Búbos vitéz*
|
| Készül a bujdosó fecske, |
| Hogy jó helyen leszen fészke. |
Függöny szétmegy.
| Hát én vajjon hova rakjam |
| Fészkemet, hogy abban lakjam? |
LÓRIKA
A palotából, az ablakon át, ahol egy villanásra meg is mutatja magát, visszafelel.
| Gyere hozzám, rózsám, lakni |
| Ott kívánjál fészket rakni. |
Ismét furulyaszó.
Hamót és Hemót, a két óriás pandúr, őrködve sétál a töltésen. Rettentő fegyver a vállukon. Hamót nagytestű, zord ember, ki folyton nyög és szuszog; Hemót vékony-hosszú, félszemű. Őrködve sétálnak. Már a furulyaszóra is nagyon felfigyeltek; a Lórika hangjára még jobban. Midőn szembe találkoznak a töltésen, alig tudják kikerülni egymást.
HAMÓT
Elkiáltja magát. Üdv urunknak, Hujkinak! Tisztelgésre mereven áll.
HUJKI
A palota sarkánál előtűnik. Jön az udvar felé. Tökfejű, nagy gömböc ember; sárga csizmában, tarkabarka selymekben. Oldala mellett szolgál az ő sáfárja, Bog.
Ez a Bog egészen kicsi, vékony ember. Trombita és legyező van a nyakába akasztva. Ágaskodva napernyőt tart Hujki fölött, a legyezővel legyezi.
BOG
Nem csípnek a legyek, felség?
HUJKI
Nem. Mondjad, hogy csípjenek. Egy-kettő, csípjen!
BOG
Miért, felség?
HUJKI
Azért, mert nagyon unom magam.
Andalogva sétálnak.
BOG
Gondolj valami szépre, felség. Sok-sok aranyra… Vagy önmagadra, nagy király.
HUJKI
Te hazug sáfár vagy, mert hazudsz.
BOG
Hát parancsolj egyebet, felség.
HUJKI
Azt mondtad nekem, hogy nagy király vagyok, pedig én kiskirály vagyok.
BOG
De kiskirálynak nagy király vagy, uram!
HUJKI
Úgy is unom magam.
BOG
Mit csináljunk ez ellen, uram?
HUJKI
Pufogtassanak az én óriás katonáim.
BOG
Hamót, Hemót! Tűz-tűz!
Az óriás pandúrok lőnek.
HUJKI
Ez sem jó. Mindig egyformán szól.
BOG
Hát parancsolj egyebet, felség.
HUJKI
Hívd ide az udvari népet. Rohanjanak!
BOG
Ordít. Gyülekezés!! Hamar, ki jót akar! Rohanás!
Néhány udvari nép kijön a házakból; egyik fut, másik gyorsan jön. Hátul betegesen kullog egy öreg, ki Búbos Antalnak az apja. Odagyűl a nép az udvarra a kiskirály elé, csak az öreg vánszorog még görnyedezve.
BOG
Parancsoljon, felséged. Itt vannak az emberek.
HUJKI
Számolják meg az udvaron a kavicsokat, s utána a fövenyt. Szemenkint!
BOG
Fövényolvasás! Egy-kettő!
Az emberek lehajolnak, olvassák a fövényt.
HUJKI
A csoszogó öregre mutat. Hát az kicsoda, az a lusta?
BOG
Valami Búbos nevű, elkopott pásztor.
HUJKI
Öreg Búboshoz. Hé, viseltes pásztor! Gyere csak ide!
ÖREG BÚBOS
Odamegy. Itt vagyok, uram.
HUJKI
Lusta vagy, mint egy teknősbéka. Miért nem dolgozol?
ÖREG BÚBOS
Beteg vagyok. Hideg és nedvesség megkorhasztott.
Az emberek odafigyelnek. Kicsi alkalom is, hogy mellőzzék a munkát. Hangok hallatszanak: „Igazat beszél”; „Öreg már”; „Nem tud hajolni”.
HUJKI
Látva, hogy az emberek hanyagolják a munkát. Mi lesz?! Kilép a napernyő alól s az aranyserkentyűvel, mit egy hosszú tokban magánál tartott, szurkálni kezdi az embereket. Közben nagyokat röhög, mert az emberek megbolydulnak, fel-feljajdulnak a szúrásokra.
BOG
Szúrjad, felség, szúrjad!
HUJKI
Elégülten visszajön, mutatja az aranytűt. Hejh, micsoda jó serkentyű ez! Mint aki játszik, bökdös a tűvel Bog felé is, ki ugrál. Aztán bökdösni kezd öreg Búbos felé is, már komolyabban, mondogatván. Beteg vagy, beteg vagy?
ÖREG BÚBOS
Húzódik, fel-felszisszen. Beteg, jaj!… Beteg, jaj!…
HUJKI
Dolgozni nem tudsz? Jajgatni tudsz? Mit tudsz?… Mesélni csak tudsz. Mondj hát egy mesét nekem, hogy ne unjam magam. Szurkálja. Mesét mondj! Mondd a mesét!!
Abban a percben felhallatszik a furulyaszó a töltés körül. Nagy zaj. Lárma, melyből kihallatszik az óriás pandúrok hangja: „Mit akarsz?” „Takarodj!”
BÚBOS
Már felmászott a töltésre. Atyámhoz jöttem. Engedjetek! Dulakodnak, a pandúrok megfogják Búbos Antalt, és odahurcolják Hujki elé. Nyakában egy tarisznya.
ÖREG BÚBOS
Ez az én fiam!
BÚBOS
Kendhez jöttem, édesatyám. Hoztam kelmednek egy sajtot. Kivesz a tarisznyájából egy kerek sajtot, és odaadja az apjának. Aztán kivesz egy kis madarat is, mely a tenyeréről felszáll, és a palota nyitott ablakán berepül.
LÓRIKA
Megjelenik az ablakban. Köszönöm a madarat!
BÚBOS
Szívesen.
HUJKI
Hüledezik. Mily vakmerő! Ki ez a fiú?!
HAMÓT
Itt fogtuk, felség.
ÖREG BÚBOS
Az én fiam, uram.
BOG
Pásztorfiú, uram-királyom.
LÓRIKA
Ő hozza a virágokat a fákra; s éjjel a csillagokat és a holdat is ő hozza fel az égre.
HUJKI
Rettentően mérgesen. Hamót, Hemót! Tűz-tűz! Az ablak felé!
A pandúrok csinálják a tempót, de Lórika már ijedten az ablakból beugrik.
HAMÓT
Nohát.
HEMÓT
Fél a durranástól.
BÚBOS
Az ablakra néz, előbbi dalát dudorászni kezdi.
Az emberek elandalodnak, a pandúrok várnak, Bog Hujkira néz, hogy mi legyen.
HUJKI
Nekem fújod, te gyerek?
BÚBOS
Nem magának, hanem a kislánynak.
HUJKI
De az a kislány az én lányom.
BÚBOS
Tudom. De nem ütött az apjára.
HUJKI
Fújjad nekem. Én vagyok a király!
BÚBOS
A dalnak nincs királya.
HUJKI
De a királynak van hatalma! Van kincse, palotája; okos sáfárja és óriás vitézei, akiket messze földről hozatott. S van neki hosszú aranytűje, gyémántos serkentője… tője… tője… Szurkálni kezdi Búbost.
BÚBOS
Ne szurkáljon, hallja-é!
ÖREG BÚBOS
Engem is megszurkált azzal a serkentyűvel.
Az emberek: „Mindig szúrkál vele!” „Mindenkit szurkál vele!”
HUJKI
Szurkál hát… Szurkál hát… Szurkálja Búbost.
Búbos kiragadja a tűt a Hujki kezéből, s beleveti a kútba. Hujkiék megdöbbennek. Nép morajlik.
BOG
Hüh, haragos egek és fortyogó pokol! Beledobta ez a gaz fiú az aranytűt a kútba!
HUJKI
Ordít. Vedd ki!
BÚBOS
Nem veszem.
HUJKI
Az emberekre. Vegyétek ki!
BÚBOS
Ki ne vegye senki.
Emberek: „Nem vesszük.” „Jó helyen van.” Nagy kavarodás.
BOG
Csend legyen! Micsoda dolog ez?!
HUJKI
Hamót, Hemót! Börtönbe velük!
Bog kinyitja a rácsos börtönajtót, az óriás pandúrok durván beterelik a népséget a pincebörtönbe, hol egymás után eltűnnek. Búbost a végén, az apjával együtt, ütésekkel, erőszakkal teszik be.
LÓRIKA
Megjelenik az ablakban. Ne vigyék! Búbos Antalt ne vigyék!
HUJKI
Dúl-fúl. Hallgass, te rossz kölyök!… Sáfárom, zárd rájuk a lakatot! Hamót, a töltésre! Hemót, a börtön elé! A sáfár velem, hogy készítsük a törvényt! Ítélkezni akarok! Most. Mindjárt. Gyerünk!
