudoztok az Istennel. Pedig megmondta János, hogy nem a test és a lélek egy, hanem a lélek, a víz és vér.
TERGE
Nem jártas a bibliában. Miféle János mondta ezt?
CIPRIÁN
János apostol.
TERGE
Így már értem!
CIPRIÁN
Dehogy érted!
TERGE
Hát hogy van?
CIPRIÁN
Magyaráz. A lélek maga az isteni lehelet, amit teremtéskor lehelt belénk az Isten. A víz a keresztség, a vér pedig Krisztus vére. Így a víz lemossa a lélekről az eredeti bűnt, a vér pedig megtisztít a többi bűnöktől, hogy a halál után ismét isteni fényességben ragyoghasson a lélek. Ezért egy a három.
TERGE
Hát ezen sokat kell gondolkozni.
CIPRIÁN
Lesz itt rá időd.
TERGE
Azért mondom.
CIPRIÁN
Sétálni kezd az ágyak közötti úton, s csak úgy mellékesen szól oda. Ülj le!
TERGE
Leül az ágyára; az egyik lába ki van nyújtva, úgy ül.
CIPRIÁN
Séta közben kerülgeti a Terge lábát. Mindjárt eljöttél?
TERGE
Nem mindjárt.
CIPRIÁN
Hát?
TERGE
Először eloltottuk a havasi gyertyákat. Tetszik tudni, olyan szurokgyertyák voltak azok, hogy belé voltak építve…
CIPRIÁN
Rászól Tergére, mondat közben. Meddig kerülgessem a lábadat?!
TERGE
Behúzza a kinyújtott lábát.
CIPRIÁN
Mibe voltak beléépítve?
TERGE
Már nincs ehhez kedve. Lehetett látni.
CIPRIÁN
S mit beszéltetek?
TERGE
Azt mondták, hogy a csillagok látják a jövőt. Aztán béfelé indultunk a házba, de Anka hátramaradt, s úgy odalett, mint a lepke.
CIPRIÁN
Látják a csillagok a jövendőt?!
TERGE
Igen. Mármint a gyermeket, aki születni fog; s aki egybeépíti ismét ezt a széjjelszaggatott világot. Vagyis folytatja, amit elkezdett az öreg, az öreg Gidró bácsi, az ő bölcselme szerint.
CIPRIÁN
Üres bölcsködés, amit az öreg mond; és hiú ámítás, amit várnak.
TERGE
Én aztán ide jöttem.
CIPRIÁN
Csak egyetlen út van!
TERGE
Azon jöttem én is.
CIPRIÁN
Rákiált Tergére. Az örök fényesség felé, isten szamara!
TERGE
Haptákba ugrik. Igenis.
CIPRIÁN
Jól van, ne rebegj. Az oroszlán sem ette meg Dánielt.
TERGE
De morgott neki!
TIRI
Belép. No, most már csakugyan áldhatjuk az Urat, mert az utolsó percben érkeztünk haza. A gyógyásznő mindjárt ágyba is tette, mert vajúdott a virágocska.
TERGE
S Fülöp, az ura?
TIRI
Ott guzsorog az ajtó előtt.
CIPRIÁN
Nem szól, csak elborultan néz, majdnem bambán.
TIRI
Odalép, és megfogja két vállon Cipriánt. Szaporodik a család, szerzetes úr!
CIPRIÁN
Elfordul, s leejtett fejjel egyet-kettőt bizonytalanul lép.
LÁZÁR
Szokott énekével, mely a csendben és az éjszakában tisztán hallatszik, közeledik. A harmadik sorral belép.
| Szép állat a kecske, |
| Fejik minden este; |
| Ámbár, ha bak, hasztalan fejed. |
Köszön. Jó estét!
Senki sem köszön vissza.
LÁZÁR
Karján a fegyver; kezében egy mókust lógat, a farkánál fogva. Látván, hogy nem szólnak, meglóbálja a döglött mókust. Mókus! Úgy megfogtam a nyakát, hogy Pilátusra vicsorodott.
TERGE
Ugribugri, nem bánt ő senkit.
LÁZÁR
A mókust a farkánál fogva a szegre köti, a rókabőr fölé, s közben. Annem! Csak kifúrja a mogyorót, s megeszi a disznók elől a makkot. De közben ugribugri, s Fülöpnek nevezi magát!
CIPRIÁN
Hirtelen megfordul, s odakiált. Meghalt!!
LÁZÁR
Bamba örömmel. Fülöp meghalt?!
TIRI
Az Ige szerint csak.
LÁZÁR
Legyint. Tök ász, tormával.
VIKÁROS
Kopogtat az ajtón, de künn vár; majd másodszor is kopogtat.
TIRI
Lépik egyet az ajtó felé. Lehet, lehet!
VIKÁROS
Belép.
TIRI
No, ismét nem halunk meg.
VIKÁROS
Az ajtóból valamicskét előbbre jön, ott megáll; a színe penészes, maga majdnem nyomorult; egy pillantással megnézi a bentlévőket, s végül Cipriánon marad a szeme.
CIPRIÁN
Mi tetszik?
VIKÁROS
A szerzetes úrral óhajtok beszélni.
CIPRIÁN
Rendelkezik. Lázár, vigye ki a katonát a baksához. Álljanak ketten a munka mellé. Az öreg maradjon itt.
LÁZÁR
Tergéhez. Előre, honfi! Gyerünk!
Ketten kimennek.
CIPRIÁN
Vikároshoz. Tessék!
VIKÁROS
Nyújtja Ciprián felé a kezét, s úgy közeledik feléje. Itt a kezem, tisztelendő uram.
CIPRIÁN
Nem fog kezet. Ne fogdossuk egymás kezét, hanem mondja meg, amit óhajt.
VIKÁROS
Pillanatnyi ingerültségét legyőzi. A gőgre válaszul bot illenék. De én az értelem fegyverével óhajtok válaszolni.
