Kossuth nevében*

Toborzási jelenet
1952


Játszó személyek
FECSKE, postás és dobos a faluban
JULA NÉNE, özvegy asszony
FECSKE FIÚ, az öreg Fecske unokája
KEMENES, falusi legény
ETELKA, a Kemenes mátkája
BÁRÁNY, szegény falusi legény
ANNA, falusi kislány
ŐRMESTER, a toborzás vezetője
BÍRÓ, a falu bírája
BÍRÓ DEÁK, szószóló
TOKOS, öreg legény
JÁVOR, öreg legény
NÉGY HUSZÁR
MUZSIKUS KAR
NÉP

Történik 1848 őszén.

 

 

Színhely: bármelyik magyar falu, de mégis inkább a Dunántúlon, mint máshol. Beszéd és öltözet természetesen a választott színhely szerint módosul.

Magának a játéknak a helye szabad térre is tehető. De ez a szabad tér legyen bent a faluban, lehetőleg a faluháza előtt. Ebben az esetben a játszóhely mögött díszlet mutassa a falu házát, háromszínű magyar lobogóval a bejárat fölött, és nyitott ablakokkal, melyek néha megtelnek emberekkel. Ezenkívül a falut és a tájat is jelezniök kell a díszleteknek. Mivel az ilyen szabad tér, maga a puszta föld, táncra nem a legalkalmasabb, helyesebb talán, ha a játszóhelyet a faluházába tesszük. A faluháza nagytermébe, ahol a gyűlések és a táncok is folyni szoktak.

Legyen a faluháza földön ülő épület. Ablakain, melyek nyitva vannak, könnyen ki lehet az utca felé lépni. A házat az utca felől kerítés védi, mely az épület bejárata előtt, ajtó nélkül szabadon nyitva van. Mindez belülről, a teremből is látszik: egyrészt a nyitott ablakokon keresztül, főleg pedig a faluháza nagy ajtaján át, mely mostan tárva-nyitva van. Ezen az ajtón és az ablakokon át a falu és a táj is benéz a terembe. Egyébként, bent a teremben hosszú és kopott fapadok állnak a falak mellett. Talán az ajtó fölött, de mindenesetre jól látható főhelyen, az ország negyvennyolcas címerének nagy képe áll a falon, s a kép alatt Kossuth Lajos arcképe. A jobb falon, a belépő jobb keze felől, az első felelős magyar minisztérium tagjainak csoportos képe áll; balról pedig, egészen a falhoz épített oszlopok tetején, mint a szószólószék, olyan pódium uralkodik; annyira magasan, hogy aki rajta áll, annak a feje szinte veri a mennyezetet. Ennek a pódiumnak, három oldalán, lábmagas pereme van; csak a hátsó oldala nyitott, melyet a néző nem is lát. Ezen a nyitott oldalon falépcső vagy odatámasztott létra vezet fel a pódiumra. Nyilvánvaló, hogy ez a magaslati hely gyűlések alkalmával a szószóló helye, táncok idején pedig a cigányok onnét muzsikálnak. Most ennek a peremes pódiumnak a terem térségére néző oldaláról rúd nyúlik a terem fölé, s azon a rúdon nemzetiszínű lobogó leng. A zászló rúdja a pódium pereméhez van szegezve.

Idő: 1848, ősszel; pontosabban október elején, amikor Lamberg meggyilkolása miatt Bécs és Magyarország között nyíltan is beállott a szakadás.

 

Amikor a függöny felmegy, még kevesen vannak a teremben, úgy tízen-tizenketten. Azok között is kevesebb a férfi, mint a nő; s inkább afféle vegyes emberek ezek, akik szeretnek minden eseménynél idő előtt ott lenni. Néhány vénasszony a fal melleti padokon üldögél: egy kicsit úgy, mint a templomban. Egyik-másik virágcsokrot is tart a kezében. A fiatalok inkább csoportosan álldogálnak, láthatólag kifelé lesve a világba. Az egész hangulaton várakozás látszik: lesz itt valami a teremben.