Mindenki gyorsan megteszi a dolgát. Hujki és Bog eltűnnek a palota sarkánál. Csend.
LÓRIKA
Sírdogál az ablakban.
BÚBOS
Énekelni kezd lent a börtönben, s így lassan feljön a rácsos ajtóhoz. S miközben énekli a dallamot, Lórika az ablakban énekli a szöveget.
LÓRIKA
| Búval derül én reggelem, |
| Szomorúan jön éjjelem. |
| Nékem a legtisztább estve |
| Fekete színnel van festve… |
A palota felől megszólal egy trombita.
HAMÓT
Fent a töltésen, nagy hangon, tisztelegve hirdeti.
| Halljad, ember, halljad, |
| S a bőrödből bújj ki: |
| Most hozza a törvényt |
| A mi urunk, Hujki! |
A töltésről a palota túlsó sarka felé rohan, ahol éppen előtűnik Hujki és Bog sáfár, amint ítélkezésre nagy ünnepélyességgel jönnek. Elöl jön Bog, hóna alatt egy nagy törvénykönyvvel. Utána következik Hujki, bíráskodásra kiöltöztetve. Hujki után, ünnepélyesen feszengve, Hamót jön. A palota oldalánál, szemben a börtön ajtajával, megállnak. Nagy csend és várakozás. Hujki rideg méltósággal körülnéz. Hirtelen meglátnak egy macskát, mely átszalad az udvaron.
HUJKI
Ijedten kiabál. Hamót, Hamót! Űzd el a macskát.
A macska elfutott.
HAMÓT
Bakmacska volt, felség.
BOG
Int. Kezdődik a törvénykezés!
HUJKI
A törvény és igazság nevében!
BOG
Tisztelet a törvénynek! És uralkodjék az igazság!
HUJKI
Állítsátok elém a bűnöst!
HEMÓT
Odaviszi Búbost a kiskirály elé, mellette áll.
HUJKI
No, nagy vitéz, most felelni fogsz.
BÚBOS
Igen, ha kérdez.
HUJKI
Hogy hívnak?
BÚBOS
Búbos Antal.
HUJKI
Mi a munkád?
BÚBOS
Pásztor vagyok, fenn a hegyekben.
HUJKI
Hány éves vagy?
BÚBOS
Tizenhét.
HUJKI
Szóval hetvenkedni jöttél ide; s hogy az én udvaromban az áldott békességet elrontsad? Ugye?!
BÚBOS
Azért jöttem, hogy atyámat lássam.
HUJKI
S az én lányomat bolondítani ki jött?
BÚBOS
Lehajtja a fejét, nem felel.
LÓRIKA
Az ablakból. Mondjad, hogy igenis! Visszahúzódik.
HUJKI
Hamót, tűz-tűz!
HAMÓT
Szükségtelen, uram. Már bement a kisasszony.
HUJKI
Búboshoz. S az aranyserkentyűt ki rabolta el tőlem?
BÚBOS
Csak elvettem és beledobtam a kútba.
HUJKI
Csak?
BÚBOS
Csak; hogy ne szurkálja többet atyámat, se mást.
HUJKI
S az én udvari népemet ki lázította fel?
BÚBOS
Nem volt lázadás. Csak az aranytűt nem vették ki a kútból.
HUJKI
Csak?
BÚBOS
Csak, csak.
HUJKI
Na, ördög fattya! Akkor én sem csinálok egyebet, csak most ítéletet mondok. Boghoz. Add ide azt a törvénykönyvet, sáfár!
BOG
A tizenharmadik oldalon, felség. S ahogy mondja, a könyvet kinyitva a tizenharmadik oldalra, oda is nyújtja Hujkinak.
HUJKI
A törvény és igazság nevében! Nagy ítélkezéssel olvassa. „Hizlald meg egy gólyának újszülött fiát, amennyire csak tudhatod. S meghizlalván, aztán öld meg, zsírját pedig tedd a jégre, és ama hideg zsírral ha szorgalmasan kened magad, elmúlik a köszvényed.” Észreveszi, hogy itt valami nincs rendjén; meg is rázza a fejét, mintha légy szállott volna az orrára.
Mindenki ámul, egyre jobban, de senki sem mer szólni.
BÚBOS
Nekem nincs köszvényem!
HUJKI
Boghoz, bosszankodva. Sáfár, miféle könyvet adtál ide nekem?!
BOG
Ijedten nézi a könyvet, de nem veszi ki a Hujki kezéből. Bocsánatot esdeklek, felség, mert a törvénykönyv helyett a „Házi tudós doktor”-t adtam a kezedbe.
HUJKI
Essék beléd a köszvény! Boghoz vágja a könyvet, aki felveszi; s nagy méreggel Búboshoz. No, gaz kölyök, te oda állasz ahhoz a virágos fához!
BÚBOS
Oda, mért?
HUJKI
Ráordít. Meghalni! Gazember! Pandúrokhoz. Hamót, Hemót! Állítsátok a fához ezt a rablót és lázítót. A pandúrok odahurcolják Búbost a fához. Hamót, te agyonlövöd!
HAMÓT
Szorong, mintha nem akarna engedelmeskedni.
HUJKI
Nem hallottad, zsivány?!
HAMÓT
Nincs golyó a puskában, felség. Ijesztés céljából, kilövöldöztem valamennyit.
HUJKI
Akkor te lődd agyon, Hemót!
HEMÓT
Nekem sincs golyóm, felség. Ok ugyanaz.
HUJKI
Dúlva-fúlva. Nem baj. Nem is kell golyó. Olyan bűnös ez a gazfickó, hogy az üres puska is meglövi őt. Rajta hát! Hamót! Hemót!
A két pandúr feláll, ráfogják Búbosra a fegyvert.
HUJKI
Tűz!
A puskák csütörtököt mondanak.
BOG
A könyvet kiejti a hóna alól, s rettenetesen reszket. Jaj, felséges nagy uram! Jaj nekünk, jaj nekünk…
HUJKI
Mi az? Mi az?
BOG
Jaj, most a sors, ránk jön most a sors, felség. Mert ha süket marad ilyenkor a fegyver, várni kell három napot. Mert előírja ezt a törvény. Sőt, azt ehetik és azt ihatik három napig ez a gaz fattyú, amit éppen kíván. Jaj, amit kíván…
HUJKI
Úgy lesz, ahogy a törvény megszabja. Most visszaveted hát a börtönbe, s majd három nap múlva agyonlövi Hamót. Vagy Hemót. Mind a ketten. Búboshoz. No, szerencsés mákvirág, hát mit kívánsz enni-inni három napig?
BÚBOS
Amit te ennél, azt az ételt. S amit te innál, azt az italt.
HUJKI
Hát akkor én mivel élek három napig?
BÚBOS
Reggel egy mogyorót fogsz enni, délben egy diót, és este egy fügét. De csak egy feltétel mellett.
HUJKI
Mi legyen az?
BÚBOS
Engedd szabadon udvarod népét, és ne sanyargasd!
HUJKI
Igen, ha ehetem egy kis kolbászt is.
BÚBOS
Kicsit ehetsz.
HUJKI
Mekkorát?
BÚBOS
Mint egy dugó.
HUJKI
Boghoz. No, sáfár! Zárd vissza ezt a fukar kölyköt! A kulcsot add ide nekem, s gyerünk, mert este van!
BÚBOS
Hó-hó! Hát az udvari nép?
HUJKI
Sáfár, ereszd ki az udvari népet!…
BOG
Kiengedi az embereket, Búbost bezárja, a kulcsot Hujkinak adja. Az emberek a házaik felé, Hujkiék a palota felé, a pandúrok a töltésre vonulnak. Közben ilyeneket mond: „No, csürhe, gyerünk kifelé! Hamar! Hamar!” „Bújj be, fattyú!”
HUJKI
No, menjünk, mert éhes vagyok. Akkora kolbászt eszem, mint egy nagy hordó dugója!
BÚBOS
Kidugja a karját a rácson, tapogatja a bezárt lakatot. Majd nekidől a rácsajtónak, és énekelni kezdi, felnézve az ablakra, a bús dalt.
| Szomorúan jön éjjelem, |
| Búval derül én reggelem. |
| Nékem a legtisztább estve |
| Fekete színnel van festve. |
LÓRIKA
A rácsbörtön fölött, a palota ablakában megjelenik; felel Búbosnak a dalra.
| Ami engem vidíthatna, |
| S az életben kedvet nyújtna, |
| Attól én meg vagyok fosztva, |
| Az öröm másnak van osztva. |
A két pandúr a töltésen ismét megjelenik; s elkezdik őrködő sétájukat.
BÚBOS
Észrevette Lórikát az ablakban, de a katonákat is a töltésen; sóvárogva nézi a lányt, és fojtottan szól. Lórika, látlak!… Vigyázz, a katonák!
