Ajánlom Ladó Lajost*Nem író: sem tenyésztett, sem felfedezett értelemben. Bolyongó, kis tudományú embercsemete; néha kályhaöntő, máskor iparostanuló, vagy borfiú. Született az Udvarhely megyei Homoródlövétén, származott szegény szülőktől, erőre kapott gyámol nélkül, kalandozott cserefa bottal, katonaságot tett le kiütött foggal – és él Isten közelében. Jelenleg kazánfűtő Kolozsváron. Korra huszonnégy éves, alakra terpe és tömött, a szeme mosolygós és kék, ruházata elvegyes, a szíve nagy, a beszéde mókás, tudománya hat elemi – és a lelke arany. Kedves figura. Hír nélkül, tisztán és zajtalanul száll ide e lapra, mint a harmat. A nap és a felhő, az élet és a percek változása szerint: üde és örömszerző egyszer, vagy pajzán és csiklintó titkos törvények szerint. Különös jelenségnek mondható most is, ahogy mókába rejtett bizalmatlansággal itt áll az árnyékomban és melléje felel szavaimnak. Melléje felel, és körbegurítja gondolatát, pedig tudja, hogy egy isteni pók összekötött kettőnket a fonalával. De ilyen ő, mert egy sokszor megharapott népnek a törvénye uralkodik rajta. Igában jár velem együtt: nagyidős igában, amely bölccsé tette tudomány nélkül. S így amit lát s amit hall, amit ő tesz s amit véle tesznek: azokat mind elsüllyeszti magában, s úgy viselkedik, mint az önálló tréfa az üres világban. Öt évvel ezelőtt jött el a híre hozzám. Akkor erdőőr volt a Hargita tetején, és kirándulók beszélték róla, hogy egy ízben így szólító vizsgára a betévedt papokat: – Mondják meg lám, hogy mit nem lát az Isten?! – Ő mindent lát – állították a papok. – Vajnem. – Hát mit nem lát? – Nálánál nagyobb urat – fejtette meg a fiú. Aztán ő magával is összehozott a sors. Baráti alapra álltunk, és gondoltam, hogy írásra biztatom őt. S szóltam neki, hogy jegyezze fel élete történetét. Mosolygott rajta, és elment katonának. Aztán visszajött, és egy füzetet adott át nekem titkon. Ebből valók az alábbi „kalandos” történetek. A helyesírási hibákat nem vettem át, egy-két szót a könnyebb érthetőség kedvéért más helyre tettem vagy töröltem. Egyébként minden úgy van, ahogy született: töredékesen, humorban és könnyben, mint maga a nép, amelyről ő maga is azt mondja, hogy: – Székely.
A hivatkozás helye Jegyzet
Ajánlom Ladó Lajost. Erdélyi Helikon 1931. 4. sz. 261. Újraközölve: Tiszta beszéd (107–108.). Bevezető sorok Ladó Lajos Kicsi erdőőr feljegyzései című emlékezésrészletéhez, amely az Erdélyi Helikon 1931. áprilisi számában jelent meg. |