Hullámzó vőlegény*
|
| Én az óhajtásnak, ím, eleget tettem: |
| Öreg hajadonnak ifjú párt szereztem! |
| De aki így akar boldog s okos lenni: |
| Annak a fejemen szalmát hoztam enni. |
Függöny
Színhely: szoba a Bagi házában, ki Bodrogival szomszédos községben lakik. Legalább ötvenéves, fából épített jómódú házban van ez a szoba. Barnára edződött gerendázata van, de a padlója a gondos és a gyakori mosás folytán világosabb. Az ajtók, az ablakfák, a székek és a karos pad színe szürkésbe hajló kék szín, amely nem egyenletesen már halványra kopott.
A szemben lévő hátsó falon két függönyös ablak van. A két ablak között, pontosan a fal közepén, ott áll egy karos pad, melynek nagy hasa és olyan széles fedele van, hogy rajta kényelmesen elfér egy fekvő ember. A karos padtól balra, majdnem a fal végén, ajtó nyílik, melyen a kívülről való bejárás történik. A padtól jobbra, a hátsó és a jobb fal sarkát keresztbe állított almáriom foglalja el. Halványkék színű festésén látszik, hogy a többi bútoroknál későbbi szerzemény. Az almáriom tetején egy sor birsalma áll, s a birsalmasor mögött régi korsóban hatalmas nárciszok, mint jól sikerült művirág.
A bal oldali fal mellett, kissé túl a középen, négylábú nagy zománcozott kályha áll, melynek két sütője is van. A kályha csöve, úgy egy méter magasságban, átmegy a falon a másik szobába. Innét a kályhán, majdnem egészen a fal elején, ajtó nyílik, mely átvezet a szomszéd szobába.
A szoba közepén régi, négyszögletű és nagyocska asztal áll, mely most le van terítve varrottas abrosszal. Az asztalon egy literes metszett üvegben aranyló bor s mellette poharak. Az asztal mellett négy régi szék, támlás és faragott székek. Az asztal fölött díszes és láncos lámpa.
Négy kicsi szék is van a szobában, melyek a nagy székek fiai. Ezekből kettő a kályha oldalán áll, kettő pedig a karos pad két végénél.
Olcsó levonatban, de mutatós rámában egy Szűz Mária-kép függ a karos pad fölött, fent a két ablak között.
Idő: szilveszter este. Hideg tél van és nagy hó.
Amikor a függöny felmegy, a lámpa ég a szobában, és a csend nyomasztó. A színen lévők helyzete is a hosszú és a hiábavaló várakozást mutatja. Nevezetesen Zelma a karos padon alszik, egy tarka párnán, arccal kifelé fordulva. Piroska a Zelma lábánál a padon üldögél, és mellére ejtegetett fejjel szundikál. A cigány pedig a kályha mellett bóbiskol a kicsi széken, kezében a klánétával.
PETKE
Ül az asztal mellett, tenyerébe támasztott fejjel, s mozdulatlanul bámul belé a csendbe, ki tudja, mióta. Kicsi idő múlva fölmerül magából, s akkor egyenként és sorjában megnézi az alvókat. Utána bort tölt a poharába, és iszik. Majd ismét tüzetesen megnézi az alvókat. S akkor, hirtelen elhatározással, lassan feláll, és óvatosan kihúzza az alvó cigány kezéből a klánétát. Aztán megtörli a klánéta száját és a magáét, a szájába illeszti a klánétát, a két arca felfújódik, s a szerszám egyszerre nagyot visít. Gyorsan már vissza is adja a felriadt cigánynak a szerszámot, s úgy viselkedik, mintha semmit sem tett volna.
A visításra úgy ugranak fel az alvók, mint a veszedelem. Piroskát hátulról térdre is lendíti Zelma, ahogy felugrik. Bagi is beüti magát a másik szobából.
ZELMA
A szeme összevissza ugrál. Megjött?… Megjött?!…
PIROSKA
Hol van?… Hol van?!
ZELMA
Megérkezett?
PETKE
Kicsoda?
ZELMA
Hát ki? Bodrogi!
PETKE
Ide még nem.
ZELMA
Hát akkor ki rikoltott akkorát?!
CIGÁNY
Ez a klánéta, kérem szépen, asszonság.
ZELMA
Bosszús indulattal. Az a klánéta?… Te nyavalyás!
CIGÁNY
Én bizonisten nem fújtam… No hát!
ZELMA
Hát akkor miképpen visított akkorát?!
BAGI
Bizonyosan valaki a farkára lépett.
ZELMA
A cigányhoz. Te nyavalyás! Takarodj ki ebből a házból! S fuvints másoknak olyan hegyeset! Akik a sírban feküsznek, azoknak!… Egy-kettő! Kifelé!
PIROSKA
Vidd az irhádot!
PETKE
Én fújtam azt a hegyeset. No!
PIROSKA
Petkéhez. Akkor te is elmehetsz. Úgy sincs ott szerencse, ahol egyszer jelen vagy.
PETKE
Feláll, s a cigányhoz. Gyere velem! Csinálunk mi Bodrogi nélkül is olyan szilvesztert, ketten a kocsmában, hogy még a csillagok is keresztbe állnak… Gyere! Petke és a cigány kimennek.
ZELMA
Bagihoz. S hát maga, vénember? Hol volt idáig?
BAGI
Üldögéltem benn a másik szobában, Terézzel együtt. Ő sírt, s én nem.
ZELMA
Teréz ne sírjon! Nem Bodrogiból áll a világ… S maga ne üldögéljen, hanem csináljon valamit!
BAGI
Mit csináljak?
ZELMA
Nézze meg az óráját.
BAGI
Órát vesz ki a zsebéből, s megnézi. Kilenc.
ZELMA
Piroskához. Hányra mondták volt Bodrogiék, hogy idejőnek?
PIROSKA
Ötre, délután.
ZELMA
Eleget vártunk… Öttől kilencig… Nem messiás Bodrogi!… Többet nem várunk… Fekszünk le! Vénember, zárja bé az ajtót!
BAGI
Én ötkor is bézártam volna szívesen.
PIROSKA
Várjunk még egy kicsit, mert lehetetlen, hogy ne jöjjenek. Ha egyszer olyan biztosra mondták, valahányan. Bodrogi is, Kósa úr is. Egyik sem hazudós. Kósa úr különösen.
ZELMA
Látod, hogy hazudtak!
PIROSKA
Valami történhetett.
ZELMA
Mi történhetett? Meghótak? Egyszerre mind?! Csak az lehet! Mert ha élnének s igazmondók volnának, akkor a szavuknak álltak volna, ha fene fenét eszik is! S itt lettek volna délután öt órakor… Ahogy mondták… De ötkor nem jöttek el… Sem hatkor… Sem kilenckor… Isten nyugtassa őket, s menjenek a pokolba!… Bagihoz. Vénember, zárja bé az ajtót!
PIROSKA
De hátha mégis eljőnek, Zelma néni!
ZELMA
Künn elég tágas, akkor is. A kezit töröm le, aki béereszti a házba!
BAGI
Ne ítélj, amíg nem tudod az okát. Leül az asztal mellé, a Petke helyére, s iszik egy pohár bort.
ZELMA
Minek az okát?
BAGI
A késedelemnek.
ZELMA
Maga azt késedelemnek nevezi, amikor a kérő nem jön el a leányos házhoz?… Jaj, hogy megvert engem az Isten!
BAGI
Még nem a vejed. Csak azután verhet meg véle.
ZELMA
Nem Bodrogival vert meg!
BAGI
Hát?
ZELMA
Magával!
BAGI
Az már más.
ZELMA
Rámutat Bagira, s Piroskának magyarázza. Nézd meg! Ilyen férjfiút adott nekem a balvégzet! Egy ilyen dibdáb embert, aki bort élvez most is, amikor az a sárba vájó, tekergő Bodrogi megcsúfolta a házunkat!
BAGI
Hát mit csináljak egyebet?
ZELMA
Ne kérdezze tőlem, hanem ragadjon fejszét, s ott vágja össze azt a tekergőt, ahol megkapja!
BAGI
Könnyű volna összevágni. De akkor engem felakasztanak, s te özvegyen maradsz!
ZELMA
No hát! Legalább meghal becsületben, s tőlem is megszabadul!
BAGI
Mégsem vágom össze.
PIROSKA
Fülel. Ha! Mintha jőne valaki!
ZELMA
Szoborrá merevedve, a nagy csendben pillanatokig fülel. Én nem hallom senki jövésit.
BAGI
Az eszed jövésit sem?
PIROSKA
Elkacagja magát.
ZELMA
Megütközve Piroskán, most már Baginak magyarázza. Nézzen ide! Ez még kacag is! Még ő kacag… Nem elég, hogy ilyen vőlegényt szerzett nekünk, hanem még a csúfság is fogja, amikor őmiatta szégyenbe kerültünk!
PIROSKA
No, halljunk oda!
ZELMA
Hát nem te kerítettél össze minket Bodrogival?
PIROSKA
Hát ki istenkedett, hogy csináljak valamit?
BAGI
Ne veszekedjetek!
ZELMA
Ha ilyen vőlegényt szerzett, ne kacagjon rajtam! Hanem kacagjon magán!
PIROSKA
Nem apostoli királyné maga sem, hogy a színe előtt ne lehessen egy kicsit nevetni… Mit csináljak?… Boruljak gyászba, hogy megkésett Bodrogi?!
ZELMA
Megnézhetted volna, hogy micsoda ember!
PIROSKA
Nem bújhattam belé, mint az ördög!
BAGI
Jót akart, no…
PIROSKA
Elérzékenyedve. Lejártam a lábamot, hízelegtem Kósa úrnak… Még settenkedtem is, mint a macska, csakhogy meg tudjuk valahogy Bodrogit fogni… S most ez a köszönet!
GUMICS
Kopogtat az ajtón, s dideregve belép.
PIROSKA
Jelentősen, a haragot felejtve, Zelmára néz.
ZELMA
Nagy szívességgel. Isten hozta, lelkem, Bodrogi úr!
Bagi feláll, Teréz boldog sietséggel belép a másik szobából.
GUMICS
Közben előrejött, s a nyakig behúzott sapkáját valahogy leveszi. Gumics vagyok.
Bagi leül, Teréz sírva visszamegy a másik szobába.
PIROSKA
Gumicsra mutat. A Bodrogi úr barátja.
GUMICS
Nagyon megfáztam.
PIROSKA
Bodrogi hol van, Gumics úr?
GUMICS
Az állát a kezével le s fel mozgatja, hogy a beszédhez nyitogatni tudja a száját. Az állkapcsom is úgy megdermedt, hogy alig tudok beszélni.
PIROSKA
Dörzsölni kezdi Gumicsnak az arcát és a nyakát, s veregeti a hátát. Mindjárt jobb lesz… Mindjárt…
GUMICS
Köszönöm.
PIROSKA
Hol ütött így magába az istenhidege?
GUMICS
Az árokban.
PIROSKA
S Bodrogi úr hol van?
GUMICS
Az árokban.
ZELMA
Szent Isten! Bodrogi úr az árokban!…
BAGI
Nem vőlegénynek való hely.
PIROSKA
S oda hogy került, az árokba?
GUMICS
Mind együtt indultunk el, délután négy órakor… Czimer, Kósa úr, Czirmos bácsi, Bodrogi… Mind együtt, egy nagy szánnal… S két sárga csikóval… Nagy énekszóval… S a csikók riadoztak… De azért jöttünk, baj nélkül, egészen a tetőig, amelyik itt van a falu felett… Itt a tetőn azonban a csikók valamitől megijedtek, egyet rántottak a szánon, s mi már benne voltunk az árokban… Mind benne voltunk: a szán, a két csikó s az egész társaság… Benne mélyen a hóban… A lovak prüszköltek, mi kapálóztunk, s a hold nézte…
BAGI
Ilyen a hold.
ZELMA
Jaj, micsoda szerencsétlenség!…
PIROSKA
S Bodrogi úr még benne van?
GUMICS
Eddig kijött. Leült a kályha elé a kicsi székre.
PIROSKA
S akkor hol maradt?
GUMICS
Amikor nagy későre s valahogy kiástuk magunkat s egymást, akkor ezt mondta nekem Bodrogi: „Gumics, te mint a legjobb barátom, menj előre szépen. Jelentsd a késedelem okát, s nevemben kérj szíves elnézést.” Közben kinyitotta az egyik sütő ajtaját, s oda dugdossa be a kezét, hogy melegítse.
PIROSKA
Mindig úriember volt Bodrogi… Ugye, Zelma néni?
ZELMA
Tudtam én azt.
GUMICS
Hűséges, okos ember; s jó fazekas!… Lehúzza az egyik cipőjét, s a lábát dugja a sütőbe.
BAGI
S öcsémuram micsoda?
GUMICS
Mondtam, hogy Gumics vagyok.
BAGI
A foglalkozása gumics?
GUMICS
Nem. A nevem Gumics.
CZIMER
Kopogtat az ajtón, s magába gömbölyödve, dideregve belép. Jó estét kívánok!
ZELMA
Megörvend Czimernek. Ó, szegény lelkem, Bodrogi!
Bagi feláll, Teréz bejön.
CZIMER
Miközben előrejön, kihúzza a sapkát a fejéből, s megáll. Czimer vagyok. Sorjában mindenkinek meghajlik.
Bagi leül, Teréz sírva visszamegy.
PIROSKA
Czimerre mutatva. A Bodrogi úr barátja.
GUMICS
A többiek is megjöttek, Czimer?
CZIMER
Zavartan néz körül, nem felel.
BAGI
Nem látjátok, hogy a szó is megfagyott benne?! Ne vallassátok hát, hanem gyógyítsátok!
Zelma és Piroska dörzsölni kezdik Czimert.
CZIMER
Megjöttek… Megjöttek…
Künn a lovakon szólnak a csengők, az ajtó előtt zakota.
PIROSKA
Itt vannak!
ZELMA
Mindent a helyire! Vénember, álljon fel!
GUMICS
Czimerhez, akit egyszerre otthagyott a két nő. Gyere ide, Czimer! S melegedjél!
CZIMER
Odamegy Gumics mellé a másik székre, s majd ő is hasonlóképpen melegíti a lábát.
Nagy hanggal kopogtatnak az ajtón.
ZELMA
Szabad, kérem szépen!… Ott áll Bagival együtt, az ajtó felé.