LÓRIKA
Te is vigyázz!…
BÚBOS
Három napra bezártak!… Azután agyon akarnak lőni!…
LÓRIKA
Hallottam mindent. Ne félj!
BÚBOS
Szívemnek mondd, hogy ne rebegtesse szárnyát.
LÓRIKA
Mért rebegteti?
BÚBOS
Hozzád szeretne szállni.
LÓRIKA
Okos légy! Itt van a kulcs!
Sötétedik, látszik a negyed hold.
BÚBOS
Miféle kulcs?
LÓRIKA
Börtönöd kulcsa, amivel nyílik a lakat.
BÚBOS
Dobd le! De ügyesen, hogy ide essék a rács között!
LÓRIKA
Nem lehet. Esetleg rosszul esik.
BÚBOS
Hát akkor?
LÓRIKA
Leeresztem aranyfonálon. Már engedi fonálon a nagy kulcsot. Vigyázz! Oda lóbálom, hogy meg tudjad fogni. A rács felé lóbálja a kulcsot.
BÚBOS
A rácsokon kidugja mind a két karját. Jobban! Errefelé! Hangosan. Még egy kicsit!
LÓRIKA
Egészen kihajlik az ablakon. Okos légy! S ne kiabálj!
BÚBOS
Elkapja a kulcsot. Megfogtam! Próbálja beletenni a lakatba. Nem látok jól!…
LÓRIKA
Próbálgassad! Ügyesen!
BÚBOS
Jól van: benne van!… Kizárja a lakatot, s leveszi.
LÓRIKA
Ereszd! Felhúzom az egészet!
BÚBOS
Elengedi a lakatot, benne a kulccsal, mely a fonálon nekiütődik a falnak; ugyanakkor ő kilép a rácsbörtönből.
A lakat ide-oda lóg a fonálon, miközben Lórika húzza felfelé. Búbos szurkolva nézi a műveletet és sóvárogva Lórikát. Közben jobbra és balra tekint, hát a katonák megálltak a töltésen, s erősen figyelnek errefelé, mintha gyanút fogtak volna.
LÓRIKA
Még a játék elején, amikor Búbos elengedte a lakatot. Gyere ki gyorsan!
BÚBOS
Künn vagyok.
LÓRIKA
Akkor mit bámulsz?
BÚBOS
Téged.
LÓRIKA
Most ne táltsd a szemed, hanem fuss!
BÚBOS
Akkor veszi észre a fülelő pandúrokat. Vigyázz! A katonák! Észrevettek!
LÓRIKA
Megijed; ijedtében nagyot ránt a fonalon. A fonál elszakad, és nagy ütődéssel a lakat leesik a földre, pedig már majdnem fent volt az ablaknál. Erre még jobban megijed Lórika, sikolt és eltűnik.
HAMÓT
Elkiáltja magát. Fegyverbe!
HEMÓT
Riadó!
Pandúrok rohannak a rácsbörtön felé.
BÚBOS
Rögtön, hogy Lórika bele ne kerüljön a bajba, felkapja a lakatot, s gyorsan beléveti a kútba. Maga is ott lapul meg a kút gárgyája mellett, mert nincs már ideje semmi másra.
A pandúrok már odaértek, és rémülten kiabálnak, látván is, hogy Búbos nincs benne a rácsbörtönben. Szuronyt szegezve kutatják az udvaron. Az első pandúr megtalálja.
HUJKI
A hangja hallatszik. Mi van? Jaj, mi van?!
Hujki és Bog sáfár futva megérkeznek. Hujki ingben-gatyában van, Bog sáfár kezében egy lámpás.
HAMÓT
Gyerünk, gaz tolvaj! Gyerünk a világosságra!
A lámpás felé nyomják Búbost a szuronyos puskával.
HUJKI
Mi hát, mi történt?
HAMÓT
El akart szökni a gaz tolvaj.
BOG
A lakat is hiányzik! Ráordít Búbosra. Hol van a lakat?
BÚBOS
Megettem.
Szörnyülködve néznek össze.
BOG
Hujkihoz. Most mi legyen?
HUJKI
Hozz egy óriási zsákot. Gyorsan! Átveszi a sáfártól a lámpást.
BOG
Elfut a zsákért.
HUJKI
No, zsivány! El akartál szökni? Bökdösi Búbost, kit erősen tartanak a pandúrok.
BÚBOS
Eltaláltad. El akartam szökni.
HUJKI
S miért akartál elszökni?
BÚBOS
Nem tetszett a rács mögött!
BOG
Megjön a nagy zsákkal.
HUJKI
No, akkor más helyre mész! Ott majd tetszeni fog. Parancsol a pandúroknak. Hamót! Hemót! Fogjátok meg ezt a gaz zsiványt, és tegyétek belé a zsákba. Rajta!
A két pandúr megfogja Búbost, aki rugdalódzik, s nagy nehezen beleteszik a zsákba. A zsák száját lekötik.
PANDÚROK
Nagyon szuszognak. Megvan, uram.
HUJKI
Most pedig vigyétek el nagy erdő közepébe, s ott kössétek meg egy fához!
| S onnét meg ne szabaduljon, |
| Étlen-szomjan elpusztuljon! |
Vigyétek!
PANDÚROK
Viszik Búbost a zsákban, miközben ismétlik a verset.
HUJKI
No, sáfár! Örökre megszabadultunk ettől a zsiványtól!
BOG
Bölcsen ítélkeztél, felség.
Függöny
Második felvonás
Szín: Rengeteg erdő közepén egy tisztás. A tisztás mezején változatos virágok. A kis mező szélén, félkörben a fák árnyékában óriási páfrányok. Erdő veszi körül a tisztást. Az erdő fái között be lehet látni az erdőbe. Hátul a középen egy lombos fa áll, mely az erdőből mintha egy kicsit kijött volna a tisztásra. Törzse s ágai a tisztás felé borulnak. Balról, a tisztás szélén egy-egy óriási, csodálatos harangvirág áll; jobbról egy sudár vadcseresznyefa, mely szellőben már virágját hullatja. Maga az erdő, a tisztás körül egyenletes, sima talajon áll, de nemsokára hullámzásba magasodik. Balról jobbra lejt. Hajnalodik, amikor szétmegy a függöny. A lombos fa és a virágos vadcseresznyefa között van kelet. Látszik az egyre gyarapodó fényről, hogy ott fog feljönni a nap. Az erdőben mindenféle madarak bolondul énekelnek, ahogy hajnalban szoktak. Egy őzsuta bukkan ki a tisztásra, melynek a szélén megáll. Figyel és hallgatózik. Mintha a harmatban megmosná az orrát, a füvek tetején megmeríti a fejét, s aztán megrázza. Nemsokára kibukkan egy őzbak is, ki a suta mellett megáll. Ide-oda néz, majd a sutára. Aztán leszakít a szájával egy pünkösdi rózsát, és azzal kedves-ügyetlenül cirógatja a sutának az arcát. Nagy ugrásokkal egy nyúl szalad át a tisztáson. Az őzek nagyon figyelnek. Hátrakandikálnak, majd az óriás harangvirág irányában átfutnak a tisztáson, és az erdő között eltűnnek. Csakugyan hallatszik is már valami erdei lövés zaja. Szellő is érkezik, melynek fuvintó hullámaiban leng a harangvirág, és a fa virága hulladozik. Már ropogás és törtetés is hallatszik, s a fák között feltűnik a két pandúr nyakba vetett puskával, fáradt rogyadozásban; hátukon fekszik a zsák, abban Búbos. Nem jönnek ki a tisztás szélére, hanem a cseresznyefa és a lombos fa mögött fáradtan megállnak. De jól látszik Búbosnak a feje, amint a zsák oldalán egy lyukon kidugva fölfelé kunkorodik: úgy látszik, ott kifúrta útközben a zsákot. Most vidám arccal figyeli, hogy hol van és mi történik. De a pandúrok ezt nem látják, mert olyan fáradtak, hogy lerogynak a földre.
HAMÓT
A cudar fattyát, beh tönkrefáradtam!
HEMÓT
Hosszú éjszaka volt!… Azt a Búbos iskoláját!…
HAMÓT
Hosszú! Lehetett gondolkozni eleget.
HEMÓT
S gondoltál-e legalább valami okosat?
HAMÓT
Én igen.
HEMÓT
S mit?
HAMÓT
Azt, hogy nincs igazság ebben a dologban. Mert nézd meg: ez a Búbos kölyök lovon jött végig, pedig ő a bűnös. Mi pedig, akik engedelmes ártatlanok vagyunk, agyonfáradtunk miatta.
HEMÓT
Ha visszamegyünk urunkhoz, te is kövess el valamit, hogy kerülj zsákba.
HAMÓT
Elszeretem a Lórika lányát! Hetykén ültébe pattan, hogy ő milyen bátor.
BÚBOS
Mordul egyet, mint a medve; s rögtön visszahúzza a fejét a zsákba.
