Erdély békességet fog találni*

Székelyek, atyámfiai!

Ahogy itt ülök és kinézek az első leírott betű ablakán, látlak titeket, immár nem vitézi öltözetben, hanem a búbánat kardjával fejetek felett és a könnyek megszaporodott gyöngyeivel szemetek kútjában.

És megint ezt mondom: ez a mi időnk!

Látlak beléesve a gondok kövei közé, eltörött örömpoharakkal és a régi vígság megszáradt ágával. De ott lebegteti homlokotok mezején, mint egy örök zászlót, a magyar Lelket az idő.

És én azt mondom: e jelben győzni fogunk!

Ebben a jelben, amely minden mostani időnkben. Ebben a jelben, mely nekünk a kenyér és a fegyver, a magyar szó és a magyar erő. Hirdetem nektek, hogy ebben a jelben fogunk győzni és élni egyedül.

Atyámfiai, a magyar Lelkek egységét prédikálom nektek. Lássatok tisztán, hogy menni tudjatok előre, és vágjátok széjjel, és takarítsátok el a gonoszul emelt számtalan kerítést, amely megakadályoz titeket abban, hogy elérkezzetek abba az országos táborba, amely diadallal kiáltja a jövendőbe:

– A magyar lelkek tábora ez!

Atyámfiai, székelynek nevez titeket a világ, és nem tudja, hogy a történelmen feketén végighúzódó árvaságot jelent ez a szó. És nem tudja azt, hogy azoknak az árváknak pártfogója ma ugyanvalóst nem találtatik. Hanem találtatnak olyanok, akik vállatokra állnak, hogy messzébb látszódjanak onnan: akiknek erő vagytok arra, hogy erősítsetek őket: akiknek szíve és vére nem kiált utánatok soha: akik kellő időben odalesznek tőletek, hogy csak akkor jöjjenek vissza újból, amikor belőletek hatalmat venni megkívánják újra.

Szívem szerint arra kérlek ezennel titeket, hogy tisztítsátok meg magatokat minden rátok ragadott politikai bogáncstól, és szálljatok fel a magyar gondolat és az örök magyar érzés szárnyain, és jöjjetek el az agyagfalvi rétre ismét, hogy megtartsuk a székely lelkek nemzetgyűlését ottan. Mert nem szükséges odavondozni most a nyomorúságban legyengült testet s hozni magatokkal nyolcnapi élelmet, amikor alig rendeli ki az Isten a mindennapit. Úgysem a testi vitézség idejét éljük, mint ennek előtte, hanem a szellem és a lelkek harcai csendültek fel az őshegyek között.

Nem kell nekünk most a nagyot szóló fegyver, sem a nyakmetsző villogó kard, mert nem gyógyít, aki embertársát megöli, hanem új fájdalmat és új sírást tetéz a régi rakásra. Nem kellenek paripák sem nekünk erre a célra és semmi, ami ideig-óráig valakit és kevélységre mereszti a magyart. Hanem fegyver helyett a lélek bátorságát lobogtassátok meg hegyen és völgyön, kard helyett az értelem fényét mutogassátok, mert azzal fogjuk lemetszeni fekete fejét annak, aki játszik csudán a néppel s nem mindennek alapját látja benne. És paripák helyett a gondolatok hátán repüljetek az új Agyagfalva felé.

És ha azt kérditek, hogy itt mit tegyetek, szívem csattogva dobog értetek, és értelmem is fellobog a ti fényetekben, és azt mondom nektek:

– Atyámfiai, ugyanazt tegyük lélekben, amit testi megjelenésükkel nyolcvan esztendővel ezelőtt nyilvánították Erdélynek és rajta keresztül a világnak boldogult nagyapáink, ezen a réten.

Mert amit ők tettek hatvanezren akkor, az bibliája az emberséges gondolatnak, a székely egyszónak és eme erdélyi föld szerelmes megbecsülésének. A nemzeti érzés, ami fellobogott ottan, nyolcvan esztendőn keresztül idevilágít és tanúsítja, hogy embernek is nagyobb az, aki fajtáját el nem hagyja, hanem vele és általa él a világnak.

Tanúsítja azt, hogy a földön csak testvérek élnek, s legkivált ezen az erdélyi földön.

Tanúsítja azt, hogy a székely nemzet felemelt szívvel és bátran a vármegyei nyomorgatott magyarság védelmére kelt, habár mások nem védték soha őt, hanem eszét, erejét és tömegit felhasználták, ahogy felhasználják, fájdalom, jelen időnkben is.

Sorsunk egyforma régen és most, testvéreim!

Mert ahogy társtalan szigetnek látlak e nagy világban mostan, éppen olyan társtalan, lobogó hős tábornak látom a 48-as agyagfalvi székely sereget!

De azt mondom nektek:

– Erősek a társtalanok! És Isten nemzetei a próféta-nemzetek!

A 48-as októberi szélben is, amikor a vármegyékben már magyar vérben gázoltak felgyújtott román parasztok, amikor az urak politikája egymás ellen ugrasztotta a nép keseredett fiait, akkor is a négy vármegye mákszem nemzete volt az, amelyik kimondta és hirdette az agyagfalvi réten:

– A székely nemzet testvéri vonzalommal viseltetik a nemzetiségekhez, tiszteli jogaikat, de megkívánja, hogy a román és szász is vele szemben hasonló érzelemmel legyen. A székelység harcot nem kezd, de a megyékben lakó testvérek pusztítását nem nézheti, s éppen ezért, ha e felhívásnak sikere nem lesz, az egész székelység nemzeti hadsereggé alakul át.

Testvéreim, könyörögve kérlek, hogy észbe vegyétek: nagyapáitok szavai köteleznek, aminthogy mindnyájunkat emberiességre és önvédelemre kötelez a múlt és a jövő.

Kérlek titeket, készüljetek fel a székely lelkek agyagfalvi gyűlésére! Én ezennel megfúvom a szavaknak kürtjét, és mozduljatok lélekben valahányan. Seregbe verődjetek ismét az agyagfalvi réten és világítsátok bé ennek a földnek törvényével Erdélyt. S valamint nagyapáitok, legyetek nyílt szavúak és bátrak magatok is. Nem kell félnetek, mert aki jót akar, annak élete lesz örökké. Nem kell félnetek, mert bármi történjék is, Erdély békességet fog találni magának, különben élet, szép emberi élet itten soha nem lesz.

Repüljetek a lelkek táborába tehát, s ezen a nyolcvanéves fordulóponton mondjátok ki ismét:

– A székely nemzet testvéri vonzalommal viseltetik az itt élő népekhez, de megkívánja, hogy a román és szász is hasonló érzelemmel legyen hozzá. Harcot nem kezd, de ha vérét, vagyonát, iskoláit és nyelvét tovább ölik és nyomják, akkor az egész székelység nemzeti Lélekhadsereggé alakul át, és megvédi a szív és szellem minden fegyverével vagyonát és kultúráját, mint életének örökös várait, amelyeket Istennel, de emberi segítség nélkül maga épített.

Én hiszem, hogy tiszta emberi szavatok meghallgatásra talál, s miközben székely és magyar uraitok jó része apró játékokat űz, felíródik Erdély történelmének falára ismét:

– Ennek a népnek élnie kell!

 

 

A hivatkozás helye
Jegyzet

Erdély békességet fog találni. Brassói Lapok 1928. nov. 24. 269. sz. 1. Keltezése: 1928. november. Újraközölve: Tiszta beszéd (62–64.) és Jégtörő gondolatok I. kötet (179–182.).

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]