Búbos vitéz*

Mesejáték
1952


Játszó személyek
HUJKI, kiskirály
LÓRIKA, a Hujki leánya
BOG, sáfár Hujkinál
BÚBOS, pásztorfiú
EGETVERŐ, erdei fejedelem
HAMÓT, pandúr Hujkinál
HEMÓT, pandúr Hujkinál
ÖREG BÚBOS, cseléd Hujkinál
MEDVE, udvarnagy Egetverőnél
RÓKA, miniszter
MÓKUS, költő
ŐZBAK
 ŐZSUTAházastársak
NYÚL, hírhordó
Udvari nép Hujkinál, Szajkó madár, Kis madár, Éneklő madarak, Egy macska.

 

Első felvonás

Szín: Hujki mesebeli kiskirálynak az udvara.

Ennek az udvarnak kis tere van, mely jóformán csak a hátsó részen nyílik a messze szabadba. Ott a messzeségben erdős hegyek látszanak. Az erdők gerinceit tündöklő s néha lebbenő fényben ragyogtatja a nap, mely nemsokára lenyugodni készül. A hegyek völgyei azonban borongósak. Az udvar mögött egy út vágja át az udvar kis terét. Ez az út balról jobbra vezet. Akik ezen az úton járnak, csak válltól vagy deréktől látszanak, mert az út mellett, innétfelől, keskeny töltés húzódik végig, mely kíséri az utat. Ennek a töltésnek a tetején gyalogösvény vezet, mely oly keskeny, hogy csak egy járó ember számára tud jóformán szolgálni.

Az udvart jobbról a kiskirály palotája szegi, melynek zöld zsalus ablakai az udvarra nyílnak. A zsaluk le vannak eresztve, csak az egyiken áll nyitva a két szárny. Ennek a palotának a túlsó sarkánál, jobbra fordulva, nyilván a palotába lehet jutni. Itt, a palota sarka táján, egy gyönyörű fa áll, mely éppen virágzik.

Az udvaron, szemben a nézőtérrel, nagy rácsos ajtó emelkedik, mely egy pincebörtön bejárata. Nagy lakat lóg az ajtón, s a lakatban kulcs. Eme börtönajtón innét vagy túl, de már az udvar előterén, egy kút is van, mely lehet gémeskút is. Ezen a bal részen és hátrább olyan házikók állanak, melyekben az udvari szolgáló nép lakik. E házak előtt a fák is szegények, rongyosan zöldellnek.

A kis palota ablakából éppen a börtön rácsos ajtójára és a kútra lehet látni.

 

Távolról furulyaszó hallatszik. A dallam édes, szerelmes, Búbos Antal furulyázik, amint jön valahol a mező felől a kiskirály udvara felé. A furulyaszót énekkel váltogatva, énekli is a dallam szövegét.

 

BÚBOS HANGJA

 

    Készül a bujdosó fecske,
    Hogy jó helyen leszen fészke.

 

Függöny szétmegy.

 

    Hát én vajjon hova rakjam
    Fészkemet, hogy abban lakjam?

 

LÓRIKA

A palotából, az ablakon át, ahol egy villanásra meg is mutatja magát, visszafelel.

 

    Gyere hozzám, rózsám, lakni
    Ott kívánjál fészket rakni.

 

Ismét furulyaszó.

 

Hamót és Hemót, a két óriás pandúr, őrködve sétál a töltésen. Rettentő fegyver a vállukon. Hamót nagytestű, zord ember, ki folyton nyög és szuszog; Hemót vékony-hosszú, félszemű. Őrködve sétálnak. Már a furulyaszóra is nagyon felfigyeltek; a Lórika hangjára még jobban. Midőn szembe találkoznak a töltésen, alig tudják kikerülni egymást.

 

HAMÓT

Elkiáltja magát. Üdv urunknak, Hujkinak! Tisztelgésre mereven áll.

HUJKI

A palota sarkánál előtűnik. Jön az udvar felé. Tökfejű, nagy gömböc ember; sárga csizmában, tarkabarka selymekben. Oldala mellett szolgál az ő sáfárja, Bog.

 

Ez a Bog egészen kicsi, vékony ember. Trombita és legyező van a nyakába akasztva. Ágaskodva napernyőt tart Hujki fölött, a legyezővel legyezi.

 

BOG

Nem csípnek a legyek, felség?

HUJKI

Nem. Mondjad, hogy csípjenek. Egy-kettő, csípjen!

BOG

Miért, felség?

HUJKI

Azért, mert nagyon unom magam.

 

Andalogva sétálnak.

 

BOG

Gondolj valami szépre, felség. Sok-sok aranyra… Vagy önmagadra, nagy király.

HUJKI

Te hazug sáfár vagy, mert hazudsz.

BOG

Hát parancsolj egyebet, felség.

HUJKI

Azt mondtad nekem, hogy nagy király vagyok, pedig én kiskirály vagyok.

BOG

De kiskirálynak nagy király vagy, uram!

HUJKI

Úgy is unom magam.

BOG

Mit csináljunk ez ellen, uram?

HUJKI

Pufogtassanak az én óriás katonáim.

BOG

Hamót, Hemót! Tűz-tűz!

 

Az óriás pandúrok lőnek.

 

HUJKI

Ez sem jó. Mindig egyformán szól.

BOG

Hát parancsolj egyebet, felség.

HUJKI

Hívd ide az udvari népet. Rohanjanak!

BOG

Ordít. Gyülekezés!! Hamar, ki jót akar! Rohanás!

 

Néhány udvari nép kijön a házakból; egyik fut, másik gyorsan jön. Hátul betegesen kullog egy öreg, ki Búbos Antalnak az apja. Odagyűl a nép az udvarra a kiskirály elé, csak az öreg vánszorog még görnyedezve.

 

BOG

Parancsoljon, felséged. Itt vannak az emberek.

HUJKI

Számolják meg az udvaron a kavicsokat, s utána a fövenyt. Szemenkint!

BOG

Fövényolvasás! Egy-kettő!

 

Az emberek lehajolnak, olvassák a fövényt.

 

HUJKI

A csoszogó öregre mutat. Hát az kicsoda, az a lusta?

BOG

Valami Búbos nevű, elkopott pásztor.

HUJKI

Öreg Búboshoz. Hé, viseltes pásztor! Gyere csak ide!

ÖREG BÚBOS

Odamegy. Itt vagyok, uram.

HUJKI

Lusta vagy, mint egy teknősbéka. Miért nem dolgozol?

ÖREG BÚBOS

Beteg vagyok. Hideg és nedvesség megkorhasztott.

 

Az emberek odafigyelnek. Kicsi alkalom is, hogy mellőzzék a munkát. Hangok hallatszanak: „Igazat beszél”; „Öreg már”; „Nem tud hajolni”.

 

HUJKI

Látva, hogy az emberek hanyagolják a munkát. Mi lesz?! Kilép a napernyő alól s az aranyserkentyűvel, mit egy hosszú tokban magánál tartott, szurkálni kezdi az embereket. Közben nagyokat röhög, mert az emberek megbolydulnak, fel-feljajdulnak a szúrásokra.

BOG

Szúrjad, felség, szúrjad!

HUJKI

Elégülten visszajön, mutatja az aranytűt. Hejh, micsoda jó serkentyű ez! Mint aki játszik, bökdös a tűvel Bog felé is, ki ugrál. Aztán bökdösni kezd öreg Búbos felé is, már komolyabban, mondogatván. Beteg vagy, beteg vagy?

ÖREG BÚBOS

Húzódik, fel-felszisszen. Beteg, jaj!… Beteg, jaj!…

HUJKI

Dolgozni nem tudsz? Jajgatni tudsz? Mit tudsz?… Mesélni csak tudsz. Mondj hát egy mesét nekem, hogy ne unjam magam. Szurkálja. Mesét mondj! Mondd a mesét!!

 

Abban a percben felhallatszik a furulyaszó a töltés körül. Nagy zaj. Lárma, melyből kihallatszik az óriás pandúrok hangja: „Mit akarsz?” „Takarodj!”

 

BÚBOS

Már felmászott a töltésre. Atyámhoz jöttem. Engedjetek! Dulakodnak, a pandúrok megfogják Búbos Antalt, és odahurcolják Hujki elé. Nyakában egy tarisznya.

ÖREG BÚBOS

Ez az én fiam!

BÚBOS

Kendhez jöttem, édesatyám. Hoztam kelmednek egy sajtot. Kivesz a tarisznyájából egy kerek sajtot, és odaadja az apjának. Aztán kivesz egy kis madarat is, mely a tenyeréről felszáll, és a palota nyitott ablakán berepül.

LÓRIKA

Megjelenik az ablakban. Köszönöm a madarat!

BÚBOS

Szívesen.

HUJKI

Hüledezik. Mily vakmerő! Ki ez a fiú?!

HAMÓT

Itt fogtuk, felség.

ÖREG BÚBOS

Az én fiam, uram.

BOG

Pásztorfiú, uram-királyom.

LÓRIKA

Ő hozza a virágokat a fákra; s éjjel a csillagokat és a holdat is ő hozza fel az égre.

HUJKI

Rettentően mérgesen. Hamót, Hemót! Tűz-tűz! Az ablak felé!

 

A pandúrok csinálják a tempót, de Lórika már ijedten az ablakból beugrik.