HAMÓT
Ijedten visszahuttyan. Hát ez mi volt?!
HEMÓT
Vacog, aztán. Mit gondolsz, rengeteg erdőben vagyunk, ami tele van mindenféle vadállatokkal!
BÚBOS
Vicsorít egyet, mint a hiúz.
HAMÓT
Nem látsz semmit?
HEMÓT
Még nem.
HAMÓT
Óvatosan körülnézegetve feláll. Intézzük el ezt a Búbos kölyköt, s menjünk innét, úgy gondolom.
HEMÓT
Jobb is lesz. Feláll.
A zsákot előrehozzák a tisztásra. Úgy kínlódnak vele, hogy a puskájuk is lehull a vállukról. Végre kiöntik Búbost.
HAMÓT
Utolsót rúgtál, betyár!…
BÚBOS
Feláll, nyújtózkodik. Utolsót?! Inkább az elsőt ezen a szép helyen!!
HAMÓT
Állj csak oda, a lombos fához! Második pandúrhoz. Hemót! Vedd elő a kötelet!
A nap már fölkelőben. A fák törzse között átragyog. Hemót, amint a kötelet kivenné a zsákból, megpillantja az óriási harangvirágot.
HEMÓT
Hüh, azt a hét csodáját! Nézz oda, te Hamót, minő csodálatos, óriási harangvirág! Nézz csak oda!…
HAMÓT
Csakugyan. Nohát!… Ezt meg kell nézni, meg ezt, közelebbről. Indul. Te csak kösd oda azt a gaz fiút.
HEMÓT
Kötözné Búbost, de a fiú ki-kibújik a kötelékből. Nyughass, tolvaj!
BÚBOS
Aki mondja! Mert az lopta el a szabadságomat!
HAMÓT
Ámulva nézegeti a harangvirágot. Csoda dolog ez, te Hemót!
HEMÓT
Valódi?
HAMÓT
Még illatos is! S ütője van a harangjában!… Csodás ajándék lenne a mi felséges urunknak. Nem igaz? Kihúzom innét, s elvisszük.
BÚBOS
Nagyot kiált. Ne bántsd a virágot! Kiszabadítja magát, s odarohan, hogy védje a harangvirágot. Tolvaj!…
Dulakodnak, mert Hamót ki akarja húzni az óriás virágot, Búbos pedig nem akarja engedni. Dulakodás közben csengetni kezd a virág, ami oly váratlanul jön, hogy a dulakodást abbahagyják.
EGETVERŐ
A cseresznyefánál kijön az erdőből a tisztásra. Csak egy mákszem ember. Nagy szakálla van, hosszú-hegyes taplósüvege és nagyon mély hangja. Harmatos jó reggelt! Mi történik itt?
PANDÚROK
Megrökönyödnek, ámulnak, s mint egy csodabogarat, úgy nézik Egetverőt.
EGETVERŐ
Mély, erős a hangja. Kik vagytok?
HAMÓT
Mi annak a gazdag Hujki kiskirálynak a katonái vagyunk. Elhoztuk ezt a gizgaz fiút, hogy odakössük ehhez a fához, hadd pusztuljon ily módon el. Ez a parancsunk. Hát te ki vagy?
EGETVERŐ
Én ennek a rengeteg erdőnek a fejedelme. Közelebb megy.
HEMÓT
Kicsit gúnyosan. Nagyot nőjj, kegyes fejedelem!
EGETVERŐ
S ugyanbiza mit vétett ez a fiú olyan nagyot?
HAMÓT
Rabolt, lázadott; s az igazságot meg akarta fordítani.
EGETVERŐ
Mit rabolt?
HAMÓT
Gyémántos aranyserkentyűt.
HEMÓT
Kegyes fejedelem!
EGETVERŐ
No, mi az?
HEMÓT
Ennek a fattyúnak itt kell elpusztulni, ahhoz a nagy fához kötve.
HAMÓT
Ne beszélj annyit, hanem kösd meg!
EGETVERŐ
Fölösleges megkötni.
HAMÓT
Mondom, hogy kösd meg!
EGETVERŐ
Mondom, hogy fölösleges.
HAMÓT
Ne gyáváskodj! Eredj!
EGETVERŐ
Várj! Egy lépéssel közelebb megy. Az előbb ki harangozott az én virágharangommal?
HAMÓT
Én.
EGETVERŐ
El akartad lopni?
BÚBOS
El akarta lopni. Bizony!
EGETVERŐ
Búboshoz. S te védted meg?
BÚBOS
Igyekeztem megvédeni.
HAMÓT
Hatalmaskodik. Hemót! Kösd meg a kölyköt! Ne töltsük hiába az időt ezzel a szakállas tökmaggal. Add ide a fegyvereket, ott vannak a fa alatt!
HEMÓT
Indul a fegyverek felé.
EGETVERŐ
Nyugodtan szembe megy Hemóttal, kinek a csípőjéig sem ér. S mint egy kis tank, elgázolja az óriást, aki felbucskázik.
HAMÓT
Dühödten nekimegy Egetverőnek, de a manó őt is elgázolja.
EGETVERŐ
Odamegy a harangvirághoz, és harangoz.
MEDVE
Csörtetve az erdőből előugrik. Mit kívánsz, hatalmas gazdám?
EGETVERŐ
Bőszködnek ezek a katonák, hogy nekik fegyverük is van.
MEDVE
Kettőbe törjem azokat a fegyvereket?
EGETVERŐ
Ha el nem tűnnek, mint a sebes szél, akkor őket is.
A két pandúr hanyatt-homlok elrohan; a nagy zsákot is otthagyják.
EGETVERŐ
Közelebb megy Búboshoz. Mit követtél el?
BÚBOS
Kútba dobtam az aranyserkentyűt, amellyel a kiskirály folyton szurkálódott.
EGETVERŐ
Miért védelmezted meg az én harangvirágomat?
BÚBOS
Ez a hazája. S szépnek találom.
EGETVERŐ
Érezd otthon magad. Vendégem vagy.
BÚBOS
Köszönöm. Odamegy a manóhoz, és illedelmesen bemutatkozik. Búbos Antal a nevem.
EGETVERŐ
Mánuel. Kezet fognak.
BÚBOS
Milyen Mánuel?
EGETVERŐ
Egetverő Mánuel.
BÚBOS
A medvére mutat. S őkelme? Ez a szép medve.
EGETVERŐ
Az udvarnagy.
MEDVE
Meghajtja magát. Uram vendégét uramnak tisztelem.
BÚBOS
No, itt megleszünk együtt.
EGETVERŐ
Remélem.
BÚBOS
Gyönyörű ez a birodalom!
EGETVERŐ
Hát akkor pihenjünk le!
BÚBOS
S beszéljük meg, hogy mit kéne tenni.
EGETVERŐ
Medve uram! Terítse elénk azt a zsákot!
MEDVE
Meglesz, nagyuram. Leteríti a zsákot a földre.
EGETVERŐ
Kínálja Búbost, hogy üljön le. Tessék, kisöcsém!
BÚBOS
Köszönöm szépen.
Egetverő és Búbos leheverednek a zsákra.
EGETVERŐ
A medvéhez. Szólj, medve uram, az udvari népnek, hogy kéretem.
MEDVE
Meglesz. Elmegy.
EGETVERŐ
Hát aztán mik a terveid, Búbos fiú?
SZAJKÓ
Abban a pillanatban a fára röppen. Lórika! Lórika, Lórika!
BÚBOS
Szinte felugrik a meglepő hangra, ugrál a szeme a madárral együtt, aki mindjárt el is röppen.
EGETVERŐ
No, hát nem felelsz?
BÚBOS
Magához rezzen. Mit kérdezett kegyelmed?
EGETVERŐ
Mik a terveid, azt kérdem.
BÚBOS
Sóhajt, bólogat. Hát bizony…
EGETVERŐ
Nem jó itt neked?
BÚBOS
Jó, jó… csak éppen…
EGETVERŐ
Mi az, hogy csak éppen?! Maradt ott valakid?
BÚBOS
A kiskirály udvarában?
EGETVERŐ
Ott.
BÚBOS
Öreg atyám.
EGETVERŐ
Más nem?
SZAJKÓ
Megint a fára röppen. Lórika! Lórika! Lórika!
BÚBOS
Még jobban odavan a madár miatt.
EGETVERŐ
Más senki?
BÚBOS
Más?… Hát a nép, ott az udvarban… Feláll, nézegeti a fa ágait, melyen röpködött a madár, aközben. Nehéz sorsuk van… Nem kéne hagyni őket… Halkan énekelni kezdi.
| Mondd meg neki, hogy tiszteli |
| Egy ártatlan, tiszta szív; |
| S arra kéri, ha kedveli, |
| Hogy hozzája, hogy hozzája |
| Legyen hív. |
EGETVERŐ
Átlát a dolgon, s mosolyogva. Nagyon szép?
