Martyn Ferenc Don Quijote-rajzai

Nem tanulmányt, bevezetőt írok Martyn Ferenc kaposvári grafikai kiállításának katalógusa elé. Ez a forma előnyösen szabja meg a stílust és a mondanivalót. Egyrészt, akárcsak a levél hangja, közvetlenné teszi a lényeget, másrészt pedig megszabott rövidségénél fogva nem aprózhatja el, hanem csak tömörítheti a közlendő tartalmat. Így azt szeretném, ha sikerülne nekem e hatvan rajz születésének indítékaira, a műveket alkotó szellem fejlődésére, nem utolsósorban Cervantes irodalmi remekművének és e rajzoknak, röviden a művészet művészetet ihlető, alkotásra serkentő kapcsolatára röviden rávilágítanom.

De vegyük sorrendben… Először is, miért Kaposvárott állítja ki Martyn Ferenc a Hatvan rajz Cervantes Don Quijotéjához című grafikai műveit, hiszen bármelyik fővárosi kiállítási intézményünk, vagy lakó- és munkahelye, Pécs város is szívesen látná e lavírozott tollrajz-sorozatot, amelyről együttesen és külön egyes darabjairól is elmondhatjuk, hogy a magyar grafikai művek legjobbjai közé tartoznak. – Talán csak azért teszi, mert Kaposvár szülötte? – Részben igen, de nemcsak ezért, hanem elsősorban a szülőváros szeretetén túl azért, mert ennek a Don Quijote-i spanyol világnak lelki indítékai itt ébredeztek a Fő utca (Május 1. utca) 54–56. számú házakban, a szép Csépán-féle sárga-zöld színű, klasszicizáló stílusú öreg kórházzal szemben. Ugyanis itt állt Rippl József „Kossuth-imádó” bognármester szalmazsúpos háza és tőszomszédságában Rippl-Rónai József festőművész volt háza. Ebbe a régi, lebontott házba került ötéves korában, 1904-ben Martyn Ferenc. A kétszobás, közepütt átjárós ház Fő utcai előkertjében egy kerekes kút, öreg fűzfák és virágok díszlettek. Az épület maga, kettészelve a telket nyugat-keleti irányban, végigfeküdte a kertet s mögötte baromfiudvar volt, aztán pedig elkerített gyümölcsös és szőlőskert következett. Ide járt naponta kis Filox kutyájával festő fiának látogatására a fekete köpenyes, komor „Rippli” igazgató-tanító úr, és itt délutánozott a vidám Piacsek bácsi. A gyermek Martyn itt kapta e meghitten színes környezetben apjától az első könyvet. Ez a könyv Cervantes Don Quijoté-ja volt. S mit hoz a véletlen? A szomszédban, amíg a könyvet olvasta, a tiszta hentesbolt tűhegyes kampói alatt naponta egyre jobban megcsodálta azt a két színes olajnyomatot, amelyek tán a somogyi hentesek tekintélyét emelendő, véres spanyol bikaviadalokat ábrázoltak. Ráadásul e házban látta először a külföldről hazatért Rónai dél-franciaországi bikaviadalainak vázlatait is.

A Búsképű Lovag akkor még mesevilágnak ható kalandjai, a hentesbolt megcsodált viadalainak képe a színes gyermeki képzeletben, ezek s ez volt az a szikra, amely elindította egy bontakozó festői képzelőerő működését.

Tudjuk, Martyn húsz évet élt, mint serdülő gyermek és érett ifjú ember Rippl-Rónai környezetében. Húsz szép és súlyos év egy nagy mester színes varázsában. Láttam e húsz év lassú és kínzó fejlődését az Ödön-féle képgyűjtemény múzeumi darabjain. Láttam a stílusból bontakozó viaskodást, amíg saját útjára lelt. És ezen a nagy területen átívelő és színesen kanyargó pályán szinte mindig vele volt Cervantes zsenijének lovagja és a spanyol dél megismerésének vágya.

Amikor fiatalon Párizsba került, azonnal elkezdte a spanyol nyelv tanulását. 1926-tól 1931-ig tagja volt a Sociétées Savantes-nak és 1930-tól pedig a Club Hispanistának. 1928-ban utazott először spanyol földre, a Piréneusokba, Katalóniába és Quijote la Manchájába. Aztán többször is végigutazta Kasztíliát, a Meseta-Centralt, a spanyol Ezüst Part barcelonai tájait, tanulmányozta Madrid, Toledo és több spanyol város gazdag múzeumát. Következetes kitartással és elmélyült lélekkel foglalkozott a spanyol szellem és művészet remekeivel. Azt hiszem, itt értette meg igazán a gyermeki kaland fölé együtt és egyszerre villanó eszmét és földi valóságot, amely Cervantes világából és Greco portréiről is együtt sugárzik az emberiségre és a tárgyi világra. Nem Columbus vitorláinak árnyékából fénylő újvilági arany és ezüst, de Spanyolországot és a spanyol szellemet Cervantes és Greco realizmusában együtt ölelkező valóság és égi emeli az emberiség csodálatába. Én azt hiszem, Martynban is itt és ekkor formálódik ki véglegesen a hatvan rajz igazi értelme és festői lényege. Ettől kezdve már rajzolatlanul is ez a legmagasabb és legemberibb valóságvágy kísérti és kíséri útjára a megvalósulás felé.

