Ördögölő Józsiás*

Mesejáték három felvonásban
1952


Szereplő személyek
LÁMSZA, Tündérország öreg királya
JÁZMINA, tündérkirálylány, a Lámsza leánya
KÁMZSA, égi mester a királyi udvarban
FANFARUS, hopmester a királyi udvarban
DILLÓ, tündér, a Jázmina udvarhölgye, s majd a tündérek főnöke
IDILLÓ, első tündér, s majd Jázmina udvarhölgye
JÓZSIÁS, a Jázmina kérője, majd király Tündérországban
VILLIKÓ, a Józsiás embere, majd ügymester a királyi udvarban
KÜSZKÜPÜ, a Józsiás embere, majd országnagy Tündérországban
BORICZA, a Józsiás embere, majd honosult tündérlány
BABURA, a Jázmina kérője, Bablónia királya
MURMOG, a Jázmina kérője, Bagaria örököse
BAKSZÉN, a Jázmina kérője, ördögök hercege, majd kancellár Tündérországban
MORDIÁS, az ördög vitézek főnöke
ROPOGÁN, pokolmester és ördög mágus
DURMONYÁS, ördög, udvari ülőmester
CZINCZÁR, ördög, udvari borbély
DUDARÓ, ördög, palotaőr
BAMBUCZ, ördög, az ördög vitézek mintája
MATUZSA, a tündérhoni vének tanácsának feje
KASZIBA, tündérhoni öreg ember
ZÁPOR, tündérhoni férfiú
Tündérhoni nép. Tündérek kórusa. Ördög vitézek. Babura kísérete Bablóniából. Murmog kísérete Bagariából. Józsiás kísérete Borókiából. Bakszén kísérete a Pokolból. Két ördögőr. Legények a Józsiás kíséretéből. Leányok a Józsiás kíséretéből. Egyik a bablóniai emberek közül. Másik a bagariai emberek közül. Trombitások. Ördög dobos. Két bummogó ördög. Tündérhoni dobos.

 

Első felvonás

Színhely: Tündérország királyának udvari kertje.

Idő: pirkadó gyönyörű hajnal, nyári napéjegyenlőség napján.

A szín tere hátrafelé nyitott. Ebben a nyitott térben a királyi udvar tündéri kertje látszik. Középen, a szín háttere gyanánt, ott áll egy magas sziklafészek. Ebben tanyáznak a tündérek. Valóságos sziklavár ez, melyet maga a természet alkotott. Olyan hatást tesz, mintha húsz-harminc méter magas is volna. Az egész sziklakastélyt buja növényzet futja be, a szikla oldalain kúszva. A növényzetnek nagy levelei vannak, és óriási, változatos virágai, melyek színes harangocskák módjára csüngenek. A szikla teteje alatt nagy, négyszögű barlangocska látszik, melyben egy ember kényelmesen tanyázhatik. Ennek a barlangocskának kis terasza is van, honnét sziklalépcsők vezetnek kétoldalt le a kert földjére. Természetesen nem meredeken vezetnek lefelé, hanem oldalosan, egymástól mindjobban távolodva. A két lépcsősor útjának táján is vannak a sziklában barlangocskák. Ezekből jól ki lehet a lépcső fokaira lépni, s onnét lejönni a kert földjére.

A sziklavár tetején, ott egy kicsi fa áll virágba borulva. Kétoldalt, lent a sziklavár aljában, utacska vezet, mely a sziklavár háta mögé kanyarodva eltűnik; elöl pedig, a sziklakastély előtt, egybefut. Mind a két utat óriási virágok szegélyezik. Eme utacskák fölött, vagyis a sziklavár két oldalánál, a messzeségbe nyílik a látás, hol tündéri fényben paradicsomi tájak lengenek.

A sziklavár előtt, hol az utacskák egybefutnak, teraszos tér van, melynek a hátsó középső részén, hátát majdnem a sziklavárnak vetve, nagy királyi kőszék áll. Ezt a kőszéket is a természet alkotta. Egészen csupasz, növény vagy virágok nem futották be. Előtte, úgy három méterre, kisebb kőszék áll, melynek oldalát és karjait azonban befutották a rózsák. A kővár mögött megszólal egy kürt. Csak néhány másodpercig szól. Hangja a felvirradó nagy napnak szól: ébresztés és köszöntés egyaránt.

Fölmegy a függöny.

Halkan, mint az égi muzsika, zene kezdődik, mely a kürt elhangzott dallamát pillangózza körül. Lassan erősödik a zene. Olyan lesz, mint egy ujjongó tündéri himnusz; mintha meg akarná bűvölni az elérkezett napot, hogy gyönyörű legyen, hozzon jó gyümölcsöt, és örömben múljék el.

Közben pirkad; majd lassan nyílik a nap.

Mihelyt megszólal a zene, a sziklavár barlangocskáiból kezdenek előtűnni a tündérek, és a kőlépcsőkön megindulnak lefelé a földre. Először az első barlangocskákból jönnek elő, s utána sorjában a többiből. Amelyik fent a sziklavár homlokán van, az a barlangocska még csendes. Amelyik tőle jobbra esik, a lépcsők tetején, abból Dilló tündér jön elő; a bal barlangocskából pedig Idilló tündér.

A tündérek mind hosszú, fehér ruhában vannak. Fehér ruhájukon zöld szalagból övet viselnek. Dilló és Idilló zöld gyöngyöt is a nyakon. Amint földre érkeznek a kőlépcsőkön, lent sorjában félkoszorúban állnak, szembe a sziklavárral. A koszorú közepén külön áll, egymás mellett, Dilló és Idilló. Dilló láthatólag a sziklavár homlokára figyel, Idilló pedig a tündérekre, kik között ő most a fő.

A zene halkul.

Ismét felhangzik a kürtszó, mint először; de most nem egy kürt szól, hanem kettő.

 

JÁZMINA

A barlangocskából, mely fent áll a sziklavár homlokán, előjön; a rózsák között, a barlang előtti kis teraszon megjelenik. Aranygyöngy van a nyakán, a derekán aranyszalag és a lábán aranycipellő. Jó reggelt, gyöngyvirág gyöngyei!

DILLÓ

Széttárt karokkal meghajlik. Jó reggelt, legszebb virágunk, Jázmina!

TÜNDÉREK

Vidáman meghajolnak. Köszöntünk, királyunk leánya!

JÁZMINA

Az égre néz, és körül a világba. Ó, nagy és titokzatos nap!… Íme, eljöttél… Vajon mit rejtegetsz fényed mélyén, és mire nyitottad tündöklő reggeledet?… Megindul lefelé a lépcsőn.

TÜNDÉREK

Az Idilló intésére éneklik; a zene az énekhez csak pillangózva szól.

 

    Fölkelt a nap boldogságra,
    Királyunknak szép leánya!
    Tündérország legszebb gyöngye,
    Mind a népnek jó reménye.
     
    Hozzon e nap szép kérőket,
    Hű szivedért esengőket.
    Ki megtetszik, tartsd magadnak,
    Öröme lesz így napodnak.

 

DILLÓ

Az ének alatt elejébe megy Jázminának, kit a lépcsők aljában csókkal üdvözöl. Mire ketten a tündérekhez érkeznek, éppen vége az éneknek és az énekkel együtt a zenének is.

JÁZMINA

Ha nem tudnám, hogy a tündéreim vagytok, igazán azt hittem volna, hogy hajnali madarak énekelnek. Köszönöm a szép éneket.

TÜNDÉREK

Meghajtják magukat.

IDILLÓ

Szívünkben termett, felség.

JÁZMINA

Még csak a király leánya vagyok, Idilló!

IDILLÓ

Ó, mire felszárad a harmat, már felség leszel, Jázmina. Jönnek a daliás kérők: te kiválasztod szívednek a legméltóbbat, aki győzni is fog. Aztán királyunk, bölcs atyád, nyugdíjba megy, s te már szerelmes uraddal ülhetsz is a királyi székbe. Vagyis uralkodsz az ország fölött!

DILLÓ

Enyhén rápirít. Kissé bohó vagy, Idilló!

IDILLÓ

Kedvemben csupán a valót mondom, úgy hiszem.

JÁZMINA

De, Idilló, kedved elrejti kissé, hogy választott uram lesz a király.

IDILLÓ

No, és?

JÁZMINA

És a király uralkodik, nem a királyné!

IDILLÓ

Bizony, a király uralkodik. Huncutkodva. A király, az ország fölött, Jázmina pedig a király fölött.

TÜNDÉREK

Tetszik nekik, nevetnek.

JÁZMINA

Huncut vagy, Idilló!

IDILLÓ

Tündérek vagyunk; s Jázmina leginkább! A tündérekhez. Nem igaz, lányok?

TÜNDÉREK

Vidámságukban szinte röpdösnek, ahogy mondják.

 

    A nagy nap fénybe lép,
    Dilló faragott kép,
    Idilló kedve ép,
    Jázmina tündérszép!

 

DILLÓ

Csakugyan gyönyörű vagy, Jázmina! Ragyogsz, mint a csillag, és szemet vidítasz, mint reggel a rózsa.

JÁZMINA

Igazán?… Örül, hogy szépnek mondják; forog Dilló előtt. Rendben van a ruhám, Dilló?

DILLÓ

Mint virágnak a szirma, aranyom.

JÁZMINA

Jaj, milyen izgalomban vagyok!… Lelkem remeg, s a szívem olyan, mint a bolondos pillangó… Ó, vajon mi lesz?!

DILLÓ

Mi lesz? Kicsit elgondolkozik: csakugyan, mint a faragott kép.

IDILLÓ

Közben meglibben, s vidám-kedvesen meg is játssza, ahogy mondja.

 

    Érkeznek a kérők,
    Mind aranyat érők.
    Egynek szíve dobban,
    Másnak szeme koppan.
    A vágyuk is lobban,
    Egyre-egyre jobban.
    S Jázmina csak sorban
    Válogat azokban.

 

TÜNDÉREK

Az Idilló szavai alatt közreveszik Jázminát, és játszva körülötte forognak, miközben ismétlik.

 

    Egynek szíve dobban,
    Másnak szeme koppan.
    A vágyuk is lobban,
    Egyre-egyre jobban.
    S Jázmina csak sorban
    Válogat azokban.

 

Felhangzik a kürtszó, mint előbb; de már három kürt hangja.

 

IDILLÓ

Hüh-hajh! Valami készül!

TÜNDÉREK

 

    Mozdul a nap,
    Indul a nap!

 

DILLÓ

Igen. Jön Kámzsa, az égi mester.

TÜNDÉREK

Összedugják a fejüket, úgy várják-lesik Kámzsát.

IDILLÓ

Kiált, de csak úgy játékból. Hol vagy, égi bátyus?

DILLÓ

Mintha rendre intené Idillót. Azt hinné bárki, hogy bárányokat őrzöl talán?!

IDILLÓ

Valóban, s egy juhocskát.

JÁZMINA

A sziklavár tetején meglátja Kámzsát. Ott van, ott van! A legtetején! A virágos fánál!

KÁMZSA

Éppen megjelent fent a virágos fánál. Itt Kámzsa szól a világhoz. Lámszának, Tündérország királyának égi mestere, Kámzsa!

IDILLÓ

A tündérekhez. Boruljatok le! S csendben legyetek!

 

A tündérek leborulnak a földre, Dilló és Idilló is fél térdükre. Csak Jázmina áll, de ő is lehajtott fejjel.

 

KÁMZSA

Emelt, kihirdető hangon. Halljad, Lámsza birodalma és annak tündér népe! Halljad, egész világ és annak rengeteg tarka lakói! Felvirradt a nagy nap, midőn egyenlő a nappal és az éjjel. Az egek erején már idejében hírré tettük királyunk szavát. Lámszának szava pedig így szólt: „Készüljenek a királyi kérők, és bátorkodjanak az ártatlan daliák, mert Jázmina leányát, országának gyöngyét, ezen a napon férjhez adja Lámsza.” És ímé, eljött a nap! Melynek hajnalán, tizennyolc esztendőt számolván, kinyílott Jázmina. Ó, tündöklő nap, te ragyogó égi tűzkerék: áraszd el meleg fényeddel tündéri földünket! Ó, mennyek birodalma, tisztítsd meg szívünket! Ó, termő és virágos föld, tápláld örömünket! Ámen!

TÜNDÉREK

Felállnak.

DILLÓ

Igazán lelkiből szólott az égi mester.

IDILLÓ

Tud atyus, tud.

 

Tündérek mosolyognak.

 

JÁZMINA

Nekem az tetszett legjobban, hogy „ártatlan daliák”.

DILLÓ

Maguk a daliák?

JÁZMINA

Dehogy! Midőn azt mondta, hogy „készüljenek a királyi kérők, és bátorkodjanak az ártatlan daliák”.

IDILLÓ

Ah, vannak is olyanok, manapság!?

DILLÓ

Ugyan, Idilló! Mért ne lennének?

JÁZMINA

Vannak, nincsenek?! Hát ha egy is van, csak jöjjön! Titkolózva. Mert titokban megmondom nektek: szeretnék nagyon egy olyan daliát látni, akinek szíve-lelke valóban ártatlan.

DILLÓ

Úgy gondolod, hogy nem szeretett még senkit? És nem tett gonoszat?

JÁZMINA

Annál is többet gondolok. Legyen oly tiszta, mint a tündöklő fényes csillag, és olyan ártatlan, mint az erdei forrás.

IDILLÓ

Férfiúban? Olyan nincs!

DILLÓ

Hátha!

JÁZMINA

De ha van is, ide az olyan talán nem is jön. Pásztorlányt keres inkább, attól félek. Kicsit durcásan. Mert ha az ember egy királynak a lánya, akkor már kalandosok jönnek, s nagy hazugok.

IDILLÓ

Igen. S azt hazudják, hogy ők ártatlan daliák.

JÁZMINA

Nekem nem lehet azt hazudni, ám!

DILLÓ

Jázmina rajtacsípi!

JÁZMINA

Nem rajtacsípem. Megtudom!

IDILLÓ

Megtudod?! Miből lehet azt megtudni?

JÁZMINA

Mint nagy titkot mondja. Az öregnek, vagyis Kámzsa bátyusnak, van egy titkos könyve, amit elzárva tart örökké, ezer lakat alatt. De én azt egyszer elloptam, s abból mit olvastam! Hát azt olvastam, hogy a mindenség hatalmas és bölcs ura minden országnak adott egy nagy-nagy ajándékot. Nekünk azt adta, Tündérországnak, hogy ezen a mi földünkön olyan embert senki sem győzhet le, aki ártatlan. Vagyis úgy ártatlan, ahogy mondtam az előbb.

TÜNDÉREK

Ámulnak.

IDILLÓ

Hátha tutyimutyi?

DILLÓ

Mindegy, ha ártatlan.

JÁZMINA

Neked mindegy, nekem nem.

IDILLÓ

No, mert nekem sem. Hanem legyen melléje erős, okos és vitéz.

DILLÓ

Vigyázzatok! Jön az égi mester!

JÁZMINA

Amit mondtam örök titok legyen!

TÜNDÉREK

Úgy lesz, titok lesz.

JÁZMINA

Esküdjetek!

TÜNDÉREK

 

    Szivárványnak hét színére,
    Daliáknak hű szívére!

 

Közben Dilló és Idilló már elejébe ment Kámzsa mesternek, ki a sziklavár oldalánál a virágos úton bukkant elő. Meghajlással üdvözölték.

 

KÁMZSA

Jön; karon fogva hozza Dilló és Idilló. Saruja van, fehér süvege, és piros öv a fehér ruháján. Mélyen meghajlik Jázmina előtt. Jó reggelt, világ legszebb virága, fenséges Jázmina!

JÁZMINA

Jó reggelt, égi mester. Szép volt, amit mondtál. Köszönöm.

IDILLÓ

Arany esze van Kámzsa atyusnak.

KÁMZSA

Öreges, kedves feddéssel. Nem atyus, hanem mester, égi mester! Meg akarja cirógatni Idillót, aki játékosan elhúzódik. A király táltosa, kis huncut!

IDILLÓ

Úgy hiszem, Dillóval összecserélsz, atyám.

KÁMZSA

Ó, nem cseréllek össze. Dillóban, nem tudom, mily parázs szendereg, mert ő azt ügyesen takarja. De a te parazsad takarás nélkül izzik, mint megannyi drágakő.

IDILLÓ

Meghajtja magát. Köszönöm, égi atyám.

JÁZMINA

És te, Dilló, nem köszönöd meg?

DILLÓ

Kormozó üszökre nem csillan parázs.

JÁZMINA

Ejnye, Dilló, milyen fanyar vagy ilyen szép napon!

KÁMZSA

Bizony, nagy nap a mai.

JÁZMINA

Hogyan mondtad, atyám? „Ó, tündöklő nap…”

IDILLÓ

Folytatja… „áraszd el meleg fényeddel tündéri földünket…”

FANFARUS

Nagy izgalommal, sok mozgással jön a virágos úton. Hah jaj-jaj… Hah jaj-jaj!…

DILLÓ

Jön a hopmester!

FANFARUS

Hozzájuk ér, kezében egy nagy kampósbot.

KÁMZSA

No, mi van, öcsém, Fanfarus?

FANFARUS

Őfelsége dúl-fúl! Híjj, de nagyokat káromkodik!

JÁZMINA

Az én atyám?!

FANFARUS

Ő maga, felséges kisasszony.

JÁZMINA

Hiszen soha nem tette, egész életében!

FANFARUS

Igen, de ma nagy, ritka napja van.

JÁZMINA

S mi a baj?

FANFARUS

Nem találja, nem találja a kampósbotot!

IDILLÓ

Hühh, mi lesz itt ma a kérőkkel!

TÜNDÉREK

 

    Az egyiken koppan,
    A másikon suppan.

 

JÁZMINA

S hopmester uram, te nem kerested azt a botot?

FANFARUS

Kerestem, kerestem, de nem találtam. Ha nem egyéb, engedelemmel legyen mondva, ellopta valaki. Ellopta, mert a szerencse jár azzal a bottal.

JÁZMINA

A tündérekhez. Virágaim, nem keresnétek meg atyámnak?

TÜNDÉREK

Dehogynem! Indulnának is.

IDILLÓ

Várjatok egy cseppet! Kámzsához. Égi mesterünk! Te jós vagy, a jövőbe látsz, és mindent tudsz: hol van a bot?

KÁMZSA

Mit adsz, tündérek feje, ha megmondom?

IDILLÓ

Szellő szárnyán egy csókot.

KÁMZSA

Rámutat a botra, mit Fanfarus a kezében tart. Ott van a hopmester kezében!

FANFARUS

Bamba elképedéssel nézi kezében a botot. Csakugyan!

IDILLÓ

Kikapja a Fanfarus kezéből a botot, Kámzsa felé fuvint egy csókot; s a tündérekhez. Usgyé, lányok!

 

A tündérek szaladni kezdenek tova, majd a sziklavár oldala mellett eltűnnek.

 

IDILLÓ

Visszafordul. Ki akar még egy csókot?

KÁMZSA

És vele egyszerre Fanfarus. Én!

IDILLÓ

Akkor hopp: aki megfog! Szalad, majd eltűnik a tündérek után.

 

Kámzsa és Fanfarus iramodva szaladnak Idilló után, de a hopmester jobban fut. Ők is eltűnnek.

 

JÁZMINA

Nevetve biztatja Kámzsát. Lemaradsz, égi mester! Kicsit még tovább is szalad, hogy utánuk tudjon nézni. Nevetgélve jön vissza.

DILLÓ

Kényszeredetten nevet. Bolondos férfiak…

JÁZMINA

Szeretem őket.

DILLÓ

Én is szeretem. Ámbár nem illendő ily korban egy tündér után futni.

JÁZMINA

Te nem futnál Idilló után, ha férfiú volnál?

DILLÓ

Nem, csillagom. Ha egyáltalán futnék, akkor én utánad futnék.

JÁZMINA

Te utánam, s én Idilló után.

DILLÓ

Ugyan! Annyira tetszenék neked, fenség?

JÁZMINA

Igen, mert Idilló vidám és játszi; s csillogó, mint a napsugár.

DILLÓ

Vagyis pajzán.

JÁZMINA

Maga az öröm.

DILLÓ

Kívánom, fenség, hogy ne csalódjál benne.

JÁZMINA

Szavad meglep. Mire gondolsz?

DILLÓ

Adj alkalmat neki. Vajon hűséggel szolgálna téged?

JÁZMINA

Hogyan? Gondjában van valahány tündérem, hiszen a tündérek feje Idilló!

DILLÓ

Tennéd helyembe bizalmasoddá.

JÁZMINA

No, ennyire szívedre vetted? Dilló! Hát nem lehet mindenki olyan, mint te! Oly okos, komoly és hűséges! Hiszen azért vagy te az én egyetlen bizalmasom és segítőm, mert ilyen vagy.

DILLÓ

Ha királyné leszel, akkor is megtartasz magad mellett?

JÁZMINA

Ha nem leszel irigy.

DILLÓ

Meghajlik. Köszönöm.

KÁMZSA

Szuszogva, nagyokat fújva visszajön. Hüjh, de meleg van…

JÁZMINA

Vidáman. Elveszett a csók, egek atyja?

KÁMZSA

Elveszett, fenséges tündér. Úgy fut az a horgas Fanfarus, mint a hosszú kutya.

JÁZMINA

Fújd ki magad, itt Dilló mellett. Hadd bosszankodjék Fanfarus. Dillóhoz. No, Dilló! Ütögesd a hátát atyuskánknak!

DILLÓ

Ez tetszik neki, nevetve ütögeti Kámzsának a hátát. Ujh, beh erős vagy, egek ura!…

KÁMZSA

Ütés közben a szava baggadozik. Nem sokkal ma… radtam el Fan… farus mögött.

DILLÓ

Jólesik, atyuska?

KÁMZSA

Jó, de… elég!

DILLÓ

Abbahagyja az ütögetést.

JÁZMINA

Remélem, égi atyám, hogy a lelki szemeid nem fáradtak ki.

KÁMZSA

Azok nem.

JÁZMINA

Akkor nyisd ki jól táltos szemeidet, és nézzél a jövőbe. Elég a mai nap. Mi lesz?

KÁMZSA

Jövendölő pózba kezd helyezkedni; dörzsöli a homlokát, a szemét. Látok…

JÁZMINA

Mit látsz?

DILLÓ

Már mindenben részt akar venni; nagy odaadással. Súgjatok neki, égi hatalmak!

KÁMZSA

Behunyt szemmel, puhán legyint Dilló felé. Nem kell súgás… Lassanként révületbe esik. Látok kérőket… Keletről, nyugatról… Egyik kicsi, másik nagy.

JÁZMINA

Okosan szólasz, égi atyám. De kik lesznek azok a kérők?

KÁMZSA

Mintha nem is hallaná a kérdést. Látom őket, ahogy jönnek… Különös ruhákban… Messzi országok urai… S egy ifjú vitéz, ki csodás birodalmát a szívében hozza…

DILLÓ

Izgalmában totyog, a kezét tördeli.

JÁZMINA

Tiszta és ártatlan, atyám?

KÁMZSA

És jön egy rettegett fekete király… Szeme villog… Esze, mint a tűz…

JÁZMINA

Szinte remeg. A tiszta és ártatlan ifjúról beszélj, atyám!

KÁMZSA

Révületben folytatja. A vágya is olyan, mint a tűz… A gondolata rontás… S a szívében ott ül a halál…

JÁZMINA

Majdnem sikoltva kiált fel. Hallgass, atyám!

 

Akkor hármat jelezve, üt egy harang.

 

DILLÓ

Jön a király.

KÁMZSA

Megrázza a fejét. A harang szólt?

JÁZMINA

Igen, az ezüstharang. Édesatyámnak jöttét jelezte.

 

A tündérek kórusa énekel, a hang közelget. Az ének elején a sziklavár mellett már elő is bukkan a menet.

 

 
 Oszlik most a homály,
 
 Lámsza jön, a király.
 
 Égre száll a fohász
 
 Legyen boldog a nász!

 

Elöl Fanfarus jön a hosszú hopmesteri bottal. Utána csoszog az öreg Lámsza király. Szakállas fején aranykorona, aranyövén kard és a lábán aranypapucs; kezében a nagy kampósbot. A tündérek félkörbe fogták, és úgy kísérik.

 

JÁZMINA

Elejébe lép a királynak, meghajol előtte, majd megcsókolja; aztán ismét meghajol. Boldog jó reggelt, édesatyám!

LÁMSZA

Orcád halovány, kislányom. Jól aludtál?

JÁZMINA

Mint kismadár a fészkén, édesatyám.

LÁMSZA

Megsimogatja Jázminát. No, jól van… Majd lesz valahogy… Csak reám hallgass, édes kislányom. Megindul a nagy kőszék felé, de egy-két lépés múlva visszafordul. És a szívedre, kis madaram.

JÁZMINA

Boldogan. Köszönöm, édesatyám.

LÁMSZA

Odamegy a nagy kőszékhez, ott leül, megszusszan; a botját lába közé veszi.

 

Eközben Fanfarus a baljára áll. Kámzsa pedig jobbja felől. Körülnéz, elégedetten bólogat.

 

Ajh, be szép reggel van, Fanfarus!

FANFARUS

De még milyen szép, felség!

LÁMSZA

Kámzsához. Ennek a táltos szíve is örvend, ugye?

KÁMZSA

Meghiszem, felség.

JÁZMINA

Közben a Dilló karján a kicsi, virágos kőszékhez ment, amelyre leült.

 

Jobbjára Dilló állt, baljára Idilló. A tündérek félkörben mögötte állnak.

 

LÁMSZA

Látva, hogy mindenki a helyén van. Hát, kedves Fanfarus!

FANFARUS

Parancs, királyom!

LÁMSZA

Mondd meg, légy szíves: érkeztek-e már kérők?

FANFARUS

Úgy hallom, érkeztek, felség.

LÁMSZA

Nyilván a vendégudvarban vannak. Ugye?

FANFARUS

Úgy hallom, felség.

LÁMSZA

Úgy hallod? Hát akkor ereszd ide őket! Egyenkint.

FANFARUS

Igenis, felség. Indul.

LÁMSZA

Utánaszól. De a kísérettel együtt, te Fanfarus!

FANFARUS

Csakis. Elmegy.

LÁMSZA

Csakis, azt mondja.

KÁMZSA

Csakis, felség; csakis azt mondja.

LÁMSZA

És a csillagok, nagy jós! Azok mit mondanak? Kedvezőt, remélem.

KÁMZSA

Igen kedvezőt, felség. Nagy boldogságot mutattak az éjjel. Csupán a holdban láttam valami foltot.

JÁZMINA

Hátranéz, sóhajt.

LÁMSZA

Foltot, a holdban? Hát abban kell lenni valami foltnak, te Kámzsa táltos!

KÁMZSA

Kell, kell.

LÁMSZA

Szokott, bizony. A tündérekhez. Ugye, gyerekek, a holdban mindig szokott lenni valami folt?

TÜNDÉREK

 

    Holdban folt,
    Mindig volt.

 

LÁMSZA

Hallod, Kámzsa!

KÁMZSA

Én is csak azt mondtam, felség, hogy:

 

    Láttam a holdban,
    Hogy benne folt van.

 

LÁMSZA

 

    Ha azt láttad abban,
    Mit láttál a napban?

 

KÁMZSA

A napban? Még semmit.

LÁMSZA

Mi ennek az oka?

KÁMZSA

Nem bújhattam utána a föld alá, felséges uram!

LÁMSZA

De már feljött, te Kámzsa! Mért nem vagy szemfülesebb?!

KÁMZSA

Feljött?! No, akkor megnézem most. A sziklavár oldalához lép, és onnét nézi a napot, mely lobogva éppen feljött.

