Vitéz lélek*
|
| Három méter |
| Csizmaszár, |
| Balla Péter |
| Bakszamár! |
Csend.
KRISTÓF
Péter, a tiéd nőstény?
PÉTER
Az.
GYERMEK
| Három méter! |
| Balla Péter! |
KRISTÓF
Odamegy az ablakhoz, s kihajolva kiáltja. Hogy akasszanak fel, sok tolvaj! Visszafordul, s beszéd közben előbbi helyére megy. Egyszóval… Hol is hagyám el?
PÉTER
…hogy háromszázharminckét vékát kerestél a tavaly.
KRISTÓF
Úgy van. Annyit kerestem a géppel. Nem dicsekvésből mondom ezt, hanem mért? Semmi egyébért, kedves barátom, csupán egy dolog miatt, amit mi otthon Rozálival ketten megbeszéltünk. Vagyis azt mondjuk neked: Péter, hagyd abba azt a szamár életedet, s gyere hozzánk a gép mellé. Én egy hónap alatt teljesen gépészt csinálok belőled! S aztán aratáskor te elindulsz a géppel, s amit kerestek, annak harmadrésze legyen a tiéd! Jól van-e?
PÉTER
Erre az egyre nem számítottam.
ROZÁLI
Kristóf, adjunk neki gondolkozási időt.
KRISTÓF
Nem adok!
PÉTER
Jobb is, ha nem adtok. Mert én is adtam volt egyszer Rozálinak, s addig gondolkozott, amíg melletted ébredett fel, Kristóf! Ezt nem azért mondom, hogy szemetekre vessem, mert minden jól van így, ahogy van. Rozáli becsületes volt, az ura is becsületes volt. Most rajtam a sor.
KRISTÓF
S te mit mondasz, lássuk! Leül a kicsi székre, s megint rágyújt.
PÉTER
Én azt mondom, hogy valamikor szerelmet beszélt a szív, s az mulandó volt. Nem bírta ki a hosszú időt. A hét esztendőt, amit én hányódva töltöttem. Hármat a harctéren, s négyet az idegenben. S a tetejiben még a nemzetem is le volt verve, amikor hét év múlva ide visszajöttem; s apám el volt temetve. A viharban széjjelfoszlott a fészek is, amelyben születtem. Itt ültem napokig Mutatja. az ajtóban, minek a szárnyát letörve találtam. Jób csak a szemétdombon ült, én hazámnak a romjain ültem! Jób csak testi sebekkel ült, én lelkemben a tövisekkel!… Itt ültem napokig, s azon gondolkoztam, hogy mit kéne csinálni. Kristóf! Engemet is gépek vettek körül hét esztendeig. Egyik süvített, a másik zúgott, a harmadik bolondított. Te dicsérted őket, én szamarat vettem a helyökbe. S azt gondoltam: én ezzel a szamárral felépítem, amit a gépekkel lerombolt az ember! Ott kezdem legalól, ahol egy vesztett embernek s egy vesztes nemzetnek mindig kezdeni kell. Kicsiből, alázatosan és hittel. Isten és föld között indultam el, s ott megyek egyenesen végig; s majd amikor megállok, azt fogják mondani nekem: mivel hittél és meg nem tántorodtál, te vagy az ember s a magyar!
ROZÁLI
Kristóf, adjuk el a gépet!
KRISTÓF
Feláll, s Péterhez. Egy rongyos biciklit sem adnék a szamaradért. Megértetted?
PÉTER
Az én szamaramnak nincsen ára.
KRISTÓF
Szóval nem jössz a gép mellé?
PÉTER
Rozáli, mit olvastál a könyvből? „Várjad az Urat, és őrizd meg az ő útját, és fölmagasztal téged, hogy örökségül vedd a földet; és látni fogod, amikor elvesznek a bűnösök…”
ROZÁLI
Magához húzza a könyvet, fejét ráhajtja, és sírni kezd.
KRISTÓF
Péterhez, ingerülten. Micsoda dolog?! Ne bőgesd a feleségemet!
PÉTER
Férje vagy, de nem tudod, ki bőgeti őt.
GYERMEKEK
A kapunál.
| Balla Péter, |
| Három méter! |
SÁRI NÉNI
A kapunál. Nem takarodtok mindjárt el innét!
KRISTÓF
Rozáli! Fel onnét, s gyere! Egy-kettő!
ROZÁLI
Feláll.
SÁRI NÉNI
Hatvanéves, sovány és eleven mozgású falusi asszony. Tányért hoz, asztalkendővel letakarva. Isten áldjon meg! Hát ti is itt vagytok, Kristóf? A tányért leteszi az asztalra.
PÉTER
Csak ő fogadja a köszönést. Isten áldja meg, Sári néni!
KRISTÓF
A hirtelen harag után fölényesen. Azért nincs harag. Kezet fog Péterrel. Gyere, Rozáli! Kimegy.
ROZÁLI
Kezet fog Péterrel. Nagyon elszakadtunk, Péter! De köszönöm, hogy Kristóf miatt nem ítéltél el. Kimegy.
SÁRI NÉNI
Tojásrántottát hoztam. Ülj le, s egyél!
PÉTER
Leül, s enni kezd. Jó szomszédasszony maga, Sári néni. Mivel tudjam egyszer meghálálni?
SÁRI NÉNI
Avval, hogy egyél. Leül az asztal mellé. Ezek mit akartak?
PÉTER
Híttak gépésznek, magukhoz.
SÁRI NÉNI
Hogyne! Nem a más cselédjének nevelt volt anyád. Légy te csak a magad ura. Örökké még a nyomorúság sem tart. Kerítünk egy jó feleséget, a szamarat a fenébe tesszük, s ide helyibe lovat veszünk! Osztán lesz ház, s benne gyermeksírás.
PÉTER
Kicsi macska nem lesz?
SÁRI NÉNI
Az is lesz! S olyan bajusza neki, hogy integet a melegben. Az emberek sárgára válnak az irigységtől, mint a tök. Kis szünet után. Csak nekem szót kell fogadni, fiam. Nem lehet a világot folyton hergelni, mint a kutyát. Megharapja az embert, fiam. Nem hallod, milyen morgás van máris?! A gyermekek csúfolódnak a szamár miatt, s az emberek zúgnak ellened!
PÉTER
Vétettem valamit nekik?
SÁRI NÉNI
Nem vétettél, fiam, de mégis gyűlölködnek. Mivel szamarat tartasz, s általában is másképpen gondolkozol, mint ők; s mivel nem vetsz ügyet se rájok. Olyan az emberiség, mint egy hangyaboly, fiam: mind egyforma hangyák vadnak benne. Te szárnyas hangya vagy: megbojdítottad az egészet. Az ecetet mind reád eresztik, s megölnek.
PÉTER
Pököm az ecetjükre.
SÁRI NÉNI
Én nem azt tenném, látod.
PÉTER
Hát mit?
SÁRI NÉNI
Ami őket legjobban ingerli, odavetném nekik a szamarat.
PÉTER
Én, a szamarat?!
SÁRI NÉNI
Azt, a szamarat! Hogy kapják bé, s hallgassanak!
PÉTER
Feláll. Hányszor megmondtam, hogy a szamarat nem árulom el! Sem el nem adom, sem ember ahhoz hozzá ne nyúljon! Én kigondoltam valamit, ahhoz megvettem a szamarat, s megyek a magam útján. Maga azt hiszi, hogy csak emberek vannak a földön, s csak az ő irányukba tartozunk becsülettel?! Sok minden van még az emberen kívül, Sári néni! Mert van Isten, vannak állatok; van föld, vannak fák, s felettük csillagok! Hát azok iránt nem tartozunk becsülettel? Én csaltam és hazudtam már eleget: többet nem csalok és nem hazudok!
SÁRI NÉNI
Mind elveszünk, fiam…
PÉTER
Mért vesznénk el?
SÁRI NÉNI
Azért, mert igazad van; s mégsem úgy van.
PANNA
Harmincöt éves leány, kicsit rendetlen, együgyű és botladozó. Lassan beszél, s mintha galuska volna a szájában. Itthon vadnak? Aggyon Isten! Kezet fog Péterrel. Hogy élhetsz még, Péter? Sári nénire csak ránéz. Hát maga, Sári nénöm?
SÁRI NÉNI
Ülj le, Panna.
PANNA
Csak egy kicsit akarok maradni, mert a disznyóknak salátát kell adni.
SÁRI NÉNI
Ülj le, mert olyant húzok reád, hogy huszárrá változol, ebben a helyben.
PÉTER
Foglalj helyet, Panna.
PANNA
Akkor leülök egy kicsit, ha Péter is mondja. Leül az asztal mellé.
SÁRI NÉNI
Kereken hány hold, ami egyedül a tiéd, Panna?
PANNA
Elég van nekem. Mert szántó vagyon huszonhat, kaszálló tizenhárom, s erdő huszonegy. Sokszor még átkozódom is, hogy a birtok mellé egyedül vagyok, kopogó fejemre.
SÁRI NÉNI
S férjhez mennél-e?
PANNA
Tátott szájjal kacag, majd Péterre néz.
SÁRI NÉNI
Szintén Péterre néz.
Várakozó csend.
PÉTER
Ehelyt Sári nénihez menj férjhez, né!
PANNA
Inkább azt mondd meg, hogy hol van a szamár.
PÉTER
Künn van a pajtában.
PANNA
Akkor megyek, s egy kicsit megnézem. Kifelé indul.
NIKITA
Az ajtóban találkozik Pannával. Hetven felé járó falusi ember, nagyon rokonszenves és tréfás; akkor is csak somolyog, amikor kacag. Hova viszed a fejedet, Panna?
PANNA
Megyek, s megpillantom a szamarat. Kimegy.
NIKITA
Hogy telik, Péter? Leül a füttő mellé a kicsi székre.
PÉTER
Elég jól, Nikita bácsom. A felesége ennem adott, s most éppen meg akar házasítani.
NIKITA
Evvel a Pannával-e?
PÉTER
Véle. Leül az asztal mellé.
SÁRI NÉNI
Maga utánam jött, Nikita?
NIKITA
Én utánad.
SÁRI NÉNI
Há métt?
NIKITA
Azért, mert nem előtted jöttem. Péternek magyarázza. Ha a birtoka egy öllel kevesebb volna, ezt a Pannát el is lehetne venni feleségül, akármilyen bátran.
PÉTER
Egy öllel?
NIKITA
Eggyel: ő magával!
PANNA
Bejön, az ajtón belül megáll, s egy kicsit röhögve. No, megnéztem a szamarat. Röhög. Nagyobb a bunkója, mint a nyele.
NIKITA
Megkaptad-e, hogy hol van az eleje?
PANNA
Olyan, mint a majom.
NIKITA
Az olyan: az apja a te apáddal testvér vót.
PANNA
Maga heába csúfolódik, mert nem engem hínak Nikitának, aki mindig csak henyélt. Valahol Montenegróban, ahol király vót. No, adjon Isten mindenkinek, ami kell. Kimegy.
SÁRI NÉNI
Nagy tudománya van ennek a Pannának. De ezt igazán mondom, te Péter! Így nem látszik róla, de a legjobban tud írni s olvasni az összes fejérnépek között. A kátékizmust elmondja elejétől végig, tudja az összes magyar királyokat; s hát még lázítani hogy tud! Örökké gyűjtögeti a leányokat, s arra biztatja őket, hogy ne menjenek férhez.
NIKITA
Sári nénihez. Bár korodbéli lett vóna!
CSORBA
A kapunál kiált, hivatalos hangon. Balla Péter!
PÉTER
Az ablakhoz megy, s kihajlik. Itt vagyok, a házban. Lassan visszamegy a székhez, de nem ül le.
SÁRI NÉNI
Ki szóla?
PÉTER
A bíró s az albíró. Jőnek bé a kapun.
SÁRI NÉNI
Izgatottan feláll, ellép az asztaltól. Puffadjanak meg! Nem jóban járnak ezek ketten.
CSORBA
Bejön. Tisztességet, erőt, egészséget! Az ajtótól két lépésre megáll. Ötvenöt éves, jó húsban lévő falusi ember; csizmában, harisnyában, fekete zakóban és fekete kalapban. Kalapját nem veszi le.
BÜLLENTS
A bíró mellett, fél lépéssel mögötte. Adjon Isten! Kalapját leveszi. Harmincöt éves, sovány, egyik lába lőcsláb. Bakancs, harisnya s posztóujjas van rajta.
SÁRI NÉNI
Aggyon Isten nektek is.
PÉTER
Üljenek le, bíró úr.
CSORBA
Köszönöm, nem élünk vele. Hivatalos dologban vagyunk, s hamar akarunk végezni.
SÁRI NÉNI
Tám nem adót rótok?
CSORBA
Nem.
NIKITA
Pedig itt az ajtóra s az ablakokra lehetne.
CSORBA
Megnézi Nikitát, aztán Péterhez. Magyar ember kevés szóból szokott érteni, Péter. Mü azért jöttünk, hogy a szamarat tüntesd el!
PÉTER
Nem loptam a szamarat.
CSORBA
Nem mondtam, hogy loptad. Azt mondtam, hogy tüntesd el!
PÉTER
Van-e törvény arra, hogy nem szabad szamarat tartani?
CSORBA
Törvény van arra, hogy a falu nyugalmát senki meg nem háboríthatja. Te pedig megháborítottad a szamárral; s úgyszintén emberi viseleteddel is, melyet a szamár nélkül nem folytatnál bizonyosan. Az írásokban is az áll, hogy a székely nemes nép, ki a szamarat nem is nézheti, nemhogy tartsa! Te régi szokásunkat megszegvén, szamarat vettél; s úgy élsz itt, mintha nem volnál közülünk való. Az emberek háborgásban vadnak emiatt, s téged akármelyik órában szamarastól kiirtnak.
NIKITA
Csúfolódva. Sírjunk-e előre?
CSORBA
Megvetően nézi Nikitát.
BÜLLENTS
Nikitához. Kied menjen a szamár mellé!
NIKITA
Téged a helyedből nem szorítlak ki.
GYERMEKEK
A kapunál.
| Három méter |
| Csizmaszár, |
| Balla Péter |
| Bakszamár! |
SÁRI NÉNI
A fületek lesz három méter! Gyorsan kifut, hogy megfogja őket.
CSORBA
Péterhez. Hallod?
PÉTER
Hallom.
CSORBA
Ma este nyoma vesszen a szamárnak! Érted-e?
PÉTER
Nem fog nyoma veszni.
CSORBA
Ez az utolsó szavad?
PÉTER
Nem.
CSORBA
Hát?
PÉTER
Társat veszek neki.
SÁRI NÉNI
A fülénél fogva kilencéves fiúgyermeket hoz, ki ijedtében folyton szabadulni szeretne. Három méter… Három méter… Gyere csak a bíró elé! Odaállítja a bíró elé. No, most mondjad!
CSORBA
Ki fia vagy? Mivel a gyermek nem felel, rákiált. Ki fia vagy?
GYERMEK
A Demény Mózes édesapámé.
CSORBA
Milyen verset kiabáltál?
GYERMEK
Szamár-verset.
CSORBA
Hogy szól? Mivel a gyermek nem felel, rákiált. Hogy szól a vers?!
GYERMEK
| Három méter, |
| Balla Péter! |
CSORBA
Mért kiáltottad a verset?
GYERMEK
Játékból.
CSORBA
S akiről szól, láttad-e a szamarat?
GYERMEK
Megcsillanva. Láttam.
CSORBA
Milyen vót?
GYERMEK
Szép!
CSORBA
Szép?!… Ide a füledet! Megfogja. S mi vót rajta szép?
GYERMEK
A kereszt a hátán.
PÉTER
A gyermekhez. Gyere ide! A zsebébe nyúl. Gyere! Nem bántlak, ne félj semmit. Amikor a gyermek megindul feléje, leül az asztal mellé.
GYERMEK
Odamegy Péterhez, a két térde közé.
PÉTER
Úgy látod… S nézz a szemembe, ne félj! Még a nagyokat sem bántom én, nemhogy az ekkorákat. Nem vagy te hibás; s nem hibások a társaid sem. Mondd meg nekik! Mondd meg azt is, hogy én nem tréfából vagy eppen csúfságból vettem a szamarat. Hanem jó példának a mostani üdőben. Hadd lássa a világ, hogy leverve is meg tud élni a magyar, s nem lesz a más cselédje! Még akkor sem, ha szegény. Inkább egy szamarat veszen kezdetben, ahogy a szegény asszony egy tojást veszen csak.
GYERMEK
Tetszik neki, úgy nevet.
PÉTER
S ahogy a szegény asszony el szokta ültetni a tojást, én is úgy fogom elültetni a szamarat. Elültettem, s szorgos munkával négy lovat fogok kikölteni belőle! Négy lovat, amilyen azelőtt vót!
GYERMEK
Örül.
PÉTER
Ezt kell hirdetni, fiam!
GYERMEK
Jó!
PÉTER
Megveregeti az arcát a gyermeknek. No, úgy legyen; s mi legyünk barátok!… Nesze, itt van egy fényes! Odaadja. S fuss, ahogy csak tudsz!
GYERMEK
Fut kifelé, s futtában. Dicsértessék a Jézus Krisztus.
NIKITA
A csendben. Megfogant!
CSORBA
De mü eltörjük a tojást, öreg! Büllentshez, parancsol. Albíró, indulj a pajtába, s ereszd el a szamarat!
