Tiszta beszéd *Az örök béke születése az államok nagy füllentése.
Furcsán hangzik. Rendes és tekintélytisztelő polgár ilyet nem is írna le. De a helyzet már veszedelmesen olyan kezd lenni, hogy amit a rendes és tekintélytisztelő polgár leír, annak sem igazsága, sem különösebb értelme nincsen. Magában künn az életben jórészt olyan dolgok történnek, amelyek szintén furcsán hangzanak. Éppen mi maradnánk el tehát, akik a betűk szekerén szoktunk iramlani? Azt nem! Hanem: állami füllentés. Egyelőre kedélyesen csak ennyi. Nem rúgom félre durván a korlátot, melyet az ez idő szerinti legmagasabb hatalom mindnyájunk elé állított, hanem csak felemelem egy pillanatra, mint a gyermek a játékszert. Aztán kacsintok a felnőttek felé és visszaengedem. Hadd szokjék hozzá a szem. Gondolkozzék az elme. S akkor talán megszületik majd az új elhatározás, amely leveti a kedélyesség tarka köpenyét, sőt leveti a kabátját is, és feltűrvén erős karjain az inget, kimondja bátran: Állami hazugság. Ne félj, kedves bajtársam: türelmetlen olvasó! Csak hullámzik egy tó, mondjuk egy lélek: az enyém. Hullámzik, mert beleugrott egy norvég. Nem egy majom, hanem egy igazi norvég! Olaf Kullmann. Tengervidéki fajta, nem csoda hát, hogy beleugrott a tavamba, amelynek partjai már repedeznek, mint más tavaknak, mint a tiédnek s mint az övének. S ha összeszakadnak egyszer mind a tavak, akkor úgy fogják hívni, hogy tenger. Olaf Kullmann akkor lesz igazi tengerész. Most csak olyan közönséges tengerész ő: egyenruhában és tényleges állományban. De már elindult igazinak lenni. Az első lépéseket akkor tette, amikor elment az amszterdami háborúellenes kongesszusra, utána sok más nyilvános gyűlésre a hazájában és a hazáján kívül: s mindenütt kijelentette, hogy háború esetén általános bojkottra fogja felhívni a lakosságot. A háború ellen. Egy tényleges tiszt. Kár, hogy nem magyar. Különben így is hazaárulás vádja miatt lefogták. Most ott ül valahol norvég fogságban, s a fogházőrök bizonyára nem veszik észre, amikor Olaf Kullmann egy-egy pillanatra eltűnik, hogy tovább folytassa a háborúellenes propagandát. Eltűnik? Igen, mert alámerül lelkünk tavába. Micsoda rafinált módon űzi a propagandát! Mi ehhez képest az állami hatalom játéka? Az a goromba, bántó és átlátszó játék, amelyet a háborúval űz! Illetőleg a háború előkészítésével. Mi ehhez képest az, amikor kormányfők és más hatalmi tényezők államaik nevében mindég és állandóan azt mondják, hogy: Mi a békés közeledés hívei vagyunk! Mi nem akarunk háborút! Mi kizárólag békés fejlődést akarunk! És közben lefogják azt, aki propagandát csinál a háború ellen. Elnémítanak mindenkit és mindent: embert, sajtót, közhangulatot, amely segíteni akar a legfelsőbb hatalomnak abban, hogy csakugyan ne legyen háború, hogy csakugyan a békés fejlődés útján haladjon az emberiség. Játék ez, vagy cinizmus? Játék nem lehet, mert a polgári rendszerű államok már öregek ahhoz, hogy játszani tudnának. És cinizmus sem lehet, mert aki hisz a háború célravezető mivoltában, az hívő. Mi ez hát? Nem lehet más, csak: állami füllentés. Olaf Kullmann ehhez képest valóságos költő!
A hivatkozás helye Jegyzet
Tiszta beszéd. Bukaresti Lapok 1932. nov. 2. 90. sz. 5. Keltezése: 1932. november. Újraközölve: Tiszta beszéd (122–124) és Jégtörő gondolatok I. kötet (266–268.). |