 

HAMÓT

Nohát.

HEMÓT

Fél a durranástól.

BÚBOS

Az ablakra néz, előbbi dalát dudorászni kezdi.

 

Az emberek elandalodnak, a pandúrok várnak, Bog Hujkira néz, hogy mi legyen.

 

HUJKI

Nekem fújod, te gyerek?

BÚBOS

Nem magának, hanem a kislánynak.

HUJKI

De az a kislány az én lányom.

BÚBOS

Tudom. De nem ütött az apjára.

HUJKI

Fújjad nekem. Én vagyok a király!

BÚBOS

A dalnak nincs királya.

HUJKI

De a királynak van hatalma! Van kincse, palotája; okos sáfárja és óriás vitézei, akiket messze földről hozatott. S van neki hosszú aranytűje, gyémántos serkentője… tője… tője… Szurkálni kezdi Búbost.

BÚBOS

Ne szurkáljon, hallja-é!

ÖREG BÚBOS

Engem is megszurkált azzal a serkentyűvel.

 

Az emberek: „Mindig szúrkál vele!” „Mindenkit szurkál vele!”

 

HUJKI

Szurkál hát… Szurkál hát… Szurkálja Búbost.

 

Búbos kiragadja a tűt a Hujki kezéből, s beleveti a kútba. Hujkiék megdöbbennek. Nép morajlik.

 

BOG

Hüh, haragos egek és fortyogó pokol! Beledobta ez a gaz fiú az aranytűt a kútba!

HUJKI

Ordít. Vedd ki!

BÚBOS

Nem veszem.

HUJKI

Az emberekre. Vegyétek ki!

BÚBOS

Ki ne vegye senki.

 

Emberek: „Nem vesszük.” „Jó helyen van.” Nagy kavarodás.

 

BOG

Csend legyen! Micsoda dolog ez?!

HUJKI

Hamót, Hemót! Börtönbe velük!

 

Bog kinyitja a rácsos börtönajtót, az óriás pandúrok durván beterelik a népséget a pincebörtönbe, hol egymás után eltűnnek. Búbost a végén, az apjával együtt, ütésekkel, erőszakkal teszik be.

 

LÓRIKA

Megjelenik az ablakban. Ne vigyék! Búbos Antalt ne vigyék!

HUJKI

Dúl-fúl. Hallgass, te rossz kölyök!… Sáfárom, zárd rájuk a lakatot! Hamót, a töltésre! Hemót, a börtön elé! A sáfár velem, hogy készítsük a törvényt! Ítélkezni akarok! Most. Mindjárt. Gyerünk!

 

Mindenki gyorsan megteszi a dolgát. Hujki és Bog eltűnnek a palota sarkánál. Csend.

 

LÓRIKA

Sírdogál az ablakban.

BÚBOS

Énekelni kezd lent a börtönben, s így lassan feljön a rácsos ajtóhoz. S miközben énekli a dallamot, Lórika az ablakban énekli a szöveget.

LÓRIKA

 

    Búval derül én reggelem,
    Szomorúan jön éjjelem.
    Nékem a legtisztább estve
    Fekete színnel van festve…

 

A palota felől megszólal egy trombita.

 

HAMÓT

Fent a töltésen, nagy hangon, tisztelegve hirdeti.

 

    Halljad, ember, halljad,
    S a bőrödből bújj ki:
    Most hozza a törvényt
    A mi urunk, Hujki!

 

A töltésről a palota túlsó sarka felé rohan, ahol éppen előtűnik Hujki és Bog sáfár, amint ítélkezésre nagy ünnepélyességgel jönnek. Elöl jön Bog, hóna alatt egy nagy törvénykönyvvel. Utána következik Hujki, bíráskodásra kiöltöztetve. Hujki után, ünnepélyesen feszengve, Hamót jön. A palota oldalánál, szemben a börtön ajtajával, megállnak. Nagy csend és várakozás. Hujki rideg méltósággal körülnéz. Hirtelen meglátnak egy macskát, mely átszalad az udvaron.

 

HUJKI

Ijedten kiabál. Hamót, Hamót! Űzd el a macskát.

 

A macska elfutott.

 

HAMÓT

Bakmacska volt, felség.

BOG

Int. Kezdődik a törvénykezés!

HUJKI

A törvény és igazság nevében!

BOG

Tisztelet a törvénynek! És uralkodjék az igazság!

HUJKI

Állítsátok elém a bűnöst!

HEMÓT

Odaviszi Búbost a kiskirály elé, mellette áll.

HUJKI

No, nagy vitéz, most felelni fogsz.

BÚBOS

Igen, ha kérdez.

HUJKI

Hogy hívnak?

BÚBOS

Búbos Antal.

HUJKI

Mi a munkád?

BÚBOS

Pásztor vagyok, fenn a hegyekben.

HUJKI

Hány éves vagy?

BÚBOS

Tizenhét.

HUJKI

Szóval hetvenkedni jöttél ide; s hogy az én udvaromban az áldott békességet elrontsad? Ugye?!

BÚBOS

Azért jöttem, hogy atyámat lássam.

HUJKI

S az én lányomat bolondítani ki jött?

BÚBOS

Lehajtja a fejét, nem felel.

LÓRIKA

Az ablakból. Mondjad, hogy igenis! Visszahúzódik.

HUJKI

Hamót, tűz-tűz!

HAMÓT

Szükségtelen, uram. Már bement a kisasszony.

HUJKI

Búboshoz. S az aranyserkentyűt ki rabolta el tőlem?

BÚBOS

Csak elvettem és beledobtam a kútba.

HUJKI

Csak?

BÚBOS

Csak; hogy ne szurkálja többet atyámat, se mást.

HUJKI

S az én udvari népemet ki lázította fel?

BÚBOS

Nem volt lázadás. Csak az aranytűt nem vették ki a kútból.

HUJKI

Csak?

BÚBOS

Csak, csak.

HUJKI

Na, ördög fattya! Akkor én sem csinálok egyebet, csak most ítéletet mondok. Boghoz. Add ide azt a törvénykönyvet, sáfár!

BOG

A tizenharmadik oldalon, felség. S ahogy mondja, a könyvet kinyitva a tizenharmadik oldalra, oda is nyújtja Hujkinak.

HUJKI

A törvény és igazság nevében! Nagy ítélkezéssel olvassa. „Hizlald meg egy gólyának újszülött fiát, amennyire csak tudhatod. S meghizlalván, aztán öld meg, zsírját pedig tedd a jégre, és ama hideg zsírral ha szorgalmasan kened magad, elmúlik a köszvényed.” Észreveszi, hogy itt valami nincs rendjén; meg is rázza a fejét, mintha légy szállott volna az orrára.

 

Mindenki ámul, egyre jobban, de senki sem mer szólni.

 

BÚBOS

Nekem nincs köszvényem!

HUJKI

Boghoz, bosszankodva. Sáfár, miféle könyvet adtál ide nekem?!

BOG

Ijedten nézi a könyvet, de nem veszi ki a Hujki kezéből. Bocsánatot esdeklek, felség, mert a törvénykönyv helyett a „Házi tudós doktor”-t adtam a kezedbe.

HUJKI

Essék beléd a köszvény! Boghoz vágja a könyvet, aki felveszi; s nagy méreggel Búboshoz. No, gaz kölyök, te oda állasz ahhoz a virágos fához!

BÚBOS

Oda, mért?

HUJKI

Ráordít. Meghalni! Gazember! Pandúrokhoz. Hamót, Hemót! Állítsátok a fához ezt a rablót és lázítót. A pandúrok odahurcolják Búbost a fához. Hamót, te agyonlövöd!

HAMÓT

Szorong, mintha nem akarna engedelmeskedni.

HUJKI

Nem hallottad, zsivány?!

HAMÓT

Nincs golyó a puskában, felség. Ijesztés céljából, kilövöldöztem valamennyit.

HUJKI

Akkor te lődd agyon, Hemót!

HEMÓT

Nekem sincs golyóm, felség. Ok ugyanaz.

HUJKI

Dúlva-fúlva. Nem baj. Nem is kell golyó. Olyan bűnös ez a gazfickó, hogy az üres puska is meglövi őt. Rajta hát! Hamót! Hemót!

 

A két pandúr feláll, ráfogják Búbosra a fegyvert.

 

HUJKI

Tűz!

 

A puskák csütörtököt mondanak.

 

BOG

A könyvet kiejti a hóna alól, s rettenetesen reszket. Jaj, felséges nagy uram! Jaj nekünk, jaj nekünk…

HUJKI

Mi az? Mi az?

BOG

Jaj, most a sors, ránk jön most a sors, felség. Mert ha süket marad ilyenkor a fegyver, várni kell három napot. Mert előírja ezt a törvény. Sőt, azt ehetik és azt ihatik három napig ez a gaz fattyú, amit éppen kíván. Jaj, amit kíván…

HUJKI

Úgy lesz, ahogy a törvény megszabja. Most visszaveted hát a börtönbe, s majd három nap múlva agyonlövi Hamót. Vagy Hemót. Mind a ketten. Búboshoz. No, szerencsés mákvirág, hát mit kívánsz enni-inni három napig?

BÚBOS

Amit te ennél, azt az ételt. S amit te innál, azt az italt.

HUJKI

Hát akkor én mivel élek három napig?