BÚBOS
Ez a rengeteg erdő?
EGETVERŐ
Nem.
BÚBOS
Hát kicsoda?
SZAJKÓ
Visszaröppen a fára. Lórika! Lórika! Lórika!
EGETVERŐ
Hallod, kicsoda!
SZAJKÓ
Ahogy elröppen, vidáman. Lórika!
BÚBOS
Mint a rózsabimbó!…
EGETVERŐ
Csak nem a kiskirály lánya?
BÚBOS
De bizony.
EGETVERŐ
Feláll; gondolkozik, mint valami nagyon fontos dolgon. Hümmög, a süvegét is megigazítja, majd vidáman kurjant egyet. Hej-haj, világ!
BÚBOS
Minek örül kegyelmed?
EGETVERŐ
Gondoltam valamit!
BÚBOS
No!
EGETVERŐ
Legelőbb azt gondoltam, amikor idehoztak azok a latrok, hogy no: ezt is jó helyre hozták, mert itt a halál biztos!… Aztán, amikor láttam, hogy ki vagy s milyen vagy, azt gondoltam: ezt én fiammá fogadom. Élünk együtt, amíg én is élhetek; s azután pedig legyen az örökösöm.
BÚBOS
Kíváncsian, türelmetlenül. S most, most mit gondol kegyelmed?
EGETVERŐ
Most még annál is jobbat gondolok.
MEDVE
Megjelenik. Nagy fejedelemnek jelentem: jön az erdei nép!
Egymás után megjelennek: elöl egyedül a róka; utána egymás mellett a nyúl és a mókus, majd az őzsuta és az őzbak.
EGETVERŐ
Sorra megyünk: mindenki jelentse magát! Füttyel vagy hangutánzó hanggal megadja a „medvejelt”, és szólítja. Medve!
MEDVE
Jelen!
| Én vagyok a medve, köztünk a legnagyobb, |
| Bölcs választás folytán udvarnagy én vagyok. |
EGETVERŐ
Megadja a „rókajelt”, és szólítja. Róka!
RÓKA
Jelen!
| Róka vagyok, s másnál okosabb is tízszer, |
| Azért lettem én itt holtig a miniszter. |
EGETVERŐ
Megadja a „nyúljelt”, és szólítja. Nyúl!
NYÚL
Jelen!
| Nekem nyúl a nevem, |
| S lábam a kenyerem. |
EGETVERŐ
Megadja a „mókusjelt”, és szólítja. Mókus!
MÓKUS
Jelen!
| Mókus vagyok; itt is, ott is; |
| Ha akarom: hipp is, hopp is. |
EGETVERŐ
Megadja az „őzsutajelt”, és szólítja. Őzsuta!
ŐZSUTA, ŐZBAK
Egyszerre felelnek. Jelen! Jelen!
MEDVE
Rászól. Őzbak! Megint elvétetted! Nem hallod, hogy a jel az őzsutának szól?
ŐZSUTA
Bizony.
| Én vagyok az őz, a suta; |
| Helyettem uram a buta. |
| Bizony. |
EGETVERŐ
Megadja az „őzbakjelt”, és szólítja. Őzbak!
ŐZSUTA
A baknak. Most szólj!
ŐZBAK
Jelen! Jelen!
| Őzbak a becsületes nevem, |
| A többit hozzátette nejem. |
EGETVERŐ
No, nagyjából minden rendben van.
MEDVE
Foglald el a helyedet, Egetverő fejedelem. A szokott helyre megy, hova Egetverőnek a trónust állítanák. Ott leereszkedik a földre, de a fejét fenn tartja.
EGETVERŐ
Lovagló ülésben leül a medvére.
RÓKA
Előlép.
| Uram, a miniszter kérdi. |
| Most mit kéne megbeszélni? |
EGETVERŐ
Ritka vendéget tisztelünk körünkben. Rámutat Búbosra. Ki, bár Hujki országából való, mégis becsületesnek látszik. Úgy vélem hát, hogy feltett céljában meg fogjuk őt segíteni.
RÓKA
Búbos felé fordul. Szólj hát, mi a célod, ritka vendég?
BÚBOS
Szeretnék visszamenni Hujki kiskirályhoz, hogy az udvarában a megszurkált népet jobb sorsra vigyem.
SZAJKÓ
Átröpül fölöttük. Lórika! Lórika! Lórika!
EGETVERŐ
Szerelmes is a tisztelt vendégünk, ama rossz király jó lányába.
RÓKA
Értem.
BÚBOS
Engem két óriási katona hozott ide, zsákban. Azokat fejedelmünk ledöntvén, a Medve uram megijesztvén, valahol már szaladnak is hazafelé. Ha nem sietünk, Hujki király hadat fog gyűjteni ellenünk.
RÓKA
Mit javasolsz tehát?
BÚBOS
Először azt javasolom, hogy innét egy futár menjen a Hujki udvarába. Forduljon öreg atyámhoz azon üzenettel, hogy a nép várjon minket, mert mi meg fogjuk örvendeztetni őket!
RÓKA
S azután?
BÚBOS
Azután? Hát a futár után mi is kerekedjünk fel.
ŐZSUTA
S a jó lánnyal mi legyen?
ŐZBAK
Hát megkéri a kezét!
MÓKUS
Nagy kedvvel ajánlkozik. Én megkérem az ő számára!
RÓKA
A manóhoz fordul. Te döntesz, uram, Egetverő.
EGETVERŐ
Megadja a „nyúljelt”, és szólítja. Nyúl! Hol vagy?
NYÚL
Jelen! A manó elé ugrik.
EGETVERŐ
Tudsz-e jobban futni, mint máskor?
NYÚL
Igyekszem.
EGETVERŐ
Ne adjak mögéd egy kutyát?
NYÚL
Azt az egyet ne tedd, uram! Inkább úgy futok, mintha kettő is volna mögöttem.
EGETVERŐ
Akkor elmész a Hujki kiskirály udvarába. Ott megkeresed az öreg Búbost, és megmondod neki a következőt: a fia azt üzeni, hogy ma estére meg fog érkezni egy hős csapat élén, s meg fogja az elbúsult népet örvendeztetni. Megértetted?
NYÚL
Igenis.
EGETVERŐ
Akkor lódulj!
NYÚL
Gyorsan elszalad.
EGETVERŐ
A rókához. Róka miniszter úr, maga pedig vezesse győzelemre az ügyet!
RÓKA
Ez meg fog történni, Egetverő nagy Mánuel!
EGETVERŐ
Búboshoz. Neked pedig, Búbos Antal, barátsági szerződést ajánlok. Bármi fog történni, ez lebegjen előtted.
BÚBOS
Köszönöm. Részemről hiba nem lesz.
EGETVERŐ
Fölkel, kezet fog Búbossal. Úgy legyen!
BÚBOS
Úgy lesz.
EGETVERŐ
Fegyverek, talpra! A két fegyver magától talpra áll. Sereg, rajta!
RÓKA
Kezdi. „Rajta, menjünk…”
Mind énekli az indulót, melynek a dallamára elvonulnak; legelöl a két fegyver.
| Rajta, menjünk a széllel, |
| S vigyük szerte az éltető hírt; |
| S álljunk, ha kell, a harcban, |
| Ahogy áll itthonn a szirt! |
Függöny
Harmadik felvonás
Szín: a Hujki kiskirály udvara, mint az első felvonásban. Az idő is olyan tájban, napnyugta előtt. A színbeli változás nem sok, mégis más hangulatot kell keltenie. Vessen árnyat a Hujki uraságára, és árasszon reményt az udvari nép felé. Például a fa, mely még a tegnap virágba borulva állott, most vedletten álljon, földre hullott virágokkal. De a kicsi fák a cselédség házai táján most sokszínű virágokban díszlenek. Nagy, nyomott csend az udvaron. Az udvar mögött sötét felhők az égen. A nap kibújik-elbújik, a hegyek is hol elborulnak, hol kinyílnak.
Amint a függöny szétmegy, nagy futásban megérkezik a futár Nyúl. Körülszalad az udvaron. Elfut a cselédházak felé. Egyikből kifut, másikba befut. Aztán fel a töltésre, honnét még visszanéz, aztán eltűnik. S éppen, midőn a nyúl visszanéz, a palota felől megjelenik Bog sáfár egy kötéllel, utána Hujki kiskirály, kötélen hozza Lórikát, aki folyton toporzékol.
HUJKI
Nyughass, ádáz kölyök!
LÓRIKA
Nem nyugszom!… Engedjen!
HUJKI
Mindjárt engedlek. Ott a rácsos ajtónál.
LÓRIKA
Most engedjen!
Megérkeznek a börtön ajtaja elé.
HUJKI
Nyisd ki a rácsos ajtót, sáfár!
BOG
Kinyitja a börtön ajtaját.
HUJKI
A kapálózó kislányt beteszi a börtönbe, s hamar rácsukja az ajtót. Kösd be az ajtót, sáfár!
