Énekes madár*
GONDOS MAGDOLNA, fiatal leány
BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye
PRÉDA MÁTÉ, vénlegény, a Regina vőlegénye
KÖMÉNY MÓKA, fiatal legény
KÖMÉNY IGNÁCNÉ, a Móka anyja
Történik akármelyik székely faluban, akármikor.
Szín: székely szoba a Gondos leányok házában. Hátul, a szemben lévő falon, két ablak, nyitva. Kertre néznek. Azon túl, házak között, jobbra és balra vezet az út. Az útról egy rövid kis utcán át lehet az udvarba jutni. Ezen a szemben lévő falon egy régi, virágos, láncos falióra. Alatta nagyöblű kanapé. A bal falon egy ablak, előtte diófa. Az ablakon innét, majdnem egészen elöl, kijáró ajtó az ereszbe, s onnét az udvarba. A jobb falnál kaszten, attól innét ágy, majd egy kisebb ajtó, mely a kamrába vezet. Nagy tölgyfa asztal, két karosszék. Az asztal felett petróleumlámpa, lelógva a gerendáról. Egyébként a szoba félig-meddig stilizált. Különösen színekkel. Van benne valami a mesék és a csodák világából.
Idő: nyár, szombat, alkonyat kezdetekor.
Amikor a függöny felmegy, a szoba üres.
DOBOS
Künn az úton, mentiben dobol, majd egy házzal egy szintben megáll, és hirdet. Mindenkinek közhírré tétetik, hogy a kártevő varjak erősen elszaporodtak, melynélfogva őköt lövöldözni kell! Akinek pedig nincs puskája, az próbálja meg kővel eltalálni, de legalább a riogatás mindenki részére kötelezővé tétetik!
Dobütés, zsivajgás, kacagás.
VALAKI
Hát az emberi varjakkal micsináljunk?
DOBOS
Azt dobolja ki nektek a pap!
Dobütés. Zsivajgók távolodnak.
A két nyitott ablakban, az egyikben Lukács s a másikban Máté, erősen kísértetpofát vágva egy-egy mordállyal megjelenik. A mordályokat az ablak talpán lövésre befelé csúsztatják.
ESZTER
Mezítláb, nagy szalmakalappal a fején, a vállán sarlóval s a kezében búzavirágcsokorral, aratásból érkezve, benyit a szobába. Megpillantja a két kísértetalakot, felsikolt, a búzavirágot eldobja, és hanyatt-homlok kirohan. Regina! Regina!
A két kísértetalak röhögve elhúzódik az ablakból.
ESZTER
Künn. Jaj, gyere! Szűzmárja! Két kísértet! Az ablakban!
REGINA
Szintén mezítláb, nagy szalmakalappal, jobb kezében fegyverként a sarlóval, először bedugja a fejét, aztán óvatosan bejön. Hát nincs itt semmi!
ESZTER
Remegve jön utána. De volt! Bizon Úristen volt!
REGINA
Nem káprázott a szemed?
ESZTER
Nem! Az én szemem nem! Bizon Isten nem! Úgy segítsen engem a Szűzmárja, s a szentek, s akárki, hogy nem! Óvatosan az ablakhoz megy, s az ablak talpát tapogatja. Itt láttam őket, né! Az egyikben is egyet, s a másikban is egyet! De olyan rusnyákot, hogy borzalom!… S nagy, rémítő puskákkal, amiket még befelé toszítottak, hogy szinte elérték az ajtót.
LUKÁCS
Kopogtat, s rögtön belép. Adjon Isten jó estét, ha ráér!
ESZTER
Lukács nyakába borul. Jó, hogy itt vagy… Jó, hogy itt vagy…
LUKÁCS
Reginához. Hát ennek mi a fene baja van?
REGINA
Látott valamit, amitől elborzadott!
LUKÁCS
Megfogja az Eszter állát, felemeli, s a szemébe. Mondtam örökké, ugye, hogy ne nézzél tükörbe?
ESZTER
Ellöki magától. Szégyentelen, disznyó! Pogán! Az! Kérges lelkületű! Sírva. Hát ilyen árva vagyok én! Soha sincsen senki gyámolítóm! Még a saját kedvesem is, a saját levendő uram, még az is csúfolódik, amikor valami baj talál engem, vagy valami rémítő dolgot látok. Az asztal mellé ül, s az asztalra borulva sopánkodik. Hát ilyen sorsom van nekem! Ilyen árva vagyok én ebben a nagyvilágban! S mégis aratni járok, s mégis kapálni járok! S mégis dolgozom napestig, mint egy rab! Hogy meglegyen valahogy a ház, apa nélkül és anya nélkül! Gyámolító nélkül és férfiú nélkül! …
LUKÁCS
Miközben szedi fel a búzavirágot a földről. Ó, szegény Jerémiás, ha ezt meghallaná! Hogy elfogná az irigység… hogy ez az Eszter jobb siralmakat tud nálánál is… ó, ó! A felszedett virággal a kezében, Reginához. Mit láttatok, Regina?
REGINA
Takarítja az asztalt. Én nem láttam semmit.
LUKÁCS
Hát ő mit látott, az árva?
REGINA
Kísértetet. Ott volt az ablakban, béduvasztott nagy puskával. S kettő volt, azt mondja Eszter, az egyik az egyik ablakban, s a másik a másikban.
LUKÁCS
Az akkor jól bé volt osztva. S nem mondtak semmit?
ESZTER
Felkapja a fejét. Hát mit mondjanak?
LUKÁCS
Meg is játszva. Azt, hogy: hámm!
ESZTER
Szeretted volna, ugye? Nem voltak olyan gonoszok, mint te!
LUKÁCS
Akkor parola! Kezet fog Eszterrel. S itt van ez a bokréta is, nesze! Nagy szívdobogással szedtem a csalogányos mezőn, s tiszteletem és hódolatom jeléül ezennel fogadd szívesen!
ESZTER
Elfogadja, s kedvesen. Látod, ha örökké ilyen volnál, búmat se mondanám.
LUKÁCS
Immár ezután örökké ilyen leszek, mert a harmincötödik esztendőt a tegnap este felé bétöltöttem, s mivel hetvenig akarok élni, úgy osztottam bé, hogy felit így s felit úgy. Ebből is láthatod, hogy még az Isten is szeret téged, mert ha a nyakamba sózott volna már ezelőtt tíz esztendővel, akkor gonosz tíz esztendőd lett volna mellettem, de így csak jót fogsz érni, szépet s gyönyörűt!
ESZTER
Hát azért nem vettél el eddig?
LUKÁCS
Azért hát! Csupa jóságból! Fenyegetőleg. De most vigyázz, mert most elveszlek! … Azért is jöttem legeslegfőképpen, hogy ebben a magasztos dologban egy cselvetést csináljak veled.
ESZTER
Miféle cselvetést?
LUKÁCS
Légy keresztényi türelemmel! Mindjárt meglátod, vagy még inkább meghallod. Csak előbb fel innét a székről, s hamar ünnepélyesre felöltözni, mert én egy ügyes, szép fiatal lánynak akarok cselt vetni, s nem egy ilyennek, akinek a lába poros s a füle mezítláb van. Párdon! megfordítva! No, egykettő!
ESZTER
Boldogan felugrik, a kanapéból csizmát s ruhát kapkod elő, s azokkal indul az öltözőkamra felé, s fütyörészik.
LUKÁCS
Felemelt ujjal utánaszól. Osztán kísértet többet nincs!
REGINA
Eddig rendezgetett, aztán egy csuporba magának tejet töltött s kenyeret szelt a tejhez. Most ül az asztal mellett, s éppen kezd enni. Ülj le, Lukács!
LUKÁCS
Azt is lehet. Most mindent megcsinálok, csak mondani kell. Leül.
REGINA
Hát mitől van olyan jó kedved?
LUKÁCS
Nekem attól, hogy immár rövidesen megházasodok, s a hátralévő időt még így akarom eltölteni.
REGINA
Erősen megeheztem.
REGINA
Mit gondolsz, alig vittünk volt az aratóba, csak egy kücsi szalonnát s egy kücsi túrót s egy fazakacska szilvaízet s két kupa körtövét.
LUKÁCS
A’ nem sok. Egy század katonaság többet viszen!
REGINA
Igen, de azok nem is aratnak egész nap, hanem döglődnek, s a legtöbb, amit csinálnak, ha egyet-egyet puffantanak.
LUKÁCS
Meghiszem azt! Csakhogy a lövés is munka, hé! Ott célozni kell, lefeküdni s felkelni, s egyszer az egyik szemet hunyni bé, s máskor a másikot, s rúg a fegyver is, mint a nyavalya! Te azt nem tudod, hogy micsoda munka folyik abban a világban.
REGINA
Azt nem is tudtam, hogy te is voltál katona.
LUKÁCS
Hát hogyne! De még a java!
LUKÁCS
Tán szakács, ha jól emlékszem.
REGINA
Hát azoknak is kell tudni lőni?
LUKÁCS
Azoknak kell a legjobban. Mert mit gondolsz, ha az ellenség megtámadja a menázsit, akkor ki védi meg? A többiek csak a hazát védik, de a szakács a bétevő falatot.
REGINA
Kész az evéssel. Nem iszol te is egy csipor jó tejet? Takarítja a morzsákat.
LUKÁCS
Én nem. Kell a kutyának.
REGINA
Feláll, a csuprot elteszi. Visszaül. Mátét nem láttad?
LUKÁCS
Hogy Mátét fogod kérdezni.
LUKÁCS
Még mindig nevetgél. S ha többet akarsz tudni, azt is meg tudtam mondani, hogy éppen most fogod kérdeni.
LUKÁCS
Onnét, hogy üsmerem az emberi természetrajzot. Mert előbb a has keresi meg a magáét, s amikor a’ megvan, akkor nyomban menyen a szív is horgászni. S a tiédről tudtam, hogy akárhova veti belé a horgot, a maszlagot Máté kapja bé.
REGINA
Elég rég jár hozzám, éppen tíz esztendeje: békaphassa bátron!
LUKÁCS
Nem sajnálod, te lelketlen?
REGINA
Menj el, ne bosszants örökké, mert hozzád vágok valamit! Láttad-e, vagy nem láttad?
LUKÁCS
Feláll, s haptákban. Káplár úrnak jelentem alásson, igenis láttam!
LUKÁCS
Egy fertály órával ezelőtt.
LUKÁCS
Leül, s hanyagul az ablak felé int. Itt, az ablakban.
REGINA
Felragadja az asztalról a kenyeret, mintha hozzá akarná vágni.
LUKÁCS
Kacagva lebújik az asztal színe alá.
ESZTER
Ünnepélyesen öltözve megjelenik. Itt vagyok, ragyogok. Csönd. Lukács, hát nem nézel ide?
LUKÁCS
Még mindig az asztal színe alatt. Nem merek.
LUKÁCS
Regina halálra keres.
REGINA
Ők voltak a kísértetek!
ESZTER
Csodálkozva, majd mindjobban pulykásodva. Az ablakban?
LUKÁCS
Feláll, kiveti a mellét, és hősiesen. Ez a való és igaz!
ESZTER
Nem szégyelled magad?
LUKÁCS
Hát mért szégyelljem? Fejjel voltam béfelé!
ESZTER
Ilyen vén bolond létedre! Kísértetet jáccani, fényes nappal! Te! Hátha megütött volna az ijedtség miatt abban a helyben a gutta!? Akkor most nézhetnél! Hirtelen a Lukács vállára teszi a két kezét, s kedvesen. Szánakoznál-e?
ESZTER
Hát sírni, sírnál-e?
LUKÁCS
Azt hogy: ó, szegény, jámbor gutta! Hogy teli volt jószándékkal s kötelességtudással!
ESZTER
Hirtelen arcul üti Lukácsot.
REGINA
Kacagva. Úgy kell a rusnya férfiának!
LUKÁCS
Térgyepelj le, s kérj bocsánatot!
ESZTER
Azt-e? Azt ma nem!
LUKÁCS
Vészesen ordít. Térgyepelj le, s kérj bocsánatot!
ESZTER
Megszeppenve letérdepel Lukács elé, s szepegve. Mit mondjak?
LUKÁCS
Azt, hogy felelj a kérdéseimre. Először: megüthet-e téged a gutta, amikor engem látsz, akárha kísértet képiben is?
ESZTER
Azért, mert az a te hivatalod.
LUKÁCS
Jól van. Másodszor: szabad-e neked megütni egy férfiembert?
LUKÁCS
Hát szabad-e megütni éppen egy olyan férfiembert, aki el akar tégedet feleségül venni?
LUKÁCS
Pedig megérdemelné, mi?
ESZTER
Feláll. S most micsináljak?
LUKÁCS
Csinálj, amit akarsz. Vákációt adok! Fütyül.
ESZTER
Leül az asztal mellé, ahol Lukács ült volt, s Reginához. Hát nem bolond ez a Lukács?
REGINA
Most tűrj, csak az esküvőig.
LUKÁCS
Mit mondtál, Regina?
REGINA
Hogy immár sohasem lesz meg az esküvő.
REGINA
Az enyim, Mátéval.
LUKÁCS
Mit adsz, ha meglesz, mégpedig közelebbről?
ESZTER
Hát nem mondtál semmit!
ESZTER
Hát mért nem mondod meg nekem is?
LUKÁCS
Majd együtt, Mátéval.
LUKÁCS
Hogy bátorítsuk egymást.
LUKÁCS
Ránéz az órára. Közeledik az idő.
REGINA
Örömmel. Hát Máté is idejön?
REGINA
Felugrik, lekapja Lukácsot a kanapéról, csizmát és ruhát szed ki onnét, s azokkal eltűnik az öltözőkamrában.
ESZTER
Csakugyan mondta, hogy idejön?
LUKÁCS
A saját pici szájával. Leül az asztal mellé, a Regina helyére.
ESZTER
Messzebb nem volt hely?
LUKÁCS
A szívnek semmi sincs messze, egy ilyen szerelemben, mint a miénk…
ESZTER
Hát inkább ne szeress olyan erősen, hanem gyere közelebb.
LUKÁCS
S mit adsz, ha közelebb megyek?
LUKÁCS
Mintha végigfutna rajta a hideg, aztán. Pardon! Hűvös van! Fene látott ilyen hűvöst, nyárban. A tegnap is szinte megfagyott a fülem. Mutatja. Ez, né! S ez a másik is. Eccer az egyik, s utána a másik, majd pedig mind a kettő együtt, még jó, hogy az embernek nincsen több füle, mert gondold el, ha volna példának okáért hat darab vagy hét darab, de hová is lehetne annyi soknak Keresgél az arcán. helyet szorítani?…
ESZTER
Közbevág. Nagy tolvaj vagy, Lukács!
ESZTER
Mit gondolsz: én nem látom, hogy mire megyen ez a sok szó? Hát kell-e csók, vagy nem?
LUKÁCS
Meglepődik. Miféle csók?
ESZTER
Amit az előbb kértél, s amit én meg is ígértem.
LUKÁCS
Hát hogyne kéne! Adjad hamar!
LUKÁCS
Hát úgy nem kunc! Adjad így!
LUKÁCS
Dobjad, mint az urak, amikor utaznak.
ESZTER
Fenyegetőleg. Közelebb jössz-e, vagy nem? Megfogja a széket, mintha ő akarna menni, csak a szót várja.
LUKÁCS
Megijedve. Menyek, menyek! Fele távolságra az asztal elé viszi maga alatt a széket.
ESZTER
Ott egyen meg a fene!
LUKÁCS
Pardon! Csak megnyugszom egy kicsit.
ESZTER
Egy kicsit tusakodik, aztán hirtelen elhatározással az ölébe ül Lukácsnak. Itt vagyok! Átöleli a nyakát.
LUKÁCS
Egykedvűen nézi a plafont, majd hirtelen elkapja a lábát, s Eszter lesuppan a földre. Pardon! Nem akartam. Megfogja a karját, hogy felemelje.
ESZTER
Mérgesen ráüt a kezére. Hozzám ne nyúlj! Te otromba, te! Utállak! Tudd meg! Takarodj innét! Ebben a percben!
LUKÁCS
Mondtam, hogy pardon.
ESZTER
Nekem ne mondd, hogy pardon. Semmit se mondjál! Hanem menj ki ebből a házból! Takarodj! De most!
LUKÁCS
Veszi a kalapot. Akkor szerusz.
ESZTER
Lebújik a földre, és sírni kezd.
LUKÁCS
Nagyon lassan kifelé indul, és integet hátra a kalapjával.
MAGDOLNA
Dudorászva jön künn az ajtó felé. „Azt a hegyet a kötényemnek a négy sarkában is el…” Ekkor belép a szobába, a kötényében hoz valamit, s Lukácson hirtelen meglepődve. Jó estét, Lukács bácsi!
LUKÁCS
Felemeli az ujját, és mutat Eszter felé. Pszt!…
MAGDOLNA
Újabb csodálkozással Eszter miatt. Hát Eszter nénémet mi lelte?
LUKÁCS
Halkan. Bűnbánatot tart. Hirtelen indul apró mozdulatokkal kifelé.
ESZTER
Egyszerre felkapja a fejét, és Magdolna felé mérgesen kiáltva. Zárd bé az ajtót!
MAGDOLNA
Hát azt mért zárjam bé?
ESZTER
Még mérgesebben. Azért, hogy zárd bé! S a kulcsot add ide!
LUKÁCS
No, ne mérgesítsd nénédet, hanem zárd bé. Gyere hamar, s mikor én kimenyek, akkor zárd bé!
ESZTER
Vészesen felugrik, s bezárja az ajtót, a kulcsot kiveszi, s csípőre tett kézzel Lukács előtt. Le is út, fel is út!
LUKÁCS
Felteszi a kalapot, s egyenesen a nyitott ablaknak indul. Hejh, szép a fiatal kor: milyen régen nem jártam ablakon!
ESZTER
Megelőzi, s nagy durral beteszi mindkét ablakot, aztán lekapja Lukács fejéről a kalapot, összegyúrja, és a keblébe gyömöszöli, s aztán ismét csípőre tett kézzel. Le is út, fel is út!
REGINA
Éppen kilép a kamrából. Ti itt ölitek egymást? Csend. Miféle nagy zakota volt ebben a házban?
LUKÁCS
Semmi, csak készültünk a házasságra.
ESZTER
Leül az ablak mellé, az előbbi helyére, s mérgében nem tudja, mit csináljon. Ez a róka! Ez a… ez a… percegő szú!
REGINA
Rákiált Magdolnára, aki bámulva és egy kicsit félve, egy helyben állott mindig. Hát te mit állsz itt, te taknyos! Ilyen laposan, mint egy béka a bokron, te! Hát azért hagytunk itthon, hogy most kerülj elé valahonnét, te! Hát ilyen házőrző vagy? Hol voltál?
MAGDOLNA
Csak a nagykertbe mentem egy kicsit.
REGINA
Mi van a katrincádban?
MAGDOLNA
Hogy legyen maguknak, amikor az aratóból ehesen hazajőnek.
REGINA
Hamar pakolj le, s nézd meg, mi dolog van a ház körül!
LUKÁCS
Fogadj szót az őrmester úrnak, hamar!
REGINA
Lukácsnak fenyegető hangon. Osztán elég legyen!
LUKÁCS
Haptákba vágja magát, s szalutál. Jelentem alásson, Eszter eldugta a kalapomat.
LUKÁCS
Megereszkedve, más hangon. Lehet, hogy meg akarja szoptatni.
MAGDOLNA
Ki közben egy kosárkába öntötte a körtéket, most odaviszi Lukácsnak. Tessék használni, Lukács bácsi!
REGINA
Te ne háziasszonykodjál, hanem láss az után, hogy rend legyen a házban! Nem látod azt a széket is? Ki tette oda azt a széket?
LUKÁCS
Kivett a kosárból egy körtét, és éppen pucolja a combján. Azt én, de pardon.
REGINA
Nem tesz semmit. Azért van ez a mihaszna leánka, hogy a helyire tegye. Leül basásan a kanapéra.
MAGDOLNA
Az asztalra teszi a kosárkát, aztán a helyére a széket, majd abroszt is terít az asztalra.
LUKÁCS
Leül a székre, mit Magdolna helyre tett, és jóízűen eszi a körtét.