PÉTER
Feláll, hogy beléavatkozzék a dologba.
CSORBA
Kisajátítjuk!
NIKITA
Nekem is kell egy parcella belőlle.
CSORBA
Adunk magának is; a mocsaras feliből. Büllentshez. Indulj, s vezesd ki a szamarat!
BÜLLENTS
Indul.
PÉTER
Hozzá ne merjen nyúlni senki! Utána ugrik, és elejébe áll. Ebben a házban s ezen az udvaron én vagyok a gazda! Itt az történik, amit én akarok! A törvény szerint is!
CSORBA
Meggondolja magát; majd Büllentshez. Hát jól van. Akkor előbb vezesd ide, ide bé a házba. Itt megbecsüljük, a község kifizeti az árát, s csak azután visszük el. Sári nénihez. Sári néni, menjen, s keressen még egy becsüs embert, s hozza ide!
SÁRI NÉNI
Gyorsan elmegy.
CSORBA
Hamar! Ide bé a házba a szamarat! Látni akarom!
NIKITA
Feláll, s Péterhez. Péter fiam, te csak ülj le szépen. Majd én kibüllenek evvel az albíróval. Büllentshez. Gyere, Büllents!
Büllents és Nikita kimennek.
PÉTER
Leül, fejét a két tenyerébe támasztja.
GYERMEKEK
A kapunál.
| Jobb a szamár |
| A négy lónál, |
| Balla Péter |
| A bírónál! |
CSORBA
Gyorsan az ablakon kihajolva. A nyakatokat kifacsarom!
SZAMÁR
A pajta felől felbődül.
BÜLLENTS
A szamár után szintén bődül egyet.
PÉTER
Már a versnél felütötte volt a fejét, most gyorsan és határozottan kimegy.
CSORBA
Olyan mozdulatot tett, mintha nem akarná ereszteni Pétert. Aztán mégsem mer útjába állni. Ahogy egyedül marad. Vetett volna fel engemet is a tűz langja, amikor bíró lettem!… Leül a székre, hol Péter ült; fonnyadtan ül, s innét kezdve már egykedvű.
NIKITA
Büllentset hozza, derékon segítve.
BÜLLENTS
Fél arca maszatos-véres, szája félrefacsarodva.
CSORBA
Nem áll fel, csak előredől a széken. Hát ezt mi találta?!
NIKITA
Lebélyegezte a szamár, mint a pénzt.
CSORBA
Megrúgta?
NIKITA
Meg. A sarokban a szegről leakasztja a törölközőt, avval törölgeti a Büllents arcát, majd az állát is elköti véle.
BÜLLENTS
Ahogy félrefacsarodott szájjal tud, úgy beszél. Lehajoltam, hogy eloldjam a kötelet, s akkor így… egyet… Mutatja, hogy miképpen rúgta meg a szamár. De azt még láttam, hogy Nikita bácsi kacsintott neki, a szamárnak. Hogy most rúgjon, most!…
NIKITA
Éppen fogja Büllentsnek az állát, hogy helyre kösse. Ne hazudj, mert az állkapcádat leejtem a földre! Felköti az állát, aztán leül a régi helyére.
CSORBA
Hát Péter? Hol van?
NIKITA
Most teszi fel a szamárnak a kitüntetést.
SÁRI NÉNI
Egy üstfoltozó cigánnyal a háta mögött. Gyere, Máté! Gyere! Csodálkozva Büllentsen. Hát ennek mi baja lett?
CSORBA
A szamár megrúgá.
CIGÁNY
Vasrúdon üst lóg a vállán, ide-oda pillogtatva úgy várakozik. Ha már itt vagyok, mit csináljak itten?
NIKITA
Becsüld meg a szamarat.
CIGÁNY
Körülnéz. Melyiket, instállom?
CSORBA
Visszatartott nevetéssel int. Menj el! Nem kell már.
CIGÁNY
Szó nélkül elmegy.
SÁRI NÉNI
Így hát a szamár győzött, s nem az elöljáróság.
CSORBA
Feláll. De még nincs béfejezve, Sári néni! Csak mára ennyi elég. Az ámment holnapra hagyjuk. Gyere, Büllents! Kimegy.
BÜLLENTS
Az Isten döglessze meg! A bíró után kimegy.
SÁRI NÉNI
Csinála bajt eleget ez a szamár… Maradt volna a tojásában! Leül az asztal mellé. Hol van Péter? Nem tudja maga, vén Nikita?
NIKITA
Künn van.
SÁRI NÉNI
Elpusztítják szegényt, mert az ágak hegyin jár örökké az esze. Akaratos. Ellenkezik mindenkivel, pedig olyan szíve van, mint a tiszta forrás. De csak a szamár, csak a szamár! Hogy a nyavalya törte volna ki a szamarát, mert a’ lesz a veszte!… Heába tanítja az ember, hogy legyen olyan, mint más rendes férfiú: feleséget vegyen, s ne szamarat! Nikitához. Tekintené legalább magát, ha már a többitől nem akar példát venni. Magának is felesége van, s nem szamara!
PÉTER
Bejön.
NIKITA
Cseréljünk, Péter!
PÉTER
Meg sem hallja; elgondolkozva leül az asztal mellé.
SÁRI NÉNI
Ez a szamár még sok bajnak lesz a fészke, te Péter! Valamit csinálni kéne véle. A bíró is azt mondá, hogy holnap folytatni akarja a háborút. Megeshetik, hogy még a csendőröket is idehozza.
PÉTER
A szamárnak győzni kell, Sári nénöm! Mert ez nemcsak szamár, hanem jel, melyben nekem csak győzni szabad. Látja-e, most is hogy megrúgta az albírót! Pedig nem volt rúgós soha. S amikor én kimentem, tudja-e, milyen volt?! A szőre lázadva mindenütt felállt, csak éppen ott hajlott egymásra szelíden, ahol a keresztje van. S amikor megsimogattam az orrát, megcsókolta a kezemet, pedig a szemiben két kicsi tüzes kard villogott!…
NIKITA
Komolyan. Lélek van benne.
SÁRI NÉNI
Tiszta bolondok vagytok! Megbolondítotok még engemet is, mire észrevenném. Mert valami bennem is azt mondja, hogy nem rendes szamár ez a mü szamarunk.
GYERMEK
A kapunál.
| Jobb a szamár |
| A négy lónál, |
| Balla Péter |
| A bírónál. |
Csend.
NIKITA
Keresztes vitéz van benne.
PÉTER
Feláll, s hittel mutat Nikitára. Igaz, Nikita bácsom! Keresztes vitéz van benne! Aki eljött, hogy amiben én hiszek, az valóra váljék! Hogy a sírt, melyben üdvösségünk nyugszik…
AMBRUS
Belép. Itt lakik Balla Péter? Hatvanéves, szelíd s egy kicsit átszellemült arcú férfiú. Puha szárú csizma, kicsit bő fehér harisnya van rajta; fekete zakó, fekete nyakkendő s fekete kalap.
PÉTER
Furcsa meglepődés után. Itt. Mért keresi?
AMBRUS
Leveszi a kalapját, s kettőt beljebb lép. Te vagy, fiam?
PÉTER
Én.
AMBRUS
Kicsi beszédem volna veled. Kezet fog Péterrel. Nem sok, de fontos.
PÉTER
Tessék leülni! Mutatja az ülőhelyet az asztal mellett. S mondja el.
AMBRUS
Szelíd mosollyal. De egyedül szeretnék maradni veled. Csak veled. Sári nénire s Nikitára néz, engedelmet kérve.
NIKITA
Akkor mü elmegyünk, Péter. Feláll.
AMBRUS
Nem sok. Hamar megleszünk.
PÉTER
Nikitához. Kicsi idő múlva jöjjenek vissza.
NIKITA
Jó. Kimegy.
SÁRI NÉNI
Vissza, vissza. Kimegy.
AMBRUS
Más ember ilyenkor engedelmet szokott kérni. Leül. De én nemigen megyek olyan házba, ahol ezt mondanom kéne. Én legalább azt hiszem.
PÉTER
Szintén leül.
AMBRUS
Onnét van ez, mert senkinek hátrányát nem akarom. Neked sem. Meg fogod látni. De akár jót akarunk, akár rosszat: valahol el kell kezdeni, ugye? Azért mondom, hogy valahol, mert az elején semmit sem kezdhetünk, mivel kezdet nincsen. Én legalább azt hiszem. Erősebben Péterre néz. Vagy tudsz valami olyant mondani nekem, aminek kezdete lenne?
PÉTER
Gondolkozik. Hamarjában nem tudok.
AMBRUS
Látod, én sem tudok, pedig én efféléken sokat gondolkoztam. Most is, ahogy jődögéltem a falu felé, azon tusakodtam, hogy vajon volt-e legalább egy boldog ember a világon. Már igazi boldog, ahogy kell. Te mit gondolsz, lám?
PÉTER
Ha tudnám, kivel beszélek.
AMBRUS
Kedvesen. Ejnye, hát mért nem üttél egyet a fejemre! Egészen megfeledkeztem arról, hogy bémutassam magamot. No, nem baj. Nevem Pakot Ambrus, varsági lakos.
PÉTER
Isten éltesse!
AMBRUS
Köszönöm, öcsém. Öreg ember mondja. Egyszóval ott lakom a nagy erdő kebelén, Varság faluban. Valamicske birtokom is van ott, de inkább toplómunkával foglalkozom. Mindenféle tárgyakot csinálok abból, s eladom. Sokat járom a világot, már húsz esztendeje. Megélek belőle, nem panaszkodom. Egyedül vagyok. Jobban mondva, van egy leányom. Egy. Huszonegy esztendős lesz az őszön.
PÉTER
Ő is Varságon él?
AMBRUS
Ott. Örökké ott, ahol én. Hacsak lehet, nem hagyom el magamtól, hiszen egyébnek úgysem tudok örvendeni, csak neki. Egyedül. Tudod, úgy fogom fel a dolgot, hogy a világ egy nagy-nagy gyümölcs volt az én számomra; s a leányom az a kicsi mag, ami benne van a gyümölcsben, legbelől a közepiben. A gyümölcsöt én már megettem, öcsém, csak a magja maradott meg. De azt eltettem. Ügyelek reá.
PÉTER
Felmelegedve. Egyszer-egyszer én is gondolok efféléket, de nem tudom ilyen szépen szavakba foglalni.
AMBRUS
Fiatal vagy még. Én legalább azt hiszem, azért.
PÉTER
Három esztendeig voltam a háborúban, s négyet idegen országban.
AMBRUS
Tudom. Mindent tudok rólad, amit tudni lehet. Tudom, hogy a legnagyobb szegénység fogadott, amikor hazajöttél. Tudom a szamarat, a gondolkozásodat s a magaviseletedet. Ha nem tudnám, én soha ide nem jöttem volna. Csak éppen egyet nem tudok.
PÉTER
Mit, Ambrus bátyám?
AMBRUS
Várj csak, hadd gondoljam meg, miképpen kérdezzem. Mert nem könnyű megértetni, amit én szeretnék. Valahogy tán úgy mondhatnám, hogy szerinted létezik-e, aki meghót?
PÉTER
Várjon, mert ezt jól meg kell gondolni.
AMBRUS
Gondolj a meghóltak közül azokra, akiket legjobban szerettél.
PÉTER
Elmerülve. Azokra gondolok. Apámra s anyámra.
Csend.
PÉTER
Egyszerre felemeli a fejét, s határozottan. Létezik!
AMBRUS
Kezét az asztal fölött a Péter kezére teszi, s szinte könnyekkel a szemében. Köszönöm, édes öcsém. Mivel úgy vélekedel ebben, ahogy én. Visszahúzza a kezét. Amíg ezt nem hallottam, nem akartam elmondani, hogy valójában miért is jöttem. S nem is mertem volna. De most közel kerültünk egymáshoz, lelkünkben is, úgy veszem észre; s így elmondhatom.
PÉTER
El, akármit.
AMBRUS
Már tárgyilagos hangon. Említém az előbb, hogy van egy kicsi birtokom. Erdőm van, nem akármilyen. Ötven hold. S van egy kicsi pénzem is. Száz holdra való. Egy része aranyban. Egy zacskót emel ki a zsebéből. Itt van, né! Nézd meg! Odaadja.
PÉTER
Megnézi, majd az asztal közepére helyezi, s a tenyerét a homlokára teszi.
AMBRUS
No, mi az?
PÉTER
Sok… Leveszi a kezét, s határozottan. A szamarat akarja?
AMBRUS
Nem.
PÉTER
Hát?
AMBRUS
Hozomány.
PÉTER
A lánya után?
AMBRUS
Igen.
PÉTER
Feláll, és kettőt-hármat lép a szobában, aztán vissza. S nekem mért mutatja?
AMBRUS
Csak.
PÉTER
A leányt szokták mutatni először.
AMBRUS
Most lesz huszonegy esztendős, szeptemberben. Megígértem neki, hogy huszonegy éves korára férhez adom. Húsz esztendeje gyűjtöm a hozományt, annyi ideig faragtam a taplót érte. Sapkát, mellényt, rózsát, keresztet s mindent. Télen-nyáron. Jártam a világot, mint egy hazátlan. Egyedül csak érte! Hogy legyen neki, amikor férhez adom. De én adom férhez, azt megmondtam! Nem akárkihez. Sokat gondolkoztam, hogy milyen az igazi ember, mert olyant akartam neki. S amikor meghallottam rólad, hogy miképpen élsz s miképpen gondolkozol, azt mondtam magamban: menj, Ambrus, és nézd meg, hátha ez lesz az igazi.
PÉTER
Gyarló vagyok én, Ambrus bátyám.
AMBRUS
Csak Isten tökéletes, öcsém. S tán nem vétkezem, ha azt mondom: Isten után az én leányom következik: Ida! Én neveltem kicsi korától, mert az anyja meghalt, szegény. Mindennap láttam, ahogy nőtt fokról fokra; s amikor nem voltam otthon, a szívemben jelöltem meg a fokot, hogy mekkorát nőtt. S ahogy bontakozott, mint a bimbó, s kezdett nyílani: azt is én láttam egyedül. Most kinyílva áll a napfényben, a szélben s az esőben. Most a legszebb, amikor Isten kegyelméből téged megtaláltalak, ki talán méltó lennél hozzá. Méltó a lelkéhez, mely illatával megszállta az erdőket; a szeméhez, melyben megszépül minden, mint a csillogó harmatban; a homlokához, mely a barna cipó meleg domborulata… Kinek járását őzek utánozzák, s hangját a vadgalambok…
PÉTER
Nagyon szép lehet!
AMBRUS
Szép; s te méltó lennél hozzá, talán…
PÉTER
Izgalomban van; hirtelen nem is tudja, mit mondjon. Aztán a pénzre mutat az asztalon. Úgy áll itt ez a pénz, mint a felhő a tiszta égen. Tegye el!
AMBRUS
Az erdőt is tegyem el?
PÉTER
Azt is.
AMBRUS
S a leányomat is?!
PÉTER
Nem akarom megbántani: sem magát, sem őt.
AMBRUS
Lassan feláll. Jól van, elteszem mind a hármat. Zsebébe teszi a zacskót. Így… S most kérj engedelmet, öreg Ambrus… Aztán elmehetsz.
PÉTER
Bocsásson meg… S higgye el nekem, soha nem kívántam magamnak, hogy néma legyek. De most szeretnék néma lenni. Hogy ne tudtam volna s ne tudnám kimondani, ami fáj magának, de igaz nekem. Ketten vagyunk, s együtt töltjük a poharat, bátyám… Maga szeretetet tölt belé, s én a lelkemet. De az ember nemcsak lélekből áll, hanem testből is. Mindenki. A maga leánya is! Miképpen gondolhatnék hát arra, hogy feleségül vegyem őt, akit nem szeretek! Mert miképpen szerethetném, ha nem ismerem őt!
AMBRUS
Nem üsmered?! Visszaereszkedik a székre, s nagy súly alatt. Az én leányom csak lélekből áll.
PÉTER
Egyszerre leül, s ámulva. Lélekből?!
AMBRUS
Ez a tulajdonsága neki a többi lányok felett.
PÉTER
Meghalt?
AMBRUS
Igen, meghalt. Négyesztendős korában. Én úton voltam a portékával, s ő egy hegyi esztenán maradt, ismerősöknél. Elbolygott az esztenáról, s a vadállat megölte. Mire hazaérkeztem, már el is volt temetve. Csak egy kötött zöld sapka maradt utána, piros bojttal a tetején… Igen, kicsi gyenge testét eltemettük… De akit szeretünk, azt mondtad te is: az létezik akkor is, ha meghal. S ez így van, mert itt lakozik ő, itt él a szívemben. Neveltem, gondoztam… Majdnem sír. Hozományt gyűjtöttem neki… Ő nagy lett, s én már öreg vagyok. Gondoltam, kiveszem a szívemből, s a te szívedbe teszem, hogy éljen tovább itt a földön is, amikor engem eltemetnek… Gondoltam, kiveszem a szívemből, s feleségül adom neked…
PÉTER
Odamegy Ambrushoz, s megfogja a kezét. Apám!…
AMBRUS
Elönti az öröm. Szívedbe veszed, fiam?
PÉTER
Igen. Szívembe veszem.
AMBRUS
Feláll, s megindultam. Mit mondhat neked most az öreg Simeon?… A Péter vállára ejti a fejét.