LÁMSZA

No, mit mond?

KÁMZSA

Ajh, nagyon jót, felség. Fénye, mint az arany. Örömben lobog. Erős lesz a viadal.

 

A sziklavár mögött megperdül egy dob. Közelítve szól.

 

KÁMZSA

Rögtön visszaszalad a helyére.

LÁMSZA

Azt mondod, hogy erős lesz a viadal?

KÁMZSA

A nap mondja, felség.

FANFARUS

A hangja bal oldalról. Erre, nagy király! Erre!

KÁMZSA

Jönnek!

LÁMSZA

Úgy hallom, elsőnek valami nagy király jön.

 

Mindenki arra les. Jázmina is, nagy izgalommal.

 

BABURA

Kíséretével előbukkan.

 

Fanfarus előre egyengeti őket. Libasorban jönnek. Legelöl maga Babura, a király. Tökfejű, kicsi ember, csupasz arccal. Öltözéke olyan, mint egy mezei törzsfőnöké. Nyakában tökvirágkoszorú. Utána jön a zászlós embere, magasra tartott zászlóval. A zászló széle zöld, középen tököt ábrázol, melyet zöld bab indái kereteznek. A zászló felírása, nagy betűkkel: „Jó babot kívánunk”. A tündérhoni dobos a sziklavár fokánál marad. Maga a kíséret bal oldalon áll fel, libasorban, élén a királlyal. A sor éle Lámsza és Jázmina közé esik. A zászlós ember meghajtja Lámsza felé a zászlót, mire Babura harsányan nagyot köszön.

 

Jó babot kívánunk!

KÍSÉRET

Egyszerre, ütemesen vágja rá. Babban a tök! Babban a tök!

LÁMSZA

Mit mondtak ezek, Fanfarus?

FANFARUS

Köszönt a király, hogy „jó babot kívánunk”.

LÁMSZA

Azt értettem. Bóbítottam is rá. De azután mit mondtak?

FANFARUS

Azt mondták, felség, hogy: „Babban a tök.”

LÁMSZA

Érthetetlen neki. Ba-bab-ban a tök?!

 

Tündérek vidulnak, ha mernének, nevetnének.

 

FANFARUS

Nem, felség. Hanem: „Babban a tök.” Vagyis hogy bab között termik a tök.

BABURA

Szaporán bólogat. Abban, babban. Jázminára vigyorog.

JÁZMINA

Befogja a szemét.

LÁMSZA

S azt mért mondják, hogy babban a tök?

FANFARUS

Az az ő harci kiáltásuk, felség.

LÁMSZA

De a bab kicsi!

FANFARUS

Kicsi, de sok van belőle.

LÁMSZA

Ühüm… Értem… Vannak még kérők?

FANFARUS

Hogyne volnának, felség.

LÁMSZA

Eredj akkor, ereszd a következőt!

FANFARUS

Elmegy; vele megy a dobos.

LÁMSZA

Köhécsel, hogy vajon mit kezdjen ezekkel. Kik vagytok, tiszteletre méltó babosok?

BABURA

Én Bablónia királya vagyok, Babura.

LÁMSZA

Te vagy Babura?!

BABURA

Én!

LÁMSZA

Melyik? A fakó?

BABURA

Az, az!

LÁMSZA

No hát! S milyen földön éltek?

BABURA

Bablóniában, uram. Mely bővelkedik vizekben és terményekben. S olyan az időjárás is benne, hogy jobbat nem kívánhatsz.

 

    Se nem hideg, se nem meleg:
    Lányod boldog lesz ott velem.

 

TÜNDÉREK

S nyugaton lesz majd napkelet!

LÁMSZA

S azon az áldott földön tököt termesztetek?

BABURA

Azt; s főleg babot.

LÁMSZA

Mondod, hogy király vagy. Otthagynád mégis országodat?

BABURA

Most mondám, hogy odavinném ezt a te leányodat. Vigyorogva nézi Jázminát.

LÁMSZA

Hát akkor ki lenne itt nálunk a király?

BABURA

Maradj te.

LÁMSZA

Igen, de én nyugdíjba akarok menni.

BABURA

Hát akkor itt maradok. Ha muszáj.

LÁMSZA

Nem muszáj.

 

Ismét megperdül a dob. Izgalmában mindenki fészkelődik.

 

BABURA

Majd megegyezünk.

FANFARUS

A hangja jobbról hallatszik. Utánam! Csak utánam!

EGYIK

A Murmog kíséretéből. Taposs a sarkára!

MURMOG

A kísérete élén előtűnik a sziklavár jobb oldalánál. Nagy taplókalapot visel, madártollakkal. Hatalmas, szakállas ember. Állatbőrökbe van öltözve.

 

Ők is hatan vannak. A többi is nagy szál ember, tollasan, állatbőrökben. Zászlójuk sárga, középen egy piros gomba. A zászló felírása, nagy betűkkel: „Trónra a gomba!” Zászlójukat meghajtják Lámsza felé, mire Murmog bömbös hangon köszön.

 

Trónra a gomba!

KÍSÉRET

Rádörmög. Mumusunk, Murmog! Mumusunk, Murmog! Úgy álltak fel, mint Bablónia emberei, csak a másik oldalon.

LÁMSZA

Kik vagytok, szelíd jó emberek?

MURMOG

Bagariából jöttünk ebbe a Tündérországba. Valami erdei rablók hírét hozták, hogy te a leányodat eladod. S véle a királyi foglalkozást is. Hát ebben a dologban jöttünk. Körülnéz: a szeme megakad Jázminán, aki Murmogra meredve, pillogva ül. Nagy kezével rámutat Jázminára. Ez eladó ugye?

LÁMSZA

Úgy van, jó ember.

MURMOG

Hajh, a kan agyarát, beh szép leány!

LÁMSZA

S kinek kérnétek édes leányomat?

MURMOG

A mellére mutat. Nekem!

LÁMSZA

És te ki vagy?

MURMOG

Én vagyok Murmog, Bagaria örököse.

LÁMSZA

Örököse?! Hát mumust mondtatok az előbb! Ugye, Fanfarus?

FANFARUS

Azt, mumust!

MURMOG

Tiltakozik. Nem azt mondtuk!

LÁMSZA

Hát?

MURMOG

Hátrafordul az emberei felé. Trónra a gomba!

KÍSÉRET

Mumusunk, Murmog! Mumusunk, Murmog!

MURMOG

Lámsza felé. No hát!

LÁMSZA

Bocsánat. S mért mondjátok, hogy „mumusunk”?

MURMOG

Hátrafelé bök a hüvelykujjával. Ők mondják, rólam. Mert tőlem félni kell.

LÁMSZA

S ahol ilyen félelmes örökös van, milyen ország az a Bagaria?

MURMOG

Valóságos kincsesbánya. Nagy hegyein rengeteg erdők. A földnek méhe is gazdag. Mindenütt változatos vadak; s rengeteg, rengeteg gomba!

LÁMSZA

Azért oly dicső nálatok a gomba?

MURMOG

Röhög. Azért trónra a gomba.

KÍSÉRET

Azt hiszi, hogy ismét mondani kell. Mumusunk…

MURMOG

Ráordít a kíséretre. Csend legyen!

LÁMSZA

Mondod, hogy változatos vadállatok vannak Bagariában. Nem féltek azok között lakni?

MURMOG

Féljenek ők!

LÁMSZA

Hát, jó ember! Én úgy vélem, hogy itt nálunk nem lenne jó neked. Nincsenek itt rengeteg erdők, változatos vadállatok és várományos gombák.

MURMOG

Ránevet Jázminára. De egy őzike van!

JÁZMINA

Rettegve húzódik össze. Félek…

IDILLÓ

Ne félj, virágunk!

TÜNDÉREK

 

    Nekünk e Murmog nem mumus,
    Tündérek gyöngye, el ne fuss!

 

LÁMSZA

Nyugalom, csak nyugalom. Ugye, Kámzsa?

KÁMZSA

Úgy van.

LÁMSZA

Fanfarus!

FANFARUS

Csakis, felség.

LÁMSZA

Most ne azt mondd, hogy csakis. Hanem azt mondd, hogy vannak-e még efféle kérők?

FANFARUS

Effélék nincsenek, felség. Csak másféle van.

LÁMSZA

No, hozd ide azt a másfélét.

FANFARUS

Elmegy; s vele a dobos is, ki várakozott a sziklavár sarkánál.

 

Csend támad. Lámsza köhécsel. Kámzsa a szakállát simogatja. Jázmina izgalmában még közelebb húzza magához Dillót és Idillót. A tündérek félnek is, vihognak is, Bablónia emberei félve nézik a Murmog embereit. Murmog szárazon köp is Babura felé.

 

LÁMSZA

No, Kámzsa! Kérdezz valamit tőlük!

KÁMZSA

Mért nem hoztak Bagariából egy fehér szarvast, királyunk leányának?

MURMOG

Az embereihez. Ugye, megmondtam volt, hogy hozzatok!?

EGYIK

A kíséretből. Hoztunk egy tarkát, nagy uram!

MURMOG

Hát hol van?

MÁSIK

A kíséretből. Megdöglött az úton.

 

Nevetnek. Maguk a bagariások nevetnek a legjobban.

 

LÁMSZA

Akar még valaki kérdést tenni?

IDILLÓ

Nyújtja a kezét. Azt szeretném kérdezni, hogy Bablóniában mit csinálnak a tökkel?

BABURA

Megesszük!

IDILLÓ

Azt hittem, gurítják.

 

Mindenki nevet. Lámsza a legjobban.

 

IDILLÓ

Mind a két kezét felnyújtja. Még azt is szeretném tudni, hogy Bagariában milyenek a lányok?

MURMOG

Szépek, jók, mindenük van.

IDILLÓ

Ó, mily meglepő!

MURMOG

De biza! Mit gondoltál, hogy milyenek?

IDILLÓ

Azt gondoltam, hogy nincsenek.

 

Mulatnak rajta. Bablónia emberei a legjobban.

 

MURMOG

Bosszúsan átszól. Mit kacagsz, te Babura?! Mindjárt kicsírázol!

BABURA

Csúfolkodva. Bamba gomba! Bamba gomba!

KÍSÉRET

A bablóniai. Babban a tök! Babban a tök!

KÍSÉRET

A bagariai válaszol. Mumusunk, Murmog! Mumusunk, Murmog!

LÁMSZA

Felemeli a botját, hogy csend legyen.

 

Megperdül a dob. A közeledő dobszó hamarosan elhallgat, s helyette vidító, édes dallam hallatszik.

 

JÓZSIÁS

A kísérete élén, a sziklavár bal oldalánál, már fel is tűnt. Vidáman jönnek a vidító dallam mellett. Kicsit katonásan. Legelöl maga Józsiás hozza a zászlót, melyen kék mezőben a nap, a hold és a csillagok vannak. A zászló felírása: „Áldás, Békesség.” Ők is hatan vannak: három legény és három leány. A legényeken ünnepi, falusi, székely ruha, kicsit félrecsapott, virágos, fekete kalappal; a leányokon szintén falusi, színes székely ruha, a hajuk le van eresztve, és világoskék szalagba fonva. Elöl a férfiak, mögöttük a leányok jönnek. Sugárban állnak fel, Bablónia emberei mellett, Jázminával szemben.

JÓZSIÁS

Amint felálltak, rögtön mondja.

 

    Hét országon által jöttünk,
    Nap előttünk, hold mögöttünk.
    Mit feltettünk, holtig álljuk,
    Jázmin virág a virágunk.

 

A vers utolsó szavával köszöntésre emeli a kalapját. Szerencsés napot adjon Isten, felséges király úr!

LEGÉNYEK

A kíséretéből szintén kalapot emelve. Egész háza népének!

LEÁNYOK

A kíséretéből, rögtön a legények után. S Tündérország minden lakójának!

LÁMSZA

Nektek is, mindnyájatoknak.

JÁZMINA

Hasonló jó szívvel.

 

Mindenki kedvesre enyhül; csak Babura s főleg Murmog lesz zordabb.

 

JÓZSIÁS

Köszönjük, fölség. Jázmina felé. Neked is, bölcs király szép virága, tiszta szívvel.

MURMOG

Józsiás felé. Mi is itt vagyunk, hé!

JÓZSIÁS

Látom.

BABURA

Látom, látom! De mi királyok vagyunk, földnek fia! Amaz Bagariában! Én pedig Bablóniában! Koronás király!

JÓZSIÁS

Én arról nem tehetek, uram.

BABURA

S az egész kísérete. Tök, tök, tök!

MURMOG

S az egész kísérete. Gomba, gomba!

JÓZSIÁS

Nevetve. Bolondja mondja.

 

Mindenki vidul. Tündérek nevetnek.

 

LÁMSZA

Felemeli a botot. Nyugalom! Hadd beszéljen a föld fia!

JÓZSIÁS

Éppen mondani is akarám, fölség, hogy tiszta szív és nemes szándék vezérelt minket abban, hogy tündérudvarodba eljuthassunk. S most már, hogy szerencsésen itt lehetünk, nevünk szerint is béajánlanók magunkat. Az én nevem Józsiás; s ezek itt a hátam mögött mind hazámbéliek, velem szív és lélek szerint egyek.

LÁMSZA

Úgy hallám, hogy valamelyik muzsikált is, amint jövétek. Melyik volt?

JÓZSIÁS

Villikó. Itt mögöttem elsőnek áll.

LÁMSZA

Ágaskodva néz arra. Nem látom a szerszámot.

JÓZSIÁS

Nyilván a kalapjában van. Hátraszól. Mutasd meg, komám, a király úrnak!

VILLIKÓ

Leveszi a kalapját, s a kalap fejéből kivesz egy rózsalevelet. Itt van, uram-király. Egy rózsalevél csupán. Az ember ezt a rózsalevelet béteszi a két ajaka közé, s már szól is a dal. Megteszi, kicsit játszik az előbbi dallamból, aztán visszateszi a rózsalevelet s a kalapot a fejére. Ennyiből áll az egész, fölség.

LÁMSZA

Hát hiába! Mindig tanul az ember valamit.

VILLIKÓ

Könnyű, uram-király, s mégis szép. És vidító!

LÁMSZA

Majd megtanítasz minket is.

VILLIKÓ

Meg én!

LÁMSZA

Először engem, s majd a lányomat.

VILLIKÓ

Téged, fölséges király, a legszívesebben; de a királykisasszonyt ereszd Józsiásnak, mert nem akarnék a szívök előtt árnyék lenni.

LÁMSZA

No, Józsiás! Legszebb dicséret, kinek barátja ily lovag. Lányomat te fogod rózsalevélen tanítani.

JÓZSIÁS

Szíves örömmel, fölség. Mégpedig olyan rózsalevélen, mint a szívnek az ő formája.

LÁMSZA

Jó lesz, Jázmina kislányom?

JÁZMINA

Feláll, szemét szemérmesen lesüti. Azt hiszem, jó lesz, édesatyám. Leül.

MURMOG

Odamorog. Gomba, gomba!

BABURA

Tök, tök!

JÓZSIÁS

Ezek gombászni jöttek ide, vagy tököt szedni?

LÁMSZA

Szabadságuk van bármit mondani, míg illetlent nem tesznek.

JÓZSIÁS

Értem. S gombára váltják s tökre teszik a szabadságot.

MURMOG

S te mire váltod? Rózsalevélre! Amit a szél megfuvint, s már nincs!

BABURA

Arra; s hízelgésre!

MURMOG

Pedig csak egy kóbori pórfi vagy!

BABURA

Kinek nincs a fejében, könnyen rázza!

 

Zajongás.

 

LÁMSZA

Fanfarus, mondd a kérőknek, hogy egymás között ne háborogjanak!

FANFARUS

Rázza a botot. Több tök ne legyen, s goromba gomba!

 

Mindenki nevet.

 

LÁMSZA

Hát aztán, Józsiás fiú, milyen országból jöttetek?

JÓZSIÁS

Mi bizony egy Borókia nevű országból jöttünk, nagy király. Messze napkeleten van az a Borókia, s innét a szélin vezet az óriás fekete hangyák országútja. Hát mi azon az országúton keresztüljöttünk, s utána keresztül még hét másik országon, ahol mindegyikben tanultunk valami hasznos dolgot.

LÁMSZA

S miről nevezetes az a Borókia?

JÓZSIÁS

Hát elsőbben is arról, hogy ott nemcsak fák, hanem a szívek is teremnek, mégpedig mindenféle és változatos meséket. Így aztán a mese úgy bélepi ott a nagy eget, hogy a nagy ég örökkétig szivárványos. Továbbá arról is nevezetes, hogy ott minden ember úgyszólván király, mert maga kormányozza magát. S bár ha szegények vagyunk is, végtére mégis olyan nagy úr lesz nálunk mindenkiből, hogy mással viteti magát.

LÁMSZA

Messzi útra is?

JÓZSIÁS

A legeslegmesszibb útra, mert a temetőbe, fölség.

 

Pillanatig síri csend.

 

LÁMSZA

Bölcs ország lehet, Józsiás fiam, ahol így beszélnek a halálról. S ti mégis eljöttetek onnét. Az hogy eshetik?

JÓZSIÁS

Úgy, uram-királyom, hogy mi valahányan, akik itt állunk, édes szüleinknek a kilencedik gyermeke vagyunk. Az egek bélyege így rajtunk lévén, gondoltuk hát, hogy bátorsággal próbálhatjuk meg a jó szerencsét. S hátha még Borókiának is tudnánk egy kicsit hírnevet szerezni.

LÁMSZA

Hírnevet? Mivel?

JÓZSIÁS

Mivel?! Nem tudom, mit gondoljak e kérdés felől. Hiszen, mint szabad és becsületes emberek, mi is kérőbe jöttünk. Akivel kell, megküzdünk azzal ármány nélkül. S ha győzni találunk, fölséged lánya s a trónus a jutalom. Nem így van?!

BABURA

Nem ettünk gombát, hogy a pórok fiával versenyezzünk!

MURMOG

Sem kölyökkel, sem tökkel!

 

Zajongás.

 

LÁMSZA

Felemeli a botot. Micsoda zavargás? No hát!

 

Csend.

 

LÁMSZA

Édes lányom, Jázmina! Mit feleljünk Józsiásnak?

JÁZMINA

Feláll. Ki tiszta szívvel jött, atyám, küzdeni joga legyen.

LÁMSZA

Úgy lesz.

JÁZMINA

Leül.

LÁMSZA

Fiam, Fanfarus! Van még kérő a vendégudvarban?

FANFARUS

Nincsen több kérő, felség.

LÁMSZA

Akkor gyere ide, a helyedre! Hadd végezzük a viadalt!

FANFARUS

Megindul a helyére.

MORDIÁS

Abban a pillanatban, hogy Fanfarus a helyére lépne, jobb felől, ahol Bagaria emberei állnak, fejét és kezét kidugja egy nagy lyukon a földből. Megállj, király!

 

Mindenki ámul.

 

MORDIÁS

Kibújik a lyukból; zord ördög, szarva, farka van, ördögruhája. Ti, gyülevész lovagok! S az egész tarka kompánia!

 

Riadalom. A tündérek összebújnak. Jázmina Dillóba és Idillóba kapaszkodik. Babura fél. Murmog húzódik. Józsiás feszülten néz, hogy mi lesz.

 

LÁMSZA

Feláll; számonkérő, de nyugodt bátorsággal kérdi. Ki vagy?

MORDIÁS

Pokol hírnöke, Mordiás.

LÁMSZA

S mit akarsz?

MORDIÁS

Játékodat összerontani, vén király! E gyülevész lovagokat széjjelkergetni! Lányodat elvenni! Téged elvinni! A hatalmat kézbe venni! Ha akarod, szépszerével. Ha akarjuk, erőszakkal. Ha úgy kell, ármánnyal. Ez a hír számodra!

LÁMSZA

Mordiásra mutat a bottal. Űzzétek vissza!

JÓZSIÁS

Rákiált. Nem takarodol innét? Már indul is feléje, s vele Villikó és Küszküpü.

KÍSÉRET

Bagariából. Mumusunk, Murmog! Mumusunk, Murmog!

MORDIÁS

Megforgatja a szemét, de visszahúzódik a lyukon.

KÍSÉRET

Bablóniából; elkésve, mert eddig meghunyászkodva vártak. Babban a tök! Babban a tök!

LÁMSZA

Szemtelen ördöge!…

MURMOG

Röhögve. Segített a mumus Murmog!

BABURA

De mi is gurítottuk a tököt!

TÜNDÉREK

 

    Ne gurítson senki más,
    Elkergette Józsiás!

 

BAKSZÉN

Kiles a lyukból, csak vállig látszik.

JÓZSIÁS

Elsőnek veszi észre. Né-né! Egy másik!

LÁMSZA

Feláll. Ki vagy, megint?!

BAKSZÉN

Bakszén vagyok, Bazsalikom hercege.

LÁMSZA

Herceg?!

BAKSZÉN

Derékig emelkedik kifelé. Szent kötelességemnek tartom, hogy eloszlassam a félreértést.

LÁMSZA

Herceg?… Kötelesség?… Zagyva nekem. Mit akarsz valójában mondani?

BAKSZÉN

Már kilépett, meghajtja magát. Üdvöz légy, Tündérország nagy királya! Sisakszerű fehér kalapja van, fehér övén kard, fehér sarkos papucsa. Különben ördögruhában van, szarva, farka is megvan.

LÁMSZA

Jó, jó, de ez micsoda dolog? Az előbb egy ördög jött onnét!

BAKSZÉN

Tudom, felséges uram. Egyik szolgám volt az a hóbortos ördög. Hazug hetvenkedése miatt meg is büntettem igazságosan.

LÁMSZA

Szolgád?! Ördögnek van ördög szolgája!

BAKSZÉN

De nem öt, felség! Mert nekem öt szolgám van, mind pokol fajzata. De hát ennyi szolga dukál is egy hercegnek.

LÁMSZA

Herceg, herceg! Micsoda herceg, aki a föld alól bukkan elő?!

BAKSZÉN

Mondottam, uram-királyom, hogy Bazsalikom szigetének vagyok az ura. Ugyan messze van az a sziget, a háborgó déli tenger közepében, de talán hallottad a hírét.

LÁMSZA

Jó atyám emlegette, mint olyan helyet, hol a legjobb fűszerek teremnek.

BAKSZÉN

 

    Gyömbér és böjtfű, vanília, zsálya;
    Szegfűszeg, babér, mustár, majoránna;
    Izsóp és üröm, turbulya meg torma,
    Kurkuma, sáfrán, bors, ánizs, galanga.

 

LÁMSZA

Rengeteg!

MURMOG

Pedig a gomba kimaradt!

BABURA

Többet ér a tök!

 

A hangulat oldódik; derülnek.

 

LÁMSZA

No, jó; az a Bazsalikom rendben van. Onnét jössz talán, a földgolyón keresztül?

BAKSZÉN

Nem onnét, felség. Ügyem tiszta, mért hazudnám?! A Pokolból jövök.

LÁMSZA

No, látod!

BAKSZÉN

Nem tudod, ó, uram-királyom, hogy kételyed mennyire fáj nekem… A szigetet hét éve láttam utoljára. Azóta ott senyvedek a Pokolban. De most szabadon vagyok. Végre! Mámorában fölemeli a kezét. Üdvöz légy, boldog szabadság!

 

Mindenkin látszik a lelkesültség, csak Józsiásék figyelnek élesen. Babura és Murmog egy pillanatra még magasba is emelik a zászlójukat.

 

MURMOG

Trónra a gomba!

BABURA

Babban a tök!

TÜNDÉREK

 

    Nálunk szabadon él a jó,
    Boldog valahány honlakó!

 

LÁMSZA

Szegény herceg. S hogy kerültél a Pokolba?

BAKSZÉN

Egy éjjel, mikor dúlt a vihar, maga Mamuk jött értem, hogy tanítsam meg őket: miképpen kell termelni és használni a fűszereket.

LÁMSZA

Mi az a Mamuk?

BAKSZÉN

Az ördögök főkirálya, felség.

LÁMSZA

Értem. S téged hogy hívnak?

BAKSZÉN

Bakszén, Bazsalikom hercege. Hódolva földig emeli kalapját.

JÓZSIÁS

Abban a pillanatban Bakszénre mutatva felkiált. Ördög ez! Szarvai vannak!

MURMOG

A föld röge ne kiabáljon!

BABURA

Tök neki, tök!

 

Zajongás támad.

 

LÁMSZA

Felemeli a botját. Ki itt a király?!

BABURA

Én!

 

Nevetnek.

 

FANFARUS

Lámsza szól, a király!

LÁMSZA

A csendben. Ha elrabolt herceg vagy, miért van szarvad? Felelj!

BAKSZÉN

Ellenemre van, felség. Minden éjjel megkötöztek az ördögök, és növesztő olajjal kenegették a fejem, hogy kinövesszék a szarvam. De utálom és megvetem! Íme, a bizonyság! Egy rántással letépi és a földhöz üti a két szarvát.

LÁMSZA

Fordulj!

BAKSZÉN

Háttal fordul a király felé, látszik az ördög farka.

LÁMSZA

Úgy látom, a gerinced végén is megkenegettek.

BAKSZÉN

Tanácstalan: nézi a farkát, fogja-húzza, majd kivonja a kardját. Ezt is levágjam, uram-király?

LÁMSZA

Ha tudod.

MURMOG

Készséges. Várj! Levágom én! Kiveszi a Bakszén kezéből a kardot, s egy suhintással levágja Bakszénnek az ördögfarkát. A farkot is, a kardot is odaadja Bakszénnek. Röhög.

BAKSZÉN

Pokolba vele! A farkot odavágja. A kardot a hüvelyébe teszi. Kihúzza magát. Boldog. Kételkedsz még bennem, uram és királyom?

LÁMSZA

Hol vannak a szolgáid?

BAKSZÉN

A lyukhoz lép, gyorsan szólítja őket.

 

    Első szolgám, rút Mordiás!
    Pap Ropogán, Czinczár fodrász,
    Tök Dudaró, eb Durmonyás!

 

Mind előjönnek. Ördögruhában vannak, szegényesen. Odaállnak a Murmog emberei mellé. Durmonyás leghátul, az ő kezében van a zászló: lefelé fordítva, mintha dugná.

 

BAKSZÉN

Itt vannak, uram-királyom.

 

Mozgolódás. Bablónia, Bagaria emberei ámulnak. Józsiásék élesen nézik őket.

 

TÜNDÉREK

 

    Soha lesz, nem lesz:
    Élő a dögből,
    Arany a tökből,
    Más az ördögből!

 

LÁMSZA

Rámutat Durmonyásra. Micsoda zászlót dug ott az ördög?

BAKSZÉN

Elveszi a zászlót, felemeli. A Pokol ellopott zászlója, felség!

 

Fekete keretben patyolat mező; a mezőben lángok között háromágú szigony. Felírás.

 

LÁMSZA

Olvassa a zászlóról a felírást.

 

    Mamuk az Urunk,
    Ámen, ha szurunk!

 

Kérdi. Ámen?! S mért ámen?

BAKSZÉN

Eltöri a zászló nyelét, s az egészet félredobja. Ezért, felség. Vége neki! S ezzel, úgy hiszem, megtettem minden bizonyságot kételyed ellen. Ítélj, bölcs király! Az ördögök élére áll.

LÁMSZA

Bólogat magában; gondolkozva mondja, mérlegelve a dolgot. Herceg vagy, mondod… Föld alól jöttél… A Poklot megtagadtad… Ördög szolgáid vannak… De herceg vagy, mondod…

BAKSZÉN

Bazsalikom hercege, felség.

LÁMSZA

Fanfarus, mit tegyünk?

FANFARUS

Mossa kezeit.