BÚBOS

Reggel egy mogyorót fogsz enni, délben egy diót, és este egy fügét. De csak egy feltétel mellett.

HUJKI

Mi legyen az?

BÚBOS

Engedd szabadon udvarod népét, és ne sanyargasd!

HUJKI

Igen, ha ehetem egy kis kolbászt is.

BÚBOS

Kicsit ehetsz.

HUJKI

Mekkorát?

BÚBOS

Mint egy dugó.

HUJKI

Boghoz. No, sáfár! Zárd vissza ezt a fukar kölyköt! A kulcsot add ide nekem, s gyerünk, mert este van!

BÚBOS

Hó-hó! Hát az udvari nép?

HUJKI

Sáfár, ereszd ki az udvari népet!…

BOG

Kiengedi az embereket, Búbost bezárja, a kulcsot Hujkinak adja. Az emberek a házaik felé, Hujkiék a palota felé, a pandúrok a töltésre vonulnak. Közben ilyeneket mond: „No, csürhe, gyerünk kifelé! Hamar! Hamar!” „Bújj be, fattyú!”

HUJKI

No, menjünk, mert éhes vagyok. Akkora kolbászt eszem, mint egy nagy hordó dugója!

BÚBOS

Kidugja a karját a rácson, tapogatja a bezárt lakatot. Majd nekidől a rácsajtónak, és énekelni kezdi, felnézve az ablakra, a bús dalt.

 

    Szomorúan jön éjjelem,
    Búval derül én reggelem.
    Nékem a legtisztább estve
    Fekete színnel van festve.

 

LÓRIKA

A rácsbörtön fölött, a palota ablakában megjelenik; felel Búbosnak a dalra.

 

    Ami engem vidíthatna,
    S az életben kedvet nyújtna,
    Attól én meg vagyok fosztva,
    Az öröm másnak van osztva.

 

A két pandúr a töltésen ismét megjelenik; s elkezdik őrködő sétájukat.

 

BÚBOS

Észrevette Lórikát az ablakban, de a katonákat is a töltésen; sóvárogva nézi a lányt, és fojtottan szól. Lórika, látlak!… Vigyázz, a katonák!

LÓRIKA

Te is vigyázz!…

BÚBOS

Három napra bezártak!… Azután agyon akarnak lőni!…

LÓRIKA

Hallottam mindent. Ne félj!

BÚBOS

Szívemnek mondd, hogy ne rebegtesse szárnyát.

LÓRIKA

Mért rebegteti?

BÚBOS

Hozzád szeretne szállni.

LÓRIKA

Okos légy! Itt van a kulcs!

 

Sötétedik, látszik a negyed hold.

 

BÚBOS

Miféle kulcs?

LÓRIKA

Börtönöd kulcsa, amivel nyílik a lakat.

BÚBOS

Dobd le! De ügyesen, hogy ide essék a rács között!

LÓRIKA

Nem lehet. Esetleg rosszul esik.

BÚBOS

Hát akkor?

LÓRIKA

Leeresztem aranyfonálon. Már engedi fonálon a nagy kulcsot. Vigyázz! Oda lóbálom, hogy meg tudjad fogni. A rács felé lóbálja a kulcsot.

BÚBOS

A rácsokon kidugja mind a két karját. Jobban! Errefelé! Hangosan. Még egy kicsit!

LÓRIKA

Egészen kihajlik az ablakon. Okos légy! S ne kiabálj!

BÚBOS

Elkapja a kulcsot. Megfogtam! Próbálja beletenni a lakatba. Nem látok jól!…

LÓRIKA

Próbálgassad! Ügyesen!

BÚBOS

Jól van: benne van!… Kizárja a lakatot, s leveszi.

LÓRIKA

Ereszd! Felhúzom az egészet!

BÚBOS

Elengedi a lakatot, benne a kulccsal, mely a fonálon nekiütődik a falnak; ugyanakkor ő kilép a rácsbörtönből.

 

A lakat ide-oda lóg a fonálon, miközben Lórika húzza felfelé. Búbos szurkolva nézi a műveletet és sóvárogva Lórikát. Közben jobbra és balra tekint, hát a katonák megálltak a töltésen, s erősen figyelnek errefelé, mintha gyanút fogtak volna.

 

LÓRIKA

Még a játék elején, amikor Búbos elengedte a lakatot. Gyere ki gyorsan!

BÚBOS

Künn vagyok.

LÓRIKA

Akkor mit bámulsz?

BÚBOS

Téged.

LÓRIKA

Most ne táltsd a szemed, hanem fuss!

BÚBOS

Akkor veszi észre a fülelő pandúrokat. Vigyázz! A katonák! Észrevettek!

LÓRIKA

Megijed; ijedtében nagyot ránt a fonalon. A fonál elszakad, és nagy ütődéssel a lakat leesik a földre, pedig már majdnem fent volt az ablaknál. Erre még jobban megijed Lórika, sikolt és eltűnik.

HAMÓT

Elkiáltja magát. Fegyverbe!

HEMÓT

Riadó!

 

Pandúrok rohannak a rácsbörtön felé.

 

BÚBOS

Rögtön, hogy Lórika bele ne kerüljön a bajba, felkapja a lakatot, s gyorsan beléveti a kútba. Maga is ott lapul meg a kút gárgyája mellett, mert nincs már ideje semmi másra.

 

A pandúrok már odaértek, és rémülten kiabálnak, látván is, hogy Búbos nincs benne a rácsbörtönben. Szuronyt szegezve kutatják az udvaron. Az első pandúr megtalálja.

 

HUJKI

A hangja hallatszik. Mi van? Jaj, mi van?!

 

Hujki és Bog sáfár futva megérkeznek. Hujki ingben-gatyában van, Bog sáfár kezében egy lámpás.

 

HAMÓT

Gyerünk, gaz tolvaj! Gyerünk a világosságra!

 

A lámpás felé nyomják Búbost a szuronyos puskával.

 

HUJKI

Mi hát, mi történt?

HAMÓT

El akart szökni a gaz tolvaj.

BOG

A lakat is hiányzik! Ráordít Búbosra. Hol van a lakat?

BÚBOS

Megettem.

 

Szörnyülködve néznek össze.

 

BOG

Hujkihoz. Most mi legyen?

HUJKI

Hozz egy óriási zsákot. Gyorsan! Átveszi a sáfártól a lámpást.

BOG

Elfut a zsákért.

HUJKI

No, zsivány! El akartál szökni? Bökdösi Búbost, kit erősen tartanak a pandúrok.

BÚBOS

Eltaláltad. El akartam szökni.

HUJKI

S miért akartál elszökni?

BÚBOS

Nem tetszett a rács mögött!

BOG

Megjön a nagy zsákkal.

HUJKI

No, akkor más helyre mész! Ott majd tetszeni fog. Parancsol a pandúroknak. Hamót! Hemót! Fogjátok meg ezt a gaz zsiványt, és tegyétek belé a zsákba. Rajta!

 

A két pandúr megfogja Búbost, aki rugdalódzik, s nagy nehezen beleteszik a zsákba. A zsák száját lekötik.

 

PANDÚROK

Nagyon szuszognak. Megvan, uram.

HUJKI

Most pedig vigyétek el nagy erdő közepébe, s ott kössétek meg egy fához!

 

    S onnét meg ne szabaduljon,
    Étlen-szomjan elpusztuljon!

 

Vigyétek!

PANDÚROK

Viszik Búbost a zsákban, miközben ismétlik a verset.

HUJKI

No, sáfár! Örökre megszabadultunk ettől a zsiványtól!

BOG

Bölcsen ítélkeztél, felség.

 

Függöny

 

Második felvonás

Szín: Rengeteg erdő közepén egy tisztás. A tisztás mezején változatos virágok. A kis mező szélén, félkörben a fák árnyékában óriási páfrányok. Erdő veszi körül a tisztást. Az erdő fái között be lehet látni az erdőbe. Hátul a középen egy lombos fa áll, mely az erdőből mintha egy kicsit kijött volna a tisztásra. Törzse s ágai a tisztás felé borulnak. Balról, a tisztás szélén egy-egy óriási, csodálatos harangvirág áll; jobbról egy sudár vadcseresznyefa, mely szellőben már virágját hullatja. Maga az erdő, a tisztás körül egyenletes, sima talajon áll, de nemsokára hullámzásba magasodik. Balról jobbra lejt. Hajnalodik, amikor szétmegy a függöny. A lombos fa és a virágos vadcseresznyefa között van kelet. Látszik az egyre gyarapodó fényről, hogy ott fog feljönni a nap. Az erdőben mindenféle madarak bolondul énekelnek, ahogy hajnalban szoktak. Egy őzsuta bukkan ki a tisztásra, melynek a szélén megáll. Figyel és hallgatózik. Mintha a harmatban megmosná az orrát, a füvek tetején megmeríti a fejét, s aztán megrázza. Nemsokára kibukkan egy őzbak is, ki a suta mellett megáll. Ide-oda néz, majd a sutára. Aztán leszakít a szájával egy pünkösdi rózsát, és azzal kedves-ügyetlenül cirógatja a sutának az arcát. Nagy ugrásokkal egy nyúl szalad át a tisztáson. Az őzek nagyon figyelnek. Hátrakandikálnak, majd az óriás harangvirág irányában átfutnak a tisztáson, és az erdő között eltűnnek. Csakugyan hallatszik is már valami erdei lövés zaja. Szellő is érkezik, melynek fuvintó hullámaiban leng a harangvirág, és a fa virága hulladozik. Már ropogás és törtetés is hallatszik, s a fák között feltűnik a két pandúr nyakba vetett puskával, fáradt rogyadozásban; hátukon fekszik a zsák, abban Búbos. Nem jönnek ki a tisztás szélére, hanem a cseresznyefa és a lombos fa mögött fáradtan megállnak. De jól látszik Búbosnak a feje, amint a zsák oldalán egy lyukon kidugva fölfelé kunkorodik: úgy látszik, ott kifúrta útközben a zsákot. Most vidám arccal figyeli, hogy hol van és mi történik. De a pandúrok ezt nem látják, mert olyan fáradtak, hogy lerogynak a földre.