MAGDOLNA
Az abroszterítés után odamegy Lukácshoz. Engedelmet kérek, Lukács bácsi.
LUKÁCS
Mért kérsz engedelmet?
MAGDOLNA
Hogy a széket egy kicsit tessék ideadni, hogy levegyem a lámpacsövet, mert meg kell pucolni. Aztán feláll rá, leveszi a lámpacsövet, és pucolni kezdi.
LUKÁCS
A kanapéra ül, Regina mellé, és újságolja. Máté még nem jöve el.
REGINA
Annyi, hogy ott forduljon fel, ahol van.
LUKÁCS
Mi Mátéval nem úgy beszéltük volt meg.
LUKÁCS
Úgy, hogy a házasságban akarunk felfordulni.
REGINA
Nem sokat fogjuk kérdeni tőletek, hogy akartok-e, vagy nem.
LUKÁCS
Mutatja a körte torzsáját. Hát ezt hova tehetem, hogy ne szemeteljek?
REGINA
Hajítsd a földre. Azért van itt ez a leánka, hogy felszedje.
LUKÁCS
A feje mellett hátradobja a torzsát, mely az ablakból visszaesik. Pardon, azt gondoltam, hogy nyitva van.
LUKÁCS
Felveszi a torzsát, az ablakot kinyitja, és kidobja. Az ablakot is nyitva hagyja. Aztán kivesz a kosárból még egy körtét, és enni kezdi. Jó körtöve!
LUKÁCS
Mondta is, hogy inkább egy körtövefát venne el feleségül, mint… A többit elcsámcsogja.
MAGDOLNA
Ki megpucolta a csövet s meggyújtotta a lámpát is, visszateszi a helyére a széket, s kötényével gondosan letörli. Tessék, Lukács bácsi!
LUKÁCS
Te hány esztendős vagy?
MAGDOLNA
Immár tizenhat, Lukács bácsi!
LUKÁCS
No, ügyelj, mert ha eccer nem találod azt mondani, hogy Lukács bácsi, akkor a gutta abban a helyben megüt!
MAGDOLNA
Hát hogy mondjam?
LUKÁCS
Mondjad, hogy Ábrahám, az Izsák tatája. Vagy nevezzél Mózesnek, a zsidók atyjának.
MAGDOLNA
Eszter néném és Regina néném parancsolták, hogy úgy kell mondani.
MAGDOLNA
Nyel egyet, aztán elindul, kilincsel az ajtón, majd hátrafordulva. Bé van az ajtó zárva!
ESZTER
A kamra felé mutat. Eredj oda, ott csinálj rendet!
LUKÁCS
Ha ennek a leánkának volnék, egyszer fellázadnék.
ESZTER
Te ne taníts senkit lázadásra, hanem magadot tanítsd tisztességre! Kiveszi kebeléből a kalapot, és Lukács felé dobja az asztalra. Nesze, elmehetsz!
LUKÁCS
A feje mellett kidobja hátrafelé a csutkát az ablakon, aztán lefricskázza a kalapot az asztalról. Hess el innét, ne! Mert nem teszlek fel többet a fejemre!
ESZTER
S ugyanbiza mért nem teszed fel többet a fejedre?
LUKÁCS
Azért, mert ha feltenném, egyebet se csinálna, csak folytonosan bőgne a fejemen, hogy ő hol volt egy szombat este.
MÁTÉ
Csendesen behajol az ablakon, s kalapját a Lukács fejébe teszi.
LUKÁCS
Hátra se néz, hanem csak megfogja a kalapot. Lám, az Isten sem akarja, hogy feltegyem, mert mindjárt rendelt egy másikot.
REGINA
Hátratekint, s nagy boldogan rögtön feláll, s bár Máté csendre inti az ujjával, mégis. Szerusz, te! Hát ott jársz te is, ahol a varjak?
MÁTÉ
Már felhágott az ablak talpára, hogy bejöjjön, de nagyon nehezen megy. Segíts, komám, a fene egyen meg!
LUKÁCS
Hátra se néz. A többi varjaknak sem segítettem.
REGINA
Segítő szándékkal egyengeti Mátét. Gyere, szívem, gyere! Ne félj, csak gyere!
MÁTÉ
Fejjel befelé becsúszik a kanapéra, s lábai fennakadnak Lukács vállai között.
LUKÁCS
Megfogja a lábait. Ímé, egy vőlegény! A feje a sírban, s az esze két ágban kivirítva! Az ilyent osztán lehet szeretni!
ESZTER
Lehet, hát! Mert ő nem szokott minden éjjel bejárni az ablakokon a menyecskékhez, mint te!
LUKÁCS
Míg Eszter szólt, ledobta a Máté lábait magáról, s hamar átült a székre. Az éccaka is kettőnél s egy félnél voltam.
MÁTÉ
Rendbe szedi magát, s komótosan ülve a kanapén. Adjon Isten j’estét!
ESZTER
Adjon Isten, Máté!
REGINA
Tapogatja a Máté nyakát és karjait. Nem fáj suhutt?
MÁTÉ
Szerusz komám, Bakk Lukács! Hogy vagy?
LUKÁCS
Én így medvelátáskor elég jól. Hát te?
MÁTÉ
Én sem rosszul, amikor efféle cseszlevadászt látok.
REGINA
Ne csipkedjétek egymást, mert maholnap sógorok lesztek úgyis. Mátéhoz. Hát mért nem jöttél hamarább?
MÁTÉ
Megöleli Reginát, arcon csókolja, s aztán. Jöttem volna, csak előbb más gúnyát akartam venni, erre a nagy innapra. Ismét megcsókolja. S osztán ugyanvalóst siettem, de egy veszett kutya az úton megakasztott.
LUKÁCS
Akkor rajta, csókolózzatok!
REGINA
Ijedten. Csak nem harapott meg?!
MÁTÉ
Nem erősen, csak a lábam szárát, s ott is a csizmámot. Mutatja.
REGINA
Elég hegyes foga volt?
LUKÁCS
Hát hogyne! Éppen akkor hegyezte neki a gazdája, amikor én jöttem. Megnézi ő is, aztán legyint. A’ semmi! Az Eszteré sokkal hegyesebb!
ESZTER
Mérgesen felugrik, s keresi, mit vágjon Lukácshoz.
LUKÁCS
Lebújik az asztal színe alá.
ESZTER
Visszaül. Ha még egyet szól, ezt az asztalt vágom hozzá.
LUKÁCS
Helyreül. Pardon s bocsánat. Avval csak azt akartam mondani, hogy gyönyörű szép fogaid vannak, mintha készakarva metszette volna valaki, egyenesen megrendelésre, hogy aki lássa, csodálja, s kérjen feleségül. A többiekhez. Csakhogy ő nem mutatta ki soha senkinek, csak egyedül nekem.
ESZTER
Beszélj, bolond, beszélj.
REGINA
Csakugyan azért jöttetek ide, Lukács, hogy ezt a beszédet folytasd?
MÁTÉ
Azért a fenét! Lukácshoz. Hát nem szóltál semmit ezeknek a leányoknak?
MÁTÉ
Eredj, ne tedd magadot, a nyavalyába!
REGINA
Szólt, szólt. Hogyne szólt volna! Csakhogy azt mondta, hogy várjunk meg tégedet is; a nagyobbik felivel, mert úgy beszéltétek meg, hogy együtt adjátok elé.
ESZTER
Most együtt vagyunk.
LUKÁCS
Szomorúan. Mind együtt, mint a vértanúk.
MÁTÉ
Hát add elé, te vagy a nagy szószóló!
MÓKA
Kaszával a vállán és bokrétás kalappal, az ablak alatt megjelenik. Jó estét adjon az Isten!
A legények csak odanéznek, s nem fogadják.
REGINA
Hátranéz, s abban a pillanatban nagy örömmel felugrik, s kikönyököl az ablakba. Adjon az Isten, hát te hol jársz, mint a madár?
ESZTER
Kíváncsian. Ki az?
REGINA
E’ Mózeske, kicsi Kömény Móka. Kerülj bejjebb, Móka!
ESZTER
Sietve kizárja az ajtót, s visszaültében ő is. Gyere, Móka, gyere!
LUKÁCS, MÁTÉ
Irigyen kacsintanak és intenek egymásnak.
MÓKA
Letámasztja a kaszát a házfal mellé, s a másik ablakba könyököl, s csak most látja meg a legényeket. Jó estét adjon az Isten, Lukács bátyám!
MÓKA
Megfogja a Máté fejét, s maga felé fordítja, hogy lássa: ki az? Szerusz, Máté!
MÁTÉ
Felemeli a lábát, mintha nyújtaná Mókának. Szerusz.
MÓKA
Engedelmet kérek a zavarásért.
ESZTER
Te sohasem zavarsz!
MÓKA
De gondoltam, hogy egy percre bétekintek, így mentében. Közben is nagyon nézte a szobát, mintha keresett volna valakit. Hát kicsi Magdó nincs itthon?
ESZTER
Int a legényeknek, nehogy elárulják, hogy itthon van.
LUKÁCS
Éppen meghót, ezelőtt öt perccel.
REGINA
Nem is tudom, hova mene el.
ESZTER
Mert örökösen tekereg a haszontalan.
LUKÁCS
Az igen, mint Eszternek az esze: hol itt van, s hol ott, de sohasem a fejiben.
ESZTER
Téged nem kérdezett senki, vén sátán!
MAGDOLNA
Bent a kamrában énekelni kezd. „Azt a hegyet a kötényemnek a négy sarkában is elhordom…”
MÓKA
Az első hangnál örömmel felüti a fejét, aztán csodálkozva hallgatja néhány pillanatig, majd mintha be akarna örömében ugrani az ablakon, de csak elkiáltja magát. Magdó, kicsi Magdó!
MAGDOLNA
Kidugja az ajtón a fejét, a haja kibontva. Teccett szólítani engemet, Regina néném?
REGINA
Hát te itthon vagy? Nagyon gyorsan utána. Gyere hamar egy kicsit, mert itt van a Móka!
MAGDOLNA
Örömében felsikolt, és visszaugrik. Jaj, Istenem!
ESZTER
Felugrik, s mérgesen be a kamrába, s onnét hallatszik. Nem tudsz jőni, ha hivul valaki, te béka!? Hol tanóltad ezt a tisztességet?! Kilöki az ajtón, s már szelíden. Eredj, szépen! Aztán visszaül a helyére.
MAGDOLNA
Kis piros csizmában, színes szoknyában és tiszta ingben, de mellény nélkül és rendetlen hajjal. Látszik, hogy öltözködés közben lökték ki a szobába. Mentegetődzve, szégyellősen, de szelíden. Csak a hajamot akartam egy kicsit… Az asztalnál, Lukács mellett megáll, s a nyitott ablakon látszik, hogy a hold éppen bújik fel a horizonton.
MÓKA
Megemeli kalapját. Jöszte egy kedves kicsi percre, s osztán visszamehetsz.
LUKÁCS
Kéjsóváran megsimogatja a Magdolna haját.
ESZTER
Rákiált. Menj el onnét!
MÓKA
Egy nagy keserűlevélbe göngyölítve kivesz valamit a zsebéből. Jöszte közelebbecske, mert hoztam neked valamit!
MAGDOLNA
Odamegy az ablakhoz, Regina és Máté közé, aztán átveszi az ajándékot, nagy várakozással bontogatja, aztán nagy örömmel. Tojás! Kicsi tojás! Két kicsi tojás! Két kicsi madártojás!
MÓKA
S mégpedig énekes madáré!
REGINA
Feláll, és megnézi, aztán lekicsinyelve. Pettyesek. Mátéhoz, szemrehányással. Látod-e, te sohasem hozol semmit nekem!
MÁTÉ
Ne búsulj, mert én is hozok, de hozzád mérten, lúdtojást!
LUKÁCS
Kacagva. S én Eszternek kígyótojást!
ESZTER
Éppen feláll, hogy megnézze a madártojást, s mentiben. Azt vidd a vén kotlós menyecskéidnek!
MAGDOLNA
Nagyon szépen köszönöm, Móka. Kedvesen köszönöm ezeket a szépeket.
ESZTER
Lám, add ide, milyenek?
MAGDOLNA
Odaadhatom-e, Móka?
MÓKA
Hát mutasd meg neki! Tartsad, hogy nézze bátron!
ESZTER
Megsértődve otthagyja őket. Süssétek meg a tojásokat! Visszaül.
MAGDOLNA
S milyen énekes madáré vajon?
MÓKA
Hát osztán szép az anyja, kitűnő gyönyörű! Üsmerem már három hete, s meglestem nem eccer. Nagysága olyasforma, mint egy kisded rigó. A szája sárga, mint az arany, a feje pirosban jáccik, s minél hátrább, annál inkább olyan, mint a szeder. De osztán az éneke: az olyan, hogy még az ökör is elécsapja a fülit, mikor hallja!
MAGDOLNA
S hát a hasa milyen?
MÓKA
Az is olyan, mint a szája.
LUKÁCS
Az azért olyan, mert ha szájfájása van, akkor avval eszik, a hasával.
A fiatalok rovására szívesen nevetnek.
REGINA
Feddőleg Magdolnához. Hát nincs annyi eszed, hogy behíjjad ezt a legényecskét, te idétlen! Hát azért hozott neked ilyen figyelmességet? Mókához. No, kerülj bejjebb, s ülj egy kicsit nálunk is!
MÓKA
Köszönettel fogadom a meghívást, de előbb hazatekintek, hogy más gúnyát is vegyek.
MÁTÉ
Hát az minek, te? Nekem a te üdődben csórén is jó volt.
Nevetés.
MÓKA
Azt lehet is hinni, mert neked vastag a bőröd.
MÁTÉ
S osztán mióta jársz így a lányokhoz, mégis?
REGINA
Ne beszélj, Móka! Csakugyan először jössz ma guzsalyosba?
REGINA
Feláll, megfogja a Móka fülét, és húzza. Akkor nagyot nőjön! Nagyot nőjön!
MAGDOLNA
Közben, védő mozdulattal. Regina néném, ne húzza!
MÁTÉ
Nem a füledet gondolja, Móka.
REGINA
Ne is hallgass az ilyen vénekre, hanem eredj hamar, s osztán egykettőre gyere vissza!
MÓKA
A kaszát a vállára veszi. Hát akkor addig is jó időtöltést! Szívesebb hangon. Szerusz, Magdó!
MAGDOLNA
Szerusz, s gyere.
MÁTÉ
Utánaszól. S ne felejtsd el, hogy előbb szopjál, s osztán gyere!
MÓKA
Mentiből. Én is úgy gondoltam, nehogy olyan ízetlen s buta maradjak, mint te! Utána rögtön belekezd abba az énekbe. „Látod-e, babám, látod-e, babám, azt a veres nagy tüzet…” stb. S még egy ideig látszik, ahogy a kaszával a vállán s félrecsapott bokrétás kalappal s egyre megnőve megy szembe a felkelő holddal.
ESZTER
Boldogan. Megfelelt!
REGINA
Úgy kell neki, ne irigykedjék senki fiatalságára.
MAGDOLNA
Közben megnézi még egyszer a tojásokat, s gyöngyöző nevetéssel indul vissza a kamrába, s mikor a szoba közepén volna, Eszter hirtelen felugrik.
ESZTER
Azt a kecskebéka mindenedet! Elejébe áll, hisztérikus. Te pipiske! Te hernyó! Te boszorkánytojás! Te munkakerülő! Hát azért küldtünk bé oda is, hogy ott ne a munka után láss, hanem cifrálkodjál?! Hát erre van eszed, s a tisztességre nincs?! Még a legkisebb tisztességre sem! Arra, hogy megmutasd a nénjeidnek, ha adnak neked valamit! Hát már a legényeken jár az eszed?! S tojásokat rendelsz náluk?! Kettőt, nem is egyet! S még dugod is! Elé avval a tojásokkal! Látni akarom!
MAGDOLNA
Kicsombolygatja, s közben riadtan. Én nem dugtam, az előbb sem dugtam. Tartja és mutatja. Tessék nézni, én igazán bánom, itt van, mindkettő itt van, ahogy kaptam, olyan kedvesen, olyan ártatlanul…
ESZTER
Az ujjai közé veszi az egyiket, kajánul nevet, s utánozva a Magdolna hangját. Olyan kedvesen, olyan ártatlanul… ahogy Mókától kapta… ezt az idétlenséget… ezt a pettyes semmit… kapta… A földhöz vágja a tojást. Nesze! Nagyot szusszan.
MIND
Felugranak a helyükről.
MAGDOLNA
Megdöbbenve, de az elszántság tüze meglobban az arcán s a szemében. Földhöz ütötte!…
REGINA
Hevülten odamegy, s kéjjel. Ide a másikot, nekem!
MAGDOLNA
Szembeáll velük, gyűlölettel nézi, kiegyenesedve, megnőve, majd hirtelen bekapja a tojást, és lenyeli. Ezt nem töri el senki! De senki! Befut a kamrába, és magára zárja az ajtót.
MIND
Megdöbbenve néznek össze, majd Eszter és Regina dühösen az ajtónak rontanak, de Lukács és Máté, ki-ki a maga párját, visszahozzák és leültetik. Csönd.
LUKÁCS
Az első hangja, amiben nincs gúny, és ami tiszta. Láttátok, milyen szép volt ez a gyermek, amikor ellenszegült s lenyelte a tojást?
ESZTER
Pöktek-e téged szembe?
REGINA
Azért jöttetek ide?
Csend.
LUKÁCS
Sétálni kezd a szobában. Elmegy az ajtóig, s amikor visszafelé jön, a földhöz ütött tojásnál megáll, s nézi, majd egészen lehajlik. Kicsi madár volt benne …
MÁTÉ
Szintén odamegy, s nézi. Az anyja már hamar kiköltötte volna.
LUKÁCS
Nem olyan hamar, mint Eszter.
REGINA
Ezért jöttetek ide?
Mind a ketten visszaülnek a helyükre.
LUKÁCS
No, akkor törjük el a két nagyobbik tojást is. Köszörüli a torkát. Hát az úgy volt… Köszörüli megint a torkát.
MÁTÉ
Ne mondd, hogy hogy volt, csak azt mondd, hogy hogy lesz.
LUKÁCS
Tán jobb volna, ha béosztanók: vagyis én köszörülöm, s te mondjad.
MÁTÉ
Menj a fenébe, ne idétlenkedjél! Köszörüli a torkát. Hát hallgassatok ide, leányok, úgy is, mint menyasszonyok. Hát hogy ne is menjek messze, mi ketten Lukáccsal arra egyeztünk, hogy ha már ő tizenöt esztendeje jár ehhez a házhoz, én pedig éppen tíz, akkor azt mondanók, hogy járjunk immár a dolog végire, s üssük nyélbe a sorsunkat. Vagyis más szóval rajta lennénk, hogy az esküvő is immár meglegyen, mégpedig mihelyt bétakarodhatunk a tavaszi gabonával. Körülnéz.
Lányok epedve csüngnek.
Hát erre egyeztünk mi ketten, hogy ezt tudassuk veletek. Ha ellenben ti nem így gondolkoznátok, akkor szóljatok!
Csend.
ESZTER
Elérzékenykedve. Nem félsz az Istentől, hogy ebből a szent dologból is tréfát csinálsz?
MÁTÉ
Neki csak a szája jár.
MÁTÉ
Ha így van a dolog, hogy nem szóltok a tervezet ellen, akkor mi azt ajánlanók, hogy a lakadalommal járó sok költséget összeszorítsuk, vagyis más szóval egybevegyük a kettőt.
MÁTÉ
Hát egyazon napra a két esküvőt s a két lakadalmat.
ESZTER
Határozottan feláll. Olyan nincs! Sétálni kezd a szobában.
LUKÁCS
S olyan mért nincs, ugyanbiza!?
ESZTER
Azért nincs, mert nem azért vártam tizenöt esztendeig, hogy úgy kalákába esküdjem meg! Egyedül akarok megesküdni, érted? Üti a mellét. Csak én, egyedül! Még a faluban se esküdjék akkor más! S még a szomszéd faluban sem! Érted? Az egész országban senki, az egész világon senki. Csak én, egyes-egyedül én!
