Kossuth nevében*
|
| „Kossuth Lajos udvarában |
| Áll egy hársfa egymagában, |
| Tetejibe’ lobogója, |
| Levelibe’ vagyon írva: |
| Éljen a magyar szabadság, |
| Éljen a haza!” |
HANG
Künn valahol, kiáltva. Éljen!
A tárogató elhallgat, a terembe hirtelen csend száll.
JULA NÉNE
Oh, milyen szép ember!…
ETELKA
Hátrafordul az ablakbál. Látta kigyelmed, Jula néne?
JULA NÉNE
Mintha itt volna, húgocskám… Mintha maga volna itt… Tenyérrel, áhítatosan a képre mutat. Hiszen nézd meg…
ETELKA
Oda se néz a képre. Azt gondoltam, elevenen látta.
FECSKE
Még láthatja, s talán már napokat tőtve csak! Mert olyan hír futkorászik, mindenki hallgassa meg, hogy éppen az országot járja mostan. Gyűjti a katonát. De mennek is szavára, ám! Mint Kecskeméten is! Hol a múlt héten járt, csütörtökön. Egészen belémelegedve magyarázza. Tudja, mi volt ott Kecskeméten, Jula néne?!
JULA NÉNE
Kend mért mondja nekem, Fecske uram, hogy Jula néne?
FECSKE
Hát nem az?
JULA NÉNE
Nem!
FECSKE
No.
JULA NÉNE
Határozottan feláll, és szinte tüzesen. Midőn az országot ellenség támadja, akkor nem vagyok Jula néne!
Mindenki kedvesen nevet.
FECSKE
Bókkal meghajtja magát. Engedelmet kérek, tisztelt húgomasszony…
Nevetnek.
JULA NÉNE
Leül, s Fecskéhez. Mondja tovább kend: mi volt Kecskeméten?
FECSKE
No, várjon, mi is volt csak… Gondolkozik, mert megfeledte, hogy hol is hagyta abba; s szorultságában Etelkát kérdi. Hol is hagyám abba, kis húgocskám?
ETELKA
Csütörtöknél; hogy ott járt Kossuth Lajos ama napon Kecskeméten.
FECSKE
Tudom, tudom! Hát ott járt, s tudják kegyelmetek, hogy mi történt?! Úgy beszélt ott az az ország embere, mintha harangot húztak volna! Az emberek oly nagyon meglelkesültek attól az ő beszédjétől, hogy egymás után szökdöstek ki a bőrükből!
JULA NÉNE
Ajh, beh szép lehetett…
FECSKE
Már körülvették egészen. S mind jelentkeztek katonának: öreg és fiatal; még a női nemből is! Más hangon. Ha ott lett volna az ellenség, talán mindjárt vége is lehetett volna a háborúnak.
ETELKA
Hogy-hogyan, Fecske bátyámuram?
FECSKE
Úgy, szép húgocskám, hogy a nagy lelkesülésben, mindjárt ott Kecskeméten, megölték volna mind az ellenséget.
JULA NÉNE
Ejnye, beh könnyen irtaná őket! Hát akkor kendnek, Fecske uram, egy szál ellenség sem maradott volna.
FECSKE
Cirógatja Jula nénit, ki védekezik is, nevet is. Csak húgom asszony egyedül… Ezt győzze le, aki tudja!
Derülnek a játékon.
JULA NÉNE
Pucc-pucc, öreg!
FECSKE
Nem bántom, kis húgocskám… Csak a gyöngéjét keresem.
JULA NÉNE
Etelkával játszogasson, ha mer.
ETELKA
Nagyon nevetgélt a játékon. Le is törné az én legényem bátyámuram derekát.
FECSKE
Kemenes Balázst gondoljam?
ETELKA
Őt magát éppen.
FECSKE
No hát, nem olyan nagy vitéz Kemenes öcs, mert úgy hallom, honvédőnek menni sincsen kurázsi benne.
ETELKA
Benne volna.
FECSKE
Hát akkor?
Vidáman, kézen fogva, bejön egy fiatal pár: Bárány Péter, alig tizenhét éves; és Anna, alig tizenöt. Látszik, igen szegény rendből vannak.
