Genius Loci, vagy balatoni képek

Nehezen szólhatok róla. Épp azért, mert amikor csak tehetem, mindig ott ülök tükre fölött, egyik legszebb mészkő-teraszán. Mit mondjak róla, és melyik arcáról és lényéről szóljak?… És ismerem-e, amikor a látvány szemem előtt mindig szeszélyes gyorsasággal lényegül újra és újra át. Épp ez a megfoghatatlan, ez az állandóságot nem tűrő az egyik legbiztosabb vonása. És a többi?… Azok is ilyen aligha megfogható elemekből tevődnek össze… Egyre inkább úgy érzem e hosszú, csákány vágta, terasz fedélzetéről a nyári ragyogásban és még inkább üvegkajütöm téli kagylózúgásában, hogy állandóan próbára tevő mindez, ami itt van körülöttem. A képzelet és a művészi gyakorlatot kísértő. Bátran sziréntermészetűnek is mondhatom… Egry Józseffel sokszor beszéltünk erről a természetéről. Hogy észre sem veszi, és máris elragadta áldozatát. A látvány varázsa ecsethez rántja, azonnal vászon elé ülteti! És ezek a hirtelen felvont színes vitorlák aligha tudják kikerülni a művészi alkotás útjában meredező szirteket… Egry esztendőkre némult el a látvány varázsa előtt, hogy aztán majd annál nagyobb iskolát adjon művében. Aszkétai példát az alkotás és a hajózás festői törvényeire.

Ilyen ez a tóvidék. Ha pedig szabad e tökéletes szerkesztéssel felrakott valóság természetéről és szellemi hatásáról beszélnem, akkor az elmondottak után és azok közül e válóság szinte kihívó hatású jelenségét, a folytonosan és végtelen sorozatban omló, máskor csak átvillanó, a pillanatból és látványból más színű és hangulatú pillanatba átváltó és látomásra indító lényéből a sokszínűségét választanám a legjellemzőbbnek. Azt a mindig más és más, az idegrendszert is ingerlő, nyugtalanító légköri színeváltozást, amelyet csak fokoz és dúsít e vízben a kvarcos homok és levegőegében pedig a por szinte mérhető, ritkuló-sűrűsödő hullámzása. A fogható és mérhető és mégis varázslatot teremtő szervetlen apró világ jelenléte a tó és az ég tükrében.

Aki nem e partokon horgászva vagy naphosszat vitorlázva a természetből és a tapasztalatból tudja ezt, az megismerheti most abban a színgazdagságban, amelynek tanúja lehet e tárlaton, az erről a látványról alkotott képek színvilágában. És emlékezetében erről szólnak a nagy festő elődök vásznai és kartonjai is… És a fények?… A tükrök?… Ezek a nem mély vízre és vízről kinyíló fénylapok… Azoknak elvont, ragyogó mértana. A vízről táruló fénytani jelenségek, melyeken nemcsak érezzük, de látni is kell e felszín és környezet sok törésű tükrein túl is az alattuk rejtőző és csak a most, a tündéri pillanatokban, az alkalmakként fölvillanót. De érezzük és látjuk is alaktanával és szerves életével együtt… Mindazok pedig, akik ismerik ezt a tükrözést, azok jól tudják azt is, hogy épp ez áll a legtávolabb a csábító és üres ragyogástól. Ilyen látványokat ad ez a tó, amelyről oly nehéz beszélni… Ez a ritka műterem, mely éppen éterien reális jelenségei miatt a lényegire, a szerkezetire, a gondolatira vezeti az ecsetet. Már-már a tollhoz viszi, de csak a mestert, hogy ne rajzoljon, hanem írjon e fizika és fénytan ihlette látomásairól…

Nehezen, szólhatok róla, de az biztos, hogy itt ülve Keszthely–Badacsony–Sümeg háromszögében, mind többször merül fel bennem a gondolat „A Magyar Nemzeti Park”-ról. Egy különösen aprólékos gonddal szerkesztett törvényről ábrándozom, amely „pro arte” ebben a földrajzi valóságban világos, mindenre kiterjedő figyelemmel védené nemcsak az itt gyökerező természetet, de a benne épült történeti, népi és művészettörténeti világot is. A víz élő vonalától az ormokra rakott holt kövekig. Mindazt, amiről érdekünkben gondoskodni kötelességünk és hozzá talán hatalmunk is van… Megőrizni azt a könnyen szétbontható valóságot, amely még teljes szépségében áll előttünk és amely fölött a többit úgyis ősi rendje és szeszélyes szabályai szerint alakítják és védik és teremtik örök parancsaik szerint az évszakok és az idő… Nem könnyű szólnom erről a valóságról, amely ezen a IV. Balatoni Nyári tárlaton, mint teremtő erő is itt áll előttünk. Egy biztos, az Alföldön kívül alig van másik tája hazánknak, amely a művészetnek nagyobb ihletője volna. És most ne csak a képzőművészetről, de az irodalomról, a költészetről is szóljunk. Közvetlenül a szomszédságban a „Balatoni Almanach”-ról, a badacsonyi Szegedy Róza-ház verskiállításáról. Azokról a kéziratokról, melyeknek nem egyike immár több áttételű érzés és gyakorlat változatában szerepel ezen a kiállításon is.