Elöl Kósa s utána Bodrogi belép.
KÓSA
Adjon az Isten szerencsés jó estét!
ZELMA
Adjon az Isten kedves vendégeinknek is.
Nagy csendben s várakozás közepette Kósa előrejön, s mindegyre hátrapislant, hogy vajon Bodrogi jön-e utána; aztán Bagiék előtt egymás mellett megállnak.
KÓSA
Ünnepélyesen. Van szerencsém tisztelettel bemutatni Bodrogi Antal urat, úgy is, mint főszemélyét a mai estének!
BAGI
Kezet fog Bodrogival. Isten hozta öcsémuramot.
ZELMA
Kezet fog Bodrogival. Örvendünk a szerencsének.
BODROGI
Hasonlóképpen.
KÓSA
Valamelyes balesetben volt részünk a tetőn. Azért késtünk egy kicsit.
BODROGI
Engedelmet kérünk érte.
ZELMA
Mondtam is az én kedves jó uramnak, hogy valami hirtelen baj okozhatja a késedelmet.
BAGI
Mondtad, mondtad.
KÓSA
De hát megvagyunk épségben s egészségben.
PIROSKA
Semmi sem hiányzik magukból.
KÓSA
Kedélyeskedve. Sem belőlünk, sem rólunk… Bagihoz. Hogy van, András gazda? Milyen rég nem láttam!
BAGI
Taszigáljuk a napokat, Kósa úr… Tessék levetni azt a téli felsőt, s üljenek le nálunk!… Hallom, bőven részesültek a tél örömeiben.
ZELMA
Tessék, tessék… Bodrogi úr!
Négyen: Kósa, Bodrogi, Gumics és Czimer egyszerre kezdik levetni télikabátjukat.
KÓSA
Kabátlevetés közben. Bizony, ezelőtt még egy órával azt gondoltuk, hogy a kabátjainkat az örökösök fogják lehúzni rólunk… Ugye, Bodrogi úr?
BODROGI
Maga még akkor is gondolkozott?
KÓSA
Mit tudjon egyebet csinálni egy olyan férfiú, aki elmulasztotta volt, hogy megházasodjék?… Ugye, Piroska?
PIROSKA
Közben elvette Bodrogitól és Kósától a télikabátot. Azt hiszi, Kósa úr, hogy a házasságban nem kell gondolkozni?
KÓSA
Ott, fiam, nem is lehet, mert a szeretetből kifolyólag az egyik nem engedi a másiknak, hogy gondolkozzék.
BAGI
Azért olyan tartós!
ZELMA
A kabátokat a másik szobába, Piroska!
PIROSKA
Kifelé indul a kabátokkal.
Gumics és Czimer a kályha mellől, ülőhelyükből Piroska felé nyújtják a levetett kabátot.
PIROSKA
Csak ránéz Gumicsra és Czimerre, s kimegy.
Gumics és Czimer, a kabáttal a kezükben, félmezítláb kibüllögnek Piroska után.
Közben a férfiak asztalhoz ülnek: Bagi és Kósa bütüben, egymással szemben; Bodrogi pedig az asztal hosszabbik felénél, ahol mellette egy szék üresen marad.
KÓSA
Nehezen kezdi. Hát… Idáig elérkeztünk…
BAGI
El, idáig.
KÓSA
Már nézegetett körül. S Teréz hol van?
BAGI
Az ajtó felé kiált. Teréz fiam!
ZELMA
Gyere, lányom! Gyere!
TERÉZ
Belép; egyenesen Bodrogi felé tart.
BODROGI
Felállva fogadja. Jó estét kívánok.
TERÉZ
Kezet fog Bodrogival. Isten hozta, Isten!
Teréz és Bodrogi egymás mellé leülnek.
KÓSA
Jól mondja Teréz húgom, hogy „Isten hozott, Isten”, mert valóban két isten hozott minket. Az egyik a tetőig, s a másik a tetőtől idáig. De hát ha két embert egymásnak szánt a kegyes sors, azok minden akadályon keresztül találkoznak.
BAGI
Közben bort töltött a poharakba, s a maga poharát felemeli. No, az Isten hozta kedves vendégeinket!
BODROGI
Elköhinti magát.
KÓSA
Halljuk, halljuk! Bodrogi öcsémuram mondani akart valamit!
BODROGI
Zavartan. Nem volt szándékomban.
Kis szünet.
BAGI
No, akkor Isten hozta!
Kihajtják poharukat.
KÓSA
Egy kicsit szemérmetes ember ez az én Bodrogi barátom. De hát azt nem lehet csodálni, mivel ez ideig leánykérőben, ilyen tettlegesen, nem volt… Lévén azonban okos ember, s jó családból való is, időteltivel megtalálja a kellő szavakot… Ugye, Bodrogi úr?
BODROGI
Remélem.
BAGI
Okosan mondja.
KÓSA
Okosan s bölcsen, mert bármit szándékozunk ez életben létrehozni, ahhoz elsősorban reménység szükségeltetik.
BAGI
Úgy van.
KÓSA
Azonban a reménység útját ki kell kövezni, józan értelemmel! Nehogy később valami hiba következzék… Ugye, Teréz?
TERÉZ
De mennyire! De mennyire!
KÓSA
Mivel Teréz ezzel az okos felelettel a maga kövit lerakta, nem bánom, ha most egy kicsit visszahúzódik a másik szobába.
TERÉZ
Ámul.
BAGI
Terézhez. Eredj!
TERÉZ
Feláll, nem szívesen, és sánta büllögéssel a másik szobába megy.
Mindenki Terézt nézi, a sánta járását. Csak sorjában fordulnak fejükkel vissza, Bodrogi azonban nem.
KÓSA
Megkopogtatja az asztalt. No, Bodrogi úr!
BODROGI
Visszakapja a fejét. Tessék?
KÓSA
Mondjon valamit!
BODROGI
Tél van.
KÓSA
No, még valamit!
BODROGI
S nagy hó.
KÓSA
A jövetelünk céljáról!
BODROGI
Azt mindenki tudni véli.
BAGI
Okosan mondja.
KÓSA
Okosan s bölcsen. Mert amíg a hozomány dolgában meg nem egyeztünk, egyebet nem is mondhat. Ugye, Bagi uram?
BAGI
Úgy van.
KÓSA
Hát akkor essünk túl ezen is. Mivel azonban, úgy gondolom, Bodrogi úr szemérmetes ember, s érző szívét is bánthatná az anyagi rész, egy kicsit hagyjon magunkra.
BODROGI
Feláll, és kedvvel indul a kijáróajtó felé.
KÓSA
Utána szól Bodroginak. Nem arra, nem! Arra az ajtóra mutat, amely a másik szobába vezet. Hanem oda! Szív a szívhez!
BODROGI
Kedvetlenül bemegy a másik szobába.
ZELMA
Mialatt Bodrogi bemegy a másik szobába, leül az asztal mellé, a szék csücskére.
KÓSA
No, mit szólnak? Ugye, jó, ügyes fiatalember?
ZELMA
Annak mutatkozik.
BAGI
Én mégis jobbnak látnám, ha Teréz nem menne férjhez. Testi hibája van, s immár nem is fiatal. Az ilyennek jobb a szülői háznál, mint egy idegen férfiú mellé béfogatni magát.
ZELMA
Maga úgy beszél, mintha szekeret akarna húzatni vélők!
BAGI
Elég nagy szekér az élet.
ZELMA
De azt ésszel húzzák, Bagi ember!
KÓSA
Bocsánat, de talán lebegjen előttünk a természet rendje.
ZELMA
Jól mondja, jól.
BAGI
Hát nálam nélkül lebegjen.
KÓSA
Akkor maguk megveszik tőlem a házat, amiben most Bodrogi lakik. Megveszik, s odaadják hozomány gyanánt a fiataloknak.
ZELMA
Mondtuk.
KÓSA
Továbbá kifizetik a Bodrogi adósságait. Vesznek egy teherautót is, ami a fiatal pár ipari vállalkozásához szükséges. És tőkepénzt adnak nekik, mely a vállalkozáshoz ugyancsak szükséges.
BAGI
Megadjuk.
ZELMA
Honnét?
BAGI
A semmiből.
ZELMA
Maga bolond?!
BAGI
Ha lesz házasság, akkor igen.
KÓSA
Beszéljünk ápertén, Bagi uram: maga csakugyan nem akarja ezt a házasságot?
BAGI
Mondtam, hogy nem javallom.
KÓSA
S maga, Baginé asszony?
ZELMA
Én igen!
KÓSA
Kiált. Teréz! Amíg Teréz jön. Hát akkor szavazunk. Baginé asszony: egy.
TERÉZ
Bejött a szobából, s ott áll készségesen az asztal mellett.
KÓSA
Teréz! Szereti-e Bodrogit?
TERÉZ
Szemérmesen és hülyén kuncog.
KÓSA
Elmegy-e hozzá feleségül?
TERÉZ
Még jobban kuncog.
KÓSA
Nagy „igen”-nel szavazott. Vagyis: kettő. El is mehet, vissza.
TERÉZ
Az ajtó előtt még megáll és visszafordul, a tenyerét szemérmesen a szeme elé teszi. Hozzámegyek!… Gyorsan kimegy.
KÓSA
Ez három! Kiált. Bodrogi úr!
ZELMA
Kósa úr: maga négy!
BODROGI
Bejön.
KÓSA
Üljön le, Bodrogi úr.
BAGI
Ha megkérdezi, mindjárt leül.
KÓSA
Bodrogi úr, maga meg akar-e házasodni?
BODROGI
Leül. Köszönöm.
KÓSA
Mit köszön?
BODROGI
Maga azt mondta: „üljön le”; s én azt mondtam: „köszönöm”.
KÓSA
De kérdeztem valamit!
BODROGI
Nem jó kakas, amelyik szól hajnal előtt.
BAGI
A tyúk este is szólhat.
KÓSA
Hát akkor egyebet kérdezek magától, Bodrogi úr! Álmodott-e valaha arról, hogy gazdag s megbecsült első ember lesz? Szóval, hogy boldog lesz.
BODROGI
Igen, álmodoztam erről.
KÓSA
Hát akkor most valóra válik az álmodozása, kérem. Mert először: megkapja tulajdonul a házat, amelyben lakik. Másodszor: az adósságai kifizetést nyernek. Harmadszor: pénztőkét kap, hogy a mesterségiben nagyobb vállalkozásba foghasson. Negyedszer: lesz egy teherautója! No, ugye, össze sem tudja fogni a száját a boldogságtól? Mi?!
BODROGI
Örömmel. Maga nem tréfál, Kósa úr?
KÓSA
Nem tréfálok, nem.
BODROGI
A kezesem lesz?
KÓSA
Nem a kezese, hanem a tanúja.
BODROGI
Milyen tanúm?
KÓSA
A házassági tanúja!
BODROGI
Feláll. Bocsánat egy percre. Kifelé tesz két lépést.
KÓSA
Maga hová megy?
BODROGI
Hova megy a szél? Vagy a felhő…
KÓSA
A szél fákat és virágot keres, hogy azokat maga alá hajlítsa… A felhő pedig egy másik felhővel ölelkezni akar!
BAGI
Elszundikált volt, most hirtelen felüti a fejét. Ki akar ölelkezni?
ZELMA
A felhő!
BAGI
Az én házamban?
Mind nevetnek.
BODROGI
Elfordulva küzd a nevetéssel.
KÓSA
Bagit, majd Zelmát megböki, és Bodrogira mutat; csendesen. Látják, hogy milyen szemérmes?! Azért nem mer szólni! Hangosan. Bodrogi úr! Int Bodroginak, hogy jöjjön közelebb.
BODROGI
A szóra megfordult; közelebb lép Kósához. Tessék.
KÓSA
Legyen bátrabb egy kicsit! Nem szégyen az érzelem.
BODROGI
De ha így születtem!
KÓSA
Teréz is így született, de én mégis kivettem már belőle, hogy szereti magát… Magából is kiveszem.
BAGI
Jajh, be irgalmatlan!
ZELMA
Maga ne szóljon bele! Nem látja, hogy a szemérmességin akar segíteni?
KÓSA
Hevesen, hevületében fel is emelkedik. Úgy van pontosan! Meg kell tenni, amit a régi jó szokás megkíván! Ne késlekedjünk hát, hanem jöjjön mindenki ide. S akkor ünnepélyesen, ahogy eleink is szokták, Bodrogi úr is, illő szavakkal, kérje meg a hajadon kezét!
Mindenki Bodrogit nézi, aki rémülten áll.
CZIRMOS
Kopogtat az ajtón, s rögtön belép. Jó estét kívánok.
BODROGI
Szót halmozva, lelkendezve, hogy a legjobb időben belépett Czirmos. Czirmos bácsi! Öreg angyal! Elgondozta, ugye, a lovakat? S mindent elvégzett, ugye, angyalom?!
CZIRMOS
Bodrogival sem törődik, hanem ide-oda lépve, nagyon kutat a szemével, miközben kérdő szemekkel nézik őt.
KÓSA
Általában meredten nézte Czirmost. Mit keres, vén kolumbácsi?
CZIRMOS
Megnézi Kósát, de nem felel, hanem tovább vigyázkodik.
BODROGI
Kósához, Czirmost védve. Milyen Kolum bácsi?
KÓSA
Hát amelyik a marhát megcsípi.
CZIRMOS
Ha kolumbácsi volnék, magát mindjárt megcsípném.
KÓSA
Majdnem ráripakodva Czirmosra. Mit kutat még mindig, eme tisztes házban?
CZIRMOS
A leánka hol van? Kis szünet után, mert senki sem felel neki. Bogyót kérdém, a leánkát! Hogy hol van?!
KÓSA
A háziakra néz, kérdő szemekkel, s lassan leül.
CZIRMOS
Bodrogihoz. Maga sem tudja?
BODROGI
Nem.
CZIRMOS
Nem hát! Mert ami szép volt, s érdemes, avval maga sohasem törődött… Kifelé indul a másik szobába.
BODROGI
Czirmos bácsi!
CZIRMOS
Visszafordul.
BODROGI
Hova megy?
CZIRMOS
Jöjjön, s megtudja.
BODROGI
Pardon, egy kicsit.
Elöl Czirmos s utána Bodrogi kimegy a másik szobába. Akik bent maradtak, kérdőleg néznek egymásra.
