Még egyszer a végszó jogán*Ítéljetek! A kisbaconi kettős koporsónál nyíltan is fogadalmat tettünk, hogy a Benedek Elek emlékét és szellemi örökségét szívvel és igaz tollal megóvjuk és munkáljuk. Fogadalmunk betöltésének első szava volt, amellyel méltatlannak ítéltük Gyallay Domokost arra, hogy a tiszta életű magyar és író Benedek Elek helyét a Kisfaludy Társaságban betöltse. Ugyanakkor reményünknek adtunk kifejezést, hogy bármelyik másik, szintén betöltésre váró helyre beválasztható lesz. Ismételten leszögeztük, hogy mi Gyallay Domokossal nem akartunk és nem akarunk vitába szállani ebben a kérdésben. Mellékutakon felszedett gyanúsításait is elnéztük neki, amióta elhangzott Erdélyben egy békességre szólítás, azonban ezt a miatta és ránézve kínos szituációt az önreklám jó alkalmának igyekszik kihasználni, s hol ebben, hol abban a lapban újabb nyilatkozatokat helyez el. Legyen vége ennek a játéknak, amely méltatlan hozzánk! A közönséghez fordulunk és kinek-kinek a maga szívétől és lelkiismeretétől várjuk a választ olyan kérdésekben, melyeket mi eddig eléhozni sem akartunk. Fájt a tollunkra venni Gyallaynak két olyan kijelentését, amelyek minket elsősorban és főképpen indítottak arra, hogy emlékezetes nyílt levelünket a Kisfaludy Társaság elnökéhez megírjuk. Még kétnapos volt csupán a kisbaconi sír, még le sem törölték a gyermekek és mi felnőttek az érte kibuggyant könnyeket, amikor Gyallay Domokos többek füle hallatára és megdöbbenésére kijelentette: „Tíz évvel ezelőtt kellett volna meghalnia Benedek Eleknek!” Egy másik kijelentése ugyanekkor az volt: „Ő tette tönkre Erdélyben a gyermekirodalmat!” Értsük meg jól: ezt a két kijelentést arról az emberről tette, aki hosszú esztendőkön át – sok egyéb munka mellett – olyan gyermekirodalom megalapításán dolgozott, amely pótolja a gyermekeknek mindazt, amit magyar mivolta miatt a mai iskola megvon tőle. Aki ezért az apostoli munkáért némán tűrt rágalmakat és gyanúsításokat, és tűrtünk el reá való tekintettel inkább mi is. Akit gyermeklapjának rajta kívül álló okok miatti vajúdása, kikerülhetetlen összeomlása döntött a sírba. És akkor tette mindezt, amikor a négyfelé szakadt magyarság megtörve állott a kidőlt Mesefánál. Kérdezzük a magyar közönségtől: Kicsoda ez az ember, aki a jóság és tisztaság mindenki által körülrajongott tiszta emberét még a síron túl is így tudta gyűlölni? Nekünk többet egy szavunk sincs, senkihez, ebben az ügyben. Se vádoló, se mentegetőző, még akkor sem, ha Gyallay minket hóbortos Jorga-féle elméletekkel vagy hazátlan baloldalisággal igyekszik is befeketíteni a magyarság előtt. Fáj, hogy mindezeket el kellett mondanunk. Elhárítjuk emiatt magunkról a felelősséget. Ő kényszerített rá.
A hivatkozás helye Jegyzet
Még egyszer a végszó jogán. Brassói Lapok 1930. jan. 22. 17. sz. 7. Alcíme a lapban: A székely írók csoportja is utoljára nyilatkozik a Benedek Elek emléke körüli villongásban. Keltezése: Kolozsvárt, 1930. január 16-án. Újraközölve: Tiszta beszéd (90–91.). A szintén kettős aláírású nyilatkozatnak a szerkesztői jegyzete: „Benedek Elek elhalálozásával a Kisfaludy Társaság hagyományos szokásához híven erdélyi íróval akarja betölteni a nagy mesemondó örökét, és így került kombinációba Gyallay Domokos neve is. A jelölés ellen a székely írók csoportja élesen állást foglalt, azzal az indoklással, hogy a Gyallay megválasztása, ki Benedek Eleknek ellensége volt, sértené a nemrég elhunyt és mindenki által szeretett és nagyra becsült Elek apó emlékét. A Brassói Lapok helyt adott a székely írók nyilatkozatának, és épp úgy helyt adott a Gyallay Domokos válaszainak is. Nem tagadhatjuk meg egyik féltől sem a megnyilatkozás jogát, hiszen lényegében elvi vita volt, és azonkívül Benedek Elek utolsó pillanatáig a mi lapunkhoz állott legközelebb. Alább még egy végső nyilatkozatot közlünk, a székely írócsoport zárószavát, és ezzel le is zárjuk a túlságosan elfajult purpárlét. Az az érzésünk, hogy a látszatra áthidalhatatlan ellentéteket egy kis megértéssel ki lehetne egyenlíteni. Ezt kívánná az általános magyar irodalmi és emberi szempontokon kívül a Benedek Elek harmóniára törekvő mentalitása is.” |