CIPRIÁN
Dönt. Üljön le! Mutatja a katona ágyát.
VIKÁROS
Köszönöm. Leül, a botját keresztülfekteti az ágyon, lábtól.
TIRI
Közben a zsámolyszéket a kályha mellé vitte, s azon ülve fakanalat kezdett faragni. Aztán, akit ütnek, szóljon!
CIPRIÁN
Hát, tessék.
VIKÁROS
Ugye, uram: csodálkozik, hogy idejöttem?
CIPRIÁN
Igen, csodálkozom.
VIKÁROS
Ön istennel dicsekszik egész nap, de nem sok kegyesség van magában. A szerelmesekhez olyan, mint a virághoz a fagy…
CIPRIÁN
Belevág. S ön, mint a bogár, mely megeszi a levelet, és petét rak a virágra.
VIKÁROS
Folytatja. Az embereket tűzre veti, mint a száraz ágat; s aki pedig nem úgy gondolkozik, mint maga, az pokol fajzata. Igaz?
CIPRIÁN
A lelket nem égeti el a tűz, mert maga is láng. A pokol pedig üres szó, mert a maga tudása szerint nincs. Igaz?
VIKÁROS
Itt van. Itt a földön!
CIPRIÁN
Aki test szerint él, az bűnben él. Aki pedig bűnben él, annak valóban pokol a föld.
VIKÁROS
Kard. Minden szava, mint a kard. Mint a bolond kezében a kard.
CIPRIÁN
Az arkangyalok fegyvere a kard.
VIKÁROS
És maga arkangyal?
CIPRIÁN
A Szentlélek szavára nemcsak az anyaméh fogan, hanem a lélek is szülhet, arkangyalt.
VIKÁROS
Az elmebaj ködébe szállott, uram! Oda már nem követem.
CIPRIÁN
Hát akkor pihenjen egyet, a pocsolyában. Várok.
VIKÁROS
Gúnyosan. Röfögni szabad?
TIRI
Mi tejjel élünk, doktor úr!
CIPRIÁN
Mondtam, hogy várok.
VIKÁROS
Mit vár?
CIPRIÁN
Nyilván oka van annak, hogy fölkeresett. Ebben a szokatlan időben. Odaszól Tirinek. Hány óra van, Dorót bátya?
TIRI
Éjfél elmúlt, mert szólt a kuvik.
VIKÁROS
Igen, oka van. Oka és célja. El is mondom, ha leül. Keserűen elmosolyodik. Bocsánat! Ha megkérhetném, hogy leüljön.
CIPRIÁN
Szembe Vikárossal, a maga ágyára leül. Tessék, mondja el!
VIKÁROS
Azon kezdem, tisztelt uram, hogy eljöttem Gidróéktól. Tudja jól, hogy miképpen. Eljöttem, s mentem, mentem. Kóvályogtam egy darabig, mert hova mentem volna?! Aztán lefeküdtem egy bokor alá. Nem aludtam, uram! Nem aludtam a bokor alatt, hanem gondolkoztam. Azon gondolkoztam, amit én tudok; s azon, amit maga hisz.
TIRI
Nagyot sóhajt. Haj-jajj!
VIKÁROS
Megnézi az öreget.
CIPRIÁN
Tessék, hallgatom.
VIKÁROS
Folytatja. Gondolkoztam, s mindent a mérlegre tettem. De nagyon kezdtem fázni, és a hangyák is csíptek. A hangyák, tisztelt uram, a hangyák!
CIPRIÁN
Aztán?
VIKÁROS
Aztán eljöttem ide, hogy az igazságot a sors szájából kihúzzuk. Nem pogány módon gondolom én a sorsot, uram! Hanem az ön hite szerint. Vagyis abban a föltevésben, hogy isten teremtette a világot, és ő kormányozza, a maga bölcsessége és szándéka szerint. Hát én ezt az isteni szándékot nevezem, a jelen esetben, sorsnak. Elfogadja?
CIPRIÁN
Hitemmel nem ellenkezik.
VIKÁROS
Tehát elismeri, hogy ami a világban történik, isten szándéka szerint történik! Így van?
CIPRIÁN
Az ördög által, Isten szándéka szerint.
VIKÁROS
Megrázza a fejét, mintha hangya volna benne. Kicsit ez homályos, ha nem veszi zokon.
CIPRIÁN
A homály nem a szavakban van.
VIKÁROS
Gunyorosan. Sajnáljon meg hát, s magyarázza meg!
CIPRIÁN
Én az isteni lélek hitében élek, ön az értelmével hivalkodik. Tudnia kell tehát, amit hallott. Az én véleményemet pedig hallotta, mert ma este, a Gidró házánál, elmondottam.
VIKÁROS
Valami olyant mondott, hogy az isten megalkudott, amikor világot teremtett.
CIPRIÁN
Íme, néhány óra, s már megsántult a tudás! Mert én nem világot mondtam, hanem anyagot!
VIKÁROS
Hát anyag nélkül van világ, uram?!
CIPRIÁN
Kezdetben vala az Ige, és Isten vala az Ige. Tehát a világ, a maga szeplőtelen dicsőségében, maga az Isten.
VIKÁROS
De megalkudott, és anyagot teremtett.
CIPRIÁN
És az anyagba törvényt adott; s megengedte, hogy e törvény által az ördög működjék az anyagban. A törvény ideje azonban, vagyis az ördög munkája, véges. És eme véges idő alatt is a törvény csak eszköz arra, hogy a fa lánggá változzék, s az emberi test lélekké. Tehát eszköz arra, hogy az anyag megsemmisüljön.
VIKÁROS
Fa és emberi test, vagyis anyag és anyag között nincs különbség?