ETELKA
Miközben az ifjú pár a csoporthoz megy, és figyelve dugják előre magukat, azalatt folytatja, szünet nélkül. Akinek már jegyes mátkája vagyon, mint őneki vagyok én, annak már a mátkájával együtt kell gondolkozni.
JULA NÉNE
Szinte meg van botránkozva, úgy áll fel. S te nem akarnád talán, hogy a legényed honvédő legyen?!
ETELKA
S ha meglövik őt, vagy nyomorék lesz, akkor kigyelmedhez menjek hozzá, néném?!
JULA NÉNE
Ha az ellenség mindenünket romlásba teszi, akkor kihez tudsz menni? A holtig való siralomhoz?!
ANNA
Jól beszél, néném asszony!
Mindenki odafigyel az ifjú párra.
ETELKA
Oh, a kis palánta! Mily bátran szól órája előtt! Bár jobb volna, Anna palánta, ha majdan akkor beszélnél ily dologban, midőn te is választottál magadnak!…
BÁRÁNY
Hát én ki vagyok?!
ETELKA
Csodálkozva néz a fiúra, majd Annára. Ezt a rigót választottad?
ANNA
A sasmadár is kicsi egyszer.
ETELKA
Fészkén ül még, ugye?
BÁRÁNY
Jelenteni jöttem magam, hogy katona leszek. Fecskéhez. Írjon fel, Fecske uram!
JULA NÉNE
Lelkesülten megöleli a fiút. Jól van, példás fiam…
ANNA
Írja fel, uram bácsi: Bárány Péter.
FECSKE
Majd az őrmester, kis húgom.
ANNA
Hát kend nincsen olyan felíró jogban?
FECSKE
Hogyan beszélsz: hát az őrmester úr kenyerét is elvegyem?
ANNA
A gombok miatt hittem.
FECSKE
A kabátja gombjait mutatja. Ezek miatt?
ANNA
Ühüm.
FECSKE
A császár rendelte.
JULA NÉNE
Majd levágja Kossuth Lajos!
FECSKE FIÚ
Tizenöt éves lehet, az öreg Fecske unokája; lelkendezve, mint aki gyorsan futott, beugrik a terembe. Megjöttek, nagyapó!… Megjöttek!
Nagy bolydulás támad a teremben; a fiú nyomán kívülről is kezdenek jövögetni.
FECSKE
Nagy izgalomban. Kik jöttek, kis unokám?… Hányan vannak?… Hányan?…
Közben igen buzgólkodik, kicsit teszi is magát, hogy minden rendben legyen; az embereket is tologatja; az első sorba állítja Etelkát, Jula nénit, Bárányt és Annát; ezekre mutatva mondja. Ez a mi címerünk! Aztán sorjában Etelkára, Jula nénire és a két ifjúra mutat, mint gyors számolás közben, mondva. Piros, fehér, zöld!
Tréfás buzgalmán nevetnek.
FECSKE FIÚ
Közben sorolja. Egy-kettő-három-négy: négy huszár jött; s egy őrmester. De főképpen egy őrmester.
FECSKE
A rendezés miatt nem tudott figyelni. Kik jöttek, fiacskám? Ami rendet csinál, mindjárt felbomlik, mihelyt továbblép; igaz, nyugtalan várakozásban is van mindenki.
FECSKE FIÚ
Mondám, hogy négy huszár, s főképpen egy őrmester.
FECSKE
Mintha megijedne ettől a szótól. Főképpen? Mért főképpen?
FECSKE FIÚ
Azért, mert egy nagy-fényes érem lóg a mellyin. S olyan fehér lova van neki… Keresi a hasonlatot.… olyan fehér, mint a madártej.
JULA NÉNE
Kossuth Lajos nem jött, kis fiam?
FECSKE FIÚ
Szinte jött Kossuth Lajos is.
Igen felfigyelnek valahányan.
JULA NÉNE
Jaj, Istenem!
FECSKE FIÚ
Bizony, szinte.
JULA NÉNE
Hogy-hogyan, kis fiacskám?
FECSKE FIÚ
Úgy, hogy ezek a katonák az ő nevében jöttek.