LUKÁCS
Jól van: még én sem leszek ott.
ESZTER
Visszaül a helyére, leborul az asztalra, és sír.
REGINA
Odahúzódik, és vigasztalja. Eszter! Hát legyen több eszed! Úgy lesz, ahogy akarod, csak ne keseregj! A többiekhez. S ha így lesz, akkor mit gondoltok, melyikünk esküvője lenne meg előbb: az enyim-e, vagy az Eszteré?
MÁTÉ
Akkor tán az Eszteré.
REGINA
Affenét! Nem adnátok-e még Magdót is férjhez előttem?
ESZTER
„Affenét”-re felkapja mérgesen a fejét. Nem szégyelled magadot, te Régina?!
REGINA
Hát én mért szégyelljem?
ESZTER
Tedd a szívedre a kezedet, s mondjad: hát volna lelked megesküdni s férhez menni előttem?
REGINA
Hát volna! S lesz!
ESZTER
Te szégyentelen! Hát nem én vagyok az öregebb?!
REGINA
E’már igaz, ez az egy! Nem a’ menyen előbb férhez, ki vénebb, hé!
LUKÁCS
Lágyan, csúfondárosan. Eszter! Zsenge szívem! Harmatos lóherém! Mondjunk mi le az elsőbbségről!
ESZTER
Elszántan. Nem mondok le! Soha! De soha!
MÁTÉ
Ebből is láthassátok, hogy együtt muszáj a kettőt.
REGINA
Eszterhez. Ne karicsálj, mert most már én sem mennék veled együtt! Inkább felakasztanám magamot! Fel én!
ESZTER
Bár már látnám. Ott a kötél alattad, a padban.
REGINA
Felugrik. Nekem mondod, hol a kötél? Nekem?! Hisz mindenről csak én tudom ebben a házban, hogy hol van! Mert te csak szaladsz elé s hátra, s ahol elmész, ott nem rendet hagysz magad után, hanem azt, amit a tatárok! Te!
MÁTÉ
Közben fogja Reginát és csitítgatja. Régina, lelkem… Régina, lelkem…
ESZTER
Közben csak remeg az indulattól, s csak hápog.
LUKÁCS
Gonoszul. Ne hagyd magad, Eszter!
ESZTER
Felugrik, majdnem az asztalra, s Regina is feléje.
Lukács azonban megfogja Esztert, Máté is Reginát, majd visszanyomják a helyükre őket.
LUKÁCS
Csóválja a fejét, majd sóhajtva. Már a testvér is ellenség…
ESZTER
Eressz le, mert bizonisten leharapok valamit rólad!
LUKÁCS
Milyen tájékomról?
ESZTER
Tényleg meg akarja harapni, de Lukács elugrik.
MÁTÉ
Hát valamit mégiscsak ki kell találni, gondolkozzunk csak. Lám, te vagy a nagy okos! Gondolkozzál te!
LUKÁCS
Az asztal előtt áll, s töprengve vakarja a fejét, majd megindul a szobában, itt-ott megfog valamit és felemeli: látszik, hogy ki akar sütni valamit. Mit is lehetne? Mi a nyavalyát lehetne?… Egyszerre, mintha eszébe jutott volna valami, megkopogtatja az udvar felőli házfalat, majd ami bútor van a fal mellett, azt kezdi elszedni.
Először Eszter, aztán Regina, majd Máté kíváncsian felállnak, s közelítenek is Lukácshoz.
ESZTER
Te mit akarsz, Lukács?
LUKÁCS
Egyszer életedben hallgass!
REGINA
De én is akarom tudni, hogy mit akarsz?!
LUKÁCS
Ha tíz évet vártál, várj még egy percet! Közben szedi el a bútorokat. Próbát fogunk csinálni… Nagy próbát… Szép próbát… Illendőt a szerelemhez… Odamegy a kamraajtóhoz, és melegen. Magdó! Kicsi Magdolna!
MAGDOLNA
Tessék, Lukács bácsi?
LUKÁCS
Már vagy bácsi, vagy nem bácsi, de gyere csak egy percre kifelé! Ne félj, nem lesz semmi bajod. Jövet visszafelé a többiekhez. Hadd vegyük belé őt is a mutatványba, hiszen már leány, a két madártojást megkapta! A leányokhoz. Álljatok sorba! Odaállítja Esztert és Reginát egymás mellé: Esztert elöl, Reginát utána, majd Magdolnát harmadiknak.
MAGDOLNA
Szépen felöltözve, befont, de leeresztett hajjal, szép, ragyogó és egészen leány. Tessék, megjelentem!
LUKÁCS
Ahogy meglátja, hízelkedve csóválja a fejét. Hm, hm… Tán nem attól a tojástól lettél ilyen szép?
LUKÁCS
No, annál jobb. Állj szépen ide, harmadiknak! Odaállítja.
MÁTÉ
Esik ki a szeme, úgy nézi Magdolnát.
LUKÁCS
No, most figyeljetek ide, hadfiak a szerelemben! A tárgy az, hogy melyiknek legyen meg hamarébb az esküvője: Eszternek-e velem, vagy Réginának Mátéval. Mivel azonban rendes módon, ahogy emberek szoktak, ezt eldönteni sem Eszterrel, sem Réginával nem lehet, s mivel mi is gyámoltalanok vagyunk arra, hogy bölcs Salamonok legyünk, azért odafordulunk a felsőbb hatalomhoz, aki igazságot fog tenni. Ha pedig azt tekintjük, hogy szörnyű nagy és erős dolog az igazi szerelem, sokkal nagyobb és erősebb, mint ez a házfal, akkor bátron szembeereszthessük egymással a kettőt, mármint a szerelmet s ezt a házfalat. Tekintve azonban azt a dolgot, hagy a szerelem ez alkalommal bennetek lakozik, annakokáért csak úgy lehet ezt a próbatételt végbevinni, ha majd az én vezényszavamra sorban és egymás után nekijárultok a falnak, s azt kimozdítjátok a helyiből. S amelyik pedig jobban ki tudja mozdítani, nyilvánvaló dolog, hogy abban nagyobb a hő szerelem. S akiben pedig nagyobb a hő szerelem, nyilvánvaló dolog, hogy annak lesz meg előbb az esküvője! Igaz-é?
LUKÁCS
Helyes-é tehát, amit gondoltam?
MAGDOLNA
De hát minek kellek ide?
LUKÁCS
Te annak, hogy cifrázd a dolgot: olyan vagy, mint a tulipán a kapuzábén vagy bojt az ostoron. Érted?
MAGDOLNA
Bizseregve, kedvesen. Há’ hogyne!
LUKÁCS
Akkor figyelem, mert kezdődik a tavasz! Mátéhoz. Eredj, komám, akaszd le s hozd ide azt az órát! Mindenkinek adok egy percet!
MÁTÉ
Leakasztja a nagy láncos faliórát, s odaadja Lukácsnak.
LUKÁCS
Elhelyezi a bal tenyerén az órát, a láncát a vállára veti. Figyelem! Elsőnek Eszteré a fal! Nézi az órát, felemeli az ujját, és lehúzza. Rajta!
ESZTER
Dolgozik, rúg, feszít és kapar.
LUKÁCS
Felemelt karral. A perc bételt!
ESZTER
Toporzékolva leesik a földre.
LUKÁCS
Máténak, mutatja a kezével is. Én nem esküszöm. Hangosabban. Repítsd el onnét, mert kell a küzdőtér!
MÁTÉ
Elhúzza Esztert a szoba közepe felé.
LUKÁCS
Figyelem! Most Régina következik! Nézi az órát, felemeli az ujját, és lehúzza. Rajta!
REGINA
Feszíti, rúgja és üti a házfalat.
LUKÁCS
Felemelt karral. A perc bételt! Mátéhoz. Takarítsd el ezt is!
MÁTÉ
Reginát is Eszter mellé húzza. Én se eszküszöm!!
LUKÁCS
Utolsó figyelem! Magdó következik!
LUKÁCS
Utolsó és legnagyobb figyelem! Nézi az órát, felemeli az ujját, és lehúzza. Rajta!
ESZTER, REGINA
Felemelt fejjel, sóváran figyelnek.
MAGDOLNA
Elszántan erőlködik, mint egy bolond madár.
ESZTER
Kiabálva. Elég! Elég!
LUKÁCS
Feléjük. A népfelkelők hallgassanak! Felemelt karral. A perc… bé…
MAGDOLNA
A falnak borul, és zokogni kezd.
MÓKA
Gyorsan be az ajtón. Mondtam, s itt vagyok! Ámulva meggyökerezik.
MAGDOLNA
Ránéz Mókára, szerelmesen nézi, aztán egyszerre diadalmasan felnevet, és elmozdítja a falat. Móka!
ESZTER
Felugrik, s kiáltva. Boszorkánytojás!
REGINA
Felugrik, s kiáltva. Megölöm!
Mindketten Magdolnának rohannak. Nagy kavarodás. Máté és Lukács meg akarják védeni, Móka remegve áll, s már feszül, hogy odavesse magát.
MAGDOLNA
Kiugrik a lányok és a legények közül, s ökölbe szorított kézzel a ház közepében, minden felszabadult fiatal erejével. Eddig raboskodtatok felettem, kínoztatok és nyomorgattatok, de most eljött az idő!
LUKÁCS
Kezében az óráról olvassa le. Kilenc óra tizenhárom perc!
Csend.
ESZTER, REGINA
Dermedten nézik Magdolnát.
MÁTÉ
Nem látod, hogy fellázadt?
MÓKA
A kicsi madár legyőzte a nagy varjakat!
MAGDOLNA
Ránéz Mókára, s boldogan. Éppen ezt akartam én is mondani.
Ebben a pillanatban a Lukács kezében az óra irtóan csörögni kezd, s ettől mindenki megrebben.
LUKÁCS
Nyomatékosan olvassa az óráról az időt. Kilenc óra tizenhárom perc!
Függöny
Szín: udvar Gondoséknál. Jobbról a ház, egy ablak, csukva. A ház az utcára néző felével lejtősödik. Az ablak előtt diófa, sima és magas törzsű. A falnál végig tornác, magassága másfél méter. A diófára legkönnyebben erről a tornácról lehet felmászni. Az ablakon innét, majdnem egészen elöl, ereszes kijárat az udvarra, három grádiccsal. Az eresz legalább egy fél méterrel kiugróbb, mint a tornác. A tornác alatt szeneszsák, félig faszénnel. – A kapu szemben van és hátul. Úgynevezett székelykapu, kicsi és nagy egybeépítve. Rövid kis utcán keresztül kivezet az útra. – A házzal szemben, tehát balról, végig deszkakerítés. Ezen egy nyitva levő bejáró kapu a csűrhöz, melynek az eleje, egészen bent, mélyen, látszik. A kerítés mellett napraforgók, egy közülük három méterre is kimagaslik. Nem egészen elöl, a kerítés mellett kút. A gárgyája négyszögletű és egy méter magas. A gárgyán keresztülfektetett merítgető kampós rúd. – A telihold a kapu felett felfelé jön. Az ég csillagos, de van egy-egy kövérebb bárányfelhő rajta. A ház ablakából is világosság vetődik ki.
Idő: este, az első felvonás után.
Amikor a függöny felmegy, teljes holdvilágban látszik az udvar, de néhány másodperc múlva bárányfelhőhöz ér a hold. Mintegy húsz másodpercig tart, amíg apránként mögéje bújik. A hold búvása szerint halványodik a fény.
BOSZORKÁNY
Amikor a hold utolsó pereme is bemegy a felhő mögé, abban a pillanatban, fekete kecske képében belöki fejével a kaput. Jön néhány lépést előre, akkor megáll és körülnéz, majd hirtelen bukfencet vet, s mint fekete ruhás vénasszony áll talpra. Gyors, tipegő futással rögtön körbeszaladja az udvart, s amikor visszaér kiindulási helyére, hosszú, fekete szőrtincset vesz elő, meggyújtja, és azzal végigfüstöli a ház oldalát, s közben. Dicsőséges szőre erős bakördögnek: hervaszd el füstöddel a jóság rügyeit, és gerjeszd fel szagoddal a fiatal vért!… Gyorsan a kúthoz fut, egy nagy kacskaringós fekete szarvat vesz elő, s azzal kenni kezdi a kút gárgyáját, s közben. Megkenem a szádot, te kút: az ördögnek szarvával, hogy békapjad és lenyeljed, aki közeledben jár… hogy jó étvágyad legyen, és ne lakjál jól emberrel soha!… Innét visszafut a helyére, a kapu felé, ismét bukfencet vet, s mint fekete kecske áll talpra. Ekkor a hold is kijön a felhőből.
MÁTÉ
Gyors igyekezettel ebben a pillanatban jön le a három grádicson, a házból. S ugyanilyen gyorsan megy a kapu felé, s mentiben lök egyet a kecskén, aki incselkedve néz. Cecc, a fene!…
LUKÁCS
Sántikálva és tempósan ekkor jön le a grádicson.
MÁTÉ
Kinyitja a kiskaput, visszafordul és hátraszól. Hamarébb! Hamarébb!
LUKÁCS
Mentiben. Sohasem siettem, s mégis harmincöt esztendős lettem.
REGINA
Futva ki a házból, s fel a tornácba, a kapu felőli részbe. Máté! Máté!
LUKÁCS
Elöl van egy kecskével.
REGINA
Lukács! Állj meg egy kicsit!
REGINA
Gyere egy kicsit közelébb! A tornácon feléje megy, aztán ki is hajlik, a szájához teszi kétoldalt a tenyerét, és titokzatosan, izgalommal. Osztán hamar gyertek vissza, érted-e! Mi addig itt megfogjuk Mókát, s nem eresszük! S hozzatok magatokkal valami jó megölő szerszámot! S nem baj, ha egy kicsit isztok is. Érted-e? Legalább azt mondhassátok osztán, hogy ti nem is voltatok itt, hanem a korcsomában! Érted-e?!
LUKÁCS
Csúfolódva szintén odateszi a tenyerét a szájához, s utánozva a Regina hangját. Ne hozzunk mindjárt halotti bizonyítványt is? Érted-e?
REGINA
Hamar! Csak hamar!
LUKÁCS
Tempósan a kapu felé, s Regina gyorsan be a házba.
MÁTÉ
Fogja kinyitva a kiskaput. Mit mondott Régina?
LUKÁCS
Nem válaszol, hanem mentiben ráköp a kecskére. Eredj az útból, te! Nem látod, hogy vőlegény vagyok?
MÁTÉ
Mit mondott Régina, te?
LUKÁCS
Azt, hogy beszéljelek le erről a kecskéről.
MÁTÉ
Ne bölcsködj, hanem gyere, mert ma vért akarok bűzölni! Nyakon öleli Lukácsot, a kaput nyitvahagyják, s mennek.
A kecske sóváran nézi őket, majd mekeg egyet, és szaladni kezd utánuk.
ESZTER
Kinyitja az ajtót. Olyan szép az este… Kár lefeküdni…
REGINA
Odabújik Eszter mellé az ajtóba. Móka menni akar!
ESZTER
Valamit megsejdített?
REGINA
Nem hiszem, csak egyszerre reajött, hogy menjen.
ESZTER
Hát így szeretsz minket, Móka?
MÓKA
Alunni is kell, nemcsak szeretni.
REGINA
Hadd el, aludhatsz még eleget. Holnap vasárnap van.
MÓKA
A jó gazdának a vasárnap is nap.
REGINA
No csak maradj még, s beszélgessetek Magdóval!
MAGDOLNA
Egész nap dolgozott, s jól teszi, ha le akar fekünni.
REGINA
Hallod, Eszter! Hát leány ez, aki így marassza a legényt?!
ESZTER
Idétlen béka, nem leány!
MÓKA
No! Csendes jó éccakát!
MAGDOLNA
Várj, Móka! Kikísérlek egy mákszemet!
REGINA
Letöröm a derekadat, csak egyet mozdulj!
ESZTER
Móka! Móka! Állj meg egy percre!
REGINA
Mondani akarok valamit!
MÓKA
A grádicson túl megáll. No!
ESZTER és REGINA
Kétfelől megfogják a karját.
REGINA
Ide hallgass, reám!
ESZTER
Régina, te menj bé egy kicsit, mert külön akarok beszélni Mókával!
REGINA
Előbb én akarok beszélni véle!
ESZTER
Mérgesen. Takarodj bé!
REGINA
Ügyelj a szádra, arra a lepcsesre!
ESZTER
Akkor eredj egy kicsit félre, amíg beszélek!
REGINA
Jól van, de siessetek! Visszajön az ereszetig.
ESZTER
Még! Eredj a ház mögé!
REGINA
De osztán siessetek! Bemegy a kapun, a csűr felé, de a beszélgetés alatt kidugja a fejét, nehogy elszalassza Mókát.
ESZTER
Izgalommal, nagyon epekedve. Hát hallgass ide, Móka! Most mondok neked valamit, de jól hallgass ide! Regina felé. Né, ez leselkedik! Reaütök a fejedre, Régina! Mókához. Idehallgatsz-e, kicsi Móka?
ESZTER
Babrálja a Móka fülét. S milyen szépek! Kicsik s kemények!… S még ugranak is, ha pengeti az ember… Kuncog. Ilyen szép füleket még nem is láttam, így, most, ahogy reacsorog a holdvilág… Közben mind közelebb bújik a fülihez.
MÓKA
Egyszerre elhúzódik.
ESZTER
No, mért húzódtál el?
MÓKA
Azért, hogy ne reacsorogjon, hanem melléje.
ESZTER
Ismét közelebb. Oh, oh! Szép kicsi okos fejem! Próbálja simogatni az arcát. Milyen ügyesen megfelel mindenre!… A két tenyere közé veszi az arcát, de észreveszi Reginát. Régina, meghajítlak valamivel! Mókához… a szép, kicsi, fiatal fejivel… s evvel a pelyhedző szájával… evvel a csábossal!… evvel a meleggel… Mintha meg akarná csókolni.
MÓKA
Félreugrik. Sok lesz a dicséretből!
ESZTER
Egyre mohóbban. Eredj, ne beszélj! Móka, te!… Hiszen még el sem kezdtem… jóformán… amit mondani szeretnék…
ESZTER
El hát… ügyesen… holnap is… De nem Magdóhoz, hanem hozzám… Kirobbanva. Érted? Hozzám! Én is tudok úgy szeretni, mint az a taknyos! De csak téged! Érted? Móka, te! Te édes!
MÓKA
Közben félve húzódik, majd egyszerre. No, adjon Isten jó éccakát.
ESZTER
Megragadja. Nem eresztlek!
ESZTER
Azért, mert szeretlek!
ESZTER
Arra, hogy légy a szeretőm!
ESZTER
Megfogja két kézzel a nyakát. Léssz-e, vagy nem?
REGINA
Lassanként egészen elébújik a kapunál, és izgalommal hallgatja a dolgot.
MÓKA
Megfogja csuklóban az Eszter két kezét, és ledobja a nyakáról. Nem leszek!
MÓKA
Azért, mert én Magdót szeretem!
ESZTER
Remegve. Még egyszer kérdem: léssz-e a szeretőm?
REGINA
Odakiált. Eszter, ne kínozd azt a legényt!
ESZTER
Rohanni kezd a kút felé. Belészököm a kútba! Itt a szemetek előtt! Leroskad a kútnál, üti két öklével a gárgya fáját, majd belélógatja a fejét a kútba, sír.
REGINA
Odamegy Mókához, aki nézett és egyet sem mozdult. Ne félj, nem szökik belé…
MÓKA
Tán van is annyi esze.
REGINA
Esze, az nincs annyi, de egyébért.
MÓKA
Ne is borítsa gyászba Lukácsot.
REGINA
Ne félj, nem is borítja, mert őt szereti. S neked csak úgy mondta, hogy szeret. Kapzsiságból, mert neki egy sohasem elég… S legfőképpen pedig azért, hogy nekem bánatot okozzon, hogy tőlem elhódítson… Tőlem, aki egész este csak téged néztelek… hogy te milyen nekem való vagy… hogy milyen pontosan találnánk mi össze… ketten… én s te… Vadul ráborul. Szeretlek!… szeretlek!…
MÓKA
Lerázza magáról. Sok az áldásból, Régina!