CIPRIÁN
Megmondtam azt is, hogy a megalkuvással együtt jár az igazságtalanság. Ennek folytán igazságtalan volt az Isten is, amikor a fának kevesebbet adott a lényéből, mint az embernek. Anyag és anyag között, a lélek értelme szerint, ez a különbség. A hit számára azonban csak állapota van az anyagnak. Mert a láng magasabb állapot, mint a fa; és a lángnál is magasabb állapot a fény; s a fénynél az emberi lélek, mely az anyagon már túljutott.
TIRI
Feláll, kevés vizet tölt a markába, s a homlokát meglocsolja.
VIKÁROS
Közben elgondolkozva. Értem…
CIPRIÁN
Tirihez. Mi az, bátya?
TIRI
Annyit szabdalja maga az Istent, hogy beléfájdult a fejem. Visszaül a helyére.
VIKÁROS
Jobb is volna, ha az embernél maradnánk.
CIPRIÁN
Maga kérdezett, én csak feleltem.
VIKÁROS
Ha már ennyire vagyunk, egy kérdést még szeretnék feltenni.
CIPRIÁN
Tessék.
VIKÁROS
Ön az embert, mint anyagot, általában emlegette. Úgy érthetem-e ezt, hogy a férfi és a nő teste között sincs különbség?
CIPRIÁN
Egyazon törvény, vagyis az ördög működik mind a kettőben.
VIKÁROS
De maga az asszonyi testet mégis jobban megveti!
CIPRIÁN
Nem a test különbsége miatt, hanem a lélek folytán, mely az emberi testben lakozik. Ugyanis nem Ádám esett a csábításnak áldozatul, mint ahogy Szent Pál is mondja, hanem Éva. Ennek folytán az isteni erőből több van a férfiú lelkében, mint a női lélekben.
TIRI
Erre én is a nyakamot teszem!
VIKÁROS
Én sem kívánom megcáfolni.
CIPRIÁN
Ezért van, hogy a férfiú a csillagokba vágyik a földről, mintha otthona az egekben volna; a nő pedig maga az anyaföld.
VIKÁROS
Egyik az ég, másik a föld.
CIPRIÁN
Úgy van.
VIKÁROS
Hát akkor, uram, mi meg tudunk egyezni. Mert a magáé lesz az ég, nekem pedig marad a föld. Helyes?
CIPRIÁN
Legyen az öné, tessék.
VIKÁROS
Köszönöm.
CIPRIÁN
Nagyon szívesen.
TIRI
Nem leszek jobbágy, doktor úr!
VIKÁROS
Tirihez, mellékesen. Nem efféle dologról van szó, öreg… Cipriánhoz. Hanem visszatérek a gondolathoz, amivel jöttem. Vagyis bízzuk a sorsra magunkat: döntsön a sors, hogy kettőnk közül kinek van igaza!
CIPRIÁN
Feszült figyelemmel, hogy tisztán lásson. Mire gondol?!
VIKÁROS
Uram! Ön azt mondta, hogy minden ezen a világon isten szándéka szerint történik. Én ezt sorsnak nevezem. Bízzuk hát isten szándékára, illetve a sorsra, hogy kettőnk közül kinek van igaza. Megegyeztünk abban, hogy magának jusson az ég, mely a férfiút jelképezi; tehát ön fiúra szavaz! Megegyeztünk abban is, hogy nekem marad a föld, mely a nőt jelképezi: tehát én leányra szavazok! Izgalmában feláll, tesz is néhány lépést, de olyan rossz állapotban van, hogy meg kell fognia az ágy fáját; s mivel jobbnak látszik, le is ül megint.
CIPRIÁN
Közben. De a célját, az egésznek a célját: azt nem értem!
VIKÁROS
Bocsánat… A szívére mutat. Nem akar húzni! A szív… Mint a csökönyös szamár…
CIPRIÁN
Szívbaja van?
VIKÁROS
Korbács kell neki: digitalis vagy adonis vernalis! Felemelt hangon, acsarogva. Orvosság, uram! Kuruzslás! Ahogy a gyógyfüves bába mondja! Adonis vernalis! Vagy a bába kedviért: sárga kökörcsin! S ha ez sem jó az ő meghízott lelkinek, akkor: kapor rózsa!…
CIPRIÁN
Hát nincs magánál afféle orvosság?
VIKÁROS
A szatyorban, ott maradt!
CIPRIÁN
Odaszól Tirinek. Dorót bátya! Hívja bé a katonát!
TIRI
Gyors, öreges buzgalommal kinyitja az ajtót, s nagyot kiált. Vitéz! Gyere bé gyorsan! Visszaül a helyére.
VIKÁROS
Mit akar maga?! Maga rideg arkangyal!
CIPRIÁN
Elküldjük a katonát, hogy hozza el az orvosságot.
VIKÁROS
Szinte hihetetlennek véli. Segíteni akar rajtam? Maga?!
CIPRIÁN
Igen.
VIKÁROS
De nekem nincs lelkem, uram!
CIPRIÁN
Csak a szíve rossz.
VIKÁROS
Akinek nincs lelke: az megdöglik, mint az állat. Ugye?! Megdöglik, s nincs tovább. Sem ezen a világon, sem a másvilágon. Igaz?!
CIPRIÁN
Csak a pokolban.
VIKÁROS
De ha nincs lelke?!
CIPRIÁN
Majd az ördög megkeresi.
TERGE
Belép. Tessék, szerzetes úr!
CIPRIÁN
Menj el gyorsan Gidróékhoz, s hozd el a doktor úrnak az orvosságot.
VIKÁROS
Digitalis vagy adonis vernalis!
CIPRIÁN
Nem felejted el?
TERGE
Digitálisz vagy adónisz vernálisz.
VIKÁROS
Ne hozd el! Jöjjön Linka maga, a gyógyásznő! A szatyorral, rögtön!
CIPRIÁN
A gyógyásznő most nem jöhet.
VIKÁROS
Beteg vagyok! Jöjjön!
CIPRIÁN
Vajúdó asszony mellett van: nem jöhet.