 

    Herceg ő, vagy zsivány?!
    Te döntsél, bölcs király.
    Ahogy jött, nagy hiba,
    De szóljon Jázmina!

 

LÁMSZA

Szóljál hát, édes leányom!

JÁZMINA

Feláll. Úgy gondolom, atyám, hogy szokást bontani áldatlan lenne. Így nem szólok ősi szokásunknak ellene, bár bizalmamat a herceg nem nyerte meg.

LÁMSZA

És ha győzne a herceg? Mit teszel?

JÁZMINA

Abban, hogy szívem mint dobogjon, nem szokás köt engem, hanem érzelem.

LÁMSZA

Köszönöm, kislányom.

JÁZMINA

Leül.

LÁMSZA

Kíván valaki e fogós dologban szólani?

BAKSZÉN

Szívemből sajnálom, hogy a fönséges királyi tündér bizalmát eleddig el nem nyerhettem. Gondolom, nem küllemem és hő szívem ebben a hibás, hanem sorsom talán, mely valóban kuszának tetszik. Ha lovag módjára küzdhetnék, talán szívemhez szabhatnám sorsomat is. Döntsön a bölcs király.

MURMOG

A pórok fia igen? Egy herceg nem?! Gomba! Gomba!

BABURA

Úgy van! Szerencsés babot a hercegnek!

JÓZSIÁS

Uram, nagy király! Ez a Murmog örökös s imét ez a Babura király ellenem vannak, mivel én a földnek egyszerű fia vagyok. Aki azonban a földnek fia ellen szól, nem tartja becsben magát a földet sem, mely neki a gombát vagy a babot és a tököt termette. De termett engemet is, mint hatalmas anya. Az anya pedig a fiával tart, s azt mondja neki: ne félj, fiam, mert a te szíved tiszta, mint a tündöklő fényes csillag; és ártatlan, mint az erdei forrás…

JÁZMINA

Örömében sírni kezd.

LÁMSZA

Miért sírsz, gyermekem?

JÁZMINA

Feláll; ragyogó arcáról törli a könnyet. Boldog vagyok, édesatyám. Leül.

LÁMSZA

No csak mondjad, Józsiás!

JÓZSIÁS

Hát ha ne féljek, azt mondja a föld, akkor én a herceg dolgában sem félek igaz szót mondani. Ha itt olyan szokás van, hogy a király tündér lányának szívéért és azon által a trónusért mindenki viadalra kelhet, akkor én eme szokást tisztelem és áldom. Mert hiszen magam is ennek köszönhetem, hogy a legnagyobb szerencséért versenghetek. De bizony a királyi kisasszonnyal együtt én is azt mondom, hogy Bazsalikom herceget én nem állhatom.

BABURA

Tök, tök!

MURMOG

Gomba, gomba!

 

Nagy zajongás tör ki, melyben a kíséretek egy-egy harci kiáltása is hallik.

 

LÁMSZA

Felemeli a botját, fel is áll. Ördög-pokol! Csend legyen! Mikor csend lesz, leül és szól. Mindenkit meghallgattam, az eszemet is megforgattam. Őseink jó szokása szerint most a négy kérő között megtartjuk a viadalt, mely megpróbálja elsőbben az észt, s azután az erőt. Aki győz, azt leányom magának választhatja. Ha nem választaná magának, kancellárnak vesszük magunk mellé, mivel jó öreg kancellárunk elment az öröklétbe. Ha pedig szíve szerint is magának választaná, akkor kancellár lesz a második győztes, szokásunk szerint. Fanfarusra néz; int is a fejével neki.

FANFARUS

A botjával hármat koppint a földre.

LÁMSZA

Hármat kérdezek. Sorjában. Aki egyikre sem tud megfelelni, illendően elmegy.

 

Izgalom, várakozás.

 

LÁMSZA

Babura! Mondd meg nekem: „Mi a neve annak a földnek, amely télen-nyáron egyformán termik?”

BABURA

Tündérország!

LÁMSZA

Legyint Babura felé. Murmog, te mit felelsz?

MURMOG

Temető!

LÁMSZA

És te, Józsiás?

JÓZSIÁS

Fehér papiros, amire írnak.

LÁMSZA

Hát te mit mondasz, Bakszén herceg?

BAKSZÉN

Tündérország? Temető? Papiros? Inkább papiros.

LÁMSZA

Itt nem lehet ódalogni, herceg! Egyenesen felelj!

BAKSZÉN

Fehér papiros.

LÁMSZA

Királyi tudományunk szerint is, mit őseink hagytak reánk, a helyes felelet az, hogy: „Fehér papiros.” Így Bablónia és Bagaria az első kérdésben vesztett. Józsiás és Bakszén pedig nyert.

 

Mozgolódás.

 

TÜNDÉREK

 

    Jól vigyázz, Józsiás!
    Ne győzzön senki más!

 

LÁMSZA

Következik a második kérdés, amely így hangzik: „Mit vet az ember holdvilágon?” Halljam, Babura király, mit felelsz!?

BABURA

Mit vet az ember holdvilágon?

LÁMSZA

Igen.

BABURA

Gondolkozik; az emberei sugdosnak neki.

JÓZSIÁS

Most köti fel a fuszulyka szárát!

 

Derültség. Izgalom. Jázmina Dilló és az Idilló karját fogja. Murmog bőszen áll, mintha tudná a feleletet. Józsiás figyel. Bakszén vigyorog.

 

LÁMSZA

Halljam hát, Bablónia királya!

BABURA

Mit vet az ember holdvilágon? Hát ágyat vet!

LÁMSZA

Bagaria örököse, Murmog! Mit vet az ember holdvilágon?

MURMOG

Kezit veti, lábát veti. Mármint hányja-veti, mert nem tud aludni.

 

Nevetnek.

 

LÁMSZA

No, Józsiás!

JÓZSIÁS

Árnyékot vet!

 

Helyeslő morajlás.

 

LÁMSZA

Bakszén herceg! Mit vet az ember holdvilágon?

BAKSZÉN

Árnyékot!

LÁMSZA

Babura és Murmog ismét vesztett. Józsiás és Bakszén győzött.

VILLIKÓ

Igen, de Bakszén Józsiásból él!

LÁMSZA

Miképpen értsem ezt, öcsém?

VILLIKÓ

Úgy, fölséges király úr, hogy Józsiás mindig Bakszén előtt felel; s mivel helyesen adja meg a választ, Bakszén hercegnek a szájába repül a sült galamb!

TÜNDÉREK

 

    Bizony, lesben áll a likon,
    Szóljon előbb Bazsalikom!

 

LÁMSZA

A királyi hatalom, úgy hiszem, nem olyan nagy, hogy a szerencséjét bárkinek elvehetném.

BAKSZÉN

Meghajlik. Köszönöm, bölcs király.

LÁMSZA

Felteszem hát a harmadik kérdést. Mindenki jól figyeljen, de különösen Babura és Murmog!

 

Igen nagy izgalom.

 

LÁMSZA

No, Babura! Most jól figyelj!

BABURA

Isten babjai, segítsetek!

 

Kísérete az ő háta mögött letérdepel.

 

Mondjad a kérdést, uram!

LÁMSZA

Mondom. „Mit csinál a tűz?”

BABURA

Mit csinál a tűz?!

LÁMSZA

Mit, mit!

BABURA

Ég. Azt csinálja. Ég!

LÁMSZA

A Babura kísérete felé. No, felállhattok… Murmogra int a fejével, s kérdi. No, Murmog! Mit csinál a tűz?

MURMOG

Elalszik. A tűz elalszik.

LÁMSZA

No, fiam, Józsiás?

JÓZSIÁS

Hamut csinál a tűz!

 

Örvendő szorongás.

 

LÁMSZA

Hát te mit felelsz, Bakszén?

BAKSZÉN

Hamut mondok én is.

LÁMSZA

Babura és Murmog harmadszor is vesztett. Fanfarus, mutasd meg nekik az utat!

TÜNDÉREK

 

    Sír a tök a babban,
    S a gomba még jobban.

 

FANFARUS

Közben már előrelépett, s int a bottal a bal út felé. Bablónia, erre! Int a jobb út felé. Bagaria, arra!… Ki merre jött. Gyerünk, gyerünk!

 

Bablónia emberei sunyin gurulnak kifelé. A Murmog emberei morogva húzódnak. Közben ezek is, azok is tiltakozva kiabálják a magukét: „Babban a tök!”, „Mumusunk, Murmog!” Mind elmenvén, jelenti a királynak.

 

Elmentek, felség.

LÁMSZA

Józsiás fiú! Bakszén herceg! Észben eleddig nem tudtátok legyőzni egymást. Ilyenformán a testi ügyesség és a bajnoki erő fogja eldönteni, hogy kettőtök közül melyik legyen az első. Úgy gondolom, kezdjük is el. Fanfarus!

FANFARUS

Parancs, felség!

LÁMSZA

„Kidől a gólya.”

BAKSZÉN

Leoldja a kardját, s odaadja Mordiásnak, hogy tartsa, amíg ő küzdeni fog.

FANFARUS

Gátra, lovagok! Int Józsiásnak és Bakszénnek, kik a középre mennek.

 

Ott egymással szemben megállnak. Álltukban a hopmester még egy kicsit egyengeti őket, aztán számol.

 

Egy!

 

Erre az „egy”-re Józsiás és Bakszén felemeli a bal lábát, mint a gólya. A lábszár, térden alól, hátrafelé áll.

 

Kettő!

 

Erre a bal kézzel a bal bokájukat átfogják.

 

Három!

 

Mintha keményen kezet fognának, most a jobb kéz egymásba markol. Erre Fanfarus a szó kimondásával indít, a szó végén a bottal is megüti a földet.

 

„Kidől a… gólya!”

 

Józsiás és Bakszén taszítják, húzzák, ide-oda ingatják egymást, miközben fél lábon szökdösnek és egyensúlyt keresve dülöngélnek. Mindenki nyújtja a nyakát, úgy figyeli őket. Végre úgy dőlnek ki, hogy a bal lába mind a kettőnek egyszerre toppan le a földre. Igen szuszognak.

 

FANFARUS

Jelenti. Egyenlők, felség!

LÁMSZA

Tekergeti a fejét. A bimbaját neki…

TÜNDÉREK

 

    Boldog leszel, Józsiás!
    De most aztán nekiláss!

 

KÍSÉRET

Borókiából. Rá kell a győzelmet bízni!

KÍSÉRET

Az ördögök a Pokolból. Nem fog a májatok hízni!

FANFARUS

Az ördögnek itt nincs szava! Nézzünk oda! Lámszához. Felség, az új próbára készen állnak a lovagok!

LÁMSZA

„Háttal a tülök.”

FANFARUS

Hátat a hátnak, lovagok!

 

Józsiás és Bakszén hátat feszítenek egymásnak. Lábukat megvetik, s a karjukat begörbítve tartják, mint nagy erőfeszítés előtt.

 

Várják az indítást.

 

FANFARUS

„Háttal a… tülök!” Botjával a földre üt.

 

Józsiás és Bakszén háttal ide-oda nyomják egymást. Erőlködnek, fújnak. Mindenki nyújtja a nyakát. Józsiás már nagyon szorítja az ördögök felé Bakszént. De akkor Bakszén, gyors cselvetéssel, hirtelen lehúzza magát, mire Józsiás keresztülesik rajta. Rögtön kitör a nagy zaj. Az ördögök örömükben ugrálnak. A Józsiás emberei „csalást” kiabálva, várakozón nézik a királyt.

 

TÜNDÉREK

 

    Ördög, aki henceg,
    Cselt vetett a herceg!

 

LÁMSZA

Mi történt, Fanfarus?

FANFARUS

Cselt vetett a herceg!

LÁMSZA

Bazsalikom hercege! A föld fia mutasson nekünk példát az erényből?! Ámulok, hogy ilyent tettél!

BAKSZÉN

Csupán játékból, felség.

LÁMSZA

Ejh, hát játék neked a királyi szék?! És játék leányom keze?! Jázmina, szólj!

JÁZMINA

Feláll. Remeg a lelkem, atyám. Szívem a fény és a remény fészkében ül, mint a váró madár. Rebbentsd már feléje párját, atyám! Szólítsd oly viadalra e két lovagot, honnét suhanva szállhat mellém!

LÁMSZA

Feláll; kivonja kardját. Add ezt a kardot a Józsiás kezébe!

JÁZMINA

Átnyújtja a kardot; kezük és szemük találkozva marad, amíg mondja. Itt a kard; de zöld ág, meglehet.

JÓZSIÁS

Szikrából virága sok lehet.

JÁZMINA

A helyére megy, ahol állva marad.

BAKSZÉN

Ijedt, gyanakodó arccal. Kardot adsz ellenem, nagy király?!

LÁMSZA

Szavaid mögött szolgáid lelke lappang, herceg! Nem hóhér e hon királya, hogy fegyvert adjon vendége ellen, ki védtelen! Vedd a kardod!

BAKSZÉN

Bocsánat, felség!

MORDIÁS

Odaviszi Bakszénnek a kardot.

LÁMSZA

Fanfarus!

FANFARUS

Parancs, felség!

LÁMSZA

A kardok egyenlők?

FANFARUS

Megvizsgálja, összeméri a kardokat. Egyenlők, felség.

LÁMSZA

Vívjanak meg!

FANFARUS

Bajvívás, lovagok! Szembe, karddal állani! Felállnak. Megnézi őket. Aztán indít. Mehet!

 

Józsiás és Bakszén összecsapnak. A nagy figyelésben mindenki áll, és nyújtja a nyakát. Bakszén egy ügyes suhintással leüti a kalapot a Józsiás fejéről. Ijedt moraj. Idilló felkapja a kalapot, a Jázmina kezébe adja, aki izgalommal szorongatja. Józsiás, mint a tigris, úgy küzd. Szorítja Bakszént. Aztán egy vágással levágja a Bakszén fejéről a kalapot. Bakszén a kalap után pillant, s abban a percben Józsiás kivágja a kezéből a kardot. A kard megcsendül a földön.

 

FANFARUS

Kiált. Állj! Vége!

 

Dermedt csend.

 

FANFARUS

Kihúzza magát, jelenti Lámszának. Józsiás győzött, uram-királyom!

 

Felzúg az ujjongás. Az ördögök a lyuk felé húzódnak, sunyítnak. Bakszén lehajtott fejjel áll.

 

LÁMSZA

Királyi szavunkkal hírül adjuk a jelenlevőknek; valamint hírül adjuk eme helyről a világnak, hogy a mai ünnepi viadalban, hibátlan lovag módjára, Borókia földjének fia, Józsiás győzött!

MIND

Csak Bakszén áll lehajtott fejjel, és az ördögök sunyítnak.

 

    Éljen Józsiás,
    A borókiás!

 

ÖRDÖGÖK

Nehogy baj legyen, a végin elkésve mégis károgják. …kiás! …kiás!

 

Mindenki nevet az ördögökön.

 

LÁMSZA

Ilyenformán, királyi székünkben nem lesz más utódunk, mint a mi bátor és kedves fiunk, Józsiás. Neki pedig: Józsiás királynak, régi szokásaink szerint, kancellárja lesz a második győző, vagyis Bazsalikom hercege, Bakszén!

BAKSZÉN

Meghajtja magát a király felé. Köszönöm, felség.

LÁMSZA

Kislányom, magadnak választod Józsiást?

JÁZMINA

Igen, édesatyám.

LÁMSZA

És te, Józsiás fiam: magadnak választod Jázmina lányomat?

JÓZSIÁS

Szívből és örökre atyám.

LÁMSZA

Kámzsához szól. Áldd meg őket, égi mester!

KÁMZSA

Lejön, és áldólag a fejükre teszi a kezét. Halljad, Lámsza birodalma! Halljad, egész világ! Ímé, elindul a boldog mátkapár, hogy nászt üljön tündéri földünkön. Áraszd el fényeddel sorsukat, ó, égi tűzkerék, hogy sötét fondorlat ellenük teremni ne tudjon; s hogy a nép üdve homályba’ ne maradjon. És adj segedelmet nekik minden jóra, ó, mennyek birodalma; és adj győzelmet minden rossz fölött, hogy az ő boldogságuk a miénkkel együtt ragyogjon. Elveszi Jázmina kezéből a kalapot, s miközben a Józsiás fejére teszi. Ámen.

 

Függöny

 

 

Második felvonás

Színhely: kormányzási terem, a tündérországi királyi palotában. Idő: néhány héttel az első felvonás után; olyan reggeli időben, midőn hol elbújik, hol kiragyog a nap.

A szín a nagy kormányzási termet ábrázolja, mely különleges, kissé nyugtalanító benyomást kelt. A falak és a bútorok színe általában patyolatfehér; arany, zöld és fekete díszítéssel. A terem hátsó fala a királyi udvar tündéri kertjére szolgál. A kerten keresztül kis gyümölcsfák és nagy virágok között út vezet a terem bejáratához. Bejáratul, a hátsó fal közepén, kétszárnyú nagy ajtó szolgál, mely kapunak is beillenék. Az ajtó szárnyait arany vonal keretezi. Zára, nagy kilincse is arany. De az aranyzár fölött most fekete lánc van, mely a két szárnyat összefogja, és az ajtót belülről elzárja. Emiatt, a játék elején, a terembe való bejárás nem is a szárnyas nagy ajtón keresztül történik, hanem egy kis ajtón, mely a nagy ajtónak a bal szárnyába van vágva. Ezt a kicsi ajtót fekete vonal keretezi. Ha a nagy ajtó nyitva van, látszanak a széles lépcsők, melyeken a kertből a terembe jutnak a járók. Eme lépcsők teteje és az ajtó között kis márványköves előtér van. Itt áll a fegyveres ördög, a palotaőr.

A kétszárnyú ajtótól jobbra és balra egy-egy ablak áll a falon. Tündéri színes üvegek borítják ezeket az ablakokat. Átdereng rajtuk a külső világ: kiragyognak, ha süt a nap, vagy elborulnak, ha a felhők mögé bújt el a nap.

Az ajtón innét, balról s a terem közepe táján, de a falhoz egészen közel, ott a kormányzósági titkárnak, az „ülőmesternek” az asztala áll. Az asztalon könyvek, papiros és rengeteg levél, melyek mind azt mutatják, hogy nagy ügyvitel folyik. Az asztal mellett a falon furcsa találmány látható. Ugyanis ablakformára fekete keret van festve a falra, mely keret mentén mindenütt színes lámpácskák állnak. Ezek égni is tudnak. Afféle színes üveggömböcskék. Minden udvari embernek van ezek között egy lámpácskája, mely az illető jöttét jelezve kigyúl; amíg a teremben tartózkodik, állandóan ég; ha pedig kilép, akkor elalszik. Van olyan lámpás is, mely az idegenek jöttét jelzi. A lámpácskák rámájában, vagyis az ablakmező közepén, jókora mélyedés van, melynek a peremét színes gyöngyök díszítik, vagy állandóan égő kicsike lámpák. Bent az üregben búvik meg a király, a királyné és a kancellár szoborképe. Ha ezek közül valamelyik elindul, hogy a terembe lépjen, a szoborképe előugrik az üregből, mint az órából a kakukk. Előugrik és világít: a királyé pirosban, a királynéé zöldben és a kancelláré sárgában. De mihelyt az illető belép a terembe, a szoborkép rögtön visszaugrik.

És ez az egész keretes szerkezet leplez valamit: ugyanis a keret vonalán egy titkos ajtó nyílik, mely csak az ördögök számára szolgál.

Ezen a titkos ajtón ismét, majdnem elöl a bal falon, ott nyílik a Bakszén kancellár ajtaja. Fekete rámája van az ajtónak, a kilincse arany.

A másik falon, vagyis a jobb oldalán, szemben az íróasztallal, nagy tükör áll a falon. A tükör előtt fehér fodrászszék, körül fehér kis székek; a tükör talpán pedig mindenféle felszerelés, ami kell egy fodrász ördögnek. A tükörtől innét pedig, szemben a kancellár ajtajával, a királyi pár ajtaja nyílik. Az ajtó kerete és a kilincse is arany, az ajtó fölött aranykorona.

Mind a két falon, úgy két méter magasságban, kiugró párkány húzódik végig, legalább fél méter széles. Végig ezeken a párkányokon, egymástól úgy másfél méter távolságban, korsókban virágok állanak. A Bakszén oldalán a párkány színe és a korsók színe egyaránt fekete; a király oldalán mind a kettőnek a színe zöld.

A terem közepén nagy tanácskozóasztal áll, székekkel. Az asztal és a székek színe fehér. Az asztal fölött óriási nagy arany csillár függ.

 

Józsiás király öltözete: régi fekete csizmája és a szűk, fehér posztónadrágja megmaradt; fölötte fekete mellényt visel, és a mellény fölött aranygombos fehér ujjast, melynek a nyak alatt megtartó aranylánca van. Ezt a fehér ujjast csak vállra vetve szokta viselni; csupán hivatalos és ünnepi alkalommal ölti fel: ilyenkor aranyövet tesz rá, melyen a kardja függ. A Józsiás emberei mind megtartották hazai viseletüket, csak a két karjukon hordanak fehér szalagot és a lányok fehér pántlikát a hajukban. Bakszén sarkantyús sárga csizmában jár, fekete nadrágban, sárga gombos fehér ujjasban. Hivatalos vagy ünnepi alkalommal sárga sisakot is tesz, sárga övet ölt, és arra kardot. Az ördögök a régi, rossz fekete nadrágjukban maradtak, de kaptak hozzá fekete gombos fehér kabátot, mely leér a comb közepéig. Durmonyásnak fekete csuklyája is van.

Fölmegy a függöny.

A kert felől tréfás, vidám dallam hallatszik: rózsalevélen próbálja, fújja valaki.

 

DURMONYÁS

Kicsit sánta, öreg mihaszna ördög. Az íróasztal mellett, a székbe belehuppanva alszik. A fekete csuklyát arcára húzta. Kezében, mint valami pálmaágat, egy ördögfarkot tart, mely a távoli zeneszó dallamára inogni kezd, egyre jobban. Aztán ébredezik ő is: a csuklyát arcától lehúzza, de az ördög farkával állandóan kíséri a dallamot. Lassan feláll, ugyanakkor énekelni kezdi a dallam szövegét.

 

    Szomorú az élet
    Varjútojás nélkül;
    Meghasad a szívem,
    Babám, nálad nélkül…

 

Közben odament a tükörhöz, és a tükör előtt az ördögfarkat a helyére próbálgatja, magának. A szarva helyét is nézegeti. Majd legyint a farokkal, s miközben visszamegy az asztalhoz, a második versszakot is énekli.

 

    Szomorú az ördög
    Farka-szarva nélkül,
    Mint a rózsabokor
    Legszebb ága nélkül.

 

Leteszi, dobja az ördögfarkot az asztalra, és savanyúan mondja. No de most már mindegy… Úgy van, ahogy van… Közben elveszi az asztali levélcsomó tetejéről az első levelet. Olvassa. „Felséges Józsiás király! Bár messze napkeletről jöttél hozzánk, szívünkbe fogadtunk téged. Nem tudjuk hát elgondolni annak okát, hogy koronád alatt miért kezd romlani tündéri honunk, mely azelőtt…” Abbahagyja az olvasást, a nyelve kilóg, csámcsog-dörmög. Közben hurkába csavarja a levelet, az asztali nagy fekete fazék mögött ráfúj, mitől a papír lángra lobban és ég. Essék reátok a nap és a hold!…

 

Az előbbi dallamocska közeledik, s Durmonyás az égő levél mellett szurkol, mint aki titkos dolgot cselekszik. Végre az égő papirost beleejti a fekete fazékba. Megnézi a kigyúlt lámpácskát.

 

LÁMSZA

Belép; a dallamot rózsalevélen ő fújdogálja. Kezében a régi kampósbot, fején nagy, fehér kalap.

DURMONYÁS

Meg sem fordul. No, mi az, felség?

LÁMSZA

Hátul is van szemed? Vagy a nótáról tudod, hogy én vagyok?

DURMONYÁS

Sohasem hallottalak még nótát fújni.

LÁMSZA

Nem is tudtam. Boldogan. Most tanított meg Villikó!

DURMONYÁS

Ülj le nálunk. Hogy szolgál a nyugdíj?

LÁMSZA

Köszönöm. A rózsalevelet a kalapjába teszi. Leül egy kicsi fodrászszékre. Látod, vígan pislákolok. A jót hamar megszokja az ember. Három hét elegendő.

DURMONYÁS

Csak annyi volna, öreg atyus? Nekem úgy tűnik, mintha régebben lett volna a lakodalom!

LÁMSZA

Igen, mert te ülőmester vagy. Ország gondját bonyolítod. Érkezik sok levél?

DURMONYÁS

Rengeteg! Rámutat. Nézd meg!

LÁMSZA

S miket írnak?

DURMONYÁS

Mind jót, hál’ istennek. Magasztalják a királyt, és dicsérik a kancellárt.

LÁMSZA

Abból neked is jut.

DURMONYÁS

Nekem? Jut; a munkából.

LÁMSZA

Bizonyosan jól érted, amit végzel. Azért osztották reád. A Pokolban is nyilván valami effélit csináltál.

DURMONYÁS

A Pokolban?! Ajh, ott jobb dolgom volt, mint itt, öreg atya! Mert ottan csak szenvedtem. De kényelmesen, urason! Hanem azelőtt, fent a földön! Ide-oda sántikálva magyaráz: mikor teheti, a nyelve kilóg. Otthon, Libèlliában! Ott én csináltam a törvényeket. Lelkemre mondom, jó törvényeket csináltam. Kezdetben. De mivel az emberek nem tartották be a jó törvényeket, újakat kellett csinálni. Már valamivel rosszabbakat. Így aztán szaporodtak a törvények, és romlottak is. Úgyannyira, hogy már én sem tartottam be őket.

LÁMSZA

Pedig te hoztad!

DURMONYÁS

Tudod, milyen jó az: másnak törvényt hozni, amit magunk nem tartunk be?!

LÁMSZA

Ha mondod, jó lehet. De későbben ördögnek kell lenni!

DURMONYÁS

Ördögnek? Az még megjárná. De ülőmesternek! Itt! Nyakig a munkában! Belé kell bolondulni! Lerogy a székbe; nyög, szipog, a nyelve kilóg.

LÁMSZA

Odamegy, vigasztalja. No, fel a fejjel, Durmonyás! Ki látott ilyent? Hogy egy ördög így bánatba tudjon esni?! Kiveszi a rózsalevelet a kalapjából, és egy új, tréfás dallamot kezd játszani; s majd énekli is hozzá a szöveget.

 

    A zúristen úgy adta volt,
    Ahol lyuk van, legyen egy folt.
    Az ördögnek két patája,
    A legénynek egy babája,
    Heje-huja,
    Diri-dám!

 

A végén még illeg is kicsikét hozzá.

 

DURMONYÁS

Az elején öklével még a szemét törölgette; aztán mosolyogni kezdett, felállt, s a dallam végére már illegésbe fogott ő is.

IDILLÓ

Belép; egy kosárban rózsákat hoz. Lámsza előtt meghajtja magát. Víg napot, boldog atyám! A fejével inti. S ha jut, Durmonyásnak is adjál belőle.

LÁMSZA

Azt csinálom, kis virágom. Ismét fújni kezdi a dallamot.

DURMONYÁS

Illeg a dallamra, közelítve Idillóhoz, mintha táncra akarná a tündért csalni. Közben mondja a verset.

 

    Más ördögnek két patája,
    Durmonyásnak egy babája –
    Sincsen, sincs!

 

DILLÓ

Belép; s álszent megbotránkozással. Ó, kelletlen percben jövök?! Előbbre lép. Vagy rossz helyen járok talán?!

