A kiadásrólA Tamási-életmű egészének szerves része az a gazdag és sokágú publicisztikai termés, mely a maga sajátos változataiban hiteles kifejezője egy huszadik századi, erdélyi magyar író szellemi magatartásának, emberi-művészi eszményeinek, felelősségteljes gondolkodásának. Az a fajta egyéniség volt Tamási Áron, aki már pályájának kezdeti szakaszában, a húszas évek elején fölvállalta a közügyek számontartását, népe gondjainak megszólaltatását. Azzal indult el Farkaslakáról küldetéses útjára, hogy a szegények és meggyötörtek követeként a világ lelkiismeretének színe elé tárja gyakorta „bajlátott” szülőföldjének üzenetét – panaszait, hétköznapi keserveit – s ugyanakkor megvilágítsa a székely lelkiség igazi arculatát. Kisebbségi sorsban érlelődött meg benne – nagy elődök példái nyomán – az erdélyi magyar írástudó hivatástudata, ami minden időkben meghatározta tiszta csengésű szavainak erkölcsi súlyát. Emberi s nemzeti értékek védelmére mindig kész „szellemi őrség” posztján virrasztott fegyverével – tollával – Tamási Áron, „jégtörő gondolatokat” érlelő figyelemmel. Erről tanúskodnak írásai – minden műfajban. Életében egyetlen olyan könyve jelent meg, mely válogatást tartalmaz publicisztikájából: ez a Virrasztás (Révai, Budapest, 1943.) A kötetet maga állította össze – nem egy esetben némi módosításokat ejtve az idők során elszórtan napvilágot látott szövegeken. Noha a Virrasztás lapjai észrevehetően őrzik a kor, a háborús idők hangulatának lenyomatát is, szerzője ezúttal sem tagadta meg eredeti önmagát, midőn a kötet bevezetőjében (Aki virrasztott) egyebek mellett ezt hangsúlyozta: „Nemzeti szempontból az is baj, hogy a középosztály életének nagy kérdéseit és értékeit állandóan úgy tárgyalják és igazítják, mintha azáltal a nemzet egyetemének sorsát tárgyalnák és rendeznék. Holott a nemzet zöme, amely a középosztály háta mögött sorsában ugyancsak egységes már, egyéb és átfogóbb kérdések megoldását várja. Főleg a testvéri közösség valóságára vágyik és szociális igazságtevésre. Nagy fegyelem van ebben a népben s ez a fegyelem a szellem legjobbjait is jellemzi. Ezért hallgatunk manapság s ezért fogalmazunk úgy, mint aki tanítani akar s nem megbontani.” Évek, sőt évtizedek múltán (1981-ben) jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál, a Romániai Magyar Írók sorozatban Tamási Áron Tiszta beszéd című kötete, minek alcíme: Publicisztikai írások, 1923–1940. (Az anyagot összegyűjtötte és az utószót írta Bernáth Ernő; a jegyzeteket Dávid Gyula állította össze.) Adott viszonyok között ennek a könyvnek a gondozói nemigen érvényesíthették a teljesség igényét a maguk választotta időhatáron belül, s a figyelmesebb olvasó mindemellett meghamisító, szövegcsonkító cenzurális beavatkozások egész sorát fedezhette fel a Tiszta beszédben. Mégis, mindezek ellenére, ilyenképpen legalább a két háború közötti korszakot illetően átfogóbb kép rajzolódott ki a közíró Tamásiról, s Dávid Gyula szakavatott jegyzetei beható tájékoztatást nyújtottak a kötetbe felvett írások keletkezési körülményeiről, irodalom- és sajtótörténeti vonatkozásairól. Röviddel ezután (1982-ben) a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó megjelentette – két kötetben – a Jégtörő gondolatokat. (Útirajzok, esszék. Összegyűjtötte és jegyzetekkel ellátta Tamási Ágota és Z. Szalai Sándor; a bevezető tanulmányt Z. Szalai Sándor írta; a borítón Nagy Imre Vihar című festménye.) A Jégtörő gondolatok átfogja a pálya teljességét (a benne található legutolsó írás – címe: A hegyi patakról – keletkezése 1965. január 5.), de ugyancsak kimaradt innen is néhány jellegzetes-fontos Tamási-megnyilatkozás (például az ötvenes évek közepéről). Z. Szalai Sándor terjedelmes tanulmánya (Tamási Áron látóhatára) az összeállítás élén árnyalatos, élményszerű bevezetés a több mint négy évtizedes publicisztikai munkásság jó részét tartalmazó gyűjtemény értékdús szellemi világába. Az író születésének századik évfordulójára (1997-ben) adta ki a Kertek 2000 Budapesten azt a kis kötetet, mely eddig könyv alakban meg nem jelent Tamási-írásokat foglal magába. (Aranyos tekergők. Összegyűjtötte, szerkesztette – Tamási Ágota segítségével – Urbán V. László.) Van ezek között néhány karcolat és színpadi jelenet is, de a többség valóban a publicisztikai teljesítmény „elfeledett” darabja. Nap Kiadó In memoriam