REGINA
Dühödten nézi. Kit taszítottál el?!
REGINA
Te szökdécselő sáska!
MÓKA
Nem is tud megfogni akárki.
REGINA
Nem biza, mert gyáva vagy! A nyúlnál is gyávább! Vagy azt gondolod, hogy nem vettem észre, hogy most is mért akarsz elmenni? Hogy Máté elől futsz! S Lukács elől!
REGINA
De visszajőnek! Vissza hát! S te ezt tudod, s azért futsz! Éppen azért!
MÓKA
Csodálkozva. E’ má érdekesebb, látod-e?!
ESZTER
Hirtelen arra fordulva. Azért futsz! Azért futsz!
MÓKA
Megigazítja kakaskodva a ruháját. Én? azért? Visszamegy, s az alsó grádicsra ül. No, itt akkor megnyugszom egy kicsit.
ESZTER és REGINA
Melléje ülnek.
ESZTER
Régina, te menj bé, én itt maradok Mókával.
REGINA
Én is itt tudok maradni véle.
ESZTER
Ne mondjam még egyszer!
REGINA
Nekem is van szám!
MÓKA
Akkor immár menjünk bé mind a hárman. Feláll. Hogy ne vesztegessük el az erőt, hanem legyen, amikor kell… Megy befelé. Amikor a nagylegények visszajőnek… Az a fürge Máté… S az a paripás Lukács…
ESZTER és REGINA
Mennek utána, bemennek.
MAGDOLNA
Bent, mindjárt, meghökkenve. Móka, hát te miért jöttél vissza?
MÓKA
Én azért, hogy a Máté számára s a Lukács számára itt legyek, amikor ők visszajőnek, a késekkel, vagy más ölő szerszámokkal.
MAGDOLNA
Felsikolt. Szent Isten!
ESZTER
Kiáltva. Ne sápíts, te átok!
MAGDOLNA
Móka, meg akarnak ölni!
MAGDOLNA
Fuss innét, Móka! Az Istenre kérlek: fuss, fuss! Hamar! Hamar! Gyorsan, ellenállhatatlan erővel, hálóköntösben, kihozza Mókát, s cipeli, húzza és löki a kapu felé, majd azon kilöki, és a kaput beteszi. Aztán fut vissza a házba, s útközben Eszternek és Reginának, akik az udvarra utánuk jöttek. Ti latrok! Ti pogányok! Befut.
ESZTER
Majd én megtanítom! Ne félj!
ESZTER és REGINA
Gyorsan be a házba.
MÓKA
Ebben a pillanatban vissza a kapun, gyorsan felugrik a tornácra, és onnét fel a diófára.
A szobából dulakodás hallatszik.
MAGDOLNA
Menekülve kiugrik az ablakon a tornácba.
ESZTER
Nyomában, kihajolva az ablakon, kezében egy mozsártörő. Ott, igen…! Ott járhat a szél…
REGINA
Szintén Eszter mellett az ablakban, kezében egy laskasiritővel. Mert ide bé nem teszed többet a lábad!
MAGDOLNA
Ne féljetek, lát az Isten mindent…
ESZTER
Kidob a tornácba egy párnát. Nesze, hadd lássa, hogy párnád is van!
REGINA
Kidob egy pokrócot. S pokrócod is! Aludjál, s fel se ébredj! Közben már húzni kezdi be a zsalut, aztán beteszi az ablakot is. A redők között azonban kivetődik a világosság.
MAGDOLNA
A párnából és a pokrócból ágyat csinál magának a tornác árkában, éppen a fa alatt. Közben. Szegény kicsi Móka!… Még megölték volna. Azok a gyilkosok… Gyenge fiatal testit… a gyalázatos vénségek… Lefekszik, és nagyot sóhajtva. Édes jó Istenem, te, aki fenn vagy és őrködöl, légy gondozónk továbbra is nekünk, szegény üldözött fiataloknak… Mind halkabb a szava, aztán már csak susogás, majd egészen elcsendesedik.
Kis csend.
MÓKA
Mély hangon és tagoltan. Az Úr ezennel meghallgatja a kérelmedet, és őrködik feletted…
MAGDOLNA
Felüti a fejét. Szent Isten! Csak a feje látszik ki a tornác pereme felett. Csodálkozva figyel, majd visszafekszik, mert nem hall semmit.
Kis csend.
MÓKA
Mint az előbb. Csak alugyál bátron, szép harmatos lélek…
MAGDOLNA
Felugrik, és félelemmel az arcára szorítja a két tenyerét, s úgy figyel.
MÓKA
A saját hangján, szeretettel feddve. Nem fekszel mindjárt vissza! Ebben a hűvös éccakában!
MAGDOLNA
Felnéz a fára. Jézusmárja! Ki van azon a fán?
MÓKA
Itt az Atya helyett a Fiú.
MAGDOLNA
Örömmel. E’ Móka! Bizonisten Móka!
MAGDOLNA
Végképpen megnyugodva, nagyot sóhajt. Hjaj, hogy megijedtem…
MÓKA
Félni is kell a férfiútól!
MAGDOLNA
S hát te hogy kerültél oda?
MÓKA
Azt csak akkor mondom meg, ha szépen visszafekszel s bétakaródzol.
MAGDOLNA
Visszakuporodik, s a pokrócot magára kanyarítja, de a feje jól kilátszik. No, hogy?
MÓKA
Hát a lábamon. Nem fázol?
MAGDOLNA
Nem. Most kivált nem.
MÓKA
Azért, mert egy kicsit lementem volna, hogy melegítselek.
MAGDOLNA
Attól, hogy legyere.
MAGDOLNA
Azért, mert akármelyik percben visszajöhetnek azok a vén latrok. S egyébként is…
MÓKA
S hát a’ mi fán terem, az az egyébként?
Galambosan nevetnek mindketten; bent a lámpa elalszik.
MÓKA
Te, kicsi Magdó, nem láthatnak s nem hallhatnak azon az ablakon?
MAGDOLNA
Bé van az téve, ne félj.
MÓKA
Próbál alább ereszkedni. Akkor jó.
MAGDOLNA
Móka, nem méssz mindjárt vissza?! Ebben a hűvös éccakában!
MÓKA
Ne szólj a nagyok dolgába!
MAGDOLNA
Fél is, s tiltakozva feláll. Nehogy alább gyere! Bizonisten, Móka!
MÓKA
Folyton peckelődik. Há’ métt, te?
MAGDOLNA
Baj lesz belőle! Bizonisten baj lesz!
MAGDOLNA
Olyan, hogy szeretlek! No, most már tudod?
MÓKA
Ereszkedik lefelé. Én nem.
MAGDOLNA
Hát akkor mért jössz?
MÓKA
Azért, hogy megtanuljam.
A kapu felől otromba jövés zaja.
MAGDOLNA
Ijedten, gyorsan. Jőnek! Bizonisten jőnek! Menj vissza! Egészen a tetejibe! S jól fogd meg az ágat!
MÓKA
Gyorsan s ügyesen kapaszkodik felfelé. Ne félj semmit! Bízd csak rám!
MAGDOLNA
Visszahúzódik a tornác mélyébe, könyörögve és csendesen. S osztán egyet se mozdulj!
MAGDOLNA
Ha igazán szeretsz.
Durván hátravágódik a kapu. Lukács és Máté összeölelkezve jönnek. Látszik, hogy egy kicsit részegek. A Máté jobb vállán egy lőcs, ugyanabban a kezében egy üveg is, amely a nyakánál fogva lóg lefelé, ahogy a lőcsöt is tartja a vállán.
MÁTÉ
Elereszti Lukácsot, s a lőcsöt megsuhogtatja. Így ütöm le, né; mint egy madárijesztőt!
LUKÁCS
Üssed bátron, úgyis learatták immár a búzát.
Odaérnek a grádicshoz.
MÁTÉ
Lukácsra fogja a lőcsöt. Te! Read is vetek egyet, ha sokat jár a habaród!
LUKÁCS
Ide vethetsz bátron, mert a testeden fog kikelni!
MÁTÉ
Leengedi a lőcsöt. No, úgy legyen…
LUKÁCS
Gyere, üljünk le egy kicsit a grádicsra!
MÁTÉ
Ha te mondod, akkor leülhetünk. Leülnek.
Csend.
LUKÁCS
Érzi, hogy nagyon fontos dolgot akar mondani, s így mély emberi hangon. Te, Máté, kérdenék én tőled egyet, de igazit.
MÁTÉ
Ne kérdenéd, hanem kérgyed! Húz egyet az üvegből.
LUKÁCS
Hát akkor nézz a szemembe!
MÁTÉ
Odanéz, s mereszti a szemét. Nézek én, ne félj!
LUKÁCS
Fogva tartja a szemeivel. No, ha nézel, akkor mondd meg igaz lelkedre, hogy becsületes, jó komám vagy-e te nekem, vagy nem?
MÁTÉ
A’ vagyok, há’ métt?
LUKÁCS
Azért, hogy a’ vagy, akkor mondok neked valamit. Az a valami pedig az, hogy neked legyen kettő, s nekem egy.
MÁTÉ
Ezt má’ ha én értem, akkor dögöljek meg!
LUKÁCS
Ha nem érted, akkor mondd meg, hogy evvel a leánkával te mit akarsz?
MÁTÉ
Melyik leánkával, te komám?
LUKÁCS
Evvel, itt bent. Int a fejével be a házba.
MÁTÉ
Elveszi a tekintetét.
LUKÁCS
Reám a szemmel, hé!
MÁTÉ
Rámered. Nézlek én, ne félj, amíg megmeredsz!
LUKÁCS
Erősen fogja a szemivel. Úgy, úgy! S most, de most felelj: mit akarsz véle?
MÁTÉ
Dölyfösen. S hát azt métt kell neked tudni?
LUKÁCS
Azért, mert láttam, hogy egész este etted a szemeddel! Kivált aztán, hogy lenyelte a tojást!
LUKÁCS
Nono, vigyázat. Mert azt kérdem, hogy mit akarsz véle?!
MÁTÉ
Kínlódva. Semmit! Ha a’ kell neked. Semmit! S most már menj! Húz ismét az üvegből.
LUKÁCS
Megvakulj-e, hogy semmit?
MÁTÉ
Vakuljak, akár holnap is, jól van-e?
LUKÁCS
No, azért mondom, hogy neked legyen kettő, s nekem csak egy. Mert Regina eddig is a tiéd volt, s most reád testálom Esztert is, a haszonélvezettel együtt, de osztán a másik, az az egy, a küsebbik, az az én dolgom! Értetted-e?
MÁTÉ
Jól van, s eredj hamar, s…
LUKÁCS
Hamar a Máté szájára tapasztja a tenyerét, nehogy csúfot mondjon. No, most add ide azt az üveget, hogy húzzak én is.
MÁTÉ
Magdót is, üveget is?
LUKÁCS
Elveszi, és alaposan bugyogtat. Aztán. No, komám, most osztán én mondom, hogy pökd meg a markodat, s reája avval a lőccsel! Hamar feláll, kijjebb megy az udvarba, s ránéz az ablakra, s akkor. Híjj, azt a keserves, magos!… Hiszen itt setét van!
MÁTÉ
Hol van setét? Már látszik, hogy nincs olyan nagy kedve a verekedéshez, Magdolna miatt.
LUKÁCS
Odabé a házban. Biztosan elment az a miligyertya, s a leánok lefeküdtek.
MÁTÉ
Feláll, az üveget s a lőcsöt otthagyja, s ímmel-ámmal mozog. E’ má egy kicsit csakugyan setét… Kacagva. Neked ugyanvalóst…
LUKÁCS
Nézz bé egy kicsit jobban, lám! Szökjél fel arra a tornácra! Eredj, hamar!
MÁTÉ
Félig felkapaszkodik.
MAGDOLNA
Akkor, mintha álmából riadna fel, egyszerre felül, s nem túl hangosan. Ki az, jaj?!
MÁTÉ
Ijedtében lesuppan a tornácról a földre.
LUKÁCS
Borzasztóan elkezd kacagni, veri bele a térdét is.
MAGDOLNA
Még pillogtat, de hamarosan felismeri a helyzetet, s a pokrócot magára kapja. Hjaj, hogy megijedtem!…
MÁTÉ
Morgolódva tápászkodik.
MAGDOLNA
Leül, a feje kilátszik. Mit kacag olyan erősen, Lukács bácsi?
LUKÁCS
Én azt a vitézt… hogy milyen hirtelen kezdte szagolni a vért…
MÁTÉ
Zavarában ő is kacagni kezd, s tápászkodik felfelé. Azt gondoltam, hogy valami boszorkány van ott…
MAGDOLNA
Néz lefelé. Hiszen ez Máté! Jé, hát maga suppant akkorát, Máté?
MÁTÉ
Felállt, még mindig nevet egyet-egyet. No, e’ jó vót… az ánti piculáját…
MAGDOLNA
S honnét esett le?
MÁTÉ
Csak innét, a tornácról.
MAGDOLNA
S hát onnét mért?
MÁTÉ
Mintha egy gyermeknek kedveskedne. Szénházat akartam játszani neked… hogy élvezeted legyen…
LUKÁCS
Magdolnához. Móka elment, ugye?
MÁTÉ
Folyton zsíros epedéssel nézi Magdolnát, s mozgatja a száját s a fejét, mintha jókat harapna.
LUKÁCS
Te mit csinálsz, Máté?
MÁTÉ
Csak nézem ezt a Magdót, hogy milyen nagyon igen szép!
LUKÁCS
A vakok intézetit tudod-e, hol van? Csak azért mondom! No, gyere, gyere! Itt nincs mit keressünk. Hadd alugyanak.
MÁTÉ
Esztert és Réginát ne keltsük fel?
LUKÁCS
Fejéhez kap. Mit mondtál, te gonosz szellem?! Magdolnának. Látod, milyen a rossz ember? Megbolygatná azokat az ártatlan kisdedeket. Jaj, jaj… Gyorsan megfogta Mátét, és húzza. Gyere, mielőtt elkárhozná’, gyere! Indulnak, majd visszaszól Magdolnának. S neked hogy jutott eszedbe, hogy ide kigyere aludni a tornácba?
MAGDOLNA
Hát hogy olyan szép a hold.
LUKÁCS
Ne is tűrd, hogy szebb legyen, mint te! No, aludjál jól s ügyesen!
MAGDOLNA
Viszont, én is viszont! Visszabújik a párnára.
Lukács és Máté kimennek a kapun. Csend.
MÓKA
Már mikor a legények a kapunál vannak, kuncogni kezd. S ahogy haladnak elfelé, a kuncogásból nevetés, majd kacagás lesz.
MAGDOLNA
Hasonlóképpen válaszol neki.
MÓKA
Ismét indul lefelé, még kacagás közben.
MAGDOLNA
Észreveszi, és felül. Móka!
MAGDOLNA
Ha még annál is alább jössz, akkor többet nem kacagok!
MÓKA
Ereszkedik, s közben kedveskedik. Ne beszélj… Ó, Istenem… Istenem…
MAGDOLNA
Igazán ne gyere, Móka!
MAGDOLNA
Szepegve. Én nem bánom… én igazán nem bánom… Ha megfognak azok az öreg vérszomjasok…
MÓKA
A legalsó ágon megtelepszik. No, ha nem sírsz, akkor itt megáll a gőzös. Ha ellenben repdesel, akkor…
MÓKA
Akkor a kerekeim alá kerül ott az a párna, alattad.
MAGDOLNA
A párnához, melyet babusgat. Hallod, te kedves, te puha, te jó meleg párna!… Hallod, mit mond ez a rossz, csúnya Móka?! Mókához. Azt felelte, hogy egy szikrát sem fél tőled.
MÓKA
Nem-e? Mintha le akarna ugrani.
MAGDOLNA
De igen! De igen!
MÓKA
Visszahelyezkedik. No, csak azért!
MAGDOLNA
Hirtelen. Jé, milyen szép az a hold!
MAGDOLNA
Igazán nem szép, hogy csúfolsz engemet!
MÓKA
Szép, szép. Gyönyörű szép! Nézik. Igazi nagy király az, amelyik ilyen tallért veretett!
MAGDOLNA
Megint csúfolsz?
MÓKA
Hát nem mondtad, hogy: nézz oda, hát még a nap!
MAGDOLNA
Szepegve. Igazán… mindent reám fogsz… Én csak azt mondtam, hogy az az illető király még a holdnál is veretett nagyobb tallért, s arra mondtam, hogy az a nap…
MÓKA
Pardon s bocsánat, mert így már értem. S igazad is van, mert a nap már olyan nagy tallér, hogy azt fel sem lehetne váltani.
MAGDOLNA
A hold védelmében. Nagy okos! S tám a holdat fel lehet?
MAGDOLNA
S ugyanbiza mire?
MÓKA
No, ugye, hogy aprópénznek megjárják ők is?
MAGDOLNA
Te melyiket szereted legjobban?
MÓKA
Én a Göncölt. Hát te?
MAGDOLNA
Én a Fiastyúkot.
MÓKA
Jó gazdasszon lesz belőled.
MAGDOLNA
El is gondoznám én, ne félj, az ilyen Fiastyúkot.
MAGDOLNA
Hát tojatnám, s minden kikeletkor megültetném.
MÓKA
Azt meg, s a végén úgy ellepnének a csillagok, hogy avval csúfolnának az emberek.
MAGDOLNA
Nem akarja hagyni magát. Hát ha olyan nagyokos vagy, akkor lám, micsinálnál te? Lám, no!
MÓKA
Hát én, amit kell. Mert fognám az egész családot, s beléraknám szépen a Göncöl szekerinek a derekába, s elvinném bé a városba, s eladnám a bótosnak.
MAGDOLNA
Megbotránkozva. Kinek, te?
MAGDOLNA
Nem félsz az Istentől?!
MAGDOLNA
Mérgében felemeli a párnát, és a földhöz üti.
MAGDOLNA
Határozottan. Nem akarom, hogy a Fiastyúk is a bótosé legyen!
MÓKA
Hát ezt te hol tanultad?
MAGDOLNA
Én ott, ahol a rózsa fája tanulja, hogy töviset teremjen.
MÓKA
Igende a főtermése a rózsafának nem a tövis, hanem a rózsa, hécskám!
MAGDOLNA
Nekem azt nem kell mondani.
MÓKA
Ha nem kell azt neked mondani, akkor nálad a rózsának mi felel meg?
MAGDOLNA
Az, hogy maradj ott az ágon!
MÓKA
Egyszerre leugrik a tornácra.
MAGDOLNA
Ijedten megfogja, nehogy leessék, aztán megnyugodva. Hjaj!…
MÓKA
Attól-e, hogy leesem?
MAGDOLNA
Csodálkozva. Hát mitől lehetett volna egyébtől megijedni?
MÓKA
Attól, hogy megcsókollak.
MAGDOLNA
Nagy szemekkel s hirtelen felfedezéssel. Az igaz!…
MÓKA
Egyik karjával átöleli, a másik kezével simogatja az arcát. Kedves… Szép kedves… Szép kedves madár… Szép kedves énekes madár…
MAGDOLNA
Galambosan nevet.
MÓKA
Te, én úgy szeretnék valami erőssen kedvest mondani neked!
MAGDOLNA
Neked kell tudni.
A kapun túl gyors lépések zaja, mely a kapu felé egyre lassabbodik, aztán.
MÓKA
Egy pillanatig fülel, s akkor gyorsan felugrik a fára, s a kapu már lassan meg is nyílik.
MAGDOLNA
Visszabújik a párnára, és teszi, hogy alszik.
LUKÁCS
Lassan és óvatosan jön a tornác felé. Kezében egy szál piros rózsát tart, mint egy kis zászlót. Felágaskodva benéz a tornác árkába, és halkan. Magdó! Kicsi Magdó! A rózsával cirógatja.
MAGDOLNA
Felijed, aztán felül.
LUKÁCS
Ne félj, no! Én vagyok, Lukács… Hangja végig a jelenet alatt emberi.
MAGDOLNA
Lukács bácsi! Maga?…
LUKÁCS
Ez eccer nem bácsi, hanem… hanem egyéb minőségben.