ETELKA
Szépek, te Fecske fiú?
FECSKE FIÚ
Hüh, ha én leány volnék, s meglátnám őket, akkor…
ETELKA
Akkor… Mit csinálnál akkor?
FECSKE FIÚ
Legalább leülnék.
Nevetnek.
FECSKE
A bírónál vannak még? Te, kis unokám, hol vannak, mit csinálnak?
FECSKE FIÚ
Már jöttek errefelé az úton. Csakhogy én elhagytam őket, mert igen szaladtam a hírrel.
FECSKE
A fejéhez kap, és nagyot ugrik. Hijj, azt a rác bocskorát s német óbesterit! A muzsikások sincsenek még itt!
FECSKE FIÚ
Azok is útban vannak.
FECSKE
Már ismét sürög-forog. Hijj, a kotyogását!… Az ablakon kinéz, a népet rendezi, az öregasszonyokat leülteti, felállítja.
Az emberek mulatnak rajta, s a nyomában ismét összefolynak, mint a víz. Mások ismét sűrűbben jönnek kívülről. Ezek között most érkezik az Etelka mátkája, Kemenes Balázs, ki fontos módon utat tör az emberek között, és előrejön a középre, de már útközben elkiáltja magát.
KEMENES
Emberek!…
ETELKA
Mintha útjába akarna állni, a legény elé furakodik, ki nem tudja folytatni a beszédet. Balázs! Mit ígértél volt?!
KEMENES
Azt, hogy nem jövök ide.
ETELKA
Hát akkor!
KEMENES
Nagy hírek vannak. Az emberekhez, hangosan. Emberek! Most jött a híre, hogy Rácz megverte a rácokat!
TÖBBEN
Éljen!
KEMENES
Fehértemplomnál.
EGY HANG
Elég messze van.
KEMENES
Ha közelebb kell, akkor itt Somogyban is nagy csata volt, Györöknél. S meggyőztük az ellenséget!
SOKAN
Éljen Kossuth Lajos!
KEMENES
De a legnagyobb győzelem Pákozd mellett volt, pénteken!
MIND
Éljen a haza!
Ebben a pillanatban megérkeznek a muzsikus cigányok; s láttukra a tömegből rögvest elkezdi egy hang: „Kossuth Lajos udvarában…”
FECSKE
Felemelt karral, mintha előénekelné a többinek. „Áll egy nagy fa egymagában…”
EGY HANG
Belekiált. Hársfa, hársfa!
FECSKE
Legyen hársfa. Int, a második sornál újra kezdi, s mind többen vele éneklik.
| „Áll egy hársfa egymagában, |
| Tetejibe’ lobogója, |
| Levelibe’ vagyon írva: |
| Éljen a magyar szabadság, |
| Éljen a haza!” |
Közben a zenészek egymás után felmentek az emeleti pódiumra, s a dal végére már kézben van mindegyiknek a hangszere. De ekkor Fecske felint a cigányoknak.
FECSKE
Onnét, hogy „Tetejiben…”
Mindenki muzsikaszó mellett énekli.
| „Tetejibe’ lobogója, |
| Levelibe’ vagyon írva: |
| Éljen a magyar szabadság, |
| Éljen a haza!” |
Éppen az ének alatt érkeznek meg a terembe: az őrmester, a négy huszár, a falu öreg bírója és a bíró deák fia. A bíró hat csákót hoz magával, kettőt a fején, négyet kézben. Előrejönnek az úton, melyet a nép éneklés közben nyit nekik. Tiszteletükre még jobban kiereszti mindenki a hangját. Midőn a terem közepére érnek, s ott megállnak, éppen akkor hangzik el félig már kiáltva, hogy: „Éljen a haza!”
ŐRMESTER
Felemelt karjával jelzi, hogy szólani akar, mire a muzsikusok „tussal” béhúzzák.
Nagy csend. Mindenki kíváncsi fegyelemmel vár.