ZELMA
Hirtelen felugrik, Bagira villog a szeme, s kitör. Muuú-u-ú! Mamlasz férfiú!… Csak ül, s nem segít semmit Kósa úrnak!… Egy szava sincs, amikor vonakodnak a lányától!
KÓSA
Az ajtóra mutatva, csendre inti Zelmát. Pszt!…
ZELMA
Csillapodás nélkül folytatja. Sőt még aluszik!… Ahelyett, hogy fejszét ragadna, s összevágná!
BAGI
Egyre zordult; most a szeme félelmesen Zelmára mered, a felső ajkát felhúzza, a bajusza felkunkorodik, s lassan, félig felállva mutatja Zelmának a széket; s félelmes, de nem erős hangon. Most ide ülj le!
ZELMA
Megszeppenve leül.
BAGI
Úgy. Ő is leül.
ZELMA
Szepegve. Nincs igazam, Kósa úr?
KÓSA
Nincs.
ZELMA
Meglepődve, de örömmel. Nincs?!
KÓSA
Nincs, mert Kósa János még csatát nem vesztett… S azonkívül Bodrogi a kezemben van! Muszáj neki azt csinálni, amit én mondok! Én pedig azt mondom neki, hogy ezt a leányt el kell venni! S úgy lesz!
ZELMA
Csak ne lenne olyan szemérmetes.
KÓSA
No, látja, az a baj. Hogy olyan bátortalan és szemérmes, mint egy szűz leány. Hirtelen eszébe jut. Hopp, szűz leány! Még van egy baj. Az ugyanis, hogy Bogyó nincs itthon.
ZELMA
S az mért baj?
KÓSA
Azért, mert nagy hasznát vennők most. János-napkor is, amikor elmentünk volt Bodrogihoz, ő hajtotta a malmunkra a vizet. De aztán ügyesen! Mint üldözött személy, bélopakodott a Bodrogi lakásába, s ott a vén Czirmossal megbarátkozván, Teréznek jó hírét költötte. S a végin, mint angyali szellem, a javunkra játszott mindent.
BAGI
S mindezt a maga fejitől tette?
KÓSA
Piroska oktatta, s Teréz küldte.
ZELMA
Kiált. Piroska!
PIROSKA
A másik szobából belép. Tessék.
ZELMA
Bogyót nem kellett volna szolgálatba tenni.
PIROSKA
Ámulva néz. Hallj oda! Hát nem maga toszogatott folyton, hogy takarítsuk el a leánkát a háztól?! Háromszor jártam meg a várost, amíg az „Arkangyal” patikusnál helyet szereztem neki!
ZELMA
Csúfondárosan, nyersen. Ha, azt mondom, hogy vágd le a füledet, akkor levágod?!
PIROSKA
Elérzékenyedve. Háládatlan…
KÓSA
Odamegy Piroskához, és kedveskedve vigasztalja. Jól van, no… Harc közben nem szabad sírni… A legnagyobb bajban, amikor csak maga segíthet!
PIROSKA
Eleven érdeklődéssel, mintha nem is sírt volna. Mi a baj?
KÓSA
Bodrogi úr nem akarja kimondani a végső szót.
PIROSKA
Nem akarja? Mért nem akarja?
KÓSA
Bátortalan és szemérmetes.
PIROSKA
Pedig muszáj neki kimondani! Ha már idáig elhoztuk!
BAGI
Meg kell nyomni a hasát, mint a vásári bubának!
ZELMA
Maga hallgasson! Ne rontsa el ezt is.
BAGI
Hát még mit rontottam el?
ZELMA
A mi házasságunkat.
BAGI
Igen, mert én is hevenyészve kértelek meg.
PIROSKA
Közben nagyon gondolkozott, még a fejét is fogta; most hirtelen jó gondolata támadt. Várjon! Elkábítjuk a két barátját, s aztán ráeresztjük! Azok kinyomják belőle a szót! Már indul a másik szoba ajtaja felé.
KÓSA
Hó, várjon!
PIROSKA
Megáll.
KÓSA
S ha azzal sem érünk célt?
PIROSKA
Gondolkozik. Hát akkor… Akkor…
KÓSA
Valami cselfogást kéne kitalálni!… Szilveszterit! A vidámság leple alatt.
PIROSKA
Felkapja a fejét. Már tudom, mit!
KÓSA
No!?
PIROSKA
Játékot rendezünk!
KÓSA
Milyen játékot?
PIROSKA
Dugó-játékot!
Kérdőleg mind egymásra néznek.
ZELMA
Bagi, maga tudja azt a „dugó-játékot”?
BAGI
Én már öreg vagyok.
PIROSKA
Közben odalépett az ajtóhoz, kinyitotta, és behajolva integetett.
Gumics és Czimer belépnek. Látszik, hogy odakünn ittak.
KÓSA
Ugye, maguk jó barátai Bodrogi úrnak?
GUMICS
Azok vagyunk! Ugye, Czimer?
CZIMER
Esküszöm!
KÓSA
No, most többek lesznek, mint jó barátai. Ha rám hallgatnak.
Gumics és Czimer nagy figyelő arcot vágnak.
KÓSA
Bodrogi úr házat kap, pénzt és teherautót. Ha a kiszemelt házi hajadont elveszi. Nagy vállalkozást alapíthat, melyben maguk társak lehetnek.
GUMICS
Mikor lesz az esküvő?
KÓSA
Bodrogi úr olyan szemérmetes és gyámoltalan, hogy megkérni sem meri a jelöltet.
GUMICS
Odaszól Czimernek. Hívd bé!
CZIMER
Csak hátrafordítja a fejét, s kiált. Bodrogi!
PIROSKA
Kinyitja Bodrogi előtt az ajtót, utána félig húzza be.
BODROGI
Belép; aggodalmasan jön.
GUMICS
Gyere csak, gyere!
BODROGI
Nem látod, hogy itt vagyok? Húzódozva, kicsit a háttérben áll.
GUMICS
Te mióta vagy ilyen gyámoltalan?
BODROGI
Milyen?
GUMICS
Olyan, hogy nem mered megkérni a leányt.
BODROGI
Neked ahhoz mi közöd?
CZIMER
Én is úgy tudom, hogy leánykérőbe jöttünk.
BODROGI
Én pedig úgy tudom, hogy eddig ti gondolkoztatok az én eszemmel, s nem én a tiétekkel! Most egyszerre miért akarjátok, hogy megfordítva legyen? Vagy a gyámjaim vagytok talán?!
GUMICS
Ne szikrázzál! Vendégségben vagyunk!
BODROGI
Tudom, hol vagyok, mert én hoztalak ide titeket.
GUMICS
Te kértél, hogy jöjjünk.
BODROGI
Azt hittem, hogy barátokat hozok magammal, s nem cselszövőket!
GUMICS
Egészen támadólag. Ki a cselszövő?!
CZIMER
Gumicshoz. Meghibbant. Hadd el!
GUMICS
Követelem: kivel és ki ellen szőttünk mi cselt?
BODROGI
Kósa úrral, s ellenem.
Zelma feláll; Kósa lép egyet, mintha szólni akarna.
GUMICS
Int Kósának; s szigorúan szembe Bodrogival. Miben szőttünk mi cselt ellened?
BODROGI
Zavarban van. Abban, hogy szóra bírjatok.
GUMICS
Hogy szóra bírjunk téged? Kacsint Kósa felé, hogy most kihúzza belőle. Micsoda szóra?
BODROGI
Odavetve, hogy Gumics ne alakoskodjék tovább. Menj a fenébe, hülye!… A háziak felé. Bocsánat az illetlen kifejezésért. Kósa felé. Kósa úr, mi a szándékunk tovább? Megyünk vagy maradunk?
KÓSA
Maradunk, s a vidám oldalunkra fordulunk. Int Piroskának, hogy szóljon.
ZELMA
Sietve rászól Piroskára. Piroska! A „dugót”
BAGI
Nálam van.
Mindenki Bagira néz. Zavart csend.
KÓSA
Halljuk Piroskát!
PIROSKA
Mindenki itt van?
CZIRMOS
Belép a másik szobából. Most már itt.
TERÉZ
Szintén belépett. Jelen.
CZIRMOS
Terézre néz. Inkább a múlt.
KÓSA
Csend legyen! Halljuk Piroskát! Mindenki jól figyeljen!
PIROSKA
Tisztelt vendégkoszorú, s én! Ennek a mai estének, egészen mostanig, a menyasszony és a vőlegény vala két fényes csillaga. De ebben a mivoltukban mostan eltöröljük őket, s ami belőlük megmarad, azt kedves szóval meghívjuk ezennel, hogy jöjjenek velünk Szilveszter szakállának játszókertjébe, ahol kedvünket s időnket vidáman szeretnők tölteni. De mind és hamar siessünk, mert a karácsonyi maradék angyalok itt jártak már az előbb, s kinyitották a játszókert ajtaját. Vidáman kinyitották, s reánk azt a játékot osztották, aminek dugó-játék a neve.
CZIRMOS
Micsoda játék az?
PIROSKA
Amilyen az oroszlán az állatok világában, a dugó-játék is olyan a virágok seregiben. Vagyis kezdetben teremté Isten az embert szép és tiszta edénynek. Igazsággal és fényességgel töltötte meg. Aztán beléhelyezte a Paradicsomba, és nem dugta bé a száját, hogy az igazság és a fény szabadon jöhessen belőle. De a bűn az emberi edényben hamar zavarossá tette az igazság vizét, s Isten büntetésből még egy dugót is küldött, amivel a haragos arkangyal, mint első dugómester, bédugott minket. Attól kezdve egész esztendőben bédugva élünk, s csak szilveszter este engedtetik meg, hogy ebben a „dugó-játék”-ban dugatlan szólhassunk.
CZIMER
Rajta! Gyerünk!
PIROSKA
Kósa úr lesz a dugómester.
Több éljen hangzik.
GUMICS
S akit kidugnak, mi lesz azzal?
PIROSKA
Akit Kósa úr kidug, abból a fény és az igazság mind kijöhet.
CZIRMOS
Ha van benne!
PIROSKA
A szemérmetes idétlensége dugó nélkül megszűnik. A szerelmes bátran megvallja szerelmét, s eljegyzi választottját. Senki sem fél, aki dugatlan, s nem hazudik, hanem igaz gondolatát és valódi érzelmeit kimondja.
BAGI
S aztán harag nem lesz belőle?
PIROSKA
Haragudni nem szabad!
CZIRMOS
Akkor jó.
PIROSKA
Figyelem! Amikor azt mondom, hogy „Hipp!”, akkor mindenki leül gyorsan a helyére! S amikor Kósa úr azt mondja, hogy „Hopp!”, akkor kezdődik a játék. Figyelem! „Hipp!”
Mindenki gyorsan a helyére ül: Kósa, Bagi, Piroska és Zelma az asztal mellé; Gumics és Czimer a kályha mellé, egy-egy kicsi székre; Bodrogi a karos pad egyik szögletébe, Teréz a másikba; Czirmos pedig a pad közepére.
KÓSA
Egy hatalmas parafadugót vett ki az asztal fiókjából, s az előtte fekszik. Dugómesteri hangon kiáltja. Hopp!… Hopp!
PIROSKA
Egy „hopp” elég lett volna!
KÓSA
Most már mindegy. Körülnéz, majd Czimeren áll meg a szeme. Czimer úr! Elsőnek magát dugom ki!
CZIMER
Meg is játssza. Pukk!
KÓSA
Mondja meg nekem, hogy bédugva jobb-e magának, vagy így dugó nélkül?
CZIMER
Bédugva jobb, mert akkor én is nagyokat hazudok mindenkinek s magamnak is, mint más emberek. Jobb lesz hát, ha hamar visszateszi a dugómat, mert szembe találom köpni a társaságot, s magamat is.
Tetsző nevetés.
KÓSA
Gyorsan bedugja Czimert: mutatja a nagy dugóval. Aztán ismét körülnéz, majd Bagin áll meg a szeme. Bagi uram, mi a véleménye a vendégeiről?
BAGI
Bédugva hívtam meg őket, s most már dugatlanul is elszenvedem.
ZELMA
Nem igaz! Szívesen vannak látva.
BAGI
Kósához. Dugja ki a feleségemet!
KÓSA
A háziasszonyt kidugom!
ZELMA
Felugrik. Ha idejöttek ilyen nagy csődülettel, álljanak szavuknak! Az én lányom sem akárki lánya!
Kiabálni kezdenek: „Dugja bé! Dugja bé!”
KÓSA
Bédugom! Üljön le!
ZELMA
Békétlen izgalommal leül.
BAGI
Kósához. Nincs egy tartalék dugója?
ZELMA
Az magának minek kell?
BAGI
Hát ha kilövöd a valódit, akkor legyen.
Mind nevetnek.
KÓSA
Csendet kopogtat a nagy dugóval. Gumics úr! Ki van dugva. Mondja meg nekünk, hogy: ha egy fiatalember talál egy tisztességes, jóravaló, gazdag hajadont, akkor jól teszi-e, ha feleségül veszi?
GUMICS
Ha más veszi, jól teszi.
KÓSA
Gyorsan bedugja Gumicsot. Piroska! Maga mit gondol: Teréz szereti-e Bodrogi urat?
PIROSKA
Ha már ki kell mondani az igazat, akkor kimondom, hogy nem szereti!
Mindenki ámul.
TERÉZ
Nem igaz!
KÓSA
Terézt kidugom: mondja meg ő maga.
TERÉZ
Csak amikor bennem volt a dugó, akkor mondtam, hogy nem szeretem. Mérgemben hazudtam! De így dugó nélkül nagyon szeretem!
KÓSA
Jól van. Bédugja Terézt. No, Czirmos bácsi, kidugtam magát is: mondja meg, mit gondol magában?
CZIRMOS
Én azt gondolom magamban, hogy maga kenetes gazember.
Döbbent csend.
CZIRMOS
Folytatja. Olyan nagy gazember, hogy az örökmécs elalszik, ha maga bémegy a templomba.
KÓSA
Először elképed, aztán mérgesen feláll. Mit mondott, maga vén farizeus?!
Hangok hallatszanak: „Nem szabad! Haragudni nem szabad! Dugja bé inkább! Dugja bé”
KÓSA
A hangokra magára eszmél, s kemény mozdulattal bédugja Czirmost. A sírig legyen bédugva!… Leül, összeszedi magát. No, Bodrogi úr, igazmondásra kidugom magát: gazember vagyok én?