DURMONYÁS

Hova kívántál menni, kegyes Dilló?

DILLÓ

Idillóra néz. Nem valami táncterembe! Hanem a királyi kormányzás csarnokába!

IDILLÓ

A kívánt csarnokban vagy, erények virága. A tánc tévesztett meg talán?

DILLÓ

Ó, nem. Inkább a te ledérséged, édesem.

IDILLÓ

Széttárt karokkal Dilló felé meghajol.

 

    Csoda ez, vagy maga Dilló,
    Hiszen erénye millió!

 

DILLÓ

Felhúzza az orrát. Ülőmester! Itthon találom a hatalmas kancellárt?

DURMONYÁS

Számodra mindig itthon van, kegyes Dilló. Parancs van rá.

DILLÓ

Felvetett fejjel megindul a kancellári ajtó felé.

 

Alig lép néhányat, a háta mögött kiugrik a királyné szoborképe. Durmonyás észreveszi, de hamarjában szólani sem tud, csak topog, hápog.

 

JÁZMINA

Boldog nevetéssel kilép a királyi ajtón. Fején, nyilván játékos tréfából, ott van a Józsiás régi, virágos kalapja. Szeme éppen a kancellári ajtó előtt fogja meg Dillót. A nagy meglepetésben az ajtó nyitva is marad: úgy szól rá rögtön a tündérre. Dilló!?

DURMONYÁS

Elkésve kiáltja ki. Királyné asszonyunk, felséges Jázmina! Nyakát behúzza, bocsánatkérően körülnéz.

DILLÓ

Nagy zavarban van.

JÁZMINA

Nem törődik a Durmonyás működésével: Dillóhoz. Hova indultál, bizalmam tündére?! Talán valami ügyes-bajos dolgod van a kancellárral?

JÓZSIÁS

Bentről a hangja, a nyitva hagyott ajtón keresztül. Édes egyem, nem láttad a kalapomat?

JÁZMINA

Leveszi a kalapot a fejéről; visszaszól. Itt van, arany királyom.

DILLÓ

Jázmina felé meghajtja magát. Felség.

JÁZMINA

Első udvari hölgyem vagy! Nem felelsz?

DILLÓ

Gondoltam, csupán bemegyek… És talán megkérdezem a kancellártól, hogy vajon illő dolog-e, ami itt történik… A királyi kormányzás termében.

JÁZMINA

Gyere, ide! Kézen fogja Dillót, és megindul vele Durmonyás felé. Ülőmester! Dilló tündéremnek panasza van!

DURMONYÁS

Te ítélsz, királyné asszonyunk.

IDILLÓ

Előbbre lép. Nyilván reám szól a panasz, felséges Jázmina. Az ördög ülőmester egy kedves nótára éppen izgett-mozgott, midőn Dilló belépett a terembe.

DILLÓ

Igen, Durmonyás éppen illegett, és előtted illegett, édesem.

IDILLÓ

Vajon hibás a kis őz, ha girhes bivaly illeg előtte?!

DURMONYÁS

Mellére teszi a kezét, és tátott szájjal ámul. Girhes bivaly?!

JÁZMINA

És?!

DILLÓ

Ez történt, felség.

JÁZMINA

Odainti Idillót, átöleli. Te leszel az első udvari hölgy, kis pillangóm. És a barátom.

IDILLÓ

Meghatva. Köszönöm, királynőm.

DILLÓ

No, és én?!

JÁZMINA

Te szabad vagy, Dilló.

DILLÓ

A tündérek feje leszek talán?

JÁZMINA

A tündérek feje a borókás Boricza lesz. Te szabad vagy, mondom ismét. Bemehetsz a kancellárhoz. Int, hogy mehet.

DILLÓ

Szipogni kezd, megfordul; szipogva bemegy a kancellári ajtón.

LÁMSZA

Ingatja a fejét. Ajh-jajj… Ki gondolta volna, hogy ilyen zenebona lesz ebből?…

JÁZMINA

A felhőt nem te hoztad, édesatyám.

LÁMSZA

De biza én hoztam. Mert én fújtam azt a nótát!

JÁZMINA

No, akkor gondolom, milyen illetlen lehetett. Nevet, megölelgeti atyját.

LÁMSZA

Ó, dehogyis… Vidám csak, s egy kicsit tréfás. Előveszi a rózsalevelet, s büszkén. Hallgasd csak meg! Fújni kezdi a dallamot. A király szoborképe kiugrik.

DURMONYÁS

Belekiált a dallamba. Őfelsége, Józsiás király!

JÁZMINA

Ó, beh kedves… Fújjad csak, atyám!

JÓZSIÁS

Nagy jókedvvel kilép az ajtón, s mindjárt a dallamra áll a füle. Már jöttében mondja. Hát ezt a nótát én üsmerem!

LÁMSZA

Míg kimondja a szót, csak addig hagyja abba. Villikótól tanultam!

JÓZSIÁS

Mire odaér, már dallamra mozog; Jázminát mindjárt táncra kéri. Tánc alatt mondja a szöveget is, miközben Jázmina neki a fejére teszi a virágos kalapot.

 

    A zúristen úgy adta volt,
    Ahol lik van, legyen egy folt.
    Az ördögnek két patája,
    A királynak édes párja,
    Heje-huja, diri-dám!

 

A tánc végén összeborulva nevetnek. A többiek is.

 

JÓZSIÁS

Ez a beszéd!… Ugye, Durmonyás?

DURMONYÁS

Igenis, felség.

JÓZSIÁS

A kedve még tart, de a szeme már másfelé figyel, és az esze a király dolgain jár. Sok a munka… Az íróasztalhoz lép. Rengeteg a levél… Egy-egy levélcsomót felemel. Hüh, de mennyi!

DURMONYÁS

Ijedtében, hogy a király olvasni kezdi a leveleket, kilógó nyelvvel topog.

JÓZSIÁS

Meglátja az asztalon az ördögfarkat, felveszi: legyez vele, aztán suhint. Mamuk kardja!… Rólad vágták le, Ülőmester?

DURMONYÁS

Rólam, felség.

JÓZSIÁS

Akkor ereklye.

DURMONYÁS

Ereklye, felség. Úgy teszi vissza az asztalra az ördögfarkat, mint a piros tojást.

JÓZSIÁS

Mi hír Küszküpüről, az országnagyról?

DURMONYÁS

Te küldötted el, felséges királyom, hogy országot járjon. S hogy a te járó utadat is előkészítse. Ámbár sokan úgy gondolják, hogy boldogságod örömét korán cseréled fel a fáradalmas országos úttal.

JÁZMINA

Józsiás felé lép. Hallod, édes királyom?! Simogatva kérleli. Ne siess oly nagyon!… Itt öröm minden perc, ott gond minden óra… Maradj még!

JÓZSIÁS

Mosolyog. Édes virágom, neked szerelmes férjurad vagyok, de az országnak atyja! Ismernem kell a hont! Ha az én örömem fogyatkozik is, amíg egyedül vagyok, az övét növeszteni akarom. És tudni a bajt is, ha van.

JÁZMINA

Ó, mily erős vagy szívedhez; s az enyémhez fukar!

JÓZSIÁS

Három hét, Jázmina! Boldogságra kevés, de bajra elegendő, meglehet. Eszem látni akar, a lelkem pedig ázni a király munkájában.

LÁMSZA

Menjen csak, menjen.

JÁZMINA

Holnap… Akkor már holnap?

JÓZSIÁS

Ma!

JÁZMINA

Szólani sem tud, szinte esdekelve néz Józsiásra.

JÓZSIÁS

Küszküpüt várom csupán. Megfogja a Jázmina kezét. Gyere, megvidulsz a rózsák között! Gyere! Megindulnak kifelé. Egyszerre meglátja a láncot az ajtón. Elengedi a Jázmina kezét. Odamegy. Ülőmester! Ki tette ide ezt a fekete láncot?

DURMONYÁS

Mi tettük, urunk-királyunk. A nagy kancellár parancsára. A munka és a nyugalom miatt. S mivel féltünk tégedet, felség.

JÓZSIÁS

Hozzáfog, hogy levegye a láncot.

IDILLÓ

Közben odamegy Jázminához, a kosárban a rózsákkal. Neked hoztam a rózsákat, királynő csillagom.

JÁZMINA

Köszönöm, kis gyöngyöm. Maradj atyámmal. S majd a rózsákat vidd a szobámba, és ültesd korsókba őket.

JÓZSIÁS

Közben levette a láncot, és kinyitotta mind a két szárnyát az ajtónak.

 

Egyszerre beáramlik a fény, elönti a termet.

 

Így, né!… Nem börtönben vagyunk mi, hanem az ország homlokán. Ahonnét látni kell, ki a világba; s amit a világnak is látnia kell. Durmonyáshoz, a parancs hangján. Mindig nyitva legyen, ülőmester!

DURMONYÁS

Nyitva lesz, felség.

DUDARÓ

Az ajtón kívül, mint palotaőr, fegyveres őrségen áll. A márványköves előtéren sétálva, éppen abban a pillanatban ér az ajtó elé, amelyen benéz. Oly váratlanul pillantja meg a királyt, hogy ijedt zavarában és tisztelegve így kiált. Mamuk az Urunk!

JÓZSIÁS

Mit beszélsz?! Nem a Pokolban vagy!

DUDARÓ

Igenis, felség. Áldás, békesség!

JÓZSIÁS

Visszafordul, kezét Jázmina felé nyújtja, de Durmonyás felé a fejét csóválja. Ejh… Ejh! Átöleli Jázminát. Ha Küszküpü jönne, vagy bárki más: a rózsakertben vagyunk.

 

Mennek.

 

DURMONYÁS

Meghajol. Nem mulasztunk el semmit, felség. Mihelyt Józsiás és Jázmina tovatűnnek, a mutatóujjával beinti Dudarót.

DUDARÓ

Büszkén, mintha dicséretet várna, úgy áll feszesen, valamivel az ajtón belül.

DURMONYÁS

Kis ideig, lassan közeledve Dudaróhoz, nyársaló szemekkel nézi, majd egészen közelről, szárazon szembe köpi. Mehetsz!

DUDARÓ

Prüszköl, mint a macska; visszamegy a helyére.

IDILLÓ

Látszik, magában mulat a dolgon; a virágoskosarat ismét egy székre teszi, maga a tükör elé áll.

LÁMSZA

Pusmog, bólogat. Hiába, nehezen szokja a fekete a fehéret…

MORDIÁS

Sietve, nyersen bejön; fekete sisakja van, fekete övén kard, lábán sarkantyú. Rögtön kérdi. Itthon van a kancellár?

DURMONYÁS

Itthon, vitézek feje.

MORDIÁS

Ahogy beljebb lépve indulna a kancellári ajtó elé, meglátja Idillót a tükör előtt. Áhh, Idilló! Még mindig az erényed ápolod, szép tündér?

IDILLÓ

Mit tegyek, uram, ha nekem van?

MORDIÁS

Remélem. De nyelved biztosan.

IDILLÓ

Ami neked van, nem több a kard?

MORDIÁS

Zavarában nyersen. Durmonyás, itthon van a kancellár?

DURMONYÁS

Még mindig, vitézlő uram.

MORDIÁS

Lámszához. Hát te mit csinálsz itt, kalapos öreg?

IDILLÓ

Felséges atyánk! Úgy mondjuk.

MORDIÁS

Nektek volt, nekünk holt. Durmonyáshoz. Itthon van a kancellár?

DURMONYÁS

Folyton, uram. Előre akar sietni. Jelentem neki, hogy itt a vitézek feje. Tudod, a törvény. És benn a tündér.

MORDIÁS

Kuss, kuvasz! Félrelöki Durmonyást, és bemegy a kancellárhoz.

IDILLÓ

Lámszához.

 

    Még csupán bolha kell a kuvaszra,
    S már nem lesz semmi ok a panaszra.

 

LÁMSZA

 

    Pedig az orrom úgy szagolja,
    Szűkiben nem lesz itt a bolha.

 

MORDIÁS

Menekülve jön ki az ajtón, majdnem kiesik.

BAKSZÉN

Ostorral üti-kergeti Mordiást az ajtó felé. Az ostor fehér, a nyele fekete. Maga sarkantyús csizmában van, de deréköv és sisak nélkül.

MORDIÁS

Kimenekül az ajtón.

BAKSZÉN

Durmonyáshoz. Mit parancsoltam neked, vén kukac?!

DURMONYÁS

Mondtam neki.

BAKSZÉN

Ráförmed. Húzd be a nyelved! Tovább lép: mintha most látná meg Idillót a tükör előtt, s a rózsákat. Nekem hoztad a rózsákat, tündér?

IDILLÓ

Még a töviseket sem.

BAKSZÉN

Kinek hát?

IDILLÓ

Akiért hiába küzdöttél.

BAKSZÉN

Kivesz egy rózsát a kosárból, megcsókolja. Mondd meg királyné asszonyodnak, hogy az egyiket megcsókoltam.

IDILLÓ

Felveszi a kosarat. Ha addig el nem hervad. Bemegy a királyi ajtón.

BAKSZÉN

Lámsza felé bök a fejével. Te itt mit csinálsz, avas király?

LÁMSZA

Nyugdíjban vagyok. Ráérek.

BAKSZÉN

Nem kívánsz elmenni?

LÁMSZA

Mily okosan szóltál! Mert nagyon kívánok innét elmenni. Lassan kimegy.

BAKSZÉN

Ahogy utánanéz Lámszának, hirtelen meglepődik. Ki nyitotta ki az ajtót?

DURMONYÁS

A király.

BAKSZÉN

Nem akarja hinni; az ostorral ráüt az asztalra. Ki nyitotta ki az ajtót?!

DURMONYÁS

Józsiás király, maga.

BAKSZÉN

Szeme villog, összehúzza. Mit mondott?

DURMONYÁS

Azt mondta, hogy mindig nyitva legyen. Mert ez a palota az ország homloka, honnét mindent látni kell.

BAKSZÉN

Kurkászta személyemet?

DURMONYÁS

Téged, hatalmas uram, nem is említett.

BAKSZÉN

Vigyorog. Az együgyű borókás… Nem is sejti, hogy buta agyában a horgom… Jól megfogtam véle!… Mi?! Vén Durmonyás!

DURMONYÁS

Megfogtad, uram. Esküt tenne rá, hogy valóban Bazsalikom hercege vagy; s még álmában sem hinné el, hogy a nagy Mamuk ördögfia!

BAKSZÉN

A Pokol büszkesége! Mi?! Kacag, gonosz élvezettel.

DURMONYÁS

Szintén nevet, mint a Bakszén árnyéka.

BAKSZÉN

Hirtelen megszakítva a kacagást, kiáltja. Mamuk az Urunk!

DURMONYÁS

Feszesen; keményen felel rá. Ámen, ha szúrunk!

 

Ismét kacagnak mind a ketten.

 

BAKSZÉN

Egyebet nem kurkászott?

DURMONYÁS

Ország dolgát inkább.

BAKSZÉN

Terve szerint indul? Holnap?

DURMONYÁS

Még ma. Ha Küszküpü megjön.

BAKSZÉN

Ma-a?!

DURMONYÁS

Jobb nekünk a ma, mint a holnap, hatalmas uram. Ha távol van, könnyebben tehetjük, amit akarunk.

BAKSZÉN

Szúrósan. Azt akarnád, hogy a nép között ellenünk megmaradjon?! Buta! Ne fecsegj a rothadt eszeddel! A fejet kell megfogni! Itthon! Akkor minden zuhan utána! Te gyomlált fejű!

DURMONYÁS

Igenis, nagy uram.

BAKSZÉN

Nyugtalankodni kezd; az ostorral a csizmája szárát csapkodja. Csak a levél… Mért nem jön a levél?!

DURMONYÁS

Az asztalra mutat. Dögivel jön, uram!

BAKSZÉN

Durván. Süsd meg! Ostorával ráüt az asztali levelekre. Nem ezeket várom, te üszökvég! Hanem a pokolbéli levelet, Mamuk atyámtól! A válaszlevelet, amit a pokolmesternek kell hoznia! Ropogánnak! Érted, te hamubogár?!

DURMONYÁS

Ijedtében nagyon kilóg a nyelve. Igenis.

BAKSZÉN

Húzd be a nyelved!

DURMONYÁS

Behúzza a nyelvét, még két ujjával is nyomja hátrafelé.

 

Kigyúl egy lámpácska.

 

BAKSZÉN

Nézd meg, ki jön?

DURMONYÁS

Megnézi. Valami idegen.

BAKSZÉN

Nem vagyok itthon. A szobájába siet.

MATUZSA

Bejön; tündérhoni vénember, rongyos, fehér ruhában; még látja eltűnni Bakszént.

DURMONYÁS

Meg sem fordul; Matuzsának még köszönni sincs ideje. Ki vagy?

MATUZSA

Előbbre jön. Honi vagyok, kegyes uram. A nevem Matuzsa. Legöregebb a vének tanácsából, mely a tündérek vára mellett várakozik.

DURMONYÁS

Ránéz. A vének tanácsából?!

MATUZSA

Igen, uram. A honi nép követei lennénk hárman. S én most azért jövék csupán egyedül, hogy megtudnám: vajon a vének tanácsát mikor tudná meghallgatni az ifjú király?

DURMONYÁS

S mit akarnátok mondani neki?

MATUZSA

Hát a nép panaszlását.

DURMONYÁS

Okos volna. Csakhogy a királlyal nem tudtok beszélni, jó öreg. Törvényt tett, hogy senkit hozzá ne eresszünk.

MATUZSA

Valami ferdítés lesz az a törvény, kegyes uram. Mert én abban vagyok, hogy a király olyant nem tehetett. Mivelhogy maga is a népből való.

DURMONYÁS

Látod: ilyen az, ha a semmiből lesz nagy valaki! Nem a nép a gondja, hanem az örömnek él!

MATUZSA

Egész nap?

DURMONYÁS

Éjjel és nappal.

MATUZSA

Bólogat, aztán felemeli a fejét. Hát akkor a nagy kancellár! Hadd beszélnénk legalább azzal!

DURMONYÁS

Jó volna bizony. Ha itthon volna. De éppen ország dolgában fárad valahol.

MATUZSA

De hát mondják, hogy itthon látták!

DURMONYÁS

Szúrd ki a szemit annak!

MATUZSA

Pillog, meg van zavarodva. Akkor egyszerre Dilló és Idilló kilép a két ajtón. Dilló fölveti a fejét, és Idillót megelőzve kifelé siet.

MATUZSA

Dilló elejébe áll. Kegyes tündérnő, úgy látom, te közülünk való vagy: hallgass meg engem!

DILLÓ

Nincs időm. Kimegy.

IDILLÓ

Megfogja a Matuzsa karját. Mit szeretnél, bátyuska?

MATUZSA

Majdnem sír. Beszélni, tündér gyermekem.

IDILLÓ

Gyere, apócskám! Karon fogja az öreget. Öntsd ki szívedet, gyere! Vezeti, kimennek.

DURMONYÁS

Fogja a fejét.

 

    Jaj, te Mamuk, mi lesz most ebből?!
    Kiszedi a szót az öregből!

 

Túlfelől, a titkos fali ajtón, erős kopogtatás hallatszik.

 

DURMONYÁS

Ijedten körülnéz, a fülit az ajtóhoz nyomja. Ki az?!

ROPOGÁN

Túl az ajtón, a hangja. Én vagyok, a pokolmester! Ropogán! Hát ott?!

DURMONYÁS

Durmonyás.

ROPOGÁN

Nincs ott idegen?

DURMONYÁS

Nincs.

ROPOGÁN

Meghoztam a levelet Mamuktól! Jöhetek?

DURMONYÁS

Abban a pillanatban hanyatt zökken, mert a feje mellett kiugrik a király és a királyné szoborképe. De rögtön visszabújik az ajtóhoz, és vészhangon. Várj! Veszély! Jelemre várj! Veszély! Az asztal mellé ugrik, hogy a belépő királyi párt fogadhassa. Már áll is görnyedt meghajlásban, a térde reszket.

 

S belépnek: Jázmina és Idilló elöl, utánuk Józsiás. Jázmina és Idilló egyenesen előremennek, s bemennek a királyi szobába.

 

JÓZSIÁS

Megáll Durmonyás előtt; az állát megfogja, felemeli: a szemébe néz. Mért hazudtad, hogy a kancellár ország dolgában távol van?

DURMONYÁS

Felséges király…

JÓZSIÁS

Mért hazudtad, hogy senkit sem szabad hozzám ereszteni?!

DURMONYÁS

Felsé… Kínjában lóg a nyelve.

JÓZSIÁS

Elvágja a Durmonyás szavát. Mért hazudtad nekem, hogy az ország emberei nem írnak panaszos leveleket?!

DURMONYÁS

Térdre rogy.

JÓZSIÁS

Kelj fel, féreg! Holnap Villikó ül a helyedbe! Semmit el ne vígy az asztalról! Rögtön szólj, ha jönnek a követek!

DURMONYÁS

Rögtön, felség.

JÓZSIÁS

Bemegy a szobájába.

DURMONYÁS

Odamászik a titkos ajtóhoz, odanyomja a fejét. Gyere! Gyorsan!

ROPOGÁN

Kijön az ajtón, ördögruhában; szarva, farka is megvan. Zord ördög. Fúj; törölgeti az arcát.

DURMONYÁS

Hamar a levelet!

ROPOGÁN

Ne oly mohón, naplopó! Háttal áll, kicsit meghajol. Vedd ki! A farkamban van!

DURMONYÁS

Mint egy csőből, a Ropogán farkából kihúzza a levelet, s már fut is lógó nyelvvel, be a kancellárhoz.

ROPOGÁN

Közben undorral szaglászik, pökdösik.

BAKSZÉN

Kirohan a szobájából, Durmonyás a sarkában; most deréköv is van rajta, kezében ostor. Odaveti Ropogánnak a köszöntést. Mamuk az Urunk!

ROPOGÁN

Ámen, ha szúrunk!

BAKSZÉN

Mért késtél, pokolmester?

ROPOGÁN

Nem gondolnám. Vagy elfelejtetted már, hogy mily hosszú és nehéz az út, a Pokoltól idáig?

BAKSZÉN

Szavad több, mint az idő. Odaböki neki a levelet. Olvasd!

ROPOGÁN

A levél nagy tekercs; mintha bőrre volna írva. Olvassa. „Kisfiam, Bakszén! Hallom, a tündérek híres országában kancellári méltóságot szereztél magadnak. Ennek örvend atyai lelkem. Boldogsággal hallom a tervedet is, a királyság dolgában. Szurkolunk neked, és izgalmunkban szorítjuk a lelket az itteni kárhozott népben. Elméd és a tűz lelke segítsen téged, hogy a koronát is hamarosan meg tudjad csakugyan szerezni: Ebből a célból fegyveres vitézeket kértél tőlem, ámbátor a nép melletted áll. Tapasztalásból tanácsolom neked, hogy inkább a fegyverekben bízzál, mint a népben. Ezért némileg több vitézt küldök, mint óhajtottad. S velük együtt némi atyai intelmet is. Azt hallom ugyanis a pokolmestertől, hogy a pokolbeli régi jó szokásokat kezditek elhagyogatni; s hogy a szívedet megejtette Jázmina királyné. Hát ez egyik sem helyes. Mert a mi szokásaink erőt és szilárd talapzatot adnak; a szerelmes szív pedig puhítja az elmét. Ezzel maradok atyád, Mamuk.”

BAKSZÉN

Nagyon figyelt. Vajon azért küldtelek…

ROPOGÁN

Belevág. Még biggyesztés is van, nagy uram!

BAKSZÉN

Olvasd!

ROPOGÁN

Olvassa. „Utóirat. Egyébként jól vagyunk. Azúriából elhoztuk a dúsgazdag császárt, egész családjával. Pénzével a tűz hőfokát tetemesen javítottuk. Gyönyörű lányát Csumi bátyád magának vette. Én finom bőrét kedvemre használom. Neked is, amint látod, bőrének egy nemesebb darabjára írtam ezt a levelet. Atyád. Mint fent.”

BAKSZÉN

Kész?

ROPOGÁN

Betűről betűre, nagy uram.

BAKSZÉN

Durmonyáshoz. Ülőmester! Égesd el a levelet!

DURMONYÁS

Átveszi a levelet, az íróasztalhoz megy, a fekete fazék mögött ráfúj a levélre, amely nagy lánggal, sercegve kezd égni; majd a fazékba ejti a hamvadó levelet. Közben, mint máskor is, a titkos ajtó tábláját nézi.

BAKSZÉN

Ropogánhoz. Tudni szeretném: miért védelmezed a régi szokásokat? Hogy még atyámnak is panaszt tettél emiatt reám!?

ROPOGÁN

Ördögök vagyunk, nagy uram. Éles eszünk, egyenes természetünk; díszes szarvunk, alkalmas farkunk. Ha ezeket megtartjuk, félnek tőlünk. Ha magunkból kivetkőzünk, imbolygás lesz belőle. Ez a véleményem.

BAKSZÉN

Kemény, dölyfös. Ki vagyok én?!

ROPOGÁN

Te a fejünk vagy. És hatalmas kancellár.

BAKSZÉN

A fej gondolkozik. A kancellár cselekszik. Nem ez a helyes?

ROPOGÁN

Azt hittem, mondhatok véleményt.

BAKSZÉN

Türelmetlen, nagyon nyers. Ne mondj, hanem kérj! Tőlem!

ROPOGÁN

Rendben van, nagy uram.

BAKSZÉN

És a szívembe, oda mért ütötted bele az orrodat?!

ROPOGÁN

Félek, uram, hogy nem miattunk, hanem Jázmina miatt akarod a hatalmat.

BAKSZÉN

Te mondád, hogy a fejetek vagyok. A szívemet már a kutyának vetnéd?

DURMONYÁS

Az asztal mellett áll. Onnét hol a Bakszén Ropogán beszédét figyeli, hol pedig a titkos ajtóra pattan a szeme. Szívünk is vagy, hatalmas uram!

BAKSZÉN

A pokolmestert kérdeztem!

ROPOGÁN

Légy boldog, uram.

BAKSZÉN

Ahhoz nekem nemcsak a hatalom kell, hanem Jázmina is. A korona mellé a bőre, csobogó szavához a szíve! Mosolyához a mámor tüze; s ölelő két karjához lábam előtt az esdeklés! Hadd emeljem fel, mint parazsat a szél!

ROPOGÁN

Hát akkor: mit tegyünk, uram?

BAKSZÉN

Összevonja a szemöldökét; s úgy néz, mint kinek agyában sistereg a terv. Hol vannak a pokolbeli vitézek, akiket küldött atyám?

ROPOGÁN

Túl a titkos ajtón, a búvóteremben, nagy uram.

BAKSZÉN

Fejed rajtuk, pokol szentje! Lapuljanak ott, amíg parancsot kapsz! Most pedig hívd össze az ördögtanácsot. Rögtön! Rohanj!

ROPOGÁN

Rohanva indul kifelé, de útjában egyszerre megtorpan, mert belép Villikó és a Vének Tanácsának három tagja: Matuzsa, Kasziba és Zápor. Tanácstalanul néz Bakszénre, hogy most már mi legyen.

BAKSZÉN

Ráförmed Ropogánra. Mit toporogsz itt?!

ROPOGÁN

Szél jött. Felhőt hajtott. Mit tegyek?

BAKSZÉN

A felhő elvonul. Kisüt a nap. Takarodj!

ROPOGÁN

Elmegy.

BAKSZÉN

Odaszól Villikóhoz, ki közben a tanácskozóasztalhoz vezette az öregeket. Mit óhajtasz, ügymester?

VILLIKÓ

Az öregekhez. Üljetek csak le. S itt várjatok, hadd szóljak a királynak.