A szereplők közül most csak a következők vannak jelen a teremben: Fecske Gáspár, úgy hatvan-hatvanöt éves ember, a falu dobosa-postása és mindenese, ki nagy semmittevéssel azon szorgoskodik, hogy rendezze-csinosítsa a termet; az egyiket félrenyomja a padon, a másikat felállítja, a harmadikat leülteti; különben valami menteszerű kabát van rajta, sas-gombokkal, mint akkoriban a postásokon. Jelen van Jula néne, úgy hatvanéves falusi asszony, ünnepire öltözve s várakozással üldögélve a padon, aztán jelen van Etelka is, egy szép és eleven falusi lány, láthatólag a jómódúak közül.

 

FECSKE

Tesz-vesz, rendez, nyüzsög.

ETELKA

Várakozva, szinte nyugtalanul ide-oda megy, miközben az öreg Fecske belébotlik. No, Fecske bácsi, el ne üssön!…

FECSKE

Most nem is érek rá, galambocskám.

JULA NÉNE

Folyton a Kossuth arcképét nézte és nézi csodáló ámulattal. Istenem, milyen szép ember…

FECSKE

Úgy véli, hogy neki szólt a megjegyzés: rögtön kihúzza magát. Mért ne volnék?! Mindig is az voltam!

JULA NÉNE

Mi volt kend?

FECSKE

Szép ember! Nem azt mondá, hogy szép ember vagyok?

JULA NÉNE

Nem kendre mondtam! No, nézzünk oda?!

FECSKE

Nem reám mondta?! Rákiált Jula nénire. Akkor álljon fel!

JULA NÉNE

Csodálkozva, kicsit ijedten feláll.

FECSKE

Hát ki a szép ember?

JULA NÉNE

A Kossuth arcképére mutat. Kossuth Lajos.

FECSKE

Nagy megbocsátással. Üljön le.

 

Amint Jula néne leül, abban a pillanatban messze valahol a faluban megszólal egy tárogató. Mindenki felfigyel a hangra, hogy vajon hol szól a tárogató, és minő dallamot mond. Etelka elöl, s jórészt a többi fiatalok is utána, az ablakokhoz szaladnak. A tárogatón az a dal szól, hogy: „Kossuth Lajos udvarában…” Etelka zümmögi a dallamot, s utána a többi is kezdi; majd az ismétlésnél már énekli is, s véle egyre többen a teremből; úgyannyira, hogy a dal közepétől kezdve már mindenki zeng a teremben.

 

    „Kossuth Lajos udvarában
    Áll egy hársfa egymagában,
    Tetejibe’ lobogója,
    Levelibe’ vagyon írva:
    Éljen a magyar szabadság,
    Éljen a haza!”

 

HANG

Künn valahol, kiáltva. Éljen!

 

A tárogató elhallgat, a terembe hirtelen csend száll.

 

JULA NÉNE

Oh, milyen szép ember!…

ETELKA

Hátrafordul az ablakbál. Látta kigyelmed, Jula néne?

JULA NÉNE

Mintha itt volna, húgocskám… Mintha maga volna itt… Tenyérrel, áhítatosan a képre mutat. Hiszen nézd meg…

ETELKA

Oda se néz a képre. Azt gondoltam, elevenen látta.

FECSKE

Még láthatja, s talán már napokat tőtve csak! Mert olyan hír futkorászik, mindenki hallgassa meg, hogy éppen az országot járja mostan. Gyűjti a katonát. De mennek is szavára, ám! Mint Kecskeméten is! Hol a múlt héten járt, csütörtökön. Egészen belémelegedve magyarázza. Tudja, mi volt ott Kecskeméten, Jula néne?!

JULA NÉNE

Kend mért mondja nekem, Fecske uram, hogy Jula néne?

FECSKE

Hát nem az?