BODROGI
Nem gazember.
KÓSA
Felderülve, kérkedve. Hát?! Mivel Bodrogi nem szól. No, mondja meg!
BODROGI
Nehezen indul, aztán egyre jobban belejön. Nem gazember… Csupán, mint az… öreg róka… fondorlattal dolgozik. Ki akarja belőlem szorítani a kétévi házbért, és el akarja adni a házát, amiben lakom… Ha én most megházasodnám, ki tudnám fizetni magának a házbért, s a házat is el tudná adni nekünk… Ezt gondolja magában, a hája alatt, amit reggelenként szenteltvízzel keneget.
KÓSA
Itt mindenki jól ismer engem. Bízza hát azt másra, s reám, hogy én mit gondolok magamban. Inkább azt mondja meg ezek után, hogy önmagáról mi a véleménye?
BODROGI
Önmagamról sem jó, kedves Kósa úr. Sőt rosszabb, mint magáról. Mert maga, amikor ájtatos és számító fondorlatokban él, nem tagadja meg semmiféle jó tulajdonságát. Nem árul el semmiféle szépet és jót. Mert ilyenek nincsenek magában. Én azonban, kedves Kósa úr, nem arra születtem, hogy vásári fazekakat gyártsak! Hogy a véleményemet és a lelkemet eldugjam! S hogy az álmaimból is sarat csináljak! Hanem arra születtem… Keserű izgalmában feláll, s Kósa felé tesz néhány lépést. Tudja, mire?! Arra, hogy művész legyek, aki a sárba lelket lehel!… Teremtő lelket!… Arra születtem, hogy a véleményemet, a tiszta hitet és a nemes küzdelmet hirdessem!… S arra, hogy az álmaimat valósággá váltsam… Hogy ne szégyelljem magam, amikor süt a nap, vagy ott állok a csillagos ég alatt!
KÓSA
Hát akkor mért nem tette azt?!
BODROGI
Azért, mert nem az egekre hallgattam, mely az igazságot és a fényt töltötte edényembe, hanem a világra, amely aranynak hazudott dugójával bedugott engem… Azért, mert a buta eszemmel először pénzt akartam, s a pénzzel tekintélyt… Azért, mert hasonlítani akartam az olyan emberekhez, amilyen maga; s mert hitvány barátokat tartottam!
GUMICS
Dugja bé!
CZIMER
De rögtön!
BODROGI
Kósához. Azért, mert bálványimádó lettem… Mint maga!
KÓSA
Felugrik. Bálványimádó?! Pogány vagyok én?!
Gumics, Czimer, Piroska és Zelma is megbotránkozva felállnak.
BODROGI
Kósához. Nem tetszik? Maga kérdezett!
KÓSA
Bédugom!
BODROGI
Ha tud!
Örömizgalmában Czirmos is feláll.
KÓSA
Nem hallja, hogy bédugom?!
BODROGI
Nincs magának többé olyan dugója, Kósa úr. A forrás kibuggyant!… Megízleltem, hogy milyen boldogító kimondani nyíltan a szót…
KÓSA
Akkor mondja ki végre a szót! Amiért idejöttünk!
BODROGI
A vendéglátást köszönöm. A hajadonnak tiszteletem.
KÓSA
Nem kéri meg?
BODROGI
Nem.
Teréz sírni kezd.
KÓSA
Kezemben van a nyaka! Hogy mer így beszélni?
BODROGI
A hópelyhek is mernek fehérek lenni és hullani. S a hold is milyen bátran világít!
Kívülről klarinétszó hallatszik.
KÓSA
Tehetetlenül, összeroskadva leül. Ilyen még nem volt… Nem… Nem is tudom, mit csináljak…
BODROGI
Felszabadult vidámsággal Kósa felé nyújtja a két karját. Jöjjön velem táncolni! Néhány táncmozdulattal egyet fordul, s ismét nyújtja Kósa felé a két karját. No, jöjjön!
A táncfordulat alatt Bogyó belép az ajtón, vasárnapi ruhában s átalvetővel a vállán; s Bogyó mögött ittasan Petke, ahogy öleli a muzsikáló cigányt.
CZIRMOS
Ahogy Bogyó belép, örömében felkiált. Bodrogi úr! Né, megjött Bogyó, az angyali szellem!
PETKE
Egy részeg mozdulattal kinyomja a cigány szájából a klarinétot.
BODROGI
Bogyó felé fordul, s boldog komolysággal. Isten hozta!
BOGYÓ
Leteszi az átalvetőt a padra. Jó estét kívánok, mindenkinek!
ZELMA
Bogyóhoz. Te honnét kerülsz ide?
BOGYÓ
Az „Arkangyal” patikustól… Az éjjeli úton végig egyedül jöttem… Éhes farkast is láttam…
ZELMA
S onnét mért jöttél el, a patikustól?… Az éjjeli úton.
BOGYÓ
A tisztesség mondta, hogy eljöjjek. De rögtön!
ZELMA
Nem értem!
BOGYÓ
A patikus úrnak van egy fia. Úgy hívják, Elemér. Ő ma este, amikor csak ketten voltunk otthon, tajtékozva le akart engem szakítani… Azt mondta nekem, hogy: most válassz, mert vagy meghalunk most mind a ketten, vagy pedig… Restelli kimondani. Tetszik tudni!
ZELMA
Azt akarta, hogy a kedvese légy?
BOGYÓ
Azt.
ZELMA
S te nem akartál?
BOGYÓ
Nem. Mert senki sem kívánhatja tőlem, hogy aztán szégyelljem magam, amikor süt a nap, vagy amikor ott állok a csillagos ég alatt.
CZIRMOS
Ez a beszéd! Hallja, Bodrogi?
BODROGI
Hallom.
PIROSKA
Rákiált Czirmosra. Maga ne ordítson a más házában! Vén here!
Az izgalom kigyúl.
PETKE
Piroskára kiált. Te hallgass!
ZELMA
Piroskának van igaza!
BAGI
Vészesen feláll, s Zelma felé. Nem dugod bé?!
Petke Piroskához, Bagi Zelmához lép: mind a két férfi félelmes haraggal nézi a feleségét. A két asszony lassan térdre ereszkedik a férje előtt, miközben Teréz zokogni kezd, Kósa pedig megdermedve, leesett állal áll.
CZIRMOS
Riasztó hangon. Menjünk innét, Bodrogi úr! A cigányhoz. Cigány, előre! S fújjad!
A cigány kiugrik az ajtón, amit nyitva hagy. Gumics és Czimer a másik szoba ajtaján gyorsan kimennek.
CZIRMOS
Megragadja az átalvetőt.
BOGYÓ
Az az enyim, Czirmos bácsi!
CZIRMOS
Maga is jön velünk!… Inas lesz, fazakasinas!
BOGYÓ
Kérdezze meg, elengednek-e?!
Künn a cigány fújni kezdi a Rákóczi-indulót.
CZIRMOS
Most nem lehet zavarni őket! Leereszti az átalvetőt a földre, derékon ragadja Bogyót, s kiviszi az ajtón.
BODROGI
A vállára veszi az átalvetőt, és meghajlik a bentlévők felé. Jó estét kívánok! Kimegy.
Függöny
Színhely: a Bodrogi lakószobája s egyben műhelye, mint az első felvonásban. Ha akkor, az első felvonásban, a Bodrogi nyomorúságos állapotát és kedvetlenségét mutatta a lakás, most azt kell mutatnia, hogy ebből az állapotból, gazdájával együtt, kimozdult a lakás. Rend van és tisztaság most a szobában. A bútorok és az agyagedények is rendezetten állnak. Az asztal le van terítve valami vidám papirossal. Nagyon világos és derűt árasztó most a szoba: a külső havas és napsütő világ is beárad az ablakon.
Idő: újév napján, ebédidő után.
BODROGI
Ül az asztal mellett, s nagy papirosra, ami rajztáblára van rászegezve, odaadással rajzol és fest. Rendesen és tisztán van öltözve: szépen takarított cipőben és kivasalt nadrágban; felül csak ing van rajta, színes és kockás, amilyent a festők szoktak viselni. Inge a nyakán nincs begombolva. Az asztalon festék és ecsetek.
CZIRMOS
A kályha mellett ül, amiben vadul ég a tűz, még piros is a kályha egyik oldala; az öreg elhúzódik a kályhától, minek a szelelőajtaját becsukja. Eladlak! A pokolba!
BODROGI
Oda sem néz. Mi az, vén rózsabokor?
CZIRMOS
Úgy süt ez a kályha, mintha a pokolba kívánkoznék. A múlt esztendőben sohasem akart működni, s ma reggeltől kezdve nem lehet mellette megmaradni.
BODROGI
Újév napján ő is új életet kezdett. Jöjjön, nézze ezt meg.
CZIRMOS
Feláll, Bodrogi felé indul. Abból mi lesz?
BODROGI
Látá Isten Ádámot, hogy nagyon egyedül van; akkor megsajnálá őt, s teremtette neki Évát.
CZIRMOS
Rápillant a rajzra. Értem, társat csinálunk ennek a nagy árva kancsónak.
BODROGI
Úgy van.
CZIRMOS
No csak.
BODROGI
S azt gondoltam, hogy legyen ez az új kancsó a Paradicsom fájának a törzse. Májusban nagy-nagy virágzó almafaágakat rakunk majd bele. Nem olyan lesz akkor, mintha valóban a Paradicsom almafája virágoznék?
CZIRMOS
Mindenkinek megmagyarázzuk: nehogy azt gondolja valaki, hogy egy óriás kancsó, amibe mi raktunk almafaágakat.
BODROGI
Maga szamár! Hát én a kancsóra ráfestem Ádámot és Évát. Az egyik oldalára Ádámot, s a másikra Évát. Ahogy átölelik a fa törzsét, s fogják egymásnak a kezét! Mutatja a rajzot. Látja? Ez lesz az egyik oldala a kancsónak: ezen van Éva! Látja?!
CZIRMOS
Még jobban megnézi a rajzot. Látom. Kedvesen ravaszkodva elmosolyodik. A másik oldalát is látom.
BODROGI
Azt még nem csináltam meg.
CZIRMOS
De én már látom!
BODROGI
Hogyhogy?!
CZIRMOS
Maga lesz rajta, Ádám gyanánt. A maga képe. Igaz-e?
BODROGI
Igaz. Ámul. S maga azt honnét tudja?
CZIRMOS
Onnét, hogy ezen az oldalon, amit már megfestett, ezen Éva gyanánt a leánka van: Bogyó!
BODROGI
Csillogó szemmel. Megismerte?
CZIRMOS
Kedvesen csinált meghatottsággal. Meg.
KÖTELES
Kopogtat és belép; vidám, nagyon mozgékony, ünnepre ki van öltözve. Jó napot kívánok.
BODROGI
A rajzzal lefelé fordítja a rajztáblát. Jó napot, Köteles úr. Feláll. Minek köszönhetem kedves látogatását?
CZIRMOS
Olvasott egy mesét.
KÖTELES
Eltalálta! Olvastam, olvastam.
BODROGI
Tessék leülni. Leül.
KÖTELES
Leül az asztal mellé. Szerepelt abban a mesében, kérem szépen, egy szegény adóhivatalnok. Annak volt egy eszes, tehetséges jó barátja: egy művész! Történt, kérem szépen, hogy ez a jó barátja gazdag menyasszonyt szerzett, hogy véle megházasodjék. A szegény hivatalnok nem tudta, hogy mit kell tenni ilyen alkalommal. Éppen ezért elment a bölcs kádihoz, hogy tőle tanácsot kérjen. A bölcs kádi pedig azt felelte neki: menj el, és látogasd meg és tiszteld a te jó barátodat, akinek immár két esze vagyon. Nevezetesen az egyik, ami eddig is volt neki, a másik pedig a gazdag feleség. Nevet.
BODROGI
Hasonló hangnemben folytatja. S akkor elment az adóhivatalnok az ő művész barátjához, akinek elmondta, amire a bölcs kádi őt tanította. A művész pedig így válaszolt az ő barátjának: „Aranyból való és dicső barátom! Mivelhogy énnekem amúgy is van egy eszem, neked adom az én gazdag menyasszonyomat, hogy legalább egy eszed neked is legyen.”
KÖTELES
Gyorsan feláll. Boldog új évet kívánok! Kifelé megy, majd visszafordul. Három nap!
BODROGI
Micsoda három nap?
KÖTELES
Árverezünk! Csak három nap! Kimegy.
BODROGI
Nevetve Czirmoshoz. No, mit szól ehhez?
CZIRMOS
Többet, amíg él, mesét nem fog olvasni.
BODROGI
A hülye majom!… Azt hiszi, hogy dugába dőlünk a három napja miatt… Feláll. Hát árverezzenek!… Az edények felé fordul. Itt van mind! Az egész szemét!… Vigyék el! Legalább nem fogom látni… Fölvesz egy fazekat, s undorral nézi. Pocsék portéka… Ki csinálta ezeket, Czirmos bácsi?
CZIRMOS
Bodrogi Antal!
BODROGI
Akarattal leejti a fazekat, ami összetörik a földön.
CZIRMOS
Bodrogi felé lép egyet, s kérdőleg néz reá.
BODROGI
Ezt én csináltam.
CZIRMOS
Nem tudja, hogy a fazakak listára vadnak írva? Nem a miénk immár, hanem az államé! Ha a földre eregeti őket, minket bézárnak!
BODROGI
Kedves csodálkozással. Maga mióta lett ilyen nyúlszívű?
CZIRMOS
A bölcs kádi azt mondta volt, hogy az okos ember az államnak adja üres fazakát, hogy majd akkor ehessék belőle, amikor az állam már megtöltötte hússal.
BODROGI
Hallja! Most maga spekulál, amikor én abbahagytam?! Amikor felrepültem a szemétdombról, amelyiken ilyen edényeket gyárt a művész?! Megfogja Czirmosnak a vállát, s gyöngéden megrázza. Ember!… Öreg arkangyal! Lefagytak az éjjel a szárnyai, s a tüzes kardot a hóba dobta?! Elfelejtette, hogy az este, a telihold alatt, a csillagokkal kötöttünk szövetséget s nem az államokkal?!
CZIRMOS
Maga a világ egyik széliről a másikra ment. Mind a kettőről könnyen lehull az ember.
BODROGI
S aztán?! A csillag lehull sziporkázva, de a tök nem. Mi akar lenni: tök vagy csillag?
