Jussomat ne vitassátok^*

Édes testvéreim, mind akik vagytok erdélyi szomorúságban, álljatok közel hozzám, adjátok a kezeteket és legyetek jók, mert nagyon fáj a szívem.

Így. Nézzetek a szemembe, s ha látjátok benne a tenger sok fájdalmat, akkor hallgassátok meg szavamat szeretettel. Aki pedig mégsem akar ügyet vetni rám, azt erővel kényszerítem, mert közös keserűség az én mondanivalóm. Veletek együtt Erdélynek szótalan fájdalmában születtem, de azok közül való vagyok, akik testüknek melegét odaadják Hargita füvének.

Jussomat ne vitassátok, mert az én szavam a székelyek bajától nyerte hatalmát. Inkább fájjon nektek is a szó és az igazságot, amit itt mondok, bajban, örömben panasz nélkül hordozzátok. És ne rejtsétek el a szíveteket, mert én Istennek meghagyása szerint a vállaimon hozom elétek egy kicsi népnek a terhét. Mert én reszketve és fanatikusan keresem a világ szívének ajtaját, és egy jó szóért, amit adtok a székelynek, leborulok előttetek. Ó, hallgassatok meg mind, akik bánatosak vagy jókedvűek vagytok, mert én barázdáról barázdára jártam és sírással szedtem ki a rögök alól a fájdalmat, hogy dolgos fajomnak és minden éhezőnek kenyeret tudjon teremteni a föld. Én a szántóvetők kezét megcsókoltam és nem lettem megalázott tőle, hanem erős és jó mindenekfelett. Aki közületek velem együtt ezt megcselekszi, megáldja és örömét megtartja az Isten.

Soha el ne felejtsétek, hogy hátatok megett gondokkal, bajjal megrakodva, árvasághoz hozzászokva, félmillió székely áll, kiknek térden állva kéne napestig hálálkodnotok: mert ők sok száz esztendeje nap nap után csodát cselekszenek: hőségben, zivatarban, jó és rossz időben, örökké kezükben tartják a munkát és félelmetes hittel termésre kényszerítik a sovány földet. Olyan árván, szegényen és számba se véve, mint a székely, még csodaképpen sem élhetne senki. És mégis, a világ jószándéka nélkül hajlik meg munkában a háta. És mégis tele van rakva nagy bűnökkel ellene az idő. És mégis gondolkoztok szívetekre ölelni és tenyereteken hordozni. És mégis minden igazság szégyenére lehajtatlan fejjel állotok előtte, vagy elmentek mellette és jóságát meg nem köszönitek…

Hát nincsenek áldott, igaz emberek, akik nem hagynák tovább nőni a történelem szörnyű bűnét? Hát nincsen, aki jutalmat javasoljon olyan embernek, aki előbb másnak ad a kevés kenyeréből, aki idők óta megvédi a mások házát, gyermekét és minden kincsét? Mert a székely tüzéhez hívja az idegent és saját melegét is odaadná.

És kérdem: hát állanátok-e az ítélet elé?

Én a félmillió székely fájdalmának a tetejébe állok, de amit onnan mondok, értelmét örökre eltegyétek és rajta éjjel-nappal gondolkozzatok.

Vigyázzatok, mert a kenyereteknek a fele a földben marad, ha bűnötök miatt szántás közben elesik a székely. Vigyázzatok, mert nem marad sas a sziklán, virág a réten, jóakarat a földben, ha mulasztásotok miatt hite, ereje meggyengül e négy vármegyének. Azért ismét mondom: gondolkozzék, akinek hatalma van, hajoljon meg az úr és verje a mellét a vétkező ember, mert máris könnyel, verejtékkel és saját vérével gyógyítja a székely az ő meghasadt szívét. És vigyázzatok még egyszer, mert ha kinek-kinek érdeme szerint meg nem fizettek, jutalmatokért sírni fogtok és erőtök elvész a számonkérés idején.

Aki pedig magyar, annak kétszer szólok, hogy míg a világ, megérje szavammal.

Én az éhes emberért dolgoztam, amikor az apám ekéje elől kosárba szedtem a köveket. Jutalmam az volt, hogy sok igazságra magamtól rájöttem. Láttam, mikor a madár leszáll a földre és megcsókolja a virágot. Láttam sok szótalan székelyt, akik mind kereszttel a hátukon szántják a földet. Láttam hajnalonkint a Küküllőbe hullott három csillagot, amit a szívükből kiszakasztva, a hunok küldenek nekünk az égből.

De kérdem: hányan vagytok, akik áhítattal állotok meg a virágot csókoló madár előtt, akik levennétek a szántó-vető székely válláról a keresztet, akik éhesen is megőriznétek a Küküllőbe hullott három csillagot? Hányan vagytok jók, tisztaszívűek? Hányan vagytok igazak, bátrak? Hányan vagytok, akik sírásom miatt elszomorodtok, akik kezemet szeretettel megfogjátok? És hányan vagytok, akik engemet, egy erős hitű, csodálatosan jó és fájdalmas faj gyermekét visszaöleltek?

Akárhányan, de szálljon rátok minden áldás. Hajnalonkint szebbé váljon az álmotok és szemetekkel lássátok a virág nyílását, hogy annál több kedvetek legyen. Minden jókkal együtt a búzával annyi öröm nőjön nektek, hogy azzal megérjétek esztendőről esztendőre.

És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert s a Küküllőbe hullott három csillagot. És ezeknek a mélyén az erdélyi szépséget, a magyar jóságot és a történelem erejét.

És újra könyörgök nektek: adjátok a kezeteket, mert nagyon fáj a szívem. Csak arra kérlek, hogy ne bántsátok a székely embert, hanem szeretettel vezessétek a jövőbe, mert ha ezt teszitek, Isten előtt mondom, hogy örömötek nagy lesz a jutalmazás idején.

Végezetül mutatom nektek a szívemet és megölellek mindegyitek.

És elmegyek szomorúan, mint a madár ősszel.

 

 

A hivatkozás helye

Jegyzet

Jussomat ne vitassátok. Keleti Újság 1923. júl. 7. 150. sz. 5. Keltezése: 1923. július. Korábbi változat: Csak egy szóra címmel, Azoknak mondom, akik megölelik a szerető embert alcímmel a gyulafehérvári Erdélyben (1923. január 21.) Újraközölve: Tiszta beszéd (7–9.) és Jégtörő gondolatok I. kötet (72–74.).

A lap szerkesztőségének bevezető jegyzete a cikk élén: „A »tizenegy« fiatal erdélyieknek csoportjából, akik nemrégiben terjedelmes könyvet adtak ki irodalmi munkásságukról, egy páran több évig tartó útra indulnak a kontinensről. Az egyik hajóra szálló a tizenegyből, Tamási Áron küldi be ezt a búcsúzó írást.” A »tizenegyek« közül a húszas évek első felében Szent-Iványi Sándor és Maksay Albert járt még Amerikában.