ŐRMESTER
Magyarok! Polgárok! Bősz ellenség tört hazánkra. Pedig mi nem bántottunk senkit. Csak éppen szabadságban akartunk élni. De az nekijek nem tetszett. Mi azonban ezt a mi hazánkat, életünket, magyar javainkat megvédelmezzük az ármányos ellenség ellen. Ebből a végből vitéz katonákra van szükség. Minél többre. Azért jöttünk, hogy ezt végbevigyük, ahogy Kossuth Lajos elrendelte. Itten való örömünkre és a jelentkezők búcsúvételire most lefolytatjuk, jó szokás szerint, a verbunkós táncot. Mely örökítse meg azt is, hogy a jelen nagy időkben katonának lenni két dolgot jelent. Haza dicséretét és vitézek vidámságát!
MIND
Éljen!
JULA NÉNE
Ha kell, mind elmegyünk!
Tetszik a népnek.
ŐRMESTER
Felemeli a kezét. Figyelem, honfiak! Aki elvégezi magában, hogy honvédőnek közénk akar állani, az legyen készen. S majd midőn, illendő percben, fennhangon kérdezem, hogy ki jelentkezik, akkor bátorsággal jelentse magát.
BÍRÓ
Megértettük?
TÖBBEN
Meg, meg.
ŐRMESTER
Int a muzsikusoknak. Indul a tánc!
A muzsikusok húzni kezdik a verbunkos táncot, az őrmester pedig és véle a négy huszár lassan járni kezdik. Pengenek a sarkantyúk, csillognak és szólnak a kardok. Nagy körben a nép körülállja a táncoló katonákat; s miközben gyönyörködve nézik a táncot, s a hátsók még ágaskodnak is, egyre többen éneklik a dallamhoz a verset.
| „Huszár gyerek, huszár gyerek |
| Szereti a táncot; |
| Az oldalán kardot csörget, |
| De nem a bécsi láncot. |
| Ha csörgeti, had’ csörgesse, |
| Pengjen sarkantyúja, |
| Kossuth Lajos verbunkja |
| Csatára hívója.” |
ŐRMESTER
Az első versszak végén s a második kezdete előtt, vagyis a két versszak között, közmuzsika alatt fennhangon kérdi. Ki jelentkezik?!
KEMENES
Etelkához. Menjek?
ETELKA
Elsőnek mehetsz.
KEMENES
Előlép.
BÁRÁNY
Rögvest Kemenes mellé lép, miben Anna hátulról segítette; hátranyújtott kezével fogja a leány kezét.
ŐRMESTER
Hogy hívják e vitéz honfiakat?
KEMENES
Kemenes Balázs.
BÁRÁNY
Bárány Péter.
ŐRMESTER
Álljatok közénk!
BÍRÓ
Mind a kettőnek csákót tesz a fejére.
A muzsika a második versszakba fordul, s a két legény már táncol is a katonákkal együtt. A nép pedig, belemelegedve, egyre jobban, a muzsika és a tánc mellé fújja a nóta második versét.
| „Falu végén, falu végén |
| Szépen muzsikálnak; |
| Oda hívnak engem is |
| Magyar katonának. |
| Be is állok a verbunkba |
| Magyar katonának, |
| S el is megyek, el biz’ én |
| Jó lovas huszárnak.” |
ŐRMESTER
Mint az első versszak után. Ki jelentkezik?
JÁVOR
Öreg legény, előlép. Jávor Bálint.
TOKOS
Kovács, előlép. Tokos Kelemen.
ŐRMESTER
Álljatok közénk!
BÍRÓ
Csákót tesz a Jávor és a Tokos fejére. S már megy is tovább a tánc, árad az ének.
| „Magyar népnek, magyar népnek |
| Magyar a hazája; |
| Háromszínű lobogóját |
| A szél fújdogálja. |
| Ne félj, hazánk, szabad voltál, |
| S az is leszel újra: |
| Megvédelmez tégedet |
| Hű fiaid kardja.” |
ŐRMESTER
A tánc alatt már félrecsúszott a csákója; a nép is lelkesedésében már egészen felszabadult. No, honfiak! Ki jelentkezik még?
FECSKE
Nagy mellel előlép az öreg. Fecske Gáspár.
FECSKE FIÚ
Előlép az öreg mellé. Fecske Boldizsár.
