Szín: udvar, régi és szegény falusi ház előtt. Diófa alatt dézsából ácsolt asztal áll. Az asztal mellett deszkából, kétfelől ülés. A ház bejárata és a kapu látszik. Estefelé jár az idő.
MIHÁLY
Öreg paraszt, 65 éves lehet. Az asztal mellett állva munkaszerszámokat javít és tisztogat. A szerszámok az asztalon feküsznek. Ide-oda tottyanva, éppen reszelőt keres egy ásóhoz. Ejnye, az asszony fáját!… Hova tette azt a reszelőt?! Kiált. Erzse!… Igaz, no, ha nincs itthon, nem felelhet. Hát hiába, öreg ember könnyen felejt – Megtalálja a reszelőt. – s nehezen lát… Reszelni kezdi az ásót, háttal a kapunak.
GYALOGOS
Új hadnagyi ruhában, boldogan tűnik fel a kapuban. Ahogy meglátja hátban a nagyapját, csendesebbre fogja a lépteit. Látszik rajta, hogy meg akarja lepni az öreget. Egyik kezében kis koffer van, a másikban piros szalagos virágcsokor. Óvatosan teszi be a kaput, majd lassan megy az asztal felé. Aztán az öreg háta mögött, ki nem is vett észre semmit, megáll: a bokáját összeüti, és játékból feszesen áll.
MIHÁLY
A boka csattanására odarezzen, de nem ismeri meg az unokáját, csak egy fiatal katonát lát. Jó napot kívánok!…
GYALOGOS
Boldogan elneveti magát. Szabadság!
MIHÁLY
A hangról most megismerte, de a jó ruha s a fiú férfiassága miatt még egy kis kétely mindig van benne. Hinnye, hát ez!… Hát ez Jánoska!
GYALOGOS
A koffert rögtön a földre engedi, s úgy, a virágcsokorral a kezében, megöleli a nagyapját. Hát ez az… A maga unokája… Gyalogos János.
MIHÁLY
Nohát, az úton elmehettél volna mellettem… Úgy megnőttél! S egészen ember lettél.
GYALOGOS
Három év! Sok idő az, nagyapó!… S máskülönben is, azért mentem el, hogy csakugyan ember legyen belőlem. Maguk akkor haragudtak is rám egy-egy kicsit, mind a ketten. Igaz?
MIHÁLY
Igaz. Itthagytál a bajban minket. Öreg nagyszüleidet. Úgy gondoltuk, egy kicsit háládatlan vagy.
GYALOGOS
Most is úgy gondolják?
MIHÁLY
Hát aztán… most is azok vagyunk, akik voltunk. Csak öregebbek.
GYALOGOS
No, nem baj. Most majd megbékélünk. Maguk sem lesznek azok, akik voltak, három évvel ezelőtt. Mint ahogy én sem vagyok az, mert nőttem, tanultam; s amint látja, eredménnyel.
MIHÁLY
Milyen rangod van?
MIHÁLY
Ez nagy szó volt, egyszerre sokat enyhült, kicsit zavarban is van. Hát akkor ülj le! A deszkaülésen helyet csinál neki. Tessék! A táskának is jó helyet keres; a virágcsokrot is el akarja vinni. Tán bevinném, ezeket a virágokat, be a házba.
GYALOGOS
A virágokat nem engedi, hanem a szerszámokra teszi, s leül. Jó lesz itt ezeknek a virágoknak. Kedves ismerősök ők: a virágok s a szerszám; találkoznak a földön is gyakran.
MIHÁLY
Szinte nem is hallotta ezt; más van a fejében. Hát ez nagy dolog…
GYALOGOS
Átlát az öregen, nevetve. A virágok találkozása?
GYALOGOS
No, nem haragszik rám olyan nagyon?
MIHÁLY
Nem is haragudtam én, jóformán. De ha úgy is lett volna: most egy hadnagyra haragudjam? Nem vagyok én olyan vitéz ember!