 

HAMÓT

A cudar fattyát, beh tönkrefáradtam!

HEMÓT

Hosszú éjszaka volt!… Azt a Búbos iskoláját!…

HAMÓT

Hosszú! Lehetett gondolkozni eleget.

HEMÓT

S gondoltál-e legalább valami okosat?

HAMÓT

Én igen.

HEMÓT

S mit?

HAMÓT

Azt, hogy nincs igazság ebben a dologban. Mert nézd meg: ez a Búbos kölyök lovon jött végig, pedig ő a bűnös. Mi pedig, akik engedelmes ártatlanok vagyunk, agyonfáradtunk miatta.

HEMÓT

Ha visszamegyünk urunkhoz, te is kövess el valamit, hogy kerülj zsákba.

HAMÓT

Elszeretem a Lórika lányát! Hetykén ültébe pattan, hogy ő milyen bátor.

BÚBOS

Mordul egyet, mint a medve; s rögtön visszahúzza a fejét a zsákba.

HAMÓT

Ijedten visszahuttyan. Hát ez mi volt?!

HEMÓT

Vacog, aztán. Mit gondolsz, rengeteg erdőben vagyunk, ami tele van mindenféle vadállatokkal!

BÚBOS

Vicsorít egyet, mint a hiúz.

HAMÓT

Nem látsz semmit?

HEMÓT

Még nem.

HAMÓT

Óvatosan körülnézegetve feláll. Intézzük el ezt a Búbos kölyköt, s menjünk innét, úgy gondolom.

HEMÓT

Jobb is lesz. Feláll.

 

A zsákot előrehozzák a tisztásra. Úgy kínlódnak vele, hogy a puskájuk is lehull a vállukról. Végre kiöntik Búbost.

 

HAMÓT

Utolsót rúgtál, betyár!…

BÚBOS

Feláll, nyújtózkodik. Utolsót?! Inkább az elsőt ezen a szép helyen!!

HAMÓT

Állj csak oda, a lombos fához! Második pandúrhoz. Hemót! Vedd elő a kötelet!

 

A nap már fölkelőben. A fák törzse között átragyog. Hemót, amint a kötelet kivenné a zsákból, megpillantja az óriási harangvirágot.

 

HEMÓT

Hüh, azt a hét csodáját! Nézz oda, te Hamót, minő csodálatos, óriási harangvirág! Nézz csak oda!…

HAMÓT

Csakugyan. Nohát!… Ezt meg kell nézni, meg ezt, közelebbről. Indul. Te csak kösd oda azt a gaz fiút.

HEMÓT

Kötözné Búbost, de a fiú ki-kibújik a kötelékből. Nyughass, tolvaj!

BÚBOS

Aki mondja! Mert az lopta el a szabadságomat!

HAMÓT

Ámulva nézegeti a harangvirágot. Csoda dolog ez, te Hemót!

HEMÓT

Valódi?

HAMÓT

Még illatos is! S ütője van a harangjában!… Csodás ajándék lenne a mi felséges urunknak. Nem igaz? Kihúzom innét, s elvisszük.

BÚBOS

Nagyot kiált. Ne bántsd a virágot! Kiszabadítja magát, s odarohan, hogy védje a harangvirágot. Tolvaj!…

 

Dulakodnak, mert Hamót ki akarja húzni az óriás virágot, Búbos pedig nem akarja engedni. Dulakodás közben csengetni kezd a virág, ami oly váratlanul jön, hogy a dulakodást abbahagyják.

 

EGETVERŐ

A cseresznyefánál kijön az erdőből a tisztásra. Csak egy mákszem ember. Nagy szakálla van, hosszú-hegyes taplósüvege és nagyon mély hangja. Harmatos jó reggelt! Mi történik itt?

PANDÚROK

Megrökönyödnek, ámulnak, s mint egy csodabogarat, úgy nézik Egetverőt.

EGETVERŐ

Mély, erős a hangja. Kik vagytok?

HAMÓT

Mi annak a gazdag Hujki kiskirálynak a katonái vagyunk. Elhoztuk ezt a gizgaz fiút, hogy odakössük ehhez a fához, hadd pusztuljon ily módon el. Ez a parancsunk. Hát te ki vagy?

EGETVERŐ

Én ennek a rengeteg erdőnek a fejedelme. Közelebb megy.

HEMÓT

Kicsit gúnyosan. Nagyot nőjj, kegyes fejedelem!

EGETVERŐ

S ugyanbiza mit vétett ez a fiú olyan nagyot?

HAMÓT

Rabolt, lázadott; s az igazságot meg akarta fordítani.

EGETVERŐ

Mit rabolt?

HAMÓT

Gyémántos aranyserkentyűt.

HEMÓT

Kegyes fejedelem!

EGETVERŐ

No, mi az?

HEMÓT

Ennek a fattyúnak itt kell elpusztulni, ahhoz a nagy fához kötve.

HAMÓT

Ne beszélj annyit, hanem kösd meg!

EGETVERŐ

Fölösleges megkötni.

HAMÓT

Mondom, hogy kösd meg!

EGETVERŐ

Mondom, hogy fölösleges.

HAMÓT

Ne gyáváskodj! Eredj!

EGETVERŐ

Várj! Egy lépéssel közelebb megy. Az előbb ki harangozott az én virágharangommal?

HAMÓT

Én.

EGETVERŐ

El akartad lopni?

BÚBOS

El akarta lopni. Bizony!

EGETVERŐ

Búboshoz. S te védted meg?

BÚBOS

Igyekeztem megvédeni.

HAMÓT

Hatalmaskodik. Hemót! Kösd meg a kölyköt! Ne töltsük hiába az időt ezzel a szakállas tökmaggal. Add ide a fegyvereket, ott vannak a fa alatt!

HEMÓT

Indul a fegyverek felé.

EGETVERŐ

Nyugodtan szembe megy Hemóttal, kinek a csípőjéig sem ér. S mint egy kis tank, elgázolja az óriást, aki felbucskázik.

HAMÓT

Dühödten nekimegy Egetverőnek, de a manó őt is elgázolja.

EGETVERŐ

Odamegy a harangvirághoz, és harangoz.

MEDVE

Csörtetve az erdőből előugrik. Mit kívánsz, hatalmas gazdám?

EGETVERŐ

Bőszködnek ezek a katonák, hogy nekik fegyverük is van.

MEDVE

Kettőbe törjem azokat a fegyvereket?

EGETVERŐ

Ha el nem tűnnek, mint a sebes szél, akkor őket is.

 

A két pandúr hanyatt-homlok elrohan; a nagy zsákot is otthagyják.

 

EGETVERŐ

Közelebb megy Búboshoz. Mit követtél el?

BÚBOS

Kútba dobtam az aranyserkentyűt, amellyel a kiskirály folyton szurkálódott.

EGETVERŐ

Miért védelmezted meg az én harangvirágomat?

BÚBOS

Ez a hazája. S szépnek találom.

EGETVERŐ

Érezd otthon magad. Vendégem vagy.

BÚBOS

Köszönöm. Odamegy a manóhoz, és illedelmesen bemutatkozik. Búbos Antal a nevem.

EGETVERŐ

Mánuel. Kezet fognak.

BÚBOS

Milyen Mánuel?

EGETVERŐ

Egetverő Mánuel.

BÚBOS

A medvére mutat. S őkelme? Ez a szép medve.

EGETVERŐ

Az udvarnagy.

MEDVE

Meghajtja magát. Uram vendégét uramnak tisztelem.

BÚBOS

No, itt megleszünk együtt.

EGETVERŐ

Remélem.

BÚBOS

Gyönyörű ez a birodalom!

EGETVERŐ

Hát akkor pihenjünk le!

BÚBOS

S beszéljük meg, hogy mit kéne tenni.

EGETVERŐ

Medve uram! Terítse elénk azt a zsákot!

MEDVE

Meglesz, nagyuram. Leteríti a zsákot a földre.

EGETVERŐ

Kínálja Búbost, hogy üljön le. Tessék, kisöcsém!

BÚBOS

Köszönöm szépen.

 

Egetverő és Búbos leheverednek a zsákra.

 

EGETVERŐ

A medvéhez. Szólj, medve uram, az udvari népnek, hogy kéretem.

MEDVE

Meglesz. Elmegy.

EGETVERŐ

Hát aztán mik a terveid, Búbos fiú?

SZAJKÓ

Abban a pillanatban a fára röppen. Lórika! Lórika, Lórika!