CZIRMOS
Ember!
BODROGI
Megöleli Czirmost. Szépen felelt, öreg honfoglaló. Elengedi. Emberek leszünk… Szókimondó, meg nem alkuvó emberek… Az edényekre mutat. De ezeket, itt, ne lássam. Leül. Mert úgy hallom, valahányszor odanézek, mintha nyávognának. Nem énekelnek, érti? Hanem nyávognak!
CZIRMOS
Ne nézzen oda.
BOGYÓ
Frissen, ünnepi ruhában belép; vidám és kedvesen titokzatos: hárászkendőben csombolygatva valamit hoz. Egyenesen az asztal elé megy, megáll Bodrogival szemben, s miközben mosolygó szemekkel nézi őt, egy cserép muskátlivirágot bont ki a kendőből. A virágot Bodrogi elé teszi az asztalra, aztán megáll, és kedveskedő ünnepélyességgel mondja. Jólesik szívünknek, s a lelkünket is öröm tölti el, hogy boldog reménységben érhettük meg újesztendő napját. Adja a Mindenható, hogy ennek az ígéretes új esztendőnek minden egyes napját jó egészségben, hasznos munkában és tiszta szeretetben tölthessük mindnyájan, de különösen a főnök úr, akinek az összes alkalmazottak nevében ezennel boldog új évet kívánok! Meghajtja magát.
CZIRMOS
A köszöntő alatt Bogyó mellé állott, s most ő is meghajtja magát.
BODROGI
Meghatva feláll; Bogyó felé megy, és már mozdul a karja, hogy magához ölelje Bogyót, de akkor gyorsan meggondolja magát, s odaszól Czirmosnak. Csókolja meg! Helyettem!
CZIRMOS
Gyorsan megcsókolja a Bogyó arcát.
BODROGI
A kezébe veszi a virágot, s hol a virágra s hol Bogyóra tekint. Czirmos bácsi! Mióta nem volt virág ebben a szobában?
CZIRMOS
A világ teremtése óta.
BODROGI
Amióta itt lakunk, nem volt… Nem emlékszem.
CZIRMOS
Nem volt, nem.
BODROGI
Köszönöm, Bogyó. Leteszi az asztalra a virágot.
BOGYÓ
Szívesen.
BODROGI
Hát igen… A főnök úr már kapott virágot, de hát Bodrogi Antal mikor kap Bogyótól?
CZIRMOS
Kedvesen oktatva Bodrogit. No, halljunk oda! Most magán van a sor!… Hát így elszokott a rendes leányoktól?! S már elfelejtette az úri szokást?!
BODROGI
Maga hosszabb ideig volt legény, mint én.
BOGYÓ
Most is az!
CZIRMOS
Az hát! Ezt a leánkát is ki csókolta meg az előbb? Én! Mert maga csak szaval: „Bátor! Szókimondó! Meg nem alkuvó! Csillag! Tök.”
Mind nevetnek.
BODROGI
Nevetés alatt visszalép az asztalhoz. Tök!… Felveszi a rajztáblát, önkéntelenül; s ránéz a rajzra.
CZIRMOS
Mutassa meg a leánykának!
BODROGI
Szemrehányással néz Czirmosra, rosszallva csóválja a fejét; közben a rajztáblát, a rajzzal lefelé fordítva, leteszi az asztalra; s leül.
BOGYÓ
Tessék megmutatni nekem! Czirmoshoz. Mi van azon, Czirmos bácsi?
CZIRMOS
Isten megtiltotta, hogy együnk a jó és gonosz tudás fájáról.
BODROGI
Meg, meg… A rajzot az asztal fiókjába teszi.
MIHÁLY
Kopogtat és belép. Jó napot kívánok.
CZIRMOS
Jó napot, Mihály.
MIHÁLY
Kezet fog Czirmossal. Bodrogi úrhoz jöttem.
BODROGI
Feláll. Tessék.
MIHÁLY
Kezet fog Bodrogival. Boldog új esztendőt kívánok. Bogyóval is kezet fog. Szép húgomban kit tisztelhetek?
CZIRMOS
A jövőt.
BODROGI
Üljön le, Mihály.
Mihály és Bodrogi leülnek az asztal mellé.
CZIRMOS
Bodrogiék felé. Aztán, ha bajban vannak, kiáltsanak.
Magával viszi Bogyót is: hátra a kályha felé, ahol a sarokban a földön limlomok vannak.
MIHÁLY
Czirmoshoz. Itt baj nem lesz… Bodrogihoz. Sőt ellenkezőleg: azért jövék Bodrogi úrhoz, hogy a húsz forintot, amivel tartozott nekem, köszönettel megkaptam.
BODROGI
Értetlenül nézi Mihályt.
Czirmos a limlomok között válogat, s közben ilyen szavai hallatszanak, ahogy Bogyónak mondja: „Nem tudja nézni őket”… „Nyávognak”…
MIHÁLY
Bodroginak a fülébe rágva. A húsz forintot megkaptam!
BODROGI
Amivel én tartoztam magának?
MIHÁLY
Azt. Mind a húszat. Megkaptam.
BODROGI
Körülnéz, mintha álomból ébredne. Majd Czirmoshoz, aki felfülelt az utolsó szavakra, s aki már az asztal felé tart, egy nagy lepellel, amely egyik oldalán piros, s a másikon fekete, s amelyet Bogyóval együtt hoz. Ketten a két szélinél tartva a kibontott leplet. Hallja, Czirmos bácsi? Mihály a húsz forintot megkapta! Amivel tartoztunk neki
CZIRMOS
Mindig becsületes emberek vótunk. Ott áll Bogyóval együtt, ahogy tartják a kibontott leplet.
BODROGI
Czirmoshoz. Tud maga erről?
CZIRMOS
Hogyne tudnék! Tartoztunk neki.
BODROGI
Tudom, hogy tartoztunk, de hogy megadtuk: tud maga arról?!
CZIRMOS
Ki mondja, hogy megadtuk?
BODROGI
Itt Mihály, ő maga.
MIHÁLY
Én nem azt mondtam, hogy megadták. Én azt mondtam, hogy megkaptam.
CZIRMOS
Bodrogihoz. No, látja!
BODROGI
Czirmoshoz. Hát az magának nem mindegy?!
CZIRMOS
Hát hogy vóna?
BODROGI
Feláll. Itt valaki más nyelven beszél!
BOGYÓ
Aki a húsz forintot megadta.
BODROGI
De ki adta meg?! Kérdőleg nézi Mihályt.
MIHÁLY
Mosolyogva feláll. Így szép a világ, Bodrogi úr. Kezet fog Bodrogival. Aztán, ha szekeres kell, én megvagyok máskor is. Köszön, és kimegy.
BODROGI
Önkéntelenül lép kettőt Mihály után, aztán visszafordul, és ide-oda néz és mozdul. Aztán egyszerre úgy néz Czirmosra és Bogyóra, mintha csak most venné észre, hogy azok tartják a leplet. Mi az?
CZIRMOS
Gyászlepel.
BODROGI
Ki halt meg?
CZIRMOS
A fazakak. Megindul egyedül a fazekak felé, s majd a lepellel leborítja azokat.
BODROGI
Nevetve. No, Bogyó! Maga nem bolondul meg itt, Czirmos bácsi mellett?
BOGYÓ
Óh, mi találunk ketten: Czirmos bácsi s én. Mert én is bolondos vagyok, s ő is. Huncutkodva. De van egy óriási nagy szerencsénk nekünk: mégpedig az, hogy itt van mellettünk egy igazi meggondolt, bölcs ember… Akinek az esze nem jár soha az ágak hegyin… Akinek a fazakai nem nyávognak… Aki nem mással csókoltatja meg, hanem maga csókolja meg a kedvesét!
BODROGI
Meglepődve, de önkéntelen és mohó örömmel. A kedvesét?!
BOGYÓ
Visszahúzódva. Én bolondos vagyok…
CZIRMOS
Már odajött volt. Ne ijesztgesse azt a leánkát!
BODROGI
Odamegy az asztali helyére. Maga ne ólálkodjék a Paradicsom kapujában. Leül. Hanem azt mondja meg: honnét fizette meg azt a húsz forintot?
CZIRMOS
Pokolba jussak, ha én fizettem meg!
BODROGI
Bogyó?!
BOGYÓ
Bizonisten nem tudom.
BODROGI
Mi történhetett?… Gondolkozik. Tréfa lenne?… Elszántan. Mert akkor itt s a környéken baj lesz!…
CZIRMOS
Láttak még ilyent?! Most emiatt eszi magát!
BODROGI
Kitörve. Velem ne űzzön tréfát senki!
CZIRMOS
Bodrogi úr! Ne lásson rémet ebben is!… Hagyja most mentire… Majd kitudódik, hogy mi történt.
BODROGI
Majd?! Nem majd, hanem most!… Induljon rögtön, s derítse ki!
CZIRMOS
Jó… Dirdurral gyorsan kimegy.
BOGYÓ
Gyöngéden, szeretettel közeledik Bodrogihoz. Ne búsuljon, mert tréfa nem eshetett… Sem más olyan dolog, ami rossz… Én észrevettem volna… Mert a szemem járt, a fülem üsmeri a szót… Ami történt, tisztességből történhetett… Ezt látni lehetett… S tudja, mit mondott Mihály bácsi? Azt mondta, hogy „Így szép a világ, Bodrogi úr”… S ha ezt mondta, akkor így szép: ha ilyen dolgok történnek, ami történt.
BODROGI
A beszéd vége felé fölnézett Bogyóra, s most meleg elismeréssel nézi. Maga okos gyermek.
BOGYÓ
A virágra mutat. Ez a virág okos?
BODROGI
Megnézi, s gyöngéden megérinti a virágot. Ezt maga mért kérdezte?
BOGYÓ
Azért, mert együtt jártunk iskolába.
BODROGI
Elneveti magát. Üljön le ide!
BOGYÓ
Leül az asztal mellé.
BODROGI
Bogyó, emlékszik arra, amikor először találkoztunk, János napján?
BOGYÓ
Hát hogyne! Amikor maga azt mondta Czirmos bácsinak: „Hát menedékhely az én lakásom?!…” „Takarítsa ki innét ezt a leányt!”…
BODROGI
Nevet, nem akar emlékezni. Én mondtam ilyent?!
BOGYÓ
Nem jut eszibe?
BODROGI
Nem… Akárhogy töröm a fejemet… Látja, milyen buta vagyok!
BOGYÓ
Hála Istennek.
BODROGI
Hogy buta vagyok?
BOGYÓ
Hogy nem emlékszik!
BODROGI
Kedvesen, de egyre komolyabban. De arra emlékszem, hogy maga előtt egyszerre kinyílott bennem a szó, s vallottam magának… Pedig akkor láttam először… S mégis elmondtam titkos panaszomat… S milyen jólesett nekem, hogy a maga mostoha sorsa mellé odatehettem az én keserű bánatomat!… S tiszta szíve előtt milyen jólesett megvallani, hogy én vásári ember lettem, s hogy kiraboltam saját magamat, mint a tolvaj!…
BOGYÓ
Elszomorodott, majdnem sír.
BODROGI
Részvéttel, vigasztalva. Mi az, nagyleány?… Hát mért szomorodott így el?…
BOGYÓ
Akkor szerettem volna segíteni magán, s nem tudtam…
BODROGI
Hát segített!… Tudja, milyen nagyot segített?! Amikor reám nézett tiszta szemekkel, s azt mondta nekem „Egyszer még eljöhet a csoda”… S azt is milyen angyali biztatással mondta, hogy kezdjem újra az életemet. Feláll. Hát újra kezdtem! S maga most is itt van!… S itt is marad!
BOGYÓ
Tudom. Inas vagyok,
Egymásra nevetnek.
BODROGI
Hát mi akar lenni?
BOGYÓ
Kicsit pajkosan. Legalább segéd.
CZIRMOS
Nagy szuszogva belép.
BODROGI
Czirmoshoz. No?!
CZIRMOS
Nyomon vagyok.
BODROGI
Mi az eredmény?
CZIRMOS
Mintha új dolgot mondana. Valaki a húsz forintot kifizette!
BODROGI
De ki?!
CZIRMOS
Azt még nem tudom.
BODROGI
Bogyóhoz; szeretettel Czirmos iránt. Látja?… Ha elmegy, így jön haza… Ha itthon van, így megy el… Pillangót fogunk egész nap… Ezzel töltöm az életemet.
CZIRMOS
Ne ezzel töltse, hanem tessék elmenni a gyűlésbe!
BODROGI
Miféle gyűlésbe?
CZIRMOS
Az újévi gyűlésbe. Hát azt is elfelejtette? A szakszerű fazekasok gyűlésire!… Most mennek a többiek is, nagy iromba szakszerűséggel s nagy romlandó lélekkel… Magának is menni kell!
BODROGI
Hát szakszerű fazekas vagyok én?!
CZIRMOS
Eddig az vót; Belélépett az egyesületükbe, s fizettük nekik a tagdíjat. Ők itthon nyomtak minket, s mi a városban védtük őket…
BODROGI
Úgy beszél, mintha nem tudná, hogy mi történt a tegnap este. Mintha nem tudná, hogy a mai nappal ez is megváltozott.
CZIRMOS
Ha megváltozott, mondja meg nekik! Ott a helyszínen, a szemükbe! Legyen „meg nem alkuvó”, „szókimondó”! Hiszen nagy boldogság „kimondani nyíltan a szót”!…
BODROGI
Igaza van… Kiskabátot vesz és kalapot. Meg kell mondani nekik. Úgy, ahogy van.
CZIRMOS
Okosan.
BODROGI
Jókedvvel. Nem adná ide a fejét! Magának úgysem kell.
CZIRMOS
Ikreket akar? Előbb házasodjék meg!
BODROGI
Nevetve kimegy.
CZIRMOS
Bogyóhoz. Muszáj így beszélni véle, egy kicsit apásan… De hát ha nem szeretném, nem csinálnám.
BOGYÓ
Mért szereti?
CZIRMOS
Azért, mert ő… Hát maga mért szereti?
BOGYÓ
Elgondolkozva, kicsit érzelmesen néz a levegőbe; aztán Czirmosra emeli a szemét.
CZIRMOS
No, nem felelt. Leül ő is az asztal mellé.