JULA NÉNE

Nem!

FECSKE

No.

JULA NÉNE

Határozottan feláll, és szinte tüzesen. Midőn az országot ellenség támadja, akkor nem vagyok Jula néne!

 

Mindenki kedvesen nevet.

 

FECSKE

Bókkal meghajtja magát. Engedelmet kérek, tisztelt húgomasszony…

 

Nevetnek.

 

JULA NÉNE

Leül, s Fecskéhez. Mondja tovább kend: mi volt Kecskeméten?

FECSKE

No, várjon, mi is volt csak… Gondolkozik, mert megfeledte, hogy hol is hagyta abba; s szorultságában Etelkát kérdi. Hol is hagyám abba, kis húgocskám?

ETELKA

Csütörtöknél; hogy ott járt Kossuth Lajos ama napon Kecskeméten.

FECSKE

Tudom, tudom! Hát ott járt, s tudják kegyelmetek, hogy mi történt?! Úgy beszélt ott az az ország embere, mintha harangot húztak volna! Az emberek oly nagyon meglelkesültek attól az ő beszédjétől, hogy egymás után szökdöstek ki a bőrükből!

JULA NÉNE

Ajh, beh szép lehetett…

FECSKE

Már körülvették egészen. S mind jelentkeztek katonának: öreg és fiatal; még a női nemből is! Más hangon. Ha ott lett volna az ellenség, talán mindjárt vége is lehetett volna a háborúnak.

ETELKA

Hogy-hogyan, Fecske bátyámuram?

FECSKE

Úgy, szép húgocskám, hogy a nagy lelkesülésben, mindjárt ott Kecskeméten, megölték volna mind az ellenséget.

JULA NÉNE

Ejnye, beh könnyen irtaná őket! Hát akkor kendnek, Fecske uram, egy szál ellenség sem maradott volna.

FECSKE

Cirógatja Jula nénit, ki védekezik is, nevet is. Csak húgom asszony egyedül… Ezt győzze le, aki tudja!

 

Derülnek a játékon.

 

JULA NÉNE

Pucc-pucc, öreg!

FECSKE

Nem bántom, kis húgocskám… Csak a gyöngéjét keresem.

JULA NÉNE

Etelkával játszogasson, ha mer.

ETELKA

Nagyon nevetgélt a játékon. Le is törné az én legényem bátyámuram derekát.

FECSKE

Kemenes Balázst gondoljam?

ETELKA

Őt magát éppen.

FECSKE

No hát, nem olyan nagy vitéz Kemenes öcs, mert úgy hallom, honvédőnek menni sincsen kurázsi benne.

ETELKA

Benne volna.

FECSKE

Hát akkor?

 

Vidáman, kézen fogva, bejön egy fiatal pár: Bárány Péter, alig tizenhét éves; és Anna, alig tizenöt. Látszik, igen szegény rendből vannak.

 

ETELKA

Miközben az ifjú pár a csoporthoz megy, és figyelve dugják előre magukat, azalatt folytatja, szünet nélkül. Akinek már jegyes mátkája vagyon, mint őneki vagyok én, annak már a mátkájával együtt kell gondolkozni.

JULA NÉNE

Szinte meg van botránkozva, úgy áll fel. S te nem akarnád talán, hogy a legényed honvédő legyen?!

ETELKA

S ha meglövik őt, vagy nyomorék lesz, akkor kigyelmedhez menjek hozzá, néném?!

JULA NÉNE

Ha az ellenség mindenünket romlásba teszi, akkor kihez tudsz menni? A holtig való siralomhoz?!

ANNA

Jól beszél, néném asszony!

 

Mindenki odafigyel az ifjú párra.

 

ETELKA

Oh, a kis palánta! Mily bátran szól órája előtt! Bár jobb volna, Anna palánta, ha majdan akkor beszélnél ily dologban, midőn te is választottál magadnak!…

BÁRÁNY

Hát én ki vagyok?!