BÚBOS

Szinte felugrik a meglepő hangra, ugrál a szeme a madárral együtt, aki mindjárt el is röppen.

EGETVERŐ

No, hát nem felelsz?

BÚBOS

Magához rezzen. Mit kérdezett kegyelmed?

EGETVERŐ

Mik a terveid, azt kérdem.

BÚBOS

Sóhajt, bólogat. Hát bizony…

EGETVERŐ

Nem jó itt neked?

BÚBOS

Jó, jó… csak éppen…

EGETVERŐ

Mi az, hogy csak éppen?! Maradt ott valakid?

BÚBOS

A kiskirály udvarában?

EGETVERŐ

Ott.

BÚBOS

Öreg atyám.

EGETVERŐ

Más nem?

SZAJKÓ

Megint a fára röppen. Lórika! Lórika! Lórika!

BÚBOS

Még jobban odavan a madár miatt.

EGETVERŐ

Más senki?

BÚBOS

Más?… Hát a nép, ott az udvarban… Feláll, nézegeti a fa ágait, melyen röpködött a madár, aközben. Nehéz sorsuk van… Nem kéne hagyni őket… Halkan énekelni kezdi.

 

    Mondd meg neki, hogy tiszteli
    Egy ártatlan, tiszta szív;
    S arra kéri, ha kedveli,
    Hogy hozzája, hogy hozzája
    Legyen hív.

 

EGETVERŐ

Átlát a dolgon, s mosolyogva. Nagyon szép?

BÚBOS

Ez a rengeteg erdő?

EGETVERŐ

Nem.

BÚBOS

Hát kicsoda?

SZAJKÓ

Visszaröppen a fára. Lórika! Lórika! Lórika!

EGETVERŐ

Hallod, kicsoda!

SZAJKÓ

Ahogy elröppen, vidáman. Lórika!

BÚBOS

Mint a rózsabimbó!…

EGETVERŐ

Csak nem a kiskirály lánya?

BÚBOS

De bizony.

EGETVERŐ

Feláll; gondolkozik, mint valami nagyon fontos dolgon. Hümmög, a süvegét is megigazítja, majd vidáman kurjant egyet. Hej-haj, világ!

BÚBOS

Minek örül kegyelmed?

EGETVERŐ

Gondoltam valamit!

BÚBOS

No!

EGETVERŐ

Legelőbb azt gondoltam, amikor idehoztak azok a latrok, hogy no: ezt is jó helyre hozták, mert itt a halál biztos!… Aztán, amikor láttam, hogy ki vagy s milyen vagy, azt gondoltam: ezt én fiammá fogadom. Élünk együtt, amíg én is élhetek; s azután pedig legyen az örökösöm.

BÚBOS

Kíváncsian, türelmetlenül. S most, most mit gondol kegyelmed?

EGETVERŐ

Most még annál is jobbat gondolok.

MEDVE

Megjelenik. Nagy fejedelemnek jelentem: jön az erdei nép!

 

Egymás után megjelennek: elöl egyedül a róka; utána egymás mellett a nyúl és a mókus, majd az őzsuta és az őzbak.

 

EGETVERŐ

Sorra megyünk: mindenki jelentse magát! Füttyel vagy hangutánzó hanggal megadja a „medvejelt”, és szólítja. Medve!

MEDVE

Jelen!

 

    Én vagyok a medve, köztünk a legnagyobb,
    Bölcs választás folytán udvarnagy én vagyok.

 

EGETVERŐ

Megadja a „rókajelt”, és szólítja. Róka!

RÓKA

Jelen!

 

    Róka vagyok, s másnál okosabb is tízszer,
    Azért lettem én itt holtig a miniszter.

 

EGETVERŐ

Megadja a „nyúljelt”, és szólítja. Nyúl!

NYÚL

Jelen!

 

    Nekem nyúl a nevem,
    S lábam a kenyerem.

 

EGETVERŐ

Megadja a „mókusjelt”, és szólítja. Mókus!

MÓKUS

Jelen!

 

    Mókus vagyok; itt is, ott is;
    Ha akarom: hipp is, hopp is.

 

EGETVERŐ

Megadja az „őzsutajelt”, és szólítja. Őzsuta!

ŐZSUTA, ŐZBAK

Egyszerre felelnek. Jelen! Jelen!

MEDVE

Rászól. Őzbak! Megint elvétetted! Nem hallod, hogy a jel az őzsutának szól?

ŐZSUTA

Bizony.

 

    Én vagyok az őz, a suta;
    Helyettem uram a buta.
    Bizony.

 

EGETVERŐ

Megadja az „őzbakjelt”, és szólítja. Őzbak!

ŐZSUTA

A baknak. Most szólj!

ŐZBAK

Jelen! Jelen!

 

    Őzbak a becsületes nevem,
    A többit hozzátette nejem.

 

EGETVERŐ

No, nagyjából minden rendben van.

MEDVE

Foglald el a helyedet, Egetverő fejedelem. A szokott helyre megy, hova Egetverőnek a trónust állítanák. Ott leereszkedik a földre, de a fejét fenn tartja.

EGETVERŐ

Lovagló ülésben leül a medvére.

RÓKA

Előlép.

 

    Uram, a miniszter kérdi.
    Most mit kéne megbeszélni?

 

EGETVERŐ

Ritka vendéget tisztelünk körünkben. Rámutat Búbosra. Ki, bár Hujki országából való, mégis becsületesnek látszik. Úgy vélem hát, hogy feltett céljában meg fogjuk őt segíteni.

RÓKA

Búbos felé fordul. Szólj hát, mi a célod, ritka vendég?

BÚBOS

Szeretnék visszamenni Hujki kiskirályhoz, hogy az udvarában a megszurkált népet jobb sorsra vigyem.

SZAJKÓ

Átröpül fölöttük. Lórika! Lórika! Lórika!

EGETVERŐ

Szerelmes is a tisztelt vendégünk, ama rossz király jó lányába.

RÓKA

Értem.

BÚBOS

Engem két óriási katona hozott ide, zsákban. Azokat fejedelmünk ledöntvén, a Medve uram megijesztvén, valahol már szaladnak is hazafelé. Ha nem sietünk, Hujki király hadat fog gyűjteni ellenünk.

RÓKA

Mit javasolsz tehát?

BÚBOS

Először azt javasolom, hogy innét egy futár menjen a Hujki udvarába. Forduljon öreg atyámhoz azon üzenettel, hogy a nép várjon minket, mert mi meg fogjuk örvendeztetni őket!

RÓKA

S azután?

BÚBOS

Azután? Hát a futár után mi is kerekedjünk fel.

ŐZSUTA

S a jó lánnyal mi legyen?

ŐZBAK

Hát megkéri a kezét!

MÓKUS

Nagy kedvvel ajánlkozik. Én megkérem az ő számára!

RÓKA

A manóhoz fordul. Te döntesz, uram, Egetverő.

EGETVERŐ

Megadja a „nyúljelt”, és szólítja. Nyúl! Hol vagy?

NYÚL

Jelen! A manó elé ugrik.

EGETVERŐ

Tudsz-e jobban futni, mint máskor?

NYÚL

Igyekszem.

EGETVERŐ

Ne adjak mögéd egy kutyát?

NYÚL

Azt az egyet ne tedd, uram! Inkább úgy futok, mintha kettő is volna mögöttem.

EGETVERŐ

Akkor elmész a Hujki kiskirály udvarába. Ott megkeresed az öreg Búbost, és megmondod neki a következőt: a fia azt üzeni, hogy ma estére meg fog érkezni egy hős csapat élén, s meg fogja az elbúsult népet örvendeztetni. Megértetted?

NYÚL

Igenis.

EGETVERŐ

Akkor lódulj!

NYÚL

Gyorsan elszalad.

EGETVERŐ

A rókához. Róka miniszter úr, maga pedig vezesse győzelemre az ügyet!

RÓKA

Ez meg fog történni, Egetverő nagy Mánuel!

EGETVERŐ

Búboshoz. Neked pedig, Búbos Antal, barátsági szerződést ajánlok. Bármi fog történni, ez lebegjen előtted.

BÚBOS

Köszönöm. Részemről hiba nem lesz.

EGETVERŐ

Fölkel, kezet fog Búbossal. Úgy legyen!

BÚBOS

Úgy lesz.

EGETVERŐ

Fegyverek, talpra! A két fegyver magától talpra áll. Sereg, rajta!

RÓKA

Kezdi. „Rajta, menjünk…”

 

Mind énekli az indulót, melynek a dallamára elvonulnak; legelöl a két fegyver.

 

 
Rajta, menjünk a széllel,
 
S vigyük szerte az éltető hírt;
 
S álljunk, ha kell, a harcban,
 
Ahogy áll itthonn a szirt!

 

Függöny

 

Harmadik felvonás

Szín: a Hujki kiskirály udvara, mint az első felvonásban. Az idő is olyan tájban, napnyugta előtt. A színbeli változás nem sok, mégis más hangulatot kell keltenie. Vessen árnyat a Hujki uraságára, és árasszon reményt az udvari nép felé. Például a fa, mely még a tegnap virágba borulva állott, most vedletten álljon, földre hullott virágokkal. De a kicsi fák a cselédség házai táján most sokszínű virágokban díszlenek. Nagy, nyomott csend az udvaron. Az udvar mögött sötét felhők az égen. A nap kibújik-elbújik, a hegyek is hol elborulnak, hol kinyílnak.