VIKÁROS
Felüti a fejét. Anka?!
CIPRIÁN
Igen.
VIKÁROS
A sors, uram! A sors!
CIPRIÁN
Tergéhez. Eredj gyorsan!
TIRI
Mióta behívta a katonát, nem ült le; s most, hogy indulna a katona, rögtön. Hé, állj meg! Kérdezd meg azt is, hogy megszületett-e már a gyermek. S ha igen: fiú lett vagy leány?
VIKÁROS
Felugrik. Úgy van! Beszéljen… Liheg, megakad.
CIPRIÁN
Tergéhez. Még itt vagy?!
TERGE
Gyorsan kimegy.
VIKÁROS
Levegőhöz jut. Beszéljen a sors! Döntsön… Köhög, visszaereszkedik az ágyra.
CIPRIÁN
Feláll, gyanakodva nézi Vikárost. A sors?!… Tirihez. Mit zavarog ez! Maga érti?!
TIRI
Hát nem hallotta: ha Ankának fia lesz, akkor maga győz, mert a fiú az eget jelenti; ha pedig leánykája lesz, akkor a doktor úr győz, mert a leány a földet jelenti.
VIKÁROS
Úgy van!
CIPRIÁN
A gyanú belécsap: felizzik. Csapda?!
VIKÁROS
Megegyeztünk, uram!
CIPRIÁN
Tudta, hogy Anka úgy van?
VIKÁROS
Tudtam.
CIPRIÁN
A kilencedik hónapban, azt is?
VIKÁROS
Azt is.
CIPRIÁN
Meg is vizsgálta?
VIKÁROS
Meg.
CIPRIÁN
Sétálni kezd: arra gondol, hogy csapdába ejtették csakugyan.
VIKÁROS
Mire gondol? Mondja ki!
CIPRIÁN
Csak tudni akartam, amit kérdeztem.
VIKÁROS
Egyebet nem?
CIPRIÁN
Nem.
VIKÁROS
Nem igaz! Ismét feláll. Mert én keresztüllátok a bőrén, tisztelendő uram! S ott benn gyanúsítás van ellenem! Azzal gyanúsít engem, hogy én már tudtam: amikor idejöttem, akkor már tudtam, hogy mire kell tenni a kártyát! Vagyis megvizsgáltam a várandós anyát, és annak alapján már tudtam, hogy leány fog születni! Tudtam: s azért tettem lányra a magam igazát! Hát nem!! Nehezen bírja már a szót. Nem tudtam, és nem tudom! De én ezt a sártekét, mint az emberi lét egyetlen hazáját, még akkor is vállalom, ha fiú lesz! És a lelket… a lelket akkor is tagadom! Zihálva visszarogy az ágyra.
TIRI
Tagadja-tagadja; de jobban tenné, ha az egészségire ügyelne inkább.
VIKÁROS
Ne féljen: nem halok a nyakára!
TIRI
Egy nyakra egy halál elég is.
CIPRIÁN
Séta közben. Valóban, gyanakodtam. Azzal gyanúsítottam, hogy bízik a tudományában. Megáll, és Vikárosra néz. Engedelmet kérek.
VIKÁROS
Nincs engedelem! Bízom a tudományomban!
CIPRIÁN
Amelyik lányt mond!?
VIKÁROS
Nem! A tudomány csak magzatot mond. Én vagyok, aki a földön állva hiszek abban, hogy leány fog születni. Gúnyosan. Az egek fia nem hiszi talán, hogy fiú lesz, aki vágyik a csillagokba?!
CIPRIÁN
Törvény dolga, hogy valakinek fia lesz-e vagy lánya. A hit a törvény felett van.
VIKÁROS
Mi a törvény?
CIPRIÁN
Mondtam: mindaz, ami az anyagban megnyilatkozik.
VIKÁROS
Tehát a lélek is!
CIPRIÁN
Amíg testben van, a lélek is törvény alatt áll. De mivel isteni eredetű, küzd a törvény ellen. Vannak, akik gyötrelmek között bár, de hittel állják a küzdelmet.
VIKÁROS
Például maga!?
CIPRIÁN
Élesen megnézi Vikárost, de nem felel neki, hanem folytatja. Vannak, akik kegyelemben diadalt aratnak, mint a szentek. És vannak, akik bűneik mocsarában elvesztik a csatát. Rámutat Vikárosra. Például maga!
VIKÁROS
Bűneim mocsarában?!
CIPRIÁN
Igen.
VIKÁROS
Hát mik az én bűneim?
CIPRIÁN
Amit gondol, hirdet és tesz! Mert mindezekkel ellene szól a léleknek!
VIKÁROS
Nem igaz! Nem ellene szólok, hanem tagadom! Mert az embernek csupán szervezete van, mint az állatnak. De lelke nincs! És ha nincs, akkor bűnöm az, hogy a valóság mellett szólok, s nem ellene?!
CIPRIÁN
Kissé oldalról nézi Vikárost, megvetéssel. Még Júdás sem árulta el a lelket. Hanem csak az emberfiát: a testet. De az árulás bűne mégis a hóhéra lett neki.
VIKÁROS
De én nem a maga Krisztusát árulom! Hanem embereket gyógyítok!
CIPRIÁN
Vak ne vezessen világtalant, mert mind a kettő gödörbe esik.
VIKÁROS
Egyszerre meglazul. Gödörbe?… Kényszeredetten, keserűen nevet. Gödörbe… Abban vagyunk, az igaz…
CIPRIÁN
Kinek-kinek: ami dukál.
VIKÁROS
Jóformán nem is tudta már felfogni a szót, mert az agya vértelen. Abban vagyunk: gödörben… Az egész világ gödörben van… Hirtelen ismét fellobban. De maga is! Megragadja a botját, feláll, és rámutat a bottal az öregre. Ő is!… Ingatagon hadonászik. Mindenki!…
CIPRIÁN
Más a gödör, s más a siralom völgye.