ETELKA

Csodálkozva néz a fiúra, majd Annára. Ezt a rigót választottad?

ANNA

A sasmadár is kicsi egyszer.

ETELKA

Fészkén ül még, ugye?

BÁRÁNY

Jelenteni jöttem magam, hogy katona leszek. Fecskéhez. Írjon fel, Fecske uram!

JULA NÉNE

Lelkesülten megöleli a fiút. Jól van, példás fiam…

ANNA

Írja fel, uram bácsi: Bárány Péter.

FECSKE

Majd az őrmester, kis húgom.

ANNA

Hát kend nincsen olyan felíró jogban?

FECSKE

Hogyan beszélsz: hát az őrmester úr kenyerét is elvegyem?

ANNA

A gombok miatt hittem.

FECSKE

A kabátja gombjait mutatja. Ezek miatt?

ANNA

Ühüm.

FECSKE

A császár rendelte.

JULA NÉNE

Majd levágja Kossuth Lajos!

FECSKE FIÚ

Tizenöt éves lehet, az öreg Fecske unokája; lelkendezve, mint aki gyorsan futott, beugrik a terembe. Megjöttek, nagyapó!… Megjöttek!

 

Nagy bolydulás támad a teremben; a fiú nyomán kívülről is kezdenek jövögetni.

 

FECSKE

Nagy izgalomban. Kik jöttek, kis unokám?… Hányan vannak?… Hányan?…

Közben igen buzgólkodik, kicsit teszi is magát, hogy minden rendben legyen; az embereket is tologatja; az első sorba állítja Etelkát, Jula nénit, Bárányt és Annát; ezekre mutatva mondja. Ez a mi címerünk! Aztán sorjában Etelkára, Jula nénire és a két ifjúra mutat, mint gyors számolás közben, mondva. Piros, fehér, zöld!

 

Tréfás buzgalmán nevetnek.

 

FECSKE FIÚ

Közben sorolja. Egy-kettő-három-négy: négy huszár jött; s egy őrmester. De főképpen egy őrmester.

FECSKE

A rendezés miatt nem tudott figyelni. Kik jöttek, fiacskám? Ami rendet csinál, mindjárt felbomlik, mihelyt továbblép; igaz, nyugtalan várakozásban is van mindenki.

FECSKE FIÚ

Mondám, hogy négy huszár, s főképpen egy őrmester.

FECSKE

Mintha megijedne ettől a szótól. Főképpen? Mért főképpen?

FECSKE FIÚ

Azért, mert egy nagy-fényes érem lóg a mellyin. S olyan fehér lova van neki… Keresi a hasonlatot.… olyan fehér, mint a madártej.

JULA NÉNE

Kossuth Lajos nem jött, kis fiam?

FECSKE FIÚ

Szinte jött Kossuth Lajos is.

 

Igen felfigyelnek valahányan.

 

JULA NÉNE

Jaj, Istenem!

FECSKE FIÚ

Bizony, szinte.

JULA NÉNE

Hogy-hogyan, kis fiacskám?

FECSKE FIÚ

Úgy, hogy ezek a katonák az ő nevében jöttek.

ETELKA

Szépek, te Fecske fiú?

FECSKE FIÚ

Hüh, ha én leány volnék, s meglátnám őket, akkor…

ETELKA

Akkor… Mit csinálnál akkor?

FECSKE FIÚ

Legalább leülnék.

 

Nevetnek.

 

FECSKE

A bírónál vannak még? Te, kis unokám, hol vannak, mit csinálnak?

FECSKE FIÚ

Már jöttek errefelé az úton. Csakhogy én elhagytam őket, mert igen szaladtam a hírrel.

FECSKE

A fejéhez kap, és nagyot ugrik. Hijj, azt a rác bocskorát s német óbesterit! A muzsikások sincsenek még itt!

FECSKE FIÚ

Azok is útban vannak.