 

Amint a függöny szétmegy, nagy futásban megérkezik a futár Nyúl. Körülszalad az udvaron. Elfut a cselédházak felé. Egyikből kifut, másikba befut. Aztán fel a töltésre, honnét még visszanéz, aztán eltűnik. S éppen, midőn a nyúl visszanéz, a palota felől megjelenik Bog sáfár egy kötéllel, utána Hujki kiskirály, kötélen hozza Lórikát, aki folyton toporzékol.

 

HUJKI

Nyughass, ádáz kölyök!

LÓRIKA

Nem nyugszom!… Engedjen!

HUJKI

Mindjárt engedlek. Ott a rácsos ajtónál.

LÓRIKA

Most engedjen!

 

Megérkeznek a börtön ajtaja elé.

 

HUJKI

Nyisd ki a rácsos ajtót, sáfár!

BOG

Kinyitja a börtön ajtaját.

HUJKI

A kapálózó kislányt beteszi a börtönbe, s hamar rácsukja az ajtót. Kösd be az ajtót, sáfár!

 

Miközben a sáfár beköti a kötéllel az ajtót.

 

Sem ételt, sem italt nem adtok neki.

LÓRIKA

Nem is kell!

HUJKI

Hadd szője az ábrándokat éhen és szomjan arról a gaz fattyúról, akit meg akart szöktetni.

LÓRIKA

Meg hát!

HUJKI

Ha megtagadod, kijöhetsz.

LÓRIKA

Azt várhatja.

HUJKI

Akkor senyvedj!… Gyerünk!… Jól bekötötted, Bog sáfár?

BOG

Jól, nagyuram.

HUJKI

Gyerünk! Elmennek.

 

A cselédházak körül nagy nyüzsgés van, mert a Nyúl átadta Búbos Antal üzenetét. Ide-oda járnak, kézbelieket szereznek. Eközben a távoli égen villámlik, messzi dörög. A szél kavarja a fa alatt a virágokat.

 

LÓRIKA

Hol szipog, hol kukucskál a rácson; majd nekidől az ajtónak, és szívfájdító szomorúsággal énekli.

 

    Szomorúan jön éjjelem,
    Búval derül én reggelem.
    Nékem a legtisztább estve
    Fekete színnel van festve.

 

HUJKI

A dal végén a palota ablakában megjelenik. Abban az ablakban, amelyből Lórika leengedte volt a lakatot. A háznak csak ez az egy ablaka van nyitva, a többit beborítják teljesen a zsaluk.

LÓRIKA

A dal után, még egyszer, szepegve mondja. Bizony… „Fekete színnel van festve”…

HUJKI

No, kislányom, hát jobb így?

LÓRIKA

Dacosan elfordul. Ilyen embernek nem is felelek.

HUJKI

Hát mért nem felelsz?

LÓRIKA

Azért nem felelek, mert hazudott nekem!

HUJKI

Én?! Ugyan mikor?

LÓRIKA

Amikor kicsalta, hogy Antika miképpen szabadult ki. Az apja felé fordul. Nem azt mondta nekem, hogy semmi bajom nem lesz, ha megmondom az igazat?! Én megmondtam, s akkor bezárt ide! Tehát hazudott!

HUJKI

Megmondtam, hogy kiengedlek.

LÓRIKA

Üti a rácsot. Hát akkor engedjen ki!

HUJKI

Ha leteszel arról a Búbos fattyúról.

LÓRIKA

Nem tagadom meg!

HUJKI

Bezzeg ő itthagyott téged…

LÓRIKA

Nem igaz! Erőszakkal vitték el! Zsákba kötözve!

HUJKI

Hát akkor várjad.

LÓRIKA

Várom is! Vidáman kezd énekelni, csak azért is, s táncol hozzá.

 

    Amióta szeretek,
    Énekelek s nevetek;
    Fütyülök is közibe,
    Lábam ugrik kedvibe…

 

HUJKI

Jó éjszakát… Visszamegy az ablakból.

LÓRIKA

Az apja után, makrancos csúfolkodással. Mú-uu-u!

 

Feltűnik a két pandúr, ahogy a töltésen átjönnek. Bukdácsolva, fáradtan, nagy ijedelemben törtetnek az udvar felé; rémületükben azt sem tudják, mit tegyenek.

 

LÓRIKA

Nézi, s ahogy felismeri őket. Ide, ide!

HAMÓT

Oda érkezik. Nagy baj van, kegyes szép kisasszony!

LÓRIKA

Tudom.

HAMÓT

Honnan?! Hát csak most jövünk!

LÓRIKA

Csodálkozva, hát a pandúroknak az semmi, hogy ő be van zárva. Honnan…

HEMÓT

Éppen megérkezett. Honnan?!

LÓRIKA

Hát nem látjátok, szökjék ki a szemetek, hogy be vagyok ide zárva?!

HEMÓT

Jaj, kegyes kisasszony… Nem az a baj!

LÓRIKA

Engedjetek ki!

HEMÓT

Jaj, erdők védszentje…

LÓRIKA

Rájuk kiált. Engedjetek ki!

PANDÚROK

Rémülten, zavarodottan forognak. Mit csináljunk?… Jaj, mit csináljunk?!

HUJKI

Az ablakban megjelenik. Mi az? Mi van ott?!

HAMÓT

Jaj, nagy uram, nagy a baj!…

HUJKI

A baj nagy, vagy az uram nagy?

HAMÓT

A baj nagy, felség; a baj nagy!…

HUJKI

Mondjátok már!

HAMÓT

Az a gaz fattyú az erdőben megszabadult, felség.

HUJKI

Mit mondasz, te gazember?!

HEMÓT

Az erdei fejedelem kiszabadította.

HUJKI

Kicsoda?!

HAMÓT

A kicsi szakállas! A fegyverek is odavesztek! Lehet, hogy reánk is ütnek. Készüljünk, felség!

HUJKI

Hüh, ezer ördög!… Ordítani kezd. Bog sáfár! Riadó!

HAMÓT

Ordít. Fegyverbe!

HEMÓT

Fegyverbe, de hol a fegyver?!

PANDÚROK

Jobbra kirohannak.

 

Trombitán már szól a riadó.

 

Rémült kiáltozás, nagy zaj. Hujki jobbról be-ki rohan, két kezében két nagy pisztoly, s ide-oda kiáltja: „Fegyverbe! Fegyverbe!” Bog is ki-be rohangál egy fegyverrel. A pandúrok is befutnak-kifutnak, a Hujki kezéből kiragadják a fegyvereket. A töltés fölött megérkezik diadallal a tömeg, az állatok és az udvari nép vegyesen, elöl a zsákzászlóval Búbos, ki a töltés fölött megáll, és kiáltja. „Most lesz, ami nem volt!” A zsákot előredobja a színre.

Balról betör a tömeg, a két pandúr rájuk ront, és bal felé visszaszorítja. Búbos a töltésen áll: „Erdei sereg, ne hagyd magad!”

Az erdei sereg kezd visszanyomulni, elöl a róka. Jobbról rámegy a rókára Bog sáfár, küzd vele, és lelövi. A róka meghal.

Az öreg Búbos is ott van már egy nagy bottal, a róka mögött, és Bogot, a lövés után, leüti a bottal. Bog holtan eldől.

Hujki jobbról egy karddal beront. Őz, ahogy meglátja Búbost, beugrik a töltésről, és a zászló rúdjával vívja Hujkit, akit jobbra kiszorít, de helyébe a pandúrok visszajönnek.

Balról most jön a medve vezetésével az erdei nép, mely jobbra szorítja a pandúrokat. Mielőtt azonban elfutnának, öreg Búbos a botjával leüti őket, kik szédülten elfekszenek. Ekkor Búbos Antal, ki Hujki után kiment volt, most Hujkit belöki jobb felől a színre.

 

BÚBOS

Itt vagy, nagy vitéz!

HUJKI

Kegyelem!…

 

Feszült csend és várakozás.

 

LÓRIKA

Halkan és boldogan énekli a nagy csendben.

 

    Boldogan jön az éjjelem,
    Vígan derül én reggelem,
    Nekem ez a borús estve
    Szerelemmel vagyon festve.

 

BÚBOS

A dal után. Ki zárta ide ezt a lányt?

HUJKI

Én. De a sáfár mondta!

BÚBOS

A medvéhez. Udvarnagy, engedd ki!

MEDVE

Leszakítja a kötelet a rácsról, kinyitja az ajtót, s kedves tisztelettel mutatja, hogy tessék kisétálni.

LÓRIKA

Kijön a börtönből, s szemérmesen Búbossal szemben megáll.

BÚBOS

A mókusra néz. Szólj, mókus, hiszen megígérted!

MÓKUS

Boldogan Lórika elé lép, és mondja.

 

    Minket, világszép kisasszony,
    Holtig megnyernél hívednek,
    Hogyha ez ifjú vezérünk
    Férjül tetszenék szivednek.

 

LÓRIKA

Szemérmes mosollyal. Tetszik.

BÚBOS

Udvarnagy, egyengesd mátkámat a palotába. Fektesd bársonyos helyre, és légy szolgálatára, amíg magam is jövök.

MEDVE

Kíséri-egyengeti Lórikát, és elvonulnak a palotába.