sorozatában (1997-ben, Budapesten) megjelent Zeng a magosság című kötet (válogatta, szerkesztette, összeállította Tamás Menyhért; sorozatszerkesztő Domokos Mátyás) szintén tartalmaz publicisztikai cikkeket Tamási Árontól, olyanokat főként, melyek az előző kiadványokban minden bizonnyal politikai meggondolások folytán nem kaptak helyet. Gondolat és árvaság címmel most Tamási Áron összes publicisztikai írásainak – esszéinek, kritikai cikkeinek, útirajzainak, riportjainak – első kötetét veheti kezébe az olvasó. A több kötetre tervezett összeállítás felöleli a pálya egészét. (Az első kötet időhatára: 1923–1935.) Mindenképpen szükségesnek látszik külön kötetbe közreadni az interjúkat, vallomásokat, nyilatkozatokat, naplórészleteket; jelen kiadványunkba ilyen meggondolásból nem vettük fel ezeket, noha vitathatatlanul Tamási teljes életművének mellőzhetetlen darabjai. Az Erdélyben élő író 1923 és 1935 között (éppúgy, mint később) számos lap és folyóirat vezető munkatársa volt. Több-kevesebb rendszerességgel közölt az Ellenzék, a Keleti Újság, a Pásztortűz, az Erdélyi Helikon, a Brassói Lapok, az Újság, a Temesvári Hírlap, a Magyar Hírlap, a Vasárnapi Újság, a Bukaresti Lapok, a Híd, a Literatura, a Szabadság stb. hasábjain. Publicisztikai munkásságának fénykora s egyben legtermékenyebb szakasza a harmincas évek közepe – azok az esztendők, mikor a Brassói Lapokban Tiszta beszéd cím alatt sorozatot publikált, s a kisebbségi sorsban élő erdélyi magyarság legégetőbb problémáinak felvetésével, a népi-nemzeti gondok hatékony megfogalmazásával széles körben elismerést, tekintélyt szerzett magának itthon és szűkebb hazájának határain kívül is. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó előkészítése, lebonyolítása, utóélete kiemelkedő fejezet Tamási harcos közírói tevékenységének folyamatában. Kötetünk anyagának összeállítása során figyelembe vettük a korábban megjelent kiadványok (kötetek) szövegeit, de mérvadónak az első közléseket tekintettük. Ismeretes, hogy a cikkek egy része annak idején több lapban vagy folyóiratban napvilágot látott, esetleg más címmel és kisebb-nagyobb szövegváltoztatásokkal. A szövegmódosítások jelentős része magától a szerzőtől származik, s annak a jele, hogy Tamási gyakran továbbgondolta előbb megfogalmazott mondandóját, nagy gonddal csiszolgatta publicisztikai írásainak szövegét. (A halála utáni szövegközlések alkalmával is történtek például címváltoztatások. Ezekre a Jegyzetekben utalunk.) A szövegváltozatok egybevetése során arra törekedtünk, hogy helyreállítsuk az eredeti alakzatot. Ami nem kevés gonddal járt. Az 1981-ben kiadott Tiszta beszéd című kötet például egész sor olyan szövegváltozatot tartalmaz, melyek magukon viselik a korabeli cenzúra (pártellenőrzés) durva nyomait; sok itt a kipontozott, tehát eltüntetett szövegrész. (Nem is szólva a kötetből kihagyott cikkekről.) A Gondolat és árvaságban olvasható Tamási-írásokat tehát első közlésük állapotában, időrendi sorban adjuk ezúttal is, ahogyan az előző kötetekben – a Tiszta beszédben és a Jégtörő gondolatokban – is találhatók. Jegyzeteinkben csak a legszükségesebb tájékoztató adatokra szorítkozunk. Noha a terjedelmes Tamási-publicisztika lehető legteljesebb gyűjteményének összeállítására törekedtünk, nyilvánvaló, hogy a Gondolat és árvaság kötetei sem tekinthetők abszolút hiánytalannak; a teljesség szép eszményét maradéktalanul csak egy jövendőbeli kritikai kiadás valósíthatja meg. (Remélhetőleg minél előbb.) Lapokban, folyóiratokban lappangó írások bármikor előbukkanhatnak ezután is, halaszthatatlannak mutatkozik hát a hagyaték alapos, szakszerű átvizsgálása; nagyon valószínű, hogy a budapesti emlékházban gondosan őrzött irattartók, fiókok rejtegetnek még érdemleges értékeket. A további kutatás elkerülhetetlen. Mindenekelőtt azonban a teljes Tamási-bibliográfia elkészítése volna célszerű. (Tamási Áronné Bokor Ágota annak idején hozzákezdett a munkához; ezen az alapon lehetne továbblépni.) Végül hadd mondjunk köszönetet mindazoknak, akik munkánkban segítségünkre voltak: a Tamási Áron Alapítvány Kuratóriumának, hogy lehetővé tette a budapesti emlékházban őrzött hagyaték megtekintését, s nem utolsósorban dr. Bors Mártának – Bernáth Ernő Marosvásárhelyen élő özvegyének –, aki készséggel rendelkezésünkre bocsátotta egykori gyűjtésük anyagát.
Nagy Pál |