VIKÁROS
Nem siralom völgye! Gödörben élünk! Maga is, én is! Zihál, nehezen bírja már. Maga különösen, mert bolond! Nem okos bolond, hanem ostoba bolond!… Hát van magának esze?!… Nincs esze annak, aki eljön a kolostorból ide… A kényelemből a munkába! A békességből a bajba! A szelíd gyertyafényből ebbe a vadvilágba!… Buta!… Agyon kell ütni az ilyen!… Hörgésbe fullad, és lezuhan az ágyra.
TIRI
Odarohan. Doktor úr!
VIKÁROS
A kezét-lábát kínjában dobálja, s nyögve, nehezen mondja. Digitalis! Adonis… vernalis…
CIPRIÁN
Tirihez. Vizet adjon neki!
TIRI
Siet vízért.
VIKÁROS
Egyet-egyet hördül, a keze és a lába néha megrándul.
TIRI
A hordóból vizet enged egy bögrébe. Uram-uram, küldj neki egy leánykát!
A szó végire Gidró és Terge belépnek. A Gidró kezében egy égő viharlámpás. Ahogy belépnek, szél is lebben át a szobán, künn a csillagok és a hold kezdenek elborulni.
GIDRÓ
Adjon Isten! A köszönést nem fogadja senki.
CIPRIÁN
Rögtön. Itt van az orvosság?
TERGE
Itt van, itt. Szó közben kivesz a zsebéből egy kis üveget, és mutatja.
TIRI
Gidróhoz. Megszületett a gyermek?
GIDRÓ
Meg.
CIPRIÁN
Rászól az öregre, nyersen. Ne bábáskodjék, hanem adja bé az orvosságot!
TIRI
Gyorsan elveszi Tergétől az üveget. Az egészet, tisztelendő úr?
CIPRIÁN
Nem tudom.
GIDRÓ
Kinek kell itt orvosság?
CIPRIÁN
A katona nem mondta?!
TERGE
Mondtam, hogy kell. De aztán tovább a gyermekről beszéltünk.
CIPRIÁN
A hüvelykjével hátrafelé int: az ágyra, ahol Vikáros fekszik. Annak. Ott az ágyon.
GIDRÓ
Nyújtott nyakkal odales. A doktor?
CIPRIÁN
Az.
GIDRÓ
Azt hittem, csak alszik.
TIRI
Nagyon rosszul lett.
GIDRÓ
Gyorsan leteszi a lámpást a kályha mellé a földre, s nagy készséggel, sietve cselekszik. Adja ide azt az üvegecskét!
TIRI
Itt van: fogja! Odaadja.
GIDRÓ
Mi van benne?
TIRI
Valami burján lelke.
TERGE
Adónisz vernálisz.
GIDRÓ
Közben már kidugta az üveget, az ujját rátette a nyílásra, és a folyadékot az ujjára döntötte: most az ujját megnyalintja, de rögtön köp.
TIRI
Olyan rossz?
GIDRÓ
Mint az epe!
CIPRIÁN
Talán a vízbe, néhány cseppet.
TIRI
Tartja a bögrét.
GIDRÓ
Csepegteti az orvosságot.
TIRI
Számolja a cseppeket. Egy, kettő, három-négy, öt-hat, hét. Elég lesz!
GIDRÓ
Bedugja az üveget, és odanyújtja a katonának. Fogd meg!
TERGE
Fogom, fogom. Elveszi az üveget: s a félig kinyújtott kezében, állandóan készenlétben tartja.
GIDRÓ
Tirihez. No, gyorsan! Maga emelje fel a fejét, majd én megitatom. Közben elveszi a bögrét az öregtől.
TIRI
Úgy, úgy. Elöl megy, gyors buzgalommal.
GIDRÓ
Az öreg sarkában van. Csak ügyesen! Félig felülve!
TIRI
Emeli a Vikáros fejét, de aztán döbbenten megáll: a fejet visszaengedi, és leesett állal Gidróra mered.
GIDRÓ
Közelebb hajol Vikároshoz, és megnézi, aztán feláll, és lehajtott fejjel mondja. Ennek már nem kell orvosság.
Csend.
TERGE
Lassan a zsebébe csúsztatja az orvosságos üveget.
CIPRIÁN
Leül a maga ágyára, a túlsó sarokba, s a tenyerébe hajtja az arcát.
GIDRÓ
Halk léptekkel az ajtó felé megy, az ajtót megnyitja, és a bögréből a ház elé önti a vizet. A bögrét visszateszi a helyére, s felveszi a lámpást. A lámpással visszamegy az ágyhoz, rávilágít Vikárosra, s utána mondja Tirinek. Le lehet takarni.
TIRI
A pokróccal, ami lábtól van az ágyon, kezdi letakarni Vikárost. Amikor derékig letakarja, a botot keresztülfekteti a halott lábánál, s akkor mondja Gidrónak, aki mellette áll, csendes szóval. Úgy, hát megszületett a gyermek…
GIDRÓ
Meg, egy.
TIRI
Már éppen a Vikáros arcát takarná le, de akkor a pokróc felemelve marad a kezében. A lámpát, tartsa csak ide!
GIDRÓ
Mi van?
TIRI
Azt hiszem, hangya. Az arcán, nem egy.
GIDRÓ
Közel tartja a lámpát, s nézi. Csakugyan! Alulról jönnek, s futnak!
TIRI
A zsebiből jönnek, úgy figyelem.
GIDRÓ
Akkor ott van valami, a zsebben. Nézze csak meg!
TIRI
Nézi, s kivesz a zsebből egy szelet sajtot. Ezen vannak, ezen a sajton. Nézzen oda, mennyi van! Hát én ezt kidobom, ezt a sajtot!