BOGYÓ
Az enyim más. Angyali az arca, de egyre felhősebb: folyton arra gondol, ami bántja, s amit ki akarna mondani.
CZIRMOS
Más, más… De szereti!?
BOGYÓ
S ő, engem?… Mit gondol?
CZIRMOS
Nem szólott semmit magának?
BOGYÓ
Erről nem.
CZIRMOS
Hát miről?
BOGYÓ
Hogy emlékszem-e, amikor először találkoztunk. Karácsony harmadnapján… Amikor beszélt nekem az ő keserű bánatáról, hogy vásári ember lett… Hogy én akkor milyen nagyot segítettem rajta, mert ránéztem tiszta szemekkel, s azt mondtam neki… tiszta szemekkel… Nem bírja tovább, egyszerre zokogni kezd.
CZIRMOS
Kicsit megijed; gyöngéden babusgatja és vigasztalja Bogyót. No… Mi baj?… Nem szabad sírni!… Egy ilyen nagylánynak!… Akit úgy szeretnek… No, hamar! Ki kell húzni a töviset! Ki kell mondani nyíltan a szót!
BOGYÓ
Még szepegve, de már abbahagyja a sírást. Éppen az a baj, hogy nem mondtam ki, ami igaz vót… Hanem megalkudtam, hogy meg tudjak élni… S számításból hamisat szóltam, s úgy is cselekedtem!
CZIRMOS
Megkönnyebbülve. Ennyi az egész?
BOGYÓ
Hát ez magának nem elég?
CZIRMOS
Nekem elég, de egy leánytól semmi.
BOGYÓ
Egyszerre megvidámul, ártatlanul; majd lassanként még kedves dicsekvéssé is válik, amit mond. Akkor nem vagyok rossz?
CZIRMOS
Nem akarom megbántani, de úgy tűnik nekem, hogy nem… De hát valójában mit csinált?
BOGYÓ
Kémkedtem! És hamis szószóló is voltam. S ez akkor történt, azon a János-napon, amikor én béjöttem ide a szobába, s azt mondtam magának, hogy dugjon el hamar, mert engem üldöznek. Pedig engem akkor nem üldöztek, hanem számításból jöttem, hogy kémleljek ki mindent. S főleg, hogy Teréz nénémet dicsérjem, s hogy Bodrogi urat feléje fordítsam…
CZIRMOS
Ez a dolog mégis meglepte, izgalomba is hozta egy kicsit. Érdekes…
BOGYÓ
Nekem is tetszett, amíg Bodrogi urat meg nem láttam. De amikor őt megláttam, akkor egy kicsit megzavarodtam. Mert ugyanis akkor már nem azt akartam volna, hogy Teréz nénémet vegye el.
CZIRMOS
Hát?!
BOGYÓ
A mosolya azt mondja, hogy őt Bogyót, de aztán kivágja. Hanem akit megszeret!
CZIRMOS
S maga mégis azt hirdette ki, mint angyali szellem, hogy Bodrogi úr kérje meg Teréznek a kezét!
BOGYÓ
Igen, mert amibe beléfogtam, azt végig akartam csinálni, becsületesen!
CZIRMOS
Mondom, hogy maga nem rossz!
BOGYÓ
S azt is gondoltam, hogy ha Bodrogi úr eljön szilveszter este Terézhez, akkor én is látni fogom őt, legalább!
CZIRMOS
De azok az irigy asszonyok a maga eszén is túljártak.
BOGYÓ
Nem jártak túl!
CZIRMOS
Hát hogyne! Elküldték szolgálni, a városba.
BOGYÓ
Igen, de én a szükséges időben hazajöttem!
CZIRMOS
Hirtelen csodálkozással. Hát a patikus fia sem volt igaz?
BOGYÓ
Kicsit megszeppenve, de szívesen. Csak Bodrogi urat vágyakoztam látni…
CZIRMOS
Hirtelen, félig feláll, de rögtön vissza is ül; s kedvesen, ámulásra fintorított arccal nézi Bogyót.
BOGYÓ
Ugye, nem vagyok hamis?
CZIRMOS
Ennél valódibbat, leányban, még nem láttam.
BOGYÓ
Gondolja csak el, hogy én milyen árva és számkivetett voltam! Magamnak kellett magamot igazgatni! De senkinek rosszat nem tettem! Egyedül a szívemnek akartam kedvezni, hogy azt a szép tiszta érzést, ami bennem van, valahogy napfényre hozzam.
CZIRMOS
Komolyan. Jól van, szép fiacskám. Majd segítek én is napfényre hozni azt a szép tiszta érzést. Ha már annyira szereti ezt a… mi urunkat!
BOGYÓ
Úgy szeretem őt, hogy meg sem mertem neki mondani az igazat. De most, amikor hazajön, én mindent elmondok neki is!
CZIRMOS
Egy szót se! Feláll. Neki egy szót se!
BOGYÓ
Igen, de én is olyan akarok lenni, amilyen ő: szókimondó!
CZIRMOS
Ne legyen, ne legyen! Hármunk közül elég egy szókimondó! A másik kettő arra kell, hogy el tudja együtt viselni azt az egyet.
BOGYÓ
Hát akkor mit csináljak?
CZIRMOS
Tavaszt!
BODROGI
Belép, egy csokor virágot hoz. Egyenesen Bogyó előtt. Jólesik szívemnek, s a lelkemet is öröm tölti el… hogy mégsem szoktam el a rendes leányoktól, minek bizonyságul, íme… tessék! Átadja Bogyónak a virágot.
BOGYÓ
Köszönöm szépen.
BODROGI
No, megmondtam a fazakasoknak. A kalapját ledobja.
CZIRMOS
S mit szóltak?
BODROGI
Tátogtak; aztán a végin éljeneztek, s én eljöttem. Leül Bogyó mellé.
CZIRMOS
Éljeneztek hát, mert eggyel kevesebb lett a fazakas.
BODROGI
Őket is meg kell érteni.
CZIRMOS
Tán nem ők fizették ki a húsz forintot?
BODROGI
Olyan különös, és oly váratlanul jött, amit Czirmos mondott, hogy szívből nevetni kezd.
BOGYÓ
Bodrogival nevet.
GUMICS
A nevetés alatt belép, mire a Bodrogi és a Bogyó nevetése úgy marad abba, mintha hirtelen elvágták volna. Jó napot kívánok!
Nagy csend. Czirmos elfordul; Bodrogi és Bogyó úgy néznek egymásra, hogy abban benne van a Gumics iránti rossz véleményük.
GUMICS
Erőszakolt szégyenkezéssel Bodrogi felé lép, mellette megáll. Boldog új évet kívánok, Bodrogi!
BODROGI
Rá sem néz Gumicsra. Viszont.
GUMICS
Ne haragudj, ha tegnap este megbántottalak. Javadat akartam. De belátom, hogy neked volt igazad. Mivel Bodrogi nem felel, folytatja. Igazad volt, mert így mindenki jobban megbecsül téged. Én is… S nem utolsósorban a jó szerencse is melléd állott azóta, mert amint hallom, nem lesz árverezés sem.
CZIRMOS
Megfordul. Azt maga honnét tudja?
GUMICS
Mondják.
BODROGI
Feláll; komoly határozottsággal, de indulat nélkül Gumicshoz. Eddig sötétben éltem: nem ismertelek meg. Most kivirradt: Isten veled!
GUMICS
Eldobod a barátodat?
BODROGI
Isten veled! Leül.
GUMICS
Pukkadj meg! Kimegy.
Mint előbb, Bodrogi szívből kacagni kezd, Bogyó vele nevet.
CZIMER
Belép, mint Gumics.
A nevetés hirtelen abbamarad.
CZIMER
Jó napot kívánok! Indulna Bodrogi felé.
CZIRMOS
Rögtön Czimerhez. Eddig sötétben éltünk: nem ismertük meg magát. Most kivirradt: Isten önnel!
CZIMER
Meglepődve nézi Czirmost, mialatt beszél; aztán Bodrogi felé nézve. Bodrogi Antal barátomat keresem, kérem szépen.
BODROGI
Meghalt.
CZIRMOS
Vidéken van eltemetve.
CZIMER
Bocsánat. Kétszer is meghajtja magát, és kimegy.
Most hárman egyszerre kezdenek nevetni, miközben a három fazekas belép: Asztalos, Kovács és Szabó. Ünnepi öltözetben, barátságosan, de nagyon ünnepélyesen jönnek.
ASZTALOS
Jó napot kívánok!
KOVÁCS
Jó napot kívánok!
SZABÓ
Jó napot kívánok!
A nevetés abbamarad, de hárman háromfélé fordulva küzdenek ellene, miközben visszaköszönnek.
ASZTALOS
Küldöttségbe jöttünk Bodrogi úrhoz.
BODROGI
Feláll. Tessék.
A fazekasok arcot vesznek Bodrogi felé, s egymás mellett állva kihúzzák magukat.
ASZTALOS
Tisztelt művész úr! A helybéli tisztes fazakas ipar munkálói összegyűlvén hagyományos újévi gyűlésükre, s ott meghallgatván a művész úr eleven és őszinte szándékát, egyhangú határozatot kívántak hozni ebben a tekintetben. Ezen egyhangú határozattal megválasztottuk önt örökös tiszteleti tagnak.
BOGYÓ
Feláll.
ASZTALOS
Folytatja. Egyben pedig a közóhajtásnak teszünk eleget, amikor arra kérjük, hogy minden vasárnap délután művészi tudásával oktasson minket, mert országunknak is érdeke, hogy ez a tisztes ipar szebbé fejlődjék. Végezetül megköszönjük, hogy lelkesítő példával előttünk elindult, mely alkalomból is az Isten sokáig éltesse!
KOVÁCS
Éljen!
SZABÓ
Éljen!
BODROGI
Köszönöm a megtisztelő, emberi szavakat. Ami szép és jó, arra én mindenkit szívesen tanítok, mert egyedül a jó és a szép alkalmas arra, hogy erőt vegyen a mulandóságon.
ASZTALOS
Köszönjük szépen. Ránéz a másik két fazekasra.
KOVÁCS
Köszönjük szépen.
SZABÓ
Köszönjük szépen.
A fazekasok meghajtják magukat és köszönve kimennek.
BODROGI
Derült, szelíd arccal tesz néhány lépést, mintha sétálni indulna a szobában. Látszik, hogy nagyon jólesik neki, ami történt.
Czirmos és Bogyó szeretettel nézik Bodrogit.
BODROGI
Hirtelen megáll; s szeretettel Czirmoshoz. No, öreg lepkefogó! Hát helyes-e a szókimondó egyenes beszéd?
CZIRMOS
Jótól kérdi.
BODROGI
Ugye hogy helyes?
CZIRMOS
Majdnem gyermeki buzgalommal magyaráz. Ember! Fazakasok szentje!… Ki volt az, aki egyenesen megmondta magának, a nyomasztó múltban is, hogy maga nem ebbe a gyártmányos világba való?!… Hogy nem a sáros világhoz kell alkalmazkodni, hanem a virágos úton kell haladni?!… No, ki volt az a vén lepkefogó?
BODROGI
Mosolyogva ölelgeti Czirmost. Maga volt.
CZIRMOS
Helyes-e tehát nekem szót fogadni?
BODROGI
Helyes.
CZIRMOS
No, akkor az ölelgetéseivel ne engem nyomorgasson, hanem Bogyót!
BODROGI
Elengedi Czirmost, s kedvesen Bogyóhoz. Hát, Bogyó, maga ehhez mit szól?
BOGYÓ
Én úgy szeretem Czirmos bácsit, hogy tessék inkább engem nyomorgatni.
BODROGI
Úgy tesz, mintha Czirmostól búcsúznék, hogy Bogyóhoz menjen. Hát akkor Isten magával, öreg!
CZIRMOS
Isten velem.
KÓSA
Kopogtat és belép. Szelíd, de komoly; egy kicsit sápadt. Bodrogi felé megy, ki Czirmossal és Bogyóval együtt tartózkodó várakozásban van. Boldog új esztendőt kívánok, Bodrogi úr! Kezet fog vele. Magának is, Czirmos bácsi! Kezet fog Czirmossal. S magának ugyancsak, kedves kislányom. Kezet fog Bogyóval.
BODROGI
Kósa úrnak is kívánunk minden jót, mind a hárman.
KÓSA
Köszönöm szépen.
BODROGI
Tessék helyet foglalni.
KÓSA
Leül. Jólesik leülni… Hiába, no… Telik az idő…
BODROGI
Leül Kósával szemben. Nekem is jólesik, Kósa úr.
KÓSA
Hát magának is telik… De magának még van miből… Nekem azonban… Czirmosra néz. Ugye, Czirmos bácsi?
CZIRMOS
Én adok magának az enyimből.
KÓSA
Czirmoshoz. Jobb lesz, ha megtartja. Magának több öröme telik ebben a világban.
CZIRMOS
Abból is adok Kósa úrnak, az örömből.
KÓSA
Nagy adakozó kedviben van! De hát sokan így vagyunk mostanában… Leginkább talán az, aki egy szót sem szól, mint ahogy Bodrogi úr teszi, aki ugyancsak nagy adakozásban volt Bagiéknál, a tegnap este…
BODROGI
Ha már ezt felemlíti, Kósa úr, valamit meg akarok mondani.
KÓSA
Tessék. Odaszól Bogyóhoz. Üljön le, kicsi húgom.
BOGYÓ
Leül.
KÓSA
Öreges gyöngédséggel megsimogatja a Bogyó arcát, s Bodrogihoz. Szép gyermek!
BODROGI
Idehoztuk, s most már itt is marad.
KÓSA
Int is alig a fejével Bodroginak. No, tessék! Mondja el, amit akar.
BODROGI
A tegnap este nagyot fordult az életem, Kósa úr. Maga tudja, hogy én miképpen éltem, amióta itt lakom a maga házában.
KÓSA
Tudom.
BODROGI
Nem esnék jól, ha bőven el kéne mondanom. Ami lényeges belőle, az nem kevesebb, mint az, hogy az álmaimat eladtam. S ámbár „okos” számításból tettem ezt, a végin mégis utolsó koldus lettem, aki mindenkinek tartozott, s önmagának a legtöbbel.
KÓSA
Tudom.
BODROGI
S már azon az úton voltam, a maga segítségével, hogy a tegnap este a lelkemet és a testemet is eladjam.
KÓSA
Tudom.