FECSKE
Az unokám!
ŐRMESTER
Lépjenek közénk, kigyelmetek!
Az öreg és unokája belépnek a körbe; a bíró csákót tesz a fejükre.
ŐRMESTER
No, honfiak, van még valaki?
JULA NÉNE
Előlép. Özvegy Kováts Péterné, született Szabó Jula.
Örömben-derűben zajlik a nép.
EGY HANG
Asszonyt nem vesznek bé!
MÁS HANG
Miért ne vennének?
A nagy zajban, hogy Jula nénit bevegyék-e, ne vegyék-e, még a muzsikusok is megállnak, s úgy lesik, hogy mi lesz.
ŐRMESTER
Felemeli a kezét, csend lesz; komolyan kérdi. Mi akar lenni, nénémasszony?
JULA NÉNE
Honvédő!
EGY HANG
Főzni jól tud!
Nevetnek.
ŐRMESTER
Ismét felemeli a kezét, s a csendben. Főzni akar a katonáknak?
JULA NÉNE
Ha kell, azt is.
ŐRMESTER
S mit főzne nekik?
JULA NÉNE
Tüzet!
ŐRMESTER
Álljon közénk, vitéz néném asszony!
Nagy ünneplés; az őrmester int a muzsikusoknak, s hogy ismét megindul a tánc, a katonák és a jelentkezett férfiak nagy körben táncolnak; a nagy kör közepén pedig az öreg Fecske és Jula néne egymással. Mindenki énekel.
| „Szép a huszár, szép a huszár, |
| Ha felül a lovára; |
| Arany mente vállára, |
| Kard az oldalára; |
| Virágcsokor a csákóján, |
| Úgy megy a csatába. |
| Ne félj, rózsám, megtérek |
| A szabad hazába.” |
BÍRÓ DEÁK
A tánc és éneklés alatt már felment a muzsikusokhoz, a magas pódiumra. Ott állva, félig deákos és félig tábori ruhában, kezében tartja a „Kossuth Hírlapja” 1848. szeptember 18-i számát. Már éneklés közben egyre többen néznek fel reá várakozva.
BÍRÓ
A tánc végén. Tábori deák uram kíván nekünk szólani!
Nagy csend; mindenki várakozva néz fel a deákra.
BÍRÓ DEÁK
Kezében felemeli az újságot. Kossuth Lajos írá az ő újságjában, mondván nékünk, ahogy következik. Olvassa. „Fegyverre tehát, aki férfiú! Az asszonyok pedig, Veszprém és Fejérvár között, ássanak egy irtózatos sírt, melybe vagy a magyar nevet, vagy ellenségeinket eltemessük; s melyen vagy a magyar név szégyenoszlopa álland ily fölírással: ÍGY BÜNTETI ISTEN A GYÁVASÁGOT, vagy álland a szabadság örökzöld fája, melynek lombjai közül Isten szava szóland, mint szólott Mózeshez az égő tüskebokorból: A HELY, MELYEN ÁLLASZ, SZENT; Így jutalmazom a bátorságot! Szabadság, dicsőség és boldogság a magyarnak”… Énekeljétek ama szent éneket, melyet ismertek!
A zene játszani kezdi; a nép ünnepi lélekkel, a huszárok tisztelegve éneklik:
| „Tartsd meg, Isten, országunkat, |
| Mi magyar hazánkat; |
| Bontsd meg mi ellenségünket, |
| Ki üldöz bennünket.” |
Lassan a függöny összemegy. Vége.
A hivatkozás helye
A zenét Lajtha László Kossuth-díjas komponálta.
A táncokat Náfrádi László, az Állami Népi Együttes koreográfusa állította össze.
A Népművészeti Intézettel való jó együttműködés eredménye, hogy Tamási a Bor és víz megjelenésével szinte egy időben Lajtha Lászlóval közösen a toborzó jelenet megírására szerződött 1951. október 16-án. A következő esztendőben, 1952-ben a Színjátszók Könyvtára sorozatban a jelenetet ki is adták. Tamási Áron feljegyzése szerint az Állami Népi Együttes előadta. A Magyar Rádió 1956. március 15-én sugározta.