GIDRÓ
Az nem lesz jó. Mert ha kidobja a sajtot, akkor a hangyák ott fogják keresni a holttesten. Hanem tegye melléje, a feje mellé: s amikor aztán mind rágyűlnek a hangyák, akkor a sajtot velük együtt kidobjuk.
TIRI
Okosan mondja. Odateszi a sajtot.
GIDRÓ
Úgy.
TIRI
Letakarja egészen Vikárost. No, többet ez sem vándorol.
GIDRÓ
Ez már nem.
TIRI
S a gyermek, könnyen lett meg?
GIDRÓ
A gyermek? Hirtelen abbahagyja, mert erről jut eszébe: s odaszól Tergének. Fiam, elfutnál haza?
TERGE
Nagyon szívesen.
GIDRÓ
Hát akkor vedd ezt a lámpát, s nézd meg, hogy mi lett. S aztán siess vissza.
TERGE
Közben átvette a lámpát. Meglesz. Elsiet.
GIDRÓ
Folytatja, Tirihez. Könnyen lett meg. Már ahhozléve, hogy az anyja is csak egy zsenge. Közben leült a letakart ágyszélére. Mikor jött ide, ez a bolyongós doktor?
TIRI
Úgy éjféli időben. Addig egy bokor alatt feküdt, azt mondta. De ott nagyon csípték a hangyák, s idejött.
GIDRÓ
Ha nem csípik vala, tán most is élne.
TIRI
Az óra ki van számítva, úgy gondolom.
GIDRÓ
Meglehet.
TIRI
Lám, a gyermek is most született meg!
GIDRÓ
Most, az egyik.
TIRI
Ne beszéljen! Hát kettő lesz, ikerben?!
GIDRÓ
Azt mondja a gyógyásznő.
TIRI
S ez mi, amelyik már megvan?
GIDRÓ
Ez fiú!
TIRI
Hát akkor, azért halt meg a doktor…
GIDRÓ
Fiú, de még milyen!
TIRI
Cipriánhoz lép. Tisztelendő úr!
CIPRIÁN
Nem emeli fel a fejét. Tessék.
TIRI
Hozsánna magának! Nem hallja, hogy fiú a fiú?!
CIPRIÁN
Erre már felemeli a fejét. Micsoda fiú?!
TIRI
Hát az újszülött! Maga győzött: nem érti?!
CIPRIÁN
Ne kuvikoljon!
TIRI
Térjen észhez, ember: Fülöpnek fia lett!
CIPRIÁN
Feláll, s keményen. Nem ismerek semmiféle Fülöpöt!
GIDRÓ
Pedig azért jöttem, tisztelendő öcsém, hogy ezt megmondjam.
CIPRIÁN
A bűn győzelme nem tartozik reám. Én Isten katonája vagyok!
GIDRÓ
A katonák is leteszik a halott mellett a fegyvert, uram!
CIPRIÁN
Itt nincs halott!
GIDRÓ
Rámutat az ágyra. Hát ez mi?
CIPRIÁN
Az anyag változása.
TIRI
Félig felemeli a két kezét, a két markát összefogja: s a kezeit úgy lóbálja. Így megy a kályha felé, közben mondja, s majd leül. Egy kicsi irgalom… Ha volna!… Csak egy kicsi…
CIPRIÁN
Isten baglya! Ne huhogjon!
GIDRÓ
Én is azt mondom, tisztelendő uram, hogy olvadjunk irgalomba, s öltözzünk szeretetbe!
CIPRIÁN
A szeretetet viaszba írják. A viasz pedig puha, mint a parázna párnája. Dobd az ördög rongyai közé! És járd az igazság útját, mert különben a szeretet viaszába ragadsz, mint Péter. Aki ugyancsak szerette Krisztust, de mégis háromszor árulta el őt!
GIDRÓ
Ember volt.
CIPRIÁN
Azért nem kell ember a földre!
GIDRÓ
Hát mi kell?
CIPRIÁN
Lélek, ami a törvény felett van!
GIDRÓ
Hát nem csodálom, hogy otthagyta maga a kolostort. Mert ott is emberek vannak: s emberek között pedig csak embernek van helye. Maga azonban a tűz és a láng, mely az egyházat is felégetné, s hamuval szórná bé a templomok helyét.
CIPRIÁN
Istennek gondja van az ő lelkére, amellyel uralkodik a világ felett. Mert amikor a bűn mocsarát isszák az emberek, és a törvény álorcája mögött rohadni kezd az egyház, akkor elküld valakit, hogy a törvény fölé emelje a hitet!
GIDRÓ
Maga az, akit elküldött?
CIPRIÁN
Én.
GIDRÓ
Feláll, rámutat a halottra, s a szava már kemény. Vigyázzon, mert ez a doktor is kicsapott az emberség medréből, és vakon vetemedett neki a sorsnak. Most pedig itt fekszik a pokróc alatt!
CIPRIÁN
Test szerint élt: halál a sorsa.
GIDRÓ
És aki lélek szerint él?
CIPRIÁN
Annak örök élete van.
GIDRÓ
Hol?
CIPRIÁN
A hit fényességében.
GIDRÓ
Vaknak nincs fényesség!
CIPRIÁN
Isten az én bírám!
GIDRÓ
Lesz!
CIPRIÁN
Maga nem!
GIDRÓ
Én nem is, de aki holtan fekszik.
CIPRIÁN
Az nem az én bírám! Önmagának volt a hóhéra.
GIDRÓ
Megütődik. Önmagának?!
TIRI
Sorsot játszott, no.
GIDRÓ
Nem értem.
TIRI
Feláll, Gidró felé indul, s úgy magyaráz. Hát hogyne értené! Tudja, hogy ezek egyebet nem tettek, csak viaskodtak. Egyik a test, másik a lélek. Csak a test, csak a lélek. Ez így ment. Aztán, végül is, azt mondta a doktor úr, hogy döntsön a sors. Vagyis: ha leány születik, akkor a test győz; ha pedig fiú születik, akkor a lélek győz. Nohát!