Nevetnek.
GYALOGOS
A jó eredmény könnyen békít. Nevet. Vagy tán a virágok békítették meg?
MIHÁLY
Nevet. Inkább az eredmény… De hát a virág sem dühösített engemet soha. Mi célból hoztad jelenleg?
MIHÁLY
Nono, menyasszonyt is hoztál?
GYALOGOS
Az itt van. Tudja nagyapó. Jolán!
Kicsit meghűl a csend.
MIHÁLY
Babrál a szerszámok közt, mintha mondaná is, nem is az ellenvetést: aztán enyhítve kimondja mégis. Nem lenne helyes.
GYALOGOS
Váratlanul érte a szó. Mi nem lenne helyes? Feláll.
MIHÁLY
Amit Jolánnal akarsz. Hallottuk, hogy küldözgettél neki leveleket. De abban voltunk, nagyanyáddal együtt, hogy az csak olyan bohó dolog. De azt nem tudtuk, hogy te hadnagy lettél!
GYALOGOS
Ő sem tudja, Jolán. A jövetelemről sem írtam: sem maguknak, sem neki. Meglepetést akartam.
MIHÁLY
Kap a szón. Hát akkor annál inkább! Minket megleptél, kibékültünk, örültünk; s aztán elmentél. Olyan rangod van, hogy bohóságot már nem csinálhatsz! Mit gondolsz! Egy hadnagy már valaki, s Jolán nem egy hadnagyhoz való!
MIHÁLY
Keresi a szót. Dísztelen falusi lány, s szegény! Nem arra való, hogy te, hadnagyi rangban, elvegyed!
GYALOGOS
Küzdött az indulataival, de legyőzte; s most szelíd mosolygással szól. Üljön csak le, nagyapó.
MIHÁLY
Elgondolkozva-gyanakodva továbbteszi a virágokat az asztalon, s leül.
GYALOGOS
Szó közben egyre közelebb hajol az öreghez. Hát hallgasson ide! Amikor nagyapám fiatalabb volt, hallott bizonyosan olyan emberekről, akik valamilyen módon ki tudtak emelkedni a falusi szegénységből. Talán ismert is ilyeneket.
MIHÁLY
Hogyne hallottam volna; s ismertem is egyet-kettőt.
GYALOGOS
Már leül az öreg mellé, s fokozatosan gyűri maga alá a szóval. Akkor azt is tudja, hogy azok az emberek, rendszerint, a maguk szerencsecsónakján elhajókáztak az úgynevezett „úri világba”. Otthagyták a falut s azokat, akik szegénységben maradtak. Helyes volt ez?
MIHÁLY
Én nem mondtam, hogy az efféle, bármikor is, helyes volna.
GYALOGOS
No, látja! Pedig ők ezt tették. Cserbenhagyták a maguk népét, a küszködőket. Ahelyett, hogy velük tartottak volna tovább is; ahelyett, hogy tanították volna őket; s ahelyett, hogy harcoltak volna azoknak érdekében is!
MIHÁLY
Pedig úgy kellett volna.
GYALOGOS
No, látja! S maga mégis azt tanácsolja most nekem, hogy a magam kis csónakján, a hadnagyi csónakon, hajókázzam el ebből a világból. Vagyis hagyjam itt a szegény nagyszüleimet s magát a falu népét, amelyikből mégiscsak származom.
MIHÁLY
Én ezt nem mondtam!
GYALOGOS
Szóval a nagyszüleimet ne hagyjam el, se a falu szegény népét; hanem csak válasszak ki ebből a népből egyet, s csak ezt az egyet hagyjam cserben! Azt az egyet, akit még külön is szeretek!?
MIHÁLY
Megszorítva fészkelődik. Csakhogy ez nagyon ki van kerekítve!