Miközben a sáfár beköti a kötéllel az ajtót.
Sem ételt, sem italt nem adtok neki.
LÓRIKA
Nem is kell!
HUJKI
Hadd szője az ábrándokat éhen és szomjan arról a gaz fattyúról, akit meg akart szöktetni.
LÓRIKA
Meg hát!
HUJKI
Ha megtagadod, kijöhetsz.
LÓRIKA
Azt várhatja.
HUJKI
Akkor senyvedj!… Gyerünk!… Jól bekötötted, Bog sáfár?
BOG
Jól, nagyuram.
HUJKI
Gyerünk! Elmennek.
A cselédházak körül nagy nyüzsgés van, mert a Nyúl átadta Búbos Antal üzenetét. Ide-oda járnak, kézbelieket szereznek. Eközben a távoli égen villámlik, messzi dörög. A szél kavarja a fa alatt a virágokat.
LÓRIKA
Hol szipog, hol kukucskál a rácson; majd nekidől az ajtónak, és szívfájdító szomorúsággal énekli.
| Szomorúan jön éjjelem, |
| Búval derül én reggelem. |
| Nékem a legtisztább estve |
| Fekete színnel van festve. |
HUJKI
A dal végén a palota ablakában megjelenik. Abban az ablakban, amelyből Lórika leengedte volt a lakatot. A háznak csak ez az egy ablaka van nyitva, a többit beborítják teljesen a zsaluk.
LÓRIKA
A dal után, még egyszer, szepegve mondja. Bizony… „Fekete színnel van festve”…
HUJKI
No, kislányom, hát jobb így?
LÓRIKA
Dacosan elfordul. Ilyen embernek nem is felelek.
HUJKI
Hát mért nem felelsz?
LÓRIKA
Azért nem felelek, mert hazudott nekem!
HUJKI
Én?! Ugyan mikor?
LÓRIKA
Amikor kicsalta, hogy Antika miképpen szabadult ki. Az apja felé fordul. Nem azt mondta nekem, hogy semmi bajom nem lesz, ha megmondom az igazat?! Én megmondtam, s akkor bezárt ide! Tehát hazudott!
HUJKI
Megmondtam, hogy kiengedlek.
LÓRIKA
Üti a rácsot. Hát akkor engedjen ki!
HUJKI
Ha leteszel arról a Búbos fattyúról.
LÓRIKA
Nem tagadom meg!
HUJKI
Bezzeg ő itthagyott téged…
LÓRIKA
Nem igaz! Erőszakkal vitték el! Zsákba kötözve!
HUJKI
Hát akkor várjad.
LÓRIKA
Várom is! Vidáman kezd énekelni, csak azért is, s táncol hozzá.
| Amióta szeretek, |
| Énekelek s nevetek; |
| Fütyülök is közibe, |
| Lábam ugrik kedvibe… |
HUJKI
Jó éjszakát… Visszamegy az ablakból.
LÓRIKA
Az apja után, makrancos csúfolkodással. Mú-uu-u!
Feltűnik a két pandúr, ahogy a töltésen átjönnek. Bukdácsolva, fáradtan, nagy ijedelemben törtetnek az udvar felé; rémületükben azt sem tudják, mit tegyenek.
LÓRIKA
Nézi, s ahogy felismeri őket. Ide, ide!
HAMÓT
Oda érkezik. Nagy baj van, kegyes szép kisasszony!
LÓRIKA
Tudom.
HAMÓT
Honnan?! Hát csak most jövünk!
LÓRIKA
Csodálkozva, hát a pandúroknak az semmi, hogy ő be van zárva. Honnan…
HEMÓT
Éppen megérkezett. Honnan?!
LÓRIKA
Hát nem látjátok, szökjék ki a szemetek, hogy be vagyok ide zárva?!
HEMÓT
Jaj, kegyes kisasszony… Nem az a baj!
LÓRIKA
Engedjetek ki!
HEMÓT
Jaj, erdők védszentje…
LÓRIKA
Rájuk kiált. Engedjetek ki!
PANDÚROK
Rémülten, zavarodottan forognak. Mit csináljunk?… Jaj, mit csináljunk?!
HUJKI
Az ablakban megjelenik. Mi az? Mi van ott?!
HAMÓT
Jaj, nagy uram, nagy a baj!…
HUJKI
A baj nagy, vagy az uram nagy?
HAMÓT
A baj nagy, felség; a baj nagy!…
HUJKI
Mondjátok már!
HAMÓT
Az a gaz fattyú az erdőben megszabadult, felség.
HUJKI
Mit mondasz, te gazember?!
HEMÓT
Az erdei fejedelem kiszabadította.
HUJKI
Kicsoda?!
HAMÓT
A kicsi szakállas! A fegyverek is odavesztek! Lehet, hogy reánk is ütnek. Készüljünk, felség!
HUJKI
Hüh, ezer ördög!… Ordítani kezd. Bog sáfár! Riadó!
HAMÓT
Ordít. Fegyverbe!
HEMÓT
Fegyverbe, de hol a fegyver?!
PANDÚROK
Jobbra kirohannak.
Trombitán már szól a riadó.
Rémült kiáltozás, nagy zaj. Hujki jobbról be-ki rohan, két kezében két nagy pisztoly, s ide-oda kiáltja: „Fegyverbe! Fegyverbe!” Bog is ki-be rohangál egy fegyverrel. A pandúrok is befutnak-kifutnak, a Hujki kezéből kiragadják a fegyvereket. A töltés fölött megérkezik diadallal a tömeg, az állatok és az udvari nép vegyesen, elöl a zsákzászlóval Búbos, ki a töltés fölött megáll, és kiáltja. „Most lesz, ami nem volt!” A zsákot előredobja a színre.
Balról betör a tömeg, a két pandúr rájuk ront, és bal felé visszaszorítja. Búbos a töltésen áll: „Erdei sereg, ne hagyd magad!”
Az erdei sereg kezd visszanyomulni, elöl a róka. Jobbról rámegy a rókára Bog sáfár, küzd vele, és lelövi. A róka meghal.
Az öreg Búbos is ott van már egy nagy bottal, a róka mögött, és Bogot, a lövés után, leüti a bottal. Bog holtan eldől.
Hujki jobbról egy karddal beront. Őz, ahogy meglátja Búbost, beugrik a töltésről, és a zászló rúdjával vívja Hujkit, akit jobbra kiszorít, de helyébe a pandúrok visszajönnek.
Balról most jön a medve vezetésével az erdei nép, mely jobbra szorítja a pandúrokat. Mielőtt azonban elfutnának, öreg Búbos a botjával leüti őket, kik szédülten elfekszenek. Ekkor Búbos Antal, ki Hujki után kiment volt, most Hujkit belöki jobb felől a színre.
BÚBOS
Itt vagy, nagy vitéz!
HUJKI
Kegyelem!…
Feszült csend és várakozás.
LÓRIKA
Halkan és boldogan énekli a nagy csendben.
| Boldogan jön az éjjelem, |
| Vígan derül én reggelem, |
| Nekem ez a borús estve |
| Szerelemmel vagyon festve. |
BÚBOS
A dal után. Ki zárta ide ezt a lányt?
HUJKI
Én. De a sáfár mondta!
BÚBOS
A medvéhez. Udvarnagy, engedd ki!
MEDVE
Leszakítja a kötelet a rácsról, kinyitja az ajtót, s kedves tisztelettel mutatja, hogy tessék kisétálni.
LÓRIKA
Kijön a börtönből, s szemérmesen Búbossal szemben megáll.
BÚBOS
A mókusra néz. Szólj, mókus, hiszen megígérted!
MÓKUS
Boldogan Lórika elé lép, és mondja.
| Minket, világszép kisasszony, |
| Holtig megnyernél hívednek, |
| Hogyha ez ifjú vezérünk |
| Férjül tetszenék szivednek. |
LÓRIKA
Szemérmes mosollyal. Tetszik.
BÚBOS
Udvarnagy, egyengesd mátkámat a palotába. Fektesd bársonyos helyre, és légy szolgálatára, amíg magam is jövök.
MEDVE
Kíséri-egyengeti Lórikát, és elvonulnak a palotába.
BÚBOS
Körülnéz; a két halotton: a rókán és Bog sáfáron akad meg a szeme. Int az őzeknek. Őzbak, őzsuta! Vigyétek e hős rókát a nagy fa alá, s fektessétek a virágos földre!
ŐZBAK, ŐZSUTA
Odaviszik a rókát.
BÚBOS
A mókushoz. Mókus költő, mondj néhány kegyeletes szót a hős róka felett.
MÓKUS
Odamegy, s nagy részvétben mondja.
| Kezdetben csak ravasz róka, |
| Majd okos miniszter voltál; |
| Legyél most, e szép halálban, |
| Boldogabb egy bölcs tudósnál. |
ŐZBAK, ŐZSUTA
Nyugodjék békességben!
