Királyfiak új élete*A gyermekmesék csodáinak táplálásával kamaszkorban növekedtünk, a tanítómesék olvasásával kiiskolázódtunk. Ma szenvedő, szerelmes ifjú szívvel, gondrakott vállakkal, iramodó lábbal, új világot teremtő, feszülő izmokkal szökünk az első férfikorba. A valóság éj-csöndes. De már látjuk a csodálatos hajnalt, amelyről szóljanak e mesék, s a bennük bujdosó holnapról való várandóságok. Nem megszokott mesék visznek el ebbe a Meseországba, hanem különös, nagy jövendőmegálmodások, amelyeket egy új Háry János mesél „minden magyarnak, együttélőnek és elszakasztottnak”. Az életüket be nem végezett népek végzetesen szerelmesek a megújhodásba. Némely időben háborúk által, egyéb veszedelmek és kínok között, de mindig viharban születnek újra. A szenvedésnek Istentől való okai vannak és Istenhez vezető gyümölcse. A bajlátott népnek győzni kell. És van-e náció, amely közelebbről többet látott, mint a magyar?! Mi a Halál udvarában jártunk, hogy eszünkbe jusson a győzhetetlen élet, széthullottunk, hogy végre eggyé legyünk. Új életet kezdettünk s ebben az új életben már új hangokat találunk, hogy annál dúsabb és erősebb legyen az egy magyar hang. Ez erdélyi magyar érzés. Vannak romlatlan egészségű emberek, népnek sarjadékai, akik ha mozdulatlan éjjel a végtelen ég alatt járnak, megérzik, hogy virradáskor bő harmat leszen. Ők az előreszületett, sorshordozó fiúk, az új mezőre lendülő nemzetnek idegszálai. S mert a szörnyű balsors nyomán támadtak ilyenek az erdélyi mezőn, új szellemország alapítása dereng. Éltek fejedelmeink, kiknek az ő idejökben párjok nem vala egyközel. Kiknek eme bércekről messze földekre elért a karjok, avagy határokon túl sem esett el súly a szavuknak. Ámde véghetetlen nagy elmék is lobogtak itt el, ritka horizonttal szédített jó néhány és az új eszmékre számos ember termett ezen a különös földön. Mert vitézség élt itt és töredékes örökké. Különös romantikája volt a vérnek s még különösebb a szellemlobogásnak. Új korszaka jött el ennek a pihenéstelen, rajongó magyar erőnek. A fegyverek elmúlottak tőlünk. Országot már csak új gondolatokkal, nagy áradó szívvel és új szépségek kiállításával tudunk alapítani. Hadakoztunk mi földi országokban sok századokon keresztül, amíg ebbe az országba érkeztünk el hadakozásra. Különös ország ez! Földjébe duzzadó, aranynehéz szavakat vetnek, tudásból vannak az ő hegyei és dal termik a fáin. Irreális ország, amelynek horizontja a mélységből Istenig ível. Vonatja száguldó gondolat, tengerének érzés a neve, napja a népmassza ereje, hit világítja be, s nagy templomait és tömegházait a képzelet építi fel útközben, amikor Isten felé szárnyal. – Élj! Száguld már jó néhány paripás vitéz az új ország határa felé. Száguld derengetni új szót, ringatni új ritmust, imádkozni új erőért. Követik őket újak és sereg bomlik utánuk, amely hömpölyög az új illatok után s arany hangon biztat előrekiáltva: – Királyfiak! – Vágtassatok, szegénylegények! Sárba ragadva prüszkölnek az ódivatú írástudók. De megrázza magát az új szavú legény és száguld hetedhét országon keresztül. Mert hajnalodik. Virrad az új magyar meseország! Vendégszerető nép a mi népünk. A halálnak is így szól: – Érezd otthon magadat és használj egészséggel belőlünk. Romlásnak és balsorsnak kinyitja kapuit. Zuhogó, vad, kápráztató romantikát csinál a pusztulásból. Hevületben él és lehullva szeret meghalni, mint a csillag. Két szó vajúdik és marja ilyenkor egymást: – Bolond-é, vagy felséges?! Hideg értelemmel ne közelíts hozzá, mert meg nem érted. Ez a nép az ég és a föld között lebegteti vért és ábrándokat izzadva életét, mert számára nem érdekes két lábbal járni a földön. A mesék, nagy kitalálások népe volt mindig. Álomlátó, ihletett, önkívületben járó. A lelke ittas. Ezer évig tépték, szedték le arcáról az egészség pírját, rabolták ki egészséges, adakozó nagy természetét, míg végül tőle idegen háború fertőjébe vitték s közönséges bűnt követtettek el véle. S mert ebbe is hősi romantikát vitt belé, és a virtus vakságával takarta el a valóságot, zuhannia kellett. Akkorát zuhanni, hogy szükségessé vált egy új országot alapítani a második ezredévre. Új földi országot és új szellemországot. Az egyikben a népek előtt, a másik az Isten előtt fogja igazolni magát. Amabban szörnyű emlékeinek terűjével és előretörekedésének nagy, országos gondjával kell élnie küzdelmes, törhetetlen testi életet, emebben találkoznia kell egy isteni tűzhely körül minden magyarnak, együttélőnek és elszakasztottnak. – Kiálts! Új emberek kellenek, megáldottak új látással. Jaj, ne legyen úgy, ahogy volt eddig: ne legyen fantasztikummal és vak legénykedéssel teli e földi tartomány és ne legyen szárnytalan, művesnapi ama másik országnak élete! Mese kell nekünk! Szépséget zuhogtató, végtelenbe áradó, csodálatos mese, ahol rajongó, hősi, lobogó magyar lelkünk nagyvilágosságú tüzek mellett táborozhatik. Mese kell, amiben korlát nélkül élhetünk, amiben magyar álmok mezeje virul ki és magyar nyughatatlanság tengere zúg. – Hirdessed! Földről felszálló, végtelenbe mutató, nagy írások kellenek nekünk! Mert ebben a föld feletti országban most: a realizmus nem a magyaré! Lendületet, elragadást, irreális nagyszerű új életet, valami egészen új fényű magyar romantikát, világító ős époszt hozzatok, legények! Nyissátok ki az új magyar meseország kapuit, s meglátjátok, hogy ezzel a néppel sokra mehet, aki Ember. Mert szépségcsodáló, rohanó, szomjas, örökös isteni kamasz ez a nép.
A hivatkozás helye Jegyzet
Királyfiak új élete. Híd 1927. jún. Alcíme: Új magyar meseország. Újraközölve: Holnap 1991. 11. sz. és Aranyos tekergők (89–92.). |