GYALOGOS
Szünetet nem hagyva, minden mondatával zsugorítja az öreget. Tisztességes dolog volna ez?… Ugye, hogy nem!… Hát tisztességtelen ember legyen a maga unokája? Ugye, hogy ne!… Hanem szótartó legyen inkább? Ugye, hogy az!… Eljegyezzem tehát Jolánt?
MIHÁLY
Ide-oda néz, mintha segítséget keresne.
GYALOGOS
No, tessék felelni!
MIHÁLY
Abban a pillanatban meglátja a feleségét, Erzse nénit, aki éppen jön be a kapun. Gyere, Erzse, gyere! Ha unokát akarsz látni!
ERZSE
Jaj, Istenem! Örömében szalad is.
Az unoka és nagyanya összeölelkeznek; s majd együtt ülnek le a padra.
MIHÁLY
Nézd meg, Erzse: az unokád hadnagy lett!
ERZSE
Ijedten. Elesel, fiam!
GYALOGOS
Mért esném el, nagyanyám?
ERZSE
Azt mondják, háború lesz.
GYALOGOS
Dehogy lesz háború! A béke miatt lettem én katona, s nem a háborúért!
ERZSE
Igen-igen, de hátha mégis lesz!?
MIHÁLY
Leinti a feleségét. Ne beszélj annyit: egy hadnagy jobban tudja!
ERZSE
Úgy legyen, úgy… Meglátja a virágot. Virágot is hoztál?
MIHÁLY
Belevág, nehogy a vita újra kezdődjék a nagyanyával is. Hozott, hozott. Jó gyermek volt ez mindig. Szerette a szépet, s húzott a szegényekhez. Most is jó fiú, pedig hadnagy.
TÓDOR
Már bejött a kapun. Adjon Isten! A katona felé, kit csak hátból lát. Szabadság!
GYALOGOS
Arra fordul, mindjárt feláll. Szabadság, Tódor bátyám!
TÓDOR
Ni te! Hát ez Jánoska! Szervusz, kis öcsém. Hüh, mekkora rangod van! Nohát, még sincs gondatlan világ egy olyan országban, ahol hadnagy lehet egy szegény falusi fiúból; s méghozzá huzamos iskolák nélkül!
GYALOGOS
Hát maga, Tódor bátyám… Mennyi földje van?
GYALOGOS
Hát az hogy lehet?!
TÓDOR
Zavart a háború. Későn kerültem haza. Negyvennyolcban csak.
ERZSE
Részvevően. Napszámba jár, hova mikor szükség.
GYALOGOS
Az úgy nem egészen jó.
TÓDOR
Nem jó, ne. De segítenek rajta. Valahogy, mindenképpen… Most jut eszébe, hogy mért jött. Mihály bátyám, adjon egy ásót holnapra, az enyim eltörött.
GYALOGOS
Akarna-e traktort vezetni, Tódor bátyám?
TÓDOR
Hát hogyne akarnék! Az volna igazán nekem való.
GYALOGOS
No, akkor jöjjön velem, holnap reggel. Elviszem Pestre, s ott kitanulja a gépet.
TÓDOR
No, az jó lenne. S el is megyek!… Átveszi az ásót. Hát akkor most ezt vigyem, ne vigyem?… Hát arra az esetre, ha a feleségem nem akarná Pestet. Indul az ásóval kifelé. De több esze lesz, remélem. Visszafordul. Vagy akkor viszem őt is.
KASZÁS
A kapuban találkozik Tódorral. Reggel hatkor, Tódor! Ott légy az ásóval! Az asztal felé jön. Nini, egy katona! S ha jól látom, éppen Jánoska. Hát lehet ez?
GYALOGOS
Nem lehet, nem valóság; sőt nem is Jánoska, hanem János!
ERZSE
Hadnagy biza; s nem is lesz háború!
KASZÁS
Nekem nagyobb rangom volt.
ERZSE
Nagyobb?! S micsoda?
Mind nevetnek.
JOLÁN
Izgalommal, bátortalanul jön be a kapun; tisztára, csinosan van öltözve, zsebkendő a kezében.