BAKSZÉN

Közelebb lép. Ország dolga tanácsot sürget az embereimmel, ügymester! Ereszd az öregeket, hadd várjanak más és kellő alkalomra!

VILLIKÓ

Ha a panaszra alkalom kell, akkor igen kellő ez.

BAKSZÉN

Te vagy a kancellár, vagy én?!

VILLIKÓ

Ország ügye ez, én pedig ügymester vagyok. Bemegy a királyhoz.

 

Az öregek félnek a kancellártól. A székek szélén kucorogva ülnek.

 

BAKSZÉN

Forr benne a méreg; kis habozás után. Durmonyás, ország ügye ez?!

DURMONYÁS

Félve. A király megparancsolta, hatalmas uram.

BAKSZÉN

Mit parancsolt meg?

DURMONYÁS

Hogy izé… A követeket rögtön…

BAKSZÉN

Fúj egyet maga elé, mint a mérges bakmacska. Fújjátok fel a követeket! Bemegy a szobájába.

DURMONYÁS

Szájára tett ujjal mutatja az öregeknek, hogy aztán jó lesz vigyázni a szájra; tanács gyanánt mondja is.

 

    Okos ember panasza gyér,
    Mit ki nem mond, aranyat ér!

 

VILLIKÓ

Kilép a királyi ajtón; a nyitva tartott ajtónál jelenti. Fölségünk, Józsiás király!

 

Az öregek felállnak.

 

JÓZSIÁS

Kilép; Villikó vele jön. Miközben odalép az öregekhez. Ti vagytok a nép követei?

MATUZSA

Mi vagyunk, fölséges királyunk.

JÓZSIÁS

Igaz, hogy írtatok nekem panaszos leveleket?

MATUZSA

Igaz, urunk.

JÓZSIÁS

A levelek nem jöttek kezembe.

MATUZSA

Eme asztali ördög – Durmonyásra mutat. – az élőszóval is azt akará tenni. Mert úgy mondá nekem, hogy a nép követeivel szólani időd nincs, mivel éjjel-nappal az örömnek élsz.

KASZIBA

De ne gondold, urunk-királyunk, hogy mi ezt hittük volna.

ZÁPOR

Hittük, nem hittük: nem ez most a velő! Hanem az: ki és mily okból akarja elszakasztani tőlünk az ifjú királyt?! Ezt a nép tudni akarja! Még ma! Most!

MATUZSA

Vár téged a nép, uram.

JÓZSIÁS

Útra kelek, mihelyt az országnagy érkezik.

ZÁPOR

Jó, jó, de addig mit tegyen? Kedve hullámzik, és panasz habzik a hullámokon; s az élelme elfogy!

MATUZSA

A tündérek váránál, ott várják a királyt.

JÓZSIÁS

Hirtelen lobbal, örömmel. Itt táboroznak?! Most bökitek ki?! Villikóra néz. Te is úgy hallgatsz itt, mint holtban a lélek! Gyertek!

 

Megindulnak kifelé. Elöl, gyors buzgással, a király. Utána igen igyekszik a három öreg.

 

VILLIKÓ

Hátul megy, Durmonyás mellett lassít, odaszól neki. Egyszer volt, hol nem volt…

DURMONYÁS

Mi volt?

VILLIKÓ

Durmonyásnak hivatala. Nevet.

DURMONYÁS

Utánaszól Villikónak. Nyugdíj lesz?

VILLIKÓ

Visszaszól. Lesz, jó vastag. Gyorsan utánuk megy.

 

Abban a percben, amint Villikó is kilép, besurrannak az ördögök. Elöl Ropogán, utána Mordiás; majd Czinczár és Dudaró a puskájával. Gyorsan cselekszenek.

 

DURMONYÁS

Üljetek le! Berohan a kancellárhoz, miközben az ördögök gyorsan húzódva leülnek a tanácskozóasztalhoz. Dudaró fegyverét az asztalra teszi.

BAKSZÉN

Kilép. Mamuk az Urunk!

ÖRDÖGÖK

Felállnak. Ámen, ha szúrunk! Leülnek.

DURMONYÁS

Szintén közéjük ül.

BAKSZÉN

Durmonyáshoz. Figyeld a királyt!

DURMONYÁS

Figyelem.

BAKSZÉN

Az asztal körül jár, az ostorával legyez. A fegyvert az asztalról Dudaróhoz löki. Az öledben tartsd, bárdolatlan! Az asztalfőnél megáll. Ész és fegyver vitézei! Végső tanácskozásra hívtalak, melyen mindenről határozunk. A fületek nyitva legyen! Agyatokban tapadjon meg a szó! Ismét járni kezd az asztal körül: meg-megáll, az ostorával csapkod. Azért jöttünk ebbe a Tündérországba, hogy enyém legyen a Jázmina keze; és miénk a hatalom! Ez nem akart, amint tudjátok, bökkenő nélkül menni. Mert jött egy sehonnai Józsiás, nyomorult röge a földnek, ki az udvarral és a vén királlyal ellenünk összejátszott. De én feszítettem mégis egy nyílást, amelyen a kancellárságba bejöttünk. Most innét a kancellárságból egyetlen csapással utat vágunk a koronához. Jó atyám elküldötte a harcosokat!

ÖRDÖGÖK

Felállnak; Ropogán és Mordiás mondják. Mamuk az Urunk!

 

Czinczár és Dudaró felelnek. Ámen, ha szúrunk! Mind leülnek.

 

BAKSZÉN

Folytatja. A harcosok lent a palota alatt, a búvóteremben várják a parancsomat. Legyetek ügyesek, bátrak és készek. Mert közelg a perc, amidőn a Pokol vitézei megszállják a palotát, és foglyul ejtik a királyt!

MORDIÁS

Haljon meg a király.

BAKSZÉN

Bízd ítéletemre a királyt, vitéz Mordiás! Ellenben gondod legyen arra, mint a harcosok fejének, hogy a királyné asszonyt bántalom ne érje!

MORDIÁS

Féltő gondom lesz arra, nagy uram!

BAKSZÉN

Ropogánhoz. Pokolmester! Te megmutatod majd a titkos utat Mordiásnak! És együtt kioktatjátok a vitézeket, hogy miképpen törjenek elő!

ROPOGÁN

Meglesz.

BAKSZÉN

Továbbá: majd a győzelem után az ördög harcosokat kézbe veszi a borbélymester. Szarvukat-farkukat levágja, szőrüket szelídíti, és a ruhájukat olyanra cseréli, mint a miénk!

CZINCZÁR

Úgy lesz, hatalmas uram: levágom, szelídítem, cserélem.

ROPOGÁN

Szabad egy szót szólanom?

BAKSZÉN

Szólj!

ROPOGÁN

Ördögök vagyunk, uram! Ha formánkból kivetkőzünk, imbolygás lesz belőle!

BAKSZÉN

Dévajul kacag. Imbolygás?!… Milyen az, pokolmester?… No, állj fel, s mutasd meg! Ostorával ráüt az asztalra, s nyersen rákiált Ropogánra. Állj fel! Nem hallottad?!

ROPOGÁN

Feláll.

BAKSZÉN

Indulj: imbolyogj át a titkos ajtón, s hozz rögtön egy harcost! Hadd csináljon belőle, itt a szemünk előtt, a borbély egy mintát!

ROPOGÁN

Bemegy a titkos ajtón.

BAKSZÉN

Halljam, Czinczár: mit fogsz csinálni?

CZINCZÁR

Szarvukat, farkukat levágom, szőrüket szelídítem, a ruhájukat fehérre cserélem.

BAKSZÉN

Jól van.

ROPOGÁN

Kihoz a titkos ajtón egy ördög harcost, kinek a nyakában fegyver, s az övében kések vannak. Hol előre bökdösi, hol hátul a nyaka alatt emeli, rongyos ördögruhájánál fogva.

BAKSZÉN

Kacag a bugyuta, ijedt ördögön. Mi a neve?

ROPOGÁN

Bambucz. Ez a legfiatalabb valahány között.

BAMBUCZ

Pislog, zsugorodik, vigyorog.

BAKSZÉN

Czinczárhoz. Borbély! Nyomd a székbe!

CZINCZÁR

Egy borbélyszékbe nyomja Bambuczot, és szerszámokat vesz elő. Az ördög rettegve ül, miközben a szerszámok villognak-csattognak.

BAMBUCZ

Mamuk, Mamuk!… Ments meg engem!…

CZINCZÁR

Hallgass, nem lesz semmi baj.

 

Belép a király. Kíséretében Villikó és Idilló. Az ördögök megrebbennek. Durmonyás az asztalához megy, de Mordiás és Ropogán a tanácskozóasztal mellett marad. A király megáll, körülnéz. Feszült, várakozó csend.

 

BAKSZÉN

Feltalálja magát, a várakozó csendben a királyhoz lép, udvariasan meghajtja magát, s majdnem alázatos kedveskedéssel mondja. Szívünk fáj, hogy felségedet oly ritkán látjuk!

JÓZSIÁS

Nagyon fáj?

BAKSZÉN

Becsületemre mondom, felség!

JÓZSIÁS

Kinek mi van, kancellár uram.

 

Dudaró, ki észrevétlenül húzódott kifelé, most a király háta mögött ki akar szivárogni a helyére, de a király észreveszi.

 

Hol sündörögsz?! Palotaőr vagy! Mért nem állsz a helyeden?

DUDARÓ

Kapkod; a fegyverét éppen akkor helyezné el a vállán. A hatalmas kancellár tanácsba hívott, felség.

JÓZSIÁS

Tanácsba?!

DURMONYÁS

Ördögtanácsba, csak.

JÓZSIÁS

Bakszénre néz. Törvényeink szerint csak ország tanácsa van egyedül. Így van, kancellár?

BAKSZÉN

Így van.

JÓZSIÁS

Mit tanácskoztok tehát?

BAKSZÉN

Éppen a törvények dolgában, hogy szigorúan tartsák őket.

JÓZSIÁS

Bólogat, mindenre figyel. Elveszi a Dudaró válláról a fegyvert. Majd mi ügyelünk reád, ne félj. Állj a helyedre!

DUDARÓ

Kimegy a márványköves előtérre.

JÓZSIÁS

A fegyverrel a kezében odalép Bambuczhoz. Ez kicsoda?

BAKSZÉN

Ez egy Bambucz, felség. Kóbor ördögfiú. Ideszökött az atyjához, hogy meglátogassa.

JÓZSIÁS

S ki volna neki az atyja?

BAKSZÉN

Az ülőmester Durmonyás, felség. Idillóra néz. Hasonlítanak is: nem igaz, nagy tündér?

IDILLÓ

Jaj, hát csakugyan: mint görény s az egér!

DURMONYÁS

Rögtön megértette a Bakszén hazudását, s odament. Nagyon apás gyerek, felséges uram!

BAKSZÉN

Apás; s az elméje is gyenge. Beszélni sem tud.

JÓZSIÁS

Szegény. Akkor nem is kell neki fegyver. Bambuczhoz. Ugye, Bambucz, nyom ez a fegyver?

BAMBUCZ

Nyom-nyom.

JÓZSIÁS

Hát tud ez beszélni!

DURMONYÁS

Csak ilyen „nyom-nyomot” tud mondani, felség.

JÓZSIÁS

Közben a Bambucz nyakából kiveszi a fegyvert, s az övéből a késeket. Így, né! Látod, a király könnyít rajtad. Odaadja a fegyvert s a késeket Villikónak, a Dudaró fegyverét is. A te elméd nem gyenge, ugye, Villikó?

VILLIKÓ

Nem gyenge, fölség. Ránevet Idillóra. Ami gyengeség van bennem, az mind a szívembe gyűlt.

JÓZSIÁS

Gyöngéden összefogja Villikót és Idillót. No, akkor vigyétek ketten a fegyvereket a sziklavárhoz, s adjátok a nép kezébe. Vigyétek! S aztán gyertek vissza!

VILLIKÓ

Idillóval kézen fogva kifelé indul; majd kimennek.

JÓZSIÁS

Ördög urak, ti is elmehettek; s a kancellár!

 

Bakszén, Mordiás és Ropogán bemennek a kancellári szobába, Czinczár kivonul.

 

JÓZSIÁS

Miközben az ördögök vonulnak. Ülőmester!

DURMONYÁS

Az asztalánál feláll. Parancsolj szolgádnak, felség!

JÓZSIÁS

Ha Küszküpü érkeznék, tudassad velem. Azon nyomban!

DURMONYÁS

Azon nyomban, felség.

BAMBUCZ

Egyedül maradván, a borbélyszékben sírni kezd.

JÓZSIÁS

Egy pillantást vet Bambucz felé, aztán megfordul, és befelé indul.

DURMONYÁS

Ugyanakkor az asztal mellől mondja a síró Bambucznak. Gyere ide, apukához!

KÜSZKÜPÜ

Útról érkezve belép. Csizmája poros, nagy fehér kalapja van és kardja. Rögtön meglátja hátból a királyt, ki a szobájába igyekszik. Áldás! Békesség!

JÓZSIÁS

Visszanéz, s örömmel. Megjöttél, Küszküpü komám?!

KÜSZKÜPÜ

Amint megy a király felé, éppen akkor megy-mászik át előtte Bambucz Durmonyáshoz. Majdnem rálép. Mi ez?! Fekete bakmacska?!

DURMONYÁS

Az én fiam, országnagy uram. Az asztala mellé a földre ülteti Bambuczot.

JÓZSIÁS

No, mi hír, Küszküpü?

KÜSZKÜPÜ

A király előtt leveszi kalapját. Nagy bajok vannak, fölség. Csak amióta elétűnt az újhold, hát azóta is sokat nőtt a zavarodás az országban. Felbiztatott s fizetett emberek hazug leveleket írnak neked, mintha rózsák között, igazságosan menne a nép élete. Holott a szegénynek csorbítják szavát, s a gazdagé napról napra nagyobb nyomatékot nyer. A régi jó szokásokat nevetséggel rontják, s mindjárt nagy ember lesz, ki a kancellárt az ég felé nyomja.

JÓZSIÁS

Ki a kovász?

KÜSZKÜPÜ

Mondják, hogy a vitézek feje s a pokolmester itt is, amott is fel-felüti a fejét.

JÓZSIÁS

No, jó. Ennek most a végire járunk! Menj hamar a sziklavárhoz, ahol sereglett népet találsz.

KÜSZKÜPÜ

Többülnek most is.

JÓZSIÁS

Hirdesd meg nekik, hogy legyenek nyugalomban, és várjanak reménnyel, mert rögvest országtanácsot kezdünk, melyben helyrebillentjük a szekeret. Ha aztán végezünk ezzel, ismét szólani fogok hozzájuk, és kiteszem a lelkemet.

KÜSZKÜPÜ

Tedd ki, uram-királyom, hadd merítsenek reményt!

JÓZSIÁS

Reményt?! Nemcsak reményt, barátom, hanem boldog életet! No, siess! S útközben hívót fúvass, hogy ország tanácsába jöjjön minden főrangú ember! Ördög urak és magunkfélék, férfiak és a női nemen lévők egyaránt! Egy-kettő, serényen!

KÜSZKÜPÜ

Meglesz, meglesz. Felvágja a kalapját, s gyorsan elmegy.

JÓZSIÁS

Bemegy a szobájába; a mozdulatain is látszik, hogy el van szánva.

DURMONYÁS

Ahogy betevődik a királyi ajtó, rögtön Bambuczhoz, ki mint egy kutya, úgy kuporog az asztal mellett. Itt maradsz, te füstbogár! Ha elmozdulsz, életeddel lakolsz! Értetted?!

BAMBUCZ

Szaporán bólogat. Lak-lak-lak.

DURMONYÁS

Futva bemegy a kancellár ajtaján; majd rögtön Bakszénnel, Mordiással és Ropogánnal tér vissza.

 

Mind gyors sietésben vannak.

 

BAKSZÉN

Hamar, Bambuczot vissza!

MORDIÁS

Bambuczra mutat. Mit kezdjek ezekkel?! Ilyen harcosokkal?! Korcs valahány!

ROPOGÁN

Elfajzott beszéd!

BAKSZÉN

Nincs idő!

MORDIÁS

Ropogánhoz. Harcolj te velük!

ROPOGÁN

Meg is teszem!

BAKSZÉN

Nincs idő! Indulj hát, pokolmester! Gyorsan! Rákiált Bambuczra. Bambucz!

BAMBUCZ

Felemelkedik, fél. Mamuk… Mamuk!

BAKSZÉN

Gyorsan, Ropogán! Vidd Bambuczot, nyomd előre! Gyerünk!

 

Durmonyás kinyitja a titkos ajtót: azon benyomják Bambuczot, majd Ropogán is utána indul.

 

ROPOGÁN

Visszadugja a fejét. Jelszót, nagy uram! Mi lesz a jelszó?!

BAKSZÉN

A jelszó?! Csak pillanatig gondolkozik. Az lesz a jelszó, hogy: „Mamuk az Urunk.” Hallgatózzál az ajtón belül, s amikor hangomon hallod, kiáltva, hogy „Mamuk az Urunk”, akkor zúduljon a támadás!

ROPOGÁN

Úgy lesz. Bambucz után eltűnik a titkos ajtón.

DURMONYÁS

Gondosan beteszi az ajtót.

BAKSZÉN

Így van jól, Mordiás.

MORDIÁS

Ahogy te döntesz, úgy mindig jól van, hatalmas uram.

DURMONYÁS

Nagy izgalmában lóg a nyelve. Ó, Mamuk!… Segíts meg, Mamuk!… Bakszénnek. Vigyázz magadra, nagy uram! Mordiáshoz. S reánk is, Mordiás!

BAKSZÉN

Csak nyugalom, Durmonyás! Ha mind itt lesznek ország tanácsában, nekünk csak akkor szóljanak! Gyere, Mordiás!

DURMONYÁS

S ha a sereglett nép ide törne, nagy uram?!

BAKSZÉN

Ne félj, szobám falán is van egy titkos ajtó. Kivezet a berekbe!

DURMONYÁS

De velem mi lesz?!

BAKSZÉN

Már az ajtóból szól vissza. Te dögölj meg! Bemegy Mordiással az ajtón.

DURMONYÁS

Ó, Mamuk! Mit csinálsz?!

VILLIKÓ

Belép, s vele Idilló. Majdnem összebújva jönnek, s mint szerelmesek. De feszült, élénk hangulatban. Rögtön szól, ahogy belépnek. Durmonyás!

DURMONYÁS

Mit kívánsz, ügymester uram?

VILLIKÓ

Eredj hamar, s jelentsd a kancellárnak, hogy készüljön ország tanácsába!

DURMONYÁS

Tudja.

 

Kinn megszólal a kürt, mely ország tanácsába hívja az embereket.

 

IDILLÓ

Vidd neki üdvözletemet, s meglásd: méz fog agyaráról csepegni.

DURMONYÁS

Bizalmaskodva ránevet Idillóra. Nem kétlem, szép virág. Bemegy a Bakszén szobájába.

IDILLÓ

Odabújik Villikóhoz; sóhajt, remeg, nyugtalan.

VILLIKÓ

Remegsz, Idilló, mint szélben a zsenge levél.

IDILLÓ

Félek… Féltem a királyt és magunkat. Lappang valami ellenünk, ármány talán. Nagy veszélyt érzek, Villikó!

VILLIKÓ

Bajban ember az ember. Ne félj! Szigorúan mindig mellettem maradj. S ne félj!

IDILLÓ

De ha veszély lesz, mit tegyünk?!

VILLIKÓ

Csak reám figyelj, adódjék bármi. Hallod, virágom! Csak reám figyelj! S ha úgy lenne, hogy nekem ütni kell, akkor te bújj az asztal alá. Ha pedig úgy látom, hogy egyéb nem segít, csak az ész és a ravaszság, akkor legyél te is mintámra ravasz! S legyen a többi is mind. Ne félj!

IDILLÓ

Az leszek: ravasz!

VILLIKÓ

Ravasz és merész!

IDILLÓ

Csak szeress.

VILLIKÓ

Azt nem kell szívemnek mondani.

DURMONYÁS

Közben kijött a kancellártól, s jövet most éppen odalép Idillónoz. Ő is hódolva üdvözöl, s a reménység ágán!

DILLÓ

Belép. Mi az, Durmonyás? Urad számára csirkéket költesz talán?

DURMONYÁS

Amint látod, ki is keltek már, kegyes Dilló.

DILLÓ

Mit csinál a kancellár?

DURMONYÁS

Kukorékol örömében.

DILLÓ

Bemegy a kancellár ajtaján.

 

Villikó, Idilló és Durmonyás nevetnek.

 

KÜSZKÜPÜ

Már kinn az ajtó előtt ráz egy kolompot, úgy jön be. Hirdeti.

 

    Mindenki a tanácsba!
    Kakastej a kalácsba!

 

Már jönnek is, sietve, ünnepélyesen. Az arcokon izgalom. Elsőnek Czinczár érkezik, a borbély. Aztán nagy fehér kalapjában és a kampósbottal az öreg Lámsza, kit Kámzsa mester és Fanfarus kísér. Fanfarus most bot nélkül. Aztán jön Boricza, virágkoszorúval a fején. Mindenki komoly sietséggel az asztal mellé ül. Durmonyás az ő asztala mellett marad, Dudaró az ajtó előtt őrködik. Mihelyt mindenki ülhet, akkor a kancellári ajtó előtt Küszküpü megrázza a kolompot, mire onnét kilép Bakszén, Dilló és Mordiás. Bakszén fején sárga sisak, derekán, sárga övén fekete kard, sárga csizmáján sarkantyú. Mordiásnak fekete sisakja van, fekete övén fekete kard.

Mind az asztal belső oldalára ülnek, hogy senki se legyen háttal a nézőknek. Középen helyet hagytak a királynak. Az asztal két végéhez, vagyis bütüben, egy-egy nagy tekintély ül: mégpedig az egyik végéhez Bakszén, s a másik végéhez majd Küszküpü. Így végül az egész ülő sor a következőképpen alakul: a király üresen hagyott helyétől jobbra: Lámsza, Mordiás, Czinczár, Dilló és az asztal bütüjén Bakszén. A király helyétől balra pedig: Kámzsa, Fanfarus, Villikó, Idilló és az asztal bütüjén Küszküpü. Boricza a király ülőhelye mögött áll, s majd végig a király mögött.

 

KÜSZKÜPÜ

Midőn már mindenki a helyén ül, kinyitja a király ajtaját, és jelenti. Urunk-királyunk, Józsiás!

JÓZSIÁS

Kilép; fején kis aranykorona, kardja is van.

 

A király láttára mind felállnak.

 

JÓZSIÁS

A várakozó nagy csendben a helyére megy.

 

Boricza helyezgeti neki a széket. Küszküpü is a helyére megy. A király leül. Erre mindenki leül. Néhány pillanatig feszült csend, melyben a király figyelmesen megnézi a jelenvalókat; végül a szeme Küszküpün nyugszik meg.

 

Mindenki jelen van, országnagy?

KÜSZKÜPÜ

Feláll. Urunknak-királyunknak jelentem: ország dolgában ország tanácsa egybeült. Csak Ropogán, a pokolmester hiányzik.

JÓZSIÁS

Pokolmester?! Tündérországban vagyunk, nem a pokolban!

KÜSZKÜPÜ

A kancellár uram adott ily címet neki.

BAKSZÉN

Pokolmester vagy tündérmester: az én mesterem!

JÓZSIÁS

Ország tanácsában mindenki állva szól, kancellár!

BAKSZÉN

Feláll.

KÜSZKÜPÜ

Leül.

JÓZSIÁS

Hol van a mestered?

BAKSZÉN

Nem akarván itt honosodni, visszament a Pokolba.

JÓZSIÁS

Nyilván Bambuczot is magával vitte, beszélgetni.

BAKSZÉN

Magával vitte, felség. Leül.

KÜSZKÜPÜ

Feláll. Ország ügyiben urunk-királyunké a szó! Leül.

JÓZSIÁS

Feláll. Üdvözlésem ország tanácsának! Melyet első ízben hívattunk egybe. Mióta boldog atyánktól, Lámszától, koronánk alá vettük ezt a békességes Tündérországot. Annak minden kincsével és gondjával együtt. Ama kincsével is, melyet nem a föld terem, hanem a lélek és az értelem. Ilyen a jónak, a szépnek és a tisztességnek a becsülete. Ilyen a jog és az igazság is, melyben egyformán osztoznak az ország lakosai. Gondjainkba vettük, hogy eme kincseket őrizni és ápolni fogjuk, s ilyen értelemben rendelkeztünk is a kormányzásnak. Mégis azt kell hallanunk, hogy parancsunkat a kormányzás kicsibe vette.

BAKSZÉN

Miben?

JÓZSIÁS

Nem parancsunk értelmében kezdenek munkálkodni, hanem a szépnek, a jónak és a tisztességnek csorbításával. Mint teszik a népnek jó és szép szokásaival, melyeket imitt-amott már nevetséggel rontanak.

BAKSZÉN

Ki mondja?!

KÜSZKÜPÜ

Láttam szememmel.

 

Már kezd fújni az izgalom.

 

JÓZSIÁS

A szegénynek csorbítják szavát, míg a gazdag szava, ha ártalmat rejt is, nagyobb nyomatékot kap. A tündérhoniak morajlanak. Vannak felbiztatott emberek, akik ámító leveleket írnak nekem, melyekbe azt írják hazug módon belé, hogy az emberek élete rózsák között igazságosan halad. Ellenben ha valóságosan azt írja a levelébe valaki, hogy itt ilyen s amott olyan baj van, akkor megakadnak valahol azok a levelek, s a királynak szeme elé nem kerülnek!

BAKSZÉN

Nem igaz!

KÜSZKÜPÜ

Igaz bizony!

JÓZSIÁS

Ügymester, Villikó! Hol vannak a panaszló követek?

VILLIKÓ

A sziklavárnál időznek, fölség.

JÓZSIÁS

Kancellár, béhívassam a nép követeit?!

BAKSZÉN

Pököm rájuk!

 

Morajlás.

 

JÓZSIÁS

Ez hercegi beszéd egy fuvalkodott kancellártól. De ha olyan nagyon pökhetnéd van, akkor közelebb kapod ott melletted Mordiást, aki Ropogánnal együtt itt-ott megjárta az országot. S bizony, nem a tisztesség és a jog termett meg a lábuk nyomán! Hanem mi?! Az a hitványság, hogy nagy emberré tették mindjárt, aki a kancellárt nyomta az ég felé!

BAKSZÉN

Kit nyomtak volna mást?!

JÓZSIÁS

Királya van az országnak, kancellár!

BAKSZÉN

Ura van és királya.

JÓZSIÁS

Egy személyben!

BAKSZÉN

Még nincs fejemen a korona.

 

Botránkozás.

 

JÓZSIÁS

Legyőztelek téged! Kancellárnak vettelek magam mellé, és bizalmat adtam neked! Most dölyffel szólasz, és a pokol bűzével, mint ördög szól, s nem tisztes ember! Kancellárságod elmúlt, mint a perc! Állj fel! Béhintjük sóval a helyedet!

BAKSZÉN

Feláll, szeme villog, arcán gyűlölet. Nem állok fel! Nem én vagyok a földnek röge! S nem is Bazsalikom hercege vagyok, hanem a pokol-királynak, Mamuknak a fia! S amíg Mamuk az atyám, addig nem te parancsolsz nekem! Sem másnak! Mert Mamuk az Urunk! Ordítja. Mamuk az Urunk!

ROPOGÁN

Kiugrik a titkos ajtón, mely a jelszóra kivágódott. Ámen, ha szúrunk!

