Berzsenyi csontjai, avagy harmadik temetése

Ez a táj, melynek temetőjében most megilletődve állok, harminckét éven át volt Berzsenyi Dániel földi birodalma. Ez a temető pedig azóta nemcsak az emberi mulandóság, de az emberbe vetett szellem halhatatlanságának is jelképe lett. Itt pihent a költő, ennek az obeliszknek a helyén egyszerű, fölhantolt sírjában huszonhárom éven át, 1859. június 14-ig.

Ekkor emelték Berzsenyi Dániel kriptába helyezett porai fölé ezt a követ. Ez az égre mutató, mohalepte obeliszk akkor 1859-ben nemcsak Somogy vármegye háláját jelentette, hanem ez, a „felsőbb engedelem mellett” rendezett országos ünnepség akkor – a Bach-korszak elnyomásában –, egy nemzet szabadságba vetett rendíthetetlen hitét is jelképezte. Így lett nemcsak Berzsenyi Dániel költői hagyatéka, de mulandó porhüvelye is a magyarság reményének szentelt záloga.

Hogy mekkora jelentőségű volt az 1859-es második temetés – ez a hatalom által kizárólag egyházi jellegűre korlátozott ünnepség –, bizonyítja az egykori meghívó, és a leírás is, amelyek a kezemben voltak. A szép dunántúli táj és a Balaton akkor első és egyetlen gőzhajója, a Kisfaludy, Füredről Boglárra szállította Zala és Veszprém lakóit. Somogy lakossága égtájak szerint Pusztakovácsiban, Öreglakon és Marcaliban gyülekezett. Vonat híján gyalogosok, fogatok és lovas bandériumok sora vándorolt a zöld karszalagos rendezők irányításával ennek az obeliszknek a tövéhez. Horvátország küldöttségét Nagyatád fogadta. Azóta nyolcvanöt évig pihentek békében Berzsenyi csontjai e kő alatt. És most, 1944 telén és 45 tavaszán a költő szentelt táján, kies Tiburján a háború szörnyei tapostak végig. Nikla község és temetője és e kő vésett lantja fölött a háború orgonált. A kripta fölnyílt vermében Berzsenyi látnoki sorai váltak valósággá: „Ott is elszórt csontjaimat kezeid takarják.”

A régi gyümölcsöskert kedves méhese már rég széthullott. És most a front tüzében Berzsenyi Dániel lakóháza düledékre vált, és a költő földi maradványai is az ég alá kerültek. Ekkor határozta el a kaposvári Berzsenyi Társaság, hogy ragaszkodással névadójának szelleméhez, e sírboltot újjáépítteti, a költő maradék hamvait méltóképp, immáron harmadszor örök nyugalomra helyezi, és a lakóházat a magyar irodalom és kultúra számára a pusztulástól megmenti. A kitűzött célt, íme, elértük. Segítségünkre sietett az író, Darvas József újjáépítési miniszter és a megvalósítás munkáit lelkes kitartással szervezte és irányította Vörös Béla közmunkaügyi igazgató, a Berzsenyi Társaság főtitkára. Most már öröm tudni és látni mindnyájunknak azt, hogy e niklai földből nőtt, szilfából készült urna előtt – mely Berzsenyi Dániel csontjait tartja –, ma, a költő százhetvenkettedik születésnapja alkalmából egy háborútól végigszántott ország példaadó, építő lelkiismerete áll.