Átölelve tartják egymást.
NIKITA és SÁRI NÉNI
Belépnek. Látván a helyzetet, csendesen húzódnak be, s szeretnének észrevétlenül maradni. Sári néni leül a füttő mellé a kicsi székre. Nikita int neki, hogy menjen onnét, mert az az ő helye.
PÉTER
Észreveszi őket. Nikita bácsom! Maga mondta, hogy lélek van a szamárban, egy keresztes vitéznek a lelke! Hát én most meghirdetem a keresztes háborút: a test háborúja után a lélek háborúját! Ha ebben győzünk, megnyertünk mindent, s mü pedig győzni fogunk, ugye?!
NIKITA
Győzni!
PÉTER
Maga lesz a népfelkelők parancsnoka!
NIKITA
Sári néni felé kiáltja, mint a parancsot. Kelj fel, Sári!
SÁRI NÉNI
Vigyázzba felugrik.
Mind nevetnek.
NIKITA
Pihenj.
Függöny
Színhely: szoba erdei faházban. A ház Butyka Lázár erdei ács otthona. A kék szín és a tölgy színe uralkodik. Az ajtók és az ablakfák kék színűek, de a bútorok jó része festetlen tölgy. A szoba mutatja, hogy erdei faházban van, ács otthona, s hogy lány is van a háznál.
Szemben ajtó, mely tornácra nyílik. Nyitott ajtónál jól látható a tornác, miből lépcső vezet a földre. A tornác fölött erdők látszanak, s messze a tisztásokon egy-egy erdei faház. Az ajtó mellett kétfelől nagyocska ablak, virág s főleg muskátli van bennük. A jobb ablak alatt széles pad (kanapé), melyen az ács szokott aludni. Jobb bütüben háromfiókos régi „kaszten”, tetején poharak, üvegek s a leány szerszámai. A kanapé és a „kaszten” között a sarokban mindenféle ácsszerszámok. Balról a túlsó sarokban egy cserepes tűzhely. Tőle innét a fal közepén fél méterrel emelkedik egy új szoba, melynek ajtajához kis lépcső vezet.
A szoba közepén tölgyfa asztal, négy faragott szék s felette lámpa.
A tűzhely előtt s jobbról a szerszámos sarok előtt is egy-egy ülő-csutak.
A kanapén pokróc és tarka hajú párna, most kelt fel onnét az ács. A tűzhelyben fahasábok lánggal égnek.
Idő: az első felvonás után három héttel, júniusban, pirkadó hajnalban.
LÁZÁR
Ötvenéves, megtermett férfi. Kicsit vad, ingerlékeny és gyanakvó. Bakancsban, térdén foltos fehér harisnyában és ingben a tűzhely mellett ül a csutakon. Könyv van a kezében, s a láng fényébe hajolva olvas. Mintha ahhoz imádkozna, akibe szerelmes. „Támogassatok engem virágokkal, erősítsetek engem almákkal; mert lankadok a szerelem miatt… Ajtóm zárát kinyitám szerelmesemnek, ő pedig eltért és eltávozott… Térj vissza, légy hasonló, én szerelmesem, a vadkecskéhez és a szarvasok fiához… Tégy engem, mint pecsétet, szívedre, mert erős, mint a halál, a szeretet; kemény, mint a pokol, a buzgó szerelem, annak lobogása tűz és lángok lobogása…” A könyvet leteszi, arcát két tenyerébe hajtja.
Künn már reggeli fény van.
PANNA
Bejön. Adjon Isten az ácsoknak is jó reggelt.
LÁZÁR
Az első szóra meglepetten felkapja a fejét, aztán megint tenyerébe hajtja. Jó reggelt.
PANNA
Nem néz reám?
LÁZÁR
Mit nézzek rajtad?
PANNA
Ha maga nem tudja, hogy egy leányon mit kell nézni, akkor kérdezze meg Balla Pétertől, mert ő tudja. Csakhogy nem rajtam gyakorolja magát, hanem a maga leányán.
LÁZÁR
Feláll. Az én leányommal te ne bajolj! Mi dologban jöttél?
PANNA
Maga olyan, mint a medve, kinek a boccsát kerülgetik.
LÁZÁR
Mi dologban jöttél ilyen jókor?
PANNA
Azért jöttem ilyen jókor, hogy magát itthon kapjam. Mert meg akartam mondani, hogy mit beszélnek a faluban. Azt beszélik, hogy Balla Péter a maga leányát, Borókát veszi el feleségül, s maga azért akar Péternek házat építeni. Én nem tudtam hinni, hogy maga szamaras legényt választott vejinek, de immár hiszem-forma.
LÁZÁR
Indulatát legyőzve. Te Panna! Ha én nem vónék magyar ember, most kivetnélek téged a házamból. De így csak azt mondom: menj el, s állj az élire a zuvat-népségnek, s mondjad nekik: utánam, emberek! Akkor vezesd el őket a szamárhoz, s annak a tükriben mind nézzétek meg magatokat, egymás után.
PANNA
Maga is abban a tükörben borotválkozik?
LÁZÁR
Abban.
PANNA
Akkor megyek, s megpucolom. Kimegy.
LÁZÁR
Nevetve. Adék egy célt ennek is… A sarokból egy faragófejszét vesz elő, s fenőkövet.
BORÓKA
Frissen kijön a másik szobából. Fehér ing, piros mellényke, szoknya és színes cipőcske van rajta. Huszonkét évesnek látszik, élénk mozgású és bátor tekintetű. Jó reggelt, édesapám!
LÁZÁR
Nagyon kedves Borókához. Jó reggelt, Boróka! Felkeltél ilyen harmatosan?
BORÓKA
Fel, úgyis csak nyugtalankodtam abban az ágyban. Egész éjjel forgolódtam. Egy csillag mindig bésütött reám, mint a kés.
LÁZÁR
Leül a csutakra, s fenni kezdi a kővel a fejszét. Bésütött reád, mint a kés! Mért nem sütötted vissza? Nézi a követ, hogy száraz. Gyere, cseppents egy kicsi vizet erre a kőre!
BORÓKA
Az ablak talpán egy virágos csupor áll, s abból önt a kőre. A házépítéshez feni?
LÁZÁR
Feni a fejszét. Az ember sohasem tudja, mire feni.
BORÓKA
Kivel viaskodott az előbb! Mintha úgy hallottam vóna.
LÁZÁR
Jól hallottad, mert csakugyan viaskodtam. Egyet magammal, s egyet kolontos Pannával.
BORÓKA
Önmagával?
LÁZÁR
Jól tudod, hogy örökké magammal viaskodom. Kivált este s reggel.
BORÓKA
Tudom, s mégse tudom. Mert maga nem mond nekem semmit, csak viaskodik, viaskodik. S győz egyet reggel, s győz egyet este. Folyton csak győz… De aki sokat győz, az egyszer veszt.
LÁZÁR
Vagy mindent megnyer.
BORÓKA
Mit akar megnyerni? Hát nem a magáé itt minden?
LÁZÁR
Felnéz Borókára, s jelentőséggel. Nem.
BORÓKA
Megvonja a vállát, s elfordul, de hirtelen visszafordul. Panna mit akart?
LÁZÁR
Azt hiszem, engem.
BORÓKA
Hogy vegye el?
LÁZÁR
Igen.
BORÓKA
Sok birtoka van!
LÁZÁR
Abbahagyja a fenést, s úgy néz Borókára, mintha csak azért mondta volna az egészet, hogy megtudja, ami most jön. S te nem bánnád, ha én megházasodnám, Boróka?
BORÓKA
Ha szeretne valakit, nem bánhatnám. Legalább jőne egy kicsi jó zakota a házba; s maga sem élne úgy, mint egy haszontalan vértanú, aki keresztfán hál minden éjjel. Igaz-e?
LÁZÁR
Ne tanítsd apádot, Boróka!
BORÓKA
Én nem tanítom, csak kérdem, hogy igaz-e.
LÁZÁR
Igazad lehet… De vajon nem vagyok-e én öreg immár? Vajon hozzám jőne még, akit szeretek? Te mégis fejérnép vagy, s jobban tudod az effélit: mit gondolsz?
BORÓKA
Én még a csutakhoz is hozzámennék, ha szeretném. Csakhogy a csutakot nem tudnám szeretni.
LÁZÁR
S milyen embert tudnál?
BORÓKA
Nevetve. Mutatnék egy mintát, ha elvinne engemet is a házépítéshez.
LÁZÁR
A fenőkövet a sarokba dobja ültéből. Micsoda házépítéshez?
BORÓKA
A Péteréhez! Ma hetfü van, s úgy egyeztek vót maguk, hogy hetfün mennek házat építeni, Balla Péternek. A vén toplós Ambrus bácsinak is azt mondta maga, hogy csak jöjjön ide már jó reggel, hogy osztán együtt indulhassanak. Nem oda fente a faragófészét?
LÁZÁR
Oda fentem.
BORÓKA
S akkor mért kétszínkedik?
LÁZÁR
S hát te mért akarnál jőni oda? Amikor más házakot építettem, akkor nem kívánkoztál. Csak most kívánkozol. Ahogy világodott, már felkeltél, egy félóráig mosdattad magadot, osztán felöltöztél, s most kívánkozol. Nem mondanád meg, hogy mért kívánkozol?
BORÓKA
Csak.
LÁZÁR
Egyszerre feláll. Csak?! A fejszét a csutakba vágja. De mért?!
BORÓKA
Ne vagdossa a fészét!
LÁZÁR
Mért ne vagdossam? A csutakba vágtam belé! Most! Mért kívánkozol Péterhez?
BORÓKA
Én nem Pétert mondtam, hanem házépítést! S oda azért kívánkozom, mert amióta béállott a nyár, még nem búttam ki ebből az erdőből. Egyszer sem! Örökké csak a fákot nézem, a lovakat ügyelem, s mocskolódom evvel a kicsi gazdasággal. Az essőt várom, ha süt a nap; vagy a napot, ha es… Hajnalban kelj fel, s este feküdj le! S közben embert sem látok, csak magát, aki folyton süllög, s meresztgeti reám azt a szomorú két szemit. Ez az én életem. De nekem többet nem kell! Adja oda a madaraknak. Őket tegye kalickába, s ne engemet! Eresszen az emberek közi, s legfőképpen a házépítéshez!
LÁZÁR
Kicsordultál, mint a keserű pohár.
BORÓKA
Nem, mint a keserű pohár, hanem mint a tiszta tó, amelyik egészen teli lett fekete vízzel. Fekete vízzel: rabsággal! Amivel maga gyűjtötte teli, apa létire! De immár nem fér több belé!
LÁZÁR
Jobb vóna, ha nem pattognál, Boróka… Mert a pattogásban meglátszik, hogy a hátad ezüst, s a hasad sárga, mint a kétszínű halaknak. Pedig én azt vártam vóna, hogy inkább igaz gyermek légy, ki az apjának mondja meg legelőbb, amit a fejiben forgat, s amit a szíve virágzik. S te nem szólottál egy szót se nekem, ellenben mástól kell hallanom.
BORÓKA
Mit, mástól?
LÁZÁR
Azt, hogy Balla Péterrel szót értettél. Most mondá Panna, hogy az emberek már házasítanak tikteket.
A nap pereme kiütközik az erdő tetején.
BORÓKA
Az ablakon át észrevette a napot. Bár igaz vóna, de nekem eddigelé Péter még nem szólott semmit. Lázár felé. Olyan, mint maga: viaskodik ő is, s az ember nem tudja, hogy mért. Mert nem szól, csak viaskodik. Kinyitja az ajtót, s látszik a kelő nap. Egyik egyfelől viaskodik, s a másik másfelől… Né, még ez is viaskodik, ez a nap? De ez legalább fölkél, s ha nem is szól semmit, legalább elveszi az erdőt feleségül…
LÁZÁR
Kirobban. Elég legyen! Nem pillangót neveltem, aki cikázzék! Se nem költöző madarat! Rosszfélét sem, aki férfiak után futkosson! A tisztességes lányok más háznál is otthon ülnek! Reggel felkelnek, igazítják a házat, s este ülnek az apjokkal! Te is itthon ülsz, s nem méssz sehova! Péterhez ugyanvalóst nem! Megértetted?
BORÓKA
Meg, de nem foghatom fel.
LÁZÁR
Mit nem foghatsz fel?
BORÓKA
Azt, hogy mért tüzel így Péter ellen. Más apa tán még örülne is, hogy ilyen veje lehet. Nem ivó, nem tekergő, a jót megbecsüli, s törekedik eléfelé minden erejivel! Mért ellenzi hát?!
LÁZÁR
Az az én bajom.
BORÓKA
Péter pedig az enyim!
LÁZÁR
A fejszét kikapja a csutakból. Inkább evvel a fejszével hasítom kettőbe a fejedet! Evvel, itt a kezemben! Megindul kifelé, majd az ajtóban megáll, mutatja a természetet, s már kedvesen, mintha játékszert mutatna gyermeknek. Nézd meg, hát nem gyönyörű ez a nagy természet! Itt élni, ebben! Még az úri kisasszonyok is örökké csak ilyen helyekre vágyódnak, hol a madarak nagy tarkaságban vadnak, bugyborékol a forrás, domborodik a tövin a gomba, s érik az eper!… Éva is ilyenben vót, a Paradicsomban.
BORÓKA
De Ádámmal, nem egyedül!
LÁZÁR
Hadd el Ádám! Nekünk nincs almánk, amivel megkínáljuk. Lép egyet, s ismét visszafordul, hogy ezt végezte. Itthon dolgozunk, s nem megyünk házépíteni. Én sem megyek! Építse meg maga Péter, a szamarával!
PANNA
Éppen akkor érkezik Lázár mellé a tornácba. Ámmen.
BORÓKA
Elfordulva, békétlenül. Dugjon egy szalmaszálat belé, a gyönyörű nagy természetbe, s fújja fel…
PANNA
Közben belépett, s megáll. Feekőtél, menyasszon? Zászpagyökereket tart a kezében, megcsonkított zöld szárakkal.
BORÓKA
Jöjjön csak ide a szemem elé! Maga mért üszkütöli apámot, ellenem s Péter ellen?
PANNA
Én csak azt mondtam, amit hallottam.
BORÓKA
Jobban tenné, ha magát adná férhez, s nem engemet.
PANNA
Igende előlem mindig elkapkodják a legényeket.
BORÓKA
Elfordul, mert nevetni kell ezen a Pannán. Aztán közelebb lép Pannához, s tanítja. Nem szabad a lábuknál fogni a legényeket, mert akkor rúgnak! Az eszüket kell megfogni, s elvenni tőlük.
PANNA
Röhögve mutatja a gyökereket. Most azt akarom, hogy az eszit vegyem el.
BORÓKA
Az micsoda, a keziben?
PANNA
Zászpagyükér, mérges.
BORÓKA
Megdöbbenve. Mit akar véle?
PANNA
Engem Balla Péter kicsúfolt egyszer, mert azt mondta vót, hogy menjek férhez Sári nénihez. Pedig én tudom, hogy férhez menni csak ahhoz lehet, akinek különbsége van. De ő azt gondolja, hogy mindenki buta, csak ő okos… No, most megmutatom neki, hogy még az eszit is el tudom venni, mert neki a szamár az esze …
BORÓKA
Elszörnyedve, nem akarja hinni. Mit beszél maga?!
PANNA
Megfőzöm a gyükeret, s a szamár a levit megissza, s a hasát az ég felé fordítja.
BORÓKA
Lám, mutassa!
PANNA
A hasamot?
BORÓKA
Nem. A zászpát.
PANNA
Odaadja a gyökereket. Hét van.
BORÓKA
A gyökereket a tűzbe veti.
PANNA
Megrökönyödve nézi, bambán.
BORÓKA
Visszajön Pannához, s merőn a szemébe nézve. Tudja, mi maga? Ott benn a lelkiben gyilkos!
PANNA
Egy pillanatig küszködik, aztán bőgésre fakad. A lábán sem tud állni, székre rogy az asztal mellett, s ráborul az asztalra. Én nem vagyok gyilkos, csak harcolok.
BORÓKA
Mért harcol?
PANNA
Hogy vegyen feleségül…
BORÓKA
Szerencsétlen!…
PÉTER
Bejön. Csizmában van, panyókára vetett zekében s fekete kalapban. Kicsit elkínzottnak látszik, de szelíd, s inkább vidám, mint szomorú. Jó reggelt, Boróka!
BORÓKA
Nagyon meglepődik a Péter váratlan érkezésén, s mintha rosszat sejtene. Péter! Ilyen üdőben! Hát mindenki azt gondolja, hogy te otthon várod az építőket! Valami baj van?!
PÉTER
Leveszi a zekéjét és a kalapját, odaadja Borókának. Nincs semmi baj. Én legalább azt hiszem. Mindent elmondok. Azért jöttem.
BORÓKA
Közben a zekét s a kalapot a kanapéra teszi.
PÉTER
Pannára int, ki az asztalra borulva sír még most is. Hát ez mért bőg itt?
BORÓKA
Int Péternek, hogy simogassa meg Pannát.
PÉTER
Megsimogatja Pannának a fejét.
PANNA
Péterre tekint, s gyönyörűség van könnyes arcán. Milyen jól bizsereg mindenem, amikor simogatsz… Feláll. Elmenjek?
Péter és Boróka egymásra néznek, hogy mit feleljenek.
BORÓKA
El.