GIDRÓ
Értem, értem.
TIRI
S maga azt mondja, hogy fiú született. Rámutat a halottra. Ott az eredmény! Visszamegy a helyére.
Csend.
CIPRIÁN
A Tiri szavai alatt ismét leült az ágyra, és a tenyerébe hajtotta az arcát.
GIDRÓ
Tisztelendő öcsém!
CIPRIÁN
Nem emeli fel a fejét. Tessék.
GIDRÓ
Fogadjon el tőlem egy tanácsot.
CIPRIÁN
Krisztus is feljajdult, amikor ostorozták…
GIDRÓ
Elfogad egy tanácsot?
CIPRIÁN
Mindenki a hitemet marja…
GIDRÓ
Hát, ha elfogadja, ha nem: én megmondom. Megmondom, de utoljára, hogy ne vágja kettőbe a világot. Se magában, se másban. Mert a test és a lélek együtt teszik az embert. Nő és férfiú együtt alkotja az emberiséget; s az ég és a föld a világot. Aki nem így cselekszik, félúton jár, és a szorosságban megbűnhődik. Lám, a doktor a félútról már a halálba hullott, s magára is rászakadhat könnyen az ég.
CIPRIÁN
Mint a sátáné, sima a szó.
Abban a pillanatban Terge és Fülöp belép, Terge a lámpással a kezében. Szél fut végig a szobán.
FÜLÖP
Az arca örömtől sugárzik. Adjon Isten!
CIPRIÁN
Felugrik. Ki ez?! Kicsoda?!
GIDRÓ
Mohó vággyal. Megszületett a másik is?
FÜLÖP
Megszületett. Azért jöttem.
GIDRÓ
Fiú?
FÜLÖP
Leányka.
TIRI
Rebbenő karokkal feláll. Áldjuk az Urat: kerek lett a világ!
CIPRIÁN
Acsarogva. Ki ez?! Azt kérdeztem!!
FÜLÖP
Bátyám…
CIPRIÁN
Belevág. Nem vagyok senkinek bátyja! Ki maga?!
FÜLÖP
Fülöp, a testvére.
CIPRIÁN
Az én testvérem az, aki Isten akaratát cselekszi! S nem az, aki a lelkembe harap, mint a pokol kutyája!
FÜLÖP
Fenyegetőn. Még eddig szépen szóltam, mennyei farkas!
GIDRÓ
Csitítva. Úgy is kell, fiam.
CIPRIÁN
S még ugat és harap! Kutya!
FÜLÖP
Elég legyen, bátyám! Temérdek baj van úgyis, ebben a fortyogó világban! Kell hát a gyermek, aki a bajból és a szenvedésből kivezesse majd az embereket!
CIPRIÁN
Már mint a tébolyult. Ne lopd ide a kölykeidet, kutya!
FÜLÖP
Ökölbe szorul a keze. Hát én úgy agyonvágom most, hogy kalimpálva megy ki belőle a lélek!
TERGE
Ciprián és Fülöp közé ugrik.
GIDRÓ
Menjetek ki! Kifelé tuszkolja Fülöpöt és Tergét, s maga is megy velük, ahogy tuszkolja őket.
CIPRIÁN
Közben felragadja az ágyról a botot, s azzal hadonászik. Én váglak agyon, te pokol kutyája! Te egek fattya!
Fülöp, Terge és Gidró már künn vannak. Az ajtó kissé nyitva marad: a lámpás világa beszűrődik azon, és befúj a szél.
TIRI
A kályha mellett áll, várakozva nézi Cipriánt.
CIPRIÁN
Zihál és fúj, a botot visszaveti az ágyra. Maga is menjen ki!
TIRI
Hát én mit vétettem?!
CIPRIÁN
Menjen ki!!
TIRI
Nem vétettem én semmit.
CIPRIÁN
Rekedten, már szinte könyörögve. Egyedül akarok maradni… Imádkozni akarok!
TIRI
Az más. Kimegy, az ajtó kicsit nyitva marad.
CIPRIÁN
Megrokkanva odamegy az ágyához, a polcról leveszi a bibliát, és megkeresi benne a szöveget, a szél egyre erősödik, mozgatja a két ablakocska szárnyát és a lámpát, miközben olvassa a szöveget. „Látván pedig Jézus a sereget, fölmene a hegyre, és miután leült, hozzá járultak az ő tanítványai. Ő pedig megnyitván száját, tanítá őket, mondván:
Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok a szelídek, mert ők bírják a földet. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.
Boldogok vagytok, midőn szidalmaznak és üldöznek titeket. Örüljetek és vigadjatok, mert a ti jutalmatok bőséges leszen a mennyek országában. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen a város. Sem gyertyát nem gyújtanak, hogy a véka alá tegyék; hanem, hogy világítson mindazoknak, akik a házban vannak…”
Abban a pillanatban a szél kifújja a lámpából a lángot, és a szoba sötétségbe borul. Ciprián elnémul. Néhány pillanatig csend van. Aztán, feltör Cipriánból a zokogás.
GIDRÓ
A lámpással a kezében, belép. A sarkában utána jön Tiri. Fülöp és Terge künn marad. Lassan előrejön Cipriánhoz, aki a lámpás fényében egyre jobban látszik, amint ágyra borulva, a takarót és a bibliát markolászva, szinte nyögve zokog.
TIRI
Megindultan. Mit csinál?
GIDRÓ
A Ciprián feje fölött a lámpással. Zokogva sír.
TIRI
Rászakadt az ég.
GIDRÓ
Elveszi a Ciprián feje fölül a lámpást. Megmondtam, hogy testükben pusztulnak el azok, akik a lelket kitagadják belőlünk. És lélekben romlanak össze, akik a testet ebeknek vetik.
TIRI
De most nem lesz világ vége, mégis?!
GIDRÓ
Miért lenne!
TIRI
Hát, ha már ez is így sír!