 

Szörnyű megdöbbenés. Mind felugrálnak az asztal mellől. Néhány fegyveres ördög, Ropogán után, már elő is bújt a titkos ajtón.

 

JÓZSIÁS

Kirántja a kardját. Orvul támadsz királyodra, gaz ördög?!

 

A király vágni akar, de már Bakszénnek is kivonva a kardja, s így kivédi a vágást. Abban a pillanatban ott terem Küszküpü és Villikó. Villikó a királyt fogja le: hátulról, a füléhez bújva, mintha súgna neki valamit. Küszküpü Bakszénnel vívni kezd, de csak egy-két vágást tehet, mert az arcán megsebesül. Villikó pedig őt is lefogja. Közben már előtódultak az ördög harcosok, s körülvették az asztalt. Mind lövésre tartják a puskát. Nemcsak az asztal körül vannak ördögök, hanem felkuporodva az íróasztalon is, minek alatta Durmonyás kuksol. És más helyeken is, lehetőleg minél magasabbra állva, vagy kuporodva. Fent a párkányokon is, a Bakszén oldalán, eltűntek a virágos korsók, s azoknak a helyén is egy-egy ördögnek a feje és a válla bújt elő.

 

BAKSZÉN

Józsiásra mutat. Fogjátok meg! Mordiás!

MORDIÁS

Fogjátok meg, vitézek!

 

Az ördögök megfogják Józsiást.

 

ROPOGÁN

Haljon meg!

BAKSZÉN

Magasra emeli a kardját. Úgy van! Halálra ítélem! Elviszitek, és a berekben rögtön megölitek! Kiált az ajtó felé. Dudaró, zárd be az ajtót! Lánccal, gyorsan!

DUDARÓ

Bezárja a nagy szárnyas ajtót.

 

Közben Dilló a kancellár mellett áll, majdnem hozzá lapulva. Az öreg Lámsza az asztalra borulva zokog. Boricza a Józsiás lábait sírva öleli.

 

VILLIKÓ

Elhúzza Boriczát. Nem szégyelled magad, te Boricza?! Aki minket megtagadott, annak szorongatod a lábát?!

JÓZSIÁS

Elárulsz engem, Villikó?!

VILLIKÓ

Bakszén elé lép. Hatalmas uram! Én jobban tudom, mint te, hogy ki volt ez a hitvány zsarnok. Add meg hát életem nagy örömét, hogy én ölhessem őt meg!

IDILLÓ

Szintén odaáll. Nagy lovag! Ha igaz volt üdvözleted, melyet zöld ágon küldöttét nekem, bennem is bízhatsz.

DILLÓ

Ne bízzál benne, uram!

BAKSZÉN

Továbbnyomja maga mellől Dillót; s Idillóra nevet. Okos madár vagy, hogy ágamra szálltál.

JÓZSIÁS

Idilló! Benned holtig bíztam ugyanvalóst!

BAKSZÉN

Még itt van a király?! Vigyétek a berekbe rögtön. Öljétek meg, s hozzátok a szívét bizonyságul vissza! Itt akarom látni, itt az asztalon!

IDILLÓ

Tenyeremen fogom neked elhozni, felség.

BAKSZÉN

Vigyétek hát! Mordiás, velük mész! Induljatok!

 

Villikó, Idilló és Mordiás elviszik a királyt, a kancellár szobáján keresztül.

 

DURMONYÁS

Az íróasztal mellől, mely alól akkor búvik elő. Üdv az új királynak! Mamuk az Urunk!

MIND

A harcosok a fegyvert is rázzák. Ámen, ha szúrunk!

LÁMSZA

A fejét felemeli az asztalról. Ezen a földön király csak az lehet, aki törvénynek parancsát megteszi!

BAKSZÉN

Gőzölög a győzelemben. Megtesszük, öreg! Mi a törvénynek parancsa?

LÁMSZA

Tudod.

BAKSZÉN

Küzdelem? Ésszel és ügyes lovag módjára? A sziklavár előtt?

LÁMSZA

Úgy van.

BAKSZÉN

Vigyorog. És ha unnám a ceremóniát? Ha lányodat mindjárt magamnak venném?! Ugye, megtehetném, vén tutymuty?!

LÁMSZA

Ha előbb megölsz engem is.

BAKSZÉN

Kacag. Jól van, öreg. Tőlem élhetsz, míg a világ. Reggel megtartjuk az ünnepet. Mordiás majd megrendezi a leánykérő komédiát. Hadd kacagjon a világ és az emlékezet! Ropogánhoz. Pokolmester! Hirdesd meg Jázmináért a viadalt! A sziklavárhoz holnap reggelre!

ROPOGÁN

Meglesz, felség.

BAKSZÉN

Nevetve megfogja a fülét az öreg Lámszának, ki szó közben, mert a fülét húzzák, feláll. No, boldog atya! Van még valami kívánságod?

LÁMSZA

Nincs több. Köszönöm.

 

Függöny
 

Harmadik felvonás

Színhely: a királyi udvar kertje, Tündérországban.

Idő: a második felvonást követő reggelen, virradás kezdetén; borongós napon, mely néha egészen el is borul.

A szín tere külsőleg és elrendezésében olyan, mint az első felvonásban. A hatás azonban, amit a tündérek sziklavár tanyája és a környezet kelt, most nem örömteljes és vidító, hanem ellenkezőleg: a hervadás szomorúságát leheli, sőt belevegyíti kissé a pusztulás zordságát is. Az a buja és rózsás növényzet, mely az első felvonásban befutotta volt a sziklavár oldalait, most hervadtan, kiütköző aszott indákkal szomorkodik. Egy-egy virító virág, a sok hervadt virág és a levelek fonnyadozva csüngenek. A szellőben néha levelek és virágszirmok hullnak. Itt-ott a sziklavár oldala is hasadozik. A tündérek barlangocskáit sem udvarolják most a zöld lombok; még a Jázmináét sem, melynek kis teraszán két fegyveres ördög őrségen áll. S fent a sziklavár tetején foszlott a virágos fa: tetejébe kötve az ördögök zászlója leng, melyet az első felvonásban megtagadott Bakszén.

A sziklavár előtti kicsi téren, régi helyén, most is ott áll a nagy és a kisebb kőszék. Oldalt a két út fonnyadt lombok között vezet el. Az utak fölött, közel és távol, szikkadt tájak látszanak; a tájak fölött nehezen világosodó égbolt, melyen vastag felhők gomolyognak. Jobbról, két ilyen vastag felhő között, szokatlan fénnyel tündököl még az esthajnali csillag. Balról az ég alja vörösen pirkad: jelezve, hogy ott kelőben van a nap.

Valahol a kővár mögött megszólal egy kürt. Hangja, mint az első felvonásban, most is a felvirradó nevezetes napnak kíván szólni. De most nem örömteli köszöntés zeng a hangban, hanem dölyf és erőszak, mintha a napnak is parancsolni akarna.

Néhány másodpercig szól a kürt.

Fölmegy a függöny.

Ekkor halk zene kezdődik, mely mint a pokol dörmögése, a kürt elhangzott dallamából kúszik elő. Lassan erősödik a zene, s hamarosan kibomlanak benne a pokol hangjai, melyek közé azonban egy-egy tiszta sóhaj és felröppenés is vegyül: különösen attól az időtől kezdve, midőn megmozdulnak és kezdenek gyülekezni a tündérek.

S már kezdenek is, mialatt szól a zene, a barlangocskákból előtűnni a tündérek. Kétoldalt a sziklavár lépcsőin bizony bánatosan jövögetnek lefelé a földre: előbb a legalsó barlangocskákból, s utána sorjában a többiből. A Jázmina barlangocskája, fent a sziklavár homlokán, az még csendes; amelyik tőle jobbra esik, legfelül a lépcsők tetején, abból Idilló jön elő; s amelyik balra esik tőle, abból Dilló. Mire Idilló és Dilló is leérnek a földre, a zene már majdnem tündérivé változott, a pokolnak már csak egy-egy hangja röffen ki belőle. A tündérek mind fehér ruhában vannak, mint az első felvonásban, de a fehér ruhájukon; a gyász jeléül, most lila övet viselnek. Szembe állnak fel a sziklavárral, félkoszorúban. A koszorú közepén Idilló és Dilló állnak. Kénytelen helyzetükben udvariasan viselkednek egymással, de Idilló megveti Dillót, Dilló pedig gyűlöli Idillót. Kettőjük közül Idilló a sziklavár homloka felé figyel, szeme Jázminát várja; Dilló inkább a tündérekre ügyel, akik nem szívesen engedelmeskednek neki, mert Bakszén erőszakkal tette a fejükké. Ismét felhangzik az ördögi kürtszó, két kürtnek a hangján.

 

JÁZMINA

Előjön a kis homlokzati barlangból, s előtte, a két fegyveres ördög között, megáll. Fehér ruhában van, derekán széles lila öv, és a nyakán lila gyöngy. Köszön, le a tündéreknek. Jó reggelt, reményem gyöngyei!

IDILLÓ

Széjjeltárt karokkal meghajol. Jó reggelt, kedvünk reménye, felséges Jázmina!

TÜNDÉREK

A Dilló intésére. Köszöntünk, tündöklő özvegy!

JÁZMINA

Az égre néz. Ó, nagy és titokzatos nap! Vajon mire nyitottad borongós reggeledet?… Megindul lefelé a lépcsőkön. A két fegyveres ördög mindenütt a nyomában megy.

TÜNDÉREK

A Dilló intésére énekelni kezdik; a zene, mely idáig is folyvást tartott, ebbe az énekbe folyik át.

 

    Legszebb virág a földünkön,
    Üdve legyen a szívünkön!
    Jöjjön a nap örömére,
    Váljék neki jó kedvére!

 

    Ura legyen Bakszén urunk,
    S mi legyünk a koszorújuk!
    Úgy éljenek, mint két virág,
    Övék legyen mind a világ!

 

IDILLÓ

Az ének alatt elejébe ment Jázminának, kit a lépcsők aljában meghajlással üdvözölt. Az üdvözlést Jázmina alig fogadja, s rögtön megindulnak a tündérek felé. Sarkukban a két fegyveres ördög. Már éppen elhangzott az ének, és vége a zenének is, mire a tündérekhez érnek.

DILLÓ

Köszönti Jázminát. Mamuk az Urunk!

TÜNDÉREK

Igen, ha szúrunk!

JÁZMINA

Ha nem tudnám, hogy a tündéreim vagytok, azt kellene hinnem: atyátok ördög!

DILLÓ

Valóban, felség. Mert a mi királyunk Bakszén; királyunkat pedig jó szokás szerint atyának nevezzük.

TÜNDÉREK

Kórusban, kitörve a fegyelem alól.

 

    Kinek lenne Bakszén az atyja?!
    Mi nem vagyunk a pereputtya!

 

A két ördög morog.

 

IDILLÓ

Nem szeretem, hogy e két vitéz hozzánk ily közel áll.

DILLÓ

Urunk parancsára állnak itt!

JÁZMINA

Bár, úgy gondolom, ti nem akartok elrabolni engem!?

DILLÓ

Nem vagyunk férfiak, szép királynő!

IDILLÓ

Amint azt Dillóról Bakszén urunk is tudja.

 

Tündérek nevetnek.

 

JÁZMINA

Nyelvetek, mint fullánk. S lám, e két vitéz mégsem retten vissza!

 

A két ördög berzenkedik.

 

TÜNDÉREK

 

    Sőt, fúródnak még jobban:
    Már a szemük is koppan!

 

JÁZMINA

Vagy uratok talán nem bízik bennetek? Pedig az árát, úgy tudom, jól megadtátok!

DILLÓ

Bennem bizalma biztos, úrnőm!

IDILLÓ

No, bennem is.

JÁZMINA

Parancsoljatok tehát, uratok nevében! E szurkos vitézek hadd húzzák magukat tisztes távolba!

DILLÓ

Bár tegnap szükségtelenül voltál ellenemre, úrnőm: most lásd, a magam részét mégis megteszem. A két ördög felé indul. Mamuk az Urunk! Rámutat az egyikre. Állj a sziklavár falához, az útra!

 

Már megy is az őr.

 

IDILLÓ

Rögtön a másik őr felé fordul. Úr ugyanaz! Állj a sziklavár másik falához, az útra! Ez is megy.

 

A sziklavár két sarka mögé áll a két ördög őr; egyik balról; s a másik jobbról. Onnét a beszéd alatt néha leskelődnek.

 

JÁZMINA

Köszönöm, Dilló és Idilló!

DILLÓ

Elfordul.

IDILLÓ

Örömmel, királynőm.

DILLÓ

Én is szívesen tettem. De nem oly szívesen, mint ahogy te küldöttél el magad mellől, hogy Idillót helyembe tehesd.

JÁZMINA

Irigy voltál… És hitszegő!

DILLÓ

Pattanva megfordul, gyűlölettel nevet. Hitszegő?! Bezzeg Idillóban örömöd telt!

JÁZMINA

Ó, szomorú föld!… Ó, bánatos egek!… Mily balga voltam én!

IDILLÓ

Gyöngéden a Jázmina vállát öleli. Nyugodj meg, királynő asszonyom! Bármit ha kívánsz, megteszem.

JÁZMINA

Egy mozdulattal lefejti az Idilló karját. Bármit?! Add vissza a szívet! Szerelmesem ártatlan, hű szívét! Tenyerébe szorítja arcát. Ó, Józsiás! Mért nem halok meg?!

IDILLÓ

Ismét öleli, vigasztalja. Nyugodj meg… Hogy királyod szívét is visszanyerd: talán azt is megteszem.

JÁZMINA

Ámuló, örvendő szemekkel pillant fel. Megteszed?!

DILLÓ

Nevet.

 

    Ígér ez:
    Havat, esőt,
    Arany szellőt,
    Szívet: kellőt!

 

TÜNDÉREK

 

    Dillót a méreg eszi,
    Hogy Idilló megteszi!

 

IDILLÓ

Tündér vagyok!

JÁZMINA

A sóvárgó szerelmes áhítatával. Ó, melengető föld!… Ó, egeknek biztató csillagai! Lassan fél térdre ereszkedik; s szavai alatt a tündérek is, csak Dilló marad állva. Ó, melengető föld, adj éltető meleget szívembe, mely egyedül az ő királyát hordozza magában!… Ó, biztató csillagok, űzzétek el lelkemnek borongó felhőit, és egyedül csak ti ragyogjatok tiszta egén!…

DILLÓ

Megfogja a Jázmina karját. Állj fel, úrnőm! Az őrök bajba kevernek!

JÁZMINA

Feláll; szelíd arccal mosolyog.

 

A tündérek is felállnak.

 

JÁZMINA

Szelíden. Megnyugodtam egy kicsikét…

IDILLÓ

Legyél hát vidám, királynő virágunk!

JÁZMINA

Nevet, arca átszellemült. Vidám vagyok… Hiszen, ha jól tudom, ma ünnep lesz ismét. Nagy ünnep!

IDILLÓ

S az ünnep előtt még egy csepp vidulás is, úrnőm! A tündérekhez. Mert mi is lesz ismét, gyerekek?

TÜNDÉREK

Közreveszik Jázminát, s koszorúban körülötte forognak, miközben játékosan mondják.

 

    Érkeznek a kérők,
    Likas garast érők.
    Egynek szava vegyes,
    Másnak szarva hegyes.
    Bamba ez is, az is,
    Mind hazúg és hamis.
    Nem lesz azért hiba
    Virul majd Jázmina!

 

JÁZMINA

Köszönöm, reményem gyöngyei. Vidító kedvetek úgy csillog, mintha nem volna oly borongós felettünk az ég. De hát eloszlik talán a ború, és kiragyog az ég. Ugye, remélni lehet, Idilló?

IDILLÓ

Igen, virágunk. Hiszen a remény és a szerelem: egy ágon két virág.

JÁZMINA

Ó, Idilló, mily szépen tudsz te szólani! Bár a kezed is olyan tiszta volna, mint szavad amilyen szép!

IDILLÓ

Majd a kezemet megmosom a fényben, királynőm, ha kiragyog a nap.

JÁZMINA

Pedig biztosan kiragyog!

DILLÓ

Biztosan, úrnőm! Mert a viadal után jön a nász!

JÁZMINA

A nász?!

DILLÓ

Igen, a te nászod Bakszén urunkkal!

JÁZMINA

Szívéből kitör. Soha! Soha! Hangja lejjebb száll, de hitében égető. Különben szóljatok bármit! Ordítsátok százan, amit mondtál! S tereljétek a szívemet ördög uratoknak, ezren és ezren! Én úgyis szerelmesemé maradok! Az övé maradok, akiről azt mondjátok, hogy ármányban elveszett! De nem veszhetett el! Mert az egek nagy ajándéka nem hazugság! Mert él a törvény, hogy aki tiszta és ártatlan, azt nem győzheti le a gonosz! Az én Józsiás királyom pedig tiszta, mint a tündöklő fényes csillag; és ártatlan, mint az erdei forrás!

 

Megszólal a három kürt: a hangjuk parancsoló, erőszakos. A kürt szavára a tündérek kelletlen várakozásban mozgolódnak.

 

ROPOGÁN

Megszólal fent a sziklavár tetején, a zászló mellett; a hangja kemény és zord. Itt Ropogán szól a világhoz!

JÁZMINA

Riadtan. Ki az?!

DILLÓ

Az új főpap, úrnőm: a pokolmester. Ott áll, odafent! Mutatja.

JÁZMINA

Döbbenten felnéz, hirtelen eltakarja az arcát. Ó, tündérek földje!…

DILLÓ

A tündérekhez. Vigyázz! Figyelem!

 

Feszesen állnak.

 

ROPOGÁN

Maga szól Ropogán! A Pokol mestere! A hatalmas Bakszénnek, Tündérország királyának főpapja!

JÁZMINA

Felcsap, mint a láng. Nem Bakszén a király!

 

A két ördög feje fenyegetően bukkan elő.

 

IDILLÓ

A tenyerét gyöngéden a Jázmina szájára teszi. Nyugodj meg, egyetlen virágunk!

ROPOGÁN

Folytatja. Halljad, tündérek birodalma! Halljad, egész föld! Halljad, Pokolnak örvendező népe! Magunknak erején király lett eme földön Bakszén! A nagy Mamuk hatalmas fia! Ünnepeljetek és örvendezzetek, mert boldog ez a nap! Midőn nászra viszi Tündérország legszebb virágát, Jázminát! Örvendezzetek a közös örömben! És hódoljatok az igazságos Bakszén királynak, ki ország régi szokását kegyesen megtartja! Minek jogán eljönnek ismét a kérők, hogy a nép mulatságára egymással megküzdjenek! S hogy utána hírül vigyék a világba, hogy a hatalmas Bakszén lovagnak is győzhetetlen! Aminthogy győzni fog azokban a harcokban is, melyekkel birodalmát messze földre ki fogja terjeszteni! Úgy legyen! Úgy lesz!

DILLÓ

Kiáltja. Mamuk az Urunk!

TÜNDÉREK

Igen, ha szúrunk!

JÁZMINA

Ó, atyám!…

TÜNDÉREK

 

    Levele hull öreg fának,
    Fehér tolla rab madárnak…

 

JÁZMINA

Hova, hova szállnak?!

IDILLÓ

Sírjára a násznak!

MORDIÁS

Erős hangja a sziklavár jobb oldali útján. Ebadta, fekete fattya! Mit lapulsz itt?!

 

Hátulról előrelódítja az ördög őrzőt, ki bukdácsolva kalimpál előre. Utána maga is rögtön előbukkan a sziklavár sarkánál, s mellette Villikó.

 

VILLIKÓ

Nevet. Azt sem tudá, hogy röppenjen-e vagy másszék!

MORDIÁS

Kacag; kezében a sisakja, melyet a szíjánál fogva tart, mint egy kosarat. Miért nem született hollónak! Jázmina felé hódolattal meghajlik. Mordiás hódolattal köszönt, királyné asszonyom!

VILLIKÓ

Boldog jó napot, fölséges Jázmina!

JÁZMINA

Elfordul.

MORDIÁS

Csendesen Villikóhoz. Haragszik.

VILLIKÓ

Meg is érdemeljük.

MORDIÁS

A másik őrhöz, ki a fal mellől elődugta a fejét. Te pokol bogara! Gyere csak te is ide!

 

Az őr odamegy.

 

Állj a másik mellé, oda hátra!

 

Odaáll.

 

VILLIKÓ

Közben Idillóhoz lépett, gyöngéden megsimogatta. Nehéz a szíved, patyolat madaram?

IDILLÓ

Még nehéz.

MORDIÁS

Jázminához. Engedd meg, királynőm, hogy az ördögök ünnepi szokása szerint kötelességemet elvégezzem.

JÁZMINA

Rá sem néz Mordiásra. Végezd.

MORDIÁS

A sisakjából az ördögszőrt hinteni kezdi a földre, miközben bejárja a kis teret, s mint valami szertartást, mondja, mondja.

 

    Mamuk nagy ereje:
    Világnak kezdete!
    Bakszén dicsérete
    Világnak közepe!
    Pokolnak serege:
    Világnak nincs vége!

 

Mindenki ámul.

 

JÁZMINA

Csodálkozva néz; személytelenül kérdi. Mit csinál?!

VILLIKÓ

Ördögnek szőrit hinti széjjel.

JÁZMINA

A magáét?

VILLIKÓ

Azt hiszem, a másét pazarolja.

JÁZMINA

S mért teszi?

VILLIKÓ

Ilyen nekik a babonájok.

MORDIÁS

Ahonnét kiindult, oda visszatér; most a szájából füstöt kezd fújni, s a ruhája alól is füst gomolyog elő. Ha ezt nem tudná megtenni, a sisakból füstöl. Így füstölve is újból körbejár, s mondja, mondja.

 

    Világnak a vége
    Ha mást el is érne:
    Mamuknak ereje,
    Bakszén dicsérete,
    Pokolnak serege:
    Úgy is tovább élne!

 

Kifújja a maradék füstöt s a gizgazt a sisakból, s azt rögtön a fejére teszi. Az egész „szertartást” kicsit hányaveti módon csinálta; s most a beszédben is az. No, én az ágyat megvetettem: jöhet a mulatság, s a viadal!

TÜNDÉREK

 

    Ha itt volna Józsiás:
    Nem így szólna Mordiás!

 

MORDIÁS

Zsákban macskát, kis pillangók, nem árulnék akkor sem! Kivált ily alkalommal, mint a mostani! Midőn tiszta a cél, és sürget a nemes tett! Úgy tesz, mintha hirtelen csak most jutna eszébe. Hű, ebadta! Hiszen urunk vár téged s a pillangóidat, tündérek főnöke!

DILLÓ

Nem tudtál hamarabb szólni?!

MORDIÁS

Bocsáss meg, sok dolgom kitúrta fejemből.

DILLÓ

Gyertek, lányok! Fussatok!

 

Eltűnnek a sziklavár mellett.

 

MORDIÁS

Miközben szaladnak a tündérek, az ördög őrökre ripakodik. Ti is itt vagytok még?! Pokol vadhajtásai!

 

A két ördög zsugorodik.

 

Rögtön hazamentek! S megviszitek az üzenetet, hogy uratok fején megfészkelte magát a korona! Hamar! Közben kinyitja nekik a Pokolba vezető lyukat. Egy-kettő! Ide a fegyvert! Elveszi tőlük a fegyvert. Nincsenek rablók a pokolbeli úton! Gyorsan, gyorsan!

 

A két ördög bebújik a lyukon.

 

Utánuk kiált. Én is tiszteltetem az öreget, Mamuk tatát! Bezárja a lyukat, a lábával lombokat, földet kapar rá.

JÁZMINA

Még közben. Mily különös ördög… Félek tőle!

VILLIKÓ

Nincs annak semmi baja. Csak ami van neki.

MORDIÁS

Villikó! Ezt a két fegyvert odateszem a szék háta mögé. Tudjad! A királyi szék háta mögé dugja a két fegyvert.

IDILLÓ

Kedves-tréfásan csinálja. Jaj, én is félek tőle! Odabújik Villikóhoz.

VILLIKÓ

Jobban félj! Magához karolja.

MORDIÁS

Gondosan helyezte el a fegyvereket, előbb meg is köpdöste; s már jön vissza Villikó felé, ki egyik karja alatt tartja Idillót, s másfelől ott áll Jázmina. Most ne gyöngyölődj, ügymester barátom! Inkább tudd a két fegyvert! Szükség lehet rá!

JÁZMINA

Az egekre?! Mi készül itt?

MORDIÁS

Villikótól kérdi. Nem tud még a királynő semmit?

VILLIKÓ

Idillótól kérdi. Tud valamit?

IDILLÓ

Nem tud még semmit. Mint véletlen szellő, csak úgy szólhattam.

MORDIÁS

Gyorsan! Mondjátok el neki, ami szükséges! Már indulna el. De rólam is! Kegyét megérdemlem, úgy hiszem. És a nép kegyelmét, kivált! Mutatja a kardját. S ha kell majd, itt a kard is! Gyorsan, mert mindjárt vonul Bakszén, a kakas! Gyorsan! Gyorsan eltűnik, ahol a tündérek is elmentek.

JÁZMINA

Remeg, borzong. Nagyon fázom… Nem értek semmit…

VILLIKÓ

Az ujjasát a Jázmina vállára teríti, s közben már mondja is. Hát az úgy volt, édes-kedves királynénk, hogy a tegnap, midőn az ország tanácsa éppen készül vala egybeülni, hát akkor én azt mondtam Idillónak, kit már régideje három szívvel szeretek, pedig csak egy van nekem…

IDILLÓ

Beleszól, a királynőnek mondja. Azt mondta nekem, hogy aztán bújjak az asztal alá!

VILLIKÓ

De csak akkor, ha én ütni fogok! Mármint az ország tanácsában. De ha olyan nagy lesz a baj, mondám továbbá neki, hogy az ütés nem látszik elegendőnek, akkor ravaszok leszünk mind a ketten. Hát olyan nagy lett a baj! Mert Józsiás királyunkat a sok fegyveres ördög egyszerre körülvette, s az a vérszomjas Bakszén halálra is ítélte mindjárt. No, gondoltam, itt már csak a ravaszság segíthet egyedül, semmi egyéb. S akkor mi tettük magunkat, hogy a kancellárnak a legeslegnagyobb hívei vagyunk.

JÁZMINA

Remegve. Jaj, egeknek biztató csillagai!

VILLIKÓ

No hát, én rögvest azt mondám a gőzölgő nagy ördögnek, hogy a királyt én szeretném a berekben megölni.

IDILLÓ

S hogy én a király szívét visszahoznám neki, mondottam én.

VILLIKÓ

No hát, mi hárman el is indítottuk onnét a királyt, hogy parancs szerint a berekben megöljük, s a szívét a nagy ördögnek visszavigyük.

JÁZMINA

Hárman?!

VILLIKÓ

Igen, mert Mordiás is velünk volt, az a füstölő nagy vitéz.

JÁZMINA

S ő is csak színlelt?

VILLIKÓ

Színlelt hát! De már régebbről!

IDILLÓ

Hiihh, nagyon haragszik Bakszénre! S okkal is, mert az a főördög korbáccsal egyszer megverte, s csapkodva kergette ki a kormányzási teremből. Dilló miatt, s előttem! Kire ugyancsak meresztgették mind a ketten a szemüket!

VILLIKÓ

Nagy kártevők ezek, még a tündérekben is!

JÁZMINA

S azután? Villikóhoz. Mi lett a berekben?

VILLIKÓ

A berekben semmi sem lett, mert mi Józsiás királyt nem oda vittük, hanem nagy egyetértésben s egy rejtett úton a sziklavárhoz, ahol a nép éppen egybegyűlve várakozott. Ejh, micsoda öröm volt, amikor meglátta a nép, hogy hozzuk neki a királyt!