PANNA
Akkor elmegyek, mert én ebben a fészekben úgyis csak kakukkmadár vagyok. Elmegy.
BORÓKA
Sajnálkozva néz Panna után. Szegény Panna… Legyint. Különben mind ilyenek vagyunk mü asszonyemberek: csak egy simogatásra vágyakozunk, de a férfiak simogatás helyett enmagokkal viaskodnak… Ugye, Péter?
PÉTER
Igen, mert mü férfiak Istenhez szeretnénk hasonlítani. Leül az asztal mellé.
BORÓKA
Leül Péter mellé. Pedig jobb vóna a boldogokhoz hasonlítani, akik szeretik egymást. Nem?
PÉTER
Nevetve. Ezt apádtól kérdezzük meg. Hol van?
BORÓKA
Egyet veszekedett velem, s aztán elpuffogott egy fészével az erdő felé.
PÉTER
Veszekedett?
BORÓKA
Igen, megbőgetett. Miattad.
PÉTER
Halljunk oda!
BORÓKA
Azt mondta, hogy nem vagyok igaz gyermek. Mert nem mondtam meg neki, amit én se tudtam.
PÉTER
Micsodát?
BORÓKA
Azt, hogy te engem el akarsz venni feleségül.
PÉTER
Lesüti a fejét, hallgat.
BORÓKA
Holnap is veszekedni fog velem.
PÉTER
Hát holnap mért?
BORÓKA
Azért, mert te most sem szólasz semmit.
PÉTER
Most már szólok, Boróka. De eddig nem szólhattam, mert magam sem tudtam, hogy mit szólhatnék. Csak viaskodtam magamban; amióta ismerlek, folyton. De osztán a tegnap délután elhatároztam, hogy eljövök, s még a házépítés előtt megmondom neked az utolsó szót, hogy én téged nem szerethetlek.
BORÓKA
Meglepetésében feláll. Mit mondasz?!
PÉTER
A tegnap. De ma igen!
BORÓKA
Visszaül. Jaj, hogy megijesztettél!…
PÉTER
El is jöttem egészen a házig, de itt a ház előtt valami megfogta a lábamot, s nem tudtam béjőni, hogy megmondjam az utolsó szót. Gondoltam, elhúzódom az erdőbe, s ott még egyszer jól megfontolom, hogy mitévő legyek. S én biza az egész éjszakát itt töltöttem az erdőben, nem messze a háztól. Egyik szememmel az ablakodat néztem, s a másikkal választott csillagomat az égen. Itt te aludtál az ablak megett, s ott egy másik leány a csillag háta megett: s én azon tusakodtam, hogy melyiket válasszam a kettő közül.
BORÓKA
Ámulva. Kutya legyek, ha én értem, amit mondasz.
PÉTER
Nem érted ezt a szép és igaz beszédet?
BORÓKA
Lehet, hogy szép és igaz beszéd, de én csak az egyszerűt értem, mert én még ártatlan vagyok, Péter.
PÉTER
Hát azt érted-e, hogy amikor én a tél végin hazajöttem az idegenből, mindent romlásban találtam itthon?
BORÓKA
Azt igen.
PÉTER
Nohát: amikor én láttam ezt a romlást, azt mondtam magamban, hogy abból a kicsiből, ami megmaradt, mindent újra kell kezdeni, s mindent újból fel kell építeni. Mindent úgy, ahogy azelőtt vót! A gazdaságot is, a népet is, a nemzetet is. S elhatároztam, hogy én ebben a törekedésben példa leszek az emberek előtt. Vettem hát egy szamarat, s feltettem magamban, hogy én evvel a szamárral s az erős hitemmel mindent visszaállítok a régi virágzásába. A gyermekek csúfoltak, az emberek kitaszítottak magok közül, de engemet nem tudtak a hitemben megingatni. S amikor legjobban egyedül vótam, eljött hozzám egy idegen ember, hogy neki van egy leánya.
BORÓKA
Csodálkozva, felébredt féltékenységgel. Egy idegen ember, hogy neki van egy leánya?!
PÉTER
Ambrus bácsi.
BORÓKA
A tömjénfüstös vén fejivel!
PÉTER
S akkor kettőnk között történt valami, amit úgy lehetne nevezni, hogy szívembe költözött a kegyelem.
BORÓKA
Úgy hívják a lányt?
PÉTER
A leánynak már nincsen neve, de én a szívembe vettem.
BORÓKA
Feláll. Hogy híjják?! Hol van?!
PÉTER
Idának hívják; s itt van a szívemben.
BORÓKA
De testileg hol van?!
PÉTER
A temetőben.
BORÓKA
S te a bolondok házában!
PÉTER
Hiába mondasz akármit, mert ez így van, Boróka. Így történt. S mü másnap eljöttünk ide Ambrus bácsival, hogy a házépítést apáddal megbeszéljük. Akkor láttalak meg téged először. Egy nappal korábban kellett vóna. Csak egyetlen nappal! Mert én attól fogva folyton csak tusakodom, hogy mitévő legyek. Gondold el: egy lányt a szívembe fogadtam, s egy másikot megszerettem. Akit a szívembe fogadtam, az nekem az égi kegyelem vót, maga az Ég. S akit pedig megszerettem, az a földnek legnagyobb ajándéka, maga a Föld. Az ég és a föld pedig: együtt a világ!
BORÓKA
A nap az apósod, s a hold az anyósod? Ugye?
PÉTER
Hiába mondod ezt is, Boróka. Mert nézz oda: az egész ember testből és lélekből áll, aminthogy az egész világot a föld és az ég alkotja. Az egész emberhez az egész világ talál, vagyis a testet megilleti a föld, s a lelket az ég. Én pedig egész ember akarok lenni, vagyis kell nekem az ég képiben az Ambrus bácsi leánya, aki csak lélek; s kellesz a föld képiben te, aki valóságos módon is létezel. Ida nélkül a hitemhez lennék hűtlen, s elveszteném a keresztes háborút, amit a szamárral meghirdettem! Nélküled pedig boldogtalan lennék, mert testtel rendelkező szerelmes ember vagyok én is. Folyton azon tusakodtam, hogy valamiképpen egyet csináljak a kettőből, mint ahogy van a test és a lélek. De ezt nem tudtam megcselekedni, egészen ma reggelig. De ma reggel… te Boróka! Feláll, s elragadtatással mondja. Ma reggel, amikor kibukkant a meleg, nagy piros nap, s elöntötte fénnyel az eget és a földet! Abban a fényben megmutatta nekem az Isten, hogy az ég nincs külön a földtől, mert egyik a másikra borul, és egybeköltöznek, mint a test és a lélek! Isten műve ez! Én pedig tőle tanulok, s a magam dolgában úgy cselekszem, mint Isten az övében!!
BORÓKA
Értem! Egymásra akarsz borítani minket: Idát s engemet… Mutatja. Egymásra!
PÉTER
Egymásra!
BORÓKA
S én vagyok a föld?
PÉTER
Te vagy a föld!
BORÓKA
Önérzetében bántva. Csakhogy én kiszököm az eged alól, Péter! Nem támasztom Idát, se reggel, se este. Ámmen!
PÉTER
Szomorúan. Te nem érted, Boróka.
BORÓKA
Szerelmes indulattal. Azt gondolod, hogy mindenki buta, csak te vagy okos?! Hát nem okos vagy te, hanem bolond! Értsd meg, hogy nem támasztom a te Idádot, sem egybe nem költözöm senkivel! Nem hagyom, hogy a fejemre ültess egy lelket. Nekem is van egy! Az is sok!
PÉTER
Az indulat elborítja, mert nagyon szereti és kívánja Borókát. Egyszerre gőgös lesz és zsarnok. Ne feleselj nekem, hanem csináld úgy, ahogy mondom! Mert én Istentől tanultam, hogy mit cselekedjem veled! Az enyim leszel, vagy a másikhoz méssz, a csillag háta mögi! Ezt megértetted?!
BORÓKA
Nem vagy te Isten!
PÉTER
Az ő képit viselem!
LÁZÁR
Bejön, fejsze a kezében. Zord.
BORÓKA
Ahogy a tornácban megpillantja Lázárt, ijedten Péterhez. Vigyázz!…
PÉTER
Velem tartasz?
BORÓKA
Már csak inteni tud a fejével, hogy igen.
LÁZÁR
Lassan előrejön, jobb markában a fejsze, Péterrel szembeáll. Látszik, hogy mindenre el van szánva. A fejszés karjával int Borókának, aki ott áll Péter mellett, s rászól. Te onnét állj félre, leány!
BORÓKA
Oldalt húzódik, de inkább Péterhez közel. Pétert félti, de az egész jelenet alatt bátran viselkedik.
LÁZÁR
Péterhez. Hát így egyeztünk vót mü ketten, Péter?
PÉTER
Ebben a dologban mi még nem egyeztünk, mü ketten.
LÁZÁR
Én csak egy dolgot üsmerek, amiben nekünk egyezni lehet, nekünk ketten. S abban az egyben egyeztünk is, a házépítés ügyiben. Úgy vót az egyezség, hogy Ambrus idejő utánam ma reggel, s te otthon vársz minket. Igaz-e?
PÉTER
Igaz.
LÁZÁR
Hát akkor most mit keresel itt, az én házamban? Tudtom nélkül, suttyom-üdőben! Hallani akarom!
PÉTER
Azért jöttem, hogy ezt megmondjam magának. De kérdés nékütt akartam megmondani. Ahogy becsületes emberek között szokás. Maga ellenben most reám rontott, mint egyik vad a másikra. De én mégis szeretnék ember maradni, s azért elsőbben megkérdem: a fejszének feleljek-e a kérdésre, vagy az apának?
LÁZÁR
Egyiknek se, hanem nekem! A fejszét a sarokba veti. Nekem! Butyka Lázárnak!
PÉTER
Butyka Lázártól nem kérem ezt a leányt, hanem elviszem.
LÁZÁR
Igende én az utat felvágom csákánnyal s felégetem tűzzel! S azon is egyedül fogsz visszamenni, mert a leány itt marad! Mert én vagyok az apja, s én pedig így határozok felőle!
PÉTER
Ha az apja, akkor adja hozzám feleségül.
LÁZÁR
Nem adom.
PÉTER
S mért?
LÁZÁR
Az az én dógom.
PÉTER
Akkor nem az apja, hanem a rabtartója!
LÁZÁR
Nem tőled kérdem, hogy kije!
PÉTER
Apjáé a leány, hogy felnevelje. De amikor felnő, rabságban tartani joga nincs! Akkor azé lesz, akinek Isten rendelte. Az enyim!
LÁZÁR
De én itt állok, Balla Péter! Előbb engem győzzön le, aki tud! S akkor sem adom Borókát! Akkor is csak rabolni lehet őt, rablónak!
PÉTER
Uralmát teljesen elveszti. Hát akkor rabolni fogom!
LÁZÁR
Ha tudod.
PÉTER
Mint a hiúz a medvének, úgy ugrik Lázárnak, s derékon ragadja, hogy a földre terítse.
BORÓKA
Ahogy Péter ugrik. Segítség! Megölik!… Szét akarja választani.
NIKITA
Tarisznyával a nyakában s nagy bunkós bottal a kezében belép. Abban a pillanatban felismeri a helyzetet, a bottal egy óriásit üt a földre, s elkiáltja magát. Megállj, ember!
LÁZÁR és PÉTER
Eleresztik egymást, hátat fordítva, morogva s szuszogva szétmennek, s ruháikat rendezik. Lázár le is ül aztán a szerszámos sarok előtti csutakra.
NIKITA
Előrejön, megáll, a botot úgy tartja, mint a püspök. Borókához. Mért ütött ki ez a háború?
BORÓKA
Miattam.
NIKITA
Megnézi Pétert, aztán Lázárt. Álljatok vissza hamar, s küzdjetek meg a feleségemért is!
LÁZÁR
Eddig meghót vóna, ha maga nem jő.
PANNA
Szükségtelen a halál, mert a gyász megvan úgyis… Eredj, Boróka, s a fekete lobogót duvaszd ki a házra!
BORÓKA
Nincsen gyászlobogónk.
NIKITA
Akkor sírjatok!
PÉTER
Ne mókázzék, Nikita bácsi! Nem látja, hogy nincs itt lakodalom!?
NIKITA
Te bőgj a legjobban, Péter! Ordíts, mint a vad oroszlán!
PÉTER
Mért ordítsak? Felgyújtotta valaki a házamot? Azt gondolja, hogy bánom? Mit bánhat már egy ember, kinek a vérit gyújtották fel, hogy ragadozó legyen!
NIKITA
Nem bánod?
PÉTER
Nem!
NIKITA
Akkor vess keresztet a keresztes vitézre, mert az éjjel elveszett.
PÉTER
Megrémülve, de nem akarja hinni. Micsoda?! Mi veszett el?!
NIKITA
A szamár.
PÉTER
Az én szamaram?!
NIKITA
Aa!
PÉTER
Megragadja vállban Nikitát, majd rázni kezdi.
NIKITA
Már a vállonragadás előtt elkezdte. Hajnalban általmentem, hogy enni adjak neki, de már nem vót szamár.
PÉTER
Rázza. Mit mondtam vót a tegnap magának? Megmondtam vót-e, hogy ügyeljen a szamárra? Hát heába beszéltem! Heába könyörögtem! Most mit csináljak magával? Agyonüssem?! Micsi-náj-jak magával?!
NIKITA
Belőlem nem rázhatod ki, Péter, mert én nem nyeltem le a szamarat…
PÉTER
Elengedi Nikitát, s rémülten ide-oda néz.
BORÓKA
Csakugyan elveszett, Nikita bácsi?
LÁZÁR
Belevág. Ne kérdezzétek többet! Országok is vesznek el, nemcsak egy szamár…
PÉTER
Lesújtva és nyugtalanul ide-oda mozog, s magának. Az vót nekem… Hitem országa… Leül a tűzhelynél a csutakra, arcát tenyerébe hajtja. Az Isten legyen irgalmas hozzám…
BORÓKA
Leül az asztal mellé. Most már mi lesz?
NIKITA
Úgy vélem, hogy lopás nem történt, mert nyomot nem találtam. Sem a faluban nincs a szamár, azt én állítom. Hanem elment magától, feltett céllal; s abból rossz nem fog származni, úgy gondolom.
PÉTER
Magának. De az Isten nem vót irgalmas, most az egyszer… Csak kiválasztott a többi közül, hogy próbára tegyen…
NIKITA
Ne búsulj, Péter, mert én is kiválasztottam a kutató embereket. Két sereget állítottam fel: s mint szamárbiztos, meghirdettem nekik a népfelkelést, osztán elindítottam, hogy keressék mindenfelé a szamarat. S meghagytam nekik, hogy egyre-másra jelentést hozzanak nekem, ebbe a házba.
LÁZÁR
Nem kapott maga sem más főhadiszállást?
NIKITA
Hadiállapot van, Lázár!
SÁRI NÉNI
Feltűnik a tornácban, s a háta mögött az üstös cigány. Mind a kettőnek a kezében frissen vágott alkalmi bot. Sári néni izgatott, méltatlankodó állapotban van, az ajtóból visszafordulva mondja a cigánynak. Gyere csak, gyere! Hadd számoljunk itt az uram előtt!
NIKITA
Nagy várakozással. No, itt van az egyik kutató sereg!
SÁRI NÉNI
Nikita, üsd agyon ezt a cigányt! Itt a szemem előtt!
NIKITA
Hát azt mért?
SÁRI NÉNI
A ciherben megkívánt engem.
NIKITA
A cigányhoz. Hogy tudtad a feleségemet megkívánni?
CIGÁNY
Bizonisten csak azt mondtam neki, hogy a sorkára lépek, ha nem siet.
NIKITA
S a szamár?
CIGÁNY
Nincsen.
NIKITA
Egy félórán belül idehozd a szemem elé!
CIGÁNY
Indul kifelé, de visszafordul. Ugye, olyan nagy füle van neki?
NIKITA
Olyan, mint egy óriás nyúl.
CIGÁNY
Elmegy.
NIKITA
Sári nénihez. Sári, indulj te is! Egy félórán belől itt legyen a szamár, mert a sorkadra lépek, ha nem.
SÁRI NÉNI
Közben odament Péterhez, s vigasztalólag a fejére tette a kezét. Péter, fiam… Akkor szól vissza Nikitának. Tedd le azt a botot, úgysem fél senki tőled. Péterhez. Péter fiam, hadd el, ne búsulj azért a szamárért! Né, látod, itt van Boróka is, aki többet ér a világ minden szamaránál!
PÉTER
Ítélet ez, Sári néném… Valami nagy bűnt kellett elkövetnem, különben nem veszett vóna el a szamár… Ítélet ez!…
BORÓKA
Ismét bolondokat beszélsz, Péter!
LÁZÁR
Hadd el, jól beszél az! Tudja ő, hogy bűnös.
PÉTER
Tudom… Most már tudom… Mert elveszett a szamár, amivel győzni akartam. Akiben lélek vót, s akiben hitem vót!…
CSORBA és BÜLLENTS
Bejönnek.
CSORBA
Adjon Isten!
PÉTER
Ahogy megpillantja őket, gyorsan feláll, és feléjük lép. Keserű és ellenséges. Ismét itt vadnak! Mit akarnak ismét? Nincs már szamár, elveszett!
CSORBA
Tudjuk. Azétt jöttünk.