LUKÁCS
Engem a szív: a saját, a tulajdon szívem… Ő küldött, evvel a rózsával együtt, evvel a szép piros rózsával… Szagoltatja Magdolnával. No, milyen illata van?
MAGDOLNA
Szagolja, de nincs megelégedve. A csoda vigye el!
MAGDOLNA
Hogy én nem érzem neki semmiféle illatját.
LUKÁCS
Szintén megszagolja, s csodálkozással. Hát a’ meg hogy lehet?! Pedig ennek van! S még ugyan hathatós!…
MAGDOLNA
Szipogva. Úgy látszik, megkapott a nátha, amíg itt aludtam. Igyekszik magára húzni jobban a takarót.
LUKÁCS
Úgy, úgy! Mert ügyelnie kell az ilyen szép kicsi leánkának. Akiért olyan sokan versengenek. Akinek még Tréfásan. Lukács bácsi is rózsát hoz. Kedveskedve mutatja a rózsát. S osztán milyen színe van, lám, eltalálod-e?!
MAGDOLNA
Ennek? Úgy nézi, mintha nem látná jól.
LUKÁCS
No-no-no! Nézd meg jobban!
LUKÁCS
Fanyarul nevet. Úgy látszik, a szemed is elkapta a náthát.
LUKÁCS
E’ biza piros! S még ugyan virító! S tudod-e, hogy mit jelképez a piros szín?
LUKÁCS
S hát így a szerelemben?
MAGDOLNA
Azt kérdje meg Eszter nénémtől!
Kis csend.
LUKÁCS
Eszter nénédet most ne emlegesd!
MAGDOLNA
Mért ne emlegessem? Éppen őt kell emlegetnem, mert őt akarja elvenni feleségül!
LUKÁCS
Akarja a legfőbb nyavalya! Nézi a földet, kis csend. Aztán hirtelen elhatározással. Magdó!
LUKÁCS
Én téged akarlak elvenni!
Csend.
LUKÁCS
Hát szólj akkor valamit!
MAGDOLNA
Lesütött szemmel hallgat.
LUKÁCS
A vallomás alatt mind fokozottabban esedező. Magdó! Édes kicsi Magdó! Felfogja a kezét. Bocsáss meg… de most meg kell mondjam, hogy téged, egyedül csak téged szeretlek!… Gyere hozzám feleségül, legyél az én társam Isten s ember előtt!… Elviszlek a házamba, megkíméllek, megbecsüllek… s lesz mindened, csak gyere hozzám! Nem kívánom, hogy most azt mondjad, hogy szeretsz, hanem csak azt az egyet kívánom, hogy megbólintsad a szép kicsi fejedet, ami azt fogja jelenteni, hogy hozzám jősz… Csak azt az egyet, hogy megbólintsad…
MAGDOLNA
Felemelt fejjel s mozdulatlanul nézi Lukácsot.
LUKÁCS
Magdolna fejére teszi a kezét, s azzal is ösztökéli, hogy bólintson. No! Csak egy kicsit! Hát nem bólintasz?
MAGDOLNA
Azért, mert én Mókát szeretem. Diók potyognak a fáról.
LUKÁCS
De Móka még fiatal! Ő még nem házasodhatik! – S ha én megölöm Mókát?!
MAGDOLNA
Akkor is őt szeretem! Élve is őt, s halva is őt! Mindörökké csak őt!
LUKÁCS
Leejti a rózsát a földre, s arcát ráfekteti a tornác fájára.
A kapun kívül lépések hallatszanak.
MAGDOLNA
Lukács bácsi, ügyeljen, mert jő valaki!
MAGDOLNA
De én azt gondolom, hogy Máté jön!
LUKÁCS
Felkapja a fejét, s elszántan. Azt szeretném! Azt az egyet! Hirtelen. Egy szót se, hogy itt vagyok! Érted?
LUKÁCS
Bebújik a tornác alá.
MÁTÉ
Egy öl virággal, minek a fele burján. Látszik, hogy úgy szaggatta valahonnét, s egyet-egyet el is hullat. Már az udvar közepéből meglátja Magdolnát, aki felülve várja. Darabosan és dölyfösen. Mi az, hé? Hát így alusznak a leányok?
MÁTÉ
Akkor éppen jókor jöttem.
MAGDOLNA
Sóhajtva. Jókor…
MÁTÉ
Bedobja Magdolnához az egész öl virágot. Nesze! Elég-e?
MÁTÉ
S te itt kit vártál, így felülve?
MÁTÉ
Nem Mókát, vaj nem Lukácsot?
MAGDOLNA
Azért, mert ők nem jöhetnek ide.
MÁTÉ
S mért nem jöhetnek ide?
MAGDOLNA
Azért, mert a tisztesség tiltja, ilyen késő éccaka idejőni.
MÁTÉ
Kacagva. Hó, hó! Nem a tisztesség tiltja nekik, hé! Hanem inkább a gyávaság!… De aki ilyen erősen megszeretett valakit, mint én tégedet, a’ nem tekint se Istent, sem embert, hanem idejő, hogy lásson, s – Egyszerre megragadja a Magdolna fejét, hogy megcsókolja.
MAGDOLNA
Kiszabadítja magát. Meg van maga bolondulva?!
MÁTÉ
Hát lássad is, mert miattad bolondultam meg, hé! Ismét meg akarja közelíteni. Gyere közelébb! Gyere, mert mondani akarok valamit!
MAGDOLNA
Azt, hogy mondani akar valamit. S azt is tudom, hogy mit!
MÁTÉ
No, mit? Lám! Ha olyan okos vagy! Ha úgy belélátsz ide, né! Üti a szíve felett.
MAGDOLNA
Azt akarja mondani, amit Lukács bácsi.
MÁTÉ
Hát az mit mondott, az a kehes?
MAGDOLNA
Azt, hogy engemet szeret.
MÁTÉ
S azt mikor mondta, te?
MAGDOLNA
Azt tíz perccel ezelőtt. Csodálom, hogy nem találták szembe egymást!
MÁTÉ
A’ lehetetlen! Hogy itt volt?
MÁTÉ
Hogy visszajött? Amikor mi elmentünk, azután?
MÁTÉ
Röhint egyet, s aztán. S hát azt mondta, hogy tégedet szeret?
MAGDOLNA
Azt szépen, szerelmesen. Nem úgy, mint maga! Összefogta a kezit Mutatja. szépen, ahogy kell! Így!
MAGDOLNA
Így, ha már muszáj.
MAGDOLNA
Szerelemmel terhelni az embert.
MÁTÉ
Egyszerre elveszti erőszakolt nyugalmát, s megragadja Magdót. Úgy muszáj?! Úgy?! Hát nem úgy! Hanem így! Küszködik.
MAGDOLNA
Kiált. Segítség!
LUKÁCS
A tornác alól megragadja a Máté lábát, s úgy kirántja alóla, hogy lesuppan a földre, akkor ráugrik, s többször is. Mit fogadtál volt?!
MÓKA
A fáról. Üssed, vágjad!
MAGDOLNA
Felnéz a fára, s Móka miatt sikoltva. Segítség!
Bent meggyullad a lámpa.
MÓKA
Rázza a fejét. Üssed, vágjad!
LUKÁCS
Mátéról feláll, s felnéz a fára. Hát ott ki van?
MÓKA
Megvan-e ölve a disznyó?
MÁTÉ
Feltápászkodik. Nincs.
Lukács és Máté egymásra néznek, majd fel a fára.
Máté és Lukács megbékélten néznek egymásra.
LUKÁCS
Hát akkor a mi dolgunkat tegyük félre.
LUKÁCS
Mátéhoz vészjóslóan. Le kell venni!
Eszter és Regina félig felöltözve kirohannak.
ESZTER
Agyonrémülve. Jaj, jaj, jaj!… Hát itt mi van?
MAGDOLNA
Meg akarták ölni egymást.
MAGDOLNA
Lukács bácsi Mátét, s megfordítva is.
MÓKA
Elég kár volna félbehagyni!
ESZTER és REGINA
Ijedten néznek fel a fára, s egyszerre. Hát ott ki van?
MÓKA
Itt én, úgynevezett Kömény Mózes, ifjú.
ESZTER
S te hogy kerültél fel oda?
MÓKA
Én úgy, hogy alól voltam, s feljöttem.
REGINA
Mért mászkálsz te a más fájára?
MÓKA
Hogy legyen valami rajta.
LUKÁCS
Megindul a grádics felé, s közben marósan. Mért nem kérdezitek meg azt is, hogy az apja ki volt… s melyik bába fogta ki, s írni, olvasni tud-e, s az anyajegye hol van? Közben leült az alsó garádicsra.
MÓKA
S azt is meg lehet, hogy kinek a kedvesit akarta elszeretni!
LUKÁCS
Ez egyszer kiugrik a medréből, s hirtelen felállva Mátéhoz. Szedd le, Máté! S szaggasd darabokra itt az orrom előtt! Hogy lássam! Szedd le ebben a percben!
MÁTÉ
Móka, gyere le szépen!
MÓKA
Én itt jó helyt vagyok.
LUKÁCS
Mérgesen Mátéhoz. Ne kéreld, hanem mássz utána!
MÁTÉ
Majd lejön ő magától is, ne félj.
LUKÁCS
Megvetéssel. A dög szentedet… Visszaül a garádicsra.
MÁTÉ
Fenyegetőleg. Gyere le, még egyszer mondom!
MÓKA
S ha lemennék, micsinálnál velem?
MÁTÉ
A nyakadat egy kicsit a kezembe venném.
MÓKA
Keress valamit puhábbat, s vedd a kezedbe.
MÁTÉ
Megdühödve. Híjj, azt a kutya keservedet.
Fel akar a tornácra kapaszkodni, hogy onnét menjen fel a fára.
MAGDOLNA
Meg akarja akadályozni. Ide ne! Ide ne!
MAGDOLNA
Azért, mert a tornác megrongálódik.
ESZTER
Magdolnához. Te fogd bé azt a tojásos szádot!
MAGDOLNA
Közben felnéz az égre. Édes Istenem, ne hagyj el minket!
MÁTÉ
Rá akar mászni a fára, de abban a pillanatban, ahogy hozzáérne, a fa emelkedni kezd felfelé, s Máté nemcsak lemarad, hanem ámulatában le is szökik a földre. Innét rémülten visszanéz a fára. Hát e’ miféle fa?
Eszter és Regina csodálkozva néznek egymásra.
LUKÁCS
Ki a grádicson leejtett fejjel gubbasztott, most idenéz. Hát te még idele vagy, Máté?
ESZTER
Nagyon idegesen. Lukács, édes Lukács! Gyere, mert ez a fa megbolondult!
LUKÁCS
Odajön. Micsinált ez a fa?
ESZTER
Nyúlik felfelé, bizonisten!
MÁTÉ
Vakuljak meg, ha nem!
LUKÁCS
Átveszi a parancsnokságot, s azt hiszi, hogy itt csak neki van most ép esze. Mindegyikre egy-egy kutató pillantást vet, s aztán. Nem a fa bolondult meg, hanem ti! Egytől egyig! Nem szégyellitek magatokat? Hát micsoda bugyuta, birka népség vattok ti?! A buta keservit az ilyen népnek! Kutatva körülnéz, s meglát a tornác alatt egy lajtorját. Máté, fogd meg ezt a lajtorját, s támaszd ennek a fának! Hadd lássam én is a nyúlást!
MÁTÉ
Megfogja a lajtorját.
MAGDOLNA
Ahogy meglátja a létrát, olyan áhítattal, hogy a felfogott keze félig ökölbe szorul. Édes jó Istenem! Te védelmezője a tisztaszívűeknek! Te igazságszerető Isten! Tégy csodát! Most még egyszer! Csak most az egyszer!
MÁTÉ
A végszóra odatámasztja a létrát a fához.
LUKÁCS
Éktelen haraggal, amikor Magdolna a „csodát” mondja. Ne karicsálj itt nekünk, te prücsök! Mátéhoz. Indulj felfelé!
MÁTÉ
Indul fel a létrán, de nagyon óvatosan.
MAGDOLNA
Jaj, Istenem! Tégy csodát! Most tégy csodát! Nézi a fát, s látva, hogy az emelkedik, mind lágyabb és édesebb hangon. Úgy… édes Istenem… Kedves Istenem…
MÁTÉ
Ki felment jó messze már a létrán, egyszerre hanyatthomlok vissza, s leugrik. Én nem megyek! Reszket. Én nem megyek!
A fa lassan visszaereszkedik.
LUKÁCS
Gyilkos haraggal Magdolna miatt, Eszterhez és Reginához. Fogjátok meg azt a boszorkánt! Magdolnára mutat. Rögtön fogjátok meg! De hamar!
ESZTER és REGINA
Felrohannak az ereszen keresztül a tornácba.
LUKÁCS
Fogjátok meg! S nyuvasszátok meg! A létrát az eszterhéjhoz támasztja.
MÓKA
Ne bántsátok, mert mindenkit megölök!
LUKÁCS
Fogjátok meg! Eszter és Regina odaérnek, és megfogják.
MÓKA
Ne bántsátok! Közéjük ugrik a fáról.
MÁTÉ
Felveti magát a tornácba, s utána Lukács is, megragadják Mókát.
LUKÁCS
A leánkát a kamrába! Oda bezárni! Hogy ne lásson semmit!
Nagy dulakodásban Eszter és Regina beviszik Magdolnát, Máté és Lukács pedig kihozzák Mókát.
LUKÁCS
Mókához. Hát lejöttél, hé?!
LUKÁCS
Várj csak egy kicsit. Körülnéz. A lányok visszarohannak a házból, s hozzájuk. Jól bézártátok-e?
ESZTER
Mutatja a kulcsot. Ne félj, mert a kócs itt van!
LUKÁCS
Akkor jó. Mókát a kúthoz viszik, ott megállnak. Ide belé! S ha lehet, fejjel lefelé!
MÁTÉ
Mert Móka rettenetesen küszködik. Segítsetek, mert elfut!
LUKÁCS
Eszterhez és Reginához. Segítsetek, ha férhez akartok menni!
A lányok is megragadják Mókát, s együttes erővel bedobják.
MÓKA
Ordít, aztán belézuhan a kútba, a víz nagyot loccsan.
Csend.
LUKÁCS
Eszterhez és Reginához. Hamar az anyjához, s mondjátok, hogy beléesett a fia a kútba. Mi pedig Mátéval itt sem voltunk! Hamar! A két rudat bedobja a kertbe.
ESZTER és REGINA
Elrohannak, ki a kapun.
LUKÁCS
Megöleli Mátét. Jól van, komám! Viszi a kapu felé. Minden meg van bocsátva.
BOSZORKÁNY
Fekete kecske képében befut a kapun, s amikor Lukács és Máté éppen kimennek a kapun, akkor ér oda futva a kúthoz. Első két lábát felteszi a kút gárgyájára, belenéz a kútba.
MAGDOLNA
Ebben a pillanatban, az eszterhéj felett, a létra mellett, kiüti a padlásról a zsindelyfedelet, a fejét kidugja, és kiáltja. Móka! Kicsi Móka!
A hold egy csipkés bárányfelhő mögül éppen a kútra veti a fényt. A napraforgók, végig a kert mellett, hajlonganak Magdolna felé.
MAGDOLNA
Meglátja a létrát, kibújik a lyukon, és rálép a létrára.
BOSZORKÁNY
Miután belenézett a kútba, táncolni kezdett, s most éppen javában táncol kereken a kútnál.
MAGDOLNA
Közben meglátja a boszorkányt, rákiált. Cecc! Te csúnya kecske!
BOSZORKÁNY
Magdolna felé fordul, egy darabig nézi, majd ijedt mekegéssel siet a kapu felé.
MAGDOLNA
Behajol a kútba, s mintha két karjával segítené ki Mókát, kinek a feje csuronvizesen kibukkan. Abban a percben. Hát a kalapod hol van?!
MÓKA
Ejnye, az árgyélusát! Bent felejtettem a kútban!
Függöny
Szín: szoba Gondoséknál. Ugyanaz, mint az első felvonásban. De most az ágy megbontva: látszik, hogy valaki sürgősen kelt ki belőle. Az ablakok, mind a három, becsukva, a zsaluk is. Némi rendetlenség is van, mint ahol már aludtak. Az ágy mellett egy szék, rajta takarók és párnák. A lámpa ég.
Idő: a második felvonás után mindjárt.
Amikor a függöny felmegy, a szín egy ideig üres.
MAGDOLNA
Mókát támogatja be az ajtón, s onnét az ágy felé, s közben. No, ne félj! Édes, ne félj!… Az Isten megsegített… Szépen lefektetlek, s nem lesz semmi baj! Mintha kutat nem láttál volna soha…
Az ágy mellett megállnak.
MÓKA
A hideg rázza, s a fogai is vacognak, s közben kis szünetekkel. Hhhhhjaj… H-h-hjaj… Összebomlott hajáról, az arcáról és egész ruhájáról csorog a víz, s a padlóra is ráfolyik, ahol eljön.
MAGDOLNA
Gyorsan igazítja az ágyát. No, most lefekszel… Szépen, ügyesen… Megfogja Mókát, s mintha csak most venné észre, hogy így ruhástól mégsem fektetheti bele az ágyba. Csak le kéne vetkezni… valahogy… Nézeget körül. Valahogy… de hogy?…
MÓKA
Szerencsétlenül segít Magdolnának körülnézni. Hhhhjaj… Hhhhjaj… Később is állandóan rázza a hideg. A szavakat is fogkocogással ejti ki. Ahogy lefekhetik azonban, egyre kevésbé vacog.
MAGDOLNA
Várj, eloltom a lámpát! Megy is gyorsan. Jó lesz-e?
MAGDOLNA
Feláll egy székre, elfújja a lámpát, s a koromsötétben. No, most vetkezzél bátron!
MÓKA
Igen. Hallatszik, hogy vetkezik.
MAGDOLNA
Megkapod-e a gombokat?
MAGDOLNA
Hát a csizmádot le tudod-e húzni?
MÓKA
Le… A csizma suppan.
MAGDOLNA
Vizes az inged is, ugye?
MAGDOLNA
No, nem baj, csak feküdj le!
MÓKA
Hallatszik, hogy belefekszik az ágyba, és sóhajt is egy nagyot, kissé megnyugvással.
MAGDOLNA
Meggyújthatom-e a lámpát?
MAGDOLNA
Ijedten. No, erre nem is gondoltam! Hogy a gyufa hol van… Leszáll a székről, s keresgél. Most immár kereshetem… Vaj ülhetünk setétben…
MAGDOLNA
Jaj, Isten őrözzön!… Mit gondolnának, hogy mi ketten… egy setét szobában…
MÓKA
Tudják, hogy én beteg vagyok…
MAGDOLNA
Megtalálja a gyufát, megzörgeti, és boldogan. No, itt vagy? Tán tégedet is elüldöztek volt ettől a háztól?… El, ugye? De sorra mind megkerülünk… mert jó az Isten… Közben meggyújtotta a lámpát, és leszállt a székről.
MÓKA
Te kivel beszélsz, Magdó?
MAGDOLNA
Én evvel a gyufával.
MÓKA
Én most nem lennék jó gyufának.
MAGDOLNA
Az ágynál, odahajolva. Mért nem lennél jó gyufának, te?
MÓKA
Azért, mert vizes vagyok… Nagyon vacog.
MAGDOLNA
Olyan erősen fázol?
MAGDOLNA
Jól betakarja, s még más párnákat s takarót is rak rá, úgyhogy Mókának a feje is elvész a tömkelegben. No, ne búsulj egy percet se, mert mindjárt nem lesz semmi baj… Simogatja Mókát.
MÓKA
Aztán csókolni is kezdi.
MAGDOLNA
Te!… Te nagy beteg, te! Kiszabadítja magát.
MÓKA
Kissé ülőhelyzetbe került, hamar visszabújik az ágyba, és pajkosan nevet.
MAGDOLNA
Boldogan, de szemrehányóan. Te! Te fortélyos, te!…
MAGDOLNA
Ugyan hamar meggyógyultál!
MÓKA
Vacogni kezd, túlozza is.
MAGDOLNA
Nevetve. Most már heába rázatod magadot a hideggel, mert lejárt a becsület… Odamegy, megfogja a fejét, és nyomja belé a párnába, mintha büntetné. Le biza… Lejárt a becsület… Te kedves beteg!… Te édes beteg! Te huncut beteg!…
Csókolódznak.