JÁZMINA

Rajongva. Ugye, nagyon örültek neki?!

VILLIKÓ

Ették meg!

JÁZMINA

Ó, melengető föld!… Mondjad, Villikó!

VILLIKÓ

S ahogy nézzük vala abban a nagy örömben, hát éppen egy őzbakot nyúznak az emberek, valami szent remete fohászkodása mellett, hogy áldoznának a tündérek istenének. No, mi abban a helyben elkértük annak a nemes állatnak a szívét, hogy mint a Józsiás királyét visszahozzuk az ádáz kancellárnak. S azt vissza is hoztuk.

JÁZMINA

S a király, Józsiás?!

VILLIKÓ

Őt a nép gondjába tettük.

JÁZMINA

Él?!

VILLIKÓ

Meghiszem, hogy él! Egészségben s biztos reményben!

JÁZMINA

Az ég felé nyújtja a két karját, az ujjas lassan a földre csúszik a válláról. Ó, biztató csillagok, elűztétek hát lelkemnek borongó felhőit, s most már egyedül csak ti ragyogtok tiszta egén!… Leengedi a két karját.

VILLIKÓ

Felemeli az ujjast, s tenné ismét Jázmina vállára. Megfázol, királyné asszonyunk!

JÁZMINA

Köszönöm, csillagok fia. Melegem van! Idillónak a nyakába borul. Melegítő tüzet gyújtottatok bennem, Idilló! Örömben lobogok! Józsiás él! Királyom él!

IDILLÓ

Mindig boldog légy, Jázmina.

 

Három ütéssel megszólal a harang. Az ütések kemények, erőszakosak.

 

JÁZMINA

Nagy szemekkel. Most jönnek?

IDILLÓ

Úgy hiszem.

VILLIKÓ

Magára veszi az ujjast. Jön az ördög, a bitorló király! De itt lesz az igazi is, Józsiás király!

JÁZMINA

Itt lesz?! Idejön? Az én királyom?!

VILLIKÓ

Bizony. Józsiás király. Ő maga. Itt lesz!

JÁZMINA

Mint kérő? Álruhában?

VILLIKÓ

Azt nem tudom, mint egyezett a néppel. De itt lesz, s véle a nép!

JÁZMINA

Ó, adj erőt, tündérek földje!

VILLIKÓ

De ügyelnünk kell, királyné asszonyunk! Mert csak mi tudjuk hárman az egészet: mi itt hárman, s Mordiás! Igen ügyelni kell! S úgy tenni nekünk, mintha Józsiás király holtában feküdnék csakugyan! S mintha nagy gyászunkban is jól tűrnők a nagy komédiát, ami most következik!

 

Közelgő dobpergés hallatszik. Dörmögő bummogás is, valami játékos ördögdallamra.

 

JÁZMINA

Az Idilló karjába kapaszkodik. Mellettem maradj, te napnak édes sugara!

IDILLÓ

Melletted maradok, virágom. Erős légy!

 

A dobpergés már egészen közeledik.

 

VILLIKÓ

Játszi buzgalommal előreszalad a sziklavár sarka felé, s közben kiáltja. Füvek, ámuljatok! Lombok, táncoljatok! Visszafordul, s tréfás fintorral mondja. Mit csináljak, ha nem ámulnak; s nem is táncolnak!?

 

A sziklavár sarkánál előbukkan a menet. Legelöl három ördög halad. A középső ördög dobol, a másik kettő ördögfarkán bummogva trombitál. Utánuk nehéz járással Lámsza jön: fején a nagy fehér kalap, egyik kezével botjára támaszkodik, másik kezével a szemét törölgeti egy nagy, lila szélű zsebkendővel. Lámsza után Boricza és Küszküpü jönnek, kezüknél fogva egybekötve; Küszküpünek a fején kötés van. Aztán Kámzsa és Fanfarus következik, szintén összekötve ketten. Utánuk Mordiás jön: kivont kardját bőszen magasra tartja, hirdetve a Bakszén dicsőségét, ki őutána lépked, mint vigyorgó pávakakas. A Bakszén fején aranykorona van, aranykardja neki, és sarkantyús sárga csizmája. A tündérek félkoszorúba fogták, úgy kísérik. Dilló éppen a háta mögött lépked. Bakszén mellett jobbról Ropogán halad, balról pedig Czinczár, aki egy fehér, egy sárga és egy piros rózsát tart a kezében, melyeket az egész játék alatt felváltva szagoltat Bakszénnel. Midőn Bakszén elhalad Jázmina előtt, kegyes vigyorgással csókot int feléje. Az egész menetet oldalt fegyveres ördögök kísérik. A dobos és a két trombitás, a vár sarka körül, háttérben maradnak. Mordiás kivont karddal, komédiás bőszködéssel rendelkezik. Villikó mindenfelé nagyokat köszön.

 

BAKSZÉN

A királyi székhez érve, ott hatalmasan áll.

 

Még mozgás, helyezkedés van, de hamarosan mindenki a helyén áll már. Bakszén mellett jobbról Ropogán, balról Villikó. Bakszén előtt, vele szemben, Czinczár térdepel a rózsákkal. Tőle innét Lámsza ül a földön. Jázmina a kicsi kőszék mellett áll, háta mögött Idilló, Bakszéntől Jázmináig, kétoldalt, a tündérek sorfala áll. A tündérek sorfalán kívül, egyik oldalon, a háttérben Küszküpü és Boricza áll, a másik oldalon Kámzsa és Fanfarus. A fegyveres ördögök a széleken őrködnek. Minden ördög a maga ördög mivoltában van, csak a régieknek hiányzik szarva, farka.

 

BAKSZÉN

A nagy csendben. Mamuk az Urunk!

MIND

Főleg az ördögök. Ámen, ha szúrunk!

BAKSZÉN

Üdv a népnek! Leül.

JÁZMINA

Szintén leül.

BAKSZÉN

Mordiás, vitézek feje!

MORDIÁS

Parancsolj, felséges királyom!

BAKSZÉN

Érkezett oly vakmerő koronás fő vagy közönségesebb személy, aki meg akarná kérni Jázminának kezét?

MORDIÁS

Érkezett, felség!

BAKSZÉN

Remélem, illő küldöttséggel járulnak elénk.

MORDIÁS

Mind küldöttséggel vannak, felséges királyom. Már amilyent hamarjában össze tudtak kaparni maguknak.

BAKSZÉN

A Czinczár kezéből rózsát szagol. No, ezen csodálkoznunk kell. Hiszen idejében meghirdettük ezt a mulatságot! Nemde?!

MORDIÁS

Igen, felség! Idejében meghirdettük az ünnepséget.

BAKSZÉN

Ropogánhoz. Igaz, mágiás mester?

ROPOGÁN

Szent igaz, nagy király. De azért légy kegyes a kérőkhöz. Ne mérd őket a magunk mértékével, mert a mi eszünk éles, természetünk egyenes. S tudjuk a célt!

BAKSZÉN

Igazad van, mester. Elnézzük nekik, hogy hebehurgyák, és a tetteikben imbolyognak. Villikóhoz fordul. Te is így gondolod, borókás ügymester?

VILLIKÓ

Mindenki tudja, felség, hogy te kegyes úr vagy. Hiába tanácsolnám hát, hogy üttesd agyon a mihaszna kérőket, mert te úgyis csak félig üttetnéd agyon.

BAKSZÉN

Igazad van. A király csak büntessen, de elvinni a halál vigye el.

TÜNDÉREK

A Dilló intésére.

 

    Hódolat a nagy királynak,
    Urunk, Mamuk nagy fiának!

 

BAKSZÉN

Vitézem, Mordiás!

MORDIÁS

Parancsolj, felséges királyom!

BAKSZÉN

Tudod, kik jöttek kérőbe? És hányan vannak?

MORDIÁS

Tudom, felség.

BAKSZÉN

No, akkor várj. Tegyen próbát a mágus. Hadd ámuljon az ünnepi gyülekezet. Ropogánhoz fordul. Mágiás mester! A te tudományod bűvös: szem nélkül is látsz, szavak nélkül is hallasz. Vagyis tudsz jövendölni. Mondd meg hát nekünk, hogy kik jöttek kérőbe?

ROPOGÁN

Nagyot nyel. Igenis, felség.

BAKSZÉN

De csalni ne merj, mágiás! Ha láttad őket, vagy beszéltél velük: valld be! Ha szemmel nem láttad őket, és szóval nem hallottál róluk, akkor jövendölj!

ROPOGÁN

Szemmel nem láttam őket. Szóval nem hallottam róluk.

BAKSZÉN

Akkor halljam!

ROPOGÁN

Felséges királyom! Akikkel a nyár elején győztesen megküzdöttél, azok jöttek el most is. Eljött a babtermesztők Babura királya. Eljött Bagaria örököse, az a bárdolatlan Murmog. És eljött Borókiából a föld röge, Józsiás!

 

Ámuló moraj.

 

JÁZMINA

Feláll; ámulat és rettegés van az arcán, ahogy Bakszénre néz.

BAKSZÉN

Ne félj, szép özvegy! Eme komédiával csupán mulatságot akarunk szerezni neked. Ülj le!

JÁZMINA

Leül, amiben Idilló is, karját gyöngéden fogva, segít neki.

BAKSZÉN

Más nem jött, mágiás mester?

ROPOGÁN

Más nem, felség.

BAKSZÉN

Fővitéz, Mordiás! Ugye, te láttad a kérőket, és beszéltéi velük?

MORDIÁS

Igen, felség.

BAKSZÉN

Felelj akkor: igazat mondott a mágiás mester tudománya?

MORDIÁS

Igazat mondott, felség. Csupán a remetét felejtette ki.

BAKSZÉN

A remetét? Miféle remetét?!

MORDIÁS

Honi remete, felség. Öreg. Nagy szakálla neki, s kicsit púpos. Úgy nézem, hogy öregségire meggerjedett. Hát eljött mint kérő.

BAKSZÉN

Nagyon öreg?

MORDIÁS

Hát bizony. Halál helyett is jöhetett volna talán.

BAKSZÉN

Kacag. És az esze? Kotty-kotty?!

MORDIÁS

No, nem bolond. Ügyefogyott csupán.

BAKSZÉN

Még jobban kacag. Csupán?… Hát az jó mulatság lesz, Mordiás! A többinek a tetejébe!… Hüh, micsoda mulatság lesz! Nehogy el találjon menni! Hadd mulassunk rajta! Most van a napja! Ugye, Jázmina?

JÁZMINA

Feláll. Jó szokást megtenni legjobb mulatság.

BAKSZÉN

De szeretném, hogy kedvedre is legyen.

JÁZMINA

Ha tisztes a mulatság, kedvemre lesz. Leül.

BAKSZÉN

Hallod, Mordiás! Fejeddel lakolsz, ha illetlen lesz a remete!

MORDIÁS

Szent ember az, felség!

BAKSZÉN

Gúnyosan Ropogánra nevet. Talán azért nem fogja őt a mágia?!

ROPOGÁN

A tudomány csak érdemes dolgokra terjed, nagy király.

BAKSZÉN

De azért mulatságra jó lehet a remete. Igaz?!

ROPOGÁN

Arra igen.

BAKSZÉN

No, Mordiás! Akkor bocsásd elénk az első kérőt. Ki lesz az?

MORDIÁS

Babura, a fakó.

BAKSZÉN

No, jöjjön.

MORDIÁS

Már odarohant a sziklavár bal oldalához; közben kiáltja, majd integet az út felé. Bablónia, előre! Gyertek, gyorsan-gyorsan!

 

Midőn előbukkannak, a kardjával inti, hogy merre menjenek, s hol álljanak fel.

 

BAMBUCZ

Két másik ördöggel jön. Ő játssza Baburát, a másik kettő a kísérője.

 

A helyükre állnak. Bambucz Baburának van öltöztetve, a másik kettő is bablóniai ruhába. De meg lehet ismerni, hogy ördögök. Szarvuk, farkuk is látszik. Egyébként is minden úgy van, mint volt a bablóniaiakkal az első felvonásban. A zászlójuk is ugyanaz. Játszani is úgy játszanak, csupán torzítják és túlozzák a dolgot.

 

MORDIÁS

Látva, hogy csak bambán megállnak ott az ördögök, rászól Bambuczra. Bár király vagy, mégsem tudsz illendően köszönni?

BAMBUCZ

Meghajtja a zászlót. Jó babot kívánunk, felség!

BAKSZÉN

Igen élvezi a komédiát. Jó babot nektek is. Hogy vagytok?

BAMBUCZ

Beg bagyunk bárom bördög.

BAKSZÉN

Mordiáshoz. Mit mond ez a király?

MORDIÁS

Köszöni. Megvannak jól a három ördög.

BAKSZÉN

Rákiált Bambuczra. Babura vagy, nem három ördög!

BAMBUCZ

S véle a másik két ördög. Tökkel a bab! Tökkel a bab!

BAKSZÉN

No, látod!

ROPOGÁN

De nyáron „babban a tököt” mondtak, felség!

BAKSZÉN

Fejlődnek ők is! Ugye, Mordiás?

MORDIÁS

Hogyne! Reformokat léptetnek életbe!

BAKSZÉN

No, jól van, Babura. Legyen tökkel a bab. Csak azt mondd meg, hogy milyen országból jöttetek?

BAMBUCZ

Baba-Lónia!

BAKSZÉN

Milyen ország az?

BAMBUCZ

Roskatag. A terményekben. Bőség a bizekben. Télen-nyáron kerülgetni kell.

BAKSZÉN

Hát télen nem fagynak be?

BAMBUCZ

Be-be.

BAKSZÉN

Hát akkor miért kell kerülgetni?

BAMBUCZ

Elesünk a jégen.

BAKSZÉN

Ühöm. Óvatosak vagytok.

BAMBUCZ

Bagyunk.

BAKSZÉN

Ha olyan sok a víz, mi termik az országban?

BAMBUCZ

Néz Mordiásra, hogy segítsen neki.

MORDIÁS

Súgja neki. Tök.

BAMBUCZ

Tök-tök!

BAKSZÉN

Bab nem?

BAMBUCZ

Bab is.

BAKSZÉN

Mit csináltok véle? Megeszitek?

BAMBUCZ

Eladjuk pénzért.

BAKSZÉN

S mit vesztek a sok pénzzel?

BAMBUCZ

Babot.

BAKSZÉN

Babot? Hát akkor mért adjátok el?!

BAMBUCZ

Behúzza a nyakát, s bamba arcot vág, hogy ő azt nem tudja.

MORDIÁS

Kereskedő nép ez, felséges uram!

 

Nevetnek.

 

BAKSZÉN

Azt mondják, hogy te vagy Bablóniában a király. Hát ilyen nálatok egy király? Ha madarakból állna a néped, elijesztenéd őket! Szerencsétlen! S buta is vagy, mint babban a tök! S mégis a világ legszebb tündére kéne neked?! Felelj!

BAMBUCZ

Ijedtében zsugorodik. Mordiásra néz, kitől védelmet remél.

BAKSZÉN

Jázminára fáj a fogad? Ki vagy te?!

BAMBUCZ

Bambucz.

BAKSZÉN

Bambucz?! Hát akkor hogy mersz ide jönni?!

BAMBUCZ

Mordiásra mutat. Ő mondta!

BAKSZÉN

S itt királynak adod ki magad?! Te gaz ördög! Parazsat teszünk a szarvad közé!

BAMBUCZ

Sírni kezd, mint egy majom.

BAKSZÉN

Megkegyelmez neki. No, jól van, Bambucz. Ha Mamuk segít, leszel te még Bablóniában király… Mordiás, jöhet a következő!

MORDIÁS

A sziklavár jobb sarka felé elrohan.

BAKSZÉN

Közben Villikóhoz. Te borókás ügymester, ha meghódítjuk Bablóniát, ezt a Bambuczot tesszük oda királynak

VILLIKÓ

Senki mást, felség.

MORDIÁS

Integet a karddal. Bagaria!… No, gyerünk-gyerünk!

 

Dudaró előjön két ördöggel. Ő Murmog, a kettő kísérő. Úgy is vannak öltöztetve. Játékban is utánozzák a valódiakat. De jobban tudják a szerepüket, mint Bambuczék. A gombás zászlót maga Dudaró hozza. A kísérő két ördögnek szarva, farka kilátszik. Mialatt a helyükre állnak, azalatt is morognak.

 

DUDARÓ

Meghajtja a zászlót. Trónra a gomba!

BAKSZÉN

Ne légy goromba!

DUDARÓ

Egy pillanatig zavarban van. Vissza a gomba!

 

Nevetnek.

 

KÍSÉRET

Dudaróval együtt. Mumusunk Murmog! Mumusunk Murmog!

BAKSZÉN

Kik vagytok, szép emberek?

DUDARÓ

A java Bagariából, nagy király.

BAKSZÉN

Hol van az a Bagaria?

DUDARÓ

Olyan régen jövünk, hogy elfelejtettük.

BAKSZÉN

Talán azt is, hogy miért jöttetek.

DUDARÓ

Röhög. Azt nem! Mert azért törtettünk ide, hogy a tündérek királynőjét elvigyük!

BAKSZÉN

Neked kéne a szép királynő?

DUDARÓ

Nekem. Az egész!

BAKSZÉN

S te ki vagy, nagy mohó?

DUDARÓ

Én vagyok ott a várományos, a trónra. Maga Murmog.

BAKSZÉN

Ha te vagy a várományos a trónra, akkor miért mondjátok, hogy trónra a gomba? Miért nem mondjátok, hogy Murmog a trónra?!

DUDARÓ

Az mindegy.

BAKSZÉN

Miképpen lehet az? Hiszen a gomba növény, te pedig ember vagy!

DUDARÓ

De én megeszem a gombát: tőle okos leszek, s így a trónra kerülök.

BAKSZÉN

Hát akkor én miképpen kerültem trónra? Hiszen itt nincsen gomba!

DUDARÓ

Itt is van alattomba.

MORDIÁS

Ráripakodik. Fogd a nyelved, te Dudaró!

DUDARÓ

Én Murmog vagyok!

BAKSZÉN

Ne bántsd ezt a Murmogot, vitéz Mordiás! Nem tudja, vendég nyelve mit beszél, mert a gyalázkodásra Dudaró tanította. A büntetés hát Dudarót illeti. Ezért elrendelem, hogy ma délután a berekben a Dudaró hasán gombát süssetek!

TÜNDÉREK

 

    Nem lesz szita szőriből,
    Csak rosta a bőriből!

 

DUDARÓ

Térdre hull. Kegyelmet kérek, nagy király!

BAKSZÉN

Mondtam, hogy nem te vagy hibás.

DUDARÓ

De én vagyok Dudaró! Csak komédiából teszem, mintha Murmog volnék, a Mordiás parancsára! Kegyelmet kérek!

BAKSZÉN

Gomba sül a hasadon, gaz ördög!

DUDARÓ

De én nem azt mondtam, hogy itt is van gomba alattomba!

BAKSZÉN

Hát mit mondtál?

DUDARÓ

Azt mondtam, hogy van gomba a szatyromba.

BAKSZÉN

Akkor jól van. Állj fel!

DUDARÓ

Boldogan feláll, hálásan meghajtja a zászlót. Szatyorba gomba!

 

Nevetnek.

 

BAKSZÉN

Legjobban mulat a dolgon. No, Mordiás! Ki következik?

MORDIÁS

Az a hetvenkedő Józsiás.

BAKSZÉN

No, hetvenkedjék ide!

TÜNDÉREK

 

    Nem lesz ez Józsiás!
    Se ördög, senki más
    Egyedül Durmonyás!

 

MORDIÁS

Közben már integet a sziklavár bal oldalánál. No, ha mertek! Ide gyertek!

 

Már jönnek is. Elöl Durmonyás, Józsiásnak öltözve. Kíséretének két ördöge is székely ruhában van, de szarvuk, farkuk kilátszik. Figurázva jönnek, hetvenkedve. Már jövet dudorásszák az első felvonásbeli belépő dallamot, ördögösre rontva. S mialatt felállnak, éneklik is.

 

    Addig-addig ténferegtünk,
    Míg ez helyre elérkeztünk.
    Mit feltettünk, most levesszük,
    Amit főztünk, mind megesszük,
    Hija-haj!

 

BAKSZÉN

Rájuk förmed. Mi ez?! Nincs gyaluforgács a vár fokán!

DURMONYÁS

Titokban mérik hát az italt?

BAKSZÉN

Mondtam, hogy nem kocsma ez!

DURMONYÁS

No-no! Bátran adhat nekünk: nem vagyunk mi fináncok!

BAKSZÉN

Mordiás! Csapd le kardoddal a hegyes nyelvüket!

MORDIÁS

Rájuk kiált. Nyelvet kidugni!

DURMONYÁS

Csapd le kidugás nélkül, ha olyan nagy vitéz vagy.

MORDIÁS

Bakszénhez. Garázda mezei nép ez, felség. Mit tegyek velük?

BAKSZÉN

Álljanak fél lábra! S maradjanak úgy! S amelyik lebillen a másik lábára, azt vágjad a karddal!

MORDIÁS

Hallottátok?!

DURMONYÁS

Már rég állunk, uram!

 

Csakugyan fél lábon állanak már. Olykor inognak. Egyszerre a hátsó ördög le is billen a másik lábára, de azt oly hirtelen kapja fel, hogy rögtön átbillen a másik oldalra, s csak kalimpálva tudja egyensúlyozni magát.

 

MORDIÁS

A kard lapjával húz egyet a hátsó ördögre, mire az nekiesik az előtte levőnek, az pedig Durmonyásnak. Dülöngélnek mind a hárman, mire supp-supp rajtuk is a kard.

BAKSZÉN

Hízik a mája. Úgy van, Mordiás! Vágjad csak! Vágjad!

DURMONYÁS

Az ütéseket megelégeli mégis, s megfeledkezik a játékról. Ne üttess engem, felséges uram! Hiszen tudod, hogy én nem a borókás Józsiás vagyok, hanem a te híved, Durmonyás!

BAKSZÉN

Ne hazudj! A ruhádról is látszik, hogy Józsiás vagy!

DURMONYÁS

Mordiás adta rám! S Józsiás meg is halt!

BAKSZÉN

Kuss!

MORDIÁS

Ha a király azt mondja, hogy Józsiás vagy, akkor Józsiás vagy! Ezen nem lehet segíteni!

DURMONYÁS

Mamuk sem tud?!

MORDIÁS

Felség, Mamuk tud ezen segíteni?

BAKSZÉN

Nem is akar, egyáltalán!

MORDIÁS

Akkor a remete talán?

BAKSZÉN

Igazad van. Jöjjön a remete!

MORDIÁS

A sziklavár jobb sarkához megy.

TÜNDÉREK

Közben mondják.

 

    Kicsi macska megette:
    Öreg már a remete!

 

MORDIÁS

Integet a sziklavár sarkánál. Iparkodás, öreg! Egy kicsit gyorsabban, gyorsabban!

JÓZSIÁS

Még csak öreges hangja hallatszik. Légy türelmes, nagy vitéz… Előbukkan. Gyöngécskék már a lábaim. Tündérhoni fehér ruhában van, melyet a derekán fahánccsal kötött át. Fehér kalap rajta, és fakéregből saru. Szakálla fehér, háta kissé hajlott.

 

Kísérete két tündérhoni ember. Egyik subás pásztor bottal; a másik favágó, oldalára akasztott szekercével. Utánuk más tündérhoni nép is szállingózik; de a másik oldalon is. Láthatólag kíváncsiságból szállingóznak, de együttérzéssel is a remete iránt. A megindult beszélgetés alatt sem szűnik meg a nép csendes gyülekezése. Sőt halk járással mindent megszállnak az emberek, s szinte észrevétlenül lepik el még a sziklavár lépcsőit is, valamint a sziklavár tetejét.

 

BAKSZÉN

Rózsákat szagol, közben figyeli a remetét és a kíséretét.

JÓZSIÁS

Megemeli a kalapját, öregesen meg is hajol. Kedves jó napot kívánunk, felséges urunk! S boldog jövendőt tündér honunknak!

BAKSZÉN

Részed legyen benne, öreg.

JÓZSIÁS

S a hon minden lakójának, felség.

BAKSZÉN

Hallom, remete vagy.

JÓZSIÁS

Az egek akarata szerint; és a nép üdvére, felség.

BAKSZÉN

S a kísérőid is remeték, mind a kettő?

JÓZSIÁS

Favágó az egyik; s a másik pásztor. Félnapi járásra lakunk innét, a Szivárvány hegyén. Így aztán éjfél óta jövünk, abban a táplált reményben, hogy a nagy ünnepségből minket sem fogsz kirekeszteni.

BAKSZÉN

Látod, nem is tettem.

JÓZSIÁS

Nyerjél jutalmat érte, uram.

BAKSZÉN

Elődeink szokása szerint minden tisztes ember eljöhet ide, ezen a nagy ünnepen. Én a szokásokat megtartom; s a nép üdvét megtenni királyi célom. Nézd a bizonyságot: ott áll melletted Bagaria örököse, veled szemben pedig Babura király, s az a hetvenkedő Józsiás is, a pórok fia, aki azt hitte, hogy Tündérországot alamizsna gyanánt a tarisznyájába tesszük.

JÓZSIÁS

Megnézi, akiket Bakszén felsorolt; s a végén Durmonyást különösen. Ez lenne a pórok fia, ama Józsiás?

BAKSZÉN

Nevet; rászól Durmonyásra. Ki vagy te?! Mondd meg ennek a tisztes remetének!

DURMONYÁS

 

    Én vagyok a csepp óriás,
    Három kerék, egy Józsiás!

 

JÓZSIÁS

Nem győzök ámulni, uram! Mert úgy mondják, hogy Józsiás meghalt.

BAKSZÉN

Úgy is van!

JÓZSIÁS

Hát akkor ez csupán komédia?!

BAKSZÉN

Úgy van, bölcs öreg. A valóságot kijavítottuk, s most ez a komédiás megmutatja nekünk, hogy igaziból milyen is volt az a Józsiás. Hadd okuljon mindenki belőle!

JÓZSIÁS

De hát mi volt a bűne, uram?

BAKSZÉN

Ámító volt és pökhendi. Pedig úgy jött ide Borókiából, mint egy tarisznyás koldus.

JÓZSIÁS

Mi is tarisznyás szegények vagyunk, uram.

BAKSZÉN

Hajh, öreg! Milyen távol állasz te Józsiástól! Te a szegénységedben jámborul megülsz, de ő ágált folytonosan benne! Sőt, ki akart kelni belőle, mint a kukac!

JÓZSIÁS

Vagy mint a pillangó, felség!

BAKSZÉN

Élesebb már a hangja. Pillangó, pillangó! Az is kellett neki! A legszebb pillangó, a tündér Jázmina! Mint neked is! Te gerjedt remete!

JÓZSIÁS

Nem tagadom, uram.

BAKSZÉN

Csúfondárosan kacag. S ugyan mit csinálnál vele, te vén tapló? Hiszen szent is vagy, s a szakállad már a sírodon nő! Mit csinálnál Jázminával?!

JÓZSIÁS

A nép szívébe röpíteném, felség.

BAKSZÉN

Hát így nincs a nép szívében, hogy az enyémben van?!

JÓZSIÁS

Ha te is a nép szívében volnál: csak akkor, uram.

BAKSZÉN

Majdnem felugrik. Kételkedsz abban?!

JÓZSIÁS

Még csupán a küszöbön ülsz, úgy hiszem.

BAKSZÉN

Mutatva ütögeti a trónszéket. Ez neked küszöb?! Vigyázz! Jól felkötötted a háncsot?

JÓZSIÁS

Egy kardot és egy pillangót elbírna, felség.