Színt, formát és stílust ihlető ez a valóság hétköznapjaiban éppúgy, mint ünnepi óráiban. Lénye kőben, képben, rajzban és versben egyaránt jelentkezik. A kőműves és kőfaragó éppúgy szólhat anyagáról, mint vallhat róla műveivel a szobrász, a próza és a vers inasa és mestere és festőinek sora, mint Egry is, aki nem véletlen lett ebben a légköri kultúrában „az ecset költője”, ahogy a firenzei kiállítása után az olaszok írták róla.

Ő maga és munkássága meggyőző példa arra is, hogy egyetlen, még a legkisebb tájegység művészi megjelenítése, így a Balatoné sem lehet leszűkítő értelmezésű. Épp ellenkezőleg! Csak szárny kell hozzá, mint amit ez a tárlat is megkövetel Tihany, Badacsony és Szántód partjai között. Vitorla kell hozzá és akarat és született hajós. Az ilyen nem eshet soha áldozatul az érzelem nélküli látvány és a lakatlan szigetek szirén hívásának. Mondjuk ki bátran: az úgynevezett szép táj csak üres ábrázolásának!…

Ami pedig a szép természetet illeti, abból ugyancsak van mit látni és megcsodálni ebben a bakonyi-balatoni – gyalogléptékben is monumentális – valóságban. Mert a teremtő tűz és víz és tektonika ereje annyi fajta anyaggal és oly változatos eljárásokkal dolgozott ezen a tóvidéken, akárcsak egy nagy igényű és nagy kísérletező kedvű szobrász. Amit létrehozott, így lett aztán összességében tömegében és színeiben megnyugtatóan emberi méretű környezet. Térbeli arányaival és formai gazdagságával kicsit egy olyan magyar Elysium is dolgos világunkban, hogy aki szemügyre veszi, vagy körében, ha csak rövidebb időt tölt is, első perctől kezdve meggyőződhet nemcsak nyugtató, de szellemet üdítő természetéről is… Valóságának formagazdagságáról szóljak?… Arról, hogy hegyei között megérezzük a japáni toll játékától a legmaibb festői kísérleteknek is ihletet nyújtó lehetőségét? De úgy adja ezt, hogy vonalainak, tömbjeinek, tábláinak, völgyeinek és kavicsot és csigát koptató szurdokjainak és fehéren, vörösen, sárgán villogó bányáinak rétegein túl megérezzük nem a pillanat, de az időnek geológiai korszakokban gondolkodó és átömlő suhanását is.

Nézzünk csak körül e száznál több művész alkotásaiban. Tudjuk és látjuk, hogy a Balaton elindítja a képzeletet a formák és a vonalak mindig változó természetének kutatására… És színeiben?… Már csak azzal is, hogy a hazai kontinentális adottság világában itt áll előttünk e tengerméretű és a mediterránt idéző víz, maga ez méreteivel és puszta jelenségével is egyéni hatású és valami mást ihlető… Ha az angolok irodalomtörténetükben, akkor mi magyarok művészi életünkben bátran beszélhetünk egy „tavi iskoláról”. E nyári tárlatok is erről beszélnek. És évről évre növekvő közönségsikerük is bizonyít.

Ilyen ez a balatoni tabló, amely mintha a tájfestésről kialakult eddigi értelmezésünket is maibbá tenné. Mintha átírná e képekről, elsősorban pedig a kiállított grafikákból megnyilvánuló látás- és ábrázolásmód meggyőző ereje. Mintha arról beszélne, hogy újra kell tanulni azt, mai tudásunk anyaga és érzésvilágunk szelleme szerint. Erről, mert ez a balatoni valóság természetében egy tágabb egyetemességet hord. Tükre a szárnyakat, az „égi hajózás” elemeit és tájait is föld- és emberközelbe hozza, szinte kezünkbe a kozmikusat… Kísért és ihlet művészetünkben ez a víz- és jégtükrű és testű földrész. Természetesen végül a művészetben is a hogyan és a mit kérdésére egyedül csak az alkotás, a mű adhatja a méltó választ. A lényeg, hogy világgá alakuljon a látvány és a gondolat…

Lassan arról beszélek, amely éppoly tanító itt e balatoni terasz előtt a valóságban, mint Attika fokán Sunionból a tenger, az ég, a fény és a kő és a messze hívogató szigetek látványa, amelyekből nem táj, de általuk és róluk távlat, hit és világ és művészet született az ember által… Így értjük és ettől teljes itt is ez a valóság. Ez lélegzik, és ébred fel minden igazi alkotásban.