Az udvarban nagy jajveszékeléssel emberek jönnek, különösen egy asszonyi sírás hallatszik.
MAGDOLNA
Talpra ugrik. Valakik jőnek! Rendezi magát.
MÓKA
Felülve figyel. Az anyám lesz, az enyim!
A sírók a kút felé mennek.
MÓKA
Üsmerem a sírását. De vajon ki értesíthette?
MAGDOLNA
Há Eszterék! Hallottam a hiuból, amikor Lukács kitanította őket, hogy menjenek hamar, s mondják azt, hogy te beléestél magadtól a kútba.
MÓKA
Te! Az úgy jól is van! Legyen is úgy, hogy én magamtól estem belé! Úgy legalább a szégyen elmarad!
MAGDOLNA
Én nem bánom, ha úgy lesz is.
A sírók jönnek a grádicsnál.
MÓKA
Gyorsan. S te! Ha osztán bejőnek, én nagyon beteg leszek!
MAGDOLNA
Nem kéne ijeszteni édesanyádot!
MÓKA
Hadd csak el! Hadd gondolják, hogy meghalok! Legalább nem kínoznak, sem tégedet, sem engemet! De osztán…
A sírók berontanak a házba.
KÖMÉNYNÉ
Elöl nagy jajveszékeléssel. Jaj, fiam! Fiam!… Nekem csak ez az egy volt! Jaj, jaj!… Egyenesen az ágynak rohan, ráborul Mókára.
A Köményné háta megett Eszter és Regina teszik magukat, és szintén siránkoznak, de közben gyilkoló pillantásokat vetnek Magdolnára.
MÓKA
Egyet sem szól, csak nagyon rázatja magát a hideggel az egész jelenet alatt.
KÖMÉNYNÉ
Szólj hát egyet, a te édesanyádnak!… Csak egyetlen-egyet, édes szép fiam… Hirtelen otthagyja, és Magdolna nyakába esve. Fizesse meg neked az Isten, mint az édes gyermekemnek… Mert bizonyosan te valál, aki kimentetted az én fiam életit… Csókolja a Magdolna kezeit. Ezekkel a szép kicsi kezeiddel, amelyeknek köszönöm, ó, be nagyon köszönöm.
MAGDOLNA
Ne köszönje, édes Márta néni, mert nem én húztam ki Mókát.
ESZTER
Szúrósan. Hát ki húzta ki?
MAGDOLNA
Van ő olyan legén, hogy ki tud jőni magától is!
KÖMÉNYNÉ
Visszamegy Mókához. Nem baj, ha magától is, csakhogy itt van…
REGINA
Odamegy a kamraajtóhoz, megkilincseli, s látva, hogy most is be van zárva, Magdolnához. S hát te hogy jöttél ki ebből a kamrából?
MAGDOLNA
Én a kócslikon! Leül a kanapéra.
KÖMÉNYNÉ
Édes, egyetlen fiam, hát nem szólasz bár csak egyet a te édesanyádnak?
MÓKA
Mintha a sírból szólna. Eszter néném!
KÖMÉNYNÉ
Eszter lelkem, gyere hamar!
ESZTER
Odamegy. Mi az, édes kicsi Móka?
MÓKA
Int neki, hogy üljön le az ágy szélére, s amikor Eszter leült. Régina!
KÖMÉNYNÉ
Régina lelkem, gyere hamar!
REGINA
Odamegy. Mi a’, édes kicsi Móka?
MÓKA
Int neki, hogy üljön le az ágy szélére, s amikor Regina is leült. Csak azt az egyet, ha tudnám…
ESZTER és REGINA
Megfogják a Móka kezét.
MÓKA
Csak azt az egyet… hogy szépen megkérlek titeket… kicsi Magdót… többet soha… soha ne bántsátok… Mert én most meghalok…
ESZTER és REGINA
Dehogy halsz! Dehogy halsz!
KÖMÉNYNÉ
Ráborul Mókára. Hát nekem nem mondasz semmit?… A te édesanyádnak?…
MÓKA
De mondok… ha tudok… magának is.
KÖMÉNYNÉ
Mit mondasz? Mondjad szépen!…
MÓKA
Azt, hogy énmiattam… egy szikrát se búsuljon… Eszterhez és Reginához. Hát akkor megteszitek-e nekem… hogy az én kicsi kedvesemet, akit most én itthagyok… többet sohasem bántjátok?
ESZTER és REGINA
Dehogy bántjuk! Dehogy bántjuk!
MÓKA
Akkor menjetek, és üljetek le… S eresszétek őt ide… hadd lássam még egy kicsit…
ESZTER
Magdó, eredj hamar oda!
Eszter és Regina a kanapéra ül.
MAGDOLNA
Itt vagyok, kedves Móka!
MÓKA
Add ide a kezedet! Megfogja a Magdolna kezét, s aztán. Édesanyám, maga is adja ide a kezét! Megfogja az anyja kezét is. Most még utójára… foghatom ezt a két kezet… Magdolnához. Látom, hogy te vagy a legbátrabb… kedves kicsi Magdó… Felkérlek azért, hogy menj el hamar a paphoz… s mondjad neki, hogy jöjjön ide, s gyóntasson meg engem… mert én most nagyon meghalok! Kacsint és int Magdolnának, hogy menjen.
MAGDOLNA
Gyorsan ruhát szed magára, s ki az ajtón.
MÓKA
Eszter és Régina pedig…
ESZTER és REGINA
Felállnak, és közelednek az ágyhoz.
MÓKA
Ők ketten pedig menjenek el a faluba… s keressék meg Lukácsot s azt a Mátét… hogy ők is jöjjenek ide… mert tőlük is bocsánatot akarok kérni.
Eszter és Regina el.
MÓKA
Mihelyt betevődik az ajtó, elevenebben pillogtat.
KÖMÉNYNÉ
No, mi az, édes szép fiam?
MÓKA
Sóhajt. Mintha egy kicsit jobban érezném magamot…
KÖMÉNYNÉ
Megcsókolja. Ó, hála legyen az Istennek!
Csend.
KÖMÉNYNÉ
Mi az, édes fiam?
MÓKA
Tudja-e, hogy most immár én kétszer születtem erre a világra? Elsőbben akkor, amikor maga szenvedett értem. S másodszor pedig a mai áldott este, amikor kikerültem a kútból.
KÖMÉNYNÉ
De hogy is tudtál kiszabadulni onnét?!
MÓKA
Mindenünnét ki lehet szabadulni, ha van az embernek jó segítőtársa.
KÖMÉNYNÉ
Hát nem magadtól jöttél ki?
MÓKA
Úgy, hogy magamtól jöttem ki, mert mi Magdóval egyek vagyunk.
KÖMÉNYNÉ
Hát mégis ő húzott ki?
MÓKA
Nála nélkül még most is ott lennék a kútban.
Csend.
MÓKA
Nem lenne kedves beszélni valamiről?
KÖMÉNYNÉ
Jaj! A szerelem! Jaj, a’ szép dolog. Megindítóan szép! Ó, be szép!
KÖMÉNYNÉ
A szerelem? Tán leginkább olyan, mint a rózsa. s mint a rózsák között is a legszebb piros rózsa, amelyik, ki tudja, mikor, titkon fogamzik… Tán amikor lát egy csillagot vaj amikor hozzáér egy napsugár… S akkor dobban meg valami, tán a szín, vaj az illat… s osztán teste kezd lenni annak a valaminek, lassan, szép észrevétlen… S ahogy nő-növekszik, kezdi élvezni mindjobbacskán ezt a látható világot is: a szellőt, a meleget, a susogást, a madáréneket, a hajnali csendet, az esti melengetést… S úgy gömbölyödik lassan s bátorodik a szerelemre: hajlandozásra, lepkecsalogatásra… S osztán kifeslik, s nappal virít, s éccaka… ó, éccaka! Sóhajt.
MÓKA
Hát az ember mit érez?
KÖMÉNYNÉ
Minden gyönyörűt.
MÓKA
Hát, édesanyám?… Tudja, azelőtt, régen, akkor volt szerelmes?
KÖMÉNYNÉ
Sóhajtva. Voltam bizon, de még milyen erősen! Amikor szegén édesapád, egy szombat este, legelsőbben eljött hozzám. Akkor még egészen fiatal legén volt: eppen mint te most, s formára is olyan: szelíd, eszes ábrázatú… S mikor azon a nyári szombat este mi egymásra néztünk, úgy egy kicsit jobban, akkor én már tudtam, s ő is immár tudta, hogy együtt kerülünk fel a Göncöl szekérire… S én akkor mégis alig tudtam szólni valamit, pedig olyan szép szavam volt… S hát még amikor kikísértem, azon a szombat este, s ő megfogta a kezemet… Ó, milyen erősen ellepett engemet a gyengeség! Pedig nagy erőt éreztem magamban; olyan nagyot, hogy avval más ember még egy házfalat is el tudott volna mozdítani…
MÓKA
Egyszerre felül, és kitárt karokkal. Édesanyám!
Egymás nyakába borulnak, és sírnak.
Magdolna utána. A pap karján stóla, kezében az ostyatartó szelence.
KÖMÉNYNÉ
A kopogtatásra hamar visszafekteti Mókát, s köszönésével a papot megelőzi. Dicsértessék az Úrjézus Krisztus!
PAP
Mindörökké, Köményné asszon! Hát hol a beteg?
KÖMÉNYNÉ
Pityeregve. Ehelyt az ágyban, édes drága plébános úr!
PAP
Leteszi a stólát és a szelencét, aztán odamegy Mókához, és a homlokára teszi a kezét. Bizony forró! Nem ártana béküldeni egy szekeret a városba, hogy hozza ki a doktort, mert ilyenkor könnyen kap tüdőgyulladást az ember.
KÖMÉNYNÉ
A plébános urat kívánta, nem a doktort!
PAP
Jó, jó, én meg is teszem a magamét, mint lelki orvos, de a test is valami, Köményné asszon! Odahajol Mókához. Mózes! Na, Mózeske!
MÓKA
Ki eddig folytonosan rázatta magát a hideggel, s a szemeit behunyva tartotta, most révetegen felpillant.
PAP
Megismersz-e engem, Mózeske?
PAP
Hát meg tudnál-e gyónni?
PAP
Hát nekem! Azért jöttem!
KÖMÉNYNÉ
Gyónjál meg, fiam! Hátha megszabadít az Isten a nyomás alól!
PAP
Menjenek ki egy kicsit, Köményné asszon! A stólát a nyakába veszi.
KÖMÉNYNÉ ÉS MAGDOLNA
Kimennek.
PAP
Leül az ágy mellett a székre. Hát tudnál-e egy kicsit rendesen gondolkozni?
MÓKA
Int, hogy nem. Tág szemekkel messze a levegőbe néz.
PAP
Hát a bűneidre úgy nagyjából legalább emlékszel-e?
MÓKA
Nem… semmire sem… csak a mai estére…
PAP
Hát ma este mit csináltál?
MÓKA
Ma este? Ó, ma este gyönyörű volt!… Mert amikor én idejöttem, nem a kaszával, hanem a falmozdítás idején… s én reánéztem, s ő reám: akkor immár tudtuk, hogy mind a ketten felkerülünk a Göncöl szekerire… ahol én fogom a gyeplőt, s ő fogja az én kezemet… s úgy vágtatunk sebesen… a csillagok között…
PAP
Csodálkozva nézi, mind nagyobb együttérzéssel.
MÓKA
Végig az égi kék mezőn… s a Fiastyúknál megállunk, hogy belérakjuk a csirkékkel együtt a szekér derekába… Én azt már mind tudtam akkor… hogy én őt szeretem… hogy én érte beteg leszek… de ő mellettem marad, és akkor meggyógyulok… ha minden percben mellettem marad, akkor meggyógyulok… s osztán elmegyünk a plébános úrhoz, hogy az Isten színe előtt is egymásé lehessünk… én az övé, s kicsi Magdó az enyim… mindig az enyim…
PAP
Közben leveszi a stólát a nyakáról, a szelencét is a kezébe veszi, megindul lábujjhegyen az ajtó felé, s mikor azt kinyitja, int és szól csendesen. Köményné asszon, jöjjön egy kicsit! Amikor Köményné bejön. A fia meggyónt, s doktort se hívasson, mert a maga fiának a doktora itt van. Kiszól ismét az ajtón. Magdó, gyere egy kicsit! Amikor Magdolna bejön, a vállára teszi a kezét. Ennek a betegnek Int az ágy felé. te vagy az egyetlen orvosa. Érted-e?
MAGDOLNA
Boldogan bólogat.
PAP
Na, ha érted, akkor maradj az ágya mellett, s egy percre se mozdulj el mellőle!… Ha azt akarod, hogy reggelre ne legyen semmi baja. S aztán szívesen látlak a plébánián, ketten együtt, olyanformán, ahogy Mózeske mondta: hogy ő fogja a gyeplőt, mármint a boldog házasság szekerének a gyeplőjét, s te pedig az ő kezét. Megsimogatja az arcát. Érted-e?
MAGDOLNA
Boldogan s mosolyogva bólogat, hogy igen.
PAP
Köményné asszon, maga is volt fiatal, ugye?
KÖMÉNYNÉ
Sóhajtva. Én igen.
PAP
Na, akkor maga is érti, ugye?
KÖMÉNYNÉ
Tán még jobban, mint a plébános úr!
PAP
No, akkor csendes jó éjszakát! Elmegy, az ajtót behúzza.
Köményné és Magdolna egymásra néznek. Aztán Magdolna a Köményné nyakába borul, Köményné pedig szeretettel tapogatja a hátát.
MÓKA
Felülve. Hát maguk ott micsinálnak, édesanyám?
KÖMÉNYNÉ és MAGDOLNA
Szétrebbennek.
KÖMÉNYNÉ
Nem fekszel mindjárt vissza, te? Megy az ágy felé. Vaj nem tudod, hogy aki beteg, annak tilos az asszonyok dolgába beléavatkozni?!
MÓKA
Pardon s bocsánat! Visszafekszik, s vacogtatja a fogait. Jaj, milyen beteg vagyok…
KÖMÉNYNÉ
Leül az ágy szélére, s Magdolna is le a székre. Most már nem búsulok, mert itt van a doktor.
MÓKA
Ha itt van, akkor adjon bé nekem egy orvosságot!
KÖMÉNYNÉ
No, Magdó, adj bé neki egy orvosságot! No, hamar, ha a beteg úgy kívánja!
MAGDOLNA
Egy kicsit pironkodik, de aztán felugrik, megcsókolja Mókát, és visszaül.
KÖMÉNYNÉ
No, beteg, jobban vagy-e?
KÖMÉNYNÉ
Ha egészen jól leszel, osztán én nem bánom, ha csakugyan odakerültök is a pap kézibe. Majd elrendezlek titeket otthon szépen.
MÓKA
Mi azt nagyon szépen megköszönjük édesanyánknak, hogy ilyen nagy megértésről tanúskodik, csakhogy ne legyen akkor már késő!
KÖMÉNYNÉ
Mi ne legyen késő, te?
MÓKA
Hát az, hogy minket otthon elrendezzen, amikor én egészen meggyógyulok.
KÖMÉNYNÉ
Hát ezt te mért mondod?
MÓKA
Én azért, mert itt van Eszter, s itt van Régina, s ők Magdolnát mindenképpen el akarják pusztítani. S ha észreveszik, hogy én csakugyan jobban vagyok, akkor bizonyosan el is pusztítják, hogy még a reggelt sem éri meg.
MAGDOLNA
Igen, amiért én fiatal vagyok! S legfőképpen meg azért is, mert ők is Mókát szeretik, mind a ketten.
KÖMÉNYNÉ
Mit mondasz, te?
MÓKA
Borzalom, de úgy van, édesanyám!
KÖMÉNYNÉ
Hát nekik nincs ott az a két legény: Eszternek Lukács s Réginának Máté?!
MÓKA
Nekik ott volna, de viszont azok Magdót szeretik, mind a ketten.
MAGDOLNA
Borzalom, de úgy van, édes Márta néni!
KÖMÉNYNÉ
Megbotránkozásában feláll a székről. Hát ez csakugyan borzalom!
Csend.
KÖMÉNYNÉ
Most már értem az egészet!
KÖMÉNYNÉ
Hogy te ennek a folyományaként estél bele a kútba!
KÖMÉNYNÉ
De jó, hogy ezt megmondtátok, mert mindenre van urusság!
KÖMÉNYNÉ
Hát arra, hogy ki-ki visszapártoljon a maga kedvessihez, s úgy a békesség rendbe jöjjön.
MAGDOLNA
Az Isten is megáldaná Márta nénit.
KÖMÉNYNÉ
Magdolnához. Valami jelit nem tudjátok-e a legények szerelminek?
MÓKA
Egyszerre felülve. Magdó, a virágok!
MÓKA
Amit neked hoztak, amikor én fenn voltam, tudod, hol.
MAGDOLNA
Az igaz! Jaj, be okos vagy! Köménynéhez. Van egy rózsa, amit Lukács nekem hozott, s ismét egy öl burjános virág, amit viszont Máté hozott.
KÖMÉNYNÉ
A’ jó lesz! Igazi jó lesz! Hol vadnak?
MAGDOLNA
Künn valahol a tornác mellett.
KÖMÉNYNÉ
No, hamar, s szedd össze ebben a percben!
MAGDOLNA
Gyorsan ki az ajtón.
MÓKA
S azokkal micsinál, édesanyám?
KÖMÉNYNÉ
Beléfőzöm valamibe.
MÓKA
Igen, de hátha nem használ! Én arra is gondoltam valamit.
KÖMÉNYNÉ
Mit gondoltál arra az esetre?
MÓKA
Én azt, hogy most, amikor a burjánokkal hazamenyen, akkor szépen szállást csinál Magdónak is, hogy szükség esetire odajöhessen a varjak elől. Ott nálunk jól meglenne édesanyámmal egy szobában. S azt gondolom, hogy oda is jöhet bátron, mert ha felépülhetek Huncutul. ebből a betegségből, úgyis mindjárt elmehetünk a paphoz.
MAGDOLNA
Bejön a burjánokkal az öliben.
MÓKA
Jó lesz-e, édesanyám?
KÖMÉNYNÉ
Én azt se bánom, ha már olyan erőssen beteg vagy. Átveszi a virágokat. No, viseljétek jól magatokat, s osztán jövök én is vissza. Elmegy.
MAGDOLNA
Mihelyt az ajtó betevődik, odafut Mókához, megcsókolja, s aztán boldogan ugrálva. Jó lesz! Jaj, be jó lesz!…
MÓKA
S hát még az, amit én most mesterkedtem, amíg te künn voltál! Még a’ lesz csak jó!
MAGDOLNA
Leül az ágy szélére. Mi, te?
MÓKA
A’, hogy te oda gyere lakni a mi házunkhoz, amíg elmegyünk a paphoz, addig is, oda fel a hegyoldalba. Két kis ablak, mint édesanyám szeme, bevilágítja az éjszakát. Gondold csak el: úgy leszünk ott, mint két madár a fészekben, odalent a hegyoldalba.
MAGDOLNA
Jaj, de jó lesz! Csók.
Ebben a pillanatban kopogtatnak az ajtón.
MÓKA
Üss az orrára, akárki! Hamar visszafekszik.
ELSŐ VÉNASSZONY
Olvasóval a kezében, még az ajtó között. Irgalmas jó Isten, mindnyájunk könyörületes Atyja: tekints le erre a házra, s gyógyítsd meg ezt a szép fiatal legényt!
MAGDOLNA
Felállt volt, de amikor meglátta a vénasszonyt, visszaült az ágyra. Hát hogy nem aluszik ilyenkor, Rebeka néni?!
ELSŐ VÉNASSZONY
Kíváncsian. Mi baja van a lelkemnek?
MÁSODIK VÉNASSZONY
Bejön, szintén olvasóval. Édes jó mennyei Atyánk, könyörgünk Hozzád, hogy gyógyítsd meg a mi gyermekünket!
MAGDOLNA
Az elsőnek. Megverte erőssen a hideg eső.