PÉTER
Nem kell már kisajátítani! Elment a faluból! Ünnepelhet a bíró és az elöljáróság! Az egész falut kitörheti az öröm! …
CSORBA
Ne támadj reánk, mert jóban jöttünk, Péter.
PÉTER
Jóban már nem jöhet hozzám senki. Csak egy. Aki hozza nekem a szamarat.
BÜLLENTS
Az álla most is félreáll a rúgástól. Hátha mü jobbat hozunk a szamárnál!
PÉTER
Halljam.
CSORBA
Hallgass ide, Péter. Téged becsül alapjában az egész falu, azt én tudom. S becsüllek én is, mert jóravaló ember vagy. Amit nem akartál magadtól megtenni, az most Isten hírivel megtörtént. Ne sajnáld azt a szamarat, hanem nyugodjál belé az elvesztésibe, s menjünk előre. Mü ettől a naptól kezdve a pártodra állunk; s megsegítünk téged, ahogy kell. Hirdess kalákát, s mü felépítjük a te házadot, csak a fát, a követ s a szeget kell neked bészerezni. Ennél egyebet nem akartam mondani. A többi reád tartozik.
BÜLLENTS
A rúgás is meg van bocsátva.
NIKITA
Ha így tudtam vóna, hármat rúgattam vóna véle.
CSORBA
No, mit szólasz, Péter?
PÉTER
Nem a bírót, hanem a szamarat választom.
CSORBA
Ingerülten. Engem ne ragassz a szamarad mellé!
NIKITA
Borókához. Fordulj félre, Boróka, amíg szétválasztjuk őket!
BORÓKA
Nem kell veszekedni, Péter.
PÉTER
Én nem veszekedem, de amikor pártomot kellett vóna fogni, akkor ellenem buzdította az egész falut! Ki akart irtani a szamarammal s a hitemmel együtt! Hogy legyek béka én is a tespedő vízben, mint ő s a többi! Most jön hozzám?! Most hozza a bírói pecsétjit, hogy a szerencsétlenségemre ráüsse?! Nem kell! Megfogadtam a lelkem oltára előtt, hogy a hitemmel s a hűségemmel megyek a magam útján! Ha bűnt követtem el, jóvá fogom tenni, s akkor visszaadja Isten nekem a szamarat. De az utamból mindenki álljon félre, s leghamarébb a bíró! Több szavam nincs.
CSORBA
Péterre intve. Kösd meg, Büllents!
PÉTER
Hajszál híján ugrik is. Elég legyen!
Lázár és Boróka felugranak, hogy közbevessék magukat. Feszült csend.
CSORBA
Gyere, Büllents! Nekünk legyen több eszünk.
BÜLLENTS
Hát Nikita bát itt hagyjuk?
CSORBA
Nikitához. Igaz, hogy maga a szamárbiztos?
NIKITA
Ami biztos, az mind én vagyok.
CSORBA
Induljon itt előttünk kifelé! Közmunkára kell menni!
NIKITA
Most-e vagy mindjárt?
CSORBA és BÜLLENTS
Megragadják Nikitát, s kirepítik maguk előtt az ajtón.
NIKITA
Az ajtóban. Sári, ne hagyj!
PÉTER
Maga csak maradjon, Sári néném! Ezt én igazítom el. Indul kifelé.
BORÓKA
Péter! Meg akarja állítani. Péter!
LÁZÁR
Megfogja Borókának a karját. Te ittmaradsz!
SÁRI NÉNI
Isten meresztett vóna meg szamarat s férfiút… egyaránt… Utánuk megy.
LÁZÁR
Sári néni után beteszi az ajtót. Vonulj oda bé, oda a másik szobába!
BORÓKA
Nem vonulok!
LÁZÁR
Takarodj bé!
BORÓKA
Apám maga vagy rabtartóm?
LÁZÁR
Felragadja Borókát az ölébe, beteszi a másik ajtón a szobába, s a kulcsot az ajtóra ráfordítja. Mindenkinek van egy szamara. Csakhogy arra ügyelni kell…
AMBRUS
A tornácban. Lázár! Itthon vagy-e? Benyit, s megpillantja Lázárt. Adjon Isten, Lázár! Bejön.
LÁZÁR
Itt vagyok.
AMBRUS
Csizmában van, s fehér bő harisnyában; fekete mellénye fölött a fehér ing kigombolva a nyakán. Fekete kalap rajta, s esernyő a kezében. Ha készen vagy, mehetünk is.
LÁZÁR
Ülj le egy kicsit, mert beszélni akarok veled.
AMBRUS
Leül az asztal mellé; esernyőjét s rá a kalapját az asztalra teszi. Igazi házépítő üdő van, te Lázár! Ami házat ilyenkor építenek, örökké teli lesz napsugárral s melegséggel.
LÁZÁR
Közben leült Ambrus mellé. Teli, ha teli.
AMBRUS
Meglepődve, de kedvesen. No!… Talán nincs valami baj, hogy így szólasz?
LÁZÁR
Mondám, hogy beszélni akarok veled. Valamit nem értek, Ambrus. Mert ha igaz, te semmiféle rokona nem vagy Péternek, sem atyjafia nem vagy. S mégis pártfogásodba vetted őt erősen. Ennek az okát szeretném tudni, hogy mért.
AMBRUS
Több ez, mintha rokonom vagy atyámfia volna.
LÁZÁR
Vén varjú vagy, Ambrus, mégis magosra szálltál!
AMBRUS
Te pedig mord vagy, Lázár.
LÁZÁR
Mord.
AMBRUS
S mért?
LÁZÁR
Nehezen kezdi, de egyre jobban zuhog belőle a szó. A leányom miatt, Ambrus. Sok bajom van véle. Te azt nem is tudod… Senki sem tudja… Ha vadmacskát tartanék, arra sem kéne jobban ügyelni, mint erre a leányra. Vad, s harap! Zsákmányra áhít örökké. A kezin s a lábán a körmök ki vadnak eresztve!… A szeme villog; s a vére messzire süt, úgy ég! Ha egyszer nem ügyelek, megsurran, s nem látom többet soha. Csak a vadász, aki elejti!… Elejti, amikor a harmatot nyalja, vagy amikor szimatolja a szellőt… Ezért vagyok én mord, Ambrus! Mord? Inkább szerencsétlen.
AMBRUS
Kezét a Lázár kezére teszi. Jóbnak mindene elveszett, s testét rút fekélyek borították el: mégis találkozott békességben az Istennel… Neked pedig mindened megvan. A te szádon ne panasz nyíljék, hanem zsoltár!
LÁZÁR
Zsoltár?! Kinek? Mért? Ha nem vóna Isten, eddig rég boldog vónék, Ambrus! Mert akkor nem lett vóna, aki reám ossza ezt a terüt, minél nagyobbat emberre nem osztott még!…
AMBRUS
Micsoda terüt?
LÁZÁR
Ami bennem van! Mert tűzhely vagyok én, ahol a lobogó tűz soha ki nem aluszik!…
AMBRUS
Nem tudnék én segíteni rajtad, Lázár?
LÁZÁR
Nem.
AMBRUS
Más sem? Senki sem?
LÁZÁR
Egy igen. Egy!
BORÓKA
Döngeti az ajtót.
LÁZÁR
Felugrik, s kiáltva az ajtó felé. Ne rágd a kötelet!
AMBRUS
Ki van ott?
BORÓKA
Felszakítja az ajtót, s ott áll.
LÁZÁR
Visszamész-e, vaj agyonüsselek?!
BORÓKA
Üssön agyon!
AMBRUS
Feláll. Ne bántsd ezt a leányt, te Lázár! Int Borókának. Gyer ide, gyermek!
LÁZÁR
Elfordul, küszködik magában.
BORÓKA
Odamegy Ambrushoz, kinek a karja alá húzódik. Mindig dug engem édesapám az emberek elől… Nem akarja, hogy legényekkel találkozzam, mert nekem nem szabad szeretni! Csak a többi leányoknak szabad… Mert ami másnak idejiben dicséretes boldogság, az nekem vétek! Hát mit vétettem én az Istennek vagy a szülőnek?! Az egyikre örökké csak szépen gondoltam, s a másikot szorgalmason gondoztam… Könnyezik. Egyebet ennél nem csináltam… Nem rabságot érdemlettem vóna érte, hanem legalább egy kicsi örömet… Csak annyit, hogy a szívem vágyát követhessem…
LÁZÁR
Keze fejével a szemét törölgeti.
AMBRUS
Borókához. Látod-e, neked nincs rossz apád, csak sok medvét látott, itt a hegyen…
LÁZÁR
Az Úristen legyen a tanúm, te Ambrus, hogy az egy jón küjjel egyebet nem akarok ennek a gyermeknek… De a fejem, mint a katlan! S a szívemben kísértetek laknak, hogy egyszer elviszi valaki, s akkor egyedül maradok… nála nélkül…
AMBRUS
A törvényt te sem győzheted le, Lázár! A kalász termik, de egyszer üresen marad… Mert a szem kihull, hogy új kalász legyen belőle!
BORÓKA
Onoka! Ugye, Ambrus bácsi!
AMBRUS
E’ még a nevit is tudja!
BORÓKA
A neve, legyen neki… Gondolkozik. Péter! Balla Péter!
AMBRUS
Megdöbben, a karját leveszi Borókáról. Mit beszélsz te?… Balla Péter?!
LÁZÁR
Balla Péter.
AMBRUS
Az nem lehet! …
LÁZÁR
Gúnyosan. Nem lehet, de törvény! S a törvényt senki sem győzheti le, azt mondád az előbb! Hát most itt van! Mert ő a törvény: Balla Péter! Kit érdemesnek találtál! S akit Boróka is érdemesnek talált! Gyere hamar, építsük fel a házát! Jutalmul, hogy ő már lerontotta az én házamot. Mert ma reggel suttyomba idejött, hogy a leányomat elvigye! S amikor szépszerivel nem lehetett, hát nekem szökött, itt ezen a helyen, mint egy farkas!
AMBRUS
Leroskad az asztal mellé egy székre.
BORÓKA
Lázárnak. Maga is ropogtatta őt!
Nikita, Sári néni és Péter egymás után bejönnek.
NIKITA
Ahogy az ajtót megnyitja. Van egy kicsi közmunka?
PÉTER
Amint megpillantja Ambrust, egyenesen hozzá megy, s ölelőleg a vállára teszi a kezét. Apám…
AMBRUS
Feláll. Hogyan nevezheted apádnak, akit megtagadtál?
PÉTER
Apámnak nevezem, mert még él, kit szívembe adott. Ha büntetni akar maga is, most visszaveheti élve. Mint ahogy Isten is elvette tőlem a szamarat, élve!
AMBRUS
Megdöbbenve. A szamarat?!
PÉTER
Az éjjel elveszett, nyomtalanul.
NIKITA
Ambrushoz. Nem látja, népfelkelés van miatta!
LÁZÁR
Erre-arra néz, mert nem érti ezt a kapcsolatot Péter és Ambrus között. Nikitához. Ezek mit apámoznak itt?!
NIKITA
Nem hallod: miséznek!
AMBRUS
Félelemben. Jel adatott, Péter. Rettenj meg, s tarts bűnbánatot. Mit cselekedtél?
BORÓKA
Mért tartson bűnbánatot?! Megölt valakit? Mind élünk!
AMBRUS
Borókához. Nem tudod, mit beszélsz, Boróka fiam!
BORÓKA
Keserűen. Nno! Eddig csak egy apám vót, most lett egy második is! Tiltakozva. Csakhogy nekem nem kell! Egy is sok! Menjenek le a nyakamról!
LÁZÁR
Megrendelésre nem csinálunk árvát. Péter csak rettenjen meg, s tartson bűnbánatot.
GYERMEKEK
Künn a tornácban.
| Hol vagy, szamár? |
| Mozdulj meg! |
| Balla Péter, |
| Fordulj meg! |
Mind ámulva tekintenek az ajtó felé.
NIKITA
Ez a másik sereg. A kicsi népfelkelők!
GYERMEK
Belép.
NIKITA
Ide, ide!
GYERMEK
Egyenesen Nikitához megy, s szalutálva jelenti neki. Jelentem alásson, kutatjuk a szamarat, ahogy kell!
NIKITA
Jól van. S hol keresitek?
GYERMEK
Mindenütt, s mondjuk a verset.
NIKITA
Jól van. Száguldjatok, mint a régi magyarok!
GYERMEK
Megszöki magát. Hujrá! Kiugrik az ajtón.
GYERMEKEK
Rögtön utána hangosan, távolodva.
| Hol vagy, szamár? |
| Mozdulj meg! |
| Balla Péter, |
| Fordulj meg! |
Várakozással mindenki Péterre néz.
PÉTER
Vívódásából felemelkedve. Hol van az ács?
LÁZÁR
Itt vagyok.
PÉTER
Szedje a szerszámjait! Indulunk építeni!
BORÓKA
Bölcsőt vagy koporsót?
PÉTER
A hitemnek bölcsőt, s a szerelemnek koporsót.
BORÓKA
Küszködve. S amit mondtál, hogy az ég és a föld… Amikor kibukkant a nagy piros nap, s annak a fényében az ég és föld… egymásra borultak… s egyek lettek… Az nem igaz?!…
PÉTER
Az alkotó műve az, Boróka! Ember nem teheti meg.
BORÓKA
S ha megkerítem neked a szamarat?
PÉTER
Nem ember, hanem a hűség és a hit fogja nekem azt visszaszerezni.
BORÓKA
Az enyim vagy a tiéd?
PÉTER
Az enyim. Az én hűségem Idához, és az én hitem a munkában.
BORÓKA
Remegve az indulattól, elfordul.
LÁZÁR
Nagy lélek ez! Olyan házat építünk neked, Péter, mint Salamonnak!
BORÓKA
Hirtelen szembefordul Péterrel; s mint aki felveszi véle a harcot. Hát jól van! Ha te építed nekem a koporsót, én a bölcsőt fogom építeni! S aki bölcsőt épít, az jobban tud harcolni, Péter! S azé lesz a szamár is, akit én fogok megtalálni, s nem te! S az én keresztes vitézem lesz, s nem a másé! Csak az enyim, s nem a bolondoké, akik nem érdemlik őt meg! Te azt hirdetted, hogy győzni fogsz a szamárral: nem győztél! Most én hirdetem, hogy győzni fogok véle; s megmutatom, hogy én győzni fogok!
Szamárbőgés a tornácban.
Mint a csodára, mindenki arra fordul.
NIKITA
Az iskoláját, csakugyan itt van a szamár!
Nagy várakozásban odamegy az ajtóhoz, és kinyitja.
PANNA
Vigyorogva áll az ajtóban. Én bőgtem!…
Függöny
Színhely: szoba abban az új falusi házban, mely ez első felvonásban lévő régi és rozzant ház helyébe épült. A ház körül még az építés munkálatainak nyomai; különben az első felvonásbeli környezet, melyből reménységgel emelkedik ki az új ház. A nézőtér felé bütüvel áll a ház, melyből szín gyanánt egy szoba látszik. Az egész ház építése és a szoba berendezése nagyon hasonlít a Butyka Lázár havasi hajlékához. Látszik, hogy nemcsak ugyanaz az ember építette, hanem a gazda is hasonlót kívánt magának hajlékul. A szoba hátsó falán ajtó, melyhez két lépcső szolgál. Ezen lehet bemenni a második szobába, mely ezzel a két lépcsővel magasabbra épült az első szobánál. A bal falon is van egy ajtó, melyen a járás történik. A jobb falon két ablak áll, szemmel az udvar felé. Hátul a jobb sarokban a cserepes tűzhely, előtte két kicsi szék. A tűzhelyen innét a jobb fal mellett áll a széles kanapé, melyen aludni is lehet. A szoba közepén asztal, mellette négy szék, s fölötte lámpa, amely kezdetlegesen van odaakasztva a gerendába. Hátul a bal sarokban tükrös mosdó, a ruhafogas is ott van, s mindenféle szerszámok a földön. A bútorok nagyjából újak, jó részük nincs is megfestve; s ami meg van, az kék.
A felvonás első felében künn mindegyre kopácsolnak s fűrészelnek.
Idő: a második felvonás után tíz héttel, szeptemberben.
SÁRI NÉNI és NIKITA
Együtt bejönnek, Sári néni elöl.
SÁRI NÉNI
Kosarat hoz, szép fehér asztalkendővel leterítve. A kosárban abrosz van, borospoharak, szép domborúra sült cipó és kenyérvágó kés. Amint utána Nikita is bejön, visszaszól neki. Azt a bort tegye az asztalra!
NIKITA
Nagy metszett üvegben bort hoz. Ne alája tegyem?
SÁRI NÉNI
Székre teszi a kosarat, s miközben beszélgetnek, gondosan megteríti az asztalt. Magát teheti oda is.
NIKITA
Az üveget az asztalra teszi.
SÁRI NÉNI
Ahogy az abroszt teríti, látja, hogy útjában van az üveg. Vegye le onnét azt a bort!
NIKITA
Elveszi az üveget. S mostan hova tegyem?
SÁRI NÉNI
Ne beszéljen folytonosan, inkább küszködjék egy kicsit, mint más. Tegyen fel célt magának, vegyen szamarat, s építsen házat. Itt van maga előtt a Péter személyiben a példa: ragadja meg!
NIKITA
Házasság tekintetében megragadom!