BODROGI
De a kegyes sors úgy fordította a dolgot, hogy magamnak mindent megfizettem, ami járt. De még hátravan a többi, amivel az embereknek tartozom, s főleg magának.
KÓSA
Tudom.
BODROGI
De bármi történik, én a tegnap óta s már ezután csak azt mondom, amit igazán érzek és gondolok. Ebben a pillanatban pedig azt érzem, hogy magától bocsánatot kell kérnem, ha a tegnap este megbántottam volna. Gondolni pedig azt gondolom, hogy zokszó nélkül elmegyünk a házából, ha a házbér miatt vagy bármi oknál fogva úgy akarná.
CZIRMOS
Az utolsó mondatoknál úgy jön közelebb, hogy Kósát lássa; most nagy várakozással nézi őt.
KÓSA
Szelíd szomorúsággal nézi Bodrogit; aztán. Maga nem ismer engem…
Várakozó csend.
KÓSA
De én sem ismertem idáig magamat… Úgy éltem, ahogy szokás. De a sors titkokat rejteget az ember számára, és az élet meglepő fordulatokat… Menvén az úton, belebotlunk egy nagy kőbe, s talán ott a váratlan fordulat. Vagy meglátunk valamit, esetleg meghallunk egy szót… Hát én meghallottam egy szót!
CZIRMOS
Nagy várakozó arccal lehúzódik az asztal mellé egy székre.
KÓSA
Az aztán belém esett, az a szó, mint a nyugalmas tóba a kő. Megfodrozott engem, sőt hullámzásba borított; s azok a hullámok bizony nem kíméltek engem sem éjszaka, sem nappal… Mert éjjel elnyelték szokott nyugalmamat, sőt szívemet támadták meg, ide és oda verdesvén őt, akár sziklához vertek volna egy kis csónakot… S ha azt reméltem, hogy majd a reggel meg fog váltani, akkor ez a reménységem nem válott valóra, mert egész nap űzettem azon az egy szó által, mely háborgóvá tette éltemet…
BODROGI
Részvéttel. Egyetlen szó tette ezt?
KÓSA
Egyetlen szó indítá el mindezt, amit panaszlok.
BODROGI
Nem szabad nekünk is tudni azt a szót?
KÓSA
De rosszul mondom, hogy panaszlom, ami velem történt. Nem panaszlom én, hanem inkább megnyugszom a sors bölcs végzetében, bárha ilyen erővel tört is rám… S megnyugodván, elgondolom magamban, hogy valóban, mily hívságos életet éltem!… Gyűjtöttem a pénzt, örömet lelvén a vagyonban… Csekélynek mondható, ami jót másokkal tettem; sőt magamról is megfeledkeztem, ha azt tekintem, ami az emberben nem mulandó…
BODROGI
Csakugyan nem ismertem magát, Kósa úr!
KÓSA
Hát most ismer… Azaz még most sem egészen, mert nem tudja, hogy én magára nem haragszom. Sőt a haragnak ellenségihez mentem, hálát és szeretetet hozván magának, mely hála és szeretet áradjon magára öreg és megnyugodott szívemből…
BOGYÓ
Könnyes a szeme, az öreg Kósa kezére teszi a kézét.
BODROGI
Nem érdemlem meg, Kósa úr.
KÓSA
Aki eljön példájával, bár esetleg az egek küldték is, annak jutalmát nem mérjük úgy, mint egyebet mérni szokás. De mivel mégis emberek vagyunk, amíg testet hordunk, szabad legyen nekem is emberi módon valamit tenni.
BODROGI
Természetes, Kósa úr.
KÓSA
Hát akkor legyen természetes, Bodrogi úr, hogy nekem soha házbért nem fizet, mert ez a ház a magáé.
BODROGI
Dolgozni fogok, ahogy álmaimban akartam. S elrendezek mindent, amivel tartozom. Szívből köszönöm, hogy erre alkalmat ad nekem. Semmi egyébbel ne jutalmazzon engem.
KÓSA
A földi jutalom, az nem jutalom, kedves Bodrogi úr. De amit én kaptam magától, az jutalommá vált öreg napjaimban.
BODROGI
Tőlem?! Mit kapott tőlem?
KÓSA
Egy szót.
BODROGI
Milyen szót?
KÓSA
Elérzékenyedve néz, aztán lassan mondja ki. „Bálványimádó.”
BODROGI
Mondtam.
KÓSA
S igaza volt…
BODROGI
Akkor.
KÓSA
Küzd a sírással. Igen, akkor… Most már nem vagyok az… Ezt magának köszönöm… Megfogja a Bodrogi kezét, sírva feláll. Köszönöm…
BODROGI
Karon fogja Kósát, és ketten kimennek a szobából.
Czirmos és Bogyó meghatódva néznek Kósáék után, aztán Bogyó lassan leül, Czirmos elfordul, odamegy a kályhához, felvesz egy hasábfát, majd visszateszi, és Bogyó félé fordul.
CZIRMOS
Lehet, hogy nekem is meg kéne változni.
BOGYÓ
Magának mért?
CZIRMOS
Hogy olyan vidám legyek ismét, amilyen voltam.
BOGYÓ
Feláll, megtörli a szemét; látszik, hogy nehezen megy a dolog, de elkezdi a játékot, hogy viduljon az öreg; a virágot is a kezébe veszi. Üldözött vagyok. Dugjon el!
CZIRMOS
Szintén játszani kezd. S ki üldözi az ilyen tavaszi madarat, télen?
BOGYÓ
Előbb dugjon el.
CZIRMOS
Jaj, hova dugjam? Hova dugjam?
BOGYÓ
A kancsót nézegeti, s beletekint. Ebben mi van?
CZIRMOS
Abban álom, eltemetve. S egy kicsi szalma.
BOGYÓ
Jöjjön ide gyorsan!
CZIRMOS
Futva odamegy.
BOGYÓ
Ölelje meg a derekamot!
CZIRMOS
Átöleli a Bogyó derekát.
BOGYÓ
S tegyen belé a kancsóba!
CZIRMOS
Beleteszi Bogyót a kancsóba.
BOGYÓ
Itt jó lesz! Alámerül a kancsóban. Kitűnő jó lesz…
BODROGI
Belép, rögtön észreveszi, hogy Bogyó nincs a szobában: fürkészve néz körül. Bogyó hol van?
CZIRMOS
Elmene, hogy kikutassa, vajon a húsz forintot ki fizette ki?
BODROGI
Hát Kósa úr!
CZIRMOS
Látja, ez nem is jutott eszünkbe!
BODROGI
Azt nem csodálom, hogy magának nem jutott eszibe. De hogy Bogyónak sem, azon ámulnom kell. Tudja, milyen okos lány ez?! S milyen üdítő és kedves?!…
CZIRMOS
Ámulatra fintorítja az arcát.
BODROGI
No, mit néz úgy, vén kolumbácsi?
CZIRMOS
Az előbb maga csodálkozott, s most én ámulok.
BODROGI
Ugyan miért?
CZIRMOS
Azért, hogy maga így magasztal egy leányt.
BODROGI
Komolyan. Nem egy leányt, hanem Bogyót!
CZIRMOS
Nono! Még azt is hallani fogom egyszer, hogy szereti.
BODROGI
Nem egyszer, hanem most! Nyissa csak ki a fülit!
CZIRMOS
Úgy tesz, hogy kinyitotta a fülét.
BODROGI
Odalép Czirmoshoz, és a fülébe. Szeretem Bogyót!
CZIRMOS
Úgy tesz, mintha egy kicsit süket volna, s nem értette volna jól. Mit tetszik mondani? Hogy feleségül veszi Bogyót?
BODROGI
Komolyan. Ezzel nem lehet tréfálni. Még magának sem!
CZIRMOS
Komolyan. Hát nem azt akarta mondani?
BODROGI
Igen. Azt.
CZIRMOS
Kedvesen, kétkedve. Igen, de vajon mit mond a szellem?
BODROGI
Ha kíváncsi, kérdezze meg.
CZIRMOS
Megkopogtatja a kancsót. Angyali szellem, jelen vagy-e?
BOGYÓ
A kancsóból síri hangon. Jelen.
BODROGI
Meglepődik, önkéntelenül hátrább lép egyet.
CZIRMOS
Angyali szellem, mondd meg nekünk, hogy Bodrogi Antal feleségül vegye-e Bogyót?
BOGYÓ
Igen.
CZIRMOS
Mikor, kedves angyali szellem?
BOGYÓ
Késedelem nélkül.
CZIRMOS
Angyali szellem, óhajtasz-e még valamit mondani nekünk, tanítván minket?
BOGYÓ
Igen.
CZIRMOS
Áhítatos csendben várjuk szavadot. Fél térdre ereszkedik, s int Bodroginak is, hogy csinálja utána, mire Bodrogi is fél térdre ereszkedik.
BOGYÓ
Lassan kiemelkedik a kancsóból: a fejét virágok borítják, a haja is tele van tűzdelve virágokkal, s a kezében is virágot tart. Okos vidámsággal mondja.
| Mit fejembe vettem, azt én végbe vittem: |
| Szerető szívemnek hű társat szereztem. |
| Öreg és fiatal, ebből mind tanulhatsz! |
| Te pedig, virágom: kedvesemre hullhatsz! |
Virágait Bodrogi felé dobja, aki felállva és boldogan kapja el a hulló virágokat.
Függöny
A hivatkozás helye
1944 tavaszán, amikor Tamási javában dolgozott a Hullámzó vőlegény című darabján, Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója, kinevezésének tizedik évfordulójára készülve, az 1944–45. esztendőre már tervezte Tamási új művének előadását. A történelmi idő azonban közbeszólt, s Tamási is elakadt a darab írásával. 1944. július 24-én Kovách Aladárnak, a Nemzeti Színház újonnan kinevezett igazgatójának Tamási levélben gratulált, ám a Hullámzó vőlegény-nyel kapcsolatban is volt mondanivalója. Az eredeti szerződésre hivatkozott: „A szerző fenntartja magának azt a jogát, hogy igazgatóváltozás esetén a darabot a Nemzeti Színháztól visszaváltsa és más színházban adassa elő.”
A nyilvánosság előtt először 1945 novemberében a Színház című lapban, melynek szerkesztőbizottsági tagja is volt ebben az időben, új művéről így nyilatkozott: „Egy színjátékomnak két felvonása már másfél esztendeje készen van. Ezt a színjátékot, melynek Hullámzó vőlegény a címe, télire szeretném befejezni. Még nem tudhatom, hogy melyik színházban kerülhet színre. Talán abban, amelyik a jó szereposztást, a gondos rendezést és közbiztonságot legjobban megadja.” (I. évf. november 7–13., 13. sz.) Munkájával időben elcsúszott Tamási, mert mint játékának kéziratából kitűnik, csak 1946. december 10-én fejezte be. A Nemzeti Színházban Both Béla, a darab rendezője és Major Tamás, továbbá Benedek András dramaturg társaságában december végén véglegesítették a szereposztást és a mű szövegét, s 1947. január elején megkezdődtek a próbák. Alighanem Tamási nehezményezte, hogy Major kivonta magát a darab további sorsából, mert január 11-én az igazgató szükségét látta egy levél megírásának, amelyben betegségére hivatkozott, s ígérte: a darabot „szeretettel fogjuk kezelni”. Major a mű színpadi sorsáról is igyekszik megnyugtatni az írót „…addig tartjuk a darabot, amíg csak egy kis remény is van az érdeklődésre.” A bemutató elé Tamási a Pesti Műsorba írt kísérő cikket (teljes terjedelmében a Függelékben olvasható), ebből most a legfontosabbat idézzük: „A tiszta lelkiismeret szavának akartam szabadságot adni, és meg akartam mondani azt, hogy szellemi erkölcs nélkül nincs békességes boldogulás, sőt semmiféle maradandó boldogulás nincs.” 1947. január 30-án a Nemzeti Színház Andrássy úti Kamaraszínházában tartották a színpadi játék ősbemutatóját. Szereposztás: Bodrogi Antal – Uray Tivadar; Czirmos – Bihary József; Bogyó – Szőke Éva; Kósa – Gózon Gyula; Piroska – Olty Magda; Teréz – Sitkey Irén; Bagi – Bartos Gyula; Zelma – Vizvári Mariska; Gumics – Balázs Samu; Czimer – Tompa Sándor; Köteles – Pethes Sándor; Petke – Újlaky László; Mihály – Gárday Lajos; Asztalos – Makláry János; Kovács – Mádi Szabó Gábor; Szabó – Koltay Gyula, Cigány – Garay József akadémiai növendék. A darabot hatvankétszer játszották, kétszer közvetítette a rádió, s mindkét alkalommal beszélgetés is kötődött az előadáshoz.
Tamási drámaírói életművében az Énekes madár méltatásai mellett legtöbbet talán a Hullámzó vőlegény-nyel foglalkoztak. S mégis, jónevű szerzők beszámolói jobbára megragadtak az „illatos levegő”, a „góbéság”, a „csavarosság”, a „daloló szerző” és más közhelyeknél. Mátrai-Betegh Béla két helyen is – az Igazságban és a Hírlapban – (mindkettő január 31-én jelent meg) szeretetteljes, ám elegáns semmitmondással dicséri Tamási játékát. Az Igazságban például így: „A tiszta emberség utáni vágy Tamási Áron gondolati csillagrendszerének legfőbb nehézkedési törvénye, s ez tartja össze ezt a színpadi játékot is, amelynek belső szerkezete éppoly törékeny, mint egy egyszerű, illatos, mezőn szedett népdalé. Ezt a népdalt Tamási Áron a maga sajátos észjárásának kacskaringóival és finoman erezett leveleivel ékíti fel, mintegy megkoszorúzza művét az ötlet gyermekláncfüveiből font kedves, tarka koszorújával, mint a gyermekek egymás fejét réti játék közben. Mert Tamásinak ez a színpadi műve csakugyan játék, s mint minden igaz játéknak, ennek is távol valahol, a lélek mélyében, komoly, szinte komor értelme van.”