MÁSODIK VÉNASSZONY
Nem megigézték?
HARMADIK VÉNASSZONY
Bejövet hallja az utolsó szavakat, szintén olvasóval. Isten, légy irgalmas hozzánk, szegény halandókhoz, de legkivált… Hirtelen átugrással. Biza, az úgy lesz, hogy megigézték.
ELSŐ VÉNASSZONY
Láttuk a papot, hogy a szentséggel elment.
MÁSODIK VÉNASSZONY
S gondoltuk, hogy egy kicsit imádkozunk az ártatlan lelki üdvösségiért.
HARMADIK VÉNASSZONY
Biza, mindnyájan halandók vagyunk.
A vénasszonyok leülnek egymás mellé a kanapéra.
LUKÁCS
Kinyitja az ajtót, először a fejét dugja be, aztán óvatosan és csodálkozva bejön. Nem szól egy szót se, hanem odamegy az ágyhoz, megnézi, hogy ki fekszik benne, s akkor Magdolnához. Hát ez hogy került napfényre?
MAGDOLNA
Csendesen. Úgy, hogy az Isten az ő pártján volt.
LUKÁCS
A vénasszonyokra mutat. Hát ezek?
MAGDOLNA
Eljöttek, hogy imádkozzanak érte. Hogy felépülhessen.
LUKÁCS
A vénasszonyok elé áll, mint egy őrmester. No, vén bankák! Most én imádkozom! Hát azt a kutya úriskoláját, maguknak mindenütt ott kell lenni? Mint a baglyoknak a csűr tetejin! S terjeszteni a halálszagot? Hát immár nem lehet egyet sem köhinteni ebben a faluban, mert akkor maguk mindjárt a kezük fejire tekerik azt az olvasót, s mennek feketén, mint a varjak! Mennek, s károgják lefelé a mennyből az ottani lakosokat! Hát nem ma este dobolták ki, hogy a varjakat lövöldözni kell?! Vagy kővel dobigálni, de mindenesetre riogatni muszáj?! Rájuk kiált. Felállni!
A vénasszonyok, akik megrettenve ültek, felállnak.
S akkor az ajtó felé mutatva. Hess, kifelé!
A vénasszonyok gyorsan kifelé botorkálnak, s akkor még utánuk dobja a kalapját.
MAGDOLNA
Mégsem kellett volna olyan gorombán!
LUKÁCS
Hát miért nem kellett volna?
MAGDOLNA
Hát mindenki megvénül.
LUKÁCS
Ha megvénül, gondozza az unokáját, vaj horgoljon az oltárra s a prédikálószékre csüpkés terítőt! Odahajol Mókához, s megmozgatja. Nem igaz, Móka?
MÓKA
Rázza a hideg, nagy beteg. Hhhhjaj… mindjárt meghalok…
LUKÁCS
Ne búsulj, jobb a sírban, mint a diófán.
MÓKA
Senki sem akar segíteni rajtam… Mindjárt meghalok…
LUKÁCS
Még mennyi idő múlva?
MAGDOLNA
Mondjad, Móka, hogy azt várhassa!
MÓKA
Tán még két napot sem fogok megérni…
MÓKA
Hát maga mennyit gondol?
LUKÁCS
Én ma reggelig gondolom. Az a legszebb halál: akkor halni meg, amikor éppen jő fel gyönyörűen a nap.
MÓKA
Az is lehet… hogy csak reggelig…
LUKÁCS
S ha biztosan tudnád, hogy ma reggel meghalsz, akkor mit csinálnál?
MÓKA
Béfalaztatnám az ablakot, hogy ne legyen reggel soha…
MÓKA
S rúgnék a lábammal…
MÓKA
S reád bíznám kicsi Magdót… hogy gondját viseljed…
LUKÁCS
E’ mán beszéd! Magdolnához. Nem mehetnél ki egy kicsit, hogy megbeszéljük, ami a férfiakra tartozik?
MAGDOLNA
Nem tudom, hogy a Móka akarja-e?
LUKÁCS
Kedves Móka ecsém, Magdó kérdi, hogy nem mehetne-e ki egy cseppet, amíg én két-három szót váltanék veled négyszemközött?
MÓKA
Megfogja Magdolna kezét. Ha már ki akarsz menni, akkor megkérnélek téged… hogy fáradnál el haza, s mondanád meg édesanyámnak… hogy küldjön ide tőled nekem egy öltözet ruhát… De küldje a jobbat, hogy abba öltöztessenek engemet, ha mégis… meg kell nekem halni…
MAGDOLNA
Pityeregve elmegy.
LUKÁCS
Megfogja a Móka kezét. Édes Móka ecsém, meg tudnál-e bocsátani nekem, hogy én olyan rossz s olyan lelketlen voltam hozzád?
LUKÁCS
Hát ezt igen köszönöm neked… S nem azért, hogy beteg vagy, de meg akarom mondani neked, hogy én csak most tudlak tégedet igazán becsülni, mert csak most látom valójában, hogy te milyen igazán szereted Magdót, s hogy a legjobbat akarod neki.
MÓKA
Hát azt miből látod?
LUKÁCS
Abból, hogy az én gondjaimra bízod.
MÓKA
Mert tudom, hogy te jó leszel hozzá.
LUKÁCS
Papírt és ceruzát vesz elő, s közben. Abban te bizonyos lehetsz… Várj, megírok hamar egy írást. Hamar az asztalhoz ül, és írni kezd.
LUKÁCS
Mindjárt meglátod. Ír.
MÓKA
Közben egy tojást tesz a székre, amelyen Lukács ült.
LUKÁCS
No, csak ennyi az egész. Kezében a papirossal odamegy, és leül a székre: a tojás reccsen, felugrik. Hát e’ mi az ánti? Megnézi. Ó, hogy az Isten pofozza meg! Hát ez a tojás hogy kerül ide?…
MÓKA
Hát arra akarsz írni nekem?…
LUKÁCS
Akar a nagy nyavalya, csak beléültem ezen a széken egy tojásba, amiről nem is tudom, hogy került ide!
MÓKA
Biztosan idebent tartják a tyúkot…
LUKÁCS
Állva. No, nem baj… Hát hallgass ide, Móka! Az írás csak ennyi, s így szól: „Alólírott azt kívánom, s az a megfontolt végakaratom, hogy ha Istenben megboldogulnék, akkor Gondos Magdolnára az én kedves jó bátyám, Bakk Lukács vigyázzon gondot, s egyáltalában az övé legyen”. Jól van-e?
LUKÁCS
Akkor firkantsd alá!
Nagy nehezen aláírják.
MÓKA
Jaj, milyen beteg vagyok!… Hogy még írni is alig tudok…
LUKÁCS
Elteszi az írást, s nagy csatanyeréssel s boldogan jár fel s alá a szobában. No, ne félj, Móka, mert örökre segítő barátod lettem immár!… Ma este sem lett volna semmi, ha egy kicsit kedveztél volna nekem ebben a dologban, de ha már így van, így is jól van… Bölcs az Isten rendelése. Abba belé kell nyugodni. Azért vagyunk jó keresztények. Az egyiknek élni rendeltetett, a másiknak meghalni. S nagy kérdés, hogy melyiknek jobb. Ha tőlem kérdezné valaki, tán azt felelném, hogy annak, aki meghal. Mert csalóka az élet, Móka fiam. Csalóka a nagy eléfelé való törekedés, s csalóka a gazdagság, s tán a leginkább csalóka a szerelem…
MAGDOLNA
Bejön, látszik, hogy sietett. Egy rend öltözetet hoz Mókának, azt az ágy mellé teszi, s nagy búbánatosan. No, édes kicsi Móka, itt van a gúnyád, s bárcsak adná az Isten, hogy ne más adja reád, hanem te magad vedd fel.
LUKÁCS
Megsimogatja Magdolna arcát. Ne búsulj semmit, mert ő fogja felvenni saját kezűleg. Mert ez a Móka, még ha meghal, akkor is olyan ügyes lesz, hogy ő maga fog felöltözni. Közben elindult ismét a szobában.
MAGDOLNA
Meglátja a tojásnyomot a Lukács ruháján. Hát magát mi lelte ott hátul, Lukács bácsi?
LUKÁCS
Gyorsan elfordul. Te es örökké oda nézel, ahová nem kell. Valami nyavalya tojásba beléültem azon a széken.
MAGDOLNA
Rögtön nekifog, hogy valami ronggyal letörölje a széket.
MÓKA
Kicsi Magdó, most húsvét van?
MAGDOLNA
Hát most hogy volna húsvét, édes Móka?! Most július van! Hát mért kérdezed?
MÓKA
Én azért, mert folyton tojásról beszéltek.
LUKÁCS
Megérinti Magdolnát, s mutatja neki, hogy Móka meg van zavarodva.
MAGDOLNA
Nem lehet csodálni, ha valaki ilyen erősen beteg.
LUKÁCS
Csendesen, odahajolva Magdolnához. Ha osztán Máté is ide találna jönni, légy hozzá nagyon jó s kedves, csak úgy színlelésből.
MAGDOLNA
Hát mért legyek hozzá kedves?
LUKÁCS
Hadd gondolja azt, hogy őt szereted. Akkor legalább békét hagy mindenkinek.
ESZTER
Fáradtan és lihegve gyorsan bejön, meglepődve pillantja meg Lukácsot, s egyenesen nekirohan, s dühödten. Hol voltál, te? Te átkozottja az Istennek, te?!
LUKÁCS
Halkan, felemelt ujjal. Csendesebben, mert beteg van a háznál!
ESZTER
Hol voltál? Azt mondd meg!
ESZTER
Hazudsz! Otthon kerestelek!
LUKÁCS
A korcsomában, most jut eszembe.
ESZTER
Hazudsz! Ott is kerestelek!
REGINA
Megtépetten s az arcából kikelve Mátét húzza és löki be a szobába. Nézzétek ezt a díszest! Eszterhez. Mit gondolsz, honnét vájtam elé? Hát én megmondom neked! Hogy hallja mindenki! Csipor Sárinál volt! Annál a vén kancánál!
LUKÁCS
Rosszallással csóválja a fejét. Ejnye, ejnye! Hát mért is mész oda, te Máté? Ilyen szép, fényes holdvilágon!
ESZTER
Rákiált Lukácsra. Fogd bé azt a bagólesődet, mert te is ott voltál valami hasonló menyecskénél!
MAGDOLNA
Máté, magát szólítja Móka!
MÁTÉ
Odamegy az ágyhoz. Hát te még élsz? Mit akarsz?
MÓKA
Bocsáss meg nekem, ha valamit vétettem.
MAGDOLNA
Ráteszi Mátéra a kezét. Édes Máté, beszéljen most már szépen szegény Mókával!
MÁTÉ
Meg van bocsátva. Minden. Egytől egyig. Megsimogatja Magdolnának az arcát. Jól van-e?
MAGDOLNA
Boldogan simogatja vissza. Jól, most jól…
LUKÁCS
Odamegy, megfogja a Máté karját, és húzza. Gyere, ne cirmoskodjál egy halálos betegnek az ágya mellett!
ESZTER
Te is mehetsz, Lukács! Örökre!
LUKÁCS
Jól meggondoltátok?
MÁTÉ
Hogy menjünk el, s többet ne jöjjünk soha ide?
ESZTER és REGINA
Éppen úgy!
LUKÁCS
Gyere, komám!
Mennek, az ajtóból visszafordulva.
Üdvözlet a távolból!
Kimennek.
ESZTER és REGINA
Kétségbeesetten összenéznek, aztán leülnek mind a ketten a kanapéra, az asztalra borulnak és zokognak.
KÖMÉNYNÉ
Bejön. Hát, ti mért bőgtök? Egyenesen Eszter és Regina felé tart.
ESZTER
Sírva. Elment… Elment!…
REGINA
Sírva. Elment!… Elment!…
KÖMÉNYNÉ
Mellettük állva. El a nyavalyát! Megakadályoztam őket!
ESZTER és REGINA
Felkapja a fejét. Igazán? Csakugyan?
KÖMÉNYNÉ
Akartok-e tudni valamit?
Eszter és Regina feszülő kíváncsisággal felpattannak.
KÖMÉNYNÉ
De titokban tartjátok-e a dolgot, mindörökre?
ESZTER és REGINA
Titokban!
KÖMÉNYNÉ
Hát akkor én megbabonáztam őket, hogy soha titeket elhagyni ne tudjanak! Lukácsot is meg, Mátét is meg! S olyan bort készítettem nekik, amit ha megisznak: nincs se Isten, se ember, aki elvegye tőletek. Most, amikor jöttem hazulról, őket is éppen itt találtam az udvaron, s mindjárt odaadtam nekik a bort. S azt mondtam: né, legények! Ha most ezt a bort megisszátok, akkor örökre szeretni fog titeket az, akit éppen ti akartok. Csakhogy ez nem egészen így van, mert ha ők megisszák a bort, akkor nem más, hanem egyenesen ők lesznek azok, akik örökre szeretni fognak valakit. Mégpedig kit? Nem mást, hanem azt a női illetőt, aki a következő dolgot csinálja, amíg ők isznak: elmegy, s veszen egy napraforgót a kezibe, s avval ügyesen az illető legénnek a háta megé kerül, nem baj, ha messzecske is tőle, s akkor azt a napraforgót addig tartja a keziben, amíg az illető legén arra fordul. S ha osztán arra fordult eccer, akkor nincs többet földi törvén, amelyik el tudja a kettőt választani egymástól! Menjetek hát hamar, s járjatok el ügyesen, de úgy, ahogy mondtam!
KÖMÉNYNÉ
Künn a ganyédomb tetejin. Mert úgy van az eléírás, hogy ott kell meginni az italt.
Eszter és Regina gyorsan ki.
MÓKA
Felülve az ágyban. Édesanyám, ha én ennyit tudnék, avval sok pénzt keresnék!
KÖMÉNYNÉ
Te ne tudj annyit, hanem csak azt tudd, hogy valahogy, de minél hamarább, innét visszakerülj!
MÓKA
Magdóval együtt, ugye?
KÖMÉNYNÉ
Én nem bánom, ha együtt is.
MÓKA
Ki akar ugrani az ágyból, de Magdolna miatt észreveszi magát. Pardon s bocsánat! Az anyjához. De akkor menjen, édesanyám! Menjen hamar előre, s osztán futunk mi is!
KÖMÉNYNÉ
De egykettőre, míg azok ott vadnak a ganyédombon! S ügyeljetek! Felkapkodja a Móka régi vizes ruháit. Ezek a vizesek, s Mutatja. ott van a száraz! Gyorsan ki.
MÓKA
Magdó, rakd ide hamar a ruhát! A kezem alá! Magdolna odarakja. S most oltsd el hamar a lámpát!
MAGDOLNA
Felugrik az asztal mellett a székre, és elfújja a lámpát. De siess! Ott marad a széken, háttal az ajtónak.
Hallatszik, hogy Móka szuszogva, kézzel-lábbal öltözik. Szünet.
MÓKA
Mindjárt, csak a csizmámot!… Nyög, erőlködik. A nyavalya törje ki! Nem akar feljönni!…
MAGDOLNA
Nem cserélted-e össze?
MÓKA
Jaj, be igaz! Össze hát!
Az ajtó nesztelenül megnyílik, Eszter, Regina, Lukács és Máté sompolyognak be. Az ajtón belül összeölelkezve megállnak. A sötét színben csak a settenkedő alakjuk látszik, alig.
MAGDOLNA
Akkor a lámpát meggyújtom, nehogy a setét miatt valamit gyanítsanak.
MÓKA
Talpra ugrik. No, még csak az ujjasomat! Az ajtónak háttal igazgatja magát.
MAGDOLNA
Kezében a gyufa meglobban.
Meggyúl a lámpabél.
LUKÁCS
Ebben a pillanatban, énekelve. „Circumdede…”
MAGDOLNA
Megfordul, felsikolt. Leesik az asztalra. A lámpacső a kezében összetörik.
MÓKA
Felragadja a széket, s éppen elkapva a „Circumdederunt” végit: …runt, a keserveteket!
A lámpabél füstölögve ég, nagy hajladozó lánggal.
ESZTER
Visítva. Boszorkán!
REGINA
Kiáltva. Istenkísértő!
LUKÁCS
Gyorsan, vezényelve. Hamar az ajtót bézárni! Kiugrik az ajtón.
MÁTÉ
Hamar őket ide bézárni!
LUKÁCS
Fejükre gyújtjuk a házat!
A többiek is kiugranak.
MÁTÉ
S összecsődíteni a falut! Az ajtót berántják s bezárják.
ESZTER
Közben, künn. Boszorkán! Meg kell ölni!
Közben rohanás a ház körül s a tornácban.
MÓKA
Mihelyt bevágják az ajtót, leemeli Magdolnát az asztalról. Hamar az ablakon!
MAGDOLNA
Ide-oda ugrik, mint a bolond. Akárhol, csak ki innét!
MÓKA
Nekiugrik az utca felőli első ablaknak, s kinyitja a zsalut is.
LUKÁCS
Nagy mordállyal és kísértetpofát vágva, ott áll az ablakban, mint a darab elején. Ördögi vigyorgással. Tudtam, hogy így fogjuk végezni, ahogy kezdtük!
MÓKA
A másik ablakot nyitja fel.
MÁTÉ
Nagy mordállyal s kísértetpofával ebben az ablakban. Nem szabadultok, hé!
LUKÁCS
Ordíts, Máté! Hadd csődüljön ide a falu.
MÁTÉ
Tolvaj, boszorkán! Meg kell ölni!
MAGDOLNA
Az udvar felőli ablakot tépi fel, de abban ott van Eszter és Regina egy-egy felhúzott sarlóval.
LUKÁCS
Mind ordítsatok! Hogy gyűljenek az emberek!
REGINA
Meg kell ölni őket!
Rohanni kezdenek oda az emberek.
MAGDOLNA
A kijáró ajtóhoz, majd a kamraajtóhoz fut, de mindkettő be van zárva.
MÓKA
Megfogja Magdolnát, és átöleli. Légy bátor!
MAGDOLNA
A Móka nyakába borul, és egészen hozzátapad.
MÓKA
Lukács felé és Máté felé. Mégis az enyim ez a leánka! Mégis a mi nászdalunkat énekli az éneklő madár! Ti két sátoros tolvaj!
LUKÁCS
Mátéhoz. Lődd keresztül őket, Máté!
MÁTÉ
Felugrik az ablak talpára, hogy bevesse magát a szobába.
MÓKA
Gyere, ölj meg! Átöleli és karjai közé veszi Magdolnát. Gyertek: öljetek meg! Ott leszünk. Magdolnával a karjában beleveti magát az ágyba, melyben rögtön eltűnnek, az ágy közepével együtt.
MÁTÉ
Odarohan az ágyhoz, melynek közepéből mindjobban erősödő fény jön fel akkor.
LUKÁCS
Az ablakon keresztül szintén odarohan. No, ezek eltűntek, mint az angyalok.
Eszter és Regina is odarohannak, sarló nélkül. Mind nagy ámulattal nézik a feláradó fényt. Az összesereglett emberek is kezdenek az ablakon beözönleni a szobába.
ESZTER
Egyszer felkiáltva. Megnyílt a mennyország!
LUKÁCS
Megragadja Esztert. Ha mennyország, eredj té es utánok! Beléveti Esztert az ágyba.
MÁTÉ
Megragadja Reginát. Eredj, te se maradj el! Beléveti Reginát az ágyba.
Az ágy mindjárt kidobja, először Esztert, aztán Reginát. Mind a ketten mozdulatlanul, elhullva feküsznek. Az ágy mélyéről feláradó fény egyre nagyobb lesz, majd egy madár száll fel alulról a fényből. Ez a madár teljesen olyan, amilyent Móka elbeszélt volt, amikor a két tojást hozta. Ahogy felrepül a madár, rászáll az ágy fájára fejtől, és énekelni kezd. Ettől az énektől a besereglett emberek, akik a fény áradásakor már besereglettek volt, egymás után kezdenek eldőlni a padlón, és nemsokára mind elhullva feküsznek, mozdulatlanul. Legutolsónak Lukács hull el, előtte Máté.