SÁRI NÉNI
Megnézi Nikitát. Nikitából s a kutyából nem lesz szalonna… Mert most is egy aranyfazakat tartottam eléje, amiben gyémántok voltak. Ő belényúlt, s egy darab szenet vett ki belőle. Azt a darabot, amelyik a sok gyémánt között Péternél a házasság volt.
NIKITA
A gyémánt elvakít, s a szén melegít.
SÁRI NÉNI
Magát én mikor vakítottam el?
NIKITA
Soha!
SÁRI NÉNI
De a szén mellett megfagyna, vén bolond! Amiképpen Péter is megfagy, azt én tudom! Amikor nap nap után látni fogja, hogy itt van ez a szép ház, de házasember létire nincsen felesége, aki mosson, főzzön s neki népesítsen. Hanem csak ő van egyedül, nem a felhőkben, hanem a földön, egy lélek-feleséggel!
NIKITA
Az az igazi: van is, nincs is.
SÁRI NÉNI
Befejezte a terítést. Tegye ide azt a bort, az asztal közepire!
NIKITA
Odateszi az üveget.
PÉTER
Munkából bejön. Felsőtestén ing, nyakán kigombolva, és mellény. A lábbelije fűrészporos. Nyugtalan, mint aki öröm és szomorúság között villog. Nem szól, hanem ide-oda megy a szobában.
SÁRI NÉNI és NIKITA
Nézik Pétert, s várakoznak.
PÉTER
Hirtelen megáll, az asztalra int a fejével. Áldomás?
SÁRI NÉNI
Házat szentelünk.
PÉTER
Házat… Ami egyben bölcső és koporsó.
SÁRI NÉNI
Ne légy háládatlan, Péter!
NIKITA
Így szól a parancs! Leül az asztal mellé.
PÉTER
Micsinájjak, ha úgy érzem, ahogy mondtam! Ha bölcsőnek érzem ezt a házat: a hit és a becsület bölcsőjének; s ha koporsónak is látom: az öröm s a boldogság koporsójának!
SÁRI NÉNI
A feleséged miatt mondod?
PÉTER
Amiatt.
NIKITA
S a szamár miatt.
PÉTER
A szamár miatt is, az igaz, akit nem tudánk megtalálni. Pedig ezt a házat legfőképpen neki köszönhetem, mert ő úgy hordozta az én hitemet s becsületemet, ahogy a virágos ág hordozza a tavaszt. De a tavasz elmúlt, s a virágos ágon gyümölcs termett: itt ez a ház. S lehet, hogy ezzel el is végezte rendeltetésit a szamár, de a feleségem rendeltetése csak most kezdődnék!
NIKITA
Amikor a szamáré bevégződött.
SÁRI NÉNI
Mondtam én neked sokszor.
PÉTER
Sokan sokfélét mondtak, de én csak magamra hallgathattam. Belőlem pedig úgy szólt örökké egy hang, hogy akit szeretünk, az a halálon túl is létezik nekünk; s hogy amiben erősen hiszünk, az valóság lesz egyszer.
NIKITA
Még lehet!
SÁRI NÉNI
Nikitához. Magától test és lélek elriad.
PÉTER
Én már úgy vagyok, mintha valóságosan látnám Idát, a feleségemet. Ez a különös! Úgy látom, mint itt magukat. Szép leánytermetével kinyílva áll a napfényben, a szélben s az essőben… Lelkének illatával megszállja az erdőket… A szemében megszépül minden, mint a csillogó harmatban… A homloka olyan, mint a barna cipó meleg domborulata, a járása őzeké, s a hangja vadgalamboké …
SÁRI NÉNI
Szipog s a szemét törölgeti. Boldog, akit így szeret valaki.
NIKITA
Változzál lélekké, s akkor én is úgy szeretlek téged.
PÉTER
Mindnyájan lélekké változunk egyszer, Nikita bácsi. De most megfordítva beszélünk, mert én arra vágyakozom, hogy a lélek változzék testté. Legyen itt valóságosan, üljön az asztal mellett, nézze magát a tükörben, s fonja a karját a nyakam köré…
NIKITA
Rontsa el, ami szép!?
SÁRI NÉNI
Meggyőződéssel. Rontsa el hát: az az élet!
PÉTER
Mosolyogva. Nem bánnám, ha egy kicsit elrontaná.
NIKITA
Nem szeretnék Isten lenni, Péter.
PÉTER
Pedig maga megcsinálná nekem, hogy Ida ne csak létezzék, hanem legyen is. Megcsinálná, ugye?
NIKITA
Lehet, hogy meg, mert akit szeret az Isten, annak bajt küld a nyakára.
PÉTER
De maga csak ember.
NIKITA
Ember egyengeti az Isten útját.
PÉTER
Ezt maga mire mondja?
NIKITA
Én arra mondom, hogy az egyengetést megkezdhetjük, ha te is akarod.
PÉTER
Hogyne akarnám!
NIKITA
Akkor várj, s hallgass ide! Feláll. Kezdjük az elején, s mondjuk ki: nem elég csak annyi, hogy te elhitessed magaddal az Ida létezésit. Hanem úgy is kell csinálni mindent, mintha valóságosan élne, s itt laknék ebben a házban! Most éppen elment valahová, várni kell őt; s legyen neki mindene, ami egy asszonynak kell. Állandó helye az asztal mellett, szobája ott az ajtó mögött, s ruhája vasárnapi. S egy fénykép róla, az a legfőbb!
PÉTER
Fénykép?
NIKITA
Ahhát!
PÉTER
Az iskoláját, Nikita bácsi! Ha valaki egy fényképet tudna csinálni róla, neki adnám ezt a házat! De nem tud senki, mert olyan gép nincs. Lázadva. Mert a gép tökéletlen! Amit én el tudok képzelni, azt a gép nem tudja elképzelni; s amit én látok, azt ő nem tudja látni, hogy levehesse nekem! Csak az a nagyszájú Kristóf mondta, hogy a géppel mindent lehet csinálni. Most itt van Ida: hát lehet egy képet csinálni róla?! Nem lehet. Verje meg a Krisztus!…
NIKITA
De festő tud! Az olyan képfestő. Anneki a mestersége.
PÉTER
Eleven személy nélkül vagy fénykép nélkül?
NIKITA
Úgy.
PÉTER
Üsmer maga olyan képfestőt?
NIKITA
Üsmerek. Léder Ottó, ott lakik a városban.
PÉTER
S az a Léder festett már le valakit ilyen módon?
NIKITA
Igen. Szűzmárját.
SÁRI NÉNI
Úristen, milyen bolondok vattok!…
PÉTER
Sári nénihez komolyan s egy kicsit csodálkozva. Bolondok?… Halottakról fényképet aki tart, nem ütközik meg azon senki. Ha utána lehet, előtte nem lehet?…
NIKITA
Megcsinálja azt Léder úr. Te elmondod neki töviről hegyire, hogy Ida milyen kinézésű: s ő úgy megfesti neked, mintha éppen szólani akarna.
PÉTER
Holnap reggel induljon, Nikita bácsi, s délebédre itt legyen a festővel! Megértette-e?
NIKITA
Az úgy megfesti délután, mint reggel az eget a nap.
LÁZÁR
Munkából bejön, kezében két bádogkereszt. Itt vadnak a keresztek a ház tetejire. Hova tegyem?
NIKITA
Sári, hova tegye Lázár a keresztet?
SÁRI NÉNI
Nikitához. A háta közepire.
PÉTER
Lázárhoz. Tegye csak le oda a padra, Lázár bátyám.
LÁZÁR
Leteszi a padra a két keresztet; aztán körülnéz, mintha akarna valamit, de nem azon kezdi. Megértük ezt a napot is, hálistennek.
PÉTER
Meg.
LÁZÁR
Ezelőtt tíz héttel még nem gondoltuk, hogy a mai napon meg lesz terítve az asztal, a te új házadban.
PÉTER
Nem. De meg van.
LÁZÁR
Csak az én asztalom nincs még megterítve. Minden a fiókban van.
PÉTER
Megterítjük azt is, ha itt van az ideje.
LÁZÁR
Úgy gondolom, hogy itt van. S ha lennél olyan jó, most megteríthetnők mü ketten.
PÉTER
Ketten?
LÁZÁR
Csak mü ketten.
NIKITA
Sári nénihez. Gyere, Sári, hadd dolgozzanak ők is.
Sári néni, Nikita kimennek.
PÉTER
Üljön le, Lázár bátyám.
LÁZÁR
Köszönöm. Leül az asztal mellé.
PÉTER
Szintén leül az asztal mellé, lehetőleg Lázárral szemben. Hát béfejeztük. Csak a keresztet kell még feltenni rea.
LÁZÁR
A házat bé, ezt a házat. Most magamnak szeretnék építeni valamit. De nem házat, hanem templomot. Amire tizenhét esztendeje vágyakozom… Hogy arra is feltehessem a keresztet, amit olyan nehezen hordoztam idáig.
PÉTER
Mindnyájan hordozunk egy keresztet, s méltó helyre akarjuk felütni. Ez az emberi élet.
LÁZÁR
Akkorát nem hordozott senki, mint én.
PÉTER
Nagy keresztnek nagyon méltó hely kell.
LÁZÁR
A helyet én kinéztem, már rég az ideje. Annál méltóbbat szív s lélek nem is találhatna. Ott van a tetőn, jó magosan. Ha béhunyom a szememet, ott látom az Istent is, amint ül várakozva: csak éppen falat kéne vonni köréje, s már kész vóna a templom!…
PÉTER
S mi az akadály?
LÁZÁR
Meg kéne tisztítani az utat, ami oda felvezet; s magamot, hogy oda feljuthassak.
PÉTER
Akarat van?
LÁZÁR
Avvan.
PÉTER
S mi nincs?
LÁZÁR
Segítség.
PÉTER
Értem.
LÁZÁR
Segítesz nekem?
PÉTER
Ha tudok. Maga is segített nekem. Önkéntelenül. Mert Boróka az én utamot is megzavarta volna, s lelkemet a vágy. De amikor megellenezte maga a házasságot, a szenvedésből megtisztulva keltem fel. Igaz, hogy boldogtalanul.
LÁZÁR
Tudom, mit okoztam neked, Péter. S láttam, hogy miképpen viselted szerelmi sorsodat, mert titkon figyeltelek. Erős lélek vagy, s tiszta ember. Ha nem ilyen volnál, én soha nem jöttem volna hozzád az én nagy titkommal, hanem hordoztam volna tovább, ahogy idáig tettem. Mert nagy titkom van nekem, Péter! Amit veled tettem s ellened, az mind az én nagy titkomból való… Elérzékenyedve megfogja a Péter kezét. Bocsáss meg nekem… Segíts nekem!…
PÉTER
Rettentő idegfeszültség látszik rajta, mert az jut eszébe, hogy Lázár talán szerelemben él a saját lányával. Borókával?!… Véle van a nagy titka?!
LÁZÁR
Véle.
PÉTER
Feláll, s borzalommal. Ilyen vadállat maga?!
LÁZÁR
Szenvedő arccal s tiszta szemekkel felnéz Péterre, s szelíden. Vadállat? Nem, Péter… Igaz ember vagyok én… gyötrődő igaz ember… Csak éppen titkom van nekem, de az a titok tiszta!
PÉTER
Elszégyelli magát. Mondja hát meg.
LÁZÁR
Megmondom, Péter. Eltökéltem, hagy neked megmondom. Feláll. Boróka nem az én leányom.
PÉTER
Ámulva. Nem a maga leánya?!
LÁZÁR
Nem.
PÉTER
Hát?!
LÁZÁR
Néha úgy tetszik, mintha nem mondana egészen igazat. Vér szerint nem az enyim, csak egyébként. De ezt senkinek nem mondtam, soha… Nem is tudja senki… Te vagy az első… Az ajtóra tekint. Nem jő bé ide senki?
PÉTER
Nem. Mondja csak bátran!
LÁZÁR
Amikor meghót a feleségem, ezelőtt húsz esztendővel, egyedül maradtam abban a hegyi hajlékban, amit te is jól ismersz. Szerettem a feleségemet, s nem akartam az emlékit is eltemetni avval, hogy másodszor megházasodjam. Úgy éltem egyedül, mint a holló; s azt hittem, megbolondulok. Üsmertem ott egy családot, akik pásztorok vótak. Azokhoz elmentem egyszer-egyszer, hogy emberek között legyek, s öt ügyes gyermek is vót a családban. Ez vót az ötödik gyermek, ez a Boróka…
PÉTER
S hogy került magához?
LÁZÁR
Hogyan került vóna?! Elkértem, s ők ideadták. Örökbe.
PÉTER
S azok a pásztorok most is ott laknak?
LÁZÁR
Elkőtöztek, ki Magyarországra, még akkor.
PÉTER
Ezt értem, idáig. Csak kettőt nem értek. Egyik az, hogy mért kell titkolni ezt a dolgot; s a másik az, hogy mért ne lehetne férjhez adni.
LÁZÁR
A kettőnek egy oka van, s mégpedig az, hogy Boróka nem tudja a titkot. A mai napig abban a hitben él, hogy én az édesapja vagyok. Amíg kicsi vót, folyton halogattam, hogy a valót megmondjam neki; s amikor leány lett, már nem mertem megmondani. Féltem, hogy lelkiben megrázkódik; s most egyébtől is félek.
PÉTER
Mitől?
LÁZÁR
Attól, hogy el találom szalasztani, mivel nem merészkedik többet egy fedél alatt hálni velem.
PÉTER
Gyanakodva. Nem merészkedik?
LÁZÁR
Vad a leány.
PÉTER
Ha vad, ha nem vad: meg kell mondani neki az igazat!
LÁZÁR
Segítesz nekem?
PÉTER
Meglepődve. Én mondjam meg neki?!
LÁZÁR
Te.
PÉTER
Izgalomban. Én, akinek a sebei még nem gyógyultak bé?!… Hogy ismét felszakadjanak, amikor látom a szemit s hallom a hangját?… Keményen a Lázár szemébe. Mit gondol maga: nekem egyszer nem vót elég a megpróbáltatásból?! Ismét tűzbe lépjek?! Én is ember vagyok!
LÁZÁR
De erős ember vagy, Péter. Veled baj nélkül átalmegyen Boróka ezen a pallón is; nekem pedig meglesz az utam fel a tetőre, hogy ott templomot építhessek, s arra rátehessem a keresztet.
PÉTER
Én állítsak jászol mellé mindenkit, miközben nekem is korrog a lelkem?!
LÁZÁR
Azt hittem, vége a szerelemnek.
PÉTER
Akartam, hogy vége legyen: s vége van!
LÁZÁR
Hát akkor mitől félsz?
PÉTER
Aki sáskán akar élni a pusztában, az nem megy az éléskamarába.
LÁZÁR
Hát akkor micsinájjak?
PÉTER
Micsinájjon? Kérje meg apósomat, az öreg Ambrust.
PANNA
Bejön, vigyorogva. Tudom, hol van a szamár.
PÉTER
Felüti a fejét, s boldog izgalomban. Micsoda?! Mit tudsz?
PANNA
Kikutattam a helyet, ahol a szamár tartózkodik.
PÉTER
Hol van?!
PANNA
Nem mondom meg, csak egyedül neked, négyszemközt.
PÉTER
Lázárhoz. Vállalom a dolgot, Lázár bátyám. Ha csakugyan megvan a szamár, akkor vállalom. Megyek magával fel a hegyre, s mindent eligazítunk.
LÁZÁR
Helyes. Kimegy.
PÉTER
Megfogja vállon Pannát. Hol van a szamár?
PANNA
Annak ára van, hogy én megmondjam.
PÉTER
Mi az ára?
PANNA
Nem több s nem kevesebb, csak annyi, hogy mü ketten háljunk együtt.
PÉTER
Elengedi Pannát, s tréfásan. Annyit nem adok.
PANNA
Appedig nem sok. Egy éccaka hamar eltelik…
PÉTER
Vakarja a fejét. Tudod mit, Panna! Előbb mondd meg, hogy hol van a szamár, s akkor meglátjuk, hogy mit tudunk csinálni.
PANNA
Vigyorog, mint aki átlát a szitán. Ha én előbb megmondom a szamarat, akkor te megcsalsz engem.
PÉTER
De hátha te csalsz meg!
PANNA
Röhögve. Attól nem kell félni…
PÉTER
Itt van a faluban?
PANNA
Azt nem mondom meg.
PÉTER
Te láttad a szamarat, a saját szemeddel?
PANNA
Ingyen aztot sem mondom meg.
PÉTER
Tréfálkozó kedve után a türelmét is elveszti. Akkor távozz innét! Menj ki a házamból, minél hamarább!
PANNA
Fenyegetve. Nem teszed meg, amit kértem?!
PÉTER
Nem!
PANNA
Lesújtva, düh és sírás között. Mivel érdemlettem meg, hogy engemet mindenki megvessen?!… Egyre emelkedik a hangja, míg végre dührohamban ordít. Még egy ilyen buta szamaras ember is, mint amilyen te vagy, kevély Péter!… Hadd el, mert meglesz ennek a jutalma! Mert az Isten megpofoz téged, s én pedig megmérgezem a szamarat, hogy dögöljék meg!… Becsapja maga után az ajtót.
SÁRI NÉNI, NIKITA
A hangos szó után az ajtócsapásra beugranak. Mi a baj? Mi a baj?
PÉTER
Láthatólag restelli a dolgot, aztán elmosolyodva. Kísértésnek vótam kitéve…
SÁRI NÉNI
Pénzt ajánlott?