Laczkó Géza a Szivárvány 1947. február 1-jei (5.) számában így látja: „A darab maga, csodálatos kiválóságában, olyan, mint minden drámai remekművünk. A főhősnél teljesebbek a mellékalakok, s mindig van egy felvonás – többnyire az első –, amely jobban sikerült, mint a többi a cselekménylankadás során. Ostobaság volna ezt hibául felróni. S emellett meglepő, hogy a dráma váza kitűnő, bár vékony szálú vasszerkezet, amelynek egy-egy gerendáját maga a szerző emeli ki igen kényes helyekről, hogy maga álljon helyére – prédikátorul. A prédikátorok tematikája korról korra változik és elavul, de nem avul el a művészi forma, amely burkolja. Bossuet és Pázmány ma csak mint író él. S ameddig csak lesz magyar irodalom, Tamási Áron mindig fog élni mint író, nem utolsósorban ezzel a darabjával, amelynek lehetetlen nem szeretni hibáit is, mert ősi magyar művészi hibák, s így talán már erényszámba is mennek.”
Molnár Miklós a Szabad Népben (január 31.) többnyire kifogásait hangoztatja: „Humora üdítő, alakjai frissek, megoldása optimista, de mindez olcsó pesti tréfákkal, indokolatlanságokkal és közhelyekkel keverve szervetlenül illeszkedik a történetbe. Valójában nincs is darab, de – író sétál a színpadon, mint ezt valaki megjegyezte. Tamási író is, meg sétál is – igaz. De többet sétál kint, mint bent, s az írásművész távollétének unalmas, hosszú perceiben bőven van időnk gondolkozni egyes furcsaságokon. Azon például, hogy Bodrogi a fazékkészítésben véli megtalálni a gazdagodás útját…?! A költészet sok mindent elhitet, de ilyen »góbé burleszkben«, mint a Hullámzó vőlegény, már kötelező a jó fazékkészítő gondossága is.
Hibáival együtt is szeretettel kell azonban fogadni a darabot. Egészséges, tiszta mű, végre mentes a misztikus elemektől, optimizmust sugároz, és emberi érzelmeket emberi hangon megszólaltató alakok hullámzanak benne.”
Zelk Zoltán (Szabadság, 1947. január 31.) „kitűnő, de kissé halvány”-nak látja az előadást, s inkább a mű hibái fölött gondolkodik: „E beszámoló írója nem figyelte, hogy Tamási Áronnak ez a műve »színpadszerű«-e. Nem a dramaturgia parancsainak szolgálását, hanem a költői varázslatot várta az Ábel írójától. S ennek a hiányát panaszolja. Mert az »anyag«, amelyet most a színpadon láttunk, ugyanaz, amelyből már annyi tündéri valóságot, annyi valószerűen tündérit varázsolt Tamási Áron. Ha van eset, amikor nehéz számon kérni az írói varázslat hiányát, ez – Tamási Áron művéről lévén szó – ilyen eset. S amit még fájdalmasabb megmondani: e színmű sok szívvidítóan költői ötlete, Tamási édes hangú madarai közé a pestieskedő viccelődés néhány verebe is elvegyült. A színpadnak tett engedmény lenne ez? Nem hisszük. Hiszen – ha jól értettük a Hullámzó vőlegény szavait – Tamási a művészi megalkuvás tragédiáját akarta megmintázni.”
Máthé Klára a Tamási-színdarabok különleges értékeire mutat rá. Mindenekelőtt leszögezi, hogy a Hullámzó vőlegény cselekménye nem egyszerűen a mese világában, hanem a valóságot „irrealitással mélyített, csodákkal színezett parasztfaluban” játszódik. „Igaz, ez a kis világ – magyarázza tovább – ott a Kelet-magyar szögletben egészen magában álló, egyedülvaló, semmi más világszöglettel össze nem hasonlítható mikrokozmosz, és ilyenek az egyszerű, bibliai példázatnak is beillő történetek, amelyek Tamási darabjaiban semmiféle dramaturgia szabályaihoz nem igazíthatóan bűvölnek el bennünket. Tamásit gyakran és igen helytelenül hasonlították Gionóhoz, Ramuzhöz, mert emberlátása, de főként a természethez és a moralitáshoz való viszonya egészen más… A racionalistáknak túl irracionális, az irracionalistáknak meg túlságosan, vaskosan racionális volt, végül elnéző mosollyal megegyeztek abban, hogy eredeti író, outsider, lefordíthatatlan, egyéni, hogy klasszifikálni nem lehet… Minthogy új műfajról van szó, új stílusban is kellene játszani Tamási darabjait. Sajnos, erre, úgy látszik, még nem érett meg színházi kultúránk… Külön kellene átképezni rendezőinket, színészeinket erre a műfajra, amelyet például a francia színjátszás a szürrealista és dadaista kísérletek után rég megtalált: a mélylélektani mesejáték műfajára, amely szerintünk a jövő drámája.” (Nagyvilág, 1947. febr. 15., 4. sz.)
Keresztury Dezső, aki értette és méltányolta a „szabályszertől” minden műfajban eltérő Tamási érdekes és egyre merészebb drámakísérleteit is, némi visszalépést vél a Hullámzó vőlegény-ben, mely „egy szabályos vígjáték törvényei szerint” és nem az író eredeti törekvéseinek megfelelően alakul. Bár Tamási részéről „csiszolódást, növekvő színpadszerűséget” is lát „a szerkesztésben”, legfőbb kifogásait a rendezéssel és az előadásokkal szemben emeli, midőn a következőket írja a Válasz 1947. évi, márciusi számában megjelent kritikájában: „A székely nép ízes mesélőjét ünnepelték benne sokan sokáig; hogy azonban művészetének a »székelység« csupán anyaga, szövete, a hozzáértők kezdettől fogva világosan látták. Alkotásainak legjellegzetesebb, legértékesebb jellemvonásai abból a módból adódnak, ahogyan a világ kézzelfogható, eleven testi valóságát egy mélyebb, szellemibb lét fényeivel átvilágítja, ahogy az élet eseményeit észrevétlen átmenetekkel megindító s meggyőző példázatokká magasztosítja. Tündéri realizmusa ezért több a tájirodalom néprajzi érdekű kelmeiségénél, tárgyias jelképformálása ezért hitelesebb a még ma is egyre felbukkanó érzelmes eszmeköltők szimbolizmusánál… Egy dolog azonban szinte teljességgel hiányzik ebből a színpadi játékból: a korábbi Tamási-darabok varázslata, az eszmei tanulság s a játékba vetett életanyag tündéri egysége… Eszme és anyag egybeforrasztása ez esetben nem sikerült, s a tétel – amelyből különben valóban sokat tanulhatnának napjaink emberei – sajnos szervetlenül mered elő a színes székely szőttesek közül… Uray nemes áldozatkészséggel küzd a nem neki való parlagi művész szerepével. Szőke Éva összetéveszti a selyp affektációt a természetes üdeséggel, Vizvári Mariska, Bartos, Gózon kedvesen derűs őszinteséggel adják, amit mindig adtak: népszínművet. Olty, Balázs, Tompa, Pethes, Újlaky, Gárday s a többiek játszanak, ahogy éppen adódik; az egyik vaskosan, a másik humorral, a harmadik darabos szívjósággal. Helyén voltaképpen csak két színész van a darabban: Bihary, aki újra tanúságot tett kitűnő parasztábrázoló tehetségéről, hiteles: egyszerre valóságosan nyers és költőien szárnyaló parasztember, és Sitkey, aki anélkül tudott kacagtatóan groteszk lenni, hogy értelmetlen karikatúrává vált volna.”
Talán a legalaposabb elemzés az Új Magyarország 1947. február 8-i számában Szabó Zoltáné, aki Tamási írásművészetének és a mű tartalmának ismertetése után dramaturgiájának misztériumjellegét elemzi: „Céljaiban jó az, amit elmond, és eszközei szerint stílusában, modorában szép az, ahogy elmondja. A morális célt a móka módszerei teszik élvezhetővé, s a darab tulajdonképpen tréfákban elmondott intő beszéd az anyagiasság rabjaihoz. A darab figurái három színen helyezkednek el, mint a misztériumjátékokban. Csakhogy itt a pokol is földi, a mennyország is. Az első színen vannak a földhözragadtak: Bagiék, a gazdagparasztok, s velük a csúnya lány. Ezek meghíznak, mint a tök, és hulltukban szétloccsannak, mint a tök. A felső színen van a fellegjáró fazekas, s középen, mint aki földön áll, de az égre is reális tekintettel pillant: a munkálkodó és tréfálkozó Czirmos bácsi. A kályha, amely nem melegít gazdájának, amíg hamis úton jár, melegíteni kezd, mihelyt helyes útra tér. Mind e mondandók körül a párbeszédek nem lényeg szerint érdekesek, hanem mókáik szerint élvezetesek. E párbeszédek engem a hegyi patakokra emlékeztetnek. Ezeknek partján órák hosszat nézheti az ember a víz fürge gyűrűzését az útjában álló kavicsok körül. Bámulhatja az ár ellen úszó pisztrángok fürge és karcsú villanását. Tiszta víz az ilyen hegyi patakoké. Nem részegít, de üdít és frissít. Bátran ihat belőle, aki megszomjazott, lelki egészségére válik.”
S az előadás megítélésében, annyi vélekedés között, talán Szabó Zoltán szigorúságának hihetünk leginkább. A korábban Németh Antal által elindított Tamási-sorozat, amely a Nemzeti gondolkozását és játékstílusát a költői színház irányába igyekezett lendíteni, az 1947-es Hullámzó vőlegény előadásával is a hiábavalóságra utalt; a magyar színház készületlen volt a folklór ihletettségű költői játékra. (Nem véletlen, hogy a Hullámzó vőlegény-t követően negyven éven át Tamási játék nem szerepelt a Nemzeti Színház színpadán.) Szabó Zoltán egykori írása sejteti, miért is az akkori és későbbi érzéketlenség: „A Nemzeti Színház Kamaraszínházának előadása nem tanúskodik arról, hogy a rendező megértette volna azt, ami a darabban sajátos írói érték. Holott egy értelmes és mesterségében bátor rendező számára éppen ilyen egyszerű mondandójú darab, hol minden részlet szimbólummá tágítható, nyújt óriási lehetőséget. A csupa móka, csupa tréfa játékot, amely csupa könnyed villongás, a rendező otromba módon kezelte. Színeihez vak volt, szavaihoz süket. Bámulatot kelt bennem, hogy az olyan könnyedség, mint a darabé, hogy tudott elviselni annyi nehézséget, amennyi a rendezésé. A rendezés hiánya miatt a szereplők nagy kényelemmel játszották e nem menetében gyors, de részleteiben virgonc darabban azt, amit megszoktak: a többség a népszínművi együgyű parasztot székely gyanánt. Uray belül kóc, kívül máz fazekasa csaknem leteríti az egész előadást, a főszerepben. Bodrogi Antalt játssza, aki a szerző utasítása szerint „művész, most fazekas”, oly színész módján, aki most nem művész. Bámulatos, hogy közreműködésével, amely egy percig sem rokonszenves, a játék nem válik teljesen érthetetlenné. Partnere, Szőke Éva Bogyó vagy az Angyali Szellem tüneményszerepét kizárólag tüneményes szépségével játszotta, színészi eszközöket nem használt fel. Bartos Gyula Bagi gazda alakjához Göre Gáborból merítette az ihletet, nem Tamásiból. Vizvári Mariskának se kellett volna a darabbeli Zelma asszony születésének évszámát vennie irányadónak stílusfelfogás tekintetében. A mellékszereplők általában becsületes játékkal vettek részt. Sitkey Irén kiváló, Balázs, Tompa és Gárday jók. Egészében ők se tudták úgy mondani Tamási szövegét, hogy abból kipattanjon a minden szavába belesűrített tréfa. Általában a színészek azt mutatták, hogy szövegmondási készségük teljes csődöt mond a magasztos és mókás ama együttesének érzékeltetésében, amely a Tamási-írásokban úgy vibrál, mint lombok alatt az árnyék és fényfolt napsütésben, ha szél van. Kivétel Bihary Czirmosa. Ő az egyetlen, aki teljesen helyén van, s a főszereplő és a rendezés közreműködése nélkül megmenti az előadást. Minden szava és minden mozdulata hiteles, igaz. Népieskedéstől és sallangoktól mentes. E sorok írója magyar színpadon eddig reálisabb, rokonszenvesebb és őszintébb parasztalakítást nem látott. Méltó volna arra, hogy filmre vegyék és tanítsák a színiakadémián. Biharynak sikeres társa a becsületes, értelmes, jó eszközökkel dolgozó játékban Gózon Gyula. Ma, amikor magyar író színpadi műve oly ritka, hogy a kritika is Kazinczy szeretetét érzi föltámadni szívében a fehér holló iránt, ők ketten tanúsítottak a főbb szereplők közül a jóravaló, jót szolgáló és nagy írótól származó magyar darab iránt illendő tiszteletet és szeretet.”
A darab következő színpadi előadása három évtizeddel később következett, amikor a Veszprémi Petőfi Színház Bohák György rendezésében 1977. december 9-én bemutatta. Ebben a változatban Bodrogit Papp János alakította, Czirmos bácsit Czeglédi Sándor, Bogyót Málnai Zsuzsa, Kósát Tánczos Tibor játszotta.
A Hullámzó vőlegény-ből Katona Márta dramaturg és Mihályfy Sándor rendező közreműködésével Tompa Miklós, az egykori marosvásárhelyi Székely Színház alapító igazgatója, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet azóta nyugalmazott rektora 1978 augusztusában Budapesten tévéfilmet forgatott. A filmet 1979. január 1-jén sugározták, s 1987. október 3-án a második csatornán megismételték. A szereposztásból: Bodrogi – Ferenczy István (a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára); Czirmos – Király József (a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház tagja); Bogyó – Hűvösvölgyi Ildikó; Kósa – Máriáss József; Bagi – Páger Antal.
Tompa Miklós sepsiszentgyörgyi Tamási-sorozatában 1979. május 8-án színpadra is vitte a Hullámzó vőlegény-t, amelynek Bodrogiját, Győri Andrással váltva, a tévéváltozatból ismert Ferenczy István alakította. Czirmost ugyancsak a tévéváltozat szereplője, Király József játszotta. Bogyó a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet első éves hallgatója, Incze Ildikó volt; Kósa – Nemes Levente. Az előadást a magyarországi közönség is megismerhette: 1979. október 6-án Veszprémben, 7-én Tapolcán, 10-én a Budapesti Művészeti Hetek keretében a Fővárosi Operettszínházban, 11-én Várpalotán, 13-án Ajkán játszották Tamási darabját. Valamennyi magyarországi előadáson Bodrogit Győry András, Bogyót Szabó Mária alakította.