DOBOS
Dobbal az oldalán és virágos kalappal bejön az ajtón. A boldog szerelmes mámora látszik rajta. Kicsit meglepődik, és csodálkozásában fejjebb taszítja a kalapját. Lassan az elhullottak közé megy, néhányat meg is mozgat, de azok nem mozdulnak. Akkor a madarat kezdi nézni, akiről nem veszi le a szemét. Úgy áll, mintha a paradicsomban volna. Majd leteszi a dobot, és ráül, szembe a madárral, s boldogan mondja először halkan, majd mindinkább lelkesen.
| |
|
Ameddig lesz hű szerelem, |
| |
|
S a tiszta szív a gonoszot |
Feláll, és boldogan kinyújtózva:
Feldobja a virágos kalapját a levegőbe, és a fejével kifogja.
Ha tetszik, ha nem!
Függöny
A
hivatkozás helye
Jegyzet
A székely népi játék megírásának gondolata évek óta érlelődött benne. Molnár Jenő barátjának 1927. október 24-én, Kolozsvárról írott levelében szól tervéről: „Úgy gondolom, hogy nem mozdulok el Kolozsvárról, amíg irodalmilag meg nem vetem a lábamat a Búlátott óriás című regényemmel, esetleg egy egészen új parasztvígjátékkal.”
Terve egy esztendő múlva újra felbukkan a Híd szerkesztőjéhez – Gergely Pálhoz – írott levelében. 1928. december 27-én említi: „Készülök egy vígjátékot is írni.”
Baumgarten-díja alkalmából, 1929. január 25-én Az Est című lapban (tamássy szignóval) beszélgetés olvasható, s ebben ismét fölemlíti közeli tervét: „Háromfelvonásos drámát írok, amelyet a Nemzeti Színháznak nyújtok be. Ez a háromfelvonásos darab eddig azért nem készült el, mert nem volt módomban időt szakítani a megírására. Most már függetlenül megírhatom. Témája: székely tárgyú magyar darabot szeretnék befejezni, olyat, amely a mi vérünket reprezentálja.”
Nem sokkal később, debreceni kollégiumi sétáján nyilatkozik Benyovszky Lászlónak, a Hajdúföld munkatársának, drámaírói tervéről: „Készülök ezenkívül egy népies vígjátékra is, amelynek az lenne a célja, hogy magát a székely népi életet megmutassa a maga teljes mivoltában és eredetiségében. Másképpen akarom ezt megírni, mint ahogy az eddigi népszínműveket írták. Hiszen a magyar irodalomban jóformán nincs egyetlenegy igaz népszínmű, mert azok, amiket annak neveznek, vagy hátrányára hamisították meg a magyar parasztot, vagy túlságosan idealizálták. Én úgy akarom bemutatni őket, amilyenek valójában: sem hozzá nem adok, sem el nem veszek belőle.”
S hogy addig még négy esztendő telik el? A színpadi szerző készülődött. Jeleneteket írt, hogy kisebb formákban próbálja ki erejét. Ezek után következett hivatottságának, elgondolásának igazolása: költői valóságában újította meg a népszínművet.
Tamási 1933 őszét jelölte meg – több ízben is – az Énekes madár létrejöttének idejeként. Amikor a Jókai Színház művészei „falusi történetként” játszották az átdolgozott, földúlt színművet, 1956 tavaszán Tamási a rádió Esti Híradója számára így nyilatkozott: „… 1933-ban írtam, ősszel. Úgynevezett fiatal író voltam. A művészi kifejezés formáival viaskodtam: s igen sokat foglalkoztam a társadalmi helyzet bírálatával, amiről tanúskodik az Ábel az országban című könyvem is, melyet éppen akkor fejeztem be. Gondoltam hát, viaskodás és bírálat közben megpihenek egy kicsit. S mivel gyönyörű ősz volt abban az esztendőben, kifeküdtem a napra. Néztem abban az arany fényzuhatagban a megszelídült eget és a madarakat. Így született meg az Énekes madár.”
Az írás idejét közelebbről is meghatározhatjuk. A Próféta, töklámpással című műbírálatában (Brassói Lapok, 1933. november 11.) két budapesti élményét említi: a Lüszisztraté-t és Zilahy A tizenkettedik óra című színművét. Az Arisztophanész-darabot a Belvárosi Színház szeptember 22-én mutatta be. Ekkor, vagy az ezt követő napokban Tamási még Pesten tartózkodott; Zilahy színpadi művét október 24-én tűzték műsorra. Tamási ekkor tehát ismét Budapesten időzött. Utóbb már bizonyára az Énekes madár sorsát intézendő. Játékát tehát október első két hetében írta – Farkaslakán. Az előbbi adatok alapján bizonyos, hogy téved Féja Géza, Tamási Áronról szóló könyvében (Arcok és Vallomások sorozat, Szépirodalmi Kiadó, 1967). A 71. lapon a következő olvasható: „1932-ben írta esténként kézzel az Ősbudavár kávéházban, az Ostrom utca tövében.”
A későbbi félreértés eloszlatása végett kell megjegyezni: bár az Ábel regényciklus második kötete, az Ábel az országban 1933 végén jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában, előtte – Ábel a Társadalomban címmel – részletekben közölte a Brassói Lapok. Tamási tehát jól emlékszik, amikor az Énekes madár születését összekapcsolja a regénytrilógia második részének bejezésével.
A Vadrózsa ágá-ban pedig (1966) nemcsak 1933 „ragyogó őszét” idézi fel, amelyet Farkaslakán töltött, de az Énekes madár diákkorig visszanyúló előzményeire – hajdani „nyáresti bolygásaira” s a „legényekkel való kötődéseire” – is utal, amelyek nyomán „mesejátékká öltözött” a felejthetetlen otthoni világ. Mindebből kitűnik, hogy a gondolat sokáig fészkelődött, amíg megtalálta a maga formáját és művé formálódott.
Az „alig néhány hetes madarat” Budapesten próbálta Tamási „röptére ereszteni”, de a Nemzeti Színház akkori igazgatója – Voinovich Géza – kurtán-furcsán elutasította. Ennek körülményeiről Tamási a Brassói Lapok 1933. november 1-i számában megjelent esszéjében adott hírt.
1933 decemberében Magyarországon irodalmi körúton járt, s Debrecenből december 11-i dátumozással írta Füzi Bertalannak, a Brassói Lapok szerkesztőségébe: „A darabot odaadom a karácsonyi számra, bár a Céhnél is kilátásba helyezték a kiadását, s a felvidéki Kazinczynál is. Jónak tartom, ha ott és éppen karácsonykor jelenik meg. Remélem, ahogy írta, a darab kéziratát Koréh Lászlótól el is vitte. Vigyázzon azonban, hogy a harmadik felvonás elejéről is ott legyen kéziratban az a néhány oldal, amit a Helikon novemberi száma közölt. Ha nem lenne meg, akkor a Helikonból ki lehet szedetni azt a részt.”
1933 karácsonyán a Brassói Lapok ünnepi mellékleteként olvasható először – egész terjedelmében – az Énekes madár. 1934 májusában – Féja Géza szorgalmazására – a felvidéki Magyar Írás különszámként közli Tamási drámáját. A Tornalján működő Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet kiadványának nyomdai munkáit ezúttal – a pozsonyiak helyett – a budapesti Bethánia nyomda végezte. A kiadványhoz Féja Géza írt előszót, s Muhoray Elemér fűzött technikai útbaigazításokat az öntevékeny színjátszó csoportok számára.
1934. október 18-án a budapesti rádióban hangjátékként mutatták be az Énekes madar-at. Csanádi György rendezte, s Eszter szerepét Ignácz Rózsa, Reginát Vaszary Piroska, Magdót Komár Júlia, Mókát Juhász József, a papot Bihary József játszotta.
Az első színpadi bemutatásra – Márkus László irányításával – az „Új Thália” együttes vállalkozott. Ez az avantgárd alkalmi társulat 1934. március 4-én kezdte el működését a Magyar Színházban: Felkai Ferenc Bábel-jét játszotta, melynek rendezője Palasovszky Ödön volt. Palasovszky működését azonban a rendőrség betiltotta, s helyére Pünkösti Andor lépett. Tamási darabját már ő rendezte.
Az Énekes madár 1935. november 17-i ősbemutatójáról – amely az orfeumi célokra épült Royal Színház színpadán zajlott – írta Schöpflin Aladár: „Úgy látszik, a mese élőbb valami a székely népben, mint a magyarság többi részében, belejátszik az emberek mindennapi életébe… Tamási ezt a tényt írói eszközül használja: mesemovítumokat, babonaságokat összekever realitásokkal; amit darabjában elmond, az olyan, mint a színpadon szereplő fa: a földbe van gyökerezve, de alkalmilag fölnyúlik az ég felé… A cselekvény fordulataiban kevés súlyt vet a valószínűségre és a belső összefüggésekre, csak az egyes jeleneteket dolgozza ki nyers, naiv hatások elérésére. Ezek a jelenetek így nagyon kedvesek, színpadilag jól játszhatók, mint például a házsártos vénasszonyok és a goromba vőlegények civódása és összebékélése, a két vénlány veszekedése az esküvőről, a kis Magdóka és a szerelmes Móka közötti éjszakai beszélgetés, mikor a lány a házból kiűzve a tornácon fekszik, s a legény a fa ágán gubbaszkodik, vagy Móka beszélgetése a szerelemről anyjával. A jelenetek állandóan a bohózat szélén járnak, a humor nyers és parasztos,
de a maga nemében van jó íze. Az egész dolog inkább kísérlet, de érdekes kísérlet a népköltészet hangjának színpadi értékesítésére. Ha folytatása lenne, több és jobb dramaturgiai apparátussal, jó dolgok kerülhetnének ki belőle.
Az Új Thália Társaság eszmei céljainak szolgálatában szerencsésen kezdte meg előadásainak sorozatát ezzel a darabbal. A maga szerény eszközeivel, Pünkösti Andor rendezésével általában jól kihasználta azokat a lehetőségeket, amelyeket Tamási színjátéka kínál, s ami egyenetlenség az előadásban van, azt szívesen tulajdonítjuk az eszközök szegénységének… Legérettebb színészi alakítás a szereplők közül Orsolya Erzsié; teljes életet ad az alaknak, s pontosan a szerepből folyó stílus vonalán belül marad mindig. Nagyon kedvesen játssza lírai szerepét Tolnay Klári, de jókedvvel és buzgósággal játszanak a többiek is: Hollós Melitta, Fülöp Sándor, Hoykó Ferenc, Egry István, Étsy Emília, Lukács Margit, Harsányi M., Egyed Lenke, Faragó Sári, Tarai Teri, Jákó Pál.” (Nyugat, 1935. december, 12. sz.)
Molter Károly viszi szét a nevezetes színházi esemény jó hírét Erdélyben, ahol a mű született. „És ha valaki, akkor Tamási alkalmas arra – írta –, hogy a pesti ízlést és fonetikát kissé a mai magyar nép élete felé terelje, s mint csudakecskéje a szarvával, oldalba bökje székely észjárásával a magyar főváros jól ismert színpadnyelvét. Aki végignézte a darab főpróbáját, aztán végiggyönyörködte a premiert, igazat adott a lelkendező magyar sajtó kifogásainak is. Talán a Pester Lloyd, mely legszebben ismerte el a teljes irodalmi sikert, fogalmazta meg legtalálóbban a kezdő drámaíró fogyatkozását: néha áll a cselekmény, s ilyenkor a népgenre és folklór feledteti az akció mondókás zökkenését. De melyik néző törődött a végig eleven színpad láttára a megálló mesével? Ki érezte a sűrűvé csomósodó vérkeringést megállásnak, hiszen Tamási egyszer sem hagyta megaludni, s tréfás vagy mitikus föloldásai sohasem hatottak ordenáré érvágásoknak. Az író nem szállt alá az »actio curiosa« vagy a commedia dell’arte paraszti olcsóságába, hanem magával emelte a néplelket egy tiszta és reális szintre, melyen ötlet ölte meg a deklamációt és mély
érzés a trivialitást. Aggódva figyeltük a közönséget, mikor a vénleány hisztériáján bruhaházott, de megbocsátottuk neki, mikor nyíltszíni tapssal fizetett a fölvillanó néptréfa kék fényének. Igen, evvel a pesti közönséggel mégis beszélhet az író, nem kell, hogy kiszolgálja, ha van ereje, hogy ízlést parancsoljon neki. Az Énekes madár ilyen kísérlet volt az ízlésváltoztatásra, s talán ezért is jelent fordulót a mai válságban, akármilyen kedélyes lassúsággal röpült is föl a deszkára…
Pünköstinek nagy része van abban, hogy Tamási Áron s vele az új erdélyi magyar dráma hitelre talált a fáradt magyar játékstílus területén.
Kodály Zoltán tanítványának, Ránkinak a székely zenéje tetszett: nem véletlen hát, hogy az Énekes madar-at most már tíz estére kitűzte az Új Thália sorozatos előadásra.” (Erdélyi Helikon, 1935. december, 10. sz.)
Hamarosan a kolozsvári Magyar Színház is állandó műsorába iktatta Tamási művét. A kolozsvári bemutató 1936. február 7-én volt, Kádár Imre rendezte, az első és a harmadik felvonást Kós Károly díszletezte, és ez évben tizenegyszer játszották.
Adós volt még azonban az Énekes madár színpadra vitelével a budapesti Nemzeti Színház. 1939 tavaszán, amikor a Tündöklő Jeromos váratlan sikert hozott, Németh Antal elhatározta az Énekes madár műsorra tűzését is. Így a Nemzetiben 1939. szeptember 16-án került sor a bemutatására. Huszonkétszer játszották. Mint a Royal-beli ősbemutatót, ezt is Pünkösti Andor rendezte. Schöpflin Aladár megfigyelése szerint Szeleczky Zita „nem realisztikus parasztlányt”, hanem „mesebeli lánykát” formált, a „népfantázia ideálképét”, de épp földöntúli szépségével s „érzéki forróságtól remegő” vonásaival hatott. Az ő tudását – s ami a meséhez illik: a súlytalan lebegést – kereste Schöpflin a többi színész (Apáthy Imre, Gobbi Hilda, Ághy Erzsi, Makláry Zoltán, Hosszú Zoltán) alakításában is, de úgy tűnt, mintha csak a realisztikus helyzetek eljátszására koncentráltak volna. (Nyugat, 1939. október 1., 10. sz.)
A miskolci Városi Színház – Inke Rezső rendezésében – 1939. november 27-én mutatta be, s ezt az előadást 1940. február 13-án Székesfehérváron is siker koronázta.
A kolozsvári Nemzeti Színház – Tompa Miklós rendezésében – 1942. március 14-én újította föl az Énekes madar-at, s újólag tizennégyszer játszották. Színháztörténeti adat az előadással kapcsolatban, hogy 1944 decemberében (12-én és 14-én) az elmenekült kolozsvári együttes Budapesten játszotta a Magyar Művelődési Házban. Ezzel az előadással szűnt meg a kolozsvári Nemzeti Színház. Alighanem ez a kolozsvári volt Tamási életében a legkedvesebb előadás.
A Film Színház Irodalom tudósítója – Egyed Zoltán – így rögzítette „előadás közbeni” beszélgetését Tamásival, 1942 tavaszán:
„– Meghívtam Magyarország összes madarászait az Énekes madár premierjére, és mint látod, szép számmal igyekeztek eljönni. (Telt ház volt.) Egyébként az előadást nagyon szépnek, színészi szempontból tökéletesnek tartom.
– Tehát fogsz a kolozsvári színháznak új darabot is írni?
– Hogy újat-e, nem tudom, mert el vagyok kötelezve a pesti Nemzeti Színháznak. A darab már kis híján kész is van, a címe „Szivárvány”. Nagyon szeretném, ha az ősbemutató Kolozsváron lenne, de nem tőlem függ, hanem tőlük.”
Tudjuk, hogy Illés Endrének is jó érzéssel számolt be az Énekes madár kolozsvári felújításáról. „A darabom felújítása, tegnapelőtt, elég jól sikerült. Persze, nagy ellenkezések nélkül engemet sohasem lehet elsózni, de a darabnak lelkes hívei is egyre szaporodnak.” (1942. március 16. – Közzétette: Illés Endre, A só íze című kötetében, Magvető, 1976.)
Erdélyben Tompa Miklós nevéhez az Énekes madár több előadása kötődik. 1958 májusában a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hallgatóival, 1968. május 4-én Székelyudvarhelyen ünnepi előadás keretében a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház együttesével, ezt követően a marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatával 1978 novemberében vitte színre Tamási darabját. Valamennyi előadás Bakk Lukácsa és egyben kiemelkedő szereplője Ferenczy István volt. Az Énekes madár színpadi életében ez a marosvásárhelyi érte meg a legtöbb előadást: több mint száz alkalommal játszották.
1967. október 26-án a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet hallgatói újólag bemutatták a darabot Lohinszky Lóránd rendezésében. 1968-ban, április 24-én a kolozsvári Állami Magyar Színház Márton János vezetésével adta elő. Ötvenegyszer játszották Kolozsvárott, illetve székelyföldi, máramarosi turnéjuk során.
1971. április 15-én Beke Sándor irányításával a kassai Thália vitte színpadra, 1971. október 9-én pedig a szabadkai Népszínház ifj. Szabó István elképzelése szerint mutatta be.
Kerényi Imre nevéhez négy bemutató fűződik: 1971. december 3-én a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóival vitte színre, s ugyancsak osztályának vizsgamunkájaként állította színpadra 1983. január 24-én. Az előbbi előadás 1972. május 29-én Krakkóba is eljutott. A Madách Színház 1973. február 8-án mutatta be az Énekes madar-at, s ezt a színház prágai vendégjátéka alkalmából 1973. április 6-án, Leningrádban 1974. május 12-én, Moszkvában május 15-én játszották. 1987. április 17-én pedig a Nemzeti Színház társulatával adta elő Kerényi.
A debreceni Csokonai Színház kétszer tűzte műsorára: 1961. május 5-én a Hungária Kamaraszínházban, Fényes Márta rendezésében (Móka: Dégi István, Magdó: Szabó Ildikó), 1976. március 26-án Gali László rendezésében. „A költészet szárnyán a múló idő is megújul, az igazi líra fénye a tűnő meséket is bearanyozza – írta Sándor Iván 1961-ben, a debreceniek igyekezetét méltatva. – Tamási Áronnak a ma sodró világától, a korszerű színpadtól bizony nem egy kőhajításnyi távolságban levő székely mesejátékát ezért is nem kezdhették ki az évek. A naivitásnál több benne az igazi költészet, az egyszerű játékosságnál a szívet melengető szépség.” (Film Színház Muzsika, 1961. május 26.) Az 1976-os felújítás főszereplői: Mátray Márta (Magdó) és Nagy Gábor m. v. (Móka). S ugyancsak Gali jegyezte azt az előadást, amely 1987. július 17-én Egerben, a Líceum udvarán került a közönség elé. (Magdó: Csonka Ibolya, Móka: Lippai László.)
Az Állami Déryné Színház – Kertész László rendezésében – 1969. május 3-án Csesztregen mutatta be. Veszprémben 1979. április 27-én Bohák György nevéhez fűződik a játék színpadra vitele, Győrben pedig a Kamaraszínházban 1982. szeptember 18-án, az író születésnapjára emlékezve, Illés István rendezésében játszották.
Érdekesség, hogy a hódmezővásárhelyi színház Tamási-sorozatában épp az Énekes madár nem jutott színpadra. Az 1946. szeptember 20-ára tervezett bemutató Osváth Béla rendezésével a főpróbán elakadt. Feltehetően anyagiak hiánya magyarázza a kudarcot. Magdót – mint más hódmezővásárhelyi Tamási előadások többi fiatal lány szerepét – Gombos Kati játszotta volna.
Tévéjáték is készült Tamási Áron legismertebb színművéből. Pártos Géza rendezte, s 1966. augusztus 7-én mutatták be. Magdó szerepében Halász Judit, Móka szerepében Cs. Németh Lajos lépett fel; Esztert Kiss Manyi, Reginát Mészáros Ági, Lukácsot Zenthe Ferenc, Mátét Avar István alakította.
Szőnyi G. Sándor pedig a finn televízió számára rendezte a darabot.
|