FECSKE

Már ismét sürög-forog. Hijj, a kotyogását!… Az ablakon kinéz, a népet rendezi, az öregasszonyokat leülteti, felállítja.

 

Az emberek mulatnak rajta, s a nyomában ismét összefolynak, mint a víz. Mások ismét sűrűbben jönnek kívülről. Ezek között most érkezik az Etelka mátkája, Kemenes Balázs, ki fontos módon utat tör az emberek között, és előrejön a középre, de már útközben elkiáltja magát.

 

KEMENES

Emberek!…

ETELKA

Mintha útjába akarna állni, a legény elé furakodik, ki nem tudja folytatni a beszédet. Balázs! Mit ígértél volt?!

KEMENES

Azt, hogy nem jövök ide.

ETELKA

Hát akkor!

KEMENES

Nagy hírek vannak. Az emberekhez, hangosan. Emberek! Most jött a híre, hogy Rácz megverte a rácokat!

TÖBBEN

Éljen!

KEMENES

Fehértemplomnál.

EGY HANG

Elég messze van.

KEMENES

Ha közelebb kell, akkor itt Somogyban is nagy csata volt, Györöknél. S meggyőztük az ellenséget!

SOKAN

Éljen Kossuth Lajos!

KEMENES

De a legnagyobb győzelem Pákozd mellett volt, pénteken!

MIND

Éljen a haza!

 

Ebben a pillanatban megérkeznek a muzsikus cigányok; s láttukra a tömegből rögvest elkezdi egy hang: „Kossuth Lajos udvarában…”

 

FECSKE

Felemelt karral, mintha előénekelné a többinek. „Áll egy nagy fa egymagában…”

EGY HANG

Belekiált. Hársfa, hársfa!

FECSKE

Legyen hársfa. Int, a második sornál újra kezdi, s mind többen vele éneklik.

 

    „Áll egy hársfa egymagában,
    Tetejibe’ lobogója,
    Levelibe’ vagyon írva:
    Éljen a magyar szabadság,
    Éljen a haza!”

 

Közben a zenészek egymás után felmentek az emeleti pódiumra, s a dal végére már kézben van mindegyiknek a hangszere. De ekkor Fecske felint a cigányoknak.

 

FECSKE

Onnét, hogy „Tetejiben…”

 

Mindenki muzsikaszó mellett énekli.

 

 
„Tetejibe’ lobogója,
 
Levelibe’ vagyon írva:
 
Éljen a magyar szabadság,
 
Éljen a haza!”

 

Éppen az ének alatt érkeznek meg a terembe: az őrmester, a négy huszár, a falu öreg bírója és a bíró deák fia. A bíró hat csákót hoz magával, kettőt a fején, négyet kézben. Előrejönnek az úton, melyet a nép éneklés közben nyit nekik. Tiszteletükre még jobban kiereszti mindenki a hangját. Midőn a terem közepére érnek, s ott megállnak, éppen akkor hangzik el félig már kiáltva, hogy: „Éljen a haza!”

 

ŐRMESTER

Felemelt karjával jelzi, hogy szólani akar, mire a muzsikusok „tussal” béhúzzák.

 

Nagy csend. Mindenki kíváncsi fegyelemmel vár.

 

ŐRMESTER

Magyarok! Polgárok! Bősz ellenség tört hazánkra. Pedig mi nem bántottunk senkit. Csak éppen szabadságban akartunk élni. De az nekijek nem tetszett. Mi azonban ezt a mi hazánkat, életünket, magyar javainkat megvédelmezzük az ármányos ellenség ellen. Ebből a végből vitéz katonákra van szükség. Minél többre. Azért jöttünk, hogy ezt végbevigyük, ahogy Kossuth Lajos elrendelte. Itten való örömünkre és a jelentkezők búcsúvételire most lefolytatjuk, jó szokás szerint, a verbunkós táncot. Mely örökítse meg azt is, hogy a jelen nagy időkben katonának lenni két dolgot jelent. Haza dicséretét és vitézek vidámságát!