Martyn Ferenc részére kitűnő feladat volt ez a gyermekkori terv, hiszen egyénisége – bátran mondhatom – alkatilag filozofáló. Konok gyakorlattal elérte, hogy gondolatmenete és művészi érzékenysége a kivitelezésben a zene és geometria pontosságával tudja követni elképzeléseit. Épp e sorozat is bizonyítja, hogy ez az életben is kitűnő realizmussal tekintő és élő művész hallatlan szorgalmú, tapasztalt, sokat látott alkotó. Ilyen alkattal mélyült el képességeinek teljében Cervantes Don Quijoté-jában, és mi sem természetesebb, mint az, hogy tolla alatt nem illusztráció született, hanem az a világ, amelynek Don Quijote és Sancho Panza csak gebén és szamáron kocogó külső figurája. Az ő gazellalábú és égbe szagoló gebéjén a mindig időszerű, a mindig viaskodó, kötelességteljesítő és eszményektől lobogó emberi szellem ül. Higgadt, szép szamarán pedig a józan földi valóság kocog. Rajzai nem másodkézből, az író után mesélnek. Hű követői a zseniális mesternek, de bizony a külsőségeket elhagyva, lényegesre törő grafikai szűkszavúsággal Cervantes két hősének a szavakkal elmondott, de láthatatlan eszméit emelik mindenkor szemünk elé. A művészet művet szülő eszmei erejéről, magáról az alkotás, a művészet születéséről és világáról is elgondolkodtat ez a szövetség, ezek a rajzok. A Búsképű Lovag és fegyverhordozója eszmék: a hivatás, kötelességteljesítés, józanság és igazságszeretet tükrei. Nézzük csak meg Quijote szemét és Panza tekintetét. Két más fényű csillag. A szétfoszlott, letűnt eszményeket kutató megszállottság és a világi hasznos igazság csillagai.

Minden nemzetet és sok mestert ihletett Cervantes zsenije. Közülük kiemelkedők Gustave Doré, akit a parnasszien költői iskola előhírnöke, Théophile Gautier vitt magával, hogy megismerhesse a spanyol mester világát Hispániában. Három évvel száz híján készítette Quijote illusztrációit, és csak azt mondhatjuk e remek kiadásra, hogy Doré rajzai sokkal tárgyiasabbak, mint Martyné. Ő valóban a regényes tartalmat rögzítette. Népszerűsítette a hódító szöveget. Gustave Doré Don Quijote földi lényének és a mesének a rajzolója. Viszont Daumier már ugyanannál a forrásnál áll, és annak tükrénél szemlélte az eszmét, ahonnan Martyn felé is a lényeg tükre ragyogott.

Vegyük csak szemügyre a Don Quijote olvas című rajzot. Hajszálfinom vonalakkal ábrázolt, légiesített hosszú test és arcél. Előtte a könyv, az író gúnyjától célba vett lovagregény, de már bele se néz. Ám érezzük, hogy ennek az arcnak nyújtott koponyájában ott izzik a letűnt spanyol feudalizmus visszapislákoló parazsa. Ezt az eksztázist Martyn két görcsösen, magába a Don Quijote-i lélekbe markoló, sötét tónusú kézzel fejezi ki, de úgy, hogy a megszállottság és a beleérzés, a megragadás és az elragadtatás olyan fokát vetíti elénk, amelyből világosan tudjuk, más nem következhet, mint hősünk kalandokra indulása. Vegyük utána mindjárt szemügyre Az első kilovaglás című rajzot. Nem is ló már ez a zsiráfnyakú, égbe szagoló koponyájú Rosinante. A hátán, sötét arcával visszafelé komorló, üres testű lovag sem igazi lovag, mert test lehet-e az, amely arra vállalkozik, s akiről Donna Rodriguez esdeklő szavait idézve: „Az egész világ tudja, nagyságod azért született, hogy a bajokat megorvosolja, a ferdeségeket kiegyenlítse, a szükségben szenvedőket gyámolítsa.” Ennek az íjfeszítettségű és nagy lendületű rajznak vágtája a cervantesi képzelet, a Don Quijotén átlángoló lélek megtestesítője. Ennek a kavargó és eltorzult indulatnak mediterrán ízű feloldása az Előre a kasztíliai tájban lap nyugodt terű, nagy horizontú, lágyan lavírozott spanyol vidéke. A rajz távlatában ott üget a kétes pályára induló hős, mögötte pedig a rajz előterében komor árnyékával a szép és kemény valóságra figyelmeztető Panza és csacsija sötétlik.