GIDRÓ
Istennel kérkedett; s mint a cserép, a lélek törött össze benne. Hogy meglegyen a rend, amely uralkodik a földön.
TIRI
Hát akkor, akkor még jobban fogjuk áldani az Urat!
GIDRÓ
Igen; és bétöltjük reménységgel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég.
Függöny
A hivatkozás helye
Világi zsoltár címmel említik először a Gách Marianne-nal készült beszélgetésben (Film Színház Muzsika 1957. október 4., 21. szám). Mint Tamási mondta: a fakitermelők között játszódó darab a Néphadsereg Színházának kérésére íródik, s úgy ígérte, hogy 1957 novemberére elkészül. S remélte: 1958 januárjában vagy februárjában már premiert élhet. A Vígszínházzal egyezségre nem jutott, amint a Madách Színházzal sem, ahová továbbküldte a darabot. 1959. január 22-i levelében Both Béla, a színház igazgatója megköszönte a művet, s mint írja: „a két ellentétes nézet egymáshoz közelebbhozásának szándéka szépen, kedves humorral valósul meg benne…” De nem lenne sikere, mert a direktor szerint: kevés a cselekmény, továbbá a test és lélek, „amit te össze akarsz boronálni”, „így sose vált el egymástól”. Kifogásolja továbbá: fiktív a kiindulópont, fiktív a megoldás, s „képletek szélmalomharca” folyik. Jellegzetes pszichológiai s a polgári beszélgető színház szemléletét tükröző gondolkodást takar ez az elutasítás. Anélkül hogy minősítenénk a Hegyi patak-ot, utalnunk kell Szabó Zoltánnak a Hullámzó vőlegény előadásáról és éppen Both Béla rendezéséről szóló elmarasztaló szavaira. Korábbról pedig Németh László Tamási-tanulmányára: a magyar színházi világ képtelen a költői népi misztériumjáték dramaturgiáját megérteni és színházzá emelni, mert merőben új gondolkodást igényelne.
A dráma az Akaratos népség második kötetében jelent meg először (Szépirodalmi Kiadó, 1962.), s az író sosem láthatta színjátékát. Az ősbemutató a Tamási-sorozat keretében Sepsiszentgyörgyön, 1977. május 27-én volt. Az előadás rendezője Tompa Miklós és Seprődi Kiss Attila. Díszlet és jelmez: Völgyesi András, zene: Horváth Károly. A szereposztás: Gidró – Király József, Ciprián – Kuti István, Vikáros – Kőmives Mihály, Anka – Daróczi Zsuzsa, Fülöp – Szabó Lajos, Lázár – Győry András, Tiri Dorót – Dobos Imre, Linka – Molnár Gizella, Márika néni – Bokor Ilona, Terge – Szabó Zoltán.
A Hét 1977. június 26-i számában Halász Anna méltatta az előadást: „…egyszerű szerelmi történetet látunk, amely eszmei viták keretéül szolgál. Az író bizonyos patriarchális harmóniában keresi a megoldást, nem megy el a tragikus sarkításig, s a drámai vonalvezetés során mindvégig megőrzi azt a biztató, megnyugtató hangulati egyensúlyt, amely szerencsés kibontakozást ígért, akárcsak a népszínmű Szigligetiig visszavezethető vonulatában.” Majd így összegzi a látottakat: „A valóság s a népmese határán lebeg könnyedén s finoman az előadás. Stílusos ez így, szelíd kedéllyel – bármennyit kiabálnak is a vitázó felek –, ám egy jelképesebb elgondolás talán érzelmileg-indulatilag izgalmasabbá, végzetesebbé sarkíthatta volna ezt az álorcás moralitást.”
A bukaresti Előre névtelen cikkírója (feltételezhetően Szőcs István) így értelmezi a darabot: „Ciprián, erdei munkás, rendjéből kiszakadt szerzetes nemcsak vallásos meggyőződése során jut el oda, hogy minden testiséget az ördög kelepcéjének tartson, és az élet folytatását a bűn folytatásának fogja fel; e félelmetes és sivár tanítások nála a lelki-szellemi terror eszközei, amelyekkel környezetének tagjait hatalmában akarja tartani; talán még világosabb ez Vikáros „vándor doktor” és sarlatán filozófus példájából: az ő nagyhangú gátlástalansága és „embertenyésztési szólamai” mögött ugyancsak egy önző törpe zsarnok búvik meg, s a testiség teljes felszabadításának prófétája megalázó lelki rabságban tartja élettársát. Bármily ellentétes világnézetet hirdessenek is, a két jelképes érvényű típus azt szemlélteti, hogy e dogmatikus gondolkodások vagy életvitelek apostolai végeredményben nem tesznek mást, mint önmagukat valósítják meg mások megalázása és elvakítása árán, s hogy az érzelmi és gondolkodásbeli önzés ugyanolyan kegyetlen dolog, mint az anyagi, s ennélfogva azok, akik lelkileg és érzelmileg zsákmányolják ki, saját önző becsvágyuktól hajtva, környezetüket, semmivel sem erkölcsösebbek azoknál, akik anyagilag zsákmányolnak ki másokat.” A rendezésről szólva úgy látja, hogy Tompa Miklós „konzseniális színpadi meglátásokkal és rendezői szerepértelmezésekkel” bontotta ki Tamási darabját, s jó munkatársra lelt Seprődi Kiss Attilában. S dicséri a szereplőket; Király József, Győry András, Dobos Imre mellett Kuti Istvánról azt írja: „mintha nem is Tamási, hanem Dosztojevszkij rajzolta volna meg figuráját…” (1977. júl. 7.)
Az előadással a sepsiszentgyörgyi együttes 1977 novemberében a veszprémi Petőfi Színház vendégeként hazánkban is szerepelt, s Tamási játékát bemutatták Várpalotán, Ajkán, Tapolcán és Veszprémben is.