MIND

Éljen!

JULA NÉNE

Ha kell, mind elmegyünk!

 

Tetszik a népnek.

 

ŐRMESTER

Felemeli a kezét. Figyelem, honfiak! Aki elvégezi magában, hogy honvédőnek közénk akar állani, az legyen készen. S majd midőn, illendő percben, fennhangon kérdezem, hogy ki jelentkezik, akkor bátorsággal jelentse magát.

BÍRÓ

Megértettük?

TÖBBEN

Meg, meg.

ŐRMESTER

Int a muzsikusoknak. Indul a tánc!

 

A muzsikusok húzni kezdik a verbunkos táncot, az őrmester pedig és véle a négy huszár lassan járni kezdik. Pengenek a sarkantyúk, csillognak és szólnak a kardok. Nagy körben a nép körülállja a táncoló katonákat; s miközben gyönyörködve nézik a táncot, s a hátsók még ágaskodnak is, egyre többen éneklik a dallamhoz a verset.

 

    „Huszár gyerek, huszár gyerek
    Szereti a táncot;
    Az oldalán kardot csörget,
    De nem a bécsi láncot.
    Ha csörgeti, had’ csörgesse,
    Pengjen sarkantyúja,
    Kossuth Lajos verbunkja
    Csatára hívója.”

 

ŐRMESTER

Az első versszak végén s a második kezdete előtt, vagyis a két versszak között, közmuzsika alatt fennhangon kérdi. Ki jelentkezik?!

KEMENES

Etelkához. Menjek?

ETELKA

Elsőnek mehetsz.

KEMENES

Előlép.

BÁRÁNY

Rögvest Kemenes mellé lép, miben Anna hátulról segítette; hátranyújtott kezével fogja a leány kezét.

ŐRMESTER

Hogy hívják e vitéz honfiakat?

KEMENES

Kemenes Balázs.

BÁRÁNY

Bárány Péter.

ŐRMESTER

Álljatok közénk!

BÍRÓ

Mind a kettőnek csákót tesz a fejére.

 

A muzsika a második versszakba fordul, s a két legény már táncol is a katonákkal együtt. A nép pedig, belemelegedve, egyre jobban, a muzsika és a tánc mellé fújja a nóta második versét.

 

 
„Falu végén, falu végén
 
Szépen muzsikálnak;
 
Oda hívnak engem is
 
Magyar katonának.
 
Be is állok a verbunkba
 
Magyar katonának,
 
S el is megyek, el biz’ én
 
Jó lovas huszárnak.”

 

ŐRMESTER

Mint az első versszak után. Ki jelentkezik?

JÁVOR

Öreg legény, előlép. Jávor Bálint.

TOKOS

Kovács, előlép. Tokos Kelemen.

ŐRMESTER

Álljatok közénk!

BÍRÓ

Csákót tesz a Jávor és a Tokos fejére. S már megy is tovább a tánc, árad az ének.

 

    „Magyar népnek, magyar népnek
    Magyar a hazája;
    Háromszínű lobogóját
    A szél fújdogálja.
    Ne félj, hazánk, szabad voltál,
    S az is leszel újra:
    Megvédelmez tégedet
    Hű fiaid kardja.”

 

ŐRMESTER

A tánc alatt már félrecsúszott a csákója; a nép is lelkesedésében már egészen felszabadult. No, honfiak! Ki jelentkezik még?

FECSKE

Nagy mellel előlép az öreg. Fecske Gáspár.

FECSKE FIÚ

Előlép az öreg mellé. Fecske Boldizsár.

FECSKE

Az unokám!

ŐRMESTER

Lépjenek közénk, kigyelmetek!

 

Az öreg és unokája belépnek a körbe; a bíró csákót tesz a fejükre.

 

ŐRMESTER

No, honfiak, van még valaki?