GYALOGOS
Majdnem felugrik, úgy megy a lány elé. Jolánka! Karon fogja a lányt, aki majdnem elsírja magát. Valami baj van, Jolánkám? Odavezeti az asztal mellé. No, mi baj van? Mondjad!
MIHÁLY
Azt súgja Erzsének: „El akarja jegyezni.”
ERZSE
Nyersen, majdnem rákiált a lányra. Szólj már, Jolán! Mért jöttél?
JOLÁN
Védelmet kérve néz Gyalogosra, amit egy mosolyban meg is kap: erre bizakodva, egyre bátrabban, majd a jogát is érezve mondja. Híre ment, hogy hazajöttél… Nagyon megörültem, amikor hallottam… De aztán mindenki búsítani kezdett… Mert azt mondogatják, hogy te már nem veszel el engem, mivel nagy rangod van, hadnagyi rangod!… Ezt mondják. De én tőled is meg akartam kérdezni, hogy mi az igaz. Ezért jöttem!
GYALOGOS
Határozott, kemény szóval. S kik azok, akik azt mondogatják?!
ERZSE
Megrezzen a fenyegető hangra, feláll, s befelé indul a házba; s majd menet közben, a fiú következő hangjára, még beljebb húzza a fejét.
GYALOGOS
Még keményebben. Név szerint! Kik azok az asszonyok?
MIHÁLY
Meg akarja enyhíteni a fenyegető helyzetet. Összevissza beszélnek.
GYALOGOS
Nagyon keményen. Majd én kiegyenesítem őket!
MIHÁLY
Jolánhoz, hogy a helyzetet tovább enyhítse. Itt a csokor is, nem látod?!
GYALOGOS
Felveszi a csokrot. Igen, itt a virágcsokor. Ma este meglesz az eljegyzés… Jó lesz?
JOLÁN
Boldogan. Jó!… Elveszi a csokrot, és a keblére öleli.
GYALOGOS
Mindenkihez szól. Hát akkor ez rendben van… Hanem azt szeretném, hogy a falu is boldoguljon, mint én. Ezért csinálunk még egy másik eljegyzést is: vagyis eljegyezzük a falut az élettel! Ma este tehát megalakítjuk a földmíves-szövetkezetet.
GYALOGOS
Nem mi ketten, hanem a dolgozó gazdák. Itt van nagyapám, ő lesz az első. S Kaszás gazda a második. Igaz?
MIHÁLY
Nem mondom, úgy harmadik. Aki fiatalabb s eszesebb is, az menjen elöl.
GYALOGOS
Hát akkor kettőt még találunk!
KASZÁS
Nagyon kell keresni.
JOLÁN
Ha nagyon, akkor is. Amit János mond, az csak jó lehet mindenkinek. S én hallottam is már ilyenfélét emlegetni a szegényebb gazdák között. Majd meglátják, hogy hányan lesznek itt este! A virágokat odaadja Gyalogosnak. Te csak vigyázz a virágokra. Indul a kapu felé, majd visszafordul. S a János emlékére „Gyalogos Csillag” lesz a neve! Elmegy.
ERZSE
Már kilépett volt a házból, s jöttében hallja, amit Jolán mondott; erre megütközve szól. Gyalogos Csillag?… Hát ha már gyermekük is lesz, ne adjanak neki ilyen cifra nevet!
GYALOGOS
Nem a gyermeknek lesz a neve a Gyalogos Csillag, nagyanyám!
MIHÁLY
A földmíves-szövetkezetnek.
Függöny
A
hivatkozás helye
Jegyzet
Feltételezhető, hogy 1951-ben keletkezett: a Bor és víz-zel azonos témakörben mozog. A földmíves-szövetkezet történeti képződmény: a termelőszövetkezetnél lazább, kezdetleges fokú társulási forma, amely az egyénileg megtermelt javak közös értékesítését, illetve annak védelmét célozza.