BÚBOS

Körülnéz; a két halotton: a rókán és Bog sáfáron akad meg a szeme. Int az őzeknek. Őzbak, őzsuta! Vigyétek e hős rókát a nagy fa alá, s fektessétek a virágos földre!

ŐZBAK, ŐZSUTA

Odaviszik a rókát.

BÚBOS

A mókushoz. Mókus költő, mondj néhány kegyeletes szót a hős róka felett.

MÓKUS

Odamegy, s nagy részvétben mondja.

 

    Kezdetben csak ravasz róka,
    Majd okos miniszter voltál;
    Legyél most, e szép halálban,
    Boldogabb egy bölcs tudósnál.

 

ŐZBAK, ŐZSUTA

Nyugodjék békességben!

BÚBOS

Rászól a két pandúrra. Ti is fogjátok meg a magatok boldogultját, és tegyétek a palota falának tövébe!

PANDÚROK

Oda teszik Bog sáfár tetemét.

BÚBOS

Ha akartok, szólhattok ti is fölötte.

HAMÓT

Ő sem szíveskedett velem, élő korában.

HEMÓT

Jó ember lett volna, ha nem lett volna rossz ember.

 

A nép nevet.

 

BÚBOS

Ránéz Hujkira, s közelebb lép hozzá, ki még egyazon helyben várakozik, hogy mi lesz vele. Nohát, hatalmas úr, te nagy hős. Te maradtál a végire!

HUJKI

Ne hagyj kételkednem abban, hogy kegyes léssz.

BÚBOS

Ki zárta börtönbe az én mátkámat?

HUJKI

Én, de a lányomat.

BÚBOS

Hát engem ki záratott volt a börtönbe?

HUJKI

Én, de azt is a sáfár mondta volt.

BÚBOS

S ki vitetett el engem, hogy elpusztuljak a rengeteg erdőben?

HUJKI

É-én.

BÚBOS

Hát azt ki mondta, hogy zsákban vigyenek el?

HUJKI

Én, de a pandúrok vittek.

BÚBOS

Bűnös vagy-e hát?

HUJKI

Bűnös.

BÚBOS

No, látod… S mégsem kapsz nagyobb büntetést, mint amekkorát te róttál vala rám. A pandúrokhoz. Kössétek ugyanabba a zsákba.

PANDÚROK

Buzgón zsákba kötik Hujkit.

BÚBOS

S most fogyjátok meg, és vigyétek ketten rengeteg erdő közepébe. S ott kössétek meg ahhoz a fához, amelyikhez engem akartatok kötözni. Mókushoz. Te pedig, mókusköltő, mindenütt velük mész. Vigyázol rájuk, hogy megtegyék, amit mondtam. Ha nem találnának engedelmeskedni, jelentsd nekem. Mert akkor hét ország határában is felkutatjuk őket, és göröngyös halálba küldjük.

PANDÚROK

Engedelmesek leszünk. Igenis.

BÚBOS

A mókushoz. S mondd meg az én tisztelt barátomnak, Egetverő Mánuelnek, hogy tiszteltetem őt; s hogy minden úgy van, ahogy kell.

MÓKUS

Mindent úgy teszek, ahogy mondtad.

BÚBOS

Akkor indulás!

 

Pandúrok elviszik a nehéz zsákot; a mókus utánuk ügyeskedik mindenütt.

 

BÚBOS

Nno!… Hát ez idáig megvolt. Most immár csak az én végső szavam hiányzik a győzelem tetejébe.

EMBEREK

Halljuk vitézünket, Búbost!

BÚBOS

Hát akkor hallgassatok ide, hűséges népfiak, kétlábúak és négylábúak egyaránt! Amit itt láttok s még azon is túl: az immár mind a miénk! Hát ebből jól megélünk holtig. Márpedig mi egyhamar nem halunk meg, s későbben is bajosan. S hogy ez másképpen ne is lehessen, vasárnap én is megtartom Lórikával a lakodalmat. Mind ott legyetek, mert három napig egyfolytában mulatunk!

MIND

Éljen Búbos vitéz!

ŐZSUTA

Vigyük a mátkájához, fel a palotába!

MIND

A vállukra emelik Búbos Antalt, s boldogan elindítják a palota felé.

BÚBOS

A vállak tetejéről integet a közönségnek. Minden jót! Nektek is!…

 

Függöny

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

 

A zenét Farkas Ferenc Kossuth-díjas komponálta.

 

Bod László, a Bábszínház egykori igazgatója úgy emlékezik, hogy 1951-ben Hont Ferenc közvetítésével került kapcsolatba Tamásival. Megállapodtak abban, hogy mesejátékot ír a Bábszínház számára. Nem sokkal később Tamási már a Búbos vitéz szinopszisát is eljuttatta a színházhoz.

Búbos vitéz
Egy bábjáték meséjének vázlata
Első felvonás

Egy Hujki nevű gazdag uraság udvarában vagyunk. Az udvar közepén házi börtön áll, rácsos oldalakkal. Olyan, mint egy óriási skatulya, melyben azonban minden látszik, ami a skatulyában van. Körül nagy fák, gazdasági épületek; s a palotaház, melynek az ablakai a börtönre nyílnak.

Az uraság egész cselédsége benne nyüzsög a börtönben. Zendülést követtek el, mert az uraság sanyargatta őket és éheztette. Ezért zárta börtönbe őket Hujki. Két fegyveres pandúr kíséretében megjelenik az uraság, hogy ítéletet tartson a bezárt zendülők fölött. Trónust hoznak neki, amelyen nagy tekintéllyel helyet foglal. A pandúrok kiengedik az embereket, és az uraság elébe állítják. Mindjárt kiderül, hogy a zendülés értelmi szerzője az egyik darabont. Fiatal, bátor fiú. Búbos Antinak hívják. Hujki elenged mindenkit, csak egyedül Búbos Antikát záratja vissza. Ráteszik a nagy lakatot a rácsajtóra. Aztán elvonulnak. Éppen beesteledik, és feljön a nagy kerek hold. Búbos rázza a rácsot, de nem tud kiszabadulni. Búsul, hogy mit tehetne. Akkor a palotaház ablakában megjelenik a gazdag uraság szép kicsi lánya, Lórika. Énekel Búbos Antikának, aki énekkel válaszol a kicsi lánynak. Kéri, hogy szabadítsa ki. Lórika lejön titkon a palotából, és kinyitja a börtön ajtaját. De a pandúrok megneszelik, és rajtuk ütnek. Nagy lármát csapnak, mire éjjeli ruhában leszalad Hujki uraság. Megparancsolja a pandúroknak, hogy Búbos Antikát tegyék zsákba, vigyék el egy rengeteg erdő közepébe, s ott kössék meg egy fához, hadd pusztuljon ott. A szerelmes és toporzékoló kislányát felveszi az ölébe és visszaviszi a palotába. A pandúrok is zsákba teszik a fiút és elviszik.

Második felvonás

Rengeteg erdő közepében vagyunk, egy kicsi tisztáson. A nap átcsillog az óriás fák lombjai között. Madarak énekelnek. Róka és őzek futnak át a tisztáson. Megérkeznek a pandúrok, és Búbos Antikát kiöntik a zsákból. A fiú majdnem aléltan hull a földre. Azért mégis odakötik egy fához, és eltávoznak. A fára két galamb száll, és az Antika feje fölött szerelmesen játszanak és burukolnak. Antika is magához tér, nézi a szerelmes galambokat, és szomorú vágyakozással énekel. Vadul erőlködik, hogy elszakítsa a kötelékét, de nem sikerül. Őzek jönnek oda, és mókusok ereszkednek le a fáról. Kéri azokat, hogy szabadítsák meg. Az őzek és a mókusok elrágják a kötelet. Összebarátkoznak. Egy nyúl is jön, aki nagyon figyel. Majd egy róka, aki okos tanácsokat ad. Megállapodnak abban, hogy itt a rengeteg erdő közepében együtt fognak élni; s meglátja Antika, hogy milyen boldogan! Mindenekelőtt a róka tanácsai szerint óvó intézkedéseket kell tenni, hogy biztonságban lehessenek. A nyúl vállalja, hogy megszervezi az őrködő szolgálatot, és körös-körül mindenütt nyúlőrséget fog állítani. Megválasztják a rókát miniszternek, aki udvartartást rendez be Búbos Antikának. Van ott szórakozás is, amikor az őzek madárénekre táncolnak. Medve lesz az udvarnagy, aki mesét is tud mondani; hörcsög a raktáros, béka az időjós. Élelmet is hordanak Antikának; tartanak neki hangversenyt, és mindent elkövetnek, hogy boldogan élhessen a fiú.

Búbos Antika azonban mindig szomorú, s egyre szomorúbb. Hiába faggatják, mert nem mondja, hogy miért oly szomorú. Egyszer azonban álmában kibeszéli bánatát. Az állatok megtudják, hogy szerelem emészti Antikát a gazdag uraság lánya után. Akkor elhatározzák, hogy közös erővel elviszik Antikát az uraság házába, hogy Lórikávai egymásé legyenek. Hadat toboroznak hát, és azzal a haddal elindítják Búbos Antikát, hogy elvigyék az uraság palotájába.