JULA NÉNE

Előlép. Özvegy Kováts Péterné, született Szabó Jula.

 

Örömben-derűben zajlik a nép.

 

EGY HANG

Asszonyt nem vesznek bé!

MÁS HANG

Miért ne vennének?

 

A nagy zajban, hogy Jula nénit bevegyék-e, ne vegyék-e, még a muzsikusok is megállnak, s úgy lesik, hogy mi lesz.

 

ŐRMESTER

Felemeli a kezét, csend lesz; komolyan kérdi. Mi akar lenni, nénémasszony?

JULA NÉNE

Honvédő!

EGY HANG

Főzni jól tud!

 

Nevetnek.

 

ŐRMESTER

Ismét felemeli a kezét, s a csendben. Főzni akar a katonáknak?

JULA NÉNE

Ha kell, azt is.

ŐRMESTER

S mit főzne nekik?

JULA NÉNE

Tüzet!

ŐRMESTER

Álljon közénk, vitéz néném asszony!

 

Nagy ünneplés; az őrmester int a muzsikusoknak, s hogy ismét megindul a tánc, a katonák és a jelentkezett férfiak nagy körben táncolnak; a nagy kör közepén pedig az öreg Fecske és Jula néne egymással. Mindenki énekel.

 

 
„Szép a huszár, szép a huszár,
 
Ha felül a lovára;
 
Arany mente vállára,
 
Kard az oldalára;
 
Virágcsokor a csákóján,
 
Úgy megy a csatába.
 
Ne félj, rózsám, megtérek
 
A szabad hazába.”

 

BÍRÓ DEÁK

A tánc és éneklés alatt már felment a muzsikusokhoz, a magas pódiumra. Ott állva, félig deákos és félig tábori ruhában, kezében tartja a „Kossuth Hírlapja” 1848. szeptember 18-i számát. Már éneklés közben egyre többen néznek fel reá várakozva.

BÍRÓ

A tánc végén. Tábori deák uram kíván nekünk szólani!

 

Nagy csend; mindenki várakozva néz fel a deákra.

 

BÍRÓ DEÁK

Kezében felemeli az újságot. Kossuth Lajos írá az ő újságjában, mondván nékünk, ahogy következik. Olvassa. „Fegyverre tehát, aki férfiú! Az asszonyok pedig, Veszprém és Fejérvár között, ássanak egy irtózatos sírt, melybe vagy a magyar nevet, vagy ellenségeinket eltemessük; s melyen vagy a magyar név szégyenoszlopa álland ily fölírással: ÍGY BÜNTETI ISTEN A GYÁVASÁGOT, vagy álland a szabadság örökzöld fája, melynek lombjai közül Isten szava szóland, mint szólott Mózeshez az égő tüskebokorból: A HELY, MELYEN ÁLLASZ, SZENT; Így jutalmazom a bátorságot! Szabadság, dicsőség és boldogság a magyarnak”… Énekeljétek ama szent éneket, melyet ismertek!

 

A zene játszani kezdi; a nép ünnepi lélekkel, a huszárok tisztelegve éneklik:

 

 
„Tartsd meg, Isten, országunkat,
 
Mi magyar hazánkat;
 
Bontsd meg mi ellenségünket,
 
Ki üldöz bennünket.”

 

Lassan a függöny összemegy. Vége.

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

A zenét Lajtha László Kossuth-díjas komponálta.

A táncokat Náfrádi László, az Állami Népi Együttes koreográfusa állította össze.

 

A Népművészeti Intézettel való jó együttműködés eredménye, hogy Tamási a Bor és víz megjelenésével szinte egy időben Lajtha Lászlóval közösen a toborzó jelenet megírására szerződött 1951. október 16-án. A következő esztendőben, 1952-ben a Színjátszók Könyvtára sorozatban a jelenetet ki is adták. Tamási Áron feljegyzése szerint az Állami Népi Együttes előadta. A Magyar Rádió 1956. március 15-én sugározta.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]