BÚBOS
Rászól a két pandúrra. Ti is fogjátok meg a magatok boldogultját, és tegyétek a palota falának tövébe!
PANDÚROK
Oda teszik Bog sáfár tetemét.
BÚBOS
Ha akartok, szólhattok ti is fölötte.
HAMÓT
Ő sem szíveskedett velem, élő korában.
HEMÓT
Jó ember lett volna, ha nem lett volna rossz ember.
A nép nevet.
BÚBOS
Ránéz Hujkira, s közelebb lép hozzá, ki még egyazon helyben várakozik, hogy mi lesz vele. Nohát, hatalmas úr, te nagy hős. Te maradtál a végire!
HUJKI
Ne hagyj kételkednem abban, hogy kegyes léssz.
BÚBOS
Ki zárta börtönbe az én mátkámat?
HUJKI
Én, de a lányomat.
BÚBOS
Hát engem ki záratott volt a börtönbe?
HUJKI
Én, de azt is a sáfár mondta volt.
BÚBOS
S ki vitetett el engem, hogy elpusztuljak a rengeteg erdőben?
HUJKI
É-én.
BÚBOS
Hát azt ki mondta, hogy zsákban vigyenek el?
HUJKI
Én, de a pandúrok vittek.
BÚBOS
Bűnös vagy-e hát?
HUJKI
Bűnös.
BÚBOS
No, látod… S mégsem kapsz nagyobb büntetést, mint amekkorát te róttál vala rám. A pandúrokhoz. Kössétek ugyanabba a zsákba.
PANDÚROK
Buzgón zsákba kötik Hujkit.
BÚBOS
S most fogyjátok meg, és vigyétek ketten rengeteg erdő közepébe. S ott kössétek meg ahhoz a fához, amelyikhez engem akartatok kötözni. Mókushoz. Te pedig, mókusköltő, mindenütt velük mész. Vigyázol rájuk, hogy megtegyék, amit mondtam. Ha nem találnának engedelmeskedni, jelentsd nekem. Mert akkor hét ország határában is felkutatjuk őket, és göröngyös halálba küldjük.
PANDÚROK
Engedelmesek leszünk. Igenis.
BÚBOS
A mókushoz. S mondd meg az én tisztelt barátomnak, Egetverő Mánuelnek, hogy tiszteltetem őt; s hogy minden úgy van, ahogy kell.
MÓKUS
Mindent úgy teszek, ahogy mondtad.
BÚBOS
Akkor indulás!
Pandúrok elviszik a nehéz zsákot; a mókus utánuk ügyeskedik mindenütt.
BÚBOS
Nno!… Hát ez idáig megvolt. Most immár csak az én végső szavam hiányzik a győzelem tetejébe.
EMBEREK
Halljuk vitézünket, Búbost!
BÚBOS
Hát akkor hallgassatok ide, hűséges népfiak, kétlábúak és négylábúak egyaránt! Amit itt láttok s még azon is túl: az immár mind a miénk! Hát ebből jól megélünk holtig. Márpedig mi egyhamar nem halunk meg, s későbben is bajosan. S hogy ez másképpen ne is lehessen, vasárnap én is megtartom Lórikával a lakodalmat. Mind ott legyetek, mert három napig egyfolytában mulatunk!
MIND
Éljen Búbos vitéz!
ŐZSUTA
Vigyük a mátkájához, fel a palotába!
MIND
A vállukra emelik Búbos Antalt, s boldogan elindítják a palota felé.
BÚBOS
A vállak tetejéről integet a közönségnek. Minden jót! Nektek is!…
Függöny
A hivatkozás helye
A zenét Farkas Ferenc Kossuth-díjas komponálta.
Bod László, a Bábszínház egykori igazgatója úgy emlékezik, hogy 1951-ben Hont Ferenc közvetítésével került kapcsolatba Tamásival. Megállapodtak abban, hogy mesejátékot ír a Bábszínház számára. Nem sokkal később Tamási már a Búbos vitéz szinopszisát is eljuttatta a színházhoz.
Egy Hujki nevű gazdag uraság udvarában vagyunk. Az udvar közepén házi börtön áll, rácsos oldalakkal. Olyan, mint egy óriási skatulya, melyben azonban minden látszik, ami a skatulyában van. Körül nagy fák, gazdasági épületek; s a palotaház, melynek az ablakai a börtönre nyílnak.
Az uraság egész cselédsége benne nyüzsög a börtönben. Zendülést követtek el, mert az uraság sanyargatta őket és éheztette. Ezért zárta börtönbe őket Hujki. Két fegyveres pandúr kíséretében megjelenik az uraság, hogy ítéletet tartson a bezárt zendülők fölött. Trónust hoznak neki, amelyen nagy tekintéllyel helyet foglal. A pandúrok kiengedik az embereket, és az uraság elébe állítják. Mindjárt kiderül, hogy a zendülés értelmi szerzője az egyik darabont. Fiatal, bátor fiú. Búbos Antinak hívják. Hujki elenged mindenkit, csak egyedül Búbos Antikát záratja vissza. Ráteszik a nagy lakatot a rácsajtóra. Aztán elvonulnak. Éppen beesteledik, és feljön a nagy kerek hold. Búbos rázza a rácsot, de nem tud kiszabadulni. Búsul, hogy mit tehetne. Akkor a palotaház ablakában megjelenik a gazdag uraság szép kicsi lánya, Lórika. Énekel Búbos Antikának, aki énekkel válaszol a kicsi lánynak. Kéri, hogy szabadítsa ki. Lórika lejön titkon a palotából, és kinyitja a börtön ajtaját. De a pandúrok megneszelik, és rajtuk ütnek. Nagy lármát csapnak, mire éjjeli ruhában leszalad Hujki uraság. Megparancsolja a pandúroknak, hogy Búbos Antikát tegyék zsákba, vigyék el egy rengeteg erdő közepébe, s ott kössék meg egy fához, hadd pusztuljon ott. A szerelmes és toporzékoló kislányát felveszi az ölébe és visszaviszi a palotába. A pandúrok is zsákba teszik a fiút és elviszik.
Rengeteg erdő közepében vagyunk, egy kicsi tisztáson. A nap átcsillog az óriás fák lombjai között. Madarak énekelnek. Róka és őzek futnak át a tisztáson. Megérkeznek a pandúrok, és Búbos Antikát kiöntik a zsákból. A fiú majdnem aléltan hull a földre. Azért mégis odakötik egy fához, és eltávoznak. A fára két galamb száll, és az Antika feje fölött szerelmesen játszanak és burukolnak. Antika is magához tér, nézi a szerelmes galambokat, és szomorú vágyakozással énekel. Vadul erőlködik, hogy elszakítsa a kötelékét, de nem sikerül. Őzek jönnek oda, és mókusok ereszkednek le a fáról. Kéri azokat, hogy szabadítsák meg. Az őzek és a mókusok elrágják a kötelet. Összebarátkoznak. Egy nyúl is jön, aki nagyon figyel. Majd egy róka, aki okos tanácsokat ad. Megállapodnak abban, hogy itt a rengeteg erdő közepében együtt fognak élni; s meglátja Antika, hogy milyen boldogan! Mindenekelőtt a róka tanácsai szerint óvó intézkedéseket kell tenni, hogy biztonságban lehessenek. A nyúl vállalja, hogy megszervezi az őrködő szolgálatot, és körös-körül mindenütt nyúlőrséget fog állítani. Megválasztják a rókát miniszternek, aki udvartartást rendez be Búbos Antikának. Van ott szórakozás is, amikor az őzek madárénekre táncolnak. Medve lesz az udvarnagy, aki mesét is tud mondani; hörcsög a raktáros, béka az időjós. Élelmet is hordanak Antikának; tartanak neki hangversenyt, és mindent elkövetnek, hogy boldogan élhessen a fiú.
Búbos Antika azonban mindig szomorú, s egyre szomorúbb. Hiába faggatják, mert nem mondja, hogy miért oly szomorú. Egyszer azonban álmában kibeszéli bánatát. Az állatok megtudják, hogy szerelem emészti Antikát a gazdag uraság lánya után. Akkor elhatározzák, hogy közös erővel elviszik Antikát az uraság házába, hogy Lórikávai egymásé legyenek. Hadat toboroznak hát, és azzal a haddal elindítják Búbos Antikát, hogy elvigyék az uraság palotájába.