Hosszú és érdekes tanulmány lenne sorra végigvenni e hatvan lapot. De lényegében elmondhatjuk tömören, hogy e sorozat minden darabján az irodalom és a grafika olyan magas fokú szimbiózisával találkozunk, amelynek ritkán lehetünk tanúi. Már hallottunk e sorozat születésének indító élményeiről és vázlatosan hírt is kaptunk Martyn útjáról a kaposi Fő utcától Kasztíliáig. Most pedig e művekben egy gyermekkori ábránd megvalósulásának lehetünk tanúi.

Majd ötven évig volt a világirodalom első nagy realista regénye Martyn kísérője és kísértője. Hatalmas mű, hatalmas kísértet, de épp ez a nagyság ihlette, hiszen megszokta ezt az, aki olyan mester fényével s árnyékával indult a saját útja keresésére, mint ő, Rippl-Rónai zsenijével a lelkén. Konokul kutató, mestereket és műveket szenvedélyesen boncolgató alkata és művészetfilozófiájának logikája, szemléletének geometriai pontossága, lírai képszerkesztő kedélye ezer és ezer feladatot kapott a Don Quijótétól. Ő, a naponta rajzoló, mindig készülő, gondolkodó és kísérletező, azt hiszem, elmondhatja egy évi kemény munkája után azt, amit Cervantes mondott elkészült műve előszavában: „Azt szeretném, ha ez a könyv (s itt mondjuk ki, e hatvan lap) mint elmémnek szülötte, oly szép, oly kitűnő, oly mulattató lenne, milyennél már tökéletesebb nem is képzelhető. Azonban a természet törvényének nem lehettem ellensége, mely szerint mindenek magukhoz hasonlókat nemzenek.” E rajzok is Martyn elméjének és világának gyermekei. Ha kissé fennköltebbek is és sokszor már-már ünnepélyesebbek is, és a humor csillogása, ha keskenyebb mosolyú is nála, mint Cervantes széles szájú szatírájának mosolya, ám ez is értéke, mert „mindenek magukhoz hasonlókat nemzenek”. És épp itt látjuk, ez nemcsak az élettanban igazság, de a művészetben is az, mert csak az lehet életteli és igazi mű, amelynek önálló lelke van. Ezeknek a rajzoknak pedig megvan az egyéni lelkük, mert alkotójuk mindig önmaga törvényeit követi, de úgy, hogy sohasem torzítja el, sohasem hagyja cserben Cervantes nagy történetének eszméit sem. Így tehát e hatvan lap egyúttal a legszebb könyvillusztráció is. Legalábbis az lenne, ha Martyn rajzaival jelenne meg az új magyar Don Quijote.

E rajzokról megállapíthatjuk, hogy a sajátosan egyéni martyni szemlélet előtt mindenkor az elmélet olyan lencséje áll, amely mögött a látott és ábrázolt világ egyéni realizmussal alakul és szerkesztődik képpé. Alkotójuk igen meggondoltan és pontosan tervező és szerkesztő művész. Nézzük csak meg a Verekedés a fogadóban című lap szűkmarokra fogott tömegjelenetét, amelyen a szerkesztés geometriájának, a térhatás és mozgás térbeli harmóniájának ritka példáját láthatjuk. Ami benne vagy a világban akár reális vagy transzcendentális, azt a képein ő úgy számítja ki, mint a matematikus az ismeretlent a képlet (itt a képek) ismert elemeiből. A látványban ilyen megragadó és megkapó eredményű példáját látjuk ennek a Don Quijote és Sancho varázslatok közt lovagol című rajzán.

Világos ezek után, hogy az ilyen költői és egyben logikus alkotómódszer a szemlélőtől is egyaránt megköveteli az elmélyült figyelmet, a logikus következtetést. Nézzük csak meg a Harc a szélmalmok ellen és Don Quijote a szélmalmok ellen című rajzokat. A két rajz pontosan és reálisan megrajzolt két bogáncsa e lépcsőkön át így lett nála a hóbort mindenbe beleragadó, beletapadó szimbóluma, amelytől lovagunk elméje sem tudott szabadulni. Így született meg a szélmalmok ellen ágáló hóbort bogáncslovasa és lovagja, e sorozat két igen értékes és érdekes darabja is.

Mint Cervantes művéből az élet és művészet nagyszerű ismerete és öröme, úgy Martyn rajzaiból is a valóság és a szellem, a test és a géniusz varázsos körtánca vonul körénk, és épp azért, hogy jobban megismerhessük és szebben láthassuk e hatvan lap lavírozott tollrajzain át is az oly sokat kutatott, oly sokszor megírt és megrajzolt, de mégis oly nehezen kiismerhető világot.