PÉTER
Csak egy éjszakát töltsek véle, azt ajánlotta, s akkor megmondja nekem, hogy hol van a szamár.
SÁRI NÉNI
Csodálkozva. Hogy töltsél véle egy éccakát?
NIKITA
A szamárért bármire képes, lelkesen jelentkezik hát. Tőtök én!
SÁRI NÉNI
Mintha nem hallotta volna jól, de rettentő szigorúan. Micsinál maga?!
NIKITA
Szenvedni akarok!
PÉTER
Lehet, hogy egy csókért is megmondaná.
NIKITA
Megadjuk! Gyorsan indul kifelé.
SÁRI NÉNI
Utána kiált Nikitának. Álljon meg!
NIKITA
Megáll.
SÁRI NÉNI
A homlokára!
NIKITA
Oda. Kimegy.
SÁRI NÉNI
Ideje vóna, Péter, hogy ennek a szamár-dolognak egyszer vége legyen…
PÉTER
Tusakodva kezdett járni a szobában, majd hirtelen megáll, és élesen ránéz Sári nénire. Tud maga titkot tartani?
SÁRI NÉNI
Eddig tudtam.
PÉTER
Akkor üljön le, s fogadja meg, hogy amit most tőlem hallani fog, arról ebben az életben senkinek nem szól.
SÁRI NÉNI
Már ül, s nagyon kíváncsian áll a feje.
PÉTER
Szintén leül. Sohasem értettem meg, hogy az ács mért nem akarta hozzám adni Borókát. Ma aztán béjött ide az ács, s a titkot felfedte előttem. Olyan dolgot mondott, ami ámulat; s lehet, hogy nem is egészen tiszta. De elhatároztam, hogy a végire járok, s ebben magának segíteni kell.
SÁRI NÉNI
Bennem bízhatsz, azt az egyet mondhatom.
PÉTER
Azt állítja az ács, hogy Boróka nem az ő leánya.
SÁRI NÉNI
Ne beszélj!
PÉTER
Azt.
SÁRI NÉNI
Hanem kié?
PÉTER
Örökbe fogadta egy pásztortól, ki még akkor elköltözött a hegyről, ki Magyarországra.
SÁRI NÉNI
Hazudik!
PÉTER
Nagy izgalomban. Hazudik?! Az ács?! Feláll. Tudni akarom az igazságot! Elszántan Sári néni szemébe. Mi hát az igazság?!
SÁRI NÉNI
Kicsit meghunyászkodva, mintha titokzatos természeti erőt érezne. Én csak annyit tudok, hogy üsmertem a feleségit, s hogy vót nekik egy leányka-gyermekük. S azt is hallottam vót, hogy az asszon meghót… Nagyon gondolkozik. Mégpedig úgy tizenhat-tizenhét esztendővel ezelőtt. Benne égett egy csűrben, a csíksomlyói búcsú alkalmával… De a gyermek megmaradt, az apjával, a hegyen… Ezt bizonyosan tudom! Feláll.
PÉTER
S leányka-gyermek vót?
SÁRI NÉNI
Leánka!
PÉTER
Akkor én jól éreztem, hogy az ács nem mondott igazat. Ő tudja, miért… De egyet én is tudok: azt, hogy itt világosságot kell gyújtani! Érti, Sári néni: világosságot kell gyújtani!
ROZÁLI
Kopogtat az ajtón.
PÉTER
Lelkiállapotából fölmerülve, bosszúsan. Szabad.
ROZÁLI, KRISTÓF
Szelíden és tiszta arccal bejönnek.
ROZÁLI
Áldjon meg az Isten, Péter!
KRISTÓF
Bal karja fel van kötve, s keze feje gézbe van csavarva egészen; ahogy belép, kalapját illedelmesen mindjárt leveszi s a felkötött karjához dugja; egyenesen Péterhez megy, s kezet fog véle. Isten áldását kérem reád s a házadra, Péter.
PÉTER
Köszönöm, Kristóf.
SÁRI NÉNI
Péterhez. Kutassak utána?
PÉTER
Kutasson, de én ne legyek benne.
SÁRI NÉNI
Bízd csak reám. Kimegy.
KRISTÓF
Most én mondtam Rozálinak, hogy jöjjünk el hozzád, mint a tékozló fiúk. A tavasszal ő mondta vót, most én mondtam.
PÉTER
Jól tettétek. Üljetek le!
KRISTÓF, ROZÁLI
Leülnek.
KRISTÓF
Már leülés közben. A tegnap jöttem haza a kórházból, evvel a csonka kezemmel… A gépnek köszönhetem, semmi egyébnek… Akit úgy magasztaltam előtted, amikor a tavasszal felkerestünk volt téged.
PÉTER
S miképpen történt a szerencsétlenség?
KRISTÓF
Békapta a kezemet, mint a farkas, s négy ujjamat helyből lemetszette.
PÉTER
Jól mondod: mint a farkas.
KRISTÓF
Csúnyábbat is mondanék reá, ha kapnék hamarjában olyan szót.
ROZÁLI
Mondjad, hogy szörnyeteg.
KRISTÓF
Nem bánom, legyen szörnyeteg! De akkor mi vagyok én, ki a szörnyeteget a legfelső fokra felmagasztaltam?! Reám mondjatok nevet! Várakozással tekint Rozálira, s azután Péterre. Ne sajnáljátok, hanem mondjátok, hogy Isten barma vagyok!
PÉTER
Mindnyájan tévedünk, Kristóf!
KRISTÓF
De akkorát senki sem tévedett, mint én! Ezért haragszom magamra, Péter! Mert én nem a tévedésben akartam első lenni, hanem a faluban!
ROZÁLI
Immár így van.
KRISTÓF
Így.
ROZÁLI
Péternek vót igaza, s nem neked.
KRISTÓF
Azt én most bélátom; s meg is tagadom azt a régi Kristófot, aki mániába esett. Sokat markoltam, s a nagy markolásban mindent elvesztettem, még a négy ujjamot is! Úgy kellett vóna, hogy én is gép helyett szamarat vegyek, s ott kezdjem legalól. Mert akkor nekem is házam vóna ma, s lelki nyugodalmam!
PÉTER
Meghatottan. Sokat szenvedtem én is, Kristóf… De a sok szenvedésnél többet ér nekem, hogy te így beszélsz.
KRISTÓF
Elérzékenyedve. Rozáli is azt mondta, hogy benned segítő barátot találunk.
ROZÁLI
Sohasem felejtettem el, Péter, hogy mit olvastam én a te asztalodon, abban a régi házban. „Várjad az Urat, és őrizd meg az ő útját”, úgy szólott az írás. Te vártad Őt, s meg is őrizted az útját. Én is vártam, de az utat nem tudtam megőrizni, mert a nyár folyamán magamban eltökéltem vót, hogy Kristófot otthagyom, s idejövök hozzád. Akkor történt a szerencsétlenség. Isten megmutatta nekem az elveszett utat, s ilyenformán most már halálomig ott maradok nyomorék uram mellett, akit el akartam hagyni, amikor ép ember vót.
KRISTÓF
Ne búsulj, Rozáli! Újrakezdjük az életet! Péterre mutat. A minta szerint.
PÉTER
Ebben a pillanatban valami nagy dolog világosodik meg előtte; s nagy lelki izgalomban. Tudjátok-e, hogy mi történik most, amikor ti így beszéltek? Isten egy kicsi hógolyót adott a kezembe, ami hitből és akaratból vót, patyolat fehéren! Én elindítottam ezt a hógolyót, s most úgy látom, hogy görgeteg lesz belőle!
ROZÁLI
Egyszerre felállva. Péter, add nekünk a szamarat!
PÉTER
Zavartan, hogy nincs meg a szamár. A szamarat?…
NIKITA
Bejön. Hazudott.
PÉTER
Az ács?
NIKITA
Nem az ács, hanem Panna. Egy kerékkötő lánccal megkötöztük, hogy reakésztessük a vallomásra, de nem tudja, hogy hol van a szamár. Ingyen akart véteni a hatodik poroncsolat ellen.
KRISTÓF
Feláll; s mintha be akarnák csapni. Nincs meg a szamár?!
PÉTER
Nincs. De én veszek nektek egyet, ne búsuljatok!
KRISTÓF
Nekünk új szamár nem kell!
PÉTER
Nikitához. Nikita bácsi, a pokol tűziből is elé kell keríteni a szamarat!
NIKITA
Egy életem, egy halálom! Kimegy.
PÉTER
Nektek adom.
KRISTÓF
Csak legyen meg!
PÉTER
Bízzatok, ahogy én bízom.
ROZÁLI
Adná az Isten, hogy kerüljön meg, mert ez vót, ami neked is szerencsét hozott. Bízzunk; s menjünk, Kristóf!
SÁRI NÉNI
Bejön. Hazudott.
KRISTÓF
Tudjuk már; gyere, Rozáli!
Kristóf, Rozáli kimennek.
SÁRI NÉNI
Csodálkozva. Honnét tudhatják ezek, hiszen én senkinek se szóltam!
PÉTER
Elgondolkozik, nemigen figyel oda. Az öreg mondta.
SÁRI NÉNI
Nikita?
PÉTER
Ő.
SÁRI NÉNI
S ő honnét tudja?
PÉTER
Láncot tettek rea, úgy vallatták.
SÁRI NÉNI
Az ácsot?!
PÉTER
Felkapja a fejét. Fenét az ácsot! Én Pannáról beszélek, akit a szamár ügyiben megvallattak… No, mit mondott az ács?!
SÁRI NÉNI
Én az áccsal nem beszéltem, hanem másokkal.
PÉTER
S mások mit mondtak?
SÁRI NÉNI
Amit én. Boróka édesleánya neki.
PÉTER
Küldje bé az ácsot!
SÁRI NÉNI
Az ajtóból szólítja az ácsot. Lázár, gyere bé egy kicsit! Künn marad.
LÁZÁR
Bejön.
PÉTER
Üljön le egy kicsit, Lázár bátyám. Beszélni akarok magával.
LÁZÁR
Zavartan viselkedik; nem az asztal mellé ül, hanem a kanapéra. Nocsak.
PÉTER
Három-négy lépést sétál Lázár előtt, aztán megáll, s a szemébe. Maga mért nem mondott nekem igazat?
LÁZÁR
Egyszerre feláll. Én?!
PÉTER
Üljön csak le!
LÁZÁR
Leül.
PÉTER
Maga azt mondta nekem, hogy Boróka nem édesleánya magának. Igaz?
LÁZÁR
Igaz. Most is ezt állítom.
PÉTER
A felesége mikor hót meg?
LÁZÁR
A feleségem? Gondolkozik. Ezelőtt tizen… hét esztendeje. Most a nyár elejin múlt tizenhét esztendeje.
PÉTER
Benne égett egy csűrben, a csíksomlyói búcsú alkalmával.
LÁZÁR
Kínosan, hogy Péter ilyen jól tudja. Benne… A pünkösti búcsún…
PÉTER
S magának volt egy édesgyermeke tőle: leány!
LÁZÁR
Vót.
PÉTER
S avval mi lett?
LÁZÁR
Meghót.
PÉTER
Ezt maga nem mondta nekem!
LÁZÁR
Kifelejtettem.
PÉTER
Most hány éves volna, ha élne?
LÁZÁR
Most?… Huszonegy.
PÉTER
S Boróka mennyi?
LÁZÁR
Ő is huszonegy.
PÉTER
Esztendőre igen egyformák; s azonkívül maga sem mondta Borókának, hogy fogadott leány. S ha fogadott, azt is férjhez lehet adni, maga pedig nem akarta. Itt homály van, Lázár bátyám! Valami titok! Rákiált. Igaz?!
LÁZÁR
Szúrósan. Nem lesz igen sok a vallatásból?
PÉTER
Tudni akarom az igazat!
LÁZÁR
Feláll; úgy áll Péterrel szemben, mint vetélytárs vetélytárssal. Szeretem a leányt. Én akarom elvenni feleségül. Neki akarom építeni a templomot, fenn a tetőn. Ez az igazság!
PÉTER
S a pásztor, akitől örökbe vette?
LÁZÁR
A pásztor hazugság vót! Mert ha tudni akarod, loptam a leányt! Loptam magamnak, a másik helyibe, aki meghót! Felneveltem, s megőriztem tisztaságban! Ehhez erő kellett és ember, nagy erő és nagy ember! Ott feküdni minden éjjel az erdei hajlékban, véle szomszédos szobában! S érezni, ami az írásban van, hogy „kemény, mint a pokol, a buzgó szerelem, annak a lobogása tűz és lángok lobogása”! Este megragadni az Isten lábát, hogy a vágy ellen erőt adjon; s éjjel a tűzben forgolódni! Nem kicsi dolog az, Péter! Én azt tettem!
PÉTER
Úgy szereti?
LÁZÁR
Úgy!
PÉTER
S ki az apja?
LÁZÁR
Azt már nem tudom.
PÉTER
Nem tudja? Hát kitől lopta?
LÁZÁR
A földtől. Az édes anyaföldtől! Köménymagot szedett a fűben, jó puskalövésnyire valami hegyi esztenától. Szép vót, négyesztendős vót: nekem éppen megfelelt, hogy kicseréljem az enyimmel, kit a vadállat széjjeltépett.
PÉTER
Megrendülve. Mit beszél maga?!… Széjjeltépte, s egy másikkal kicserélte?!… Mintha a lábai remegni kezdenének az izgalomtól, leül az asztal mellé, szembe az álló Lázárral. Ahogy görnyedve lesi a szót, egyre jobban látszik rajta, hogy emlékszik: Ambrus szerint Idát is vadállat tépte széjjel.
LÁZÁR
Széjjel. Az édesgyermekemet. Egy nyári napon, águsztus elejin. Magammal vittem, ahogy máskor is szoktam vót, s amíg én dolgoztam az erdőn, ő elfutkorászott, s odabolondult. Másnap reggel találtam meg. Egy tisztáson feküdt. De már nem vót formája, úgy széjjelmarcangolta vót valami vadállat.
PÉTER
S őt cserélte ki?
LÁZÁR
Őt.
PÉTER
S hogy? Miképp?!
LÁZÁR
Űzött a kín, s mentem számítás nélkül. Ide, oda. Úgy láttam meg a leánkát a fűben. Zöld sapka vót a fejin, s a sapkán piros bojt.
PÉTER
Kimeredt szemekkel feláll. Ződ sapka?! …
LÁZÁR
Nem érti, hogy mért meredezik Péter. Zöld sapka, ződ! Kötött zöld sapka, s annak a tetejiben piros bojt. Még most is látom magam előtt, Megjátssza. ahogy levettem a fejiről, s a ruháját is levettem, az egészet. Összeszaggattam, mint az én gyermekemét a vadállat. Vérrel békentem, s a másik ruhával kicseréltem. Csak a sapkát nem, a ződ sapkát. Mert azt melléje letettem, úgy, ahogy vót. S akkor az idegen leánkát elhoztam magamnak, s az enyimet holtan otthagytam másnak, hogy temesse el, mint sajátját.
PÉTER
Kigyúlva. Lázár bátyám! Boldog önkívületben megragadja Lázárnak a derekát, felemeli és visszaereszti. Aztán gyorsan járkálni kezd, s fütyörészve mondja. „Várjad az Urat, és őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örökségül vedd a földet; és látni fogod, amikor elvesznek a bűnösök…”
LÁZÁR
Csodálkozik, mintha Péter meghibbant volna. Péter!
PÉTER
Boldogan s játékosan. Tessék parancsolni!
LÁZÁR
Bocsáss meg nekem…
PÉTER
Mért bocsássak meg?
LÁZÁR
Amiért elmédet megzavartam egy kicsit.
PÉTER
Kicsit?! Egészen!!
Künn zaj.
SZAMÁR
Bőg a ház előtt.
PÉTER
Felüti a fejét.
GYERMEKEK
Künn.
| Az új ház is |
| Felépült, |
| A szamár is |
| Megkerült! |
NIKITA
Berohan. Megvan a szamár! Boróka visszahozta!
PÉTER
Úgy áll, hogy ekkora öröm hihetetlen. Ki hozta vissza?!
NIKITA
Boróka!
LÁZÁR
Az én leányom?!
NIKITA
Aa!
BORÓKA
Vasárnapi öltözetben, szenvedésben megtisztult arccal bejön. Isten áldja meg a házat s a szerencsés lakóját! Egyenesen Péterhez megy, s ahogy fogják egymás kezét. Tégedet, Péter…
PÉTER
Küszködik, nem tud szólni, könny hull a szeméből.
BORÓKA
Csodálkozva, gyöngéden. Sírsz?… Mért sírsz?…
PÉTER
Boldogságomban.
LÁZÁR
Borókához. Te hogy kerülsz ide?
BORÓKA
Elengedi a Péter kezét. Boldogtalanságomban, apám! Megkerestem s visszahoztam a szamarat. Gondoltam, ha már én boldogtalan vagyok, Péter legalább legyen boldog. Ajándékot hoztam neki, az új ház mellé!
PÉTER
Nikita bácsi! Vigye a szamarat Kristófhoz, s a nevemben adja nekik! Mondja meg, azt üzenem, hogy legyenek ők is boldogok. Mert mi boldogok lettünk a kereszt jegyében, amit a szamár a hátán hordozott. Mindent felépítettünk, amit akartunk; s most megvesszük a szamár helyibe a négy lovat, ahogy azelőtt vót! Menjen hamar!