Az udvari börtönben ül Lórika. Kesergő szívvel énekel szerelmese után. A palotaház ablakában megjelenik az apja. Újból egyezkedik a rakoncátlan kicsi lánnyal. Ha megígéri, hogy nem szökik el, és lemond Búbos Antikáról, akkor kiengedi a börtönből. Lórika azt feleli, hogy soha, soha! Akkor felharsannak riadtan a kürtök, nagy veszélyt jelezve. Az udvarra rohannak a fegyveres pandúrok, s fut a gazdag uraság is oda. Feltűnik az állatok hadmenete, ahogy Búbos Antikát hozzák. Nagy csata kezdődik, melyben a róka miniszter elesik. De a többiek megfogják a pandúrokat és lefegyverzik. A két fegyvert odaadják a medvének, aki kettőbe töri mind a két puskát. A rácsajtóról leszakítják a nagy lakatot. A fiú és a lány boldogan találkoznak, egymás nyakába borulva. Lórika helyett a két pandúrt vetik a börtönbe. Aztán arról tanakodnak, hogy mit csináljanak Hujki urasággal. Törvényt ülnek fölötte, és szavazással úgy határoznak, hogy zsákba kötik az uraságot, és elviszik a rengeteg erdő közepébe. Bele is teszik egy zsákba. Akkor az állatok búcsút vesznek Búbos Antikától, és boldogságot kívánnak neki. Elviszik az uraságot a zsákban. A pandúrokkal cipeltetik, és úgy távoznak, mintha temetni vinnék. Búbos Vitéz és Lórika pedig ott maradnak a palotaházban, és boldogan élnek.
Bod László 1951. december 28-án, Mészöly Miklós dramaturg elgondolását is tartalmazó levelében, némi módosításokat kért:
„A Búbos vitéz című mesejáték átdolgozásával kapcsolatban a következőket javasoljuk:
I. felvonás: Hujki mesebeli kiskirály. Anti pásztorfiú. A két pandúr behemót óriás. Hujkinak van egy aranytűje, mellyel jobbágyait serkenti, szurkálja. Ezt a tűt Anti biztatására kútba dobják. Hujki a jobbágyokat börtönbe veti. Antit kényszeríteni akarja, hogy a tűt a kútból felhozza. Mikor az megtagadja, a sikertelen ítéletvégrehajtós után társai közé zárja. Ekkor szabadítja ki Hujki lánya.
II. felvonás: Egetverő az erdő uralkodója. Anti megakadályozza, hogy a pandúrok elrabolják azt a mesebeli harangvirágot, mellyel Egetverő az állatokat szokta összehívni. Dulakodás közben megszólal a harangvirág. Erre futnak össze az állatok, s jelenik meg maga Egetverő is. Pandúrok csúfosan menekülnek. Antit az erdő barátságába fogadja.
III. felvonás: Két pandúr visszatér Hujki udvarába, s viszik a hírt, hogy Anti kiszabadult. Hujki maga veti börtönbe lányát, ki a pásztorfiú pártját fogja. Aztán riadót fújat a veszedelmes lázadó, Anti ellen. Készülődés a támadásra. Megérkeznek az állatok Anti vezetésével. Medve töri szét Lórika börtönének ajtaját.
A darab egyéb motívumai nem változnak.
Bod László”
1952. január 8-án Bod László igazgató és Tamási megkötötte a szerződést, és március 12-én már az ősbemutatóra is sor került. (Zene: Farkas Ferenc, báb- és díszlettervező Köpeczi Bócz István.) Bod László, aki a darabot rendezte, úgy emlékszik, hogy az egyik előadásra Kodály Zoltánt is meghívták avval a titkos elképzeléssel, hogy előbb Háry-ját iktatják műsorba, majd ennek nyomán további együttműködést alakítanak ki a nagy zeneszerzővel. Egy kora délután (Bod László kifejezésével) „szörnyeteg” hangulatú előadásra toppant be Kodály, negyedórát nézte az előadást, majd „Malacok elé szórt igazgyöngy” megjegyzéssel felállt, és mérgesen elhagyta a Búbos vitéz előadását.
Farkas Ferenc a Búbos vitéz keletkezéséről és előadásairól a következőket jegyezte fel: „Bod László festőművészé, a Bábszínház egykori igazgatójáé az érdem, hogy e művet 1952 tavaszán bemutatta. Ezt megelőzően abban a szerencsében részesültem, hogy 1950 táján én is előfizethettem Tamási géppel írt, sokszorosított és kedvesen dedikált írásaira. Mint aki még Kolozsvárról, tíz esztendeje jól ismertem az írót, rám esett a választás, hogy zenét írjak a darabhoz. Az F. Rácz Kálmán szerkesztésében, a Népművészeti Intézet kiadásában még abban az évben megjelent kis kötet, mely a Búbos vitéz-t is tartalmazza, az előadás után jelent meg. Az előadások tanulságai alapján kitűnő és hasznos utasításokat is készített Bod László, a további bemutatókra gondolva. A zenék elhelyezését és szövegeit együtt beszéltük meg Tamásival. Ez a zene az első, sokszorosított kiadványban hibásan és hiányosan jelent meg, korrektúrát nem kaptam, ezért 1953-ban külön kiadta az intézet a már helyesbített zongorakivonatot. A Búbos vitéz néhány évtized elteltével feltámadt, ezúttal Pécsett, 1975-ben; ehhez az előadáshoz kibővítettem a muzsikát. Ebben a formában került színre később a Budai Várszínházban. Azután Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban mutatták be – ez alkalommal, sajnos, az én zeném nélkül.
Együttműködésünk idejéből egy-egy dedikált példányt őrzök a Zöld ág és a Kikelet című könyvekből. Szó volt egy közösen írandó operáról is, amit akkor nem tudtunk megvalósítani felgyülemlett filmzene-megbízatásaim miatt, melyeket abban az időben nem volt tanácsos visszautasítani, ezenkívül anyagilag sem engedhettem volna ezt meg magamnak.” (A „közösen írandó opera” a Báránybőr.)
Tamási mesejátékát Ortutay Gyula a Színház és Filmművészetben méltatta (1952. április, 4. szám). A napi politikának is tetszelgő ideologizálás után a neves néprajztudós örömmel köszönti a bábjátékot, mondván: „ez a kis mesejáték is jól és híven szolgálja mai harcainkat, eleven irodalom és eleven tanítás egyszerre.” Ortutay nem óhajt belebonyolódni a játék eszmei és tartalmi értelmezésébe. „Zavartalan, jól összehangolt előadás”-ként méltatja. Fontos, amit a bábok karakterével kapcsolatosan megjegyez: „Hol magyar motívumokon, hol pedig idegen, ha úgy tetszik »általános« népi motívumokon épülnek fel. Ezt aligha helyeselhetjük, bátran alkalmazzák csak a magyar díszítőművészet és viselet megfelelő motívumait, ügyelve természetesen arra, hogy egy mesejátékban ne keveredjenek a különböző etnikai csoportok jellemző viselet-darabjai. Ezen a téren még több gondosságra lenne szükség – s nemcsak a Bábszínházban, hanem színpadjainkon egyebütt is. A bábok hanggal való jellemzése sikerültnek, érzékletesnek mondható, s a mozgatás technikája mellett ez a legfőbb feladat itt.” A továbbiakban az előadást így méltatja Ortutay: „Kevés bábuval is sikerült a »tömegjelenet« hatását a királyi udvarra varázsolni, s azt is csak helyeselhetjük, hogy a királyi udvar keveréke a várnak s egy módos nagygazda portájának. A népmese is így képzeli el a királyok portáját. Talán egyedül az erdei képben kevesellettük egy kissé az ötleteket, s a rendezés nagyon is tapadt a szöveghez, nem volt eléggé bátor a fantáziája. Pedig épp Obrazcov példája taníthat arra, hogy az eszmei mondanivaló elsikkadása nélkül is mennyi lehetőséget ád a játékra, ezernyi apró, finom ötlet megvalósítására az a csöppnyi tér, ami a bábok színpada.”
A bábjáték, amelyet százöt alkalommal játszott az Állami Bábszínház, 1952-ben a Bábszínpad 4–5. számaként Kiss Károly–Lakatos István Kocsis László Egerben című játékával egy kötetben jelent meg.
A Búbos vitéz-t 1973. december 2-án a nagyváradi Bábszínház Szabó József rendezésében mutatta be (ezt a román tévé magyar adása 1976. június 9-én sugározta), 1974. június 16-án pedig a kolozsvári Bábszínház adta elő Kovács Ildikó jóvoltából.
Veszprémben a Petőfi Színház együttese (a Dimitrov Művelődési Központban) Pétervári István rendezésében – 1974. november 4-én – már eleven színházi mesejátékként mutatta be. Pécsett Kárpáthy Gyula közreműködésével, Fényes Márta invenciózus elképzelésében (a balett tagjai az erdei állatokat elevenítették meg) a Nemzeti Színház Kamaraszínházában, 1975. február 22-én került színre. 1978. január 30-án a Népszínház mutatta be, majd a társulat Csongrádi Mária rendezésében Tapolcán indította ország körüli turnéjára Tamásinak élő színpadra transzformált bábjátékát. Balázs Ádám rendezésében, Ratkó József verseivel pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház első évadának gyermekelőadásaként szerepelt élő színpadra alkalmazva (bemutató: 1981. november 8.).