Harmadik felvonás

Az udvari börtönben ül Lórika. Kesergő szívvel énekel szerelmese után. A palotaház ablakában megjelenik az apja. Újból egyezkedik a rakoncátlan kicsi lánnyal. Ha megígéri, hogy nem szökik el, és lemond Búbos Antikáról, akkor kiengedi a börtönből. Lórika azt feleli, hogy soha, soha! Akkor felharsannak riadtan a kürtök, nagy veszélyt jelezve. Az udvarra rohannak a fegyveres pandúrok, s fut a gazdag uraság is oda. Feltűnik az állatok hadmenete, ahogy Búbos Antikát hozzák. Nagy csata kezdődik, melyben a róka miniszter elesik. De a többiek megfogják a pandúrokat és lefegyverzik. A két fegyvert odaadják a medvének, aki kettőbe töri mind a két puskát. A rácsajtóról leszakítják a nagy lakatot. A fiú és a lány boldogan találkoznak, egymás nyakába borulva. Lórika helyett a két pandúrt vetik a börtönbe. Aztán arról tanakodnak, hogy mit csináljanak Hujki urasággal. Törvényt ülnek fölötte, és szavazással úgy határoznak, hogy zsákba kötik az uraságot, és elviszik a rengeteg erdő közepébe. Bele is teszik egy zsákba. Akkor az állatok búcsút vesznek Búbos Antikától, és boldogságot kívánnak neki. Elviszik az uraságot a zsákban. A pandúrokkal cipeltetik, és úgy távoznak, mintha temetni vinnék. Búbos Vitéz és Lórika pedig ott maradnak a palotaházban, és boldogan élnek.

 

Bod László 1951. december 28-án, Mészöly Miklós dramaturg elgondolását is tartalmazó levelében, némi módosításokat kért:

„A Búbos vitéz című mesejáték átdolgozásával kapcsolatban a következőket javasoljuk:

I. felvonás: Hujki mesebeli kiskirály. Anti pásztorfiú. A két pandúr behemót óriás. Hujkinak van egy aranytűje, mellyel jobbágyait serkenti, szurkálja. Ezt a tűt Anti biztatására kútba dobják. Hujki a jobbágyokat börtönbe veti. Antit kényszeríteni akarja, hogy a tűt a kútból felhozza. Mikor az megtagadja, a sikertelen ítéletvégrehajtós után társai közé zárja. Ekkor szabadítja ki Hujki lánya.

II. felvonás: Egetverő az erdő uralkodója. Anti megakadályozza, hogy a pandúrok elrabolják azt a mesebeli harangvirágot, mellyel Egetverő az állatokat szokta összehívni. Dulakodás közben megszólal a harangvirág. Erre futnak össze az állatok, s jelenik meg maga Egetverő is. Pandúrok csúfosan menekülnek. Antit az erdő barátságába fogadja.

III. felvonás: Két pandúr visszatér Hujki udvarába, s viszik a hírt, hogy Anti kiszabadult. Hujki maga veti börtönbe lányát, ki a pásztorfiú pártját fogja. Aztán riadót fújat a veszedelmes lázadó, Anti ellen. Készülődés a támadásra. Megérkeznek az állatok Anti vezetésével. Medve töri szét Lórika börtönének ajtaját.

A darab egyéb motívumai nem változnak.

Bod László”

1952. január 8-án Bod László igazgató és Tamási megkötötte a szerződést, és március 12-én már az ősbemutatóra is sor került. (Zene: Farkas Ferenc, báb- és díszlettervező Köpeczi Bócz István.) Bod László, aki a darabot rendezte, úgy emlékszik, hogy az egyik előadásra Kodály Zoltánt is meghívták avval a titkos elképzeléssel, hogy előbb Háry-ját iktatják műsorba, majd ennek nyomán további együttműködést alakítanak ki a nagy zeneszerzővel. Egy kora délután (Bod László kifejezésével) „szörnyeteg” hangulatú előadásra toppant be Kodály, negyedórát nézte az előadást, majd „Malacok elé szórt igazgyöngy” megjegyzéssel felállt, és mérgesen elhagyta a Búbos vitéz előadását.

Farkas Ferenc a Búbos vitéz keletkezéséről és előadásairól a következőket jegyezte fel: „Bod László festőművészé, a Bábszínház egykori igazgatójáé az érdem, hogy e művet 1952 tavaszán bemutatta. Ezt megelőzően abban a szerencsében részesültem, hogy 1950 táján én is előfizethettem Tamási géppel írt, sokszorosított és kedvesen dedikált írásaira. Mint aki még Kolozsvárról, tíz esztendeje jól ismertem az írót, rám esett a választás, hogy zenét írjak a darabhoz. Az F. Rácz Kálmán szerkesztésében, a Népművészeti Intézet kiadásában még abban az évben megjelent kis kötet, mely a Búbos vitéz-t is tartalmazza, az előadás után jelent meg. Az előadások tanulságai alapján kitűnő és hasznos utasításokat is készített Bod László, a további bemutatókra gondolva. A zenék elhelyezését és szövegeit együtt beszéltük meg Tamásival. Ez a zene az első, sokszorosított kiadványban hibásan és hiányosan jelent meg, korrektúrát nem kaptam, ezért 1953-ban külön kiadta az intézet a már helyesbített zongorakivonatot. A Búbos vitéz néhány évtized elteltével feltámadt, ezúttal Pécsett, 1975-ben; ehhez az előadáshoz kibővítettem a muzsikát. Ebben a formában került színre később a Budai Várszínházban. Azután Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban mutatták be – ez alkalommal, sajnos, az én zeném nélkül.

Együttműködésünk idejéből egy-egy dedikált példányt őrzök a Zöld ág és a Kikelet című könyvekből. Szó volt egy közösen írandó operáról is, amit akkor nem tudtunk megvalósítani felgyülemlett filmzene-megbízatásaim miatt, melyeket abban az időben nem volt tanácsos visszautasítani, ezenkívül anyagilag sem engedhettem volna ezt meg magamnak.” (A „közösen írandó opera” a Báránybőr.)

Tamási mesejátékát Ortutay Gyula a Színház és Filmművészetben méltatta (1952. április, 4. szám). A napi politikának is tetszelgő ideologizálás után a neves néprajztudós örömmel köszönti a bábjátékot, mondván: „ez a kis mesejáték is jól és híven szolgálja mai harcainkat, eleven irodalom és eleven tanítás egyszerre.” Ortutay nem óhajt belebonyolódni a játék eszmei és tartalmi értelmezésébe. „Zavartalan, jól összehangolt előadás”-ként méltatja. Fontos, amit a bábok karakterével kapcsolatosan megjegyez: „Hol magyar motívumokon, hol pedig idegen, ha úgy tetszik »általános« népi motívumokon épülnek fel. Ezt aligha helyeselhetjük, bátran alkalmazzák csak a magyar díszítőművészet és viselet megfelelő motívumait, ügyelve természetesen arra, hogy egy mesejátékban ne keveredjenek a különböző etnikai csoportok jellemző viselet-darabjai. Ezen a téren még több gondosságra lenne szükség – s nemcsak a Bábszínházban, hanem színpadjainkon egyebütt is. A bábok hanggal való jellemzése sikerültnek, érzékletesnek mondható, s a mozgatás technikája mellett ez a legfőbb feladat itt.” A továbbiakban az előadást így méltatja Ortutay: „Kevés bábuval is sikerült a »tömegjelenet« hatását a királyi udvarra varázsolni, s azt is csak helyeselhetjük, hogy a királyi udvar keveréke a várnak s egy módos nagygazda portájának. A népmese is így képzeli el a királyok portáját. Talán egyedül az erdei képben kevesellettük egy kissé az ötleteket, s a rendezés nagyon is tapadt a szöveghez, nem volt eléggé bátor a fantáziája. Pedig épp Obrazcov példája taníthat arra, hogy az eszmei mondanivaló elsikkadása nélkül is mennyi lehetőséget ád a játékra, ezernyi apró, finom ötlet megvalósítására az a csöppnyi tér, ami a bábok színpada.”

A bábjáték, amelyet százöt alkalommal játszott az Állami Bábszínház, 1952-ben a Bábszínpad 4–5. számaként Kiss Károly–Lakatos István Kocsis László Egerben című játékával egy kötetben jelent meg.

A Búbos vitéz-t 1973. december 2-án a nagyváradi Bábszínház Szabó József rendezésében mutatta be (ezt a román tévé magyar adása 1976. június 9-én sugározta), 1974. június 16-án pedig a kolozsvári Bábszínház adta elő Kovács Ildikó jóvoltából.

Veszprémben a Petőfi Színház együttese (a Dimitrov Művelődési Központban) Pétervári István rendezésében – 1974. november 4-én – már eleven színházi mesejátékként mutatta be. Pécsett Kárpáthy Gyula közreműködésével, Fényes Márta invenciózus elképzelésében (a balett tagjai az erdei állatokat elevenítették meg) a Nemzeti Színház Kamaraszínházában, 1975. február 22-én került színre. 1978. január 30-án a Népszínház mutatta be, majd a társulat Csongrádi Mária rendezésében Tapolcán indította ország körüli turnéjára Tamásinak élő színpadra transzformált bábjátékát. Balázs Ádám rendezésében, Ratkó József verseivel pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház első évadának gyermekelőadásaként szerepelt élő színpadra alkalmazva (bemutató: 1981. november 8.).

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]