NIKITA
Meg sem nézed, úgy vigyem el?
PÉTER
Én jobban látom őt, mintha nézném.
NIKITA
Én is úgy vagyok a feleségemmel. Kimegy.
BORÓKA
Szomorúan. Azt hittem, örömet szerzek neked a szamárral.
PÉTER
Szereztél, Boróka.
LÁZÁR
S honnét kerítetted elé?
BORÓKA
Egy pásztornál találtam meg, a hegyi legelőn.
PÉTER
Öt gyermeke volt neki, ugye?
BORÓKA
Öt. Honnét tudod?
PÉTER
Nevet. Olyan boldog vagyok, hogy én mindent tudok, Boróka!
BORÓKA
Boldogan, kicsit évődve. Csakugyan? Rólam is?
PÉTER
Rólad is.
LÁZÁR
Figyelmeztetőleg Péterhez. Még nincs itt az ideje, Péter!
PÉTER
Mindennek itt van az ideje
AMBRUS
Kopogtat az ajtón, aztán belép. Öltözetén látszik, hogy ünnepre jött. Kezében egy virágcsokrot hoz, piros és fehér őszirózsából. Isten áldja meg a házat, aki benne lakik, s aki építette! Péterhez megy elsőnek, megöleli, és az arcát megcsókolja. Aztán nyújtja neki a virágot. Ezt hoztam neked a szentelőre. Akit te szívedbe fogadtál, annak a sírhantján nőttek, hogy az ő képében bélépjenek ebbe a házba, téged oltalmazzanak és megtartsanak.
PÉTER
Köszönöm, apám. Elveszi a csokrot.
AMBRUS
Borókához megy, s az arcát neki is megcsókolja. Aztán kezet fog Lázárral, s ahogy kezük összeér. Téged is ebből az alkalomból, Lázár! Megcsókolja az arcát.
PÉTER
Közben nézte a virágokat, aztán a kanapéról elvette az egyik bádogkeresztet, s most nyújtja Boróka felé. Boróka, kösd oda ezeket a virágokat ehhez a kereszthez!
BORÓKA
Amivel a csokor össze van kötve, azzal a virágokat kötözni kezdi a kereszthez.
AMBRUS
Péterhez. Hát felépült mégis!
PÉTER
Fel.
AMBRUS
Lázárhoz. Szebbet nem építettél soha, Lázár!
LÁZÁR
Nem ajándékba építettem.
AMBRUS
Hirtelen eszébe jut valami. Várj, ajándék! Péterhez. Hoztam még neked valamit, Péter! A zsebéből elővesz egy kis csomagot, selyempapírban, s odaadja Péternek.
PÉTER
Kibontja a selyempapírt, miből a kötött zöld sapka kerül elő, piros bojttal a tetejében.
AMBRUS
Az övé volt, ezt az egyet nem temették véle. Én megtartottam, s megőriztem.
LÁZÁR
Ahogy meglátja a sapkát, sápadtan majdnem összeesik. Rogyva leül az asztal mellé a székre.
PÉTER
Tartja a sapkát. Angyalok kötötték ezt a zöld sapkát, s a bojtot Mária tette rea!… Ugye, apám?
AMBRUS
Kolozsvárról hoztam volt a gyermeknek, akkor tavasszal.
BORÓKA
Készen van a munkával, felemelve mutatja. Szép így?
PÉTER
Add ide! Elveszi. Ki szokta feltenni a házra a keresztet?
AMBRUS
Aki építette a házat.
LÁZÁR
Nehezen odaemeli a fejét, s nézi a virágos keresztet.
AMBRUS
Mért vagy olyan halovány, Lázár?
LÁZÁR
Szörnyű erővel uralkodik magán. Valami az agyamban, patkós csizmával úgy táncol… Táncol, s mind azt rikótozza, hogy koporsót építettem magamnak…
PÉTER
Nem koporsót, hanem bölcsőt!
LÁZÁR
Neked.
PÉTER
S magának nyugodalmat.
AMBRUS
Csodálkozva, hogy így beszélnek. Valami titkotok van nektek?
LÁZÁR
Összeszedi minden erejét. Nincs. Feláll. Add ide azt a keresztet! Amit én építettem, arra nekem kell feltenni ezt is… Elveszi a keresztet, és kimegy.
PÉTER
Ambrushoz. Segítsen neki, apám! Nehogy le találjon esni.
AMBRUS
Igazad van. Kimegy Lázár után.
BORÓKA
Csodálkozva. Egyszerre megöregedett.
PÉTER
Meg.
BORÓKA
Úgy sajnálom szegényt!…
PÉTER
Én is.
BORÓKA
Pedig magamot is sajnálhatnám.
PÉTER
Évődve. S engem nem?
BORÓKA
Te boldog vagy!
PÉTER
Boldog.
BORÓKA
Van új házad.
PÉTER
Van.
BORÓKA
S feleséged a szívedben.
PÉTER
A szívemben; s ha megölellek, akkor a karomban is.
A háztető sarkán vállig feltűnik Lázár egy létrán, s felteszi a keresztet.
BORÓKA
Ámul, alig tudja kimondani. Hát itt marasztasz?!…
PÉTER
Itt. Az ég és a föld egybeköltözött. Te vagy mind a kettő.
BORÓKA
S apám beleegyezett?
PÉTER
Már rég!
BORÓKA
S most a feleséged leszek?!
PÉTER
Int, hogy igen.
BORÓKA
Végtelen hálával közeledik Péterhez, s meg akarja csókolni.
PÉTER
Kedvesen elhárítja a csókot. Előbb házat szentelünk, hécskám!… Te megszeged szépen a kenyeret, s én pedig töltöm a bort.
BORÓKA
Felveszi a kenyeret, s a késsel keresztet rajzol reá. Az Atyának, és Fiúnak, és a Szentlélek Istennek nevében!
PÉTER
Miközben tölti a bort. Ámmen!
Függöny
A hivatkozás helye
1940. október 30-án fejezte be Tamási ezt a színművét, amely a budapesti Nemzeti Színházban 1941. január 25-én került színre. Rendezője Pünkösti Andor volt.
Ekkor írta Németh László: „A Tamási-bemutató mindig nagy izgalom számunkra. Itt nemcsak egy mű, egy drámai szerző harcol az életért, hanem a magyar dráma egy-egy törekvése. Tamási Áron szépirodalmunk legnagyobb kísérletezője: műveiben mindig a műfajt próbálja újjáteremteni. Mennyire sikerült ez ma neki a színpadon? Milyen szerencsés volt ő maga, s hogy szolgálták, akik a drámai alkotásból színpadi sikert csinálhatnak: rendező, színpad, kritika?
A Vitéz lélek-ben a férfiak valamennyien vívódnak; min vívódik a szerző? Tamási Áron, mint induló író, egy elvitathatatlan tartományt kapott: a Székelyföldet. Azóta azon küzd: hogy tudja ezt akkorává növeszteni, mint a világ s az emberiség? Elindult a világba, mint Ábel: a Hargitától Amerikáig székelyesítve a világot tündér kedélyével. Aztán hazament, otthon maradt. Azóta a nagy mondanivaló s a művészi irrealitás felé utazik: egy színes gyümölcs magjából a mesék égig érő fáját akarja kihajtatni. Ezt csinálja a Jégtörő Mátyás-ban s három színdarabjában. Ebben a harmadikban talán a legvakmerőbben…
Az egyik szimbólumot, a szamarat ismerjük már Tamási régi novellájából. A székely a szamarat még nézni sem tudja. Balla Péter azonban mindnépestől olyan mélyre esett, ahonnan már csak az alázatos munka képével, a szamárral lehet a nemes székelynek is kikapaszkodnia. A novellának elég volt a szamár; a színdarabnak több kell. Az alacsonyabb és szívósabb munkához az égi kegyelem: magasabb eszményiség. Ezt hozza meg a szomszéd faluból Ambrus gazda, aki halott lányát a szamaras emberhez hozzáadja. A halott mátka: ez a második szimbólum, s jelenti az életen túlra vetett hitet…
Mint minden irodalmi mű, a színdarab is csak akkor igazi alkotás, ha mondanivalójával a nyelvet új feladatokra, új megoldásokra, új szikrázásokra tudja szorítani. A nyelvi vívmányoknak ez a szikrázása itt a legnagyobb mértékben megvan. A rövid mondatoknak formájuk, élük, nyilallásuk, meglepetésük van. Ez a színpadon sem vész el; a nyelv drámai s költői egyszerre. A székely falu élete is friss, jó ízekkel csap be a színpadra… A darab fogyatékosságának én a második szimbólum beiktatását s forgatását érzem. Az égi lány szárnya nem emeli úgy a darabot, mint ahogy a költő kimérnökölte…
A Vitéz lélek előadása nem könnyű feladat. Mégis csak székelyeket, egy kis székely világot kell elénk állítania: életet, melyet a színészeknek csak egyike-másika ismerhet. Ennél is nehezebb a szimbólumok felvonójára a sok szögből, deszkából álló Nemzeti-színdarabot úgy fölrakni, hogy az időnként vissza ne billenjen. Közben még azt is retusálnia kell, amit kifogásoltunk: az égi lányt úgy fonni belé a darabba, hogy váratlan ne érjen, s később se feszélyezzen. A rendezés a realitás és mese határain volt a legbizonytalanabb. A színfalak hangulata tökéletes; az emberek mozgása jó; a ruhák akár rosszabbak is lehettek volna; a táj- és műnyelvek bábele csak azt bántotta, aki észrevette, azt azonban, hogy a valószínűtlent nem tudták éppolyan természetesen eljátszani, mint a valóságot, az egész darab megsínylette. A különöst, meseszerűt ugyanis nem úgy kell elhitetni, hogy az ember kézzel-lábbal mutatja, mennyire szokatlan, hanem ha úgy fogadja, ahogy a mese: a maga világának természeteként.
Apáthy Imre, a szamaras székely, legtörekvőbb színészeink egyike. Mint az Énekes madár-ban, itt is az egész lelkét beledobta a Tamási ügyébe. Beszédje, különösen a csendesebb részekben, kitűnő. A mondatok csak az ő szájából jöttek az igazi Tamási-ízzel és éllel. Kár, hogy arca játék közben sokszor üres marad, s a fizikumából hiányzó erőt indulati erőlködésekkel kellett pótolnia a kitörésekben, vagy amit ő kitörésnek fog fel. Vívódásai így túl élesen válnak el kedélyeskedéseitől; a szimbólumokat ezzel inkább csupaszítja, ahelyett hogy az élet hüvelyét vonná rájuk. Érdemes volna szerepét egyszer Biharytól látnunk. Nehéz szerepet kapott Hosszú Zoltán. Ő Ambrus gazda; neki kell a sírontúli jegyességet, a második jelképet a darabba behoznia s képviselnie. Ha egy kicsit messzebből érkezik is s több kísértet-fénnyel, mint szükséges: első jelenetében nagyon jó, minden Dani bás hangsúly nélkül, komolyan, a népi bibliás emberek tördelt hangján beszél. Azt hittük, az ő alakítása lesz a legjobb; a másik két felvonásban azonban ősz fejével mintha elveszett volna a színes cselekményben. Lehotay, a nevelt lányába szerelmes ács: az indulatos ember nehéz, darabos vívódását testtel, arccal, mozdulattal egész kiválóan játszotta meg. Beszéde azonban, különösen a harmadik felvonásban, éppoly hibás volt. A dadogó, akadozó tájnyelvből svábos magyarság lett. Szeleczky, a negyedik főszereplő már csak szépségével is arra való, hogy a meséket hitesse. Ő mindig olyan, mintha most nyelte volna le Tamási Énekes madar-ában a ragyogtató tojást. Tehetségének azonban nem ártana, ha minden tízezer méter film után egy-egy olyan szerepet kapna, amely kapcsolatban tartja a drámai művészettel… Csak vegye komolyabban a drámai múzsát, tudja ő azt is, amit a szerep s nem a közönség kíván: az erdei vadmacskát s a fanyar, édes borókát is. Más kérdés, hogy hangot hol vesz ekkora színházhoz? A darabnak két kifogástalan alakítása van: a Berky Lilié s még inkább a Gózoné. Ők játsszák a főhős körül segédkező Nikita házaspárt. Berkynek a beszéde tökéletes, Gózonnak a humora hibátlan. Már másodszor tűnik fel Vándory Margit, aki az idétlen Pannát, a férfiakat üldöző asszonyt, Kalibánt alakítja.” (Híd, 1941. január 28., 6. sz.)
Illés Endre mindezt így látta: „Ha Tamási mondatait olvasom: nem lobogott olyan tisztán, ahogyan Tamási írása cikázik és ég. Nem volt olyan játékos, olyan égő, olyan hajlékony, olyan nemes, amilyen a darab. Minden komoly írás szorongató varázslat: a színészek játéka nem volt az. Ahol a dráma és a játékosság lángjai csapnak fel: ott a dráma nem perzselt, de a játékosság kedves volt. Ahol a hit és az erő ostromolják a lehetetlent: ott éreztem a hitet, de kevésbé éreztem az erőt. Ahol a világ sokszínűsége húz szivárványt a magasba, ott hiányzott a szivárvány, de a világot – a színpad világát – mégis megszerettem.” (Erdélyi Helikon, 1941. március, 3. sz.)
A Tamási-drámák sorsán, hosszú távon elért és elérhető sikerein eltöprengő Németh Antal írja, egy évvel később: „Az erdélyi színműírás végleges pozíciót foglalt el a Nemzeti Színház színpadán Tamási Áron három színjátékának egymás utáni színi évadban bekövetkezett előadásával… Tamási harmadik darabja, a tavaly bemutatott Vitéz lélek, igazán szép sikert aratott. Ezúttal megértőnek bizonyult a sajtó nagyobbik része és a közönség is. Pedig a darab alapjában véve akusztikailag nem túl szerencsés körülmények között került színre. Ennyire bensőséges, a lélek rejtett szépségeit, halk rezzenéseit megmutató finom, költői játék a Nemzeti Színház hibás akusztikájú nézőterén, kivált pedig a Városi Színház gyilkos, hangnyelő hombárjában csak részben fejthette ki hatását. Mégis, még így is megérezték, hogy itt a népi színjáték szükségképp elérkezett a lélek síkjaira. Pedig mekkora földet kellett bejárnia a népszínművek matricabirodalmán, a sablonok honán, a naturalizmus és realizmus sok sarán és piszkán át, amíg eljutott idáig! Mennyi szépség, mennyi emberi igazság, mennyi lélek árad itt Tamási bőségszarujából! Milyen jó lenne tanulmányt írni ezekről a »valószínűtlen« alakokról! Milyen jó volna összehasonlítani őket például a Maeterlincknek szimbolikus figuráival! Milyen szükséges lenne keresni a társaságukat a világirodalomban! És milyen jó lenne összevetni a Maeterlincknek hozsannázó egykorú honi kritikákat ugyanazon bírálók piszkálódó Tamási-kritikáival! Hogy látnók, mennyivel jobb sora volna nálunk az idegennek, mint a »csak« magyar talentumnak; annak ellenére, hogy Tamási és vele együtt az erdélyi írók éppen azt teremtették meg, ami eddig hiányzott irodalmunkból: a helyhez, tájhoz kötött népi drámát.” (Magyar Figyelő, 1942. június, 3. sz.)
A kolozsvári Nemzeti Színház 1941. március 21-én mutatta be Tamási „komoly játékát” – Tompa Miklós rendezésében. Tudjuk, az író elégedettebb volt a kolozsváriak teljesítményeivel, mint a fővárosiak elért eredményeivel. Vásárhelyi Z. Emil megítélése szerint Budapesten „a második felvonás tette próbára a színész erejét, s bizony az együttes a legkritikusabb ponton elejtette a darabot. Itt a dráma súlya áttolódik a történésről a cselekményre; vivő erőt cserélnek. A színészek azonban ahelyett, hogy amint azt Tamási Áron cselekedte, fokozatosan ereszkednének a happy end boldog és emberi megoldása felé, szinte menekülve az első felvonás emberfelettien szép, túlfeszült atmoszférájából, boldogan lubickolnak a megszokott és biztos vizeken. Ahogy először érzik a lábuk alatt a Nemzeti-repertoár biztos síneit, többet nem hajlandók visszatérni abba az atmoszférába, amiért a Tamási-mű íródott.” (Pásztortűz, 1941. február, 2. sz.)
Nem sokkal később játszották a drámát a szegedi Városi Színházban: 1941. október 31-én Kertész Dezső rendezésében adták elő. Színháztörténeti érdekesség, hogy fellépett Bodor Tibor, Horváth Tivadar, Horváth Jenő és Bessenyei Ferenc is.
A hódmezővásárhelyi színház színköri műsorai sorában volt újra látható, 1945. június 5-től. Várhelyi Endre rendezte ezt, majd a színház Makón, október 9-én ismételte előadását, s még egy alkalommal játszották, de ekkor már Osváth Béla jegyezte az előadást.
1974. október 17-én a kassai Thália színpadán tűnt fel újra a Vitéz lélek, Beke Sándor rendezésében, túlzottan erős dramaturgiai beavatkozással.
1976. május 21-én pedig Bohák György vitte színre a veszprémi Petőfi Színházban.
1981. december 12-én a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház művészei mutatták be, Tompa Miklós rendezésében.