Húsz lej hatalma*Férfiembernek legkedvesebb boltja a trafik. A dohány mindenütt egyforma, de a kiszolgáló hölgy nem. Tehát különböző trafikokba jár hosszú éveken keresztül az ember, aztán kezd megszokni egyet. Nem a hölgy miatt, hanem az évek miatt. Mint én. Félesztendeje, vagy annyiforma, hogy ugyanott szoktam venni a szivaromat. Először egy kövér család uralkodott ebben a boltban. Egy anya s két leánya. Az egyik kedvesebb, mint a másik; s a másik kövérebb, mint az egyik. Aztán, rövid átmeneti időre, jött egy másik tulajdonos. Mire elkezdtem volna megfigyelni, már el is tűnt. Úgy tetszik mégis, mintha az is nő lett volna. És most itt van a harmadik: előzékeny, szőke és nagyon jó modorú. Még fiatal is, ámbár már férjhez mehetett volna. Róla szól ez a másokra is jellemző ének. Tegnap, kávéházba menet, befordultam hozzá. Két szivart kértem. Mindig ilyen keveset veszek, mert azt hiszem, hogy ez takarékosságot jelent. Amikor beléptem, egy fiatal férfi ült a pult mellett a széken. Kalapban ült s nem rendesen. Egy kissé borotválatlan is volt: nemcsak a szakálla, hanem a nézése, s általában az, ahogyan ült. Különösebb gondot azért nem fordítottam rá. Alig észrevehetően azt gondoltam, hogy valami rokona bizonyára a leánynak, esetleg csökönyös udvarlója, ki a huzamos sikertelenség miatt most is leitta magát. Mert részeg volt a férfi. Nagyon, és nappal. A kisasszony elém tette a szivaros skatulyát, s én odahajoltam, hogy válasszak. Nincs az a polgár, aki olyan élvezettel tudna képviselőt választani, mint én szivart. Különösebb dolognak kell lennie annak, amit én ilyenkor észreveszek. De ezt észrevettem. A férfi egyszerre felállt, de nagyon elszántan. Aztán megragadta a kisasszony kezét, odabújt a kézfejére és megcsókolta. Rosszul mondom, hogy megcsókolta, de nincs más szava a nyelvnek, legfeljebb a medvével tudnám érzékeltetni, akit csók idejében bocsnak hívnak, vagy az ökörrel, akit viszont borjúnak. S még amellett nyálas is volt. Csupa tapintatból nem akartam észrevenni. Pedig a lány, miközben a legkisebb ellenkezés nélkül tartotta a kezét, zavartan s egy kicsit szégyenlősen rám nézett, mintha bocsánatot kellene kérnie tőlem. Aztán a férfi elengedte a kezét és kiment. S ebben a pillanatban a lány a szoknyájához dörzsölte a keze fejét, ahol a csípője lenni szokott. Ezt sem akartam észrevenni, hanem a pénzem után kotorásztam, hogy fizessek. De a lány nem hagyta magát, megint odadörzsölte a keze fejét, de sokkal feltűnőbben. Álltam és nem szóltam semmit. A lány újra odadörzsölte a kezét. Mintha a bőrt akarta volna lesiríteni róla. És az arca is borzasztó volt: azt hittem, hogy rögtön kiáltani fog. Hamar megelőztem és így szóltam: – Kérek vissza! Visszaadott a pénzemből, én eltettem és éppen indulni akartam kifelé. Akkor azonban mégis megsajnáltam a lányt, visszafordultam hozzá és megkérdeztem: – Legalább vásárolt valamit? – Húsz lejért egy doboz cigarettát. – De biztosan visszajön máskor is. – Ezek után remélem – mondta a lány és nevetett. Megint olyan volt, mit máskor: előzékeny, szőke és nagyon jó modorú.
A hivatkozás helye Jegyzet
Húsz lej halalma. Magyar Hírlap 1932. nov. 3. Újraközölve: Aranyos tekergők (99–101). |