BAKSZÉN

Fúj. Igen?! Meglátjuk mindjárt! Odaszól Mordiásnak. Mordiás!

MORDIÁS

Parancsolj, nagy király!

BAKSZÉN

Megkezdjük a viadalt! Felteszek egy kérdést. Egyetlenegyet. Aki nem tud megfelelni rá, rögtön takarítsd innét!

MORDIÁS

Igenis, nagy király.

BAKSZÉN

Babura! Te leszel az első! Figyelj ide jól! Mondd meg nekem: „Ki volt az az ember, aki két bőrben volt?”

BAMBUCZ

Bambán két ujját próbálja megszámolni.

BAKSZÉN

Igen-igen. Mutatja az ujján. Nem egyben, hanem kettőben. Bőrben! Kettőben!

BAMBUCZ

Röhög, mintha kitalálta volna. Bőr-bőr!

BAKSZÉN

Hogy-hogy?!

BAMBUCZ

Két bőr: bőr-bőr!

BAKSZÉN

Buta vagy! Takarodjatok! Szökdösve, mint a veréb! S minden szökésre mondjátok, hogy bőr!

MORDIÁS

Már emeli is a kardját. Még itt vagytok?!

BAMBUCZ

És a két ördög kísérője szökdösve menekül kifelé, miközben kiabálják. Bőr, bőr, bőr!

 

Mindenki neveti őket; eltűnnek.

 

BAKSZÉN

No, mumus Murmog! Mondd meg te, hogy ki volt az az ember, aki két bőrben volt?

DUDARÓ

Büszkén. Én vagyok!

BAKSZÉN

Miképpen volnál te?

DUDARÓ

Mert alól vagyok ördög bőrömben, s felül vagyok Murmog bőrömben.

BAKSZÉN

Élő bőr legyen! Mind a kettő! Te suta!

DUDARÓ

Élő bőr?

BAKSZÉN

Élő bőr!

DUDARÓ

Akkor nem tudom.

BAKSZÉN

Mehettek! Négykézláb, mint a vadszamár! S bőgjetek!

 

Dudaró s a két kísérője négykézláb megy kifelé; s közben bőgnek. Mindenki neveti őket; eltűnnek.

 

BAKSZÉN

No, te árnyék Józsiás! Most te felelsz! Ki volt az az ember?

DURMONYÁS

Te vagy, felséges király!

BAKSZÉN

Én?!

DURMONYÁS

Igen: belül a magad bőrében, s kívül a népnek a bőrében!

BAKSZÉN

Mit beszélsz, te csipkebogyós gazember?!

DURMONYÁS

Vagyis benne ülsz a nép szívében!

BAKSZÉN

Dühében meg sem hallotta az utolsó szavakat. Takarodjatok! Fél lábon! Vágjad őket, Mordiás!

MORDIÁS

Veri őket a kardlappal.

DURMONYÁS

Fél lábon menekül a két kísérőjével; eltűnnek.

 

Mindenki nevette őket. Nagy csend és várakozás.

 

BAKSZÉN

Szagolja a rózsákat; közben szúrós szemekkel nézi a remetét. Tudsz felelni, te kotnyeles remete?!

JÓZSIÁS

Meghallod, hogy tudok-e.

BAKSZÉN

Vigyázz! Csúszni fogtok kifelé, mint a féreg!

JÓZSIÁS

Ha csúszni is kéne rajta, szeretjük ezt a földet, uram. A miénk!

BAKSZÉN

Felelj hát! Ki volt az az ember, aki két bőrben volt?

JÓZSIÁS

Az az ember Jónás volt, amikor elnyelte őt a cethal.

BAKSZÉN

Az orra elől úgy félreüti a rózsákat, hogy azok kirepülnek a Czinczár kezéből; s felugrik.

JÁZMINA

Feláll, a szeme Bakszénen.

BAKSZÉN

A remetéhez. Honnét loptad a választ?!

JÓZSIÁS

Igaz, vagy nem igaz?

BAKSZÉN

Szinte ordít. Honnét loptad a választ?!

JÓZSIÁS

Ha igaz, szólj csendesebben!

 

A nép mozgolódik.

 

BAKSZÉN

Felelj a királynak!

JÓZSIÁS

Ha igaz, amit mondtam, ne szökdössél a koronával! Hanem inkább felelj meg te is az én kérdésemre!

BAKSZÉN

Még te mersz kérdést tenni nekem?!

JÓZSIÁS

A nép kívánsága, hogy neked a kérdést feltegyem!

 

A nép morajlik, tolul.

 

BAKSZÉN

Körülnéz, a nép láttán néhány pillanatig gondolkozik, aztán határoz. Tedd fel a kérdést!

JÓZSIÁS

Mondd meg hát, hogy mire ég a gyertya?

BAKSZÉN

Nem tud felelni. Arca beletorzul. Rákiált Mordiásra. Mordiás, vágd agyon a karddal!

NÉP

Kórusban. Feleljen a király!

 

Mindenki dermedten áll. Jázmina és Idilló egymás kezét szorítják.

 

JÓZSIÁS

Feleljen: mire ég a gyertya?!

BAKSZÉN

Ordít. Mordiás, vágd agyon a karddal!

NÉP

Feleljen a király!

JÓZSIÁS

Mire ég a gyertya?!

BAKSZÉN

Mordiás!

MORDIÁS

Nem lenne jobb, uram, ha felelnél?

BAKSZÉN

Egy hóbortos remetének?! Nem felelek!

JÓZSIÁS

Te nem felelsz, mert nem tudsz! Pedig nagyon lobog a gyertyád! Vigyázz, mert minden gyertya egyszer a végire ér!

BAKSZÉN

Már dühében topog, rúg is. A végire?! De nem az én gyertyám, hanem a tiéd! Te rongy! Kivonja a kardját, s elszántan a remete felé tart. Nem az én gyertyám égett a végire, hanem a tiéd! Már emeli is a kardját.

 

A nép zúg, tolul. A fehér ruhák alól kezdik a fegyvereket elővenni.

 

JÁZMINA

Elejébe áll Bakszénnek, mögötte közel Józsiás. Karddal támadsz védtelen emberre?!

BAKSZÉN

Durván félrelöki Jázminát.

JÓZSIÁS

Kiragadja a Mordiás kezéből a kardot.

 

S a két kard már össze is vág. Bakszén, a Jázmina félrelökése miatt, egy pillanatot késett. Így Józsiás már az első ütésre leüti a fejéről a koronát, s a Bakszén arcát is megsebezi. Bakszén az arcához kap, mire Józsiás a kardot is kiüti a kezéből. Bakszén lerogy. Arca rémült, véres. Karjait félig, bizonytalanul emeli, mintha kegyelmet akarna kérni. Hörög.

 

JÓZSIÁS

Tartja a kard hegyét Bakszén felé. Hörögsz?! Pokol fajzata!

JÁZMINA

Közben lefejti Józsiásról a remeteruhát; s ott áll a régi Józsiás, ahogy az ország tanácsában elfogták volt. Csupán a nagy fehér kalap maradt rajta.

BAKSZÉN

Ne bánts!… Vitézeim! Mordiás! Akkor látja meg, hogy a levett ruha s a lerántott szakáll alól Józsiás jött elő. Utolsó rémületében csak ennyit tud mondani. A király!… Kegyelem!… Utolsót hördül, a földön összedől.

JÓZSIÁS

Villikónak, ki egy fegyverrel, mit a szék alól vett elő, már ott áll mellette. Nézd meg, Villikó, él-e még?

VILLIKÓ

Megvizsgálja Bakszént; jelenti. Felségednek jelentem, hogy Bakszén kancellár megdöglött!

 

Egyszerre örömrivalgás tör ki a népből, rázzák a fegyvert. Az ördög vitézek eldobálják a fegyvereiket, és menekülnek. A hivatalbeliek a pokolbeli úton. Józsiás körül a hívei maradnak, körül az ujjongó nép. Lámsza a Jázmina nyakába borulva sír. Az ördögök közül csak Mordiás maradt ott, folyton a királyt lesi, dicséretre várva. Dilló is ugyanúgy, Mordiáshoz bújva.

 

JÓZSIÁS

Lassan Küszküpü felé megy, Villikó mindenütt mellette. A karddal elvágja a köteléket, mely Boriczát és Küszküpüt összekötötte. Aztán elvágja azt is, ami Kámzsát és Fanfarust fűzte egybe. Aztán a királyi székhez megy, ahol megáll. Villikó barátom! Küszküpü komám!

VILLIKÓ, KÜSZKÜPÜ

Itt vagyunk, fölség!

JÓZSIÁS

A karddal a Bakszén tetemére mutat. Fogjátok meg azt a dögöt, s vessétek a vár oldalába!

 

Abban a percben, midőn Villikó és Küszküpü megfogják a két végénél a Bakszén tetemét, halk zene kezdődik, melynek hangja mellett Bakszént a várút oldalába vetik.

 

JÓZSIÁS

Jöjjenek ide a nép követei!

 

Matuzsa, Kasziba és Zápor a király elé állnak.

 

MATUZSA

Itt vagyunk, urunk-királyunk!

JÓZSIÁS

Igazságos volna, úgy gondolom, ha a jók és a hősök mindjárt jutalmat nyernének.

MATUZSA

A nép nevében és a magad szavával jutalmazd meg őket, uram.

JÓZSIÁS

Akkor legyen Küszküpü országnagy, és honunk legfőbb bírája!

MATUZSA

Érdemes rá.

JÓZSIÁS

Villikó legyen a kormányzás ügymestere!

MATUZSA

Úgyszintén.

JÓZSIÁS

Továbbá: Idilló legyen a királyné tündére és a Villikó hűséges párja!… Kámzsa urunk ismét az égi mester, Fanfarus atyánkfia pedig a hopmester! Boricza legyen a tündérek feje; a tündéreknek pedig csináltatunk új ruhát! Jó lesz így?

MATUZSA

Jó és igazságos lesz, fölség.

JÓZSIÁS

Lámsza atyánknak pedig megpótoljuk a nyugdíját!

MATUZSA

Jó lesz!

JÓZSIÁS

No de mi legyen az árulókkal?

ZÁPOR

Halál!

VILLIKÓ

De Mordiás hasznos volt!

JÓZSIÁS

Küszküpühöz fordul. Az ország bírája mit szól?

KÜSZKÜPÜ

Száműzetés legyen a sorsuk!

 

A nép helyeslő módon zúg.

 

JÓZSIÁS

A kormányzás ügymesterének gondja legyen tehát, hogy Dilló tündér és Mordiás még a mai napon száműzetésbe menjenek!

VILLIKÓ

Úgy lesz, fölség.

JÓZSIÁS

Hívólag nyújtja a kezét Jázmina felé, aki boldogan Józsiáshoz fut.

 

Megfogják egymás kezét, s abban a percben a tündérek és a nép kórusa énekelni kezd.

 

 
 Édes honunk, tündérek földje,
 
 Benned virul a jók reménye!
 
 Őrzője légy mindig a fénynek,
 
 S védő pajzsa tiszta szíveknek!

 

Függöny

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

A darab fogantatására utaló első jel Both Béla levele, aki 1951. november 16-i datálással felkérte Tamásit, hogy írjon művet az Úttörő Színház számára. 1951. december 23-án Parázsbajnok címmel Tamási szerződést kötött az Ifjúsági Színházzal egy színdarab írására. A határidőt 1952 májusában jelölték meg. 1952. augusztus 18-án már Szendrő Ferenc igazgató jegyezte azt a megállapodást, miszerint a műnek Gyopárkirály lesz a címe, s a kiutalandó előlegből le kell vonni a Parázsbajnok-ért korábban felvett összeget. Bizonyára nem véletlen, hogy néhány nappal később a Szabad Ifjúság érdeklődött Tamási írói terveiről.

Két ifjúsági prózai munka készült el, nyilatkozta Tamási az 1952. augusztus 22-i számban. (A Bölcső és Bagoly-ra és a Hazai tükör-re célzott.) S a színpadi terv: „drámai mesejáték az Ifjúsági Színház részére, melyet az őszi hónapokban írok meg.” Elképzelése szerint: „A mesejáték színes drámai munka lesz. Nem filozofikus mese, mint például a Csongor és Tünde, hanem népmese: világos és erős történettel, humorral és drámai súllyal. Nem származik valamelyik népmeséből, hanem maga a mese.” Célja pedig: „a felelősséget példázza: egy olyan hősnek a felelősségét, akinek gondjába tevődött a nép üdve, melyre vigyáznia kell.”

Feltételezhető, hogy az őszi hónapokban készültek azok a jegyzetek, amelyek a mesejáték dramaturgiai alakulását világítják meg.

„Általános megjegyzések:

1. A darab jelenlegi címe ideiglenes.

2. A felvonások színeire vonatkozó változásokat meg kell beszélnünk. A kosztümök dolgát ugyancsak. Mind a kettőre nézve, főleg a kosztümök dolgában, irányelv legyen, hogy egy színes népi világot fejezzen ki, mely a mese és a valóság egymással küzdő keveréke: mint például a fény és az árnyék, vagy a jó és a rossz, avagy a derű és a ború.

3. A színtér Tündérország helyett Tündér Birodalom lesz. Ennek a hatalmas Birodalomnak egy-egy távoli tartománya Bablónia, Bagaria, Borókia és Bazsalikom. Ezeknek a tartományoknak egy-egy fejedelmük vagy királyuk van, akiknek feje maga Lámsza, a központi király.

4. A leánykérő fejedelmek kísérete ne álljon öt-öt emberből, hanem csak háromból. Csak a Bakszén kísérete álljon rajta kívül négy ördögből. Így Dudaró vagy Czinczár ördög kimarad; s amelyik kimarad, annak a szerepét a másik fogja átvenni.

5. Dilló, a Jázmina udvarhölgye kimarad. Ahol szükségesnek látszik, a helyét és a szerepét Idilló fogja átvenni.

6. Napokon keresztül gondolkoztam és tusakodtam azon az ötleten, hogy a Poklot, mint színteret, szükséges-e belehozni a darabba; s ha igen, akkor miképpen lehetne. Végül is, úgy látszik előttem helyesebbnek, ha a Pokol színterét nem hozzuk a darabba, hanem eme színtér lényeges mondanivalóját másképpen oldjuk meg. Mégpedig úgy, hogy a Pokol muzsikáját, nemkülönben Bambucz ördögöt, valamint Mamukot, a Pokol királyát, felhozzuk a tündérhoni színekre. Ezzel ugyan elveszítjük a Pokol színtéri képét, de megtartjuk a darab töretlen szerkezetét, vagyis a klasszikus három felvonást, ami egyik főerénye lehet a darabnak.

Részletes megjegyzések, melyeknek során igyekszem a változásokat a papír bal oldalán s az új elemet a jobb oldalon feltüntetni. (Annak megemlítésével, természetesen, hogy a megjegyzéseim nem kimerítő jellegűek.)”

A játék 1952 őszén elkészült. Tamási október–novemberben többször is tárgyalt a színház vezetőivel. Jegyzeteiből az is kitűnik, hogy eredetileg Ördögölő Magyari címet adta játékának. A mű további sorsa? 1953-ban, nyárelőn „legújabb munkáiról” készített feljegyzéseiben így számolt be a fejleményekről:

„Ördögölő Józsiás

Az Ifjúsági Színház felkérésére írtam ezt a háromfelvonásos drámai mesejátékot. A darab meséjét, természetesen, előre megbeszéltük. Tavaly ősszel felvonásonkint adtam át nekik a darabot, azzal a megjegyzéssel, hogy a végén mind a három felvonásban javításokat kívánok tenni. Ezeket egyeztettem a színház vezetőségének javító észrevételeivel. Ebből a célból nyolc óra hosszat tárgyaltam a vezetőséggel. Így jött létre a darab végső formája, melyet karácsonykor át is adtam a színháznak. Azóta semmi válasz a darabra.”

Köpeczi Bócz István már a jelmezterveket is elkészítette, de a darab továbbra sem juthatott színpadra. A mű végül Szántó Piroska rajzaival a Kakasok az Édenben című kötetben 1956-ban (Szépirodalmi Könyvkiadó) jelent meg.

Tamási 1956. október elején hivatalosan Erdélyben járt, tizenkét esztendővel korábbi menekülése óta másodszor; először édesanyja temetésére utazhatott 1956 januárjában. Az őszi utazással függ össze, hogy az Igaz Szó szeptemberi száma részletet közölt a darabból, s az Utunk szeptember 28-i száma pedig arról tudósított, hogy, a Székely Színház 1956–1957-es évadában bemutatja az Ördögölő Józsiás-t. A történelmi ősz elfújta ennek esélyét.

A darab sorsával kapcsolatos újabb tervet villantja fel az a levél, amely 1957. január 16-án Major Tamás, Hubay Miklós és Benedek András aláírásával arról tudósított, hogy „A Nemzeti Színház Intézőbizottsága egyhangúlag úgy határozott, hogy Ördögölő Józsiás című zenés mesejátékát 1957 őszén, lehetőleg még szeptemberben bemutatja. Örömmel értesültünk róla, hogy a darab zenéjének szerzésére vagy Lajtha Lászlót, vagy Szervánszky Endrét óhajtja felkérni. A színház bármelyiket örömmel látja…”

Az évad indulásakor Gách Marianne, a Film Színház Muzsika munkatársa, az Ördögölő Józsiás-ról még kérdezi (21., október 4-i szám). Az „egyhangú” határozat azonban semmissé vált, s a darabra a Nemzeti nem tartott igényt. Újabb fordulat, amikor a Petőfi Színház képviseletében 1960. október 10-én Szirtes György üzemigazgató levelet írt Tamásinak: „Megbízzuk Önt az Ördögölő Józsiás című prózai darabjának zenés színpadra való átdolgozásával.” Feltehetően telefonon Tamási elutasította az ajánlatot, mert 1960. október 28-án módosított elgondolással kapott szerződést. „A Petőfi Színház és Tamási Áron Kossuth-díjas író között, mely szerint Tamási Áron a színház rendelkezésére bocsájtja az Ördögölő Józsiás című színművét, melynek egyszersmind zenés átdolgozását is vállalja. A darabot a Petőfi Színház tervei szerint a jelen vagy a következő színházi évadban mutatja be.” A szerződést Tamási nem írta alá, eredetije hagyatékában ma is megtalálható. Bizonyára elment a kedve az éveken át tartó, megalázó, folytonosan átdolgozásra biztató kultúrpolitikai hadműveletektől. Miért kell megzenésíteni azt, ami prózában íródott, s miért épp musical színházban kellene bemutatni? Népi ihletésű játékot írt, a Petőfi Színház készületlen volt erre; a mű szelleméhez alkalmazkodó zenét se igen garantált volna. A Petőfi Színház egyébként hamarosan megbukott.

Nem számíthatjuk ősbemutatónak azt a gyulai produkciót, amely 1979 nyarán a darab néhány jelenetéből állt össze előadássá Nagy András László rendezésében (Lámsza – Tyll Attila, Jázmina – Káldy Nóra, Józsiás – Farádi István, Bakszén – Koncz Gábor).

Az első teljesnek tekinthető előadást Debrecenben Gali László rendezte (1983. szeptember 16.), melynek dramaturgja Osztovits Levente volt, díszlet- és jelmeztervező Koós István, koreográfus: Novák Ferenc, zenéjét összeállította és közreműködött a Délibáb-együttes. A szereposztás Lámsza – Sárosdy Rezső, Jázmina – Markovits Bori, Kámzsa – Csikos Sándor, Fanfarus – Wellmann György, Dilló – Bessenyei Zsófia, Idilló – Muszte Anna, Józsiás – O. Szabó István, Villikó – Fésűs Tamás, Küszküpü – Lipcsei Tibor, Boricza – Szennyay Mária, Babura – ifj. Mucsi Sándor, Murmog – Dánielffy Zsolt, Bakszén – Sárközy Zoltán, Mordfás – Sziki Károly, Ropogán – Horányi László, Durmonyás – Korcsmáros Jenő, Czinczár – Tóth Tibor, Dudaró – Böröndi Tamás, Bambucz – Csoma Judit, Matuzsa – Sárady Zoltán, Kasziba – Kiss László, Öregasszony – Hegedűs Erzsébet, Előénekes – Szabó Viola, Murmog első kísérője – Vajay Péter.

A darabot az 1984–85-ös évadban is játszotta a színház, Jázminát ekkor Kállai Bori alakította, a televízió pedig 1985 karácsonyán sugározta.

Az előadást dramaturgiai keretbe illesztette a rendező; lányok és fiúk egy székely gazda portáján játsszák el a történetet. Cs. Nagy Ibolya beszámolóját teljes terjedelmében idézzük, mert nemcsak Tamási művét, hanem az előadást is árnyaltan és pontosan elemzi. (Film Színház Muzsika, 1983. 40. szám, október 1.)

„Ördögölő Józsiás

Minden meg van írva: ha nem a csillagokban, úgy a mesékben. A mese ősforma, viszonyrendszere s alapvetően reményteljes hangoltsága százados tapasztalatokat sűrít: hogyne volna alkalmas bárminemű mondandó szimbolikus megjelenítésére. Dramaturgiája is kerek: a mese a maga játékidejében tökéletesen elrendezi a dolgokat. Tamási Áron nagyon jól ismeri és nagyon jól használja a mesét. Minden direkt utalás, minden meseidegen elem nélkül képes akár az adott kor legfájóbb politikai-társadalmi bajaira láttatni, miközben, a mesedramaturgiai törvények szerint, furfangos szelídséggel, de határozottan tologat bennünket a Remény kitárt karjai felé.

A mű meseként is »szabályos«. A számmisztika gyakorlata szerint három felvonásban, három próba árán győz Józsiás, a Borókiából érkezett népfi, szegény parasztlegény, s elnyeri a tündérkirály lányának kezét. El a királyságot is, amelyet időlegesen visszarabol tőle Bakszén, a pokol hercege, de amely végül (és a meseidőn belül végérvényesen) Józsiásé és a népé lesz. Ez, így, az ötvenes évek politikai légkörében igazából tetszetős elméletnek tűnhetett volna fel: de a darab nem ez, illetve nemcsak ez. Nem kérdőjelezi meg az Igazságban, a jóban való hitet, sőt épp a mesével sugalmazza: emberöltőnyi időszeletek kudarcai sohasem jelenthetik a teljes legyőzetést. Konkrét, »helybéli« győzelmekkel, sikeres próbákkal erősíti hitünket a végül mindig győztes Igazság ideájában. De a hangsúlyozottan mesei közeg finom figyelmeztetés: akárhogyan is, Józsiás, a népfi Tündérországban győz, s nem otthon, Borókiában! S mindeme elsődleges és nyilvánvaló közlendőjén túl az író érzékenyen és pontosan működő politikai szeizmográfja mélyebben fekvő jeleket is küld. Arról a kettős igazságról például, amely szerint nemcsak úgy igaz a mese, hogy: a tiszta, jó ügy még a pokolbeli Mordiást, az ördögvitéz főnökét is elcsábítja, s ama jó ügy, Józsiás ügye mellé állítja. Igaz reálpolitikai nézetből is: vagyis, hogy a győzelemhez az ellenfél segítsége is szükséges. Itt éppen: a fajtája megtagadása. Bölcs a poklok ura (s az író), mert tudja: a hagyományok feladása »imbolygáshoz« vezet, s végül magafeladáshoz. Ördögéknél is. S ez természetesen időtlen, mint a mese, s konkrét, ha azzá teszi az adott korszak realitása.

Gali László rendező megkeresi s egyúttal tévedhetetlenül kijelöli a politikusság közvetítő pontjait, ugyanakkor gondosan vigyáz, hogy a mű meseként is jól működjék. A játéknak feszültsége, ritmusa van, él a cselekmény fordulatossága, feszesek a viadalok. Annak ellenére, hogy nem indul túl biztatóan a darab: valami ideges harsányság űzi-riasztja a nézőt. Hiányzik a csönd, a mérték, mondhatnánk, az elegancia. Kihegyezi, kiemeli a beszédközegből az érintett szót, mondatot – holott azok attól olyan humorosak, hogy természetes helyük van a többi között, hogy szinte eltűnnek a beszédben. A cserfes cselédlány modort sem Tamási nőalakjai számára találták ki. Műértelmezés dolgában jóval határozottabb a rendező. Figyelemre méltó leleménye, hogy megváltoztatja a cselekmény színhelyét (Koós Iván díszlettervező hatásos segítségével). Ennek van némi vesztesége is. Gali nem az »égben«, a díszes-girlandos Tündérországban, hanem egy falusi portán játszatja a történetet. Tamási tündérekről ír, akik úgy beszélnek-mozognak, mint valamely farkaslaki lány vagy legény – Gali parasztlányokat s legényeket mutat, akik tündért játszanak. Különbség lényegében nem sok látszik, de van. Az egyik a humorban jelentkezik: másképpen hangzik a káromkodás, ha tündérkirály ereszti meg, virághalmok között, mintha öreg gazda, a maga portáján. A másik: Tamási barlangos-ligetes Tündérországa, melyet röviden Hargitának nevezhetnénk, az ember és a természet ősibb, elemibb, misztikusabb kapcsolatára utal. S arra: az író természetszimbolikája szerint mindig a jóság, a tisztaság forrásvidéke az embert bújtató rengeteg. Van azonban a Gali László-féle értelmezésnek (s helyszínváltoztatásnak) néhány nagy és szép nyeresége. Számára e játék mindenelőtt a közösségi lét egyik nagy alkalma: »földi« lehetőség az együttlétre, a hagyományőrzésre, az erőgyűjtésre; s ez az értelmezés minden ízében Tamási-szellemű. A gyönyörű zárókép is: a fiatalok a játék végeztével elvonulnak, s a porta két öreg gazdája egyedül, némán őrzi tovább az üres házat. Kibillennek már az életből, szükség csak alkalmanként van rájuk, alighanem a hitük is megkopott. De a kultúra, a közösség létfolytonosságának ez a feltétele: átadó és átvevő nemzedékek egymásmellettisége, az átadók csöndes félreállásával.

Az Ördögölő Józsiás-t – természetéből következően – színpadon a közös játék milyensége határozza meg. A stílus említett hibái úgy értelmezendők: majd’ mindenki harsányabb a kívánatosnál. Legkevésbé Korcsmáros Jenő (Durmonyás) és Sárosdy Rezső (tündérkirály): a mértékről való fogalmaik példaadóak, tiszta, élvezetes az alakításuk. O. Szabó István Józsiása nemes és győzelemre termett figura: a színész, neki való szerepben erőfeszítések nélkül jó. Bakszént, az ördögök hercegét Sárközy Zoltán játssza: félelmet inkább a gátlástalansága, vadsága, hangereje kelt, s kevesebb benne a kiszámíthatatlan raffinéria – ami pedig veszélyesebb lehet a leplezetlen dühnél. Mordiás – Sziki Károly. Ördögi ördög, de nagyon hadar. Markovits Bori alakításából (Jázmina – a tündérkirály lánya) teljesen hiányzik a szépség, a szemérem, a nemesség ereje-bája, komolysága. Nem tudja visszafogni az indulatait, sikolt, amikor az elnémulás többet mond, s egyáltalán: érezhetően idegen tőle a figura. Idegen Bessenyei Zsófiától is (Dilló – a tündérek főnöke): csak nyers, de azt is árnyalatlanul. Muszte Anna indokolatlanul kényeskedő Idilló: viszont helyenként szép pillanatokkal. Érvényes rá is, ami az egész játékra: csak egy kicsit kellene fékezni a lángot. Hogy a pattogás-recsegés helyett felszikrázzon – a költészet! Ami nélkül Tamási nem azonos önmagával. Szép játék ez, jó játék: de